Ha a lélek összeforr - 48. fejezet

Feszültség

(Edward szemszöge)

Azt hittem, hogy sikerülni fog és meg tudjuk védeni őket, de már koránt sem vagyok ebben annyira biztos. Alice látomása után a helyzetünk nem mutatkozik túl rózsásnak. Rengeteg különleges vámpír és a legerősebbek is köztük vannak, ráadásul ezúttal csak mi vagyunk, és a barátaink segítségére nem számíthatunk, hiszen akármennyire is tisztelnek, és szeretnek bennünket nem várhatjuk el, hogy az „ellenség” oldalán harcoljanak, mert akárhogy is nézem az ő szemükben az alakváltók az ellenségeink. Valahogy mégis meg kell oldanunk a dolgot, nem hagyhatjuk cserben Seth-et és Sonját. Istenem, micsoda szerencse, hogy Carmen és Eleazar elvitte Renesmee-t. Legalább ő biztonságban van. Szívem szerint Bellát is elküldeném innen, de nem tehetem, mert Bella nélkül végképp teljesen esélytelenek lennénk, hiszen csak ő tudja hatástalanítani Jane-t és Alecet.
- Edward? – szólt hozzám szerelmem, szegény biztosan nem tudta, hogy miért ülök a küszöbünkön megkövülve.
- Igen? – kérdeztem bizonytalanul. Biztosan gyűlöl, amiért ilyen helyzetbe hoztam a családot.
- Mi a baj? – kérdezte gyengéden.
- Én tehetek mindenről. Bocsáss meg nekem, kérlek. Tudom, hogy nagy baj hoztam ránk, de nem tudom cserbenhagyni a legjobb barátomat. Seth mindig mellettünk állt, és egyszerűen nem tudom elengedni. Tudom, hogy az egész család életével játszom. Talán jobb lenne, ha tényleg menekülni próbálnánk. Velük mehetnék, és akkor ti nyugodtan élhetnétek tovább – magyarázkodtam.
- Eszedbe ne jusson még egyszer ilyen őrültség. Nem mentek sehová. Emlékeztetnélek, hogy együtt döntöttünk úgy, hogy megvédjük őket, és ezt együtt is fogjuk végig csinálni. Úgyhogy hagyd abba a menetrend szerinti önmarcangolást és inkább töltsük együtt békében és boldogan az időt. Nem lesz semmi baj. Hidd el, tudom – mondta határozottan és engem őszintén meglepett ez a nyugodtság. Honnan tudhatná ennyire biztosan, hogy minden rendben lesz? Furcsán viselkedik mostanában.
- Rendben, bocsáss meg. Ígérem, hogy abbahagyom az önostorozást – ígértem meg. – Mit szeretnél csinálni? – kérdeztem kíváncsian, mire felcsillant kedvesem szeme.
- Menjünk ki a rétünkre. Már nagyon régen voltunk kint, és hiányzik – mondta mosolyogva és én azonnal felpattantam.
- Ahogy akarod – öleltem magamhoz és megcsókoltam.
- Viszel? – tárta szét a karjait nevetve.

