Ha a lélek összeforr - 21. fejezet

Egy kis aranyos, romantikus. Remélem, hogy tetszeni fog:) Drusilla

Az első közös este

(Sonja szemszöge)

Most komolyan idehívtam egy fiút a szobámba? Ez nem vall rám. Most meg mi tévő legyek? Mi van, ha félreértette a dolgot? Végül is most már mindegy, majd valahogy kimagyarázom magam, ha olyasmire gondolt. Bár amikor már találkoztunk, akkor is tökéletes úriember volt. Mondjuk az is igaz, hogy akkor még csak kb. tizenkét évesek voltunk, de olyan kedves volt. Az én bőröm forró volt, mert sas voltam már akkor is, és egyáltalán nem fáztam, ő viszont annál inkább. Ennek ellenére valahogy leszedte magáról a pulóverét a sérült karján át, hogy vegyem fel. Annyira aranyos volt. Oh, vissza kéne térnem a jelenbe, az akkor volt, most meg nem is tudom, hogy mi van. Csak azt tudom, hogy meg akarom ismerni. Azt hiszem kéne valakivel beszélnem erről. Jaj, Joanne, olyan jó lenne, ha végre megint felhívnál. Várjunk csak Jenny megadta a mobilszámát, hogyha szükségem van valamire, vagy csak beszélgetni akarok hívjam nyugodtan bármikor. Egész jól összebarátkoztunk. Talán ő segíthetne nekem.
Gyorsan felkaptam a telefonomat és tárcsáztam Jenny számát, hogy végre valakivel megoszthassam a problémáimat. Ő biztosan tapasztaltabb ilyen téren, mint én. Legalábbis remélem. Kicsöng! Remek!
- Tessék, itt Jenny – hallottam meg a hangot a vonal másik végén.
- Szia, Jenny. Sonja vagyok – szóltam bele izgatottan a telefonba.
- Szia, Sonja. Minden rendben? Elég zaklatott a hangod – mondta Jenny és mintha aggódást hallottam volna a hangjában.
- Emlékszel az álmomra a múltkorról? – kérdeztem kíváncsian. Végül is nagyon beteg volt, lehet, hogy nem tudott rám odafigyelni.
- A kisfiúról, akit elfelejtettél, de kezd eszedbe jutni? – kérdezte Jenny kíváncsian. Hát mégis figyelt rám.
- Igen, róla lenne szó – mondom határozottan.
- Mi a baj? Megint álmodtál róla? Akarod, hogy átmenjek? – törtek fel barátnőmből a kérdések.
- Nem, nem álmodtam róla. Hanem találkoztam vele, és ő is emlékezett rám és meg akar ismerkedni velem. Igazából én is meg akarom ismerni őt, úgyhogy megmondtam neki, hogy hol a szobám és, hogy mikor talál meg itt. Nemsokára itt lesz, de lehet, hogy ez mégsem volt olyan jó ötlet – buktak ki belőlem a történtek.
- Oh – hallottam meg Jennyt a vonal másik végén.
- Ennél azért kicsivel több segítségre lenne szükségem, Jenny – mondtam feldúltan. – Egy „oh” nem oldotta meg a problémáimat.
- Miért? Hol van itt a probléma? Te meg akarod ismerni őt, ő pedig téged. Ha odaér, akkor nyisd ki szépen az ajtót, és beszélgess vele. Csak legyél természetes, olyan amilyen lenni szoktál és imádni fog – biztatott Jenny. Miért nem érti, hogy mi a baj?
- De én ide hívtam a szobámba! – csattantam fel.
- Jól tetted, legalább nyugodtan tudtok beszélgetni. Miért mennétek valami zsúfolt helyre, amikor te úgyis egyedül laksz – mondta barátnőm boldogan.
- Hát éppen ez az! – mondtam idegesen. – Mi van, ha félreértette a meghívást? – kérdeztem kissé félve.
- Oh, hát ez a baj? – kacagott Jenny.
