Ha a lélek összeforr - 59. fejezet

Sziasztok! Ez most egy kettő az egyben fejezet, mert ez a két rész külön rövid lett volna. :)

Újra boldogan

(Bella szemszöge)

Hosszú volt ez a négy hónap, most visszagondolva, még ma is pontosan emlékszem arra a napra, amikor legnagyobb meglepetésemre, Joanne átjött hozzánk és minden előzetes esemény nélkül rám támadt. Nem mintha kárt tudott volna okozni bennem emberi formájában, de azért nagyon megdöbbentett. Csak ott álltam megkövülten, amíg Edward és Emmett meg nem jelent és le nem szedte rólam. Edward szorosan magához ölelt. Emmett pedig elráncigálta rólam Joanne-t. Nem értettem semmit. Tudtam, hogy haragszik rám, de egyszer már beszéltünk róla, hogy megölni nem akar és megérti az indítékaimat, erre meg csak hirtelen jön és elkezd püfölni, meg karmolni. Végül is kiderült, hogy miért tette és így már meg tudtam érteni a dolgot. Nem is hittem volna, hogy Sonja kisbabát vár. Hirtelen olyan öröm lett úrrá bennem, amit nem tudtam visszatartani. Megmentettem Seth-et, Sonját és ráadásul a babájukat is. Edward még mindig szorosan átölelt, miután Carlisle elvitte Jacobot és Joanne-t. Jasper pedig értetlenül meredt rám. Csak akkor kaptam észbe, hogy nem vagyok egyedül az érzéseimmel, úgyhogy önmarcangolást és iszonyatos bűntudatot kezdtem árasztani, hogy nehogy lebukjak. Minden jel szerint sikerült is, mert Jasper arca hirtelen eltorzult a fájdalmamtól. Nem szívesen tettem ezt Jasperrel, de jelen helyzetben muszáj volt. A következő pillanatban pedig rázkódni kezdtem, mintha zokognék, hogy biztosan eltereljem Jasper minden gyanúját. Még, hogy nem vagyok jó színésznő. Simán átvertem mindenkit, aki jól ismer engem.

- Bella? Hazaviszlek. Rendben? – kérdezte Edward aggodalmasan, én pedig megrendülten bólintottam.
Jasper még üzent neki valamit gondolatban, majd szerelmem felkapott és meg sem állt velem a házunkig. Ott gyengéden letett az ágyra majd betakargatott, nem mintha szükségem lett volna a takaróra, de jól esett, hogy törődni akar velem.
- Jól vagy, Kicsim? – kérdezte egy idő után féltőn.
- Megvagyok – válaszoltam élettelenül, de igazából belül ujjongtam. Nagyon örültem neki, hogy Seth-nek és Sonjának kisbabája lesz. Megérdemlik a boldogságot és tudom, hogy nagyszerű szülők lesznek.

Edward szorosan magához húzott és átölelt. Egész éjjel nyugtató szavakat mormolt a fülembe és simogatott. Nagyon félt tőle, hogy újra visszazuhanok a depressziómba. Nem akartam neki megint ekkora fájdalmat okozni, ezért inkább csak egy-két napig rosszabb kedvem volt, utána pedig visszatértem a Joanne incidens előtti hangulatomhoz. Legnagyobb örömömre Edward nem kérdezett semmit, csak örült, hogy jól vagyok. A napok viszonylag gyorsan teltek. Hála főleg Edwardnak és Renesmee-nek. A törzsi Tanács is úgy döntött, hogy nem törnek az alakváltók az életemre, ezért újfent biztonságban voltam. A Tanácsnak még Jaredék sem mernek ellenszegülni. Edwarddal és a lányunkkal egy időre felvonultunk a hegyekbe sátorozni, legalább addig, ameddig mindenki megnyugodott, nagyon kellemes időtöltés volt. Ahhoz képest, hogy emberként utáltam kempingezni, most igazán jól esett. Teljesen ellazított a nyugalom és a csend és úgy láttam, hogy Edward is így van a dologgal. Jacob néha eljött hozzánk látogatóba, így Renesmee-nek nem volt ideje hiányolni őt. Igazából mi sem bántuk, hogy feljött hozzánk párszor, mert mindig feldobta a hangulatot, ahogy néztük Nessie és Jacob boldog játékát. Azóta a nap óta, hogy Joanne rám támadott nem láttam sem Noah-t sem Joanne-t. Marie néha mesél róluk, hogyha kérem, mert ő gyakran meglátogatja őket. Bár Noah-nak nem tetszik, hogy velünk él egy fedél alatt, de beletörődött, hogy Marie és David elválaszthatatlanok lettek. Körülbelül ez a jelenlegi helyzet, de azért még nem vagyok teljesen nyugodt. A Volturi lehet, hogy még mindig figyel minket, bár semmi jel nem mutat arra, hogy a közelben lennének. Mindenesetre tartanom kell a látszatot, hogy a barátaink meghaltak. Ha Aro azt mondta, hogy ellenőrizni fognak minket, akkor biztosan fognak is valamikor.