Tudta, hogy még mindig imádom a karjaimban, vagy a hátamon vinni, annak ellenére is, hogy már nincs rá szükség. Így hát készségesen kaptam a karjaimba, ő pedig átölelte a nyakam és már száguldottam is a rétünk felé. Meglepő látvány fogadott. A rét gyönyörűen ki volt díszítve, és egy hatalmas sátor állt a közepén. Kérdőn néztem kedvesemre, aki szélesen elmosolyodott.
- Gondoltam itt tölthetnénk az éjszakát – mondta mosolyogva és megcsókolt.
- Ez gyönyörű, Szerelmem – mondtam mikor megszakadt a csókunk és a sátorba vittem.
Szerettem volna boldoggá tenni, de annyira feszült voltam még mindig. Tudtam, hogy miattam vagyunk veszélyben, de nem bántam meg egyetlen tettemet sem. Csak azt sajnáltam, hogy ezzel mindenkit veszélybe sodortam. Akármennyire is joguk lett volna hozzá, ők mégsem haragudtak rám, hanem támogattak. Főleg Bella. Soha senki nem szeretett engem úgy, mint ő.
- Hé? Merre jársz? – kérdezte kedvesem, amikor észrevette, hogy elkalandoztam.
- Semmi különös. Ne haragudj – mondtam bűntudatosan. A feleségem szeretkezni próbál velem, én meg nem figyelek oda rá. Mekkora idióta vagyok?
- Nem haragszom – mondta és elmosolyodott. – Figyelj, tudom, hogy aggódsz, de tényleg nem kell. Minden rendben lesz. Gyere – mondta és a hasamra fektetett, majd masszírozni kezdett. Koránt sem erősen, hanem lágyan. Magam is meglepődtem, de teljesen ellazultam tőle és elszálltak belőlem a negatív gondolatok.
- Köszönöm – suttogtam szerelemnek, majd a hátamra fordultam és magamra húztam.

Azonnal automatikusan belesimult az ölelésembe. Gyengéden simogattam a hátát, majd húztam le a cipzárját a ruhája hátán. Nem siettünk el semmit, pont, mint a nászéjszakánkon. Időtlenül cirógattuk a másikat, majd mikor már nem bírtunk magunkkal megszabadultunk az utolsó ruhadaraboktól is. Olyan lágysággal érintettem meg, mintha bármikor összetörhetném, mint régen, és ő is pontosan ugyanígy bánt velem. A ma éjszaka csak a szerelmünkről szólt. Minél többet akartam neki adni. Minél jobban kifejezni, hogy mennyire szeretem őt. Tudtam, hogy tisztában van az érzéseimmel, de akkor is azt akartam, hogy átérezze újra és újra, hogy mennyire fontos nekem. Mindig ő volt a legfontosabb az életemben, a fény az éjszakában. Visszaadta a lelkem és felélesztette halott szívemet. Nem szakadtunk el egymástól, még reggel sem. Egész éjszaka lágy ritmusban mozgott a testünk, legszívesebben örökre így maradtam volna vele, de tudtam, hogy nem lehet. Reggel zihálva omlottunk egymás karjaiba. Kedvesem a mellkasomra hajtotta a fejét, én pedig a hátát simogattam. Csodálatos éjszaka volt. Olyan, amilyenben már régóta nem volt részünk. Mindig leírhatatlan az együtt töltött idő, de ez az éjszaka valahogy mégis más volt.
- Min gondolkozol? – kérdezte Bella kíváncsian.
- Semmin, ne is törődj vele – mondta és még szorosabban magamhoz öleltem.
- Minden rendben? – kérdezte aggódva.
- Igen, ne aggódj. Jól vagyok. Már rég nem voltam ennyire jól – mondtam és megcsókoltam. Hosszasan csókolóztunk, majd kelletlenül váltunk el egymástól, amikor meghallottam Jasper gondolatait.
- Edward, sajnálom, hogy zavarlak titeket, de jönnötök kéne. Rátok is szükség van otthon a megbeszéléshez. Seth és Sonja egy kicsit ki van borulva, és rád jobban hallgatnak. Nem akarják, hogy bajunk essen miattuk. Tombol bennük a bűntudat. Meg kéne nyugtatni őket.
- Azonnal megyünk – kiáltottam el magam, majd bocsánatkérő pillantást vetettem kedvesem felé.
- Rendben – gondolta még Jasper és visszaindult a házhoz.
- Mennünk kell? – kérdezte Bella szomorúan.
- Igen, sajnos – mondtam keserűen.