- Ne nevess ki. Ez igenis komoly probléma – mondtam kicsit ingerülten.
- Amennyit tudok erről a titokzatos srácról nem hiszem, hogy félreértette volna – mondta még mindig kuncogva. – Ha viszont mégis félreértette, akkor egyszerűen megkéred, hogy távozzon. Ennyi. Nem kell ennyit idegeskedni. Kérlek, csak nyugodj meg! Rendben?
- Rendben. Legalábbis megpróbálok lehiggadni – mondtam és megpróbáltam egy kicsivel kevésbé pánikba esett hangon folytatni. – Tudod még sosem invitáltam fiúkat a szobámba – mondtam kissé zavarban és el is pirultam.
- Igen, ezt valahonnan sejtettem – nevetett fel Jenny. – Ne izgulj. Minden rendben lesz. Nem hiszem, hogy az a srác félreértette volna a szándékaidat. Ha bármi baj van, vagy szeretnél még beszélgetni róla, akkor hívj nyugodtan.
- Oké, és köszönöm Jenny. Szia – mondtam már vidámabban és közben a butáságaimon járt az eszem. Most Jenny biztosan lököttnek tart és minden oka meg is van rá.
- Szia, Sonja. Remélem szép estéd lesz – tette még hozzá barátnőm, majd a vonal megszakadt.
Hát ezt én is nagyon remélem – gondoltam reménykedve. Ha már vendéget várok, akkor kéne egy kis rágcsálni való meg üdítő. Még szerencse, hogy tegnap felvásároltam egy fél boltot. Mondjuk elég furcsán is néztek rám, de nem tehetek róla, hogy alakváltóként egyébként is hatalmas étvágyam van, hát még ha, az édességekről van szó. Még jó, hogy nem tudok meghízni, különben már hatalmas nagy lennék. Odasiettem a szekrényhez és kinyitottam. Volt még néhány zacskó chips, több tábla csoki. Oh, és a kedvencem. Mályvacukor. Azt hiszem, hogy mindenből teszek ki egy-két csomaggal tálakba, annyi biztos elég lesz. Gyorsan elővettem a legnagyobb tálakat, amiket csak találtam és telepakoltam őket finomságokkal, majd tettem ki poharakat is, de az üdítőket egyelőre a hűtőben hagytam. Azt hiszem, hogy minden megvan, ami kell. Aztán lenéztem a lábamra. Jesszusom! – sikkantottam fel döbbenten. Miután elmentem zuhanyozni pizsamát vettem fel és a nyuszis papucsot. Még jó, hogy észrevettem időben. Elég kínos lett volna, hogyha így lát meg a vendégem. Beszaladtam a hálóba és felöltöztem. Úgy döntöttem, hogy kényelmes viseletben leszek. Úgyhogy egy trikóra és egy laza farmerre esett a választásom. A hajamat pedig feltűztem. Éppen, hogy mindennel készen voltam, amikor halk kopogtatást hallottam meg az ajtó felől. Odasiettem és kinyitottam. Seth állt előttem szélesen mosolyogva.
- Szia, Sonja – mondta lágyan.
- Szia, Seth. Gyere be, kérlek – tártam szélesre az ajtót előtte.
Úgy láttam, hogy meglepődött rajta, hogy beinvitálom. Talán azt hitte, hogy értem jön és elmegyünk valahová? Hiszen szó sem volt ilyesmiről. Mindenesetre egy pillanatnyi megtorpanás után mosolyogva lépte át a küszöböt. Lassan körbefordult a szoba közepén mindent alaposan szemügyre véve.
- Nagyon szép a szobád – mondta mosolyogva.
- Köszönöm, nekem is nagyon tetszik. A tiéd milyen? – kérdeztem kíváncsian. Egy pillanatig elgondolkodott, majd válaszolt.
- Igazság szerint nagyon hasonlít a tiédhez, csak nálunk van még egy hálószoba. Én egy másik sráccal lakom együtt, nem egyedül – mondta vidáman. Vajon mindig ilyen kis jókedvű?
