Ha a lélek összeforr - 30. fejezet

Hazatérés

(Seth szemszöge)

Mindennel készen voltam estére. Szerencsére sikerült gyorsan összepakolnom, és elintéztem, hogy Sonja is és én is, kapjunk halasztást, és ha esetleg eljutunk odáig, akkor jövőre visszajöhessünk. Marie is így tett. Bár túl sok reményem nem volt arra, hogy valaha is visszajutunk az egyetemre, de azért gondoltam, hátha mégis visszatérhetünk. Csodálatos időszak volt az életemben az, amit itt tölthettem. Miután ez megoldódott minden csomagunkat egy helyre készítettem össze, Sonjáét is áthoztam a mi szobánkba, hiszen úgyis innen indulunk tovább. Nem volt túl sok holmink, csak azzal jöttünk, amit a Cullenektől kaptunk. Így csak egy-egy táskányi ruhát és a kedves kis apróságokat (ezalatt a macira és az álomhozóra gondolok, ami nagyon figyelmes volt Edwardéktól és a világért sem váltam volna meg tőlük) kellett rendbe rakni. Már tűkön ültem, hogy Sonja megérkezzen, de még mindig nem volt sehol sem. Azután hirtelen betoppant az ajtón és az arcán tisztán lehetett látni az izgatottságot.
- Szia! – köszöntem neki lelkesen és próbáltam kontrollálni a bűntudatomat.
- Szia! Jaj, annyira izgulok. Hova megyünk? Még mindig nem árulod el? Meglepetés? – záporoztak a kérdései.
- Nem, nem árulom el, hogy hova megyünk. Ez titok és igen nagy meglepetés lesz - mondtam mosolyogva és reméltem, hogy nem érzi meg a bűntudatomat, mert sokkal inkább próbáltam az iránta érzett szerelmemre koncentrálni, hogy azt érezze.
- Én is szeretlek, Seth – szökkent oda hozzám és megcsókolt. – Nem kell, hogy bűntudatod legyen azért, amiért nem szóltál a medvéről, tényleg nem haragszom – ölelt magához. Tehát még mindig érzi a bűntudatomat, de legalább azt hiszi, hogy más okozza.
- Tudom, hogy nem haragszol miatta. Ígérem, hogy igyekszem úrrá lenni a bűntudatomon – mondtam. Pazar, most még nagyobb bűntudatom lesz. Már csak ez hiányzik. Egy napja folyamatosan hazudok annak, aki a legfontosabb nekem. Még soha nem éreztem magam ilyen nyomorultnak.
- Helyes, nem szeretném, hogyha szomorkodnál. Egy új és boldog élet felé indulunk ma este – mondta boldogan és a szekrényéhez indult.
- Már összepakoltam a te holmidat is. Minden a szobámban van. Gondoltam így egy kicsit korábban elindulhatunk, már a repülőjegyek is megvannak – próbáltam lelkesedni.
- Nagyszerű, akkor mehetünk is – sikkantott. – Már mindenkitől elbúcsúztam. A lányok sajnálták, hogy el kell mennem, de örültek, hogy boldog vagyok. Azt ígértem, hogy majd felhívom őket, amikor odaérek, ahova megyünk. Seth? Figyelsz te rám egyáltalán? Hagyd már a bűntudatot, kérlek – jött oda hozzám és megint vigasztalni próbált. Hihetetlen ez a lány. Itt most én vagyok a rossz. Vajon miért bízik meg bennem feltétel nélkül? Egyáltalán nem érdemlem meg ezt.
- Persze, hogy figyelek rád, Szerelmem! Ígérem, hogy nem fogok már sokáig bánkódni – hazudtam lazán, és rámosolyogtam. Úgy láttam, hogy egy pillanatig sem gyanakodott rám. Feltétel nélkül bízott bennem. – Mehetünk?
- Igen, induljunk – kapta el a kezemet, még egyszer körbenézett a szobájában, majd egy sóhaj kíséretében kilépett az ajtón és elindultunk a szobám felé.

Marie és Noah már mindent összepakolva útra készen várt ránk. Ahogy beléptünk az ajtón mindketten rámosolyogtak Sonjára, kedvesem pedig boldogan viszonozta a gesztust.
- Sziasztok! Én, Sonja vagyok – szökkent előre mellőlem és bemutatkozott.
- Szia, én Noah vagyok, ő pedig itt a húgom, Marie – mondta Noah lelkesen és kezet nyújtott Sonjának. Miután kezet ráztak Noah-val. Marie-val pedig megpuszilták egymást úgy éreztem, hogy itt az ideje telefonálni.
Egy pillanatra bementem a szobámba és leültem az ágyra. Tárcsáztam Edward telefonszámát, és reméltem, hogy gyorsan felveszik. Nem is kellett csak egyszer kicsengenie a telefonnak már jött is a válasz.
- Szia, Seth! Mindent megbeszéltünk itthon és várunk titeket – mondta Edward határozottan.
- Köszönöm, Edward. Sosem fogom tudni meghálálni ezt a sok mindent – mondtam őszintén.
- Ugyan már, ez természetes. Na, akkor kezdjük? Jasper itt van mellettem – érdeklődött, de próbált nagyon lágy és nyugtató hangot megütni közben. Tudtam, hogy tudja, hogy milyen szörnyen érzem most magam és csak segíteni próbál. Mégsem lett könnyebb megtennem ezt Sonjával.
- Igen – sóhajtottam. – Kezdhetjük, egy perc és szólok neki – mondtam, majd kikiáltottam kedvesemnek. – Sonja, Edward és Jasper van a telefonban. Beszélsz velük te is? – kérdeztem, és reméltem, hogy igen lesz a válasz.
- Ez nagyszerű – dugta be a fejét az ajtón. – Nem beszéltem velük mióta elhagytam a repteret. Add csak ide a telefont – nyúlt lelkesen a telefon után, majd a füléhez emelte és beleszólt. – Halló? – kérdezte vidáman.
- Szia, Sonja – szólt bele Jasper.
- Áh, szia, Jasper… - kezdett bele Sonja, majd egy szempillantás alatt eldőlt az ágyon eszméletlenül, én pedig úgy éreztem, hogy még egész életemben nem voltam olyan nyugodt, mint most. Jelen pillanatban ez nagyon jól esett. Odasiettem kedvesemhez és kivettem a kezéből a telefont, majd beleszóltam.
- Elaludt. Köszönöm, Jasper – mondtam hálásan.
- Nincs mit, Seth. Te jól vagy? – kérdezte tőlem aggódva.
- Igen, miért? – döbbentem meg.
- Azért mert teljesen nyugodt vagy, de mégis tombol benned a bűntudat. Ez eléggé ellentmondásos két érzés.
- Azért van, mert nekem bűntudatom van, Sonja pedig teljesen nyugodt – magyaráztam.
- De én most rád koncentrálok, Sonjára nem – mondta Jasper határozottan.
- De bennem vannak Sonja érzései is ez bizonyos fokig – magyaráztam a helyzetet.
- Oh – döbbent meg Jasper. – Ti érzitek egymás érzéseit?
- Igen, egy bizonyos fokig átérezzük, hogy mit érez a másik.
- Ez nagyon érdekes – mondta Jasper meglepetten. – Na, de induljatok, majd itthon megbeszéljük. Carlisle-t is biztosan érdekelni fogja a dolog.
- Rendben, nemsokára találkozunk – mondtam és letettem a telefont.
A következő pillanatban Noah és Marie dugta be az orrát a szobába.
- Minden rendben van? – szaladt oda Sonjához Marie.
- Igen, nincs semmi baj, csak alszik – mondtam és megsimogatta kedvesem arcát. Olyan nyugodt volt és békés. Szerettem ezt látni.
- Akkor menjünk. Majd én viszem. Te hogy érzed magad? – kérdezte Noah aggódva.
- Jól vagyok. Nagyon lenyugodtam én is, de azért nem alszom el – nyugtattam meg. – Mehetünk, de inkább én viszem. Te hozd a csomagokat, kérlek – kértem meg Noah-t, aki bólintott, majd felkapta a csomagokat, én pedig óvatosan felvettem Sonját a karjaimba, és elindultam vele.

A taxi már várt ránk. Gyorsan bepakoltunk és kimentünk a reptérre. Edward tanácsára és kérésére egy kisebb magángépet béreltem ki, mert így kevésbé voltunk feltűnőek egy ájult lánnyal, mint hogyha tömeggel mentünk volna. A pénz, amit csomagolt nekem bőven fedezett egy ilyen utat. Így hát zavartalanul szálltunk fel és senki nem nézett ránk furcsán, csak a magángép légiutas-kísérője, de ő meg nem tette szóvá, szóval alapvetően minden rendben ment. Egész úton az ölemben tartottam Sonját és gyengéden simogattam, nem mintha ezzel jóvá tehettem volna azt, amit tettem, de olyan jól esett, hogy hozzáérhetek. Ahogy kiértünk a terminálból, már ott várt ránk Edward és Jasper. Noah halkan felmorgott mellettem és Marie-t maga mögé húzta, de ezen kívül inkább csendben figyelte az eseményeket. Halkan felszisszent, amikor Jasper kinyújtotta a kezét Sonjáért én pedig gondolkodás nélkül átadtam neki kedvesemet. Majd Edwardhoz fordultam, aki rögtön a kezét nyújtotta, majd gyorsan megölelt.
- Sziasztok! – mondtam egy kicsit megkönnyebbülve.
- Sziasztok! – mondták ők is. – Minden jól ment? – kérdezték aggódva.
- Igen, rendben vagyunk. Ők itt Noah és Marie.
Noah és Marie csak biccentett a fiúk felé. Kimentünk és nagy meglepetésemre Edward átadta nekem az egyik autó kulcsát. Miután kérdőn néztem rá megszólalt.
- Vidd el Noah-t és a Marie-t a törzsedhez, mi pedig elvisszük Sonját a Cullen házba – mondta Edward a tervet.
- Rendben, de lehet, hogy eltart egy darabig. Jacobnak biztosan lesz hozzám néhány szava – mondtam szemlesütve.
- Nem baj. Nekünk van időnk. Akarod, hogy addig ne hagyjuk felébredni Sonját, ameddig oda nem érsz? – kérdezte Edward.
- Nem tudom, hogy mi lenne a jobb megoldás. Mármint szegényt így is elég sokáig kábulatban tartottuk. Nem? – kérdeztem aggódva.
- Ártani biztosan nem ártott neki a dolog, de lehet, hogy ha előbb felébred, akkor egy kicsit lehiggad és eszik is, amíg odaérsz. Esme nem bírt uralkodni magán, de gondolom sejted, hogy mennyi étellel vár titeket – mosolyodott el Jasper mindentudóan.
- Rendben, akkor kérlek, hogy hagyjátok felébredni, de valaki legyen ott, akit ismer, mert különben biztosan nagyon megrémülne szegény, hogy egy vámpírokkal teli házban találja magát – mondtam letörten. Tudtam, hogy nemsokára többszörösen is megkapom a magamét.
- Nem mondod komolyan, hogy hagyod, hogy egyedül magukkal vigyék Sonját? – dörrent Noah hangja élesen.
- Én bízom bennük – mondtam határozottan.
- Én viszont nem. Megtaláljuk a rezervátumot magunk is, ha kölcsön merik adni az autójukat nekem is, és te meg inkább menj Sonjával, majd utánad küldöm az Alfádat – ajánlotta Noah.
- Rendben, köszönöm – egyeztem bele az ajánlatába. Nem volt ellenemre, hogy Sonjával maradhassak.
- Jól van, akkor legyen így – egyezett bele Edward is, aki átnyújtotta a Volvója kulcsát Noah-nak, aki kellő távolságot nyújtva átvette azt. – Jacob legyen szíves és hozza vissza, úgyis át fog jönni hozzánk – mondta Edward nyugodtan. – Lehetőség szerint vigyázz rá, sok szép emlékem fűződik ehhez a kocsihoz.
- Tudok vezetni, vérszopó – mondta Noah élesen, de azért halkan, nehogy más is meghallja.

Ezután Noah és Marie bepakoltak a Volvóba és miután elmondtam a pontos útvonalat elhajtottak a rezervátum felé. Mi pedig bepakoltunk a Mercedes-be. Edward vezetett és Jasper ült mellette, én pedig beszálltam a hátsó ülésre és az ölembe húztam Sonját.
- Mikor fog felébredni? – kérdeztem kicsit aggódva. Már olyan régóta nem tért magához.
- Nagy löketett kapott nyugalomból, de ha érzitek egymás érzéseit, neked is érezned kell – magyarázta Jasper. – Egyébként nemsokára felébred.
- Hogy érted azt, hogy nekem is tudnom kell, hogy mikor ébred fel? – kérdeztem kíváncsian. Végül is Jasper már hosszabb ideje műveli ezt az érzékelést, mint én.
- Egyszerű, figyelj az érzéseidre. A bűntudatod egyre nagyobb, ami érthető, de ezzel egy időben egyre idegesebb is vagy. Tehát Sonja is egyre éberebb. Ahogy a nyugalom elszáll belőled, úgy száll el Sonjából is lassanként. A lényeg, hogy figyelj magadra. Ha te már nem érzed a nyugalmat, akkor Sonja is túl lesz a nyugalom löketen és magához tér – magyarázott Jasper lelkesen.
- Értem – mondtam határozottan. Istenem, amilyen gyorsan leszek egyre idegesebb, tényleg nagyon hamar fel kell ébrednie.

Nem tellett sok időbe, és már a Cullen ház garázsában is voltunk. A fiúk segítettek kivenni Sonját majd miután én is kiszálltam a karomba adták, és kiszedték a csomagokat a kocsi hátuljából. Jasper vezette a sort a házba menet, én középen Sonjával, a végén pedig Edward. Amikor beléptünk a házba elámultam. Mindenki a nappaliban várt ránk szélesen mosolyogva. Kivéve persze Rosalie-t, bár tőle nem is számítottam szívélyes fogadtatásra. Esme rögtön odaszökkent és megpuszilt, majd megsimította Sonja arcát. Nem is vártam tőle mást, mindig mindenkinek az anyukája tudott lenni. Hihetetlen, hogy mennyi szeretet volt benne. Bella is odajött és megpuszilt, és Nessie is nagyon örült nekünk. Alice csak intett egyet és rám mosolygott. Emmett a szokásos mackós nevetésével várt, és muszáj volt megjegyeznie, hogy még sokat kell tanulnom a nőkről, hogyha Jaspernek kell elkábítania a barátnőmet. Mindenki olyan volt, mint mielőtt elmentem. Semmit sem változtak. Carlisle lépett hozzám utoljára, miután üdvözölt elmondta, hogy elfoglalhatjuk Edward régi szobáját, majd rögtön hevesen érdeklődni kezdett az összeforrásról, hogy mit éreztünk, hogy most mi a helyzet és még vagy ezer kérdése lett volna, de szerencsére Esme rászólt, hogy várja meg, amíg Sonja is felébred, és majd ha ettünk és pihentünk, akkor beszélgetünk. Nem haragudtam Carlisle-ra, mert mindig előbújt belőle az orvos és tudós. Ő ilyen volt és így szerettük. Miután mindenkinek köszöntem elindultam Edward régi szobája felé, hogy letegyem Sonját és megvárjam, amíg felébred. Óvatosan fektettem le az ágyra. Edward pedig letette a csomagjainkat, majd gyorsan el is hagyta a szobát. Nem kellett sokáig várnom, mert Sonja néhány perccel később mocorogni és kezdett és rajtam úrrá lett a pánik. Szerelmem kinyitotta a szemét és döbbenten nézett körbe az idegen helyen.
- Hol vagyok? – kérdezte ijedten és felült az ágyon.
- A Cullen házban vagyunk, Kedvesem. Ne ijedj meg, barátok között vagy. Itt senki sem bánthat – mondtam és közelebb csúsztam hozzá.
- A Cullen házban? De hát az ő házuk Forksban van, vagy nem? Hogy kerültünk ide? Megtaláltak minket, és idehurcoltak? Miért ájultam el? Meddig voltam eszméletlen? – záporoztak belőle a kérdések és egyre hisztérikusabbá vált.
- Igen, Forskban vagyunk. Nem találtak meg minket. Az igazság az, hogy én hoztalak ide vissza. Jasper elkábított, hogy ne ellenkezz, mert magadtól nem jöttél volna vissza, te magad mondtad, de most itt a legbiztonságosabb nekünk. Jó ideig eszméletlen voltál, de ez nem káros rád nézve, csupán pihentél. Ha bajod eshetett volna tőle, akkor nem teszem. Kérlek, bocsáss meg, de nem volt más választásom. Veszélyben vagyunk, és nem akarom hagyni, hogy egy hajad szála is meggörbüljön. Hidd el, hogyha lett volna más módja, annak, hogy biztonságban legyél, akkor azt választom, de úgy éreztem, hogy így lesz a legjobb. Nem akartalak megbántani – magyarázkodtam és reméltem, hogy megbocsát, de hirtelen iszonyú dühöt és csalódottságot éreztem, majd Sonja felpattant az ágyról és a könnyei kicsordultak, azután pedig még mielőtt bármit is reagálhattam volna két akkora pofont kaptam, hogy a csattanást biztosan hallották még lent is.