Még egyszer megcsókoltam hosszan és gyengéden, majd elengedtem és felöltöztünk. Néhány perccel később pedig már a házban voltunk. Már mindenki a nappaliban ült. Jasper nyugalmat árasztott mindenki felé, de Seth-en és Sonján látszott, hogy ez nem sokat segít. Valószínűleg mivel mindketten bűntudatosak, ezért még ráadásul hergelik is egymást.
- Seth, Sonja, nézzétek. A családhoz tartoztok, és nem fogjuk hagyni, hogy elmenjetek. Nem kell, hogy bűntudatotok legyen.
- Tudjuk, hogy családtagnak tekintetek, éppen ezért szeretnénk, hogyha biztonságban lennétek. Elmegyünk. Kérlek, ne akarjatok megakadályozni – kezdett bele Seth, és nagyon határozottnak tűnt.
- Nem mehettek el, és kész. Egyszer én is elkövettem azt a hibát, hogy elmenekültem és kis híján mindent elveszítettem emiatt. Nem fogom hagyni, hogy ti is elkövessétek a hibámat. Rendben? – kérdeztem határozottan.
- Igaza van, én tudom tanúsítani. Kis híján belerokkantam, amikor elhagyott, és ő is – csatlakozott Bella a meggyőzéshez.
- De ez nem ugyanaz, ti szerelmesek vagytok – ellenkezett Seth.
- Nekem nem csak Edward hiányzott, hanem az egész Cullen család. Mit szólnál hozzá, hogyha szinte mindenkit elveszítenél egyszerre, akit szeretsz? Ti pont olyan fontosak vagytok a családnak, mint bármelyikünk. Ha elmentek az mindenkinek fájni fog – érvelt Bella, és el kellett ismernem, hogy sokkal jobban próbálja meggyőzni őket, mint én.
- De… - kezdett tiltakozni újra Seth.
- Nincs semmi de, fiam – állt fel Carlisle és a hangja olyan határozottan csenget, hogy mindenki csak tátott szájjal ült. – Maradtok és, ha tovább ellenkeztek, akkor parancsba adatom ezt Joanne-val és Jacobbal – mondta apám határozottan. Seth és Sonja pedig megadóan bólintott. – Ez a beszéd. Akkor ezt a vitát, most egy életre lezártnak tekintem, és most mindenki mehet a dolgára – fejezte be a vitát, majd felment a dolgozó szobájába, hogy előkészüljön, mert ma kezdik el Leah-val a kezelést.
- Gyakoroljunk? – lépett Jasper Noah és Emmett elé. A fiúk pedig bólintottak. Majd mindhárman eltűntek a terasz felé.
Alice, Rose, Esme és Bella pedig elmentek, hogy bevásároljanak elég ennivalót néhány hétre, mert nem nagyon akartunk messzire menni a közeljövőben a háztól. Nehogy rajtunk üssenek valahol. A nap elég nehézkesen telt el. A percek és az órák csak vánszorogtak, miközben mindenki feszült volt. Úgy gondoltam, hogy kellene egy kis lazítás, ezért tábortüzet készítettem elő egy közeli kirándulóhelynél, majd visszamentem a többiekhez és felajánlottam egy esetleges táborozás lehetőségét, amire mindenki boldogan igent mondott. Meggyújtottuk a tüzet és, Sonjáék boldogan sütötték a vacsorájukat a tűz körül. A hangulat végre egy kicsit felengedett. Már nem láttam olyan feszültséget az arcokon, mint nap közben. Jasper is kiegyensúlyozottabbnak tűnt, ami már egyértelműen bizonyította, hogy lenyugodtak a kedélyek egy kicsit. Minden csendes és nyugodt. Marie elszenderedett, úgyhogy David bevitte a sátrukba, majd Noah-val együtt eltűnt az erdőben. Nem tudtam, hogy mit akarhatnak négyszemközt megbeszélni, de nem akartam belekotyogni semmibe, úgyhogy inkább nyugton maradtam és magamhoz öleltem kedvesemet, aki boldogan simult a karjaim közé.

(David szemszöge)

Miután Marie elaludt Noah jött oda hozzám és határozottan azt mondta, hogy beszélnünk kell négyszemközt. Eléggé meglepett ezzel, de készségesen elvonultam vele az erdőbe, hogy megtudjam, mit szeretne tőlem. Már mélyen az erdő mélyén voltunk, amikor megállt és felém fordult. Fürkészően mért végig, majd nagy nehezen belekezdett a mondanivalójába. Igazából el sem tudtam képzelni, hogy mit szeretne.
- David, szeretnélek megkérni valamire – kezdett bele Noah kicsit bizonytalanul.
- Hallgatlak – mondtam határozottan. Vajon mit akarhat tőlem?
- A húgom nagyon bátor lány, és tudom, hogy soha nem hagyna cserben bennünket, de én mégis szeretném, hogyha nem lenne a közelben, amikor itt elkezdődik az őrület – mondta Noah határozottan.
- Tehát szeretnéd, hogyha elutazna? Segítsek meggyőzni? – kérdeztem kíváncsian. Igazából teljes mértékben egyet értettem Noah-val abban, hogy Marie-t biztonságba kell helyezni.
- Igen, szeretném, hogyha eltűnne innen, de azt akarom, hogy te menj vele. Nem meggyőznöd kell, hanem egyszerűen el kell innen vinned. Nem akarom, hogy mindenkit elveszítsen, aki fontos neki. Veled új életet kezdhet nélkülem – mondta lesütött szemekkel.
- Nem küldheted el őt így. Nagyon szeret téged, és én sem futamodhatok meg gyáván a harc elől – mondtam döbbenten. Marie soha nem hagyná el a bátyját.
- Nem megfutamodsz, hanem megmented azt, akit mindketten szeretünk, és nem is küldöm el őt sem.
- Hát akkor, hogyan neveznéd, amit teszel? Elküldöd a biztonsága érdekében. Én megértem ezt, de ő nem fogja – mondtam határozottan.
- Nem is kell megértenie. Elrabolod őt, mert arra kérlek. Egyszerűen felkapod és rohansz vele, ahogy csak bírsz. Nem nézel vissza és vigyázol rá. Hogyha túléljük, akkor megkereslek titeket. Ha nem, akkor a te felelősséged lesz, hogy vigyázz rá és vigasztald meg. Képes leszel rá, hogy begyógyítsd a sebeit. Hidd el, tudom – mondta Noah határozottan. – Figyeltelek titeket és látom, hogy mennyire szereted őt. Ő is legalább ennyire szeret téged. Vidd el innen, és éljetek. Vedd el feleségül, legyenek babáitok. Tégy meg mindent, hogy boldogok legyetek. Csak ennyit kérek. Ha itt marad, akkor biztosan meghal. A Volturi nem kíméli az embereket. Neki esélye sincs. Kérlek – kérlelt kétségbeesetten és engem teljesen lebénított ez a könyörgő hangnem. Tényleg imádja a húgát, bár ezt eddig is tudtam.
- Nagyon fog haragudni, hogyha csak úgy elrabolom tőled búcsú nélkül. Elviszem, ha tényleg ezt akarod, de legalább tisztességesen vegyél búcsút tőle. Nem tudhatjuk, hogy látod-e még őt, vagy ő téged – mondtam határozottan. Legalább egy kis időt töltsenek még együtt.
- Nem is engedném el őt búcsú nélkül – mondta halványan elmosolyodva. – Ő a legfontosabb az életemben, persze Joanne-nal együtt. Soha nem hagynám el őt csak úgy, szó nélkül.
- Rendben. Mikor szeretnéd, hogy induljunk? – kérdeztem kíváncsian. Vajon már mindent eltervezett, vagy ez csak most egy hirtelen ötlet?
- Két nap múlva szeretném, ha indulnátok – mondta kérlelően. – Nem akarom, hogy akár véletlenül is összefussatok az ellenséggel.
- Rendben, akkor két nap múlva – bólintottam. Tudtam, hogy Marie egy ideig gyűlölni fog azért, amire készülök, de Noah-nak igaza van. A legfontosabb az, hogy Marie éljen. Bennem viszont feléledt a bűntudat. Én tudnék harcolni, de ehelyett itt hagyom őket.
- Köszönöm – szakított ki Noah a gondolataimból.
- Nincs mit. Én is azt akarom, hogy ne essen bántódása – mondtam határozottan. Minden vágyam, hogy sokáig éljen és boldogan. Ha majd úgy dönt, hogy ezek után nélkülem, akkor ha biztonságban lesz hagyom, hogy új életet kezdjen, de mindig vigyázni fogok rá messziről.
- Visszamenjünk? – kérdezte Noah bizonytalanul.
- Menj csak. Mindjárt megyek én is – mondtam és halványan elmosolyodtam, hogy megnyugtassam, minden rendben van.
- Rendben, akkor később találkozunk. Még egyszer köszönöm – mondta Noah és elindult a tábor felé.

Én pedig leültem egy fatörzsre és próbáltam lenyugtatni magam. Nem szívesen fogom ezt tenni Marie-val. Hiszen át fogom verni, de csak így van esélye az életre. Noah jó ember. Úgy tűnik, hogy teljesen félreismertük egymást az elején. Nem akarom itt hagyni őket. Vajon mi a helyes döntés?
- Helyesen döntöttél – ült le mellém Edward. Vajon mikor jött ide? Észre sem vettem.
- Honnan tudod? – kérdeztem bizonytalanul.
- Onnan, hogy meg akarod védeni azt, akit szeretsz. Ez mindennek az alapja. Nem tudunk a párunk nélkül élni. Ez már csak amolyan vámpír dolog. Az a dolgod, hogy megvédd őt, és ez a legjobb megoldás – mondta határozottan. – Ne haragudj, hogy így rád rontottam, de hallottam Noah gondolatait, amikor visszajött és gondoltam, hogy éppen marcangolod magad, amiért el fogsz menni.
- Nagyon sajnálom, hogy itt hagylak benneteket – mondta lehajtott fejjel.
- Nem kell. Örülök, hogy megismerhettelek és remélem, hogy Marie-val boldogan éltek majd. Ha ennek vége lesz, akkor pedig megkeresünk titeket és újra találkozunk – mondta határozottan.
- Te nem hiszed azt, hogy semmi esélyetek? – kérdeztem döbbenten.
- Nem – mondta határozottan.
- Honnan tudod, hogy minden rendben lesz? – kérdeztem kíváncsian. Vajon honnan ez a pozitív gondolkodás.
- Bella azt mondta, hogy minden rendben lesz és neki mindig igaza van – mosolyodott el. – A feleségemnek kivételes megérzései vannak, úgyhogy nem kell félnünk – mondta őszintén.
- Akkor jó – mosolyodtam el. – Csak néhány hetet kell átvészelnünk a Cullenek és alakváltók nélkül. Annyit csak kibírunk valahogy – kuncogtam fel és nagyon reméltem, hogy tényleg ennyire jók Bella megérzései.
- Na látod. Nehéz lesz, de azért csak túlélitek valahogy – nevetett Edward is.
Még sokáig beszélgettünk és nevettünk, a bűntudatom pedig lassanként elpárolgott, de azért nem teljesen. Majd visszamentünk a többiekhez. Miután mindenki kellőképpen elfáradt én is bementem a sátorba Marie mellé, aki édesdeden aludt. Magamhoz öleltem, és csak néztem őt. Annyira gyönyörű volt és ártatlan. Ahogy ránéztem rögtön tudtam, hogy Noah-nak mindenben igaza van. Csak az a fontos, hogy ő biztonságban legyen és boldogan éljen.