- Oh, és milyen a szobatársad? – kérdeztem újra. Vajon minden szót harapófogóval kell majd kiszedni belőle?
- Nagyon rendes. Remekül kijövünk egymással, bár elég nehéz esett – mondta határozottan és úgy tűnt, hogy egy pillanatra elgondolkozott valamin. – Te találtál már barátokat? Mikor érkeztél?
Ez az megtörik a jég – ujjongtam magamban. Ez a kettesben beszélgetés könnyebben megy, mint hittem.
- Igen, már vannak barátnőim. Egy kicsit késve érkeztem meg az egyetemre, de azt mondták, hogy mással is megesik. Tudod volt még néhány elintéznivalóm otthon – magyaráztam a helyzetet a kínos részletektől és az igazságtól amennyire csak lehetett mentesen.
- Értem. Megértelek. Tudod, én is késve érkeztem, de szerencsére gyorsan lettek barátaim – mondta lelkesen. Nem csodálom, hogy gyorsan talált barátokat, hiszen olyan kedves.
- Nem ülünk le? – kérdeztem felbátorodva és a kanapé felé mutattam.
- De, nagyon szívesen – mondta és elindult a kanapé felé.
- Hozhatok valamit inni? – jutott eszembe. Istenem, de udvariatlan vagyok.
- Igen, köszönöm. Valami üdítő jól esne.
- Tudok hozni narancslevet, vagy valami szénsavasat, esetleg limonádét. A limonádé az én művem, úgyhogy csak saját felelősségre – mosolyogtam rá. Huh, kezdek felengedni.
- A limonádét te készítetted? – kérdezte meglepetten.
- Igen – mondtam mosolyogva és elpirultam. – A családom nagyon szereti, és én is. Úgyhogy mindig van a hűtőben.
- Szívesen innék egy pohár limonádét – mondta lelkesen. – Nálunk is nagyon népszerű ital. Főleg amikor strandra megyünk.
- Imádom a strandot, és a tábortüzet. Mindig, amikor strandra megyünk ott maradunk egészen sokáig és este tábortűz mellett mindenféle finomságokat sütünk és történeteket mesélünk – meséltem boldogan. Mindig is imádtam az ilyen strandon töltött napokat.
- Akkor vannak hasonló szokásaink – vigyorgott Seth. - Egyszer közösen is kipróbálhatnánk. Melyik rezervátumhoz tartozol? Amikor régen találkoztunk már nem voltam messze a szomszédos rezervátumoktól. Gondolom az egyikből jöhettél.
- Igazság szerint elég messzire eljutottam akkor a rezervátumomtól. Kalandvágyó kislány voltam – nevettem fel és reméltem, hogy nem feszegetjük tovább ezt a témát. Nem örülnék neki, hogyha kiderülne, hogy kikhez tartozom. Ki tudja, kit értesített már a Tanács, hogy eltűntem.
Közben töltöttem limonádét mindkettőnknek és leültem Seth mellé.
- Nagyon hiányoztál – bukott ki belőle. Ezen a mondaton kicsit meglepődtem, hiszen egy napot töltöttünk csak együtt, nem gondoltam, hogy benne is ilyen mély nyomokat hagyott a dolog.
- Én is sokat gondoltam rád – mondtam őszintén. Ezt most vajon miért vallottam be? Valami vonz hozzá. Minden porcikám azt kívánja, hogy átöleljen, de nem érzem úgy, hogy bevésődtem volna. Mi történik velem?
- Mi a baj? – szakított ki a gondolataimból a hangja.
- Tessék? – döbbentem meg.
- Teljesen kővé dermedtél és nagyon gondolkoztál valamin, de nem tudom, hogy min.
- Semmi különös, csak eszembe jutott, az együttöltött nap, és az éjszaka, amikor együtt aludtunk. Tudod, amikor rád találtam – mondtam pirulva.
