Ha a lélek összeforr - 43. fejezet

Egy kis baleset

(David szemszöge)

Gyors tempóban szaladtunk a Cullen ház felé és én már alig vártam, hogy újra láthassam Marie-t. Még soha nem voltam ennyire boldog. Ha most még nem is kedvel engem Noah, akkor is kaptam egy esélyt és ennél többet azt hiszem, jelenleg nem is kívánhatnék. Még kicsit dühös voltam Edwardékra, amiért elkábítottak, de mivel valószínűleg ezért akartak itt tartani, majd megköszönöm nekik a segítséget. Talán végre letelepedhetek, hiszen eddig mindig csak menekülnöm kellett, mert furcsa vagyok az emberek számára. Az a két ember, aki felnevelt engem, mármint úgy négy éves koromig, amikor már kamasznak tűntem, azonnal kirakott a házból, amikor már semmivel nem tudták megmagyarázni a hirtelen növekedésemet, vagy az értelmi képességeimet, azt mondták, hogy egy szörnyszülött vagyok, és tűnjek el, pedig arról nem is tudtak, hogy minden héten egy éjszakára elosontam, hogy oltsam a szomjamat. Soha nem kellettem igazán senkinek, csak az édesanyámnak, éreztem a szeretetét még, amikor a hasában voltam, és nem akartam megölni, de mégis megtettem, nem voltam képes átváltoztatni őt. Akkor egyszer igazán örültem volna neki, hogyha mérgező lenne a harapásom. Nem kellett volna egyedül lennem, boldogan élhettünk volna együtt. Akkor is szerettem volna, hogy nem lett volna vegetáriánus, mint én, csak élne. Bár amilyen jóságos volt emberként, biztos vagyok benne, hogy nem vált volna gyilkossá.

Gondolataimból ismerős illat zökkentett ki, a legcsodálatosabb, amit valaha is éreztem és a legszebb lány tartozott hozzá. Kint várt bennünket a teraszon, éppen Edwarddal és Bellával beszélgetett. Amikor meglátott bennünket felállt és kíváncsian fürkészte az arcunkat, azonnal rámosolyogtam, hogy jelezzem minden rendben, és ahogy felfogta ő is szélesen elmosolyodott. Edward és Bella pedig egymást ölelve kuncogtak. Noah nem volt maradéktalanul lelkes, de ezt nem is vártam el tőle. Mindenesetre egész kedves volt. Egy halvány mosolyt ő is eleresztett, de azért még nem váltunk puszipajtásokká. Noah és Marie legnagyobb örömömre úgy döntöttek, hogy itt töltik a napot velünk.

- Helló, Maci – vigyorgott rá Emmett Noah-ra, és már vártam, hogy ráveti magát a vámpírra, de legnagyobb meglepetésemre nem tette.
- Jössz te még az én utcámba. Többet nem győzöl le az biztos – mondta Noah határozottan.
- Oh, ez kihívás volt? Bár az lett volna – vigyorodott el Emmett szélesen.
- Szeretnéd, hogy az legyen? – kötötte Noah az ebet a karóhoz.
- Igen, nagyon – lelkesedett Emmett.
- Szerintem ezt nem kéne – sétált oda Marie a fiúkhoz. – Noah még csak most épültél fel.
- Ugyan már, kicsim. Simán elintézem – mondtam Noah határozottan, de Emmett erre csak felkuncogott.
- A múltkor sem intézted el – mondta Marie félénken, mire csak egy csúnya pillantást kapott bátyjától és azután inkább csendben maradt.
- Csak szeretnél elintézni. Ez jó kis móka lesz. Oké, egy szabály van, harapni nem ér – nevetett Emmett továbbra is. – Mondjuk, ez főleg rám vonatkozik.
- Benne vagyok – nyújtott kezet Noah Emmettnek.
- Férfiak – forgatta meg a szemét Marie. – Ha laposra ver, akkor csak magadat hibáztathatod – mondta Marie dühösen Noah-nak.

Mire befejezték az egyezkedést a fiúk, már mindenki kijött a házból és a teraszon gyülekeztek.
- Emmett Cullen, ha bajod esik, megkeserülöd, hogy a világra jöttél – kiabált Rosalie dühösen. – Ez egy nagyon rossz ötlet. Hagyd békén azt a… - kezdett bele Rose, de Edward befogta a száját és inkább ő fejezte be a mondatot, úgyhogy biztosan nem szépet készült mondani.
- Rose azt üzeni, hogy hagyd békén ezt a medvét – mosolygott Emmettre Edward és továbbra sem engedte el Rosalie-t.
- Leállítani úgysem tudlak titeket – sóhajtott Carlisle. - Emmett ne okozz sérüléseket, Noah gyorsan gyógyul, de azért még ember – kérte nyugodt hangon.
- Jól van, vigyázni fogok – mondta Emmett őszintén.
Carlisle azért Edwardra pillantott, és mikor fia bólintott beleegyezett a „játékba”, ahogy Emmett nevezte ezeket a kis csetepatékat.
- Én ezt nem akarom nézni, ha nem baj – nézett rám Marie kérlelően.
- Rendben, nem is kell – mondtam neki gyengéden, majd elindultam vele a ház felé.
A többiek készséggel elengedtek bennünket. Én pedig bevezettem Marie-t a konyhába, és leültettem, majd főztem neki egy teát, mert teljesen lesápadt már a gondolattól is, hogy a bátyja megint Emmettel harcol, még akkor is, hogyha nem komolyan verekszenek. Néhány pillanattal később pedig már meg is hallottuk a verekedéssel járó zajokat.