Ha a lélek összeforr - 29. fejezet

Előkészületek

(Seth szemszöge)

Kissé még mindig idegesen indultam útnak a szobánk felé. Nem tudtam, hogy hogyan is magyarázzak meg mindent ilyen hirtelen Marie-nak és Noah-nak ráadásul úgy, hogy közben meggyőzzem őket, hogy velem jöjjenek, arról nem is beszélve, hogy tudtukra kell hoznom azt is, hogy az egyik legjobb barátom egy vámpír, akinek népes családja van, de ne aggódjanak miattuk, mert csak állatok vérén élnek. Vannak olyan napok, amikor nem kéne felkelni az ágyból. Biztos mindenki érezte már így magát. Nekem még kicsit furcsa, mert ez az első eset, amikor még semmi jó nem történt velem, azon kívül, hogy Sonjával ébredtem. Bár az is biztos, hogy egy ideig erre sem lesz példa. Remélem a lányok tényleg olyan jól meg tudják puhítani szerelmemet, mint ahogy Edward gondolja. Gyorsan elértem a szobánkat. Most nem kopogtattam, csak fogtam magam és bementem. Marie és Noah éppen az asztalnál ült és reggelizett. Láthatóan meglepődtek rajta, hogy ma reggel kivételesen megtisztelem őket jelenlétemmel. Szegényeket kicsit elhanyagoltam az utóbbi napokban. Eddig nem volt emiatt bűntudatom, de most hogy beléptem és szemtől szemben vagyunk egyre inkább van.
- Sziasztok – köszöntem bátortalanul.
- Szia – mondta Marie lelkesen.
- Hazataláltál, testvér? Ez a lány nem lehet semmi, hogyha ilyen nehezen szakadsz el tőle – mondta kicsit morogva.
- Ne haragudjatok, nem akartalak titeket ennyire elhanyagolni – mondtam szemlesütve és reméltem, hogy kihallják a hangomból az őszinteséget.
- Semmi baj, Seth. Örülök, hogy jól alakulnak a dolgaitok – mosolygott rám Marie.
- Én sem haragszom igazán, Seth. Ezt te is tudod. De ki tudna jobban morogni egy medvénél? – kuncogott Noah.
- Ez igaz – mosolyodtam el én is. – Fontos dolgokról kéne beszélnünk – fogtam bele a kellemetlen részébe ennek a beszélgetésnek.
- Hallgatunk – néztek rám meglepetten.
- A helyzet az, hogy Sonja és én megkaptuk a lehetőséget, hogy a lelkünk egy jelentős része eggyé váljon és éltünk is ezzel az ajánlattal. Ezáltal elválaszthatatlanok lettünk, de elég nagy veszélybe is sodortuk magunkat és a körülöttünk levőket. Szóval arra gondoltam, hogy a legbiztosabb az lenne, hogyha visszamennénk a törzsemhez és néhány nagyon jó barátomhoz. Így nagyobb biztonságban lennénk. Nem akarok senkit sem veszélybe sodorni, és ha nem akartok, akkor nem muszáj, de nagyon örülnék, hogyha velünk tartanátok ti is. Mielőtt még válaszolnátok szólnom kell néhány szót a barátaimról is – mondtam majd vettem mély levegőt és belekezdtem a történetbe. – Szóval a barátaim, akikről beszéltem vámpírok – kezdtem bele félve.
- Ez elég ízléstelen tréfa, Seth – mondta Noah kicsit mogorván.
- Ez nem vicc, ha hagynád, hogy befejezzem megértenéd – csattantam fel.
- Rendben, hallgatlak – mondta már kissé nyugodtabban.
- Ők nem olyan vámpírok, mint amilyenekkel eddig találkoztál. Nyolcan vannak, és mind párban élnek. Az egyik párnak van egy kislánya, aki félvér. Az édesanyja még ember volt, amikor kihordta őt. Lényeg a lényeg, hogy ők nem bántanak embereket, csak állatok véréből táplálkoznak. Megtagadták a természetes életformájukat és helyette inkább beilleszkedtek a társadalomba – magyaráztam és reméltem, hogy megenyhülnek.
- Ez biztosan csak a látszat. Milyen gyakoriak az eltűnések Forks környékén? – kérdezte Noah és felhúzta a szemöldökét.
- Jó ideje, nem lett senki vámpírtámadás áldozata a környéken. Megjegyzem, hogy nem is lesz, ha csak nem miattam és Sonja miatt. Akkor mi is rosszak vagyunk? Mert ha visszamegyünk mindenkit veszélybe sodrunk, aki mellénk áll.
- Az más. Ti bajba kerültetek. Ők viszont a baj forrása, ami miatt mi létezünk. Megjegyzem az összeforrásotok, azért fontos, mert így az alakváltók újra visszakapják régi erejüket. Gondolod, hogy a te barátaid majd végignézik, hogy a legnagyobb ellenségeik törzsei újra felvirágozzanak? Csak egy percre elmélkedj el ezen. Inkább majd szólnak a többieknek, hogy gyorsan intézzenek el titeket – érvelt ellenem Noah. Ha nem tudtam volna, hogy a Cullenek soha nem tennének ilyet, akkor teljesen logikus lett volna az érvelése. Most nem fogom tudni meggyőzni, de majd ha megismeri őket megenyhül, ugyanúgy, mint mindenki.
- Nem azt kértem, hogy bízzatok bennük így látatlanban. Akkor majd másképp fogalmazok. Nem bánthatod egyik Cullent sem. Szerződést kötöttünk velük, hogy amíg nem bántanak egy embert sem a területen, addig maradhatnak. Ezt ők mindig is betartották és a szabályaink rád is vonatkoznak, hogyha a földünkön vagy. Világosan fogalmaztam? – kérdeztem határozottan.
- Teljesen. Megértettem. Ígérem, hogy nem nyúlok hozzájuk, de azt nem ígérhetem meg, hogy össze fogunk barátkozni.
- Rendben, köszönöm. Csak ezt akartam hallani. Szóval velünk tartotok?
- Igen, veletek tartunk – vágta rá Marie azonnal.
- Jól van, akkor este indulnánk is. Ahogy Sonja visszaért az előadásairól felhívjuk az egyik barátomat Jaspert és ő elkábítja. Jó lenne, ha ti is ott lennétek, mert nem tudom, hogy én is elkábulok-e Sonjával együtt, de ha igen, akkor nektek kell eljutatnotok La Push-ig. Testileg biztosan össze vagyunk kötve, de nem tudom, hogy mentálisan mennyire. Ha gyógyszert adnék be biztosan mindketten elkábulunk legalábbis így gondolom, de így nem tudom, hogy mi lesz.
- Állj meg egy pillanatra – döbbent meg Marie és Noah. – Miért kell elkábítani Sonját?
- Azért, mert Sonja nem akar hazamenni, de most ez a legbiztosabb, amit tehetünk. Így kénytelen leszek így visszavinni őt. Tudom, hogy nagyon fog haragudni, de még mindig jobb, ha haragszik, mint az, hogyha valami baja esik. Szóval, akkor este indulunk. Rendben? – kérdeztem reménykedve.
- Jól van, addig összeszedjük magunkat. Este pedig útra készen várunk – mondta Noah és már el is indult, hogy összepakoljon.
- Köszönöm. Akkor este visszajövünk – mondtam és már el is indultam, hogy én is összepakoljak, és Sonjának is össze kell pakolnom.

(Edward szemszöge)

Kicsit idegesen mentem a nagy ház felé Jasperrel. Ezt Jasper érezte is, és egy nagy adag nyugalmat küldött felém. Most el kell mondanunk mindent a családunknak és lehet, hogy ezt nem nagyon fogják megköszönni. Főleg nem Rosalie. Mindenesetre Esme-ben, Alice-ben és Bellában nagyon bízom. Ha valakik megértik, hogy segítenünk kell Seth-nek azok ők lesznek. Na meg persze Carlisle.
- Sziasztok! – léptem be az ajtón. Mindenki ott volt és csak minket vártak. Már kezdett nekik kicsit gyanússá válni, hogy miért mászkálunk el folyton Jasperrel.
- Sziasztok! – lelkendezett Bella, Renesmee pedig azonnal a nyakamba ugrott.
- Beszélnünk kell veletek – mondtam szemlesütve.
- Azt meg is hiszem, Edward Cullen és Jasper Hale! – csattant fel Alice a lépcső tetején. Ajaj, ez semmi jót nem jelent a számunkra. – Mi a csudát műveltetek, amitől legalább az elkövetkezendő két hét eltűnt a szemem elől? Minden egyes program szertefoszlott, amit terveztem. Minden sötétségbe burkolózott. Végre megtanultam, egy kicsit kizárni Jacobot és Renesmee-t és újra látni, erre most megint kezdődik. Szóval nagyon remélem, hogy alapos magyarázatotok van rá, hogy mi történt. Mert különben olyat kaptok, hogy tényleg a fal adja a másikat – kiabált Alice. Én pedig mosolyogva vettem észre, hogy Jasper olyan óvatosan közelíti meg, mintha egy felbőszült vadat akarna becserkészni.
- Nyugodj meg, Kedvesem. Azonnal elmagyarázunk mindent – próbálkozott Jasper.
- Nem akarok megnyugodni, Jasper. Azonnal hagyd abba a manipulálást, mert különben… - folytatta Alice, de Jaspernek sikerült megfognia a kezét és teljesen lenyugtatni ideges húgomat.
- Most, hogy talán szóhoz juttok, hallgatunk titeket – nézett rám Carlisle, majd az ebédlő felé bökött.
Mindenki bevonult az étkezőbe, és leült. Bella kérdő tekintettel fürkészet egész idő alatt, de nem kérdezett semmit, mert tudta, hogy mindjárt elmondunk mindent. Csak az ölébe húzta Renesmee-t és csendben várta, hogy elkezdjem, ahogy a többiek is. Elkezdtem az egészet az elejétől elmesélni, egészen Seth eltűnésétől, majd elmondtam, hogy hogyan szöktettük meg Sonját és miként jutottunk el idáig. A többiek csak tátott szájjal hallgatták a kis monológot, amibe néha Jasper is beleszólt. A legfontosabb résznél, ami az összeforrást illeti mindenki tátott szájjal ült. Történetem befejeztével felvázoltam, hogy felajánlottam nekik, hogy jöjjenek hozzánk és félve lestem a reakciókat.
- Persze, hogy jöhetnek hozzánk – mondta rögtön Esme. – Itt biztonságban lesznek.
- Szerintem viszont így mindenki veszélyben lesz miattuk. Nem kéne befogadnunk őket – csattant fel Rosalie. – Gondoljatok csak bele, ha a Volturi tudomást szerez róluk, márpedig ők mindig mindenről értesülnek, akkor mit fogunk csinálni? Meghalunk értük? Ők alakváltók, nem hozzánk tartoznak.
- Jacob hozzám tartozik – mondta Renesmee felháborodva.
- Jacob nem jelent fenyegetés a vámpír világra, Renesmee. Te ezt nem érted! – mondta Rosalie dühösen. Furcsa volt látni, hogy Rosalie megemelte a hangját a lányommal szemben, mikor mindig csak imádattal szólt hozzá.
- Ne beszélj így a lányommal! – csattant fel Bella és rámorgott Rose-ra.
- Sajnálom, Bella. Tudom, hogy ezt ő még nem értheti meg – mondta Rosalie engesztelően.
- De nagyon is értem! – csattant fel Renesmee. – Bántani akarják őket, azért mert mások. Én pont úgy más voltam, és velem is végezni akartak. Nem egyszerű kívülállónak lenni, de akkor sincs joga senkinek azért megölni valakit, mert más.
Ejha, tanulhatna a világ a lányunktól – gondoltam és mosolyra húztam a számat. Pontosan megfogalmazta a lényeget.
- Van abban igazság, amit Renesmee mond – szólalt meg Carlisle. – De abban is van igazság, amit Rosalie mondott.
- De, apa – kezdtem bele, és egy pillanatig nagyon megrémültem, hogy nemet mond a kérésemre.
- Nem azt mondtam, hogy nem jöhetnek, csak azt mondtam, hogy nem elhanyagolható az álláspontja. Alapvetően valóban fenyegetésnek érezheti a Volturi őket. Megjegyzem, hogy a helyzet is merőben más, mint Renesmee esetében volt. Seth és Sonja alakváltó, aki újra megerősítheti ezt a génállományt. Megpróbálhatjuk megvédeni őket, de ebben a csatában egyedül leszünk. Nincs jogunk arra kérni a barátainkat, hogy kockáztassanak, mert igazság szerint ez egyik vámpírnak sem jelent jót. Most ne az emberi oldaladdal vizsgáld a kérdést egy pillanatra, ahogy tanítottam, hanem egy kicsit térj vissza az ösztöneinkhez. Ha vámpírként vizsgálod a helyzetet, akkor valóban veszélyesek.
- De, apa – próbálkoztam újra, de megint leintett.
- Edward, tudom, hogy a legjobb barátod és azt is tudom, hogy Jacobnak is, és mind szeretjük, még Rosalie is, bár ezt soha nem fogja bevallani nyíltan. Lényeg a lényeg, hogy a helyzet valóban egy kicsit abszurd. Ettől függetlenül a módszerek a régiek, mindenki elmondhatja a véleményét és, ha a többség úgy dönt, akkor megvédjük őket, akár az életünk árán is. Seth már régóta tiszteletbeli családtag, és nincs kétségem afelől, hogy Sonja is kivételes teremtés, hogyha Seth őt választotta. Szóval most mindenki mondja el, hogy mit gondol a helyzetről. Esme?
- Én azt mondom, hogy védjük meg őket – mondta anya határozottan.
- Bella?
- Én sem szeretném cserben hagyni őket – bólintott rá szerelmem is és megfogta a kezem.
- Renesmee?
- Szerintem is vigyázzunk rájuk – mondta kislányom még mindig kicsit duzzogva. Rose-nak eltart majd egy darabig, amíg kiengeszteli.
- Edward?
- Az én véleményem azt hiszem nyilvánvaló – mondtam lelkesen.
- Jasper?
- Én is mellettük állok. Két ilyen tiszta lélek nem érdemli meg, hogy lemészárolják őket. Majd kidolgozom a védelmi stratégiát.
- Alice?
- Bosszantó, hogy már megint meg kell tanulnom alakváltókon keresztül látni, de majd csak megoldom valahogy – mondta húgom kicsit durcásan, de a szemében már ott bujkált egy mosoly.
- Rosalie?
- Én továbbra is nemet mondok, de teljesen mindegy, mert már úgyis a többség döntött – mondta Rose dühösen és felvonult az emeletre. Egy bizonyos szinten megértettem az indítékait, így jobban átgondolva, és azt is tudtam, hogy kedveli Seth-et csak megijedt, hogy valamelyikünknek baja eshet.
- Emmett?
- Én kedvelem a kis vakarcsot – vigyorgott Emmett. – Szerintem is vigyázzunk rájuk. Seth az egyetlen a farkasok között, aki mindig is megbízott bennünk.
- Rendben, akkor tehát jöhetnek – csapta össze a tenyerét apám. – Edward, kérlek, gyere velem és mesélj még erről az összeforrásról. Jó lenne tudni, hogy hogyan is működik pontosan ez a dolog – kérte Carlisle és már indultam volna is utána, amikor Bella elkapta a kezemet, és kissé durcásan nézett rám.
- Nehogy azt hidd, Edward Cullen, hogy ennyivel minden el van intézve. Otthon várlak és elvárom, hogy mindenre szolgálj kielégítő magyarázattal – gondolta kedvesem kicsit csalódottan. Biztos, hogy én is megkapom a magamét, ahogy Jasper, akinek a fejét most éppen Alice mossa az emeleten, amiért titkolózott. Mindenesetre jó jel, hogy gondolatban szólt hozzám. Ilyenkor nem nagyon dühös, legfeljebb csak egy kicsit.
- Ígérem, hogy mindent megmagyarázok, Szerelmem.
- Én büszke vagyok rád, Apu – hallottam meg Renesmee-t, aki csak úgy sugárzott.
- Köszönöm, kicsim – pusziltam meg a homlokát, majd Carlisle után eredtem.