Nagyon kíváncsi vagyok, hogy vajon mi lehet Seth-tel és Sonjával és aggódom is, hiszen Sonja hamarosan szülni fog. Igazából nem gondoltam bele, hogy majd szükségük lehet Carlisle-ra, bár az alakváltó lányok legtöbbje, ahogy Jacobtól megtudtam kórházban fog szülni, úgyhogy Sonja is biztos kórházba megy Seth-tel és a kicsivel. Phoenixben kiváló orvosok vannak. Ezt tapasztalatból tudom. Emberi ügyetlenségem minden lehetséges formáját kezelték abban a kórházban, amihez ők a legközelebb laknak. Még ma is emlékszem minden nevetséges botlásomra. Dr. Smith már csak mosolyogva megcsóválta a fejét, amikor meglátott bebicegni, fél lábon ugrálni, vagy vérző orrom előtt zsebkendőt tartva botorkálni. Tényleg vonzottam a bajt, már egészen kicsi korom óta. Ő volt a kedvenc orvosom, persze Carlisle-on kívül. Nagyon aranyos ember, aki tényleg törődik a betegeivel és mindig kaptam kislánykoromban egy szelet csokit és narancslevet is tőle, hogyha túléltem a vérvételt. Ezt mondhattam volna Seth-nek is, hogy kit keressen, hogyha valami baj van. Bár ahogy a doktor úr lelkesedését ismerem, szerintem még mindig ő az ügyeletes. Olyan, mint Carlisle csak éppen nem halhatatlan. Gondolataimból Edward szakított ki.