(Marie szemszöge)

Én ezt nem hiszem el. Már megint laposra vereti magát, csak most éppen szórakozásból. Mindig is tudtam, hogy imádja az erejét, de azért nem kéne az életével játszania, ha nem muszáj. Hiszen még alig gyógyultak be a sérülései. Gondolataimból David szakított ki, aki egy csésze gőzölgő teát rakott elém.
- Köszönöm – mosolyogtam rá hálásan.
- Nincs mit. Ne aggódj, vigyáznak rá. Emmett nem gondolja komolyan ezeket a bunyókat, ez csak amolyan energia levezetés – próbált megnyugtatni.
- Ne haragudj, de ezzel nem tudtál meggyőzni – mondtam szemlesütve és beleszürcsöltem a teába.
Elég hangosak voltak, úgyhogy hiába próbáltam elterelni a gondolataimat arról, ami éppen odakint folyt nem igazán sikerült. Minden földrengésszerű robajnál összébb húztam magam és az ajtóra pillantottam azt várva, hogy mindjárt behozzák a bátyámat félholtan. Nagyon nem tetszett ez nekem, de semmit sem tehettem ellene.
- Hé, nem lesz semmi baj – ült le mellém David, majd az ölébe húzott és szorosan átölelt.
Az egyik kezével a fejemet a mellkasára vonta, így egy kezével be tudta fogni azt a fülemet, ami nem a mellkasához nyomódott. Így már alig hallottam, hogy mi történik és ez nagyon jó volt. A másik kezével pedig nyugtatóan simogatni kezdte a hátam. Nagyon jól esett és kezdtem megfeledkezni arról, hogy mi folyik odakint. Nem is tudom, hogy meddig feküdtem így David karjaiban, de már éppen kezdtem elpilledni, és teljesen megnyugodni, amikor az ajtó hangosan kivágódott. Odakaptam a fejem és láttam, hogy éppen az eszméletlen bátyámat cipelik a kanapé felé.
- Mi a fenét csináltatok vele, már megint? – kiabáltam hisztérikusan és odarohantam a bátyámhoz.

(Emmett szemszöge)

Végre valaki, aki játszik velem. Ráadásul csalni sem tud, mint a többiek. Ez nagyszerű, ha ilyen könnyen meg lehet győzni egy kis bunyóról, akkor jóban leszünk. Na mindenki a helyére. Oldalra pillantottam. Rose duzzogott, de ő már csak ilyen, majd kiengesztelem. Edward kíváncsian fürkészett minket, majd súgott valamit Carlisle-nak és Esmének, mire a szüleink arcvonásai egy kicsit ellazultak. Bella kicsit idegesen figyelte a helyzetet, de miután Edward átkarolta nyugodtabbnak tűnt. Jasper szokásához híven olyan helyre állt, ahonnan mindent megfigyelhet minden szögből és felmérheti a harci technikát és a hibákat, amiket majd utána kielemez, hogy fejlődjünk. Alice pedig természetesen Jasper mellett állt és izgatottan figyelte az eseményeket. Marie-t kicsit azért sajnáltam, látszott rajta, hogy nagyon aggódik a bátyjáért, de majd megnyugszik, hogyha látja, hogy nem tettem benne semmilyen kárt. Most nem ez a cél. Egyébként is megígértem, hogy vigyázok.
- Kezdhetjük? – kérdezte Noah néhány méterrel arrébbról.
- Igen, változz át és mehet – mondtam lelkesen.
Noah néhány pillanatra eltűnt a fák között, majd medve formájában jött vissza és megállt velem szemben.
- Akkor felkészültél? – kérdeztem még egyszer.
A medve pedig határozottan bólintott. Én pedig elrugaszkodtam és nekiestem. Nagyon jól kitért előlem, majd egy jól irányzott ütéssel egy pillanatra elvette az egyensúlyom és a hátamra ugrott. Jó csel volt, de ahhoz édes kevés, hogy nyeregben legyen ellenem. Gyorsan ledobtam magamról és felpattantam. Most megvártam, amíg ő támadott rám. A lábaimat kapta ki alólam és a fejem nagyot koppant egy sziklán. Nagyon elszánt a srác, csak arra nem gondolt, hogy amíg ő megpróbál engem felemelni és elhajítani, addig én kapom el a két lábát és vágom a földhöz. A támadó technikája elképesztő ennek a srácnak, de védekezni, azt nem tud. Biztosan ezért sérül meg állandóan. Egészen kezdtünk már belejönni és sikerült is nem megsebesítenem Noah-t, amikor Jasper már nem bírta tovább és elemezni kezdett bennünket. Néhány perccel később pedig leállította a játékot és komolyra vette a figurát. Utálom, amikor ezt csinálja. Most mindenféle technikákat fog kipróbáltatni velünk, hogy jobb legyen utána a harci képességünk. Ez persze nagyon hasznos és fontos is, de én most játszani akartam. Beugrott kettőnk közé és megállított minket.