- Igen, erre én is tisztán emlékszem – húzta mosolyra a száját. – Már akkor is gyönyörű voltál.
Te jó ég! Gyönyörűnek talál. Áh, nem élem bele magam, csak addig lesz így, amíg nem lát meg fürdőruhában, amiben gyönyörűen látszik annak a nyavalyás vámpírnak mind az öt karma. Azok a hatalmas forradások örökre elcsúfítják a bőrömet, és én nem tehetek ellene semmit.
- Nem vagyok gyönyörű – mondtam szemlesütve. – Kérlek, ne mondj nekem ilyeneket.
- De igenis az vagy. Kérlek, hidd el nekem. Még sosem láttam nálad szebbet – mondta majd az állam alá nyúlt és maga felé fordított.
Milyen forró a bőre, legalább annyira, mint az enyém. Régen nem volt ilyen. Csak nem? – kezdtem el gondolkodni, de hangja kizökkentett az elmélkedésből.
- Nézz a szemembe, Sonja – kérte, amikor még mindig nem voltam hajlandó rá nézni. Lassan rá emeltem a tekintetemet, a szeme még mindig ugyanúgy megigézett, mint régen.
Óvatosan közelebb kezdett csúszni hozzám a kettőnk közti távolság lassan a nullával volt egyenlő. A kötelességét tisztelő felem, amelyik haza akart menni, hogy tegyem a dolgom el akart húzódni, de a másik felem, amelyik jelen esetben erősebbnek bizonyult nagyon vágyott arra, ami következett. Csigalassúsággal közelített ajka az ajkaim felé, Seth figyelt minden egyes rezdülésemre, és finoman tartott, hogyha akarnék, akkor el tudjak húzódni, de én nem akartam. Életemben először éreztem úgy, hogy nem kell vörös sasnak lennem. Most csak Sonja voltam. A lány, akinek minden vágya, hogy élete első csókját ettől a férfitól kapja. Behunytam a szemem és már alig vártam, hogy megtörténjen. Hihetetlen volt, amikor ajkaink találkoztak. Még soha nem éreztem ilyesmit azelőtt. Seth ajka puha volt és forró, egy pillanatig azt sem tudtam, hogy mit tegyek, majd mikor a szája lassan mozogni kezdett és gyengéden cirógatta az enyémet ösztönösen tudtam, hogy mit kell tennem. Beletúrtam a hajába és gyengéden visszacsókoltam. Ő pedig a derekamra csúsztatta kezeit és simogatni kezdett. Örökké így tudnék maradni. Nem tudom, hogy meddig voltunk így összebújva, de nem is ez volt a fontos, csak az, hogy együtt vagyunk. Lassan váltak szét az ajkaink, de Seth még ezután sem engedett el, hanem mellkasához húzott. Én pedig szorosan hozzá bújtam.
- Velem alszol, úgy mint akkor régen? – kérdeztem meg egy idő után félénken.
Kicsit eltolt magától, hogy a szemembe nézhessen, amikor válaszol.
- Ha tényleg ezt szeretnéd, akkor boldogan, de csak ha biztos vagy benne – válaszolta és türelmesen várta a reakciómat.
- Tényleg szeretném – suttogtam, és az arcom olyan vörös lett, hogy egy rák is megirigyelhette volna.
Szélesen elmosolyodott és megcsókolta a homlokomat. Még egy kicsit beszélgettünk. Majd bementünk a hálószobámba. Seth a hátára feküdt és pedig a mellkasához bújtam és átöleltem a derekát. Még mindig furcsa volt, hogy ugyanolyan forró a bőre, mint az enyém, de nem akartam kérdőre vonni emiatt. Bizonytalanul cirógatni kezdte a vállamat, de amikor egy elégedett sóhajtás szakadt fel a torkomból bátran folytatta. Csak élveztem mámorító illatát és azt, hogy itt van velem. Milyen csodálatos este volt – gondoltam magamban. Szemhéjam egyre nehezebb lett, és lassan elnyomott az álom.