- Bella? Szerelmem? Nem lazítunk ma egy kicsit? – kérdezte Edward reménykedve.
- Mire gondolsz? – kérdeztem felé fordulva.
- Hát, elmehetnénk moziba Port Angelesben – mondta mosolyogva. – Igazából Jacob ötlete, a múltkor Nessie-vel láttak egy rajzfilm plakátot, amit a lányunk nagyon szívesen megnézne. Valami Disney animáció. Elvileg már megy a mozikban. Renesmee nagyon örülne, és te is kimozdulnál egy kicsit a házból. Mostanában csak akkor teszed ki a lábad, ha a nagyházba megyünk, vagy esetleg vadászni mész. Jól szórakoznánk. Hidd el – magyarázta Edward lelkesen.
- Nem is tudom. Szerinted ez jó ötlet? – kérdeztem bizonytalanul.
- Már miért ne lenne jó ötlet? – kérdezte döbbenten.
- Azért, mert addig biztosan békén hagynak, ameddig a mi területünkön vagyunk, de Port Angeles semleges terület, ezért ott bármi megtörténhet. Nem akarok kirobbantani egy esetleges háborút – mondtam kissé félve.
- Azt Jacob sosem hagyná, és ő is velünk lesz. Nem kell emiatt aggódnod, Szerelmem. Nyilvánosan pedig soha nem támadnának, hiszen náluk is szabály, hogy nem fedhetik fel magukat a világ előtt – győzködött, és be kellett látnom, hogy igaza volt.
- Rendben, igazad van – adtam meg magam. – De ha a legkisebb arra utaló gondolatot is látod, hogy valami baj lesz, akkor ugye megígéred, hogy szólni fogsz és eltűnünk onnan – kérleltem szemeimet az övéibe fúrva.
- Esküszöm, hogy így lesz – ígérte őszintén.
- Jól van, akkor átöltözöm és indulhatunk is – mosolyogtam rá, majd felpattantam és a gardróbhoz mentem.
Lekapkodtam a ruhákat, amik rajtam voltak és kerestem egy csinos kis farmerruhát. Már éppen fel akartam venni, amikor Edward a hátam mögé lépett és szorosan magához ölelt. Szegényt mostanában eléggé elhanyagoltam. Nem érdemelte meg ezt. Nem voltunk együtt azóta, hogy állítólag megöltem Seth-éket. Értékeltem, hogy egyáltalán nem akart sürgetni, vagy nem rótta fel nekem, hogy nem élünk házas életet, de néha azért megkísérelte, és ha nemet mondtam, akkor nem fixírozta tovább a dolgot. Nem hiába mentem hozzá egy úriemberhez. Viszont most el kell ismernem, hogy végre nekem is volt hozzá kedvem. Hosszú idő óta először úgy éreztem, hogy biztosan helyesen cselekedtem mindenben, amit eddig tettem életem során. Hiszen mindenki, aki fontos számomra boldog és biztonságban van, már amennyire az olyanok, mint mi biztonságban tudnak lenni. Megfordultam és a nyaka köré kulcsoltam a kezeimet.
- Sajnálom, hogy ennyire megvárattalak – suttogtam a nyakába.
- Semmi baj, rád érdemes volt várni – kuncogott Edward, majd felkapott és az ágyhoz vitt.
- Mennyi időnk van? – kérdeztem, amikor már mindketten az ágyon feküdtünk.
- Úgy két óránk. Nessie és Jake elmentek vadászni még mozi előtt – motyogta a kulcscsontomba.
- Az jó – sóhajtottam, majd magamhoz húztam egy éhes csókra.
Már nagyon hiányzott az érzés, amikor együtt vagyunk. Éreztem, hogy Edward határozottan visszafogja magát. Koránt sem volt olyan szenvedélyes, mint amilyenek a közelmúltban voltunk. Most inkább gyengéd volt hozzám, mindent lassan csinált és figyelte minden egyes rezdülésemet, mint akkor, amikor még ember voltunk. Időtlenül csókolt és simogatott, majd hosszú előjáték után forrt egybe a testünk és mindketten lassú, gyengéd mozgásba kezdtünk. Hosszan szerettük egymást. Nem akartuk elsietni az új első alkalmunkat. Egyszerre értük el a gyönyört, de nem váltunk szét. Annyira csodálatos volt újra együtt lenni vele, és láttam rajta, hogy ő is éppen annyira élvezte, mint én, ha nem jobban. Nem gördült le rólam, inkább fejét a nyakamba fúrta.
- Nagyon hiányoztál – suttogta a fülembe néhány perc után.
- Te is – mondtam őszintén és szorosan magamhoz öleltem.
Így feküdtünk még legalább fél órán keresztül. Közben simogattuk egymást és apró csókokat loptunk a másik ajkáról. Egészen addig így maradtunk, ameddig Edward meg nem hallotta Nessie és Jake gondolatait. Gyorsan felkeltünk és magunkra kapkodtuk a ruháinkat, már útra készen vártuk őket, amikor beléptek az ajtón. Néhány perccel később pedig már a Volvoban ültünk és száguldottunk Port Angeles felé. A mozi elég aranyos volt, mindig is szerettem a rajzfilmeket, jó volt látni, ahogy Nessie élvezi a gyermekkorát. Mozi után még beültünk egy cukrászdába is, ahol kislányunk és Jake teletömte magát süteménnyel. Öröm volt nézni őket. Miután Renesmee elfáradt visszaszálltunk a Volvoba és hazamentünk. Csodás nap volt, és minden félelmem ellenére szerencsére nem találkoztunk egy farkassal vagy sassal sem. Persze Jacobot leszámítva.