- Noah, érted, amit mondok? – kérdezte a medvétől Jasper, mire az bólintott. - Nincs semmiféle védekező technikád. Próbálj meg elugrani Emmett útjából. Balra lenne a jobb, mert Emmett azon az oldalon gyengébb, és általában mindenki, hacsak nem balkezes.
A medve bólintott, hogy érti az utasítást, én pedig kénytelen kelletlen nekiindultam. Úgysem tudom Jaspert meggyőzni, hogy ne akarja most megváltani a világot harci téren. Legnagyobb sajnálatomra még így is bejött a tanácsa, amit Noah-nak adott, mert még így is elterültem a földön, pedig tudtam, hogy mit fog tenni a medve.
- Nagyon jó – dicsérte meg Jasper, majd újabb utasítást adott, amit Noah teljesített.
Sokba fog ez még kerülni Jaspernek, teljesen tönkretette a játékomat. Most én vagyok az edzőbábu, Noah meg a legújabb tanítványa Jaspernek. Ebben semmi mókás. Egy küzdelem nem jó már úgy, hogyha irányítva van. Dühösen néztem fivéremre, aki erre küldött felém egy nyugalomhullámot. Hát ez remek, ha azt hiszi, hogy ennyivel el van intézve, akkor nagyon téved.
- Nyugi bátyus – nevetett fel Jasper, és kérlelően nézett rám.
- Na jó, kapsz két órát, hogy jó harcost faragj belőle, de holnap jön nekem egy tisztességes játékkal, amit nem szakítasz félbe – kapta a tekintetem mindkét megszólítottra.
- Rendben – kuncogott Jasper. A medve pedig hevesen bólogatott.

Még néhány órán át követtük Jasper minden utasítását és el kellett ismernem, hogy Noah tényleg sokkal jobb lett ez idő alatt. Öröm volt nézni az ilyen szintű fejlődést. Biztosan nem volt kitől tanulnia, mivel a törzsük már teljesen kihalt. Magától is szép eredményeket ért el, ahogy hallottam, de azért más, hogyha egy profitól tanul harcolni. Most rajtam volt a sor, hogy ismét támadjak, már elrugaszkodtam, amikor meghallottuk Joanne hangját. Noah a lányra nézett és teljesen ledermedt, de mire észbe kaptam már nem tudtam megállni és elsodortam Noah-t is, próbáltam tompítani az esést, de így is beverte a fejét egy kiálló sziklába és elájult, majd visszaváltozott emberré. Gyorsan lekaptam a felsőm és ráterítettem, hogy ne legyen meztelen. Mindenki idegesen gyűlt körénk. Carlisle pedig azonnal vizsgálni kezdte.
- Nem akartam bántani, csak már nem tudtam megállni – szabadkoztam. Tényleg nem akartam, hogy baja essen. A francba, jobb lesz, ha mostantól ezt a macit messzire elkerülöm, mert állandóan lezúzom, pedig nem is akarom bántani.
- Nem lesz baja, csak alaposan beverte a fejét, ha magához tér egy-két fájdalomcsillapító és jobb lesz, mint ezelőtt a kis baleset előtt – nyugtatott Carlisle.
- Akkor talán vigyük be – lépett mellém Edward és megfogta Noah-t a vállainál, én pedig a lábainál és bevittük.
- Mi a fenét csináltatok vele, már megint? – kiáltott fel Marie hisztérikusan és odarohant a bátyjához.
- Bocsáss meg, azt hiszem az én hibám – lépett elő Joanne mögülünk és megbabonázva figyelte az ájultan heverő Noah-t.
- A te hibád? – kérdezte Marie idegesen. – Mégis miért gondolod azt, hogy te vagy a felelős ezért?
- Mert én vontam el a figyelmét – mondta Joanne lesütött szemekkel és elpirult.