KAMPÁNY!

KAMPÁNY!

2009. augusztus 31., hétfő

Ha a lélek összeforr - 61. fejezet

Újra együtt

(Seth szemszöge)

Forks felé száguldottam a családommal és már alig vártam, hogy odaérjünk, és újra láthassuk a szeretteinket. Sonja még egy kicsit feszült, amiért csak úgy fogjuk magunkat és visszamegyünk, hiszen mindenki azt hiszi, hogy meghaltunk. Bár ő is nagyon vágyik rá, hogy újra találkozhasson a többiekkel. A kicsik már megint alszanak. A jelek szerint az egyenletes motorzúgás ilyen hatással van rájuk, mert amikor néhány óránként megállok, hogy egy kicsit kinyújtóztathassuk a lábainkat, csak akkor térnek magukhoz, de olyankor rögtön követelik is az ennivalót. Már fél napja úton voltunk. Nem akartam hosszabb időre megállni hazáig, úgyhogy eldöntöttük, hogy ma éjjel nem szállunk meg sehol. Majd holnap kipihenjük magunkat a saját ágyunkban, miután mindent megmagyaráztunk a családjainknak.
- Seth? – kérdezte szerelmem tétován.
- Igen? – kérdeztem vissza.
- Szerintem legalább Bellát hívd fel, hogy jövünk – kérlelt kedvesem, nagyon ideges volt amiatt, hogy nehogy illetéktelen szemek meglássanak bennünket.
- Kicsim, ne aggódj annyit. Kizártnak tartom, hogy a Volturi ott lenne most náluk. Nem hiszem, hogy szívesen látott vendégek lennének – mondtam határozottan.
- Valószínűleg nem, de lehet, hogy figyelik őket. Engem nagyon megnyugtatna, ha legalább vele beszélnénk. Bella úgysem árulja el senkinek, hogy jövünk, úgyhogy így is lesz nagy meglepetés – mosolygott rám Sonja, miközben nagy kerek szemekkel nézett rám. Hát lehet ennek ellenállni?
- Rendben, ha megállunk tankolni, akkor felhívom Bellát és megbeszélem vele. Így jó lesz? – kérdeztem és megfogtam a kezét.
- Igen, köszönöm – mondta szerelmem hálásan, majd újra a tájat kezdte el figyelni.
Így utaztunk csendben, egészen addig ameddig a tank jelezte, hogy ideje lennem megállni egy benzinkútnál. A következőnél félre is álltam. A kicsiket óvatosan kivettük a babaülésekből és beletettük a hordozóba, hogy Sonja elvonulhasson velük, hogy tisztába tegye és megetesse őket. Teletöltöttem a tankot, majd bementem fizetni és vettem ennivalót is nekem és Sonjának, és nem tudtam ellenállni, úgyhogy vettem egy-egy plüss állatkát is a gyerekeknek. Nem volt túl nagy a választék, de nagyon megtetszett két Teddy maci. Az egyik világos barna volt a másik pedig fekete. Új szerzeményeimmel visszasiettem a kocsihoz, majd megvártam Sonját, Harryt és Isát, akik néhány perc múlva már oda is értek hozzám. Meglengettem előttük a macikat mire rögtön gagyarászva nyújtózkodni kezdtem feléjük a gyerekek. Harry a fekete macit akarta, Isa pedig a barnát, úgyhogy gyorsan felosztották egymás között. Visszatettük a gyerekeket a babaülésekbe, majd megmutattam Sonjának az üdítőket és a szendvicseket, hogy válasszon közülük és egyen.
- Akkor felhívod Bellát, ha ettünk? – kérdezte szerelmem két falat között.
- Igen, felhívom. Van itt egy telefonfülke nem messze, addig ti itt maradhatnátok – válaszoltam kedvesem kérdésére.
- Rendben – mosolygott rám, majd csókot lehelt a számra.

Miután befejeztük az étkezést valóban odamentem a telefonfülkéhez és tárcsáztam Bella számát. Kicsöngött egy párszor, mire felvette.
- Halló – szólt bele, nem túl lelkesen. Talán valami baj történt?
- Szia, itt Seth – mondta vidáman.
- Várj egy pillanatot – mondta majd a szél suhogását hallottam már csak. – Oké, most már beszélhetünk. Hogy vagytok? Tényleg terhes volt, Sonja? Kisfiú vagy kislány? – kérdezte izgatottan néhány perc múlva. Biztos odébb szaladt, hogy nehogy meghalljanak bennünket.
- Jól vagyunk, köszönjük. Csak akadt egy kis gond Phoenix-ben – kezdtem bele a magyarázatba. Várjunk csak. Honnan tudja, hogy Sonja terhes volt?
- Gond? Miféle gond? – kérdezted ijedten. – Ugye nem találtak rátok? Az lehetetlen. Szándékosan napos helyre küldtelek titeket, ahol nem sűrűn mászkálnak a vámpírok. Ugye nem esett baja Sonjának, vagy a kicsinek?
- Nem, semmi ilyesmi nem történt, ne félj – mondtam gyorsan.
- Akkor jó – sóhajtott fel megkönnyebbülten.
- Honnan tudod, hogy Sonja terhes volt? – kérdeztem kíváncsian.
- Joanne azt mondta, hogy beindítottatok egy láncreakciót. Az összes alakváltó bevésődött és minden lány gyermeket várt.
- Mindegyik lány? Te jóságos ég – mondtam döbbenten. – Várj. Gyermeket várt? – kérdeztem döbbenten. Miért használ múlt időt?
- Igen, várt. Tegnap előtt az összes baba úgy döntött, hogy világra jön. A forksi kórházban még soha nem volt egyszerre ilyen szintű gyermekáldás – újságolta Bella.
- Oh, a mi babáink is akkor születtek – mondtam vidáman. – És milyenek a kicsik?
- Nem tudom, hogy a többségnek milyenek a kisbabái, de biztosan gyönyörűek. Nem mehetek a közelükbe, legalábbis legtöbben eltiltottak a babájuktól – mondtam Bella szomorúan. - Tudod, nem nagyon kedvelnek engem az alakváltók mostanában. Három babát láthattam és érinthettem meg. Quil-nek és Lilynek gyönyörű kisfia lett, Jonathan-nak hívják. Oh, és Leah-nak ikrei vannak. Egy kisfiú és egy kislány. Seth-nek és Sue-nak hívják őket. Gratulálok, nagybácsi!
- Leah teherbe esett? – kérdeztem döbbenten. Hát Carlisle-nak tényleg sikerült. Ráadásul rólam és anyáról nevezte el a kicsiket.
- Igen, Carlisle kikezelte a problémát. Jóval kisebb farkas lett így, de újra termékeny, ami sokkal fontosabb neki, mint az hogy nagy farkas legyen. Azért most sem kell félteni. Az ereje majdnem teljesen olyan, mint régen – mesélte Bella lelkesen.
- Ez nagyszerű – mosolyodtam el. – Miattunk nem szívlelnek az alakváltók. Igaz? – kérdeztem bűntudatosan.
- Hát igazság szerint, igen, azért haragszanak rám, mert megöltelek titeket – mondta őszintén. – De ne aggódj, a családom és Jacob mellettem áll, úgyhogy rendben vagyok. Hiányoztok, de az a fontos, hogy biztonságban legyetek. Szóval, visszatérve a babáitokra. Nektek is ikreitek vannak? Fiúk? Lányok? – kérdezte izgatottan.
- Egy fiú és egy lány. Gyönyörűek – meséltem mosolyogva.
- Gratulálok, kedves apuka – kuncogott Bella.
- Köszönöm – mondtam hálásan. – De nem azért hívtalak, hogy csak cseverésszünk, az történt, hogy Isa és Harry átváltozott a kórház újszülött osztályán ezért menekülnünk kellett és szeretnénk haza menni.
- Nem, Seth. Ez nagyon veszélyes lenne. A Volturi még nem jött vissza ellenőrizni. Itt veszélyben vagytok – mondta Bella aggodalmasan.
- Ha majdnem öt hónapig nem jöttek, akkor szerintem most már nem is fognak – mondtam határozottan.
- Ezt nem tudhatod. Nem akarom, hogy bajotok essen – kérlelt Bella.
- Bella, bízz bennem. Tudom, hogy nem lesz baj, és ha visszamegyünk, akkor már téged sem bánthatnak többet – próbálkoztam.
- Itt nem ez a lényeg. Nektek kell biztonságban lennetek. Rám vigyáz a családom, a többi pedig nem fontos – mondta, de nem volt túl meggyőző.
- Ott leszünk a legnagyobb biztonságban, Bella, és Sonjának, meg a kicsiknek szüksége van egy rendes kivizsgálásra – mondtam ellenmondást nem tűrve. – Gondolja csak bele. Hogyha Renesmee-nek baja lenne, te is csak Carlisle-nak hagynád, hogy megvizsgálja. Igaz? – dobtam be az adu ászt.
- Igen, igaz – mondta határozottan. – Jól van, Seth. Gyertek haza. A legfontosabb, hogy Sonja és a kicsik rendben legyenek – mondta vidáman. – Mikorra értek ide?
- Reggelre ott leszünk – mondtam lelkesen.
- Rendben, addig is körbeszimatolok, hogy nehogy valaki meglásson titeket, akinek nem kéne. Hogyha valami baj van, akkor pedig értesítelek valahogy. Megvan még a mobil, amit Edwardtól kaptál? – kérdezte reménykedve.
- Igen, megvan. Csak nincs rajta egység, de egy benzinkútnál vagyok, mindjárt veszek rá – mondtam határozottan.
- Rendben, ha bármi baj van itt, akkor hívlak, ti pedig eltűntök. Megegyeztünk? –kérdezte kíváncsian.
- Igen, ez így rendben lesz. Köszönöm – bólintottam rá a tervre.
- Rendben van – mondta boldogan.
- Akkor nemsokára találkozunk – mosolyodtam el. – Szia.
- Seth?
- Igen?
- Nagyon hiányoztatok mindenkinek – mondta Bella őszintén. – Akkor holnap reggel. Szia – mondta még, majd a vonal megszakadt.

(Bella szemszöge)

Hazajönnek. Istenem, hogy fog ennek örülni mindenki. Végre megint felhőtlenül boldog lesz az egész család. Edward bár nem mutatta ki, de mindenki tudja, hogy mennyire fájt neki Seth elveszítése. Na, akkor most itt az ideje, hogy előkészítsük a terepet. Mindent ellenőriznem kell, nehogy idegen vámpír legyen a környéken. Senki sem tudhatja meg a szeretteinken kívül, hogy életben vannak, különben bármi történhet.
Ahogy összeszedtem gondolatban minden lehetséges veszélyforrást, már rohantam is Jasperhez, hogy segítsen nekem. Ő a legnagyobb stratéga. Majd füllentek neki valamit, hogy ne bukjon le a meglepetés. Néhány perc múlva már a házban is voltam.
- Jasper – sétáltam oda hozzá.
- Tessék, Bella. Mit szeretnél? – kérdezte kedvesen.
- Nem segítenél átvizsgálni a környéket? – kérdeztem, mire egy döbbent pillantás lett a válasz. - Tudod a Volturi még nem jött vissza ellenőrizni és emiatt egy kicsit ideges vagyok. Mi van, ha állandóan figyelnek minket? Nem akarom, hogy Renesmee, vagy ti veszélyen legyetek – magyaráztam lesütött szemekkel.
- Bella, én nem hiszem, hogy ilyen veszély fenyegetne, de ha ez megnyugtat téged, akkor szívesen segítek – mondta és átölelt. A nyugalom szétáradt bennem és egészen ellazultam.
- Köszi, de azért maradjak eszméletemnél, miközben körbenézünk – mondtam kissé elgyengülve.
- Oh, bocsi. Mostanában megint kicsit túlzásba viszem a nyugtatást. Segítettem Carlisle-nak a kórház orvosait normális lelki állapotban tartani, amikor az alakváltó babák egyszerre özönlötték el őket – magyarázkodott.
- Értem, semmi gond. Túl sok érzelmet kaptál már megint – mosolyogtam rá. Hát még holnap mennyit fog kapni szegény. Tettem hozzá gondolatban.
A következő pillanatban már az erdőben futottunk. Jasper nagy szakértelemmel vizsgálta meg a környék minden egyes négyzetcentiméterét és legnagyobb örömömre nem találtunk semmi gyanúsat, úgyhogy Seth-ék nyugodtan hazajöhetnek. Miután mindent átvizsgáltunk hazamentünk. Renesmee, Edward és Jacob is már a nagy házban voltak.
- Na, milyen volt a vidámpark? – kérdeztem mosolyogva.
- Szuper – sikkantott Renesmee, majd a karomba ugrott és megmutatott mindent, amit ma átélt.
- Azért arra a hullámvasútra talán mégsem kellett volna felvinni a lányunkat – néztem Edwardra durcásan. Össze-vissza pörgött, és itt helyben állva is rosszul lettem már az emléktől. Még szerencse, hogy már nem tudom kiadni az ebédemet, mert most megtettem volna.
- Ugyan, Kicsim – szorított magához minket szerelmem. – Nessie nagyon élvezte és Jake, meg én is ott voltunk vele.
- Ettől még borzalmas az a szerkezet – mondtam megborzongva. – Az ilyenek imádatát a lányunk tőled örökölte az biztos – böktem mellkason, de már kuncogtam.
- De jó kedved van ma – mosolygott Edward is, majd megcsókolt. – Ennek örülök – motyogta miután elváltunk.
- Én is – mosolyogtam vissza kedvesemre. – Mi lenne, ha ma éjjel itt maradnánk? – kérdeztem reménykedve.
- Ahogy akarod – mondta Edward gyengéden.
Elvittem Renesmee-t fürdeni és közben gyorsan küldtem egy sms-t Seth-nek, hogy bátran jöjjenek, mert nincs semmiféle veszély, ami megakadályozná a hazatérést, legalábbis egyelőre. Féltem őket, amiért visszajönnek, de már alig várom, hogy újra itt legyenek, ez egy kicsit ellentmondásos érzés, de nem tehetek róla. Kislányom kiszállt a kádból és felvette a pizsamáját, majd visszamentünk a földszintre, hogy mindenkitől elköszönhessen éjszakára. Jacob pedig legnagyobb örömömre itt marad velünk éjszakára, így legalább nem kell kitalálnom semmi ürügyet, hogy velünk maradjon.