Születés
(Seth szemszöge)

Az életünk határtalanul boldog volt Phoenixben, már értettem Bellát, hogy miért szerette ezt a helyet. A napsütést és a szép időt nagyon könnyen meg lehet szokni. Még csak reggel hat óra volt, de nem tudtam aludni, annyira izgatott voltam. Ma végre szombat van, és szabadnap. Az egész napot Sonjával tölthetem, és elmehetünk vásárolgatni egy kicsit a babáknak. Kedvesem még édesdeden aludt, imádtam nézni, amikor ilyen nyugodtan szuszog. A hátán feküdt így tökéletesen láthattam szép nagy pocakját. Állandóan szörnyülködik mostanában, hogy akkora, mint egy bálna, de szerintem csak egyre gyönyörűbb lesz. Az orvos szerint sem hízik többet a normálisnál, de hiába mondjuk neki mindketten, hogy nagyon szép kismama, nagyon zavarja, hogy folyamatosan új ruhákat kell vennünk neki. A régi ruhatárát természetesen megtartottuk. Hiszen mindketten tudjuk, hogy miután a babák megszületnek még szüksége lesz rájuk. Éppen meg akartam simogatni a hasát, amikor Sonja szemei kipattantak és hirtelen a fürdő felé vette az irányt. Oh, a fenébe, már megint rosszul van. A kicsik rendesen kikészítik mostanában. Kicsit össze van zavarodva a terhesség szakaszait illetően, az orvos szerint, már túl kellett volna lépnie a reggeli rosszulléteken, hiszen elvileg már a nyolcadik hónapban van, legalábbis az orvos szerint, de azt sajnos nem tudhatjuk, hogy alakváltóknál mi a normális. Mindenesetre azt meg tudta erősíteni Dr. Smith, hogy minden rendben van Sonjával és a kicsikkel, úgyhogy valószínűleg normális, hogy most vannak a reggeli rosszullétek. Hallottam, hogy Sonja már a fogát mossa, így lerohantam egy adag sós kekszért. Ilyenkor csak ezt bírja enni, semmi mást. Nagyon szerettem volna ilyenkor is többet segíteni neki, de amikor először utána mentem a fürdőbe, amikor rosszul lett egyszerűen kihajított az ajtón a rosszullét után, és egy fél napig nem szólt hozzám, egészen addig, amíg meg nem ígértem, hogy többet nem megyek utána, amikor éppen rosszul van.
- Jobban vagy, Kicsim? – kérdeztem az ajtó mellől.
- Igen, mindjárt megyek. Ne aggódj – mondta kicsit kábán.
- Rendben – válaszoltam, majd leültem az ágyra.
Sonja néhány perccel később kijött és azonnal a keksz után nyúlt.
- Köszönöm – motyogta a kekszet majszolva.
- Nincs mit, Kedvesem – mosolyogtam rá és megsimogattam az arcát. Nem szerettem, amikor rosszul van, de ez sajnos a terhességgel jár. – Mikorra kell mennünk Dr. Smith-hez? – kérdezte gyengén és visszadőlt az ágyba.
- Soká, csak délután háromra vár bennünket – mosolyogtam rá és mellé dőltem. – Aludj még, Szerelmem. Nem nagyon pihentél mostanában. Majd felébresztelek, hogyha itt az idő – mondtam miközben a hasát simogattam.
- Rendben – motyogta még félálomban, és már aludt is.
Lementem a konyhába és nekiláttam ebédet főzni. Már egészen jól ment a dolog. Jó nem azt mondom, hogy mesterszakács letten néhány hónap alatt, de voltak már jó pillanataim. Mindenesetre egy adag rántott húst és sült krumplit minden gond nélkül össze tudtam már hozni, meg persze húslevest, mert Sonjának sok ilyesmit kellett ennie. Állandóan éhes volt, amikor éppen nem volt rosszul és a forró leves kifejezetten jól esett neki. Már egy órája a konyhába ügyködtem, amikor fentről hangos sikítást hallottam. Néhány másodperccel később már a szobában is voltam. Sonja az ágykeretet markolta, és a szemei könnybe lábadtak, azonnal mellé ültem és aggódva figyeltem. Néhány perc múlva alábbhagyott a kínlódása, majd elengedte a keretet is és zihálni kezdett.

- Mit történt, Kedvesem? – kérdeztem ijedten.
- Azt hiszem, hogy elfojt a magzatvíz és fájásaim vannak – zihálta Sonja, én pedig lekaptam róla a takarót és láttam, hogy valóban hatalmas nedves kör van Szerelmem alatt az ágyon.
- Na jó, csak semmi pánik – mondtam, bár én már pánikoltam. – Dr. Smith azt mondta, hogy akkor most egy gyors zuhany a következő fájás után és indulás a kórházba – hadartam el a teendőket.

Megfogtam Sonja mindkét kezét és együtt vártuk, hogy újra rátörjön a fájdalom. Nem is váratott magára sokáig hét perc múlva érkezett. Sonja végig szorította a kezeimet és próbálta elfojtani a sikoltását, inkább a párnába harapott. A fájás végeztével a teste újra elernyedt, majd pihegett párat és lassan felkelt. Bement a fürdőbe, én pedig előkészítettem a ruháit, hogy amint kijön, azonnal felöltözhessen. Néhány perc múlva már előttem is állt egy szál fürdőlepedőben. A következő fájás éppen akkor tört rá. Felvettem és az ágyra fektettem, majd ismét megfogtam a kezeit, hogy szorítson nyugodtan. A fájás végeztével felöltöztettem és azonnal indultunk is a kórházba. Nem hagytam Sonját sétálni, úgyhogy a karjaimba kaptam és úgy vittem egészen Dr. Smith-ig. Néhány perc alatt odaértünk. A doktor úr két nővérre bízta kedvesemet, hogy készítsék elő és tegyék gépre, majd hozzám fordult és megmutatta, hogy hol öltözhetek be, hogy részt vehessek a szülésnél. Néhány pillanattal később már újra szerelmem kezét fogtam. Sonja órákon át vajúdott, közben kapott egy injekciót, hogy kicsit tudjon pihenni a fájások alatt, de ahogy a fájdalom egyre sűrűbben tört rá, már tudtuk, hogy nincs hátra sok idő. Aztán hirtelen a doktor rontott be az ajtón és közölte, hogy akkor most megszülünk. Láttam szerelmem szemében a rémületet, amikor áttolták az ággyal együtt a szülőszobába. Rajtam is hasonlóképpen eluralkodott a pánik. Fájt látnom, hogy Sonja szenved, bár tudtam, hogy ez a szülés velejárója, de akkor is nagyon sajnáltam, hogy nem tudok segíteni rajta. Még jó, hogy Jasper megtanított minket kontrollálni ezt a dolgot, mert elég bután néznék ki, hogyha itt vonaglanék szülési fájdalmak közepette a földön Sonjával együtt. Legalábbis elég nehéz lenne megmagyaráznom.

- Jól van, Sonja. Nagyon ügyes – mondta az orvos. – Most pedig engedelmeskedjen a testének és nyomjon.
- Könnyű azt mondani… – zihálta fel kedvesem, és láttam rajta, hogy nagyon erőlködik.
- Nagyon jó, most pihenhet egy kicsit – mondta az orvos miközben a monitorra pillantott. – Mindjárt vége a szünetnek. Figyeljen és nyomjon – mondta az orvos határozottan.
- Sikítani fogok – nyögte Sonja, majd megint erőlködni kezdett, én pedig azt hiszem, hogy a kisujjam bánta ezt a pár pillanatot, mert nagyot reccsent.
- Az ilyenkor természetes – mosolygott rá az orvos. – Higgye el, hogy nem ön lenne az első, sőt… - mondta Dr. Smith határozottan.
Eltartott egy jó ideig, amíg Sonja kínok között vonaglott, de tette, amit kellett. Amikor az orvos végre újra megszólalt.
- Már látom a fejét. Ez az Sonja, mindjárt megérkezik az első kisbabájuk – mondta az orvos biztatóan.
- Annak már nagyon itt lesz az ideje – nyögte kedvesem, majd megint erőlködésbe kezdett.
Néhány perccel később gyereksírás töltötte be a szobát. Az én kisfiam sírt teli torokból, Harry Clearwater. Hihetetlen büszkeség áradt szét bennem és hálás voltam Sonjának, amiért ez megadatott nekem. Megmutatták nekünk a fiúnkat, gyönyörű volt. Dús fekete haja volt és sötétbarna szemei. Miután szemügyre vettük elvitték megfürdetni, kedvesem pedig újra megmarkolta a kezemet és felkiáltott.

- Jön már a hugicája – mondta az orvos vidáman. – Még egy kicsit tartson ki, Sonja. Nagyon jól csinálja – bíztatta Dr. Smith kedvesemet, aki elszántan bólintott.
- Mennyi idő még? – kérdeztem aggódva. Nagyon rossz volt Sonját fájdalmak között látni.
- Nem lehet tudni, de már nem fog sokáig tartani.
Szerencsére az orvosnak igaza volt. Bár csak tíz percig tartott, de ez is végtelen hosszúnak tűnt akkor. A lányom is felsírt. Ő is gyönyörű volt. Tiszta anyukája, még néhány vörös tincse is volt erre-arra a hajában. Isabella Clearwater. Újra szétáradt bennem a büszkeség és a boldogság. Kedvesem pedig pihegve engedte el a kezemet és dőlt hátra kényelmesen elhelyezkedve az ágyon.
- Most néhány percre magukra hagyjuk önökkel a kicsiket, azután pedig elvégezzük a szokásos vizsgálatokat és az újszülött osztályra visszük őket. Rendben? Addig ameddig a kicsik a többi babával vannak, pihenhet egy kicsit és a nővérek megmosdatják – nézett ránk az orvos mosolyogva.
- Igen, rendben – motyogta Sonja fáradtan, de azért megeresztett egy mosolyt.
- Köszönjük – mondtam hálásan.
- Nincs mit. Szeretem az ilyen boldog pillanatokat átélni a betegeimmel – mosolygott ránk megint Dr. Smith, majd elhagyta a szobát.

A kicsiket a kezünkbe adták és mi alaposan megdédelgettük őket. Néhány percig az egyiket, azután pedig cseréltük és a másik babát dajkáltuk, így mindkettőnk meg tudta ölelgetni mindkét gyermekünket. Majd a kicsiket elvitték, engem pedig megkértek, hogy menjek ki, ameddig megmosdatják és rendbe hozzák Sonját. Azt is megmondták, hogy melyik szoba lesz az övé, ahol megtalálom kedvesemet egy fél óra múlva. Gyorsan elszaladtam addig a házunkba és elhoztam néhány holmit, amire esetleg Sonjának szüksége lehet, majd mikor visszaértem azonnal megkerestem a szobát, ahová Sonját elhelyezték. Kedvesem gyönyörűbb volt, mint valaha. Nem tudtam betelni a látvánnyal. Most, hogy a gyermekeink anyja is lett, mintha még az eddigieknél is káprázatosabban festett a számomra. Egyenletesen szuszogott a takaró alatt. Nem akartam felébreszteni, ezért kiosontam a szobából és megkerestem az újszülött osztályt. Belestem az ablakon. Szerettem volna, hogyha odahozzák a kicsiket a nővérek az ablakhoz, de a nővérek sehol sem voltak. Pásztázni kezdtem a szememmel, hogy meglássam őket, de olyan látvány fogadott, amire egyáltalán nem számítottam.