Ha a lélek összeforr - 28. fejezet

Hogyan tovább?

(Seth szemszöge)

Még csak hajnalodott, amikor felébredtem, Sonja még mindig úgy feküdt a mellkasomon, mint amikor elaludtunk. Nem akartam felébreszteni, ezért csak feküdtem és azon törtem a fejem, hogy mit kéne tennünk, hogy mindkettőnknek jó legyen. Jason azt mondta, hogy nagy veszélyben vagyunk, nyilván egy szellem nem tévedett ezzel kapcsolatban, úgyhogy az az egy biztos, hogy segítség kell. Noah és Marie biztosan készséggel a rendelkezésünkre áll, de azt hiszem, hogy Noah-val ketten kevesek lennénk az ellen, ami valószínűleg még ránk várhat. Ráadásul, hogyha én megsérülök, akkor rögtön Sonja is megsérül, vagy fordítva. Ezért szigorúan vigyáznunk kell magunkra és egymásra. Sonja nem akar visszamenni a törzséhez, ez is biztos, és meg is tudom érteni az indítékait. Ha az én törzsemhez mennénk, akkor a farkasok biztosan mellénk állna, de a Tanács annál kevésbé. Első dolguk lenne, hogy értesítsék a Black Eagle-öket, hogy Sonja nálunk van, és akkor azonnal esküvőre kényszerítenének minket és ezt még nem akarjuk. Pontosabban főleg Sonja nem akarja, de ezért nem hibáztatom. Attól tartok, hogy vagy ketten elbujdosunk valahová életünk hátralevő részére, ami egyikünknek sem tetszene, vagy ismételten tanácsot kell kérnünk Edwardtól és Jaspertől. Talán ez lenne a legjobb megoldás. Edward nagyon jól szervezkedik és Jasper pedig amennyire tudom kivételes harcászati képességekkel rendelkezik, úgyhogy kizárásos alapon ők maradtak, mint bizalmasaink. Bennük biztosan megbízhatunk, és talán diszkréten be tudjuk vonni Jacobot is a dolgokba, hogyha Edward el tudja egy kicsit szakítani a törzstől, és Nessie-től, akkor biztosan ő is mellénk állna, hiszen a legjobb barátom. Na és ott vagy Joanne is, Sonja legjobb barátnője, hiszen még a szökésében is segített. Benne is megbízhatunk. Na akkor most számoljuk csak össze. Tehát, aki biztosan mellénk áll: Edward, Jasper, Noah, Marie, Joanne, Jacob. Harci szempontokból akkor is csak öt és még Sonja és én, Marie esetleg ápolásban nyújthatna segítséget, ami szintén fontos, de szegény csak kiborulna, azt hiszem. Heten lennénk, ez még elég kevés, hogyha nagyobb vámpír hordáról van szó. Ráadásul Sonja és Joanne akármilyen bátrak is, akkor sem harcosok, hanem megfigyelők, és a Kedvesem egyszer már csúnyán meg is sérült a hátán a bizonyíték. Tehát öten lennénk. Talán még Leah-val együtt hatan, de nem akarom, hogy ő is belekeveredjen, mert ha balul sül el így is elég tragikus lenne a dolog. Így belegondolva Edward is rossz ötlet, hiszen neki is van egy kislánya, akinek nem kéne elveszítenie az apját, és Bellát is tönkretenné a dolog. Uh, egyre rosszabb, ha elkezdem így is kielemezni őket, akkor inkább mindenki maradjon otthon, mert mind tartoznak valakihez. Inkább ketten kellene ezt megoldanunk valahogy, vagy kegyetlenül visszavinni Sonját a törzseinkhez. Még mindig jobb, mintha meghalna. Az biztos, hogy nagyon fog rám haragudni és én is utálni fogom magam, de be kell látnom, hogy csak ez lesz a legjobb megoldás. Vissza kell mennünk. Ott lennénk a legnagyobb biztonságban, és a törzseink mindent megtennének, hogy megoldjuk a dolgot, és a Cullenek sem hagynának cserben minket. Már csak az a kérdés, hogy hogyan vigyem vissza úgy, hogy ne tudjon elmenekülni tőlem. Ha megtudja, hogy merre tartunk egyszerűen csak átváltozik és elrepül. Valami jobb megoldás kell. Talán el kéne kábítanom, és úgy hazavinnem La Push-ba? Attól tartok, hogy erre én nem lennék képes. Megígértem, hogy nem megyünk vissza, erre most azon töröm a fejem, hogy hogyan vigyem mégis oda, ahova nem akar menni. Vajon akkor is gyűlölne, hogyha előbb elrendezném a dolgokat Jake-kel? Ha megígértetem vele, hogy nem parancsol ránk, hogy házasodjunk össze, és mi pedig cserébe hazamegyünk, biztosan megteszi. Nem szegné meg a szavát. Ez lesz a legjobb megoldás.
- Sajnálom, Szerelmem. Remélem, hogy egyszer képes leszel megbocsátani nekem, amit most tenni fogok. Várok, ameddig csak kell – suttogtam Sonja hajába és szorosabban magamhoz húztam. Miután hazaráncigálom az akarata ellenére egy ideig biztos, hogy nem fog kérni a társaságomból, de így lesz a legjobb.
Csak néztem, ahogy alszik és közben pontosan kiterveltem, hogy hogyan fogom elrabolni és hazavinni. Sosem gondoltam, hogy egyszer még gyűlölni fogom magam valamiért, de azt hiszem, hogy most remekül megy a dolog. Bízik bennem és én el fogom őt árulni, és ezáltal tulajdonképpen saját magamat is. Hülye helyzet, de akkor is ez a legjobb megoldás. Most nem az számít, hogy többé nem fog szóba állni velem, hanem sokkal inkább az, hogy ne essen baja. Szerettem volna betartani az ígéretemet, amit tegnap tettem, de rá kellett jönnöm, hogyha megteszem, akkor könnyen elintéznek kettőnket. Nem vagyunk elegek ahhoz, hogy megvédjük magunkat. Talán egyszer majd megérti, ha pedig nem, akkor szó nélkül hagyom, hogy mostantól kezdve örökké rám zúdítsa a vádjait. Már nyolc óra volt, mire mocorogni kezdett egy kicsit. Olyan gyönyörű volt, amikor aludt.
- Jó reggelt – nyitotta ki álmosan a szemeit és rám mosolygott.
- Neked is, jó reggelt – mosolyogtam vissza rá, és apró csókot leheltem a szájára. – Jól aludtál?
- Igen, remekül. De úgy látom, hogy te már kevésbé – állapította meg.
- Miből gondolod ezt? – kérdeztem meglepetten.
- Karikásak a szemeid és nem úgy nézel ki, mint aki nemrég ébredt. Túl éber vagy. Valami baj van? – kérdezte ijedten. – Mi történt?
- Semmi baj, nem történt semmi – hazudtam könnyedén, és még magam is meglepődtem, hogy milyen könnyen ment.
- Hazudsz – mondta határozottan és dühösen pillantott rám.
- Tessék? – döbbentem meg.
- Nem te mondtad nekem tegnap, hogy az érzéseimet nem tudom elrejteni magam elől és ezt te ugyanúgy érzed, mint én? Bűntudatod van valamiért. Tisztán kivehető. Szóval mi a baj? – szegezte nekem a kérdést. Oh, a francba. El kell terelnem valami füllentéssel.
- Tudod, nem mondtam el neked valami fontosat. Érdekes barátokra tettem szert itt az egyetemen – mondtam és reméltem, hogy beveszi a csalit.
- Miféle érdekes barátokra? – kérdezte még mindig bizalmatlanul.
- Képzeld, találkoztam egy igazi medve alakváltóval, ő a szobatársam – mondtam vidáman és próbáltam mérsékelni a bűntudatomat.
- Egy medve? – döbbent meg. – Hiszen ők kihaltak, vagy nem?
- Elméletileg valóban így történt, de a valóságban még léteznek. Pontosabban egy létezik belőlük.
- Te jó ég! Hiszen ez fantasztikus – lelkesedett. – Megismerhetem én is?
- Persze. Mit szólnál hozzá, hogyha te elmennél az előadásokra, én pedig addig mindent elintéznék az utazásunkhoz. Este pedig meglátogatjuk, Noah-t. Rendben lesz így? – kérdeztem reménykedve.
- Hát persze, ez csodásan hangzik. Istenem, csak te meg én valahol. Fantasztikus lesz – mondta boldogan, majd összeszedte a ruháit és a törölközőjét, hogy elmenjen letusolni.
Addig tartottam magam, amíg ki nem lépett a szobából, próbáltam nagyon bizakodó és pozitív lenni és úgy tűnik, hogy sikerült is, de amint már nem volt ott Sonja a legszívesebben összevertem volna saját magam. Hogy tehetek ilyet azzal, akit a világon a legjobban szeretek? Egy reggel alatt elárultam őt, hazudtam neki és a hab a tortán, hogy még el is fogom rabolni. Nem érdemlem meg őt, ez egészen biztos. De most csak arra szabad koncentrálnom, hogy biztonságban legyen. A többit majd utána. Remélem Edward hamarosan hív, mert lesz mit megbeszélnünk egymással. Türelmesen kivártam, hogy Sonja visszajöjjön és elkészüljön, majd elinduljon az előadásaira. Szerencsére nem sokkal azután, hogy Sonja elhagyta a szobát, már hívott is Edward, azonnal felkaptam a telefont, ahogy megláttam a számát.
- Szia, Edward. Jó, hogy hívsz – mondtam kissé letörten.
- Mi a baj? – döbbent meg Edward.
- Igazából van egy jó hírem és sok rossz. Melyiket akarod előbb hallani? – kérdeztem ironikusan, úgyis a jót akarja majd előbb.
- Akkor kezdjük talán a jó hírrel – mondta Edward. Nem meg mondtam? Tudtam, hogy a jót akarja majd előbb.
- A jó hír az, hogy Sonja és én összeforrtunk, és mostantól elválaszthatatlanok leszünk – mondtam lelkesen.
- Ez remek – lelkesedett Edward is. – Akkor már nem mondom el, hogy kiderítettük, hogy ez történik veletek. Na, de akkor mi a rossz hír?
- A rossz hír az, hogy egy szellem, Jason, azt mondta, hogy így nagy veszélybe kerültünk. Ami még nem is aggasztana annyira, mert eddig is veszélyben éltünk, de így segítségre lesz szükségünk. Sonja pedig nem akar hazamenni, mert fél, hogy továbbra is csak egy tárgyként kezelné a Tanács, és kényszerítenék, hogy jöjjön hozzám és szüljön gyerekeket. Viszont én sem akarom semmire sem kényszeríteni, de most mégis el fogom őt árulni.
- Egy pillanat, elvesztettem a fonalat, ráadásul gondolati szinten is össze vagy zavarodva, úgyhogy lassabban. Miért is fogod elárulni? Kezdjük ezzel.
- Azért, mert most akarata ellenére haza fogom vinni, La Push-ba – mondtam csüggedten.
- Eddig még nem árultad el. Dühös lesz az biztos, de amennyire tudom a ti törzsetek tanácsa még mindig sokkal értelmesebb, mint a sasoké – mondta Edward határozottan.
- Ettől még nem szép, amire készülök – mondtam elkeseredve.
- Valóban nem, de ha máshogy nem megy, akkor tedd meg. Sajnálom, de egyet kell értenem azzal, hogy az lenne a legjobb, hogyha visszajönnétek. Főleg most, hogy már össze is forrtatok. Fő a biztonság. Segítünk majd megbékíteni, Sonját, csak gyertek haza, hogy megvédhessünk titeket. Ha Jacob kényszeríteni akar titeket az esküvőre Bellával eltiltjuk tőle Nessie-t. Hidd el, ez egy nagyon meggyőző érv – kacagott Edward gonoszan.
- Tetszene, ha el kéne tiltanod őket egymástól, igaz?
- Hát őszintén szólva, egy kicsit igen, de Bella úgy sem bírja egy napnál tovább kínozni Jacobot, Nessie-t pedig egyáltalán nem tudjuk, úgyhogy sok erőfeszítésbe kerül egy ilyen akció, de megoldható.
- Azt hiszem, hogy erre nem lesz szükség. Ha össze is kényszerítenek minket, azt akkor sem parancsolhatja meg senki, hogy mikor osszuk meg egymással az ágyat – mondtam határozottan. Erre Jacob soha nem lenne képes.
- Már megosztjátok – nevetett fel Edward.
- Tudod, hogy hogyan értem. Ne forgasd ki a dolgokat – mondtam és megcsóváltam a fejét.
- Ki forgat itt ki, és micsodát? Nem mondtam semmit, arról nem tehetek, hogy te mindig félreérted a dolgokat – hahotázott és Jasper is rajtam nevetett az biztos, mert hallottam egy másik hangot is hahotázni.
- Most már fejezzétek ezt be – mondtam, de már én is nevettem. Hogy tud Edward állandóan csőbe húzni?
- Na végre – lelkesedett Edward.
- Mi van? Ezt most nem értetem – tényleg nem tudtam, hogy ezt mire mondta.
- Jasper most mondta, hogy végre kizökkentél a letargiából – újságolta Edward boldogan.
- Akkor most csak azért kötözködtél, hogy feloldódjak? – kérdeztem döbbenten.
- Hát, ami azt illet, igen – kuncogott Edward. – De félretéve a tréfát, komolyan gondolom, hogy haza kell jönnötök. Ígérem, hogy nem kényszerítenek titeket házasságra. Mi lenne, ha mondjuk, beköltöznétek az én régi szobámba? Biztos senkinek nem lenne ellenére és ott biztonságban is lennétek. A törzsetek is közel lenne, de nem vihetnek el onnan és nem kényszeríthetnek, hogy összeházasodjatok, mert az a terület még mindig a miénk.
- Ez egy egészen jó ötlet, de nem akarunk a terhetekre lenni – mondtam kissé félve. Tudom, hogy Rosalie nincs oda értünk.
- Hé, most nehogy Rosalie-val foglalkozz, majd Nessie megpuhítja, meg Emmett. Más úgy sem képes hatni rájuk – mondta Edward határozottan.
- Már megint a gondolataimra reagálsz, Edward – mondtam rosszallóan.
- Bocsi, de ez a gondolat egyszerűen üvöltött felém – kért elnézést, de hallottam a hangján, hogy mosolyog.
- Van itt még valami, amiért nem mehetünk hozzátok.
- És mi lenne az? – kérdezte meglepetten.
- Megismerkedtem itt egy másik alakváltóval, és őt is el akarom hívni, mert sokat segíthetne egyrészt, másrészt viszont nem is akarom, hogy egyedül maradjon itt. Túl sokat akar magára vállalni – magyaráztam a helyzetet.
- Egy másik alakváltó? Talán egy farkas, aki levált a törzstől? Vagy egy másik sas? – kérdezte Edward kíváncsian.
- Igazából egyik sem. Találkoztam egy medvével – mondtam büszkén.
- Egy medve? De hát a medvék kihaltak – jött a döbbent válasz a vonal túlsó végéről.
- Igen, eddig én is azt hittem, de van egy túlélő. Csak éppen nem ismeri a vámpírok jobbik fajtáját és hát, lehet, hogy nem kéne összezárni veletek.
- Ebben lehet valami. Szerintem őt boldogan befogadja a törzsed. Biztos lenne hozzá néhány kérdésük. Ti attól még jöhettek hozzánk, és majd ha összeszokik velünk és akar neki is lesz hely nálunk – ajánlotta Edward, és be kell valljam, hogy egész jól hangzott ez az ajánlat.
- Egész jól hangzik az ajánlatod – mondtam vidáman.
- Tudom – kuncogott Edward. – Akkor számíthatunk rá, hogy jöttök? Bella, Alice, Esme és Nessie majd megpuhítja Sonját az irányodba. Nálunk meggyőzőbb nők hidd el, hogy nincsenek a földön.
- Igen, számíthattok ránk. Bár valószínűleg Sonját elkábítom valahogy, mert különben esélyem sem lesz, hogy elvigyem odáig.
- Biztos, hogy ez jó ötlet? – kérdezte Edward aggódva.
- Nem, de nincs más megoldás, mert hallani sem akar róla, hogy hazamenjünk – mondtam szomorúan. – Nem az ő hibája, nem csodálom, hogy nem vágyik vissza, de most muszáj visszamennünk. Nem tenném ezt vele, ha lenne más megoldás.
- Rendben, te tudod. Jasper ki akar próbálni valamit. Átadom neki a telefont. Rendben?
- Igen, mondja csak.
- Szia, Seth – szólt bele Jasper a telefonba, én pedig egyre inkább elkábultam. – Mit érzel?
- Azt, hogy mindjárt összeesem – mondtam kábán. Aztán egy szempillantás alatt visszatért az öntudatom.
- Működik – mondta határozottan Jasper, de nem nekem, hanem Edwardnak.
- Seth, magadnál vagy? – kérdezte immáron Edward.
- Igen, még. Mit csinált velem, Jasper? – kérdeztem még mindig kábán.
- Csak kipróbálta, hogy el tud-e valakit bódítani így is, és úgy tűnik, hogy igen. Úgyhogy azt mondja Sonjának is talán ez lenne a legjobb. Egy napod lesz ideérni onnantól számítva, hogy Jasper küldd egy nagy löketnyi nyugalmat Sonjának telefonon. Jobb, mintha gyógyszerekkel kábítanád.
- Oké, egy nap alatt odaérünk – vágtam rá azonnal. – Köszi, Jasper – mondtam kicsit hangosabban.
- Nincs mit – válaszolt a megszólított.
- Akkor este hívunk titeket, és holnap estére pedig nálatok vagyunk. Rendben? – kérdeztem reménykedve.
- Semmi akadálya. Várni fogunk titeket a reptéren – mondta Edward és Jasper.
- Köszi, akkor nemsokára találkozunk. Sziasztok – köszöntem el és letettem a telefont.
Na a hazaút megvan. Most már csak Noah-val és Marie-val kell beszélnem és indulhatunk is. Elég ironikus, hogy szegény Sonja végre kiszabadult a börtönéből, erre most pont én fogom egy másikba vinni. Megérdemelném, hogy soha többé ne álljon szóba velem, de azért remélem, hogy idővel megbocsát. Mindenesetre elindultam, a szobánk felé, hogy megbeszéljem a kialakult helyzetet Noah-val és Marie-vel is.

Ha a lélek összeforr - 27. fejezet

Ébredés

(Sonja szemszöge)

Hirtelen nyílalt belém a fájdalom, olyan érzés volt, mintha valaki felhasította volna a mellkasomat, aztán hirtelen elmúlt a fájdalom és én megint jótékony sötétségbe zuhantam. Azután arra lettem figyelmes, hogy valóban zuhanok, de vajon hová? Remélem, hogy a testembe tartok éppen vissza. Különös volt, hogy a lelkem, pontosabban immáron a lelkünk elhagyta a testünket, és régi idők szellemével társalgott. Bár nem sikerült eldöntenem, hogy Shanti meggyőzni, vagy lebeszélni akart-e, hogy vállaljam a veszélyt azért, hogy az örökkévalóságig Seth-hez tartozzak. Vagy talán ő sem tudta, hogy melyik a jó megoldás. Az első pillanatban még eljátszottam a gondolattal, hogy nemet mondok, de akkor eszembe jutott, hogy milyen az élet Seth nélkül és milyen vele, és onnantól kezdve már egyértelmű volt a válasz. Egészen biztos vagyok benne, hogy jól döntöttem. Végül is ez nem Shanti élete, hanem az enyém. Ő csak azért jött, hogy segítsen nekem. Ha ezt valakinek elmesélem biztos, hogy első útja egy elmegyógyintézetbe vezeti, hogy húzzanak rám egy kényszerzubbonyt, de szerencsére az indiánok esetében ez nem így működik. Ha ezt otthon mesélném el, akkor mindenki döbbenten hallgatna és örülne, hogy a törzs valamely tagjának ekkora megtiszteltetésben volt része. Nagyon elmerültem a gondolataimban, de aztán hirtelen visszazökkentem a valóságba, amikor felülről megláttam a testünket. Különös volt, ahogy egyre közelebb értem az alvó testemhez majd, amikor elértem rögtön megint a helyemen voltam. Nagyon furcsa volt az egész, de mégis annyira boldog voltam, mert tudtam, hogy Seth is igent mondott az ajánlatra, különben nem történt volna mindez. Akkor nem jött volna vissza a farkasom, hogy belém költözzön és velem maradjon az idők végezetéig. Váratlanul zihálni kezdtem, ahogy újra elfoglaltam a rendeltetési helyemet a testemben és felriadtam. Hirtelen ültem fel az ágyon, de ez rossz ötletnek bizonyult, mert meg is szédültem és éppen készültem lezuhanni az ágyról, amikor erős karok fonódtak körém és visszahúztak. Boldogan dőltem ismét szerelmem mellkasára.
- Jól vagy, Szerelmem? – kérdezte aggodalmasan.
- Igen, köszönöm, hogy elkaptál – pirultam el. Hogy lehettem ilyen ügyetlen?
- Nem erre gondoltam. Sokkal inkább az érdekelne, hogy nagyon fájt-e az átalakulás, amikor eggyé váltunk – kérdezte félve. – De ettől függetlenül nagyon szívesen tettem.
- Csak egyszer kellett átesnünk rajta, és feltételezem, hogy pontosan ugyanazt érezhetted te is, mint én – válaszoltam őszintén a kérdésére. – Egyébként pedig szerintem megérte az áldozatot, mert mostantól tényleg soha senki nem választhat el bennünket. Sem életünkben, sem pedig a halálunk után – mondtam boldogan, és tényleg nagyon örültem, hogy így alakultak a dolgok. Még kislánykoromban mindenki Hamupipőke akart lenni, és erről álmodoztam. Olyan társat találni, aki örökké velem lesz, és soha nem lenne képes elhagyni engem. Mit kívánhatna még egy lány?
- Kétségkívül igazad van, Kedvesem – mosolyodott el Seth, és végigsöpört rajtam egy elsöprő boldogsághullám. Vajon ez most Seth-től jött? Azt hittem, hogy boldogabb már nem is lehetek, de most olyan, mintha az érzéseim megkétszereződtek volna. Vajon ez másra is igaz? Óvatosan belecsíptem a karjába, hogy kipróbáljam.
- Au… - mondta panaszosan és én is éreztem a bőrömön ugyanott, az enyhe fájdalmat, amit a csípésem okozott neki/nekünk. Ez így nagyon különös lesz még egy darabig, az biztos. – Ezt most miért csináltad? – kérdezte miközben megdörzsölte a karját, ami nekem is jól esett.
- Csak ki akartam próbálni, hogy mennyire kapcsolódtunk össze testileg is – mondtam bocsánatkérően.
- És mire jutottál? – kérdezte kíváncsian.
- Azt hiszem, hogy kellőképpen összhangban vagyunk – mosolyodtam el, és megmutattam neki a vörös foltot, ami ugyanolyan volt, mint rajta.
- Oh, semmi kétség, de erre lett volna finomabb megoldás is – vigyorgott Seth majd felemelte a kezét és megcirógatta a hátamat.
- Ez tényleg sokkal jobb, mint az én ötletem volt – lazultam el a kényeztetés alatt. Aztán eszembe jutott valami. – Most te érzed azt, hogy milyen érzés nekem, amikor simogatod a hátam?
- Furcsa, nem konkrétan a simogatást érzem, hanem azt érzem, hogy neked milyen érzés, amikor simogatlak. Be kell, hogy valljam, hogy kifejezetten tetszik, amit érzel – kuncogott Seth.
- Ne bízd el magad nagyon! – intettem játékosan. - Azért ez nem azt jelenti, hogy mindent tudsz rólam. Sőt, valahogy majd megtanulom, hogy hogyan tudom kontrolálni az érzéseimet, amikor hozzám érsz, és akkor majd megint sötétben tapogatózol – vigyorodtam el sötéten, de erre kinevetett.
- Sonja, ugyanazt fogjuk érezni hátralévő életünkben, hogyan tudnád eltitkolni saját magad elől az érzéseidet? – kérdezte még mindig nevetve.
- Basszus – csúszott ki a számon. Nem akartam megbántani, de ez azért elég ijesztő, most, hogy fizikai értelemben is kipróbáltuk, hogy milyen, hogyha a lelkünk nagyobbik része eggyé válik.
- Megbántad, hogy így döntöttél? – kérdezte ijedten és éreztem, hogy az én szívem is összeszorul.
- Nem, természetesen nem. Csak egyelőre még nagyon különös ez az egész. Azt hiszem, hogy csak hozzá kell szoknom az új helyzethez – magyarázkodtam. – Kérlek, ne haragudj rám.
- Semmi baj, még nekem is furcsa. Csak biztos akartam lenni benne, hogy nem bántad meg. Úgy éreztem, hogy megijedtél egy kicsit – mondta Seth és legnagyobb örömömre újra elmosolyodott.
- Neked nem ijesztő ez az egész? Egy icipicit sem? – döbbentem meg.
- Talán egy kicsit, de nekem csak az a fontos, hogy veled lehetek – mondta őszintén és rajtam végigsöpört a vágy, hogy megcsókoljam.
- Nekem is ez a legfontosabb – mondtam mosolyogva és éppen készültem, hogy felkeljek, és az ajkaira tapadjak, amikor hirtelen megmozdult és fölém gördült.
Gyengéden kezdett el csókolni, és az egész testét megtartotta a két karján, hogy össze ne lapítson, de én többre vágytam. Vadabbul kezdtem el csókolni és beletúrtam a hajába kezeimmel, majd amikor felnyögött lábaimat bátran a csípője köré fontam, és magamhoz húztam, amennyire csak tudtam. Elszakadt az ajkaimtól és lassan apró csókokkal a nyakam felé indult, elképesztően jó érzést kiváltva belőlem. Még sose éreztem ilyesmit ezelőtt. Teljesen ellazultam és elégedetten sóhajtoztam. Seth ezen felbátorodva finoman becsúsztatta az egyik kezét a felsőm alá és simogatni kezdte az oldalamat. Szerettem volna én is érezni a forró bőrét, ezért végigsimítottam a gerince mentén, majd becsúsztattam kezeimet a pólója alá. Óvatosan feljebb kezdtem csúsztatni, amikor már a vállánál jártam, egy pillanatra megszakította a csókunkat és kibújtatta a fejét a pólóból, majd a ruhadarab egy határozott mozdulattal a földre került. Néhány pillanattal később pedig az én felsőm is hasonló sorsa jutott. Miután már csak egy melltartó takarta a mellkasomat Seth elindult ajkaival a nyakamtól lefelé és apró csókokkal hintett be minden egyes négyzetcentimétert. Nagyon jól esett minden egyes mozdulata és tudtam, hogy ezt ő is tudja, éreztem az elégedettséget, ami elöntötte az egész lényét, hogy örömet okoz nekem, de szerettem volna én is érezni, hogy milyen hatással tudok lenni rá, úgyhogy gyengéden ledöntöttem az ágyra és fölé térdeltem, majd megszakítva a csókot elindultam a nyakától egészen le a nadrágja derekáig. Elégedetten vettem tudomásul, hogy neki is legalább annyira jól esik, amit csinálok, mint ahogyan nekem jól esett. Minden egyes porcikája folytatásért kiáltott, és ez még több forróságot váltott ki belőlem, de mégsem mertem tovább menni, hiszen én még soha nem voltam senkivel, és nem is készültünk fel kellőképpen erre a lépésre, csak néhány órája volt, hogy megbeszéltük, hogy még nem akarunk gyereket, és egyébként is megrémültem. Elég szerencsétlenül éreztem magam, mivel arra szinte gondolkodás nélkül képes vagyok, hogy a lelkem és a jelek szerint ezzel együtt az érzéseim is megosszam Seth-tel, de attól, hogy szeretkezzünk szinte azonnal úrrá lett rajtam a pánik. Nyilvánvalóan ő is megérezte, hogy megijedtem, mert felrántott magához, apró csókot lehelt a számra és a mellkasára húzott.
- Ne haragudj, kérlek. Én még nem, tudod… - kezdtem bele a magyarázkodásba, de közbevágott.
- Nincs semmi baj – suttogta a hajamba. – Nem sietünk sehová, majd akkor, hogyha készen leszel rá. Tudok várni – mondta gyengéden és simogatni kezdte a hátamat.
- Köszönöm – suttogtam a mellkasának és szorosan magamhoz öleltem.
Így voltunk összebújva már nem is tudnám megmondani, hogy mióta. Eleinte kissé zavarban voltam a történtek miatt, és megpróbáltam kimenekülni a szobából, de Seth valószínűleg érezhette a szándékot, mert olyankor mindig csak szorosan magához ölelt, és győzködött, hogy nem történt semmi, ami miatt szégyenkeznem kellene.

(Seth szemszöge)

Hirtelen nyílalt belém a fájdalom, úgy éreztem, hogy elevenen tépnek szét, aztán hirtelen elmúlt az érzés és ismét a sötétség vette át a helyét. Remélem, hogy Sonjának nem fájt ennyire – gondoltam, amikor újra feleszméltem, és rá kellett jöjjek, hogy zuhanok. De vajon hová? Bár ha belegondolok, akkor valószínűleg a testembe, legalábbis nagyon remélem, mert már hiányzik. Azért még egyelőre élek, tehát ott a helyem, és ha rajtam múlik még sokáig ott is maradunk Sonjával együtt. Oh, az én gyönyörű szerelmem, és immáron lelki társam, annak ellenére, hogy milyen veszélyes, hogy megosztottuk a lelkünket mégsem hátrált meg. Bár arról még fogalmam sincs, hogy mi lehet ez a veszély, mert Jason nem igazán ecsetelte. Egy ősi szellemmel társalogtam arról, hogy hogyan alakítom az életem. Ezt inkább nem újságolom el olyanoknak, akik nem értenék meg, mert már mehetek is az elmegyógyintézetbe. Igazából úgy éreztem, hogy Jason meg akart engem győzni róla, hogy jó dolog, ha összeforr a lelkünk. Úgyhogy nincs miért aggódni. Biztosan minden rendben lesz. Teljesen belemerültem a gondolataimba, amikor hirtelen megláttam a testünket az ágyon. Végre itt vagyok, visszajöttem. Furcsa érzés volt, ahogy felülről láttam magunkat, de nagyon tetszett a látvány, ahogy Sonja a mellkasomhoz bújva alszik. Semmi pénzért nem cseréltem volna el ezt az érzést. Aztán egyszer csak megint a testemben voltam és már személyesen is érezhettem a teste melegségét és puhaságát, ahogy félig rajtam fekszik. Egy pillanattal később viszont hevesen zihálni kezdett, majd felült és a mozdulattól kis híján lezuhant az ágyról. Úgy gondoltam, hogy most érhetett vissza ő is és nyilván kissé felzaklatta a kis kirándulásunk, ami valljuk be nem volt éppen hétköznapi. Gyorsan utána kaptam, hogy nehogy leessen. Ő pedig hálás pillantást vetett rám és ismét a mellkasomhoz bújt.
- Jól vagy, Szerelmem? – kérdeztem tőle miután elkaptam.
- Igen, köszönöm, hogy elkaptál – pirult el. Olyan kis aranyos, én most nem erre a kis balesetre gondoltam, hanem a fájdalomra, amikor összeforrtunk.
- Nem erre gondoltam. Sokkal inkább az érdekelne, hogy nagyon fájt-e az átalakulás, amikor eggyé váltunk – kérdeztem félve. – De ettől függetlenül nagyon szívesen tettem.
- Csak egyszer kellett átesnünk rajta, és feltételezem, hogy pontosan ugyanazt érezhetted te is, mint én – válaszolt őszintén a kérdésemre. – Egyébként pedig szerintem megérte az áldozatot, mert mostantól tényleg soha senki nem választhat el bennünket. Sem életünkben, sem pedig a halálunk után – mondta boldogan, és tényleg nagyon örült, hogy így alakultak a dolgok, én is éreztem az elsöprő erejét egy pozitív érzelemkitörésnek, ami valószínűleg Sonjától jött.
- Kétségkívül igazad van, Kedvesem – mosolyodtam el, és végigsöpört rajtam egy elsöprő boldogsághullám, ami még jobban felerősítette a Sonja felölt érkező érzelmet. Egy ideig nyugodtan feküdtünk, azután pedig váratlanul belém csípett, de nem egészen értettem, hogy miért.
- Au… - mondtam panaszosan. – Ezt most miért csináltad? – kérdeztem miközben megdörzsöltem a karomat, ami mintha neki is jól eset volna, pedig hozzá sem értem.
- Csak ki akartam próbálni, hogy mennyire kapcsolódtunk össze testileg is – mondta bocsánatkérően.
- És mire jutottál? – kérdeztem kíváncsian.
- Azt hiszem, hogy kellőképpen összhangban vagyunk – mosolyodott el, és megmutatta nekem a vörös foltot, ami ugyanolyan volt, mint az enyém.
- Oh, semmi kétség, de erre lett volna finomabb megoldás is – vigyorogtam rá majd felemeltem a kezem és megcirógattam a hátát.
- Ez tényleg sokkal jobb, mint az én ötletem volt – mondta és éreztem, hogy minden izma ellazul az érintésem nyomán. – Most te is érzed azt, hogy milyen érzés nekem, amikor simogatod a hátam? – kérdezte hirtelen.
- Furcsa, nem konkrétan a simogatást érzem, hanem azt érzem, hogy neked milyen érzés, amikor simogatlak. Be kell, hogy valljam, hogy kifejezetten tetszik, amit érzel – kuncogtam. Tényleg nagyon jól esett nekem is, ahogy éreztem, hogy ellazul, és jól esik neki az érintésem.
- Ne bízd el magad nagyon! – intett játékosan. - Azért ez nem azt jelenti, hogy mindent tudsz rólam. Sőt, valahogy majd megtanulom, hogy hogyan tudom kontrolálni az érzéseimet, amikor hozzám érsz, és akkor majd megint sötétben tapogatózol – vigyorodott el valószínűleg azt hitte, hogy gonoszan, de nem igazán sikerült félelmetesre a dolog. Muszáj volt felnevetnem. Olyan édes volt, amikor duzzogott.
- Sonja, ugyanazt fogjuk érezni hátralévő életünkben, hogyan tudnád eltitkolni saját magad elől az érzéseidet? – kérdeztem még mindig nevetve.
- Basszus – mondta döbbenten. Rajtam pedig úrrá lett a félelem. Vajon megbánta, hogy ő is beleegyezett ebbe az egészbe? Remélem, hogy nem. Jobb lesz, ha megtudom, méghozzá most.
- Megbántad, hogy így döntöttél? – kérdeztem ijedten és éreztem, hogy a szívem összeszorul.
- Nem, természetesen nem. Csak egyelőre még nagyon különös ez az egész. Azt hiszem, hogy csak hozzá kell szoknom az új helyzethez – magyarázta az érzéseit. – Kérlek, ne haragudj rám – mondta ártatlanul, és én, ha akartam volna sem tudtam volna megharagudni rá.
- Semmi baj, még nekem is furcsa. Csak biztos akartam lenni benne, hogy nem bántad meg. Úgy éreztem, hogy megijedtél egy kicsit – mondtam és ismét elmosolyodtam.
- Neked nem ijesztő ez az egész? Egy icipicit sem? – döbbent meg.
- Talán egy kicsit, de nekem csak az a fontos, hogy veled lehetek – mondtam őszintén és hirtelen elképesztő vágy tört rám, hogy megcsókoljam. Nem voltam biztos benne, hogy tőlem jött az érzés vagy tőle, de jelen helyzetben úgy gondoltam, hogy mindketten éppen ugyanannyira akarjuk. Huh, ezt még meg kell szokni, de biztosan jó lesz, ha már teljesen összeszokunk.
- Nekem is ez a legfontosabb – mondta mosolyogva és láttam, hogy meg akar csókolni, de megelőztem. Nem tudtam parancsolni a testemnek fölé gördültem és csókolni kezdtem. Legnagyobb örömömre a jelek szerint eszében sem volt ellenkezni.
Gyengéden csókoltam, de közben vigyáztam rá, hogy nehogy túlságosan ránehezedjek. Hirtelen vadabbul kezdett csókolni, és a hajamba túrt, amitől én csak még jobban kívántam őt, ezt a tudtára is adtam, mivel halk nyögés hagyta el torkomat, amit nem tudtam visszatartani. Még jobban elámultam, amikor minden szégyenlősség nélkül a csípőmre fonta lábait és erősen magához húzott. Egyébként is forró testem, csak egyre forróbb lett, ha ez lehetséges. Felbátorodtam a reakciójától és úgy éreztem, hogy kicsit tovább mehetek. Nem akartam sürgetni, de mivel a jelek szerint neki is nagyon jól esik, ahogy csókolom és simogatom, arra jutottam, hogy amíg nem állít meg, addig kényeztetni fogom. Elszakadtam ajkaitól és lassan apró csókokkal borítottam be a nyakát. A kellemes bizsergés, amit érzett egyre inkább felerősödött és én úsztam a boldogságban, hogy ennyire jól esik neki a kényeztetés. Teljesen ellazult és elégedetten sóhajtozott alattam. Ezen felbátorodva még egy kicsit tovább mentem és becsúsztattam a szabad kezem a felsője alá, hogy érezhessem selymes bőrét. Finoman simogatni kezdtem az oldalát fel-le, fel-le. Legnagyobb meglepetésemre miután végigsimított a gerincem mentén, ami megjegyzem elképesztő bizsergést váltott ki a testemben. Gyengéden becsúsztatta pici kezeit a pólóm alá és elkezdte lehúzni rólam, amikor már nagyon közel került a fejemhez egy pillanatra megszakítottam a csókokat és lehúztam a kérdéses ruhadarabot, majd elhajítottam. Néhány pillanat múlva, miután meggyőződtem róla, hogy nincs ellenére én is megszabadítottam őt a felsőjétől. Már csak egy melltartó takarta csodálatos kebleit, de még korainak éreztem tovább menni. Nem akartam megijeszteni őt semmivel sem. Inkább csak elindultam a nyakától lefelé és mindenhova csókot leheltem, ahova csak tudtam illedelmesen kihagyva a még eltakart felületet, nehogy megrémüljön, vagy azt higgye, hogy sürgetni akarom. Éreztem, hogy a boldogság és az izgalom egyre intenzívebben árad szét kedvesem testében. Minden egyes porcikája az érintésem után sóvárgott. Aztán váratlanul ő kerekedett fölém és kínzó lassúsággal kezdte el ő is csókokkal behinteni az egész felsőtestemet, és rajtam egyre inkább eluralkodtak vágyaim, és éreztem, hogy Sonja is hasonlóan érez, majd egyik pillanatról a másikra valami megváltozott. Tudtam, hogy elbizonytalanodott, majd pedig szinte már-már rémültté vált. Nem tudtam, hogy mi váltotta ki belőle ezt az érzést, de ha nem éreztem volna át némiképpen én is, akkor is láttam volna az arcán, hogy valami baj van. Ezért magamhoz húztam, lágyan megcsókoltam, és a mellkasomhoz öleltem.
- Ne haragudj, kérlek. Én még nem, tudod… - kezdett bele a magyarázkodásba, de közbevágtam. Nem akartam, hogy azt higgye, hogy haragszom rá csupán azért, mert még nem akarja.
- Nincs semmi baj – suttogtam a hajába. – Nem sietünk sehová, majd akkor, hogyha készen leszel rá. Tudok várni – mondtam gyengéden és simogatni kezdtem a hátát. Nagyon reméltem, hogy hamarosan feloldódik benne a feszültség.
- Köszönöm – suttogta mellkasomnak, majd szorosan átölelt.
Így voltunk összebújva már nem is tudnám megmondani, hogy mióta. Eleinte kissé zavarban volt a történtek miatt, és megpróbált kimenekülni a szobából, ez tisztán látható volt rajta, ráadásul még éreztem is a benne dúló vihart. Amikor elhatalmasodott rajta a pánik, olyankor még szorosabban magamhoz öleltem és igyekeztem gyengéd szavakkal és simogatással megnyugtatni, hogy nem történt semmi olyasmi, ami miatt zavarban kellene magát éreznie. Éreztem, hogy végre lassan ellazul és a légzése egyenletessé válik. Még egy ideig gondolkoztam, hogy most mit kellene tennünk, hiszen Jason szerint mostantól még nagyobb veszélyben vagyunk, de aztán felhagytam a töprengéssel és úgy határoztam, hogy majd reggel megbeszéljük, hogy hogyan tovább. Ma így is elég hosszú volt a nap. Magunkra húztam a takarót, majd elnyomott az álom.

Ha a lélek összeforr - 26. fejezet

Ha a lélek összeforr

(Sonja szemszöge)

Az utolsó emlékem az volt, hogy Seth azt mondta, hogy „Én is szeretlek” azután pedig a világ elsötétült körülöttem. Nem tudom, hogy mi történhetett az egyik pillanatban még boldogan mosolyogunk egymásra a következőben pedig semmi sem maradt csak a sötétség. Nem tudom, hogy mióta vagyok ezen a különös helyen, de nem látok semmit és senkit. Lehet, hogy meghaltam? Talán valaki lesből támadt ránk, és mivel nem figyeltünk könnyű szerrel végzett velünk? Várjunk csak ott dereng valamiféle fény. Talán, ha követem, akkor megtudhatok végre valamit, mert ez így eléggé ijesztő. Elindultam a fény felé, ami egyre erősebb lett, és valami körvonalazódni kezdett, nem csak egy fénycsóva volt, hanem valami alakja is volt. Ahogy egyre közelebb értem tisztán kivehetővé vált egy ragyogó farkas. Pontosan úgy nézett ki, mint Seth, csak éppen vakítóan világított a sötétben, hófehér volt. Mikor mellé értem a farkas hirtelen eltűnt, és újra sötét lett. Aztán hirtelen egy másik alak jelent meg előttem. Egy gyönyörű lány volt, de nem rémlett, hogy találkoztam voltam vele ezelőtt. Egyre közelebb jött és megállt előttem néhány centire. Azon gondolkoztam, hogy most mit kéne tennem. Talán meg kéne próbálnom elmenekülni? De ez a lány nem tűnik félelmetesnek és nincs is hová futnom. Vajon hová tűnt a farkas? Inkább őt követném tovább.
- Ne félj tőlem, Sonja – szólított meg a lány.
- Ki vagy te? – kérdeztem döbbenten. Egyáltalán honnan tudja, hogy én ki vagyok? Egyáltalán hol vagyok? Semmit sem értek, ő meg itt bájcsevegni próbál, ahelyett, hogy elmondaná, hogy mi történt velem.
- Nyugodj meg, kérlek. Mindent meg fogok magyarázni – mondta a lány és a vállamra tette a kezét.
- Ki vagy te? – kérdeztem kíváncsian.
- Shanti vagyok a törzsünk első alakváltója. Pontosabban már természetesen nem élek, csak a lelkem van itt – magyarázta Shanti.
- Hol is van pontosan az az itt? – próbálkoztam kipuhatolni a választ.
- Nem tudod, hogy hol vagy? – döbbent meg a lány.
- Honnan kéne tudnom? Egyszer csak idekerültem, de szívesebben lennék ott ahol előtte voltam, ha nem veszed zokon – kezdtem ideges lenni. A fenébe, egyre biztosabb, hogy meghaltam, különben miért társalognék régi idők szellemeivel.
- Hol voltál előtte? – kérdezte mosolyogva.
- A szerelmemmel feküdtem az ágyamon – mondtam határozottan. – Ő hol van? Ő is meghalt? Ugye nem! Kérlek, mondd, hogy legalább ő jól van – kérleltem, de erre csak elmosolyodott.
- Nem vagy halott – mondta kuncogva. – Fogalmad sincs, hogy mi történik veled, vagyis veletek, igaz? – biccentette a fejét kicsit oldalra és kíváncsian várta a válaszomat.
- Attól tartok, hogy valóban nem tudom, hogy mi történik – sóhajtottam kétségbeesetten.
- Úgy látom, hogy a Tanácsunk mit sem változott. Sosem készítik fel megfelelően a kiválasztottakat arra, hogy beteljesítsék a sorsukat. Én sem tudtam, hogy mi történt velem, csak akkor, amikor végre valaki az ősi lelkek közül tájékoztatott, hogy mik a lehetőségeim – csóválta meg a fejét dühösen a Shanti.
- A Tanács nem változik, ez is valami – mondtam gúnyosan. – Elárulnád, kérlek, hogy miről van szó? Milyen lehetőségekről beszélgetünk tulajdonképpen?
- Ismered a lélek összeforrásának legendáját? – kérdezte Shanti kíváncsian.
- Igen, hallottam már róla, amikor kislány voltam a barátnőm mesélte elalvás előtt. Gyönyörű történet, de úgy tudom, hogy még soha nem volt rá példa, hogy valóra vált – meséltem lelkesen.
- Eddig valóban nem volt rá példa – mosolygott rám Shanti sejtelmesen, és akkor leesett a tantusz. Uramisten!
- Ugye, most nem arra célozgatsz, hogy én lennék az a lány alakváltó és Seth pedig a harcos, akivel összeforr a lelkem? – döbbentem meg. Ezt most biztos nem mondta komolyan.
- De pontosan erre célozgatok. Viszont nem kötelező, hogy megtörténjen, csak bennetek van a lehetőség, ha akarjátok mindketten, akkor meg fog történni méghozzá most, de ha nem akarjátok, akkor élhetitek tovább az életeteket – magyarázta a lány.
- Ha nemet mondok, akkor mi történik? – kérdeztem kissé félve.
- Nos, akkor most azonnal visszamész a testedbe és élheted tovább az életed, ahogy eddig. Gondold át alaposan, mert nemleges válasz esetén nem kapsz új lehetőséget – mondta komoran.
- Akkor egyszerűen csak bevésődünk egymásba és boldogan élünk? – kérdeztem reménykedve.
- Nem, azt mondtam, hogy akkor éled tovább az életedet. Eddig sem vésődtetek egymásba és ezután sem fogtok – mondta Shanti határozottan.
- Beszélhetek vele, hogy hogyan döntsünk? Ez nem csak az én életem. Nem dönthetek az ő sorsáról is – próbálkoztam, bár tartottam attól, hogy ez nem így működik.
- Nem, mindkettőtöknek döntenie kell külön-külön. Ha mindketten akarjátok, akkor egybeforrtok, ha akár csak egyikőtök is meghátrál, akkor nem. Csak rajtatok múlik.
- Ez így nem fair. Honnan tudjam, hogy ő mit szeretne? – kérdeztem kétségbeesetten.
- Hallgass a szívedre, és akkor minden rendben lesz – mondta Shanti biztatóan. – Ide csak akkor kerültök, hogyha már felkészült a lelketek rá, hogy megtörténjen, ha akarjátok. Mi volt az utolsó, amire emlékszel mielőtt idekerültél?
- Azt mondta, hogy „Én is szeretlek” – mondtam mosolyogva. Olyan boldog voltam, hogy ő is így érez.
- Akkor mi a kérdés? – kérdezte döbbenten a Shanti.
- Nagy a felelősség, ha vállalom és valami történik velem, akkor őt is érinteni fogja. Nem akarok a gyilkosa lenni – mondtam szemlesütve.
- Nos, az éremnek két oldala van. Lehet, hogy rövid életetek lesz, de az is lehet, hogy egy hosszú és boldog lét vár rátok. Egyelőre pengeélen táncoltok, az események még alakulnak, és csak az ég tudja, hogy mi fog történni. Annyit elárulhatok, hogy veszélyben lesztek, ha igent mondasz az ajánlatomra, de ha belegondolsz eddig is veszélyben éltetek. A döntés a tiéd, de már nincs sok időd. Nem tudok tovább várni. Bocsáss meg, de itt az ideje, hogy dönts az életedről – mondta Shanti határozottan.
- Rendben – sóhajtottam megadóan. – Seth-et választom. A közös életet. Nem lennék képes úgy leélni az életemet, hogy meg sem próbáltuk igazán – mondtam határozottan.
- Akkor is, hogyha lehet, hogy ezzel a vesztetekbe rohansz? – húzta fel a szemöldökét, mintha többet tudna a jövőről, mint amennyit elmond.
- Igen – mondtam szemrebbenés nélkül. – Őt választom. Ő az életem.
- Legyen hát, ahogy kívánod – mondta Shanti meglepetten. – Amíg Seth is eldönti, hogy közös sorsot akar-e veled, addig várnod kell itt. Kérlek, légy egy kis türelemmel, nem tart sokáig – mondta a lány és leült.
- Rendben, várok – bólintottam, majd követve példáját én is letelepedtem.
- Te másképpen döntöttél volna a helyemben? – kérdeztem félve.
- Nem az én életem, Sonja. Én csak csodálom a bátorságodat – mosolyodott el Shanti, de a szeme szomorú maradt. – Én soha nem voltam ilyen bátor és határozott – mondta, majd újra csendbe burkolóztunk.
Néhány perccel később Shanti eltűnt és megjelent előttem a hatalmas farkas. Döbbenten néztem, ahogy megindult felém és rám ugrott. Egy pillanat alatt letepert, majd éles fájdalom nyílalt belém.
- Seth! – kiáltottam még el magam utolsó lélegzetemmel, azután pedig minden elsötétült megint.

(Seth szemszöge)

Az utolsó, ami történt velünk az volt, hogy megmondta, hogy szeret, megcsókolt én pedig viszonoztam a szavait őszintén. Vajon mi történt azután? Hogy kerültem ide? Egyáltalán hol van az az ide? Lehet, hogy egy óvatlan pillanatban egy vámpír megölt minket? Nem ez nem valószínű, ha vámpír lett volna a közelben, akkor Noah is ott lett volna valahol. Tehát ezt a lehetőséget kizárhatom. Vajon miért van itt korom sötét, az orromig sem látok. Néztem körbe kétségbeesetten. Remélem, hogy Sonja jól van. Legalább neki ne essen semmi baja. Oh, ott dereng valami fény, a legjobb lesz, hogyha megpróbálok arrafelé menni. Egyre közelebb értem a fényhez és egy hófehér sas körvonalai lettek egyre tisztábbak. Úgy néz ki, mint Sonja, csak vakítóan fehér. Lehet, hogy ő az? Futni kezdtem a sas irányába, de egyszer csak eltűnt a szemem elől. Néhány pillanattal később pedig egy izmos, hatalmas férfi állt előttem.
- Ki vagy te? – kérdeztem döbbenten. – Mi történt velem, vagy velünk? Sonja, jól van? – záporoztak a kérdéseim.
- Nyugodj meg. Az első farkas vagyok. Nem kell félned. Nem haltatok meg. Csupán választás elé kerültetek – próbált megnyugtatni.
- Miféle választás elé? – döbbentem meg. – Most te is meg akarsz győzni róla, hogy olyat tegyünk, amit még nem akarunk? Elegen zaklatnak bennünket az életünkben is, de az, hogy most már a szellemek is kezdik talán egy kicsit sok – háborodtam fel. Nem gondolhatják komolyan, ez most már tényleg elképesztő.
- Most nem a kapcsolatotokról akarok beszélni. Illetve tulajdonképpen mégis. Csak nem éppen a házasságotokról, hanem valami sokkal fontosabbról – magyarázkodott a szellem. Hé, biztos, hogy neve is van!
- Elárulnád a neved, vagy hívjalak csak „első farkasnak”? – kérdeztem végül.
- A nevem Jason, és nyugodtan hívhatsz is így – válaszolja a férfi.
- Remek. Szóval, Jason. Mi lenne az a sokkal fontosabb, ha szabad tudnom? – kérdeztem kíváncsian.
- Hallottál már a lelkek összeforrásának legendájáról? – kérdezi Jason és türelmetlenül várja a választ.
- Egyszer régen, amikor kicsi voltam. Billy az egyik idősebbik indián nálunk elmesélte a történetet, de minthogy még soha nem történt ilyen és a jövőbelátó valószínűleg tévedett nem tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget – mondtam szemlesütve. Billy mindig azt mondta, hogy a legendáink fontosak, de ha egyszer már évszázadokkal ezelőtt megjósolták és mégsem következett be, akkor mi a jelentősége. Legalábbis nekem ez volt a véleményem. – Na, várjunk csak! Miért fontos az most, hogy hallottam-e ezt az ősi legendát?
- Gyorsan vág az eszed. Ez tetszik – vigyorgott Jason.
- Most ugye nem azt akarod mondani, hogy az a legenda Sonjáról és rólam szól? – kérdeztem döbbenten.
- Nem feltétlenül, de szólhat rólatok – válaszolt Jason. Bár nem egészen értettem a feltételes módot.
- Megkapjátok a választás lehetőségét. Ha mindketten akarjátok, akkor megtörténik, de ha nem akkor nem. Tiétek a döntés. Én csak segítek neked a választásban – mosolyodott el.
- Tehát, ha igent mondok, akkor a sorsunk örökké egybefonódik. Igaz? – kérdeztem kíváncsian. Nem emlékeztem pontosan minden részletre a legendából. Miért nem jutott ez eszembe? Voltak nyilvánvaló jelek, hogy ez történik, hogyha belegondolok a dologba.
- Igen, így van – bólintott.
- Ezzel ellentétben mi történik, hogyha visszautasítjuk az ajánlatot, akkor csak egyszerűen egymásba vésődünk? – reménykedtem a pozitív válaszban, mert nem szerettem volna én dönteni Sonja sorsáról. Szegénykém, ha eddig nem volt kiborulva eléggé, akkor majd egy ilyen látogatás után a szellemek között, ajaj…
- Ha nemleges választ adtok, akkor sem vésődtök egymásba. Mondjuk úgy, hogy akkor élitek tovább az életeteket. Őszintén megmondom, hogy nem feltétlenül együtt. Eddig a lélek összeforrásának köteléke tartott össze titeket, ha lemondotok róla, akkor a helyzet megváltozik – magyarázta Jason a kialakult helyzetet.
- Ez nagyon nagy felelősség – tört ki belőlem az aggodalmam. – Ha valami történik velem, ha nem leszek elég óvatos, akkor az Sonjára is ki fog hatni. Nem akarok a gyilkosa lenni – mondtam kétségbeesetten.
- Ne így fogd fel. A kérdés nem az, hogy mi fog történni, hanem az, hogy mit akartok. Ez most csak kettőtökről szól! Ha akarjátok, akkor együtt lesztek, ha nem akkor nem – mondta határozottan. – Választhattok és itt ez a lényeg. Akarod, hogy örökké a tiéd legyen?
- Hát persze, hogy akarom. Soha senkit nem akartam még ennyire magam mellett tudni – mondtam őszintén.
- Akkor nincs itt semmi gond – lelkesedett Jason. – Ez a lényeg, ha vele akarsz lenni, nem az számít, hogy mennyi ideig éltek, csak az, hogy együtt vagytok – mondta komolyan.
- Ezt most bíztatásnak szántad? Mert akkor nem voltál túl meggyőző – prüszköltem. Nekem azért fontos volt, hogy a döntésem után még biztosítsak Sonjának egy hosszú boldog életet.
- Nem ígérhetek hosszú boldog életet, mert ha úgy döntötök, hogy összeforrtok, akkor nagy veszélybe sodorjátok magatokat. Ellenben az biztos, hogy még semmi sem biztos. Az éremnek két oldala van. Lehet, hogy rövid, de boldog időtök lesz együtt, de az is lehet, hogy egy hosszú, élményekben gazdag és boldog életet kaptok. Minden csak attól függ, hogy hogyan alakulnak a dolgok. Többet viszont nem segíthetek. Mérlegeld a lehetőségeket és dönts. Nincs sok időnk – mondta Jason határozottan, és én egészen biztos voltam benne, hogy ő ismeri mind a két lehetséges forgatókönyvet, amit felvázolt nekem néhány szóban.
- Rendben – sóhajtottam kissé félve. – Sonját választom. Mindegy, hogy mennyi idő adatott meg nekünk, de amíg vele lehetek, addig vele is maradok – mondtam határozottan.
- Ez volt a helyes döntés – mosolyodott el Jason és a következő pillanatban eltűnt.
Nem sokkal az eltűnése után újra láttam a sast, ami felém repült és nem úgy nézett ki, mintha meg akarna állni. Egy szempillantás alatt előttem termett és a mellkasomhoz ütközött én pedig hanyatt estem, a következő pillanatban éles fájdalom nyílalt belém.
- Sonja! – kiáltottam még szerelmem nevét, mielőtt elveszítettem az eszméletemet.

(Shanti szemszöge)

Újra visszatértem a többi szellem közé, ahonnan elindultam mielőtt segítenem kellett Sonjának. Néhány pillanattal később megjelent előttem Jason is, akinek az arcáról csak úgy sütött az elégedettség.
- Megtörtént hát – mondtam szemlesütve, mert nekem egyáltalán nem volt ínyemre a dolog. Féltettem őket attól, ami még rájuk várt. Korántsem volt biztos, hogy megéri az áldozatot. A jövőjük még nagyon bizonytalan. Joguk lett volna teljes életet élni, még akkor is, hogyha esetleg egymás nélkül teszik. Két ilyen tiszta léleknek. Bár ha belegondolok, lehet, hogy századokkal ezelőtt én döntöttem rosszul. Amikor én álltam Sonja helyén lehet, hogy nekem is igent kellett volna mondanom. Sőt ez elég valószínű, de ezt már sosem fogjuk megtudni.
- Igen, megtörtént – mondta Jason elégedetten.
- Ne örülj ennyire, lehet, hogy hibás volt a döntés – csattantam fel.
- De az is könnyen lehet, hogy nem! – üvöltött Jason, én pedig összehúztam magam. – Ennek a két fiatalnak legalább volt bátorsága megtenni – folytatta halkabban. Úgy tűnik, hogy soha nem fogunk megbékélni a sorsunkkal.
- Sajnálom, Jason. Tudom, hogy minden miattam romlott el a múltban – mondtam szemlesütve, amikor mi voltunk ebben a helyzetben én gyáva voltam megtenni, és ezt Jason soha nem fogja teljesen megbocsátani nekem, akármennyire is fontos vagyok neki.
- Most már késő ezen rágódni. Nem mondom, hogy nem volt boldog életem, ahogy neked is, de jobb lett volna, hogyha együtt éljük le az időt, ami megadatott – simított végig a karomon, ahogy egykor régen tette.
- Sosem tudhatjuk meg mi lett volna ha… - mondtam elkeseredetten. – Bocsáss meg, kérlek, rosszul döntöttem. A jóslatot nekünk kellett volna valóra váltani, ezt én is tudom.
- Én ebben most már nem vagyok annyira biztos. Szerintem Seth és Sonja nagyon is alkalmas rá, hogy valóra váltsák a víziót. Sokkal önzetlenebbek, mint mi voltunk egykor. Te is megtanulhattad volna már, hogy mindennek oka van. Talán nekünk mégsem kellett együtt lennünk, de nekik viszont igen. Ezt a jóslatot csak egy pár teljesítheti be, és úgy tűnik, hogy Seth és Sonja alkalmasabbak, mint mi voltunk.
- Remélem, hogy igazad van – mondtam határozottan.
- Biztosan igazam van. Túl fogják élni, ami rájuk vár. Egymásnak vannak teremtve – győzködött Jason, de én azért aggódtam.
- Nem tetszik, hogy vérszopók kezében van a sorsuk, akármennyire is szimpatikusak nem bízom bennük – mondtam felháborodva. Azért valljuk be elég ironikus, hogy a vámpírok ősi ellenségeit vámpíroknak kell majd megmenteniük.
- Na, legalább egyvalamiben egyet értünk. Nekem sem tetszik, hogy pont ők menthetik meg őket, de ettől függetlenül bíznunk kell Seth és Sonja ítéletében. Ők megbíznak bennük, és ez a lényeg. Egyébként is ők mások, mint a legtöbb vérszopó. Ne aggódj, minden rendben lesz.
- Rendben, hiszek neked – mondtam kicsit bizonytalanul, apró csókot leheltem szájára, majd mindketten elindultunk oda ahova tartoztunk. Még több száz év után is nehéz volt őt elengednem, de nem maradhattunk örökké együtt, és ez csakis az én hibám volt. Legalább Seth-nek és Sonjának nem kell majd elhagynia egymást, még a haláluk után se bárhogyan is alakulnak a dolgok.

Ha a lélek összeforr - 25. fejezet

Vallomások

(Sonja szemszöge)

Feldúltan csaptam le a telefonomat. Szegény Joanne biztosan azt hitte, hogy rá haragszom, pedig ez egyáltalán nem így van. A Tanácsra és az apámra haragudtam. Tudtam, hogy a barátnőm csak a javamat akarja, de nem akarom elhagyni Seth-et. Bár Joanne-nak abban igaza volt, hogy amíg nem tudja rólam a teljes igazságot, addig nem várhatom el tőle, hogy esetleg velem tartson. Miért bujkálna velem pusztán azért, mert arra kérem.
Bár mi van, ha mégis megtenné? Megpróbálhatnám! Megkérhetném, hogy tartson velem és ne kérdezzen semmit, de ez nem lenne tisztességes. Nem tehetem meg ezt valakivel, aki ennyire fontos nekem. Joga van tudni rólam a teljes igazságot. Elmondom neki, hogy alakváltó vagyok, hogy visszataszító hegeim vannak és a legrosszabbat, hogy menyasszony vagyok. Ennyi volt hát a boldogság? Ha az első két titkomat el is viseli, akkor a harmadik titkom miatt így is el fog hagyni.
Kétségbeesetten rogytam le a fürdőkád szélére. Nem akarom elveszíteni, de tudnia kell a teljes igazságot. Határoztam el magam immár véglegesen. Vettem néhány mély lélegzetet, majd lekapkodtam a ruháimat és csak egy törölközőt csavartam magam köré. Így egyszerűbb lesz gyorsan átváltoznom. Összeszedtem a földön heverő ruháimat és elindultam a szobám felé, ahol Seth várt rám. Túl gyorsan értem vissza a szobámhoz, legalábbis én úgy éreztem, hogy alig telt el néhány másodperc és már az ajtó előtt is álltam. Összeszedtem minden bátorságomat és benyitottam. Seth csillogó szemekkel és boldog mosollyal fordult felém, majd mikor a tekintete igencsak hiányos öltözékemre vándorolt az arca sokkal inkább döbbentté változott. Pár pillanatig dermedten állt, majd udvariasan lesütötte a szemét. Muszáj volt elmosolyodnom, mert szinte biztos voltam benne, hogy így fog reagálni. Seth igazi úriember, ezt már többször is bebizonyította.
- Azt hiszem, hogy jobb lesz, ha én kimegyek, amíg elkészülsz – mondta a szokásosnál mélyebb hangon, és az ajtó felé indult.
- Ne, kérlek, maradj. Szeretnék mutatni valamit, amit tudnod kell rólam és fontos lenne, hogy beszéljünk is néhány dologról – mondtam szemlesütve és elkaptam az egyik kezét, hogy ne tudjon kimenni.
- Rendben, felöltözöl és mindent megbeszélünk – mondta határozottan és óvatosan kiszabadította a kezét.
- Seth – szóltam utána mikor az ajtóhoz ért.
Azonnal visszafordult, kihasználva a pillanatot ledobtam magamról a törölközőt, majd átváltoztam, és vártam a pillanatot, hogy mikor rohan ki a szobámból sokkos állapotban, de nem tette. Ehelyett csak meredten nézett. Ha egy sas el tudna pirulni, akkor most még vörösebb lennék, mint amilyenek a tollaim. Óvatosan közelebb lépett, majd felemelte a kezét, mintha engedélyt kérne, hogy megérinthessen. Határozottan bólintottam egyet. Elmosolyodott és végigsimított a tollaimon. Néhányszor megismételte a mozdulatot, majd felvette a törölközőmet a földről, és elém tartotta, azután pedig becsukta a szemeit. Visszaváltoztam, és magam köré tekertem a törölközőt, majd magam felé fordítottam az arcát. Seth mélyen a szemembe nézett és elmosolyodott. Boldogan sóhajtottam fel, hiszen az első titkon túl voltunk, és nagyon jól fogadta. Most jöhet a következő.
- Seth?
- Igen, Kedvesem? – kérdezett vissza, és úgy láttam, hogy úszik a boldogságban.
- Van még néhány dolog, amit tudnod kell – kezdtem bele a mondandómba, de felemelte az ujját, hogy maradjak csendben.
- Sok mindenről kell még beszélnünk, de kérlek, előbb öltözz fel, mert így nem lenne könnyű koncentrálnom a beszélgetésünkre – mondta határozottan és lesütötte a szemeit, a hangját még soha nem hallottam ilyen mélynek ezelőtt.
- Oh, értem – kuncogtam a helyzeten. Tényleg zavarba ejtő egy kicsit. – Csak előtte még valamit látnod kell – mondtam és vártam, hogy rám nézzen.
- Figyelek, Sonja. Mit kell még látnom? – nézett rám gyengéden.
- Meg kell mutatnom a hátamat – mondtam keserűen, majd hátat fordítottam neki és lejjebb csúsztattam a törölközőt, hogy teljes hosszában láthassa a hatalmas hegeimet. Halk szisszenést hallottam a hátam mögül, és már vártam, hogy az ajtó becsapódjon Seth mögött, de ehelyett óvatos cirógatásra lettem figyelmes. Seth végigsimított a hegeimen, majd apró csókot lehelt a nyakamra, és a fülembe suttogott.
- Ugyanolyan gyönyörűnek talállak, mint eddig. Ez semmin sem változtat. Most pedig, kérlek, menj, és öltözz fel. Itt megvárlak. Sok dolgot meg kell még beszélnünk, és én is mutatok valamit neked – mondta és finoman a hálószobám felé taszított.
Bementem és gyorsan felöltöztem. Úsztam a boldogságban, hogy így is elfogad engem, már csak az utolsó vallomástól kellett félnem. Bár kétség kívül ez volt a legszörnyűbb titkom, de ha eddig Seth ilyen jól bírta, akkor remélem, hogy meg fogja érteni, hogy én nem is ismerem azt a fiút és nem én ígértem neki a kezem, hanem a törzs.

Miután elkészültem visszamentem Seth-hez, de meglepő látvány fogadott. Seth meztelen felsőtesttel állt a kanapé mögött és úgy tippeltem, hogy azért áll a kanapé mögött, mert a többi ruhája sincs rajta. Éppen rá akartam kérdezni, hogy mit művel, amikor elmosolyodott, majd remegni kezdett és Seth helyén egy farkas állt. Hirtelen azt sem tudtam, hogy mit kellene reagálnom. Az természetesen egyáltalán nem zavart, hogy Seth alakváltó, mint én, de éppen abból a törzsből, ahova be kell házasodnom. Ez így nagyon rossz lesz. Aztán hirtelen beugrott, hogy mit mondott Joanne. Az utolsó magányos farkasnak ígértek, és ha Seth-nek lenne párja, akkor a lány itt lenne vele, és én biztosan nem kellenék egy bevésődött farkasnak.
- Jesszusom! – sikkantottam fel a felismeréskor. – Te vagy az? Te vagy a magányos farkas? – kérdeztem döbbenten.
Seth vidáman vakkantott, és hevesen bólogatni kezdett. Elsöprő erővel áradt szét bennem a boldogság. Seth az én farkasom. Álmaimban sem mertem gondolni, hgoy még annál is boldogabb lehetek, mint amennyire az elmúlt napokban voltam. Hirtelen ötlettől vezérelve átugrottam a kanapén és Seth nyakába vetettem magam. Szegény úgy meglepődött ezen a reakción, hogy fel is borultunk, de abban a pillanatban ez egyáltalán nem zavart. Néhány percig csak feküdtünk én a bundáját simogattam, ő pedig óvatosan a derekamra tette az egyik hatalmas mancsát.
- Nem akarsz visszaváltozni? – kérdeztem mosolyogva. – Azért azt hiszem, hogy tényleg meg kéne beszélnünk néhány dolgot. Főleg most, hogy már nincsenek titkaink egymás előtt, és tudjuk, hogy minket egymásnak szántak – mondtam vidáman. Annyira csodálatos érzés volt tudni, hogy senki sem akar elválasztani Seth-től. Ez volt a legnagyobb félelmem, és most kiderült, hogy alaptalanul aggódtam annyit. Seth hevesen bólogatott. – Rendben, akkor a hálószobában megvárlak – mondtam mosolyogva és otthagytam, hogy nyugodtan vissza tudjon változni és felöltözni.

Néhány perc múlva Seth belépett az ajtón és leült mellém az ágyra. Kérdőn nézett rám, és úgy láttam, hogy némi félelem is átsuhant az arcán.
- Mi a baj? – kérdeztem meglepetten.
- Haragszol? – kérdezte remegő hangon.
- Miért haragudnék? – lepődtem meg.
- Ha előbb összeszedem a bátorságom, hogy elmondjam neked az igazat, akkor már régen nem lettél volna ilyen feszült. Gyáva voltam. Most is csak azért tettem, mert te is megmutattad, hogy ki vagy – mondta kissé szégyenkezve.
- Hé – simítottam végig az arcán, és felemeltem az állát. – Ha jól emlékszem én sem rohantam éppen elmesélni, hogy sas vagyok, és hogy már odaígértek valakinek. Te is éppen annyira haragudhatnál rám, mint én rád. Úgyhogy szerintem hagyjuk is ezt a butaságot és inkább beszéljük meg, hogy hogyan tovább – mondtam határozottan.
- Rendben. Igazad van – mosolyodott el végre Seth is. – Igazából, lenne egy kérdésem még mielőtt a lényegre térünk.
- Akkor kérdezd meg – bíztattam egy kicsit.
- Mégis hogyan kerültél ide? Mármint engem sem éppen elengedtek erre a kis kiruccanásra, hanem eltűntettek, pontosabban egy barátom tüntetett el – kuncogott Seth.
- Nos, engem nem eltűntettek, hanem megszöktettek. Forks két legprofibb lányszöktetője sietett a segítségemre és a legjobb barátnőm. Azt hiszem, te is ismered őket. Legalábbis Edwardot és Jaspert biztosan – nevettem fel. Valószínűleg szegény őreim alapos fejmosást kaptak, amikor felébredtek. Vicces lehetett, ahogy eldőltek Jasper erejétől, kár, hogy nem láthattam, mert engem is elkábított.
- Edward és Jasper szöktettek meg téged? – döbbent meg Seth. – Akkor gondolom, hogy véletlenül neked is öt egyetemet ajánlottak fel, hogy válassz – csóválta meg a fejét nevetve.
- Hát, ami azt illeti igen, de azt elfelejtették mondani, hogy ugyanazokat a lehetőségeket kaptam, mint a másik szökevény – kuncogtam én is. – Úgy látom Edward alaposan átgondolta, hogy mit csinál.
- Nekem is úgy tűnik – bólintott rá ő is.
- Már csak az a kérdés, hogy hogyan használjuk ki a lehetőséget – gondolkodtam el.
- Ezt meg hogy értetted, Kedvesem? – döbbent meg Seth.
- Gondold csak át a dolgokat. Szerinted mit tegyünk most, annak fényében, hogy most már tudjuk, hogy egymásnak szántak minket. Vissza akarsz menni hozzájuk? – kérdeztem kíváncsian.
- Nem egészen értelek. Te nem akarsz hazamenni most, hogy minden megoldódott? Hiszen együtt akarunk lenni, vagy nem? – kérdezte ijedten és a szemében láttam a csalódottság szikráját.
- De igen, én is veled akarok lenni – vágtam rá gyorsan. – Viszont egy kicsit félek hazamenni, ettől függetlenül – vallottam be az igazságot.
- Miért félsz? Nem hiszem, hogy felróhatják nekünk, amiért eltűntünk egy időre. Illetve az Alfám lehet, hogy egy kicsit megtép majd, de túlélem – nevetett fel Seth.
- Én nem a reakciójuktól félek arra, hogy eltűntem. Tudod az a baj, hogy nálunk a Tanács, hogy is mondjam. Általában csak az érdekli őket, hogy teljesüljön az akaratuk. Na már most, ha belegondolsz, akkor mi fog történni miután hazamentünk? Szerintem egyértelmű. Holnap visszamegyünk. Holnapután megvarrják a ruhámat az esküvőre, ha még nincs kész, mert ezt is kinézem belőlük. A harmadik napon pedig meg kell tartanunk az esküvőt és utána már csak azt fogják lesni, hogy mikor esek teherbe – foglaltam össze a dolgot lehet, hogy kissé durván, de a lényeg teljes mértékben benne volt. – Ne érts félre. Én valóban veled akarok lenni, és biztos vagyok abban is, hogy akarok majd esküvőt és gyerekeket is, de nem egyik pillanatról a másikra. Tizennyolc éves vagyok és még egy kicsit korainak érzem ezt. Bocsáss meg kérlek, hogyha megbántottam az érzéseidet, de én még nem akarok hozzád menni. Most még nem, és ha visszamegyünk, akkor biztos vagyok benne, hogy kényszeríteni fognak rá. Nem lehetne, hogy adsz még egy kis időt nekem? Csak egy kicsit. Még csak most kezdek rájönni, hogy milyen jó néha egy kicsit lazítani, és nem szigorúan betartani a napirendemet. Ha most visszamegyünk, akkor minden kezdődik elölről – magyarázkodtam egyre kétségbeesettebben. Reméltem, hogy nem gázolok bele Seth érzéseibe, mert én is vele akartam lenni őszintén, de még nem voltam felkészülve rá, hogy visszamenjek és tegyem a dolgomat.

Seth türelmesen végighallgatta a kitörésemet és nem szólt közbe. Miután befejeztem a mondandómat könnyek szöktek a szemembe. Próbáltam őket visszatartani, de mégis kicsordultak a kis árulók.

(Seth szemszöge)

Boldogan fordultam az ajtó felé, amikor meghallottam, hogy visszajött életem értelme a szobába, de amikor megfordultam váratlan látvány fogadott. Kedvesem egy szál törölközőben volt és a ruhái a kezében voltak, elképesztő látványt nyújtott. Hirtelen nem is tudtam, hogy mit kéne tennem, majd döntésre jutottam.
- Azt hiszem, hogy jobb lesz, ha én kimegyek, amíg elkészülsz – mondtam a szokásosnál mélyebb hangon, és az ajtó felé indultam.
- Ne, kérlek, maradj. Szeretnék mutatni valamit, amit tudnod kell rólam és fontos lenne, hogy beszéljünk is néhány dologról – mondta Sonja szemlesütve és elkapta az egyik kezem, hogy ne tudjak kimenni.
- Rendben, felöltözöl és mindent megbeszélünk – mondtam határozottan és óvatosan kiszabadítottam a kezem. Akármennyire is képes voltam uralkodni magamon egész életemben, azért én is férfi vagyok. Jobb lenne, ha felöltözne mindkettőnknek.
- Seth – szólt utánam mikor az ajtóhoz értem.
Azonnal visszafordultam, hogy megkérdezhessem mit szeretne, de hirtelen lekapta magáról a törölközőt és rajtam pedig végigfutott a csodálat. Csak egy pillanatra láttam hibátlan és fedetlen idomait, de alig bírtam uralkodni magamon. A következő másodpercben, pedig már a döbbenet futott végig rajtam, mert Sonja gyönyörű sassá változott, és vörös tollai voltak. Egy vörös sas. Uramisten. Tört rám a felismerés, hogy ő az, akit el kell vennem. Így már nem is hangzik olyan rosszul a dolog. Vajon hogyan került ide? Nem tudtam levenni róla a szemem, annyira gyönyörű volt. Megbabonázva léptem közelebb és emeltem fel az egyik kezem, hogy megérinthessem. Vártam néhány pillanatot, majd amikor beleegyezését adta végigsimítottam csodálatos tollain néhányszor. Majd felvettem a törölközőt a földről és feltartottam, hogy visszaváltozhasson. Behunytam a szemem, amíg maga köré tekerte a törölközőt, pedig hatalmas volt a kísértés, hogy lessek egy kicsit. Amikor készen volt kedvesen jelezte, hogy újra felnézhetek.
- Seth? – kérdezte bizonytalanul.
- Igen, Kedvesem? – kérdezetem vissza és úsztam a boldogságban, hogy ő az a lány, akit nekem szántak.
- Van még néhány dolog, amit tudnod kell – kezdett bele a mondandójába, de felemeltem az ujjamat, hogy maradjon csendben.
- Sok mindenről kell még beszélnünk, de kérlek, előbb öltözz fel, mert így nem lenne könnyű koncentrálnom a beszélgetésünkre – mondtam határozottan és lesütöttem a szemeim, mert a hangom már mélyebb nem is lehetett volna.
- Oh, értem – kuncogott, amikor megértette a helyzetet. Tényleg zavarba ejtő volt egy kicsit a szituáció. – Csak előtte még valamit látnod kell – mondta és várta, hogy rá nézzek.
- Figyelek, Sonja. Mit kell még látnom? – néztem rá gyengéden.
- Meg kell mutatnom a hátamat – mondta keserűen, majd hátat fordított nekem és lejjebb csúsztatta a törölközőt, hogy teljes hosszában láthassam a hatalmas hegeit. Halk szisszenés hagyta el a torkomat, amikor rádöbbentem, hogy mitől fél annyira. Biztosan azt hitte, hogy így már nem fog tetszeni nekem. Olyan kis buta. A háta mögé léptem és gyengéden végigcirógattam a hegeit, majd magamhoz öleltem és belecsókoltam a nyakába, majd a fülébe súgtam a gondolataimat.
- Ugyanolyan gyönyörűnek talállak, mint eddig. Ez semmin sem változtat. Most pedig, kérlek, menj, és öltözz fel. Itt megvárlak. Sok dolgot meg kell még beszélnünk, és én is mutatok valamit neked – mondtam határozottan és finoman a hálószobája felé taszítottam.
Miután bement gyorsan a kanapé mögé siettem és levetkőztem. Neki is joga van tudni rólam a teljes igazságot és ez úgy a legegyszerűbb, hogyha ő is lát engem farkasként. Amikor visszajött meglepetten nézett rám. Nem értette, hogy miért csinálom ezt, úgyhogy inkább csak elmosolyodtam és gyorsan átváltoztam. Tengernyi érzés futott át az arcán, majd felkiáltott.
- Jesszusom! – sikkantott fel a felismeréskor. – Te vagy az? Te vagy a magányos farkas? – kérdezte döbbenten.
Vidáman vakkantottam, hogy ő is örül és bólogatni kezdtem. Annyira boldog voltam abban a pillanatban, mint még soha. Hirtelen átugrott a kanapén és a nyakamba vetette magát. Nem számítottam erre a reakcióra, úgyhogy felborultunk, de abban a pillanatban még ez sem érdekelt. Annyira csodálatos volt, hogy ő is örül a történteknek. Néhány percig csak feküdtünk miközben Sonja a bundámat simogatta én pedig óvatosan a derekára csúsztattam az egyik mancsomat.
- Nem akarsz visszaváltozni? – kérdezte mosolyogva. – Azért azt hiszem, hogy tényleg meg kéne beszélnünk néhány dolgot. Főleg most, hogy már nincsenek titkaink egymás előtt, és tudjuk, hogy minket egymásnak szántak – mondta vidáman.
Ismét végigfutott rajtam a felhőtlen boldogság. Tudatosult bennem, hogy soha senki nem akar, majd elválasztani minket egymástól. Ha képes lettem volna rá, akkor biztosan felemelkedem a földről a boldogságtól. Hevesen bólogattam, hogy egyet értek vele. – Rendben, akkor a hálószobában megvárlak – mondta mosolyogva és otthagyott, hogy nyugodtan vissza tudjak változni és felöltözni.

Néhány perc múlva beléptem az ajtón és kissé félve leültem mellé az ágyra. Nagyon boldog voltam, de egy kicsit féltem, hogy haragszik, amiért gyáva voltam és nem mondtam el neki mindent azonnal.
- Mi a baj? – kérdezte meglepetten.
- Haragszol? – kérdeztem remegő hangon.
- Miért haragudnék? – lepődött meg.
- Ha előbb összeszedem a bátorságom, hogy elmondjam neked az igazat, akkor már régen nem lettél volna ilyen feszült. Gyáva voltam. Most is csak azért tettem, mert te is megmutattad, hogy ki vagy – mondtam kissé szégyenkezve. Be kellett vallanom, hogy tényleg gyáva voltam. Nem akartam, hogy bármi oka is legyen rá, hogy elhagyjon engem.
- Hé – simított végig az arcomon gyengéden, és felemelte az államat. – Ha jól emlékszem én sem rohantam éppen elmesélni, hogy sas vagyok, és hogy már odaígértek valakinek. Te is éppen annyira haragudhatnál rám, mint én rád. Úgyhogy szerintem hagyjuk is ezt a butaságot és inkább beszéljük meg, hogy hogyan tovább – mondta határozottan.
- Rendben. Igazad van – mosolyodtam el egy kicsit megnyugodva. – Igazából, lenne egy kérdésem még mielőtt a lényegre térünk.
- Akkor kérdezd meg – bíztatott.
- Mégis hogyan kerültél ide? Mármint engem sem éppen elengedtek erre a kis kiruccanásra, hanem eltűntettek, pontosabban egy barátom tüntetett el – kuncogtam a rám törő emlékeken.
- Nos, engem nem eltűntettek, hanem megszöktettek. Forks két legprofibb lányszöktetője sietett a segítségemre és a legjobb barátnőm. Azt hiszem, te is ismered őket. Legalábbis Edwardot és Jaspert biztosan – nevetett fel.
- Edward és Jasper szöktettek meg téged? – döbbentem meg. Edward, hát persze, ki más intézett volna el ennyi véletlent, alig néhány nap alatt. Hihetetlen, hogy mire nem képes, hogyha a fejébe vesz valamit. Megint csak hálát kell majd rebegnem, ha újra beszélünk egymással. – Akkor gondolom, hogy véletlenül neked is öt egyetemet ajánlottak fel, hogy válassz – csóváltam meg a fejemet nevetve.
- Hát, ami azt illeti igen, de azt elfelejtették mondani, hogy ugyanazokat a lehetőségeket kaptam, mint a másik szökevény – kuncogott ő is. – Úgy látom Edward alaposan átgondolta, hogy mit csinál.
- Nekem is úgy tűnik – bólintottam rá a feltételezésre.
- Már csak az a kérdés, hogy hogyan használjuk ki a lehetőséget – gondolkodott el.
- Ezt meg hogy értetted, Kedvesem? – döbbentem meg. Nem értettem, hogy ezt meg hogyan gondolta.
- Gondold csak át a dolgokat. Szerinted mit tegyünk most, annak fényében, hogy most már tudjuk, hogy egymásnak szántak minket. Vissza akarsz menni hozzájuk? – kérdezte kíváncsian.
- Nem egészen értelek. Te nem akarsz hazamenni most, hogy minden megoldódott? Hiszen együtt akarunk lenni, vagy nem? – kérdeztem ijedten és éreztem, hogy hatalmas gombóc keletkezik a torkomban. Azt hittem, hogy ő is olyan boldog, mint én, de lehet, hogy tévedtem. Istenem, mi van, ha nem is akar igazán?
- De igen, én is veled akarok lenni – válaszolta gyorsan. – Viszont egy kicsit félek hazamenni, ettől függetlenül – vallotta be az érzéseit.
- Miért félsz? Nem hiszem, hogy felróhatják nekünk, amiért eltűntünk egy időre. Illetve az Alfám lehet, hogy egy kicsit megtép majd, de túlélem – nevetettem fel, és megnyugodtam, hogy csak attól fél, hogy visszamegyünk a törzseinkhez és nem elhagyni akar. Azt nem élném túl.
- Én nem a reakciójuktól félek arra, hogy eltűntem. Tudod az a baj, hogy nálunk a Tanács, hogy is mondjam. Általában csak az érdekli őket, hogy teljesüljön az akaratuk. Na már most, ha belegondolsz, akkor mi fog történni miután hazamentünk? Szerintem egyértelmű. Holnap visszamegyünk. Holnapután megvarrják a ruhámat az esküvőre, ha még nincs kész, mert ezt is kinézem belőlük. A harmadik napon pedig meg kell tartanunk az esküvőt és utána már csak azt fogják lesni, hogy mikor esek teherbe – foglalta össze a dolgot néhány mondatban.
Egy kicsit túlságosan is tárgyilagos és nyers volt a megfogalmazás, de lényeget értettem. Nem akart kényszerből hozzám jönni, és ezt meg kellett értenem. Hiszen ha úgy vesszük természetes, hogy fél. Egy kicsit én is félek.
- Ne érts félre – folytatta kicsit idegesebben. Bár őszintén szólva kezdett inkább kicsit hisztérikussá válni. - Én valóban veled akarok lenni, és biztos vagyok abban is, hogy akarok majd esküvőt és gyerekeket is, de nem egyik pillanatról a másikra. Tizennyolc éves vagyok és még egy kicsit korainak érzem ezt. Bocsáss meg kérlek, hogyha megbántottam az érzéseidet, de én még nem akarok hozzád menni. Most még nem, és ha visszamegyünk, akkor biztos vagyok benne, hogy kényszeríteni fognak rá. Nem lehetne, hogy adsz még egy kis időt nekem? Csak egy kicsit. Még csak most kezdek rájönni, hogy milyen jó néha egy kicsit lazítani, és nem szigorúan betartani a napirendemet. Ha most visszamegyünk, akkor minden kezdődik elölről – magyarázkodott egyre kétségbeesettebben.

Szegényke teljesen meg volt rémülve attól, hogy most dühös leszek rá. Látszott rajta, hogy valóban nem akar megbántani, hanem valóban csak retteg attól, hogy a Tanács, amely a törzsét vezeti, egy élettelen tárgyként fogja kezelni, aki csak azért van, hogy a szerződésben foglaltakat teljesítse. Vagyis hozzám jöjjön és gyerekeket szüljön, hogy a génállomány biztosítva legyen a jövőben is. Meg tudtam érteni, hogy rémült volt még így is, hogy tudta, hogy én vagyok az, akihez hozzá kéne mennie. Hiszen még semmi ideje nem volt arra, hogy éljen. Az eddigi életében mindig csak engedelmesen követte az utasításokat. Nem csodálom, hogy nem bírta tovább, és kiborult. Inkább az döbbentett meg, hogy eddig nem borult ki. Szégyenlősen törölte le a könnycseppeket a pulóvere ujjával és kétségbeesetten pillantott rám. Úgy éreztem, hogy tennem kell valamit, hogy megnyugtassam és biztosítsam róla, hogy nem akarom kényszeríteni semmire. Magamhoz húztam és szorosan átöleltem, majd óvatosan eldőltem vele az ágyon, és vártam, hogy egy kicsit megnyugodjon. Mikor alábbhagyott egy kicsit az ideges zihálása csak akkor szólaltam meg.
- Nem akarlak semmire sem kényszeríteni, Kedvesem. Nem kell ettől félned, sosem tennék olyat, amit te nem akarsz. Megértem, hogy túl gyors volt neked ez az egész. Egy kicsit én is kiadtam. Csak akkor megyünk vissza, ha már készen leszel rá. Tudok várni. Addig várok rád, ameddig csak kell – biztosítottam róla, hogy semmit nem kell tennünk, amit egyelőre nem akarunk. Ráérünk még egybe kelni, hiszen még én is csak tizennyolc vagyok, mint ő.
- Köszönöm, hogy megértesz. Tényleg nem miattad van. Én csak még nem készültem fel rá – szipogta a mellkasomba és ő is átölelt engem immáron megnyugodva.
- Nincs semmi baj. Itt maradunk és addig nem megyünk vissza, ameddig mindketten úgy nem érezzük, hogy ezt akarjuk – mondtam határozottan és megpusziltam a feje búbját.
- Ezzel van egy kis gond – tört fel belőle újra a zokogás.
- Hé, nyugodt meg, kérlek, és mondd el nekem, hogy mi ezzel a gond. Nem tudják, hogy hol vagyunk.
- Ma felhívott a barátnőm, Joanne. Azt mondta, hogy a Tanácsfő és az apám úgy döntöttek, hogyha nem kerítenek elő engem a sasok két héten belül, akkor bejelentenek eltűnt személynek a rendőrségen és erőszakkal is hazavitetnek – magyarázta a helyzetet még mindig elkeseredve.
- De hiszen te már nagykorú vagy. Nincs joguk elhurcolni, ha nem akarod – háborodtam fel. Csak egyszer kaparintsam ezt a Tanácsfőt a kezem közé. Az biztos, hogy nem teszi zsebre, amit akkor fog kapni. Teljesen tönkre akarja tenni Sonját? Már így is teljesen ki van borulva, ez az őrült meg csak tesz még rá néhány lapáttal.
- Az nem számít. Megvannak a kapcsolatai ahhoz, hogy megoldja a dolgot, ha a lányok nem teszik, amit mond.
Felültem, magammal húztam és mélyen a szemébe néztem. A szemei még mindig könnyesek voltak. Azt hiszem most jöhetett ki rajta az évek során felgyülemlett feszültség. Nem hibáztattam érte, mert abban biztos voltam az eddig hallottak alapján, hogy Sonja életében eddig nem volt túl sok boldog nap, de ezen most változtatni fogunk. Mostantól csak azzal fogok foglalkozni, hogy biztonságban éljen és boldogan.
- Holnap új életet kezdünk, és ígérem, hogy minden csodálatos lesz – mondtam határozottan és biztatóan rá mosolyogtam.
- Ezt meg, hogy érted? Hogyan kezdünk új életet? – kérdezte kíváncsian.
- Csak menj el az előadásaidra én pedig mindent elintézek estig. Azután pedig minden rendben lesz. Sosem fognak minket megtalálni. Rendben? – kérdeztem rá és reméltem, hogy elfogadja az ajánlatomat.
- Nem is tudom. Nem akarlak bajba keverni. Gondolj bele, mi lesz, hogyha mégis megtalálnak? Nem akarom, hogy téged vonjanak felelősségre. Greg még képes és börtönbe zárat – mondta ijedten.
- Ne butáskodj, Sonja – nevettem fel. – Gondolj csak bele, ha elkapnak minket, ami nem fog megtörténni, akkor sem csukathat le, mert akkor nem tudlak feleségül venni – vigyorogtam rá, de sajnos rá kellett jönnöm, hogy ma a humorizálás nem válik be. – Csak bízz bennem, kérlek – néztem rá komolyan.
- Én, bízom benned – vágta rá azonnal. – Nem maradhatnánk itt a nap további részében? Nincs kedvem most emberek közé menni – mondta szinte suttogva és lesütötte a szemét.
- Dehogynem, ha ezt szeretnéd, akkor itt maradunk – válaszoltam halványan elmosolyodva. Örültem, hogy végre egyszer azt akarja tenni, amire szüksége van és nem azt, amit most elvileg tennie kéne.
- Köszönöm – mondta hálásan és újra eldőlt az ágyon engem is magával húzva. – Nem baj, ha lustálkodunk egy kicsit? – kérdezte miközben hozzám bújt.
- Egyáltalán nem – kuncogtam. Nagyon örültem, hogy pár nap elég volt hozzá, hogy elkezdje élvezni az semmittevést.
Hirtelen felült és mélyen a szemembe nézett.
- Szeretlek – mondta szenvedélyesen és megcsókolt. Még sosem csókolt ilyen hosszan, már percek óta lehettünk így összeforrva, mikor egy pillanatra elhúzódott tőlem, ezt az időt használtam ki arra, hogy megszólaljak.
- Én is szeretlek - mondtam boldogan, azután pedig nem tudom, hogy mi történt, mert a világ elsötétült.