(Seth szemszöge)

Másnap reggel elértük Forksot. A családom édesdeden szuszogott, amikor áthajtottam a kis tábla mellett, amelyre ki volt írva, hogy „Üdvözöljünk Forks városában”. Azonnal a kis erdei útra hajtottam, ami a Cullen házhoz vezetett. Szándékosan távolabb álltam meg a kocsival, hogy még jobban sokkolhassuk őket a meglepetéssel.
- Sonja, Édesem. Ébresztő – keltegettem szerelmemet, aki néhány pillanat múlva mocorogni kezdett.
- Szia – motyogta, majd hozzám bújt. – Csak egy perc – mondta határozottan, én pedig szorosan magamhoz öleltem. Egy perc múlva tényleg elhúzódott és rám mosolygott. – Jól van, ébren vagyok. Mehetünk – mondta határozottan.
Csendben kiszálltunk az autóból, majd óvatosan kivettük a babákat is, azután pedig elindultunk a nagy ház felé. Legnagyobb örömömre a kicsik aludtak, így nem kezdtek el sírni a reggeliért, és éreztem, hogy Esme éppen reggelit készít, így az illatunkat elnyomják a konyhában szálló illatok. Lábujjhegyen a bejárathoz léptünk, benyitottunk és megálltunk a nappali közepén. Mindenki felénk kapta fejét és döbbentem néztek ránk.
- Sziasztok! – köszöntünk vidáman.
Vajon a vámpírok tudnak sokkot kapni? Mert ha nem, akkor mi Sonjával most nagyon ügyesek voltunk. Bella csak vigyorogva figyelte a dermedt Cullen családot, Jacobot, Marie-t és Davidet. Bella odajött és szorosan megölelgetett minket, de a többiek még mindig megdermedve ültek, vagy álltak. Közben Bella az alvó babákat is elvette és dajkálni kezdte, hogy mikor a többiek felocsúdnak a meglepetésből magukhoz szoríthassanak. Az első, aki feleszmélt Renesmee volt.

- Seth, Sonja! – kiáltott fel Nessie, majd a karjainkba vetette magát.
Esme gyorsan mindent ledobott a pultra és egy meleg anyai ölelésben részesített bennünket. Emmett mackósan felnevettet majd kis híján megfojtott. Még Rosalie is megeresztett felénk egy intést és egy mosolyt. Tőle ez már teljesítmény. Marie és David egyszerre jöttek oda hozzánk és szorítottak magukhoz. Egy pillanattal később pedig Marie már hívta is Noah-t, hogy azonnal jöjjön ide. Jasper a maga szolid stílusában kezet nyújtott nekem, Sonját pedig megölelte, Alice nem finomkodott, szó szerint ránk vetette magát, miközben az egész házat betöltötte a csilingelő nevetése. Jacob boldogan mosolyogva szorított magához minket. A végére maradt Edward. Először magához ölelte Sonját, majd hozzám lépett és engem is magához szorított, de nem nagyon akart elengedni. Benne volt minden szeretete ebben az ölelésben. Már régóta úgy tekintettem rá, mintha a bátyám lenne és ő is többször mondta, hogy családtagnak tekint. Így álltunk egy ideig, pontosabban fél percig, mert Emmett szokásához híven nem tudta megállni, hogy ne süssön el egy-két csípős poént a látottak miatt, amiért természetesen az összes lánytól megkapta a neki járó fejbekólintást. Jacob odament Bellához és finoman megölelte, majd suttogott valamit a fülébe. Nem merte szorosan átkarolni, mert Harry és Isa ott aludtak a két karjában. Carlisle is lejött erre a nagy vidámságra a dolgozószobájából, és döbbenten állt meg a lépcső alján, majd Bella felé kacsintott, és szorosan magához ölelt bennünket. Mindenki nagyon boldog volt, hogy látnak bennünket. De azt is észrevettem, hogy kérdő pillantásokat vetnek hol ránk, hol Bellára.
- Elmesélnétek, hogy mi történt pontosan? – kérdezte Carlisle először ránk, aztán pedig Bellára pillantva. – Bár azt hiszem, hogy sejtem – mosolyodott el Carlisle.
- Később, Kedvesem. Nézz csak rájuk, most érkeztek és lefogadom, hogy még nem reggeliztek – mondta Esme anyai szeretettel. – Sonjának szüksége van az egészséges táplálkozásra, két babát is el kell látnia – mondta fogadott anyánk határozottan, majd a konyha irányába vezetett minket. A gyermekeinket, pedig most már kézről kézre adták.
Tényleg éhesek voltunk, úgyhogy engedelmesen leültünk és enni kezdtünk. Esme még mindig csodásan főzött. Nessie Sonja ölébe ugrott és egész végig beszélgettek. Láttam, ahogy a nappaliban mindenki Bella köré gyűlik és középre szorítva magukhoz szorítják. Még Esme is kiment, úgyhogy ezen felbátorodva mi is felálltunk az asztaltól és csatlakoztunk az ölelkező családhoz. Így álltunk percekig, amikor hirtelen Noah és Joanne rontott be az ajtón. Noah rám vetette magát, míg Joanne Sonja nyakába ugrott. Miután mindenki kellőképpen megölelgetett bennünket Carlisle újra a nappaliba invitált mindenkit, hogy üljünk le és meséljünk el mindent. Még mindig nem ocsúdott fel senki sem a meglepetésből. Leültünk, és vártuk, hogy Carlisle újra megszólaljon.

- Elmesélitek, hogy mi történt pontosan? – kérdezte Carlisle megint mosolyogva és először Bella felé fordult.
- Azt a részt már tudjátok, hogy a Volturi megkeresett és megfenyegetett – a többiek bólintottak. – Nem akartam bántani senkit, ezért ihletet merítettem a Rómeó és Júliából és J. Jenks egyik ismerősétől olyan mérget vettem, ami csak hetvenkét órára ölte meg őket. Mivel senki nem tudott róla és a szer tökéletes volt Aro bevette a hazugságot, én pedig biztonságba tudtam helyezni őket. Azért nem mondtam el, mert féltem, hogy a Volturi megkeres újra minket és akkor lebukunk.
- Nem fogunk lebukni – húzta Edward az ölébe kedvesét. – Soha nem hagynám, hogy bajotok essen – motyogta Bella nyakába. – Nagyon ügyes voltál, Kicsim. Nem fogjuk elrontani az eddigi fáradozásaidat. A Volturi nem fogja megtudni, hogy élnek.
- Mi történt veletek ilyen hosszú idő alatt? Hol voltatok? Meséljetek el mindent – nézett ránk Carlisle vidáman.
- Először is a legfontosabb, hogy szülők lettünk – mosolyodtam el szélesen és átöleltem kedvesemet. – Egy gyönyörű kislányunk és kisfiúnk született.
- Gratulálunk – kiáltott fel mindenki.
- Köszönjük – pirult el szerelmem mellettem a hirtelen nagy figyelemtől.
- Eddig Phoenix-ben éltünk. Bella intézett nekünk házat, és új papírokat. Öt hónapig ott éltünk, egy nagyon kedves orvoshoz járt Sonja. A neve Dr. Smith – meséltem mosolyogva.
- Dr. Smith? – csillogott fel Bella szeme.
- Igen – mondta Sonja mosolyogva.
- Akkor jó kezekben voltál. Dr. Smith volt az orvosom, amíg ott éltem. Nagyon hasonlít Carlisle-ra – mesélte Bella boldogan. – Sokszor összefoltozott, amikor kicsi voltam.

Erre a mondatra mindenki hangosan nevetni kezdett. Főleg Emmett. Bella morcosan körbenézett, mire Edward egy bocsánatkérő pillantást vetett felé, majd megpuszilta a homlokát.
- Szóval békésen éldegéltetek, majd jöttek a kicsik? – kérdezte Alice idegesen toporogva a lábával.
- Igen, de ezt, hogy érted? – néztem rá kérdőn. Jasper válaszolt kedvese helyett.
- Alice, azt hiszem, hogy arra kíváncsi, hogy összeházasodtatok-e? – tette fel Jasper a kérdést.
- Oh, nem, Alice. Azt hiszed, hogy összeházasodnék bárkivel is, hogyha nem te szervezed az esküvőt? – kérdezte Sonja mosolyogva. Alice pedig felragyogott és rá vetette magát kedvesemre.
- Köszi, Sonja. Annyira boldog vagyok. Akkor máris elkezdem szervezni, ahogy befejeztük a beszélgetést – lelkendezett Alice, majd visszahuppant Jasper karjaiba.
- A babákkal minden rendben volt? – kérdezte Carlisle komolyan. – A terhességed rendben lezajlott?
- Igen, a hangulatom ingadozott és kívánós voltam, meg a vége felé rosszulléteim is voltak – sorolta Sonja.
- Ezek normális tűnetek – bólintott Carlisle.
- Viszont örülnék, hogyha azért megvizsgálnád őket. Kérlek – néztem Carlisle-ra komolyan. – Dr. Smith-nek már nem volt alkalma megvizsgálni Sonját, miután a kicsik megszülettek, mert volt egy kis meglepetésünk.
- Ez természetes – mosolyodott el Carlisle. - Mindjárt megvizsgálom őket. Miféle meglepetésről beszéltél? – kérdezte kíváncsian.
- Isa és Harry megijedt és ezért átváltoztak. Az újszülött osztályon fogócskáztak sasként és farkasként, úgyhogy el kellett tűnnünk. Mindenki döbbenten meredt ránk. – Most meg mi van? – kérdeztem döbbenten.
- Isa? – kérdezte Edward szélesen mosolyogva. – Bella után?
- Igen, szép név, és reméljük, hogy nem baj, hogy így hívjuk a lányunkat – mosolyogtunk Bellára.
- Ellenkezőleg, megtiszteltek – mondta Bella meghatottan.
- A babák átváltoztak? – szólaltak meg nagy nehezen a többiek is.
- Igen – mondtam büszkén. – Miért? A többi baba nem csinált ilyet? – kérdeztem kíváncsian.
- Még nem – mondta Joanne határozottan.
- Akkor majd fognak, ha megijednek – mosolygott Sonja.
- Azt hiszem, hogy a lényeget megbeszéltünk – mondta Carlisle határozottan. – Akkor, kérlek, Sonja, hogy gyere velem a kicsikkel együtt a vizsgálóba – lépett Sonja elé. – Természetesen te is jöhetsz Seth, ha gondolod.
- Rendben – pattantunk fel szerelmemmel, és követtük Carlisle-t a vizsgálóba.
- Én pedig szólok a farkasoknak, hogy éltek és jól vagytok. Azt hiszem, hogy Bellának kijár a bocsánatkérés – pattant fel mosolyogva Jacob.
- Ez a sasokra is igaz – mondta Joanne határozottan és Noah-val ők is felálltak.
Mielőtt felmehettünk volna még egyszer mindenki szorosan magához ölelt bennünket. A lépcső tetejéről még láttam, amint Noah és Joanne Bella elé áll és szorosan magukhoz ölelik őt, miközben a bocsánatáért esedeznek és kifejezik a hálájukat. Remélem, hogy most már minden rendbe fog jönni. Mindenesetre itthon vagyunk, újra a családunk körében. Már alig várom, hogy láthassam anyát és Leah-t és a többi farkast is. Sok megbeszélni valónk lesz.

2009. augusztus 30., vasárnap

Ha a lélek összeforr - 60. fejezet

Menjünk haza

(Seth szemszöge)

Azt hiszem, hogy sokkot kaphattam, mert percekig még csak a fejemet sem tudtam elmozdítani más irányba, megszólalni pedig végképp nem tudtam. A kiságyban, amiben a mi babáink voltak a rózsaszín és a kék rugdalózó szanaszét volt szakadva és a gyerekek helyett egy apró kis sas és egy mini farkas üldözte egymást köre-körbe. Ez egyszerűen lehetetlen. Harry és Isa még alig múltak el egy órásak és már átváltozva parádéznak az újszülött osztályon. Hálát adtam az égnek, hogy egy nővérke sincs a közelben. Remélem, hogy nem azért tűntek el, mert a kicsit fogták magukat és átváltoztak, mert akkor bizony hatalmas nagy bajban vagyunk. El kell tűnnünk innen. Nem láthatják meg őket így, mert akkor nagy bajba kerülünk. Megkocogtattam az üveget és reméltem, hogy felfigyelnek rá. A következő pillanatban megálltak és felém fordultak. Integettem nekik, bár fogalmam sem volt róla, hogy tudják-e egyáltalán, hogy ki vagyok, vagy mi történik körülöttük. A kis farkas csóválni kezdte a farkincáját és vakkantott egyet, édes volt a pici vékonyka hangja. A sas pedig meglengette a szárnyait, mintha integetne.
- Ha értitek, amit mondok, akkor jelezzetek valahogy.
Kértem őket, mire mindketten érdeklődve oldalra billentették a fejüket. Ezt biztató jelnek vettem, úgyhogy folytattam a mondandómat.
- Vissza kéne változnotok kisbabává, gyorsan – mondtam idegesen, de ők még mindig csak félrebillentett fejjel álltak.

Ez így nem fog menni. Megkerestem a bejáratot hozzájuk, az ajtó be volt zárva. Nyilván azért, hogy illetéktelenek ne menjenek be, úgyhogy egy határozott mozdulattal belöktem az ajtót. Arra vigyáztam, hogy csak a zár menjen tönkre és ne kelljen az egész ajtót és a keretet is kicserélni, majd odaszaladtam a kisbabáinkhoz. Először Isát vettem fel az egyik karomba, azután pedig Harryt a másikba. A következő pillanatban pedig már rohantam is Sonja felé, hogy minél előbb eltűnjünk innen. Szerencsémre csak egy nővér jött szembe út közben előle pedig sikerült még időben elbújnunk. Néhány perccel később berontottam kedvesem szobájába, de ő még mindig aludt. A kicsiket leraktam mellé az ágyra, akik rögtön mellé bújtak, majd elkezdtem felébreszteni szerelmemet, mert egyre inkább úrrá lett rajtam a pánik.
- Sonja, Édesem. Kelj fel, nagy bajban vagyunk – rázogattam meg finoman, de nem nagyon reagált rá. – Kicsim, muszáj felébredned – ráztam meg kicsit erélyesebben. Még mindig nem tért magához teljesen, de álmosan hunyorogni kezdett.
- Mi történt, Seth? Nagyon fáradt vagyok - motyogta álmosan és vissza akart aludni, de nem hagytam.
- Sonja, muszáj felkelned. A gyerekeink átváltoztak. Nézz egy kicsit lefelé az ágyon, a két oldaladon fekszenek hozzád bújva – magyaráztam kétségbeesetten.
- Nem vagy vicces, Kedves – motyogta Sonja egy halvány mosolyt eleresztve.
- Egyáltalán nem akarlak megtréfálni – mondtam idegesen. – Nézz le, a gyerekek itt fekszenek az oldaladnál – kérleltem. Végre kinyitotta a szemeit és lenézett oda, ahová kértem.
- Te jóságos ég! – sikkantott fel, mire a babák rákapták a tekintetüket. – Hogy történhetett ez? – kérdezte döbbenten, de magához ölelte a gyerekeinket.
- Fogalmam sincs, de azt hiszem, hogy nem tudják, hogy hogyan kell visszaváltozni – magyaráztam a helyzetet. – Viszont úgy vettem észre, hogy értik, amit mondok nekik.
Sonja erre maga felé fordította a picik fejét és mélyen a szemükbe nézett.
- Értitek, amit mondok? – kérdezte szerelmem. A gyerekek pedig félrebillentették a fejüket, ahogy nekem is tették. – Tudjátok, hogy hogyan kell visszaváltozni? – tette fel az engem is nagyon érdeklő kérdést kedvesem. A gyerekek pedig, ha jól láttam megrázták a fejüket. – Szóval nem. Akkor most hatalmas bajban vagyunk – nézett rám Sonja félve.
- El kell tűnnünk. Tudsz járni? – kérdeztem aggódva.
- Még elég gyenge vagyok – mondta Sonja. – De azért megpróbálom – kezdett kikecmeregni az ágyból, de ahogy felállt már vissza is zuhant. Még nagyon fáradt volt.
- Semmi baj, Kicsim – simítottam meg az arcát. – Fogd meg Isát és Harryt én pedig majd téged viszlek – Sonja azonnal követte az utasítást és már kézbe is kapta a gyerekeket.

Aztán én is felvettem kedvesemet és az ajtó felé indultam, amikor hangokat hallottam kintről. Nem hagyhattuk, hogy meglássanak minket. Aztán eszembe jutott, hogy szerencsére az első emeleten vagyunk. Ekkora magasság meg sem kottyanhat nekem. Úgyhogy a nyitott ablakhoz rohantam és kiugrottam a családommal a karomban. A lehető legpuhábban érkeztem, nehogy megüssék magukkal véletlenül. Többen is felsikkantottak az utcán, a mutatványomat látva, de nem törődtem velük, csak szaladtam a házunk felé. Ahogy odaértünk letettem Sonját a kicsikkel a kanapéra és villámgyorsan összepakoltam. Pár perc múlva már minden fontos dolgunk a kocsiban volt. Utoljára betettem a két babaülést, amit vettünk, hogy majd tudjuk őket szállítani, majd visszarohantam a házba, hogy kivigyem őket és induljunk. Legnagyobb megdöbbenésemre Sonja meztelenül feküdt a kanapén egy pokróc volt csak rajta, és Isa már újfent kisbabaként tündökölt.
- Hogy csináltad? – kérdeztem döbbenten.
- Ért engem, hogyha átváltozom. Ugyanúgy értem a gondolatait, mint a többi sasnak – magyarázta mosolyogva.
- Na és Harry? – kérdeztem a még mindig farkasként fekvő fiam felé mutatva.
- Attól tartok, hogy neki csak te tudsz segíteni, mert az ő gondolatait nem hallom – mondta kedvesem miközben megsimogatta a kétségbeesetten nyüszítő fiúnkat.

Gyorsan lekaptam a ruháimat és átváltoztam, hogy segíthessek a fiamon. A szemem sarkában láttam, ahogy Sonja eltűnik Isával együtt, gondolom azért, hogy felöltözhessenek.
- Most értesz? – kérdeztem gondolatban, bár elég fura volt, hogy egy újszülöttel próbálok társalogni.
- Eddig is értettelek, apa – gondolta kisfiam és elém pattant. – Nem tudom, hogy kell újra babának lennem – mondta csüggedten.
- Miért változtál át? – kérdeztem meg, hogy megtudjam mi váltotta ki belőlük ezt.
- Megijedtem - gondolta mintha ez teljesen egyértelmű kellett volna legyen a számomra.
- Mitől ijedtél meg? – kíváncsiskodtam tovább.
- Elvittek tőletek, aztán megfürdettek, felöltöztettek és utána letettek minket a kiságyba, egy pillanattal később pedig hatalmas csattanást hallottunk és akkor változtunk át. Nem tudtuk, hogy mi történt, de vicces volt, hogy fürgék és ügyesek lettünk fekvő babák helyett, úgyhogy fogócskáztunk Isával, akkor kocogtattad meg az üveget – magyarázta Harry a történteket.
- Értem. Ti értitek egymást? – kérdeztem döbbenten.
- Persze, hogy értjük. Isát hallom a fejemben, és téged is, de anyát nem – mondta szomorúan. – Nem tudom, hogy miért. Isa hallotta anyát, amikor átváltozott.
- Oh, azt hiszem azért, mert Isa is sas, mint az anyukád – magyaráztam a helyzetet. Más magyarázatom nem igen volt erre a kérdésre.
- Akkor Isa meg téged nem hall? – kérdezte kíváncsian.
- Valószínűleg – mondtam határozottan. – Most viszont vissza kell változnod, hogy elinduljunk, mert itt nem maradhatunk tovább. Egyszerűbb, mint hinnéd. Csak képzelt el magad emberként és, ha erősen koncentrálsz erre, akkor már vissza is változtál – magyaráztam.
- Jó – gondolta még, majd erőteljesen összpontosító arcot vágott, majd pár pillanat múlva már babaként feküdt a padlón.

Sonja, aki közben visszaért Isával felkapta fiúnkat és azonnal öltöztetni kezdte. Én is visszaváltoztam és azonnal felöltöztem. Szerelmem egyszerre vette az ölébe mind a két gyermekünket hihetetlen ügyességgel és ringatni kezdte őket, majd dudorászott nekik. Gyönyörűek voltak így hárman. Majd megpuszilta a homlokukat és azt mormolta nekik, hogy nagyon ügyesek voltak. Odamentem és átöleltem őket, majd Sonja fülébe suttogtam.
- Mehetünk? Már eljöttünk úgy fél órája a kórházból és félek, hogy keresni fognak minket – mondtam kissé idegesen. Nem élném túl, hogyha bármi bajuk esne.
- Igazad van. Induljunk – mondta kedvesem, majd elindultunk az autóhoz.
A kicsiket gondosan beletettük az üléseikbe, majd bekötöttük. Besegítettem Sonját az első ülésre, majd a volán mögé ültem és már indítottam is az autót. Csendben voltunk az úton, igazából fogalmam sem volt, hogy hová menjünk, úgyhogy egészen estig hajtottam, közben kétszer megálltunk, hogy Sonja megetethesse a kicsiket. Mivel már nagyon késő volt megálltam egy motelnél. A gyerekek és Sonja is aludt már egy ideje, nem nagyon akartam felkelteni kedvesemet, de egyedül sem akartam hagyni a kocsiban. Ott tépelődtem, hogy most mi legyen, amikor hirtelen az eszembe jutott, hogy vettünk egy ikreknek való kis hordozót, amit a hátamra lehet kötni. Úgyhogy kipattantam a kocsiból és rájuk zártam az ajtót arra a pár percre, amíg kivettem egy szobát, majd magamra vettem a bébi hordozót, miután beletettem a kicsiket. Sonját pedig óvatosan a karomba vettem. Sikeresen felvettem mindhármukat úgy, hogy nem ébredtek fel. Elégedetten indultam meg a szobánk felé. Amikor odaértem gyorsan kinyitottam az ajtót. Egy franciaágy volt a szobában és egy kanapé. Sonját lefektettem az ágyra és a kicsiket is mellé tettem, majd gondosan betakargattam őket. Azt akartam, hogy kényelmesen elférjenek, ezért én inkább a kanapén ágyaztam meg magamnak. Gyorsan elnyomott az álom. Reggel motoszkálásra ébredtem. Sonja próbált meg kiosonni a szobából, bár nem értettem, hogy hová készül.

- Sonja? – szóltam mielőtt még kiment volna a szobából.
- Aludj csak – mosolygott rám, majd újra el akart indulni.
- Hova készülsz? – kérdeztem álmosan.
- Hozok valami reggelit. Ne aggódj, nemsokára visszajövök – suttogta, majd odajött hozzám, hogy megcsókoljon. – Miért aludtál a kanapén? Biztos nagyon kényelmetlen volt – bújt mellém, én pedig ráterítettem a takaróm.
- Nem volt vészes, és nektek inkább kellett a pihenés – mondtam határozottan.
- Ne butáskodj, te vezettél egész nap. Biztosan elfáradtál – motyogta a mellkasomba.
- Annyira nem tudok elfáradni, hogy vegyem figyelembe a kényelmeteket – mosolyodtam el.
- Hozok valami reggelit – suttogta Sonja. – Mit szeretnél? – kérdezte szerelmem csillogó szemekkel.
- Nem tudom, Kicsim. Bármi jó lesz, amit adnak a motel bárjában. Egészen jól felszereltnek tűnt ez a hely – mondtam még mindig álmosan.
- Rendben, akkor megleplek. Mindjárt visszajövök – mondta kedvesem és felpattant mellőlem.
Kiszaladt az ajtón, majd néhány perc múlva már vissza is jött egy alaposan megragadott tálcával. Felültem és szerelmem leült mellém. Csendben megreggeliztünk, miközben a két kis csodát figyeltük, akik egyenletesen szuszogtak az ágyon. Még csak egy naposak, mégis végigaludták az éjszakát és nem ébresztettek fel bennünket.
- Annyira gyönyörűek – mondta Sonja mosolyogva és áhítattal figyelte a kis csöppségeket.
- Igen, azok – válaszoltam tömören és átöleltem kedvesem. – Hogy érzed magad? Még pihenned kellett volna.
- Gyorsan gyógyulok, nem kell féltened. Ez is az alakváltók egy előnye – mosolygott rám.
- Tudom – kuncogtam. – Azért jobban örülnék, hogyha egy tisztességes orvosi kivizsgálást is kapnál, mert szegény Dr. Smith-nek már nem volt ideje, hogy megvizsgáljon téged a szülés után.
- Nem akarok egy idegen orvoshoz menni, és Harryt, meg Isát sem szeretném olyasvalakinek a kezébe adni, akiben nem bízom – mondta Sonja határozottan.
- Én sem szeretnélek idegenre bízni titeket – mondtam őszintén. – De mit szólnál egy régi ismerőshöz? – kérdeztem kíváncsian.
- Kire gondolsz? – döbbent meg kedvesem.
- Egy rendkívül jó képességekkel megáldott vámpírra, aki nagyon szeret minket a családjával együtt – vigyorogtam.

Sonja még nem is tudta, hogy miután elaludt nagyon sokat gondolkodtam a jelenlegi helyzeten és miután mindent átgondoltam visszafordultam Forks felé.
- Azt nem lehet, Seth – hajtotta le a fejét Sonja. – Te is tudod, hogy Bella azért áldozott fel olyan sokat, hogy megmentsen bennünket. Nem hagyhatjuk, hogy hiábavaló legyen az áldozata – magyarázta kedvesem. – Ha visszamegyünk és megölnek minket, akkor hiába tett mindent, ráadásul már nem csak ketten vagyunk, hanem a picik is itt vannak. Nem akarom, hogy bajuk essen. Mind azt mondtátok, hogy a Volturinál nincs veszélyesebb.
- Ebben igazad van, de gondolj csak bele – kezdtem. - A Volturi halottnak hisz bennünket. Már eltelt lassan öt hónap, amióta meghaltunk a világ számára, úgyhogy ha akarták Bellát ellenőrizni, azt már megtették. Valamint, ha belegondolsz, beteljesítettük a jóslatot, ott fekszik a két pici bizonyíték. Úgyhogy az alakváltók erősebbek, mint eddig bármikor. A legnyomosabb érvem pedig az, hogy nem fog benneteket akárki megvizsgálni. Carlisle-ban bízom, és te is. Dr. Smith-hez nem mehetünk vissza. Ismerd el, Szerelmem, hogy még gyenge vagy. Látom rajtad, hogy több időre van szükséged, hogy felépülj. Nem lesz semmi baj, megígérem – öleltem magamhoz.
- Egészen biztos vagy benne, hogy ez jó ötlet? – kérdezte Sonja bizonytalanul.
- Igen, teljesen – mondtam határozottan. – Kérlek, ne félj. Soha nem hagynám, hogy bajotok essen és a családunk is megvéd bennünket. Tudom, hogy te is haza akarsz menni, Kicsim. Érzem, hogy mennyire hiányoznak neked is, és nekem is. Ha úgy érezzük, hogy veszélyben vagyunk, akkor meggyőzzük őket is, hogy együtt meneküljünk el. Rendben?
- Jól van, ha tényleg biztos vagy benne, akkor én bízom benned – motyogta a vállamba és éreztem, hogy ellazul a feszült tartása.
Így ültünk még néhány percig, egészen addig, ameddig Isa mocorogni nem kezdett. A következő pillanatban pedig felsírt, hirtelen azt sem tudtam, hogy mit kéne tenni, de Sonja automatikusan felpattant és kiszabadítva egyik keblét etetni kezdte. Közben Harry is felébredt és követelte a jussát, úgyhogy ameddig Sonja a lányunkat etette én a fiúnkat dajkáltam, hogy ne sírjon annyira addig, ameddig nem kerül sorra. Ahogy Isa jóllakott szerelmem Harry-t is megetette, majd tisztába tettük őket, összepakoltunk és beültünk a kocsiba. Beültem a volán mögé és megfogtam Sonja kezét.
- Akkor? Benne vagy – kérdeztem mosolyogva. Kedvesem pedig mosolyogva bólintott.
- Milyen messze vagyunk? – kérdezte kíváncsian.
- Úgy egy napra, holnap ilyenkor már ott lehetünk – válaszoltam a kérdésére boldogan.
- Rendben, menjünk haza – mondta, én pedig beindítottam a motort, és elindultam a családommal Forks-ba.

2009. augusztus 29., szombat

Ha a lélek összeforr - 59. fejezet

Sziasztok! Ez most egy kettő az egyben fejezet, mert ez a két rész külön rövid lett volna. :)

Újra boldogan

(Bella szemszöge)

Hosszú volt ez a négy hónap, most visszagondolva, még ma is pontosan emlékszem arra a napra, amikor legnagyobb meglepetésemre, Joanne átjött hozzánk és minden előzetes esemény nélkül rám támadt. Nem mintha kárt tudott volna okozni bennem emberi formájában, de azért nagyon megdöbbentett. Csak ott álltam megkövülten, amíg Edward és Emmett meg nem jelent és le nem szedte rólam. Edward szorosan magához ölelt. Emmett pedig elráncigálta rólam Joanne-t. Nem értettem semmit. Tudtam, hogy haragszik rám, de egyszer már beszéltünk róla, hogy megölni nem akar és megérti az indítékaimat, erre meg csak hirtelen jön és elkezd püfölni, meg karmolni. Végül is kiderült, hogy miért tette és így már meg tudtam érteni a dolgot. Nem is hittem volna, hogy Sonja kisbabát vár. Hirtelen olyan öröm lett úrrá bennem, amit nem tudtam visszatartani. Megmentettem Seth-et, Sonját és ráadásul a babájukat is. Edward még mindig szorosan átölelt, miután Carlisle elvitte Jacobot és Joanne-t. Jasper pedig értetlenül meredt rám. Csak akkor kaptam észbe, hogy nem vagyok egyedül az érzéseimmel, úgyhogy önmarcangolást és iszonyatos bűntudatot kezdtem árasztani, hogy nehogy lebukjak. Minden jel szerint sikerült is, mert Jasper arca hirtelen eltorzult a fájdalmamtól. Nem szívesen tettem ezt Jasperrel, de jelen helyzetben muszáj volt. A következő pillanatban pedig rázkódni kezdtem, mintha zokognék, hogy biztosan eltereljem Jasper minden gyanúját. Még, hogy nem vagyok jó színésznő. Simán átvertem mindenkit, aki jól ismer engem.

- Bella? Hazaviszlek. Rendben? – kérdezte Edward aggodalmasan, én pedig megrendülten bólintottam.
Jasper még üzent neki valamit gondolatban, majd szerelmem felkapott és meg sem állt velem a házunkig. Ott gyengéden letett az ágyra majd betakargatott, nem mintha szükségem lett volna a takaróra, de jól esett, hogy törődni akar velem.
- Jól vagy, Kicsim? – kérdezte egy idő után féltőn.
- Megvagyok – válaszoltam élettelenül, de igazából belül ujjongtam. Nagyon örültem neki, hogy Seth-nek és Sonjának kisbabája lesz. Megérdemlik a boldogságot és tudom, hogy nagyszerű szülők lesznek.

Edward szorosan magához húzott és átölelt. Egész éjjel nyugtató szavakat mormolt a fülembe és simogatott. Nagyon félt tőle, hogy újra visszazuhanok a depressziómba. Nem akartam neki megint ekkora fájdalmat okozni, ezért inkább csak egy-két napig rosszabb kedvem volt, utána pedig visszatértem a Joanne incidens előtti hangulatomhoz. Legnagyobb örömömre Edward nem kérdezett semmit, csak örült, hogy jól vagyok. A napok viszonylag gyorsan teltek. Hála főleg Edwardnak és Renesmee-nek. A törzsi Tanács is úgy döntött, hogy nem törnek az alakváltók az életemre, ezért újfent biztonságban voltam. A Tanácsnak még Jaredék sem mernek ellenszegülni. Edwarddal és a lányunkkal egy időre felvonultunk a hegyekbe sátorozni, legalább addig, ameddig mindenki megnyugodott, nagyon kellemes időtöltés volt. Ahhoz képest, hogy emberként utáltam kempingezni, most igazán jól esett. Teljesen ellazított a nyugalom és a csend és úgy láttam, hogy Edward is így van a dologgal. Jacob néha eljött hozzánk látogatóba, így Renesmee-nek nem volt ideje hiányolni őt. Igazából mi sem bántuk, hogy feljött hozzánk párszor, mert mindig feldobta a hangulatot, ahogy néztük Nessie és Jacob boldog játékát. Azóta a nap óta, hogy Joanne rám támadott nem láttam sem Noah-t sem Joanne-t. Marie néha mesél róluk, hogyha kérem, mert ő gyakran meglátogatja őket. Bár Noah-nak nem tetszik, hogy velünk él egy fedél alatt, de beletörődött, hogy Marie és David elválaszthatatlanok lettek. Körülbelül ez a jelenlegi helyzet, de azért még nem vagyok teljesen nyugodt. A Volturi lehet, hogy még mindig figyel minket, bár semmi jel nem mutat arra, hogy a közelben lennének. Mindenesetre tartanom kell a látszatot, hogy a barátaink meghaltak. Ha Aro azt mondta, hogy ellenőrizni fognak minket, akkor biztosan fognak is valamikor.

Nagyon kíváncsi vagyok, hogy vajon mi lehet Seth-tel és Sonjával és aggódom is, hiszen Sonja hamarosan szülni fog. Igazából nem gondoltam bele, hogy majd szükségük lehet Carlisle-ra, bár az alakváltó lányok legtöbbje, ahogy Jacobtól megtudtam kórházban fog szülni, úgyhogy Sonja is biztos kórházba megy Seth-tel és a kicsivel. Phoenixben kiváló orvosok vannak. Ezt tapasztalatból tudom. Emberi ügyetlenségem minden lehetséges formáját kezelték abban a kórházban, amihez ők a legközelebb laknak. Még ma is emlékszem minden nevetséges botlásomra. Dr. Smith már csak mosolyogva megcsóválta a fejét, amikor meglátott bebicegni, fél lábon ugrálni, vagy vérző orrom előtt zsebkendőt tartva botorkálni. Tényleg vonzottam a bajt, már egészen kicsi korom óta. Ő volt a kedvenc orvosom, persze Carlisle-on kívül. Nagyon aranyos ember, aki tényleg törődik a betegeivel és mindig kaptam kislánykoromban egy szelet csokit és narancslevet is tőle, hogyha túléltem a vérvételt. Ezt mondhattam volna Seth-nek is, hogy kit keressen, hogyha valami baj van. Bár ahogy a doktor úr lelkesedését ismerem, szerintem még mindig ő az ügyeletes. Olyan, mint Carlisle csak éppen nem halhatatlan. Gondolataimból Edward szakított ki.

- Bella? Szerelmem? Nem lazítunk ma egy kicsit? – kérdezte Edward reménykedve.
- Mire gondolsz? – kérdeztem felé fordulva.
- Hát, elmehetnénk moziba Port Angelesben – mondta mosolyogva. – Igazából Jacob ötlete, a múltkor Nessie-vel láttak egy rajzfilm plakátot, amit a lányunk nagyon szívesen megnézne. Valami Disney animáció. Elvileg már megy a mozikban. Renesmee nagyon örülne, és te is kimozdulnál egy kicsit a házból. Mostanában csak akkor teszed ki a lábad, ha a nagyházba megyünk, vagy esetleg vadászni mész. Jól szórakoznánk. Hidd el – magyarázta Edward lelkesen.
- Nem is tudom. Szerinted ez jó ötlet? – kérdeztem bizonytalanul.
- Már miért ne lenne jó ötlet? – kérdezte döbbenten.
- Azért, mert addig biztosan békén hagynak, ameddig a mi területünkön vagyunk, de Port Angeles semleges terület, ezért ott bármi megtörténhet. Nem akarok kirobbantani egy esetleges háborút – mondtam kissé félve.
- Azt Jacob sosem hagyná, és ő is velünk lesz. Nem kell emiatt aggódnod, Szerelmem. Nyilvánosan pedig soha nem támadnának, hiszen náluk is szabály, hogy nem fedhetik fel magukat a világ előtt – győzködött, és be kellett látnom, hogy igaza volt.
- Rendben, igazad van – adtam meg magam. – De ha a legkisebb arra utaló gondolatot is látod, hogy valami baj lesz, akkor ugye megígéred, hogy szólni fogsz és eltűnünk onnan – kérleltem szemeimet az övéibe fúrva.
- Esküszöm, hogy így lesz – ígérte őszintén.
- Jól van, akkor átöltözöm és indulhatunk is – mosolyogtam rá, majd felpattantam és a gardróbhoz mentem.
Lekapkodtam a ruhákat, amik rajtam voltak és kerestem egy csinos kis farmerruhát. Már éppen fel akartam venni, amikor Edward a hátam mögé lépett és szorosan magához ölelt. Szegényt mostanában eléggé elhanyagoltam. Nem érdemelte meg ezt. Nem voltunk együtt azóta, hogy állítólag megöltem Seth-éket. Értékeltem, hogy egyáltalán nem akart sürgetni, vagy nem rótta fel nekem, hogy nem élünk házas életet, de néha azért megkísérelte, és ha nemet mondtam, akkor nem fixírozta tovább a dolgot. Nem hiába mentem hozzá egy úriemberhez. Viszont most el kell ismernem, hogy végre nekem is volt hozzá kedvem. Hosszú idő óta először úgy éreztem, hogy biztosan helyesen cselekedtem mindenben, amit eddig tettem életem során. Hiszen mindenki, aki fontos számomra boldog és biztonságban van, már amennyire az olyanok, mint mi biztonságban tudnak lenni. Megfordultam és a nyaka köré kulcsoltam a kezeimet.
- Sajnálom, hogy ennyire megvárattalak – suttogtam a nyakába.
- Semmi baj, rád érdemes volt várni – kuncogott Edward, majd felkapott és az ágyhoz vitt.
- Mennyi időnk van? – kérdeztem, amikor már mindketten az ágyon feküdtünk.
- Úgy két óránk. Nessie és Jake elmentek vadászni még mozi előtt – motyogta a kulcscsontomba.
- Az jó – sóhajtottam, majd magamhoz húztam egy éhes csókra.
Már nagyon hiányzott az érzés, amikor együtt vagyunk. Éreztem, hogy Edward határozottan visszafogja magát. Koránt sem volt olyan szenvedélyes, mint amilyenek a közelmúltban voltunk. Most inkább gyengéd volt hozzám, mindent lassan csinált és figyelte minden egyes rezdülésemet, mint akkor, amikor még ember voltunk. Időtlenül csókolt és simogatott, majd hosszú előjáték után forrt egybe a testünk és mindketten lassú, gyengéd mozgásba kezdtünk. Hosszan szerettük egymást. Nem akartuk elsietni az új első alkalmunkat. Egyszerre értük el a gyönyört, de nem váltunk szét. Annyira csodálatos volt újra együtt lenni vele, és láttam rajta, hogy ő is éppen annyira élvezte, mint én, ha nem jobban. Nem gördült le rólam, inkább fejét a nyakamba fúrta.
- Nagyon hiányoztál – suttogta a fülembe néhány perc után.
- Te is – mondtam őszintén és szorosan magamhoz öleltem.
Így feküdtünk még legalább fél órán keresztül. Közben simogattuk egymást és apró csókokat loptunk a másik ajkáról. Egészen addig így maradtunk, ameddig Edward meg nem hallotta Nessie és Jake gondolatait. Gyorsan felkeltünk és magunkra kapkodtuk a ruháinkat, már útra készen vártuk őket, amikor beléptek az ajtón. Néhány perccel később pedig már a Volvoban ültünk és száguldottunk Port Angeles felé. A mozi elég aranyos volt, mindig is szerettem a rajzfilmeket, jó volt látni, ahogy Nessie élvezi a gyermekkorát. Mozi után még beültünk egy cukrászdába is, ahol kislányunk és Jake teletömte magát süteménnyel. Öröm volt nézni őket. Miután Renesmee elfáradt visszaszálltunk a Volvoba és hazamentünk. Csodás nap volt, és minden félelmem ellenére szerencsére nem találkoztunk egy farkassal vagy sassal sem. Persze Jacobot leszámítva.

Születés
(Seth szemszöge)

Az életünk határtalanul boldog volt Phoenixben, már értettem Bellát, hogy miért szerette ezt a helyet. A napsütést és a szép időt nagyon könnyen meg lehet szokni. Még csak reggel hat óra volt, de nem tudtam aludni, annyira izgatott voltam. Ma végre szombat van, és szabadnap. Az egész napot Sonjával tölthetem, és elmehetünk vásárolgatni egy kicsit a babáknak. Kedvesem még édesdeden aludt, imádtam nézni, amikor ilyen nyugodtan szuszog. A hátán feküdt így tökéletesen láthattam szép nagy pocakját. Állandóan szörnyülködik mostanában, hogy akkora, mint egy bálna, de szerintem csak egyre gyönyörűbb lesz. Az orvos szerint sem hízik többet a normálisnál, de hiába mondjuk neki mindketten, hogy nagyon szép kismama, nagyon zavarja, hogy folyamatosan új ruhákat kell vennünk neki. A régi ruhatárát természetesen megtartottuk. Hiszen mindketten tudjuk, hogy miután a babák megszületnek még szüksége lesz rájuk. Éppen meg akartam simogatni a hasát, amikor Sonja szemei kipattantak és hirtelen a fürdő felé vette az irányt. Oh, a fenébe, már megint rosszul van. A kicsik rendesen kikészítik mostanában. Kicsit össze van zavarodva a terhesség szakaszait illetően, az orvos szerint, már túl kellett volna lépnie a reggeli rosszulléteken, hiszen elvileg már a nyolcadik hónapban van, legalábbis az orvos szerint, de azt sajnos nem tudhatjuk, hogy alakváltóknál mi a normális. Mindenesetre azt meg tudta erősíteni Dr. Smith, hogy minden rendben van Sonjával és a kicsikkel, úgyhogy valószínűleg normális, hogy most vannak a reggeli rosszullétek. Hallottam, hogy Sonja már a fogát mossa, így lerohantam egy adag sós kekszért. Ilyenkor csak ezt bírja enni, semmi mást. Nagyon szerettem volna ilyenkor is többet segíteni neki, de amikor először utána mentem a fürdőbe, amikor rosszul lett egyszerűen kihajított az ajtón a rosszullét után, és egy fél napig nem szólt hozzám, egészen addig, amíg meg nem ígértem, hogy többet nem megyek utána, amikor éppen rosszul van.
- Jobban vagy, Kicsim? – kérdeztem az ajtó mellől.
- Igen, mindjárt megyek. Ne aggódj – mondta kicsit kábán.
- Rendben – válaszoltam, majd leültem az ágyra.
Sonja néhány perccel később kijött és azonnal a keksz után nyúlt.
- Köszönöm – motyogta a kekszet majszolva.
- Nincs mit, Kedvesem – mosolyogtam rá és megsimogattam az arcát. Nem szerettem, amikor rosszul van, de ez sajnos a terhességgel jár. – Mikorra kell mennünk Dr. Smith-hez? – kérdezte gyengén és visszadőlt az ágyba.
- Soká, csak délután háromra vár bennünket – mosolyogtam rá és mellé dőltem. – Aludj még, Szerelmem. Nem nagyon pihentél mostanában. Majd felébresztelek, hogyha itt az idő – mondtam miközben a hasát simogattam.
- Rendben – motyogta még félálomban, és már aludt is.
Lementem a konyhába és nekiláttam ebédet főzni. Már egészen jól ment a dolog. Jó nem azt mondom, hogy mesterszakács letten néhány hónap alatt, de voltak már jó pillanataim. Mindenesetre egy adag rántott húst és sült krumplit minden gond nélkül össze tudtam már hozni, meg persze húslevest, mert Sonjának sok ilyesmit kellett ennie. Állandóan éhes volt, amikor éppen nem volt rosszul és a forró leves kifejezetten jól esett neki. Már egy órája a konyhába ügyködtem, amikor fentről hangos sikítást hallottam. Néhány másodperccel később már a szobában is voltam. Sonja az ágykeretet markolta, és a szemei könnybe lábadtak, azonnal mellé ültem és aggódva figyeltem. Néhány perc múlva alábbhagyott a kínlódása, majd elengedte a keretet is és zihálni kezdett.

- Mit történt, Kedvesem? – kérdeztem ijedten.
- Azt hiszem, hogy elfojt a magzatvíz és fájásaim vannak – zihálta Sonja, én pedig lekaptam róla a takarót és láttam, hogy valóban hatalmas nedves kör van Szerelmem alatt az ágyon.
- Na jó, csak semmi pánik – mondtam, bár én már pánikoltam. – Dr. Smith azt mondta, hogy akkor most egy gyors zuhany a következő fájás után és indulás a kórházba – hadartam el a teendőket.

Megfogtam Sonja mindkét kezét és együtt vártuk, hogy újra rátörjön a fájdalom. Nem is váratott magára sokáig hét perc múlva érkezett. Sonja végig szorította a kezeimet és próbálta elfojtani a sikoltását, inkább a párnába harapott. A fájás végeztével a teste újra elernyedt, majd pihegett párat és lassan felkelt. Bement a fürdőbe, én pedig előkészítettem a ruháit, hogy amint kijön, azonnal felöltözhessen. Néhány perc múlva már előttem is állt egy szál fürdőlepedőben. A következő fájás éppen akkor tört rá. Felvettem és az ágyra fektettem, majd ismét megfogtam a kezeit, hogy szorítson nyugodtan. A fájás végeztével felöltöztettem és azonnal indultunk is a kórházba. Nem hagytam Sonját sétálni, úgyhogy a karjaimba kaptam és úgy vittem egészen Dr. Smith-ig. Néhány perc alatt odaértünk. A doktor úr két nővérre bízta kedvesemet, hogy készítsék elő és tegyék gépre, majd hozzám fordult és megmutatta, hogy hol öltözhetek be, hogy részt vehessek a szülésnél. Néhány pillanattal később már újra szerelmem kezét fogtam. Sonja órákon át vajúdott, közben kapott egy injekciót, hogy kicsit tudjon pihenni a fájások alatt, de ahogy a fájdalom egyre sűrűbben tört rá, már tudtuk, hogy nincs hátra sok idő. Aztán hirtelen a doktor rontott be az ajtón és közölte, hogy akkor most megszülünk. Láttam szerelmem szemében a rémületet, amikor áttolták az ággyal együtt a szülőszobába. Rajtam is hasonlóképpen eluralkodott a pánik. Fájt látnom, hogy Sonja szenved, bár tudtam, hogy ez a szülés velejárója, de akkor is nagyon sajnáltam, hogy nem tudok segíteni rajta. Még jó, hogy Jasper megtanított minket kontrollálni ezt a dolgot, mert elég bután néznék ki, hogyha itt vonaglanék szülési fájdalmak közepette a földön Sonjával együtt. Legalábbis elég nehéz lenne megmagyaráznom.

- Jól van, Sonja. Nagyon ügyes – mondta az orvos. – Most pedig engedelmeskedjen a testének és nyomjon.
- Könnyű azt mondani… – zihálta fel kedvesem, és láttam rajta, hogy nagyon erőlködik.
- Nagyon jó, most pihenhet egy kicsit – mondta az orvos miközben a monitorra pillantott. – Mindjárt vége a szünetnek. Figyeljen és nyomjon – mondta az orvos határozottan.
- Sikítani fogok – nyögte Sonja, majd megint erőlködni kezdett, én pedig azt hiszem, hogy a kisujjam bánta ezt a pár pillanatot, mert nagyot reccsent.
- Az ilyenkor természetes – mosolygott rá az orvos. – Higgye el, hogy nem ön lenne az első, sőt… - mondta Dr. Smith határozottan.
Eltartott egy jó ideig, amíg Sonja kínok között vonaglott, de tette, amit kellett. Amikor az orvos végre újra megszólalt.
- Már látom a fejét. Ez az Sonja, mindjárt megérkezik az első kisbabájuk – mondta az orvos biztatóan.
- Annak már nagyon itt lesz az ideje – nyögte kedvesem, majd megint erőlködésbe kezdett.
Néhány perccel később gyereksírás töltötte be a szobát. Az én kisfiam sírt teli torokból, Harry Clearwater. Hihetetlen büszkeség áradt szét bennem és hálás voltam Sonjának, amiért ez megadatott nekem. Megmutatták nekünk a fiúnkat, gyönyörű volt. Dús fekete haja volt és sötétbarna szemei. Miután szemügyre vettük elvitték megfürdetni, kedvesem pedig újra megmarkolta a kezemet és felkiáltott.

- Jön már a hugicája – mondta az orvos vidáman. – Még egy kicsit tartson ki, Sonja. Nagyon jól csinálja – bíztatta Dr. Smith kedvesemet, aki elszántan bólintott.
- Mennyi idő még? – kérdeztem aggódva. Nagyon rossz volt Sonját fájdalmak között látni.
- Nem lehet tudni, de már nem fog sokáig tartani.
Szerencsére az orvosnak igaza volt. Bár csak tíz percig tartott, de ez is végtelen hosszúnak tűnt akkor. A lányom is felsírt. Ő is gyönyörű volt. Tiszta anyukája, még néhány vörös tincse is volt erre-arra a hajában. Isabella Clearwater. Újra szétáradt bennem a büszkeség és a boldogság. Kedvesem pedig pihegve engedte el a kezemet és dőlt hátra kényelmesen elhelyezkedve az ágyon.
- Most néhány percre magukra hagyjuk önökkel a kicsiket, azután pedig elvégezzük a szokásos vizsgálatokat és az újszülött osztályra visszük őket. Rendben? Addig ameddig a kicsik a többi babával vannak, pihenhet egy kicsit és a nővérek megmosdatják – nézett ránk az orvos mosolyogva.
- Igen, rendben – motyogta Sonja fáradtan, de azért megeresztett egy mosolyt.
- Köszönjük – mondtam hálásan.
- Nincs mit. Szeretem az ilyen boldog pillanatokat átélni a betegeimmel – mosolygott ránk megint Dr. Smith, majd elhagyta a szobát.

A kicsiket a kezünkbe adták és mi alaposan megdédelgettük őket. Néhány percig az egyiket, azután pedig cseréltük és a másik babát dajkáltuk, így mindkettőnk meg tudta ölelgetni mindkét gyermekünket. Majd a kicsiket elvitték, engem pedig megkértek, hogy menjek ki, ameddig megmosdatják és rendbe hozzák Sonját. Azt is megmondták, hogy melyik szoba lesz az övé, ahol megtalálom kedvesemet egy fél óra múlva. Gyorsan elszaladtam addig a házunkba és elhoztam néhány holmit, amire esetleg Sonjának szüksége lehet, majd mikor visszaértem azonnal megkerestem a szobát, ahová Sonját elhelyezték. Kedvesem gyönyörűbb volt, mint valaha. Nem tudtam betelni a látvánnyal. Most, hogy a gyermekeink anyja is lett, mintha még az eddigieknél is káprázatosabban festett a számomra. Egyenletesen szuszogott a takaró alatt. Nem akartam felébreszteni, ezért kiosontam a szobából és megkerestem az újszülött osztályt. Belestem az ablakon. Szerettem volna, hogyha odahozzák a kicsiket a nővérek az ablakhoz, de a nővérek sehol sem voltak. Pásztázni kezdtem a szememmel, hogy meglássam őket, de olyan látvány fogadott, amire egyáltalán nem számítottam.

2009. augusztus 28., péntek

Ha a lélek összeforr - 58. fejezet

Megdöbbentő események

(Jacob szemszöge)

Kora reggel van, a kedvenc tengerparti sziklámon ücsörgök La Push-ban és gondolkozom. Már több hét telt el Seth-ék halála óta, de Sam és csapata még mindig a legszívesebben széttépné Bellát. Próbáltam nekik megmagyarázni a helyzetet, de nem képesek felfogni, hogy ezzel Bella nem csak a Culleneket mentette meg, hanem az alakváltókat is, hiszen mindenkit megöltek volna, aki védeni próbálja Seth-et és Sonját. Időközben Quil kilépett a másik falkából és beállt az én csapatomba, ő volt az egyetlen, aki fel tudta fogni az események miértjét, annak ellenére, hogy a legfiatalabb. Tehetséget farkas, mondjuk ezt tudtam eddig is, nagyon emlékeztet Seth-re, talán csak kevésbé bohókás, mint a barátom volt, de nagyon hasonlóak a megnyilvánulásai és a stílusa. Ez abból is adódhat, hogy régebben nagyon sok időt töltöttek együtt, amikor szabadidejükben szórakozni mentek valahová.
Noah végre kezd lecsillapodni, bár kétségtelen, hogy ebben Marie-nak elég nagy szerepe van. Amikor Daviddel visszajöttek megint el akarta távolítani a húga mellől, de szerencsére Marie ezúttal megmakacsolta magát és hevesebben tiltakozott, mint valaha. Úgyhogy Noah feladta a próbálkozást és újra átjár edzeni a Cullen házba Emmettel és Jasperrel. Bella olyankor kellő távolságban marad, nehogy Noah elveszítse a fejét, mert nem akar egy esetleges háborút indítani. Legalább odáig sikerült eljutnunk Marie-val, hogy már nem az egész Cullen családod gyűlöli, hanem csak Bellát. Megkíséreltem párszor, hogy megmagyarázom neki még egyszer, hogy miért mérgezte meg Seth-tet és Sonját Bella, de nem kíváncsi semmiféle magyarázatra és a Culleneknek is azért bocsátott csak meg, mert kétségkívül nem tudtak Bella terveiről. Kénytelen leszek beletörődni ebbe a helyzetbe, mivel úgysem tudom felfogatni vele a dolgok lényegét. Mindenesetre már annak is örülök, hogy nem tervezget nagyszabású gyilkossági terveket. Legalább David és Marie kiléptek kicsit a feszült légkörből, mert szerettek volna egy kicsit kettesben lenni, úgyhogy sátorozni mentek a hegyekbe. A légkör elég feszült La Push-ban amióta a két falka megint nem kommunikál egymással, a sors iróniája, hogy megint Bella miatt szakadtunk szét. Nessie azóta sem volt nálunk. Nem merem áthozni, nehogy bármi probléma történjen.
A Tanács napi szinten próbál információhoz jutni a jövőbelátónktól, hogy mikor jön ez a ideje annak, hogy kihalljunk, mivel a jóslat már sohasem fog beteljesedni, de mindig csak azt a választ kapják, hogy még nem látja az idejét annak, hogy eltűnjünk a föld színéről, úgyhogy egyenlőre elég nyugodtak a kedélyek és nem tervezi a Tanács, hogy követelje Bella halálát amiatt, hogy tönkre tette a jövőnket. Remélem a jövőbelátónk még elég sokáig vak marad a kérdésben, mert addig Bellát nem kell kimenekíteni innen. Ha pedig eljön az idő, akkor gondolkodás nélkül velük fogok menni. Beszéltem már erről apámmal is, és beletörődött, hogy nekem a bevésődésem a legfontosabb, tehát Nessie mellett a helyem. Gondolataimból Noah szakított ki.

- Szia – köszönt rám és leült mellém.
- Szia. Történt valami? – kérdeztem kíváncsian, furcsán néz rám.
- Hát igazából van néhány jó hírem – mosolygott rám Noah. Noah mosolyog? Hűha, erre már jó ideje nem volt példa.
- Halljuk – mondtam lelkesen. Végre jó hírek.
- Joanne és én összeházasodunk – mondta boldogan.
- Ez nagyszerű – mosolyodtam el én is. Tudtam, hogy Noah-nak nagyon fontos a család, de azt nem gondoltam, hogy ennyire gyorsan fog menni. Bár tény, hogy szívem szerint én is mihamarabb elvenném Nessie-t, de nekem sajnos még várnom kell pár évet. De nem baj. Nessie-re megéri várni.
- Van még valami – mondta Noah még szélesebben mosolyogva.
- Mégis mi lehet még? – kérdeztem kíváncsian. Ha most azt mondja, hogy Marie és David is összeházasodnak, akkor mélységesen meg fogok döbbenni.
- Joanne gyermeket vár – mondta kitörő örömmel én pedig leestem a szikláról.
- Tessék? – kérdeztem vissza döbbenten. Joanne gyermeket vár? De hát még nem terveztek semmi ilyesmit. Pár hete még csak szóba sem jött, hogy egyáltalán továbblépnek a csókolózáson, legalábbis, ahogy Noah mesélte, most meg idejön és közli, hogy Joanne terhes. Wow. Hát erre már tényleg nem tudok mit lépni.
- Jól hallottad – nevetett fel Noah és felsegített a földről.
- Gratulálok! – találtam meg a hangomat, majd kezet fogtam vele és megveregettem a vállát. Nagyon örültem a boldogságuknak.
A következő néhány órában vidáman beszélgettünk a parton. Noah elmesélte, hogy úgy tervezik, hogy a Black Eagle törzsnél fognak élni. Kicsit megnagyobbítják Joanne házát, és úgy majd kényelmesen elférnek, mivel a sasok vezetését a lány nem akarja feladni, csak annyi ideig, ameddig terhes. Utána pedig majd újra az élre áll. Addig Gina fogja vezetni őket. Hiányozni fog Noah, de tudtam, hogy nem marad örökké nálunk. Majd meglátogatom őket, a másik törzs szívesen látja a farkasokat. Bár Noah-t a Tanács még mindig elég nehezen viseli azután a kis incidens után, de legalább majd lesz valaki, aki kiáll a lányokért odaát. Nagyon kellemesen telt az idő, közben visszaindultunk a házunk felé, majd egyszer csak észrevettük Quilt, amint a bevésődését Lily-t veszi ki a kocsiból. Noah-val odasiettünk hátha szükségük van segítségre.

- Mi történt? – kérdeztem döbbenten.
- Ezt ne most beszéljük meg. Jasper volt kedves egy kicsit kiütni Lily-t, úgyhogy előbb bevinném a házba, és lefektetném, hogy pihenjen, majd utána elmondok mindent. Nagyon zaklatott volt szegénykém – mondta még Lily-re nézve és megcsókolta a homlokát.
- Segíthetünk valamit? – reméltem, hogy segíthetünk. Nem tudom, hogy mi a baj, de Lily eddig mindig olyan kiegyensúlyozott volt és Quilt sem láttam még ilyen gondterheltnek.
- Igen, megköszönném, hogyha behoznátok a bőröndöket. Csak tegyétek le őket a nappaliban, később majd elintézem – mondta hálásan és a csomagtartó felé bökött.
- Nagy a baj? – kérdeztem ijedten.
- Nem, ha Lily megnyugszik, akkor már minden rendben lesz – mosolyodott el halványan Quil, majd bement a házba a kedvesével a karjaiban.
Megfogtuk a bőröndöket és bevittük oda, ahova Quil kérte, majd leültünk a fotelekbe. Már nagyon ideges voltam, hogy mi történhetett és úgy láttam, hogy Noah is hasonlóképpen érez ezzel az üggyel kapcsolatban. Néhány perc múlva Quil osont ki a hálószobából és amilyen halkan csak tudta becsukta maga mögött az ajtót.
- Elmondod? – kérdeztem, amikor leült velünk szemben.
- Lily-t kitagadta az apja és ezért hoztam magammal, gyorsan összecsomagoltunk és már jöttünk is haza. Útközben találkoztunk Jasperrel és Alice-szel. Ők is Port Angelesben voltak és Jasper látta Lily-n, és gondolom érezte is, hogy nagy a baj és felajánlotta neki, hogy egy kicsit lenyugtatta. Lily pedig megköszönte a segítséget a következő pillanatban pedig már aludt is. Jasper azt mondta, hogy hét-nyolc órára altatta el. Rá is fér annyi, úgyhogy még egy ideig aludni fog – mondta Quil gondterhelten, nekünk Noah-val pedig leesett az állunk.
- Mégis, miért tagadta ki? – bukott ki belőlem a kérdés.
- Lily, kisbabát vár tőlem. Az egész az én hibám – mondta Quil elkeseredve. – Nem akartam bajba keverni. Egyszerűen csak ránk tört valami és még védekezni is elfelejtettünk. Lily apja azt mondta, hogy választhat, vagy elhagy engem és megszabadul a gyerektől, vagy mehet amerre lát. Ő pedig mellettem döntött.
- Sajnálom – mondtam őszintén. Hogy történhetett ez? Quil a legkevésbé sem felelőtlen. Furcsa dolgok történnek.
- Én nem – válaszolta barátom. – Tudod, lehet, hogy kicsit korán jött a dolog, de látom Lily-n, hogy nagyon szeret engem és a babát is, gondolkodás nélkül engem és a kicsit választotta, ahogy az apja kész tények elé állította – mondta Quil és egy pillanatra elmosolyodott. – Nagyon szeretem őket, és össze fogunk házasodni – mondta kicsit vidámabban, majd újra elkomorodott. - Lily-nek nem az a baja, hogy teherbe esett tőlem. Nem emiatt volt kikészülve lelkileg, hanem azért, mert az apja teljesen rászállt, ameddig összepakolta a holmiját. Megpróbálta meggyőzni, hogy vetesse el a kicsit és dobjon ki engem. Még azzal is előállt, hogy én biztosan megerőszakoltam a lányát és most annyira retteg tőlem, hogy nem semmit sem mondani csak szót fogad. Azt hiszem, hogy itt pattant el valami Lily-ben. Üvöltözni kezdett az apjával, miközben eleredtek a könnyei is, azután találkoztunk Jasperékkel, a többit pedig már tudjátok – döbbenten hallgattuk a történetet, igazából fogalmam sem volt, hogy mit kellene most mondanom. Az biztos, hogy támogatásra van szükségük.
- Nem lesz semmi baj, majd mi segítünk – szólaltam meg végül nagy nehezen. Eredetileg bátorítónak szántam a mondatot, de nem igazán jött össze, azért Quil értékelte az igyekezetet.
- Köszönöm – mondta Quil hálásan. - Tudom, hogy minden rendben lesz, én csak Lily miatt aggódom. Lehet, hogy reggel átviszem Carlisle-hoz is. Jobb lenne, hogyha kapna egy rendes kivizsgálást.
- Rendben – mondtam, majd felálltam, Noah pedig követte a példámat. – Most magatokra hagyunk titeket. Azt hiszem, hogy rád is rád férne egy kis pihenés.
- Igen, azt hiszem, hogy az most nagyon jól jönne – mondta fáradtan, majd elindult a hálószoba felé.

Noah és én pedig távoztunk a házból, hogy ne zavarjuk őket. Nem tudtam elképzelni sem, hogy miért történik ennyi minden ilyen hirtelen. Már majdnem elértük a házunkat, amikor meghallottuk Leah hangját, amint nekünk kiabál. Megfordultunk és láttuk, hogy éppen felénk rohan Kevint is magával húzva és mindketten úsznak a boldogságban. Na, végre talán eldöntötték, hogy hova mennek nászútra. Gondoltam magamban. Amikor odaértek Leah elengedte Kevin kezét és lendületből átölelt, de olyan hirtelen és gyorsan, hogy majdnem elestem.
- Sziasztok! – mondtam mosolyogva miután elengedtem Leah-t.
- Sziasztok! – üdvözöltek ők is. - Nagy újság van – mondta Leah boldogan. Ez ma a nagy bejelentések napja.
- Mi történt, Leah? – kérdeztem kíváncsian. Bár Leah mostanában mindig túloz, úgyhogy biztos voltam benne, hogy azért ilyen boldog, mert végre megegyeztek Kevinnel, hogy hová utazzanak.
- Terhes vagyok, végre. Carlisle-nak sikerült, meggyógyított és ma pedig egyértelművé vált, hogy kisbabám lesz. Most jövök tőle. Annyira boldog vagyok. Kevinnek már elmondtam, ő is nagyon örült neki. Hihetetlen, igaz? – kérdezte és majd kiugrott közben a bőréből.
- Oh – nyögtem fel, valahogy nem voltam alkalmas ebben a pillanatban többre. Ez ma már a harmadik sokk, ami ér. Mi a fene folyik itt? Nem rémlik, hogy tavaszi zsongás lenne. Egyszerre három alakváltó baba fog érkezni, ilyenre már nem volt példa talán századok óta.
- Gratulálok! – lelkesedett Noah és engem is oldalba bökött, hogy térjek magamhoz.
- Ez fantasztikus – találtam meg a hangomat, és megint megöleltem Leah-t, majd kezet ráztam Kevinnel is.
- Képzeld, egyszerre vagyunk terhesek Emily-vel. Ez annyira izgalmas – folytatta Leah az örömködést, bennem pedig megakadt az ütő. Emily is?
- Ő is terhes? – kérdeztem meg döbbenten.
- Igen – lelkendezett Leah. – Nem is tudtad? – kérdezte kíváncsian.
- Már egy ideje nem beszéltem velük – mondtam levegő után kapkodva. Itt valami nagyon nem stimmel. Örülök, hogy mindenki boldog és babát vár, de ez akkor sem normális. Én már semmit sem értek. Na, nem baj, a lényeg, hogy a párok boldogok legyenek. Át is kéne mennem Nessie-hez egy kicsit.
- Oh, gondolom még mindig nem békültetek ki az eltérő nézeteitek miatt. Mármint Sammel – mondta Leah lehajtott fejjel. Eltérő nézetek. Mh… érdekesen fogalmaz, de végül is igen.
- Nem, mostanában nem beszélünk egymással csak, ha nem muszáj – válaszoltam gyorsan.
- Jaj, jut eszembe. Nessie alig várja, hogy találkozzatok – mosolygott rám Leah.
- Köszönöm – mosolyodtam el én is. – Akkor megyek is hozzá, hogyha nem haragszotok. Még egyszer gratulálok, Nektek! – öleltem még magamhoz Leah-t, majd elindultam Nessie-hez.

Az erdőig gyalog sétáltam, majd amikor beértem a fák közé átváltoztam és már száguldottam is a Cullen ház felé. A hát előtt az erdőben gyorsan visszaváltoztam és felöltöztem, majd bementem a házba. Amikor beléptem a nappaliba meglepő látvány fogadott. Edward szorosan magához ölelte Bellát, miközben Joanne-t Emmett óvatosan lefogta.
- Mi történik itt? – kérdeztem döbbenten.
- Joanne megtámadta Bellát – mondta Edward és dühösen pillantott Joanne-ra.
- Azt hittem ezt már tisztáztuk – néztem Joanne-ra meglepetten.
- Az okokat tisztáztuk, de a helyzet megváltozott – mondta a sasok vezetője dühösen.
- Mi változott meg? – kérdeztem és kérdőn néztem rá.
- Az összes sas bevésődött az utóbbi néhány hétben és nagy részüknél már kimutatható a terhesség is, ahogy nálam is, és valószínűleg a többiek is babát várnak, csak még nem tudjuk, és lefogadom, hogy a farkasoknál is várható jó néhány utód. A babák még az átlagnál is gyorsabban fejlődnek. Ilyen ütemben néhány hónap alatt megszületnek mindannyian. Nem normális, hogy már most kimutathatóak. Nem vettél észre semmi furcsát a törzsednél? – nézett Joanne most rám jelentőségteljesen. Mire minden szempár rám szegeződött.
- De igen. Igaz, hogy mostanában a leendő alakváltók száma nagyon megnövekedett. Erre már nagyon régen nem volt példa. Annyi babánk lesz egyszerre, mint máskor jó ha húsz év alatt.
- Tudod, hogy mit jelent ez? – kérdezte és megint megpróbált megindulni Bella felé, de Emmett nem hagyta.
- Azt, hogy végre felvirágzik a két alakváltó törzs hosszú idő után? – néztem rá kérdőn. Mit jelentene? Miért nem örül neki, hogy ez történik?
- Azt jelenti, hogy Sonja kisbabát várt, amikor megölte – üvöltötte Joanne miközben Bellára mutatott. – A jövőbelátónk szerint ez egy láncreakció, amit Seth és Sonja indítottak be – magyarázta nekem. – Megölted őt, pedig terhes volt – kiabált még egyszer Bellára, majd zokogni kezdett. Sonja, terhes volt? Uramisten!
- Hol van, Jasper? – kérdeztem idegesen. – Már rég le kellett volna nyugtatnia őt – böktem Joanne felé.
- Vadászik. Ő sem lehet itt minden egyes pillanatban. Ma nem számítottunk semmi ilyesmire. Te is tudod, hogy Alice nem látja az alakváltókat és a velük kapcsolatos dolgokat – mondta Carlisle nyugodtan.
- Akkor te csinálj valamit – kértem.
- Joanne is babát vár és nem engedi, hogy nyugtatót adjak neki. Én sem akarok neki gyógyszert adni, hogyha nem muszáj. Jasper mindjárt itt lesz, már egy jó órája elment. Azt mondta, hogy csak a környékre megy.
Amint ezt Carlisle kimondta hála az égnek Jasper jött be az ajtón. Gyorsan felmérte az érzelmi káoszt és az Emmett karjaiban vergődő Joanne-t mellé sietett és lenyugtatta. Amikor Joanne elaludt Emmett mellé léptem és a karjaimba kaptam Joanne-t.
- Valaki elvinne a határig kocsival? Noah majd értünk jön odáig, jobb lenne, ha most vele lenne – állapítottam meg.
- Majd én elviszlek – ajánlotta Carlisle.
- Köszönöm – mondtam hálásan. – Edward, Nessie hol van? – kérdeztem kíváncsian.
- Elmentek Rose-zal bevásárolni, nemsokára visszajönnek.
- Megmondod neki, hogy majd visszajövök? – kérdeztem reménykedve.
- Hát persze – mosolyodott el halványan Edward.
- Vigyázz rá, szüksége van rád – bökte a fejemmel Bella felé, majd elindultam Carlisle kocsijához.

A határnál Noah már várt minket. Átvittük Joanne-t a mi autónkba, majd hazamentünk. Noah óvatosan kiemelte kedvesét a hátsó ülésről, majd bevitte a szobájába és lefektette az ágyra. A Tanács aznap este összehívta a farkasokat és tájékoztatást kért. Kiderült, hogy mindegyik farkasnak kisbabát vár a párja, kivéve persze Nessie-t. Joanne amikor felébredt követelte, hogy álljunk bosszút Bellán, azért amit tett, de a Tanácsunk úgy látta, hogy mivel a jóslat beteljesedett, így nem kell megfosztanunk Bellát az életétől, de kirekesztett marad az idők végezetéig. A többség természetesen tiltakozott, de én és a falkám támogatta az ötletet. Még Leah is. Nem tudtam, hogy miért csinálja, de Leah egészen kiegyensúlyozott lett, és nem Cullen ellenes az utóbbi időben. Bár valószínűleg annak tudható be, hogy Carlisle-nak köszönheti, hogy gyermekei lehetnek.
Joanne nagyon megharagudott ránk, és megmondta, hogy soha többé nem teszi be a lábát a területünkre, úgyhogy Noah is elhagyott bennünket és Joanne-hoz költözött. Legnagyobb meglepetésemre Marie pedig Davidhez költözött. Marie-val sokat találkozom a Cullen házban, de Noah-t azóta nem láttam, amióta Joanne-val elhagyta a küszöbünket. Remélem, hogy azért egyszer még megbocsátanak, bár a jelenlegi helyzetben erre elég kevés az esély. Már négy hónapja veszítettük el Seth-et és Sonját, de még mindig nem lábalt ki belőle senki. Két dolog van, aminek mostanában örülni tudok, az egyik, hogy minden farkas párja boldog és szépen nőnek a pocakok is, most már Lily is teljesen megnyugodott, a másik hogy Bella meglepő módon nem húzódott vissza a depressziójába. Pedig azt hittem, hogy azok után, amit megtudtunk megy és megöleti magát, de szerencsére meg sem fordult a fejében.

2009. augusztus 27., csütörtök

Ha a lélek összeforr - 57. fejezet

Úszni a boldogságban

(Sonja szemszöge)

Először nagyon ideges voltam a baba miatt, de amikor Seth ámulattal néztem a pocakomat és átszellemülten simogatta teljesen megnyugodtam. Tudtam, hogy a kicsi szeret minket és reméltem, hogy ő is érzi az iránta érzett szeretetünket. Miután mindent tisztáztunk Seth-tel a karjaiban aludtam el, imádtam azt az érzést, amikor átölelt nekem pedig kis pillangók repkedtek a gyomromban. Reggel arra ébredtem, hogy szerelmem apró puszikat nyom az arcomra és közben a hasamat simogatja. Kinyitottam a szemem és rá mosolyogtam.
- Jó reggelt – mondtam boldogan és szorosan hozzá bújtam.
- Nektek is jó reggelt – vigyorgott rám Seth.
- Mostantól többes számban fogsz beszélni rólunk? – kérdeztem nevetve.
- Mivel ketten vagytok, lehet – kuncogott. – Egyébként az előbb te is kettes számban beszéltél magatokról.
- Oh – Tényleg ezt tettem volna? Nem baj, tetszik a gondolat. – Mikorra vár az orvos? Tegnap eléggé, udvariatlan voltam, vagy inkább hisztis – mondtam szemlesütve.
- Délutánra beszéltem meg vele, és egyáltalán nem haragszik rád – mosolygott rám Seth. Ez azért megnyugtató. Kedvesnek tűnt, Dr. Smith, csak nagyon félek az idegen orvosoktól, de majd ma próbálok uralkodni az érzéseimen.
- Délutánra? Akkor miért ébresztettél fel? – kérdeztem tettetett durcáskodással, mert egyáltalán nem bántam, hogy fel kellett kelnem ilyen ébresztő mellett.
- Azért keltettelek fel, Kedvesem, mert dél múlt – mosolygott rám és pedig döbbenten fordítottam a fejemet az óra felé.
- Negyed egy? Jézusom – mondtam rémülten. – Várjunk csak. Te nem mentél dolgozni?
- Reggel betelefonáltam, hogy ma még elkísérlek az orvoshoz, és mivel a főnököm nagyon rendes ember készségesen elengedett. Úgyhogy majd csak holnap kell bemennem – magyarázta Seth boldogan.
- Te is bejössz velem? – mosolyodtam el.
- Ha nem bánod – mondta komolyan.
- Egyáltalán nem bánom. Sőt – vágtam rá azonnal, majd kikecmeregtem az ágyból, hogy egyek valamit reggeli-ebédre. Ennyi alvás mellett már néha összefolynak az étkezések.

Elsétáltunk a konyháig, ahol már megterített asztal várt. Hálásan rámosolyogtam Seth-re, majd leültem és nekiláttam a kiadós reggelinek. Seth-et is megkérdeztem, hogy miért nem eszik velem, de mint kiderült ő már reggel óta fenn van és már evett is. Kettőre kellett az orvoshoz érnem, úgyhogy még volt időm letusolni és rendbe szedni magam, bár egy kicsit ideges voltam emiatt az egész dolog miatt. Mi lesz, hogyha lesznek a terhességemnek olyan szakaszai, amikor a hirtelen jött hangulatváltozástól esetleg ott mindenki előtt átváltozom. Ez azért elég veszélyes vállalkozás. Nem szabad felfednünk magunkat, különben nagyon nagy bajban leszünk.
- Mi a baj, Szerelmem? – szakított ki Seth a gondolataimból.
- Csak arra gondoltam, hogy talán mégsem olyan jó ötlet ez az orvoshoz járás – mondtam aggódva.
- Nem kell félned tőle, szerintem nagyon rendes ember. Vigyázni fog rátok – bátorított Seth.
- Nem emiatt aggódom – kezdtem bele, mire Seth kérdőn nézett rám. – Amiatt vagyok ideges, hogy mit csinálunk akkor, hogyha esetleg a terhességemnek lesznek olyan szakaszai, amik miatt önkéntelenül is átváltozom. Esetleg az orvos előtt is – mondtam félve és vőlegényem arcán is láttam egy pillanatra a félelmet, de aztán újra a nyugodt álarca mögé bújt.
- Az nem fog megtörténni – mondta határozottan és megfogta a kezem. – Te sokkal fegyelmezettebb és óvatosabb vagy annál, semmint hogy kockára tedd a biztonságotokat. Nem kell emiatt aggódnod.
- De mi van, ha mégsem tudok uralkodni magamon. Seth, nem tudhatjuk, hiszen még csak egy esetről hallottunk, hogy két alakváltónak babája született és arról az esetről is csak annyit tudunk, hogy kb. öt hónapig tartott a terhesség. Egy törzsi gyógyító, vagy Carlisle sokkal jobb lenne. Ők nem kapnak infarktust, hogyha egyszer csak egy méretes vörös színű sas fekszik a vizsgálóasztalon.
- Sajnos törzsi gyógyítókban és Carlisle-ban szegény Phoenix, legalábbis attól tartok – mondta Seth komolyan, de láttam, hogy a szemei nevetnek.
- Ez nem vicc, Seth – dörrentem rá. Azt hiszi, hogy viccelek? Ez egyáltalán nem humoros. Még a végén lelepleződünk és, akkor Bella hiába mentett meg minket.
- Egyezzünk meg, Sonja. Rendben? – kérdezte reménykedve. Én pedig csak bólintottam. – Eljársz orvoshoz – kezdte, de én már tiltakozni akartam, de nem volt rá alkalmam, mert befogta a számat. – Ha pedig bármi baj történik, akármi, akkor szólsz, és azonnal tovább állunk. Nem lesz semmi baj. Vészhelyzet esetén egy órán belül el tudjuk hagyni a házat és Phoenixet pakolással és mindennel együtt. Így rendben lesz?
- Azt hiszem, igen. De ígérd meg, hogy ha bármi baj történik, akkor gyorsan fogunk cselekedni – kérleltem, mire Seth elmosolyodott.
- Megígérem, hogy nem lesz semmi baj – mondta lágyan és végigsimított az arcomon. – Akkor, mehetünk? – kérdezte reménykedve.
- Igen, azt hiszem – mondtam és elindultam Seth mellett az ajtó felé.

Nem kellett sok idő, hogy odaérjünk Dr. Smith szobája elé. Halkan bekopogtattunk és vártuk a választ, ami nem is váratott sokáig magára.
- Szabad! – hallottuk meg az orvos hangját. Így hát benyitottunk és átléptük a küszöböt. – Oh, Seth, Sonja jó napot – lelkendezett a doktor. – Kérem, foglaljanak helyet – mondta kedvesen, majd a székek felé mutatott.
- Köszönjük – mondtuk hálásan és leültünk.
- Nos, azt hiszem, hogy remek hírrel szolgálhatok – mosolygott az orvos. – Önnek semmi Sonja, sőt makkegészséges. A problémáit az okozza, hogy gyermeket vár, de ezek a bajok enyhülnek majd nemsokára.
- Terhes vagyok? – kérdeztem döbbenten. Hiszen jól elő kell adnunk, hogy kész csoda ez a pici.
- Az lehetetlen – csatlakozott Seth is a döbbenethez.
- De hát miért? – kérdezte az orvos homlokráncolva. – Tudják, semmilyen módszer nem nyújt száz százalékos biztonságot.
- Nem is erről van szó, Dr. Smith. Tudja, én meddő vagyok – mondtam lehajtott fejjel. Seth pedig védelmezően átkarolt. Olyan jól adjuk elő, hogy még egy színész is megirigyelhetné ezt a teljesítményt.
- Oh, és megtudhatnám, hogy mi történt? – kérdezte az orvos döbbenten.
- Volt egy csúnya balesetem, néhány heg is visszamaradt a hátamon emlékbe, de a legrosszabb az volt, hogy meddővé lettem. Négy hónapja volt a balesetem és azóta sem volt semmi arra utaló jel, hogy termékeny lennék – magyaráztam keserűen, Seth pedig még szorosabban magához húzott.
- Értem – bólintott az orvos. – Mégis szeretném, hogyha megnézhetném ultrahanggal, mert akkor is minden jel arra utal, hogy ön állapotos, Sonja – mondta Dr. Smith határozottan, majd felállt. – Lenne szíves velem fáradni? – kérdezte meg hirtelen. – A vőlegénye is velünk tarthat természetesen.
- Rendben – mondtam és magammal húztam Seth-et az orvos után.

Nem mentünk messzire, csupán néhány kórteremmel arrébb. Dr. Smith benyitott és mi követtük. A szobában csak egy vizsgálóasztal volt és egy ultrahang, legalábbis ezt feltételeztem. A doktor úr a géphez sétált és bekapcsolta, majd leült a székre, ami a szerkezet mellett foglalt helyet.
- Sonja, kérem, feküdjön fel és tegye szabaddá a hasát – mosolygott rám az orvos bátorítólag, mire odasétáltam és felültem az ágyra, majd felhúztam a felsőmet. Dr. Smith kikerekedett szemekkel bámulta meg a már egészen helyre kis pocakomat. – Kisasszony, azt hiszem, hogy már most egyértelműen kijelenthetem, hogy babát vár – mondta még mindig a hasamat bámulva. – Mondják csak mikor voltak együtt először a baleset után? – kérdezte tárgyilagosan.
- Úgy egy hónappal a baleset után. Kb. három hónapja, lehet, hogy egy kicsit több – mondtam pirulva.
A doktor csak bólintott, majd kék zselét nyomott a hasamra, ami megjegyzem, hogy jéghideg volt, mondjuk erre rásegíthetett a tűzforró bőröm is, ami még melegebb lett, amióta terhes vagyok. Felvette a műszert és lassan mozgatni kezdte a kidudorodó pocakomon, miközben néha hümmögött egyet, majd a végén elmosolyodott.
- Nem tudom, hogy ki mondta önnek, hogy meddő, de minden bizonnyal tévedett – mondta Dr. Smith még mindig szélesen mosolyogva és ránk nézett. – Két igencsak erős kis vasgyúró van itt, úgy nézem, hogy nagyjából három hónaposak.
- Ikrek? – nyögtem fel döbbenten Seth-tel együtt.
- Bizony, ketten vannak – kuncogott az orvos. – Ahhoz képest, hogy már lemondtak arról, hogy saját gyerekük lesz, most kettőt is kaptak rögtön. Akarják hallani a szívverésüket? – kérdezte a doktor kedvesen mi pedig bólintottunk.
Dr. Smith megnyomott egy gombot és a következő pillanatban ütemes dobolás töltötte be a szobát. A kisbabáink szívhangja, jó erős és hangos volt. Átszellemülten hallgattuk a legszebb dallamot, amihez valaha szerencsénk volt, majd az orvos készített néhány képet, amit szívélyesen megköszöntünk, és megbeszéltük a következő vizsgálat esedékes időpontját. A történetünk alapján, Dr. Smith fokozott felügyeletben szeretne részesíteni, ezért Seth legnagyobb örömére hetente egyszer meg kell jelennem ellenőrzésen. Kicsit túlzott figyelemnek éreztem a dolgot, de Seth és az orvos annyira egyetértettek ebben a kérdésben, hogy rábólintottam jobb választásom nem lévén. Ha szerelmem tehette volna, akkor szerintem naponta elrángat egy vizsgálatra. Boldogan mentünk hazafelé. A délutánt azzal töltöttük, hogy az ágyon feküdtünk és a képeket nézegettük, amelyeket Dr. Smith készített a kicsikről. Nagyon izgatottak voltunk a babák miatt.

A következő hetekben tényleg úsztunk a boldogságban. Seth minden este az egyre gömbölyödő pocakomat simogatta, egyszerűen nem tudott betelni a kicsikkel. Egyik este hirtelen megéreztem egy rúgást. Seth éppen a vacsoráért ment le, de néhány perccel később már vissza is ért, én pedig mindentudóan rámosolyogtam.
- Mi történt? – kérdezte döbbenten.
- Gyere ide és megtudod – mondtam kuncogva.
Seth gyorsan odajött és leült mellém az ágyra. A kezét a hasamra simítottam és erősen drukkoltam magamban, hogy a kicsik újra megmozduljanak. A következő pillanatban pedig megint éreztem a mozgást a hasamban.
- Jesszusom – kiáltott fel Seth boldogan. – Megmozdultak!
- Igen, végre megmozdultak – lelkesedtem én is. – Holnap megint vizsgálatra kell mennem – mondtam aztán.
- Igen, tudom. Sajnos, holnap muszáj lenne bemennem dolgozni, de ha szeretnéd, akkor kivágom magam valahogy – mondta Seth kicsit szomorúan. Tudtam, hogy nagyon szeret vizsgálatokra járni velem, de azért nem vehet ki minden héten egy egész nap szabadságot.
- Nem, nem lesz semmi baj. Nyugodtan menj el dolgozni. A látszatot is fenn kell tartanunk. Majd megkérem Dr. Smith-t, hogy megint készítsen képeket – mosolyogtam rá Seth-re, ő pedig viszonozta.
- Az nagyon jó lenne, köszönöm – mondta hálásan, majd gyengéden megcsókolt.
Tudtam, hogy nagyon szeretne holnap is velem jönni, de ha mindig ellóg, akkor előbb utóbb kirúgnák, azt pedig nem akarja. Hiszen senki sem tudja, hogy a bankszámlánk gyakorlatilag korlátlan. Nem akartuk megszakítani a csókot, úgyhogy lassan az ágy felé araszoltunk, már éppen készültem lehuppanni, amikor Seth hirtelen megfordított minket és így ő esett előre, engem pedig megtartott két karjával maga fölött, majd óvatosan engedett egyre lejjebb a mellkasára. Amióta kiderült, hogy gyerekeink lesznek úgy bánt velem, mintha porcelánból lennék. Hosszasan szerettük egymást, majd a karjaiban aludtam el.

Másnap reggel korán ébredtünk. Az idő múlásával az alvási kényszerem is visszaállt a normális szintre, viszont az étvágyam botrányosan megnövekedett, már nem is nagyon mertem átváltozni. Aki látott már terhes alakváltó sast, az megértheti a problémámat. Nem, hogy repülni nem nagyon tudtam, de éppen, hogy nem estem hasra a pocaki túlsúlytól. Már nem voltam olyan kecses és arányos, mint mindig. Ettől egyre inkább feszélyezettnek éreztem magam, de Seth és az orvos is megerősítette, hogyha majd világra jöttek a babák, akkor olyan leszek, mint régen. Remélem, hogy igazuk lesz.
- Már megint arra gondolsz, hogy hogyan nézel ki átváltozva a pocakoddal? – szakított ki Seth a gondolataimból.
- Igen – mondtam lesütött szemekkel.
- Kicsim, te egyre gyönyörűbb leszel. Nem kell emiatt aggódnod. Hidd el, hogyha a babák megszülettek utána újra olyan leszel, mint régen és annyit szárnyalhatsz, amennyit csak akarsz.
- Majd hiszem, ha látom – sóhajtottam, de azért elmosolyodtam és megsimogattam a hasamat. Attól függetlenül, hogy hatalmasnak érzem magam és az is vagyok, nagyon boldog vagyok, hogy anyuka lehetek néhány hónap múlva.
- Ne legyél ilyen negatív – ráncolta össze Seth a homlokát, majd az órára pillantott, nyomot egy gyors csókot a számra, és elindult dolgozni. – Vigyázz magatokra! – szólt még vissza az ajtóból, majd eltűnt.
- Vigyázni fogok – kiáltottam utána, majd befejeztem a reggelimet.

Gyorsan összekészülődtem, majd elindultam az orvoshoz. Dr. Smith, mint mindig, most is szélesen mosolyogva várt, és azonnal a vizsgálóba kísért. Elvégezte a szokásos rutin vizsgálatokat, majd az ultrahanghoz vitt. Már izgatottan vártam, hogy hátha ezúttal megmutatják-e a kicsik, hogy milyen neműek. A szörnyen hideg kék zselét már egészen megszoktam, az ütemes pityegés, ami pedig a kicsik szívhangja volt határozottan megnyugtatott. A doktor úr nagyon elszántan figyelt, majd egy elmosolyodott és rám nézett.
- Egy kisfiuk és egy kislányuk lesz – mondta boldogan, és én is nagyon boldog voltam. Én fiút akartam, Seth pedig lányt, bár természetesen a legfőbb szempont mindkettőnk számára az volt, hogy egészséges legyen, de azért ábrándoztunk egy kicsit. Így mindkettőnknek megvan az öröme.
- Biztos benne? – kérdeztem kíváncsian, és reméltem, hogy igent mond a kérdésre.
- Igen, Sonja. Teljesen biztos. Gratulálok! – lelkesedett én pedig még szélesebben elmosolyodtam.
A vizsgálatok végeztével hazamentem és megfőztem a vacsorát. Már alig vártam, hogy Seth-nek is elmondhassam a jó híreket. Nem is váratott kedvesem sokáig magára, mert nem sokkal a munkaideje vége után, már meg is érkezett.
- Szia! – köszönt vidáman és megcsókolt.
- Szia – viszonoztam a gesztust és az asztalra tettem a vacsorát.
- Mesélj, mi volt az orvosnál – kérlelt. Tudtam, hogy ez lesz az első kérdése.
- Minden rendben van, és képzeld kiderült a babák neme is. Érdekel? – incselkedtem. Tudtam, hogy már napok óta tűkön ül, hogy kiderüljön.
- Hát hogyne érdekelne – mosolyodott el szélesen. – Ugye lányok? – kérdezte reménykedve.
- Nem – mondtam és hagytam, hogy találgasson.
- Akkor fiúk – vigyorodott el újra.
- Nem – mondtam nevetve.
- Egy fiú és egy lány? – kérdezte és láttam a szemében, hogy ez a variáció tetszik neki a legjobban.
- Igen. Harmadikra csak eltaláltad.
Úsztunk a boldogságban vacsora közben. Egyszerűen nem tudtunk betelni az örömmel, hogy néhány hónap múlva két kisbabánk is lesz, akit szerethetünk és felnevelhetünk. A megfelelő neveket is gyorsan megtaláltuk a babák számára. A kisfiút úgy döntöttünk, hogy Harry-nek kereszteljük Seth édesapja után, a kislány pedig Isabella lesz, hiszen neki köszönhetjük, hogy élünk és boldogok vagyunk. Viszont abban megegyeztünk, hogy nem Bellának fogjuk becézni, hanem Isa lesz, mert amikor majd újra találkozunk, akkor zavaró lehet, hogy két Bellánk van. Korán lefeküdtünk és szinte azonnal álomba merültünk, mert Seth is és én is fáradtak voltunk.

2009. augusztus 26., szerda

Ha a lélek összeforr - 56. fejezet

Túllépni a depresszión

(Edward szemszöge)

Már egy ideje itthon vagyunk Renesmee-vel. Pontosabban négy napja értünk haza Denaliból. Miután mindent tisztáztunk Eleazarral megegyeztünk, hogy nem mondjuk el a lányoknak a dolgot. Elég, ha mit tudjuk, hogy miért kellett Nessie-t sürgősen eltávolítani. Hazafelé találkoztunk Aróval és embereivel, akik „véletlenül” arra jártak. Éppen csak azért, hogy Aro így pár nap távlatából megbizonyosodjon róla, hogy Bella biztosan megölte Seth-tet és Sonját. Legszívesebben széttéptem volna, de mivel Renesmee is velem volt, csak békésen odanyújtottam a kezem, hogy láthassa, hogy feleségem teljes mértékben össze van törve a történtek miatt. Miután megkapta, amit akart hála az égnek Olaszország felé vették az irányt. Ezt pedig Bella elől titkoltuk el. Szerencsére kislányom is megértette, hogy mennyire nem kell erről tudnia az édesanyjának.

Amikor hazaértünk Bella arca azonnal felragyogott. A karjaiba kapta Nessie-t és szorosan magához ölelte. Percekig nem lehetett másnak hozzáérni a lányunkhoz, majd azért megengedte, hogy a többiek is magukhoz szoríthassák a család kincsét. Kedvesem fokozatosan javul Jasper szerint, de az érzelmi kitörései néha még mindig rosszabbak, mint amilyenek, akkor voltak, amikor terhes volt. Hihetetlen, hogy bizonyos emberi jellemzőket mennyire megtartott. Ez igazán nem jellemző a mi fajunkra. Nem lehetett Bella minden tulajdonsága domináns, ő mégis mindent áthozott új életébe, kivéve a kétbalkezességet, ami bevallom, hogy néha kicsit még nekem is hiányzik. Hát még Emmettnek. Sajnos, Bella lelkiismerete nem nyugszik túl gyorsan. Próbáltam vele beszélni erről, de mindig azt mondta, hogy „Bagoly mondja, verébnek”, mondjuk ebben tagadhatatlanul igaza van, hiszen mindig is én voltam a család önmarcangoló részlege. Azért nagyon remélem, hogy Bella egy kicsit jobb nálam még ebben is, mert az ő lelkének nem szabad szenvednie. Nem nézett a szemembe, amióta megtörtént és ez eléggé aggasztó. Nagyon szégyellheti magát.

Jasper mesélte, hogy amíg nem voltam itthon és elaltatta kedvesemet, ugyanúgy motyogott álmában, mint régen. Először az én nevemet motyogta, mint mindig, és az arca nyugodt volt, de utána Seth-hez beszélt álmában. Azt mondta neki, hogy nagyon sajnálja és, hogy menekülniük kell. Eléggé összevisszaságot álmodhatott, hiszen miután megmérgezte őket, hogyan is tudnának elmenekülni. Biztosan csak a vágyai keltek életre a nyugtatás alatt. Jasper nem is merte többször túlnyugtatni, mert Bella még álmában is képes volt szenvedni. Szerencsére miután felébredt, nem emlékezett rá. Mindenki nagyon aggódik érte. Ezért is találtuk ki Nessie-vel, hogy elvisszük őt ma ahhoz a kis barlangi tóhoz, ahol legutóbb kirándultunk. Jacob is velünk tart Renesmee kedvéért, bár abban nem vagyok teljesen biztos, hogy jelen esetben ez jó ötlet-e.

- Anyu, apu – hallottuk meg lányunk hangját korán reggel.
Még csak hat óra múlt, de ő már annyira izgatott, amiért megint fürödni megyünk. Imád úszni. Egyszer el kell vinnünk Esme szigetére, hogy élvezhesse a delfinek társaságát és a meleg tengert. Normális esetben ilyenkor kapkodunk magunkra valami ruhafélét Bellával, de amióta az a szörnyűség történt, azóta nincs miért sietnünk. Egész éjszaka csak fekszünk az ágyon miközben Bella rendszerint Rómeó és Júliát, vagy Üvöltő szeleket olvass. Hiába próbálom elterelni a figyelmét nem képes ellazulni és elfelejteni a bűntudatát. Pedig én már tényleg mindent megpróbáltam, de semmi nem használ. Még Jasper is próbált hatni kedvesem érzelmi állapotára, de mintha csak lepattanna róla. A lányok is hiába beszéltek vele. Carlisle szerint, ha nem jön rendbe, akkor a legjobb az lenne, hogyha idehívná egy régi barátját, aki pszichológus. Bár nem hiszem, hogy ez kiváltképpen segítene neki. Bár Jasper szerint is jót tenne a dolog Bellának. Fivérem pontosan úgy fogalmazott, hogy „az érzelmei úgy csaponganak, mint egy kis csitrinek”, gyakorlatilag fél másodperces szinten képes rá, hogy a földöntúli boldogság érzésétől eljusson a bűntudat mocsarának legmélyebb bugyraiba. Gondolataimból Renesmee kopogása szakított ki.
- Gyere csak, Kicsim – szóltam ki neki, mire Nessie azonnal berontott a szobába és közénk ugrott az ágyra, hogy mindkettőnket megöleljen és megpusziljon.
- Kész vagytok már? Én már összepakoltam a fürdőscuccomat és felöltöztem. Mehetünk reggelizni és indulhatunk is. Jake azt mondta, hogy visz megint a hátán – lelkesedett Renesmee, de Bella arca megrándult, ahogy lányunk kimondta Jake nevét.

Azóta sem beszélnek egymással. Jacob gondolataiból látom, hogy nem akarja bántani Bellát, de akármennyire is szeretne vele normálisan viselkedni azok után, hogy megölte a legjobb barátját és annak kedvesét nem képes rá, hogy minden úgy menjen, mint azelőtt. Ezért most nem is hibáztathatom Jacob-ot. Én sem repesek a kialakult helyzettől, de ismerve az indítékokat nem tudok haragudni Bellára. Egyértelműen azt tette, amit a legjobbnak vélt és valószínűleg bölcsen is cselekedett. Hihetetlen, hogy mennyire sokat számít, hogyha elveszítünk valakit. A család teljes letargiába esik. Mostanában nem sok jó hírt kapunk. Bár annak nagyon is örültünk, amikor megtudtuk, hogy Leah meddőségének vége. Már alig várja, hogy teherbe eshessen, és ezért Kevinnel mindent el is követnek. Uh, inkább nem is gondolok bele. Néha, amikor Leah jön a kezelésre Carlisle-hoz jobb lenne, hogy nem sikoltanának ennyire bizonyos gondolatai, mert azokat a képeket nem akarom látni. Eleget láttam a családom ehhez hasonló emlékképeit, amikor még nem tudtam kellőképpen irányítani a képességemet. Most már legalább csak akkor látom ezeket a gondolatokat, hogyha nincs más a közelemben és csak arra az illetőre tudok fókuszálni. Leah sem könnyű esett, mert ő is hol boldog és kiegyensúlyozott, aztán eszébe jut Seth és Sonja és akkor hirtelen átcsap minden gondolata a gyászba. Nem csodálom, hogy Jasper már nem nagyon bírja a megpróbáltatásokat.

- Hahó, hallotok engem egyáltalán? – bökött meg Renesmee és én visszatértem a gondolataimból.
- Bocsánat, igen hallak, Édesem – mosolyogtam rá.
- Remek, ugyanis anyu már megint máshol jár. Csak szorít magához és így megint nem fogunk eljutni sehová. Szeretnék fürdeni menni. Légyszi – nézett rám könyörgőn. Én pedig Bellára kaptam a tekintetem.
- Bella? Szerelmem? – szólítottam meg.
- Tessék – nézett rám fájdalmasan, de azért Nessie-t legalább elengedte.
- Itt az ideje, hogy induljunk – mondtam neki és magamhoz öleltem.
- Én nem akarok menni – vágta rá azonnal.
- Miért nem? Ne csináld ezt, kérlek. Renesmee alig várta, hogy elinduljunk ma – mondtam kérlelőn, de Bella továbbra sem mozdult.
- Anyu, ne már, kérlek – csatlakozott Nessie is a meggyőzéshez.
- Kicsim, előre mennél? Jake már biztos a házban van és rád vár, hogy reggelizzetek – néztem kislányunkra, aki csak bólintott és már el is tűnt a szobából.
- Menj csak Renesmee után, Edward. – mondta egy félmosolyt megeresztve, de láttam rajta, hogy ez nem volt őszinte mosoly. – Én inkább itthon maradok. Nem ártana kitakarítani Renesmee szobáját és bevásárolni, hogy legyen mit ennie.
- Ez most csak kifogás. A szobát kitakarítani két perc, bevásárolni, pedig még vagy egy hónapig nem is kellene és ezt te is tudod – mondtam neki komolyan és magam felé fordítottam az arcát.

- Jó, akkor úgy mondom, hogy nem akarok Jake-kel találkozni. Nem vagyok képes a szemébe nézni, mert ott csak fájdalmat látok és csalódottságot – mondta keserűen és magára rántotta a takarót.
- Bella, Jacob nem utál téged. Soha nem is tudna utálni. Elveszítette a legjobb barátját, kérlek, ne várd el tőle, hogy repessen a boldogságtól, ha társaságba megy. Egyedül csak Renesmee képes egy kis életet lehelni belé, ahogy beléd is csak ő képes – mondtam csalódottan.
- Bocsáss meg, Edward. Nem akartalak ennyire elhanyagolni – mondta bűntudatosan. Jaj, ne, már megint kezdi, már rosszabb, mint én, ha ez lehetséges.
- Nem az a baj, Szerelmem, hogy mi mostanában nem…, az sokkal jobban aggaszt, hogy csak itt gubbasztasz. Élj egy picit a kedvemért, ha csak itt dagonyázol a bűntudatban, akkor soha nem fogsz kilábalni belőle. Emlékszel még, hogy mikor néztél utoljára a szemembe? – kérdeztem keserűen.
- Én… nem tudok. Sajnálom – mondta szomorúan és megint könnyek nélküli zokogásba kezdett.
- Miért nem tudsz? – kérdeztem idegesen. Hát ez nem lehet igaz. Sosem lábal ki ebből ameddig nem képes újra normálisan viselkedni.
- Nem akarom látni, hogy csalódtál bennem te is, Jake szemébe belenéztem véletlenül, és mit értem el? Láttam, hogy megvet – mondta sírva.
- Bella, ezt most azonnal befejezed. A bűntudat a családban az én reszortom! – kiabáltam kétségbeesetten. – Én hoztam ide őket, az én hibám, hogy ölnöd kellett. Most jobb?
- Nem, nem te adtad a kezembe a mérget – üvöltött rám. Ez az, ha alaposan feldühítem, akkor kizökken majd a letargiából. Még egy kicsit.
- De én értem el, hogy a Volturi meglátogasson téged – mondtam bűntudatosan. Talán ez bejön.
- Hagyd már ezt abba, most az egyszer az én hibám valami ne kezd el okolni magad – vicsorgott rám dühösen, és lelökött az ágyról, majd felpattant és széttörte a kanapét a szoba végében.
- Ez az, Kicsim. Add ki magadból – bíztattam tovább. Mire Bella kirontott a házból és nekiesett az erdőnek. Jó lesz ez. Végre kiadja minden dühét. Valószínűleg minden fa helyén Arót látja.

Leültem a házunk tövében és néztem, ahogy kedvesem rombol. Egészen jól csinálta, főleg ahhoz képest, hogy ez vámpír létének első dühkitörése. Még Emmett is megirigyelné. Állapítottam meg magamban, de a következő pillanatban már az egész család körém gyűlt, kivéve Jake-t és Nessie-t. Leültek mellém és elégedetten figyelték Bella őrjöngését. Kérdőn pillantottam Jasperre.
- Jó lesz – mosolygott rám bátyám. – Már egy kicsit jobban van érzelmileg.
- Egy kicsit jobban? – kérdezte Esme kissé félve. – Már széttörte a fél erdőt a ház körül. Mikor higgad le?
- Nem tudom – mondta Jasper határozottan. – De egyre jobban van. Végre levezeti a feszültséget. Hogy érted el, hogy tomboljon? – kérdezte tőlem.
- Végre sikerült felbosszantanom annyira, hogy elkezdje, és utána már nem tudott leállni.
- Remek – lelkendeztek a többiek is.
Együtt néztük Bella tombolását, amíg le nem higgadt, vagy ki nem fáradt, az már mindegy. Mindenesetre lerogyott egy fa tövébe és kimerülten zihált. Óvatosan odamentem és leültem mellé. A tekintetét hirtelen rám emelte, és elmosolyodott, majd a karjaimba omlott.
- Jobban vagy? – simogattam meg a hátát.
- Igen, sokkal jobban. Köszönöm – motyogta a mellkasomba. – Menjünk fürdeni? – kérdezte egy pillanattal később és rám nézett.
- Persze – mosolyogtam rá. Sikerült, sikerült, sikerült! Ujjongtam magamban. Végre kizökkent a depressziójából.
A következő pillanatban már a házban volt, gyorsan utána eredtem, de mire odaértem már egy megrakodott hátizsákkal a kezében állt kint az ajtó előtt útra készen. A többiek csak mosolyogva figyelték Bellát, ahogy én is, majd mindenki Jasperre sandított, aki elégedetten bólintott. Ezek szerint most már rendben lesz Bella, ez nagyon megnyugtató.
- Egy perc és mehetünk, Édes – mondtam vidáman és berohantam a házunkba. Néhány pillanat alatt összekészültem és már ott is voltam kedvesem mellett.
- Mehetünk? – nézett rám Bella.
- Persze – bólintottam, majd megfogtam a kezét és a többiekkel együtt a nagy ház felé kezdtünk rohanni. Mikor odaértünk láttuk, hogy Renesmee és Jacob már útra készen állnak. Kislányom ránk mosolygott és Jake is felénk pillantott, de erre Bella megint a földre szegezte a tekintetét. A fenébe, nem fogom hagyni, hogy Jacob elrontsa a nehezen kiharcolt néhány perces javulást. Forrongtam magamban.
- Edward? – hallottam meg Jake gondolatát. Mire döbbenten emeltem rá a tekintetem. – Magunkra hagynátok Bellával pár percre? Tisztáznunk kell a dolgokat. Szeretném, hogyha nem marcangolná magát – megleptek a szavai, de azért bólintottam és felkaptam Renesmee-t, hogy kettesben maradhassanak.
- Edward – nézett utánunk Bella ijedten.
- Nem lesz semmi baj – súgtam neki, majd fejemmel Jake felé böktem.

(Bella szemszöge)

Ijedten néztem Edward után. Most komolyan képes volt itt hagyni kettesben Jacobbal? Én erre még nem vagyok felkészülve. Nem akarom. Tudom, hogy utál engem és minden joga megvan hozzá. Na, jó talán nincs, de addig igenis van rá oka, ameddig nem tudja meg az igazat.
- Bella – szakított ki Jacob hangja a gondolataimból.
- Igen? – kérdeztem a földet bámulva.
- Nézz rám, kérlek – kérlelt gyengéden, de én csak megrázta a fejem.
A következő pillanatban előttem termet, és az álam alá nyúlva felemelte az arcomat, de még mindig nem akartam a szemébe nézni.
- Hé, Bells – mondta úgy, ahogy régen és erre már muszáj volt felkapnom a fejem. Már olyan rég szólított így.
Ahogy ránéztem elmosolyodott, és nekem is muszáj volt visszamosolyognom rá. A szemében még mindig láttam a fájdalmat, de dühöt már nem. Vagy csak most nem akartam látni.
- Mit szeretnél? – kérdeztem és el akartam fordítani a fejemet, de nem hagyta.
- Beszéljük meg – mondta és egy fa tövéhez húzott, hogy üljünk le.
- Nincs mit megbeszélni ezen, Jake – mondtam keserűen. Hogy akarja megbeszélni azt, hogy kivégeztem a legjobb barátját. Legalábbis elméletileg.
- De van. Nem akarom, hogy azt hidd, hogy gyűlöllek – mondta határozottan.
- Miért nem így van? – néztem rá kérdőn.
- Nem, természetesen nem. Tisztában vagyok a tényekkel, Edward mindent elmondott, még azt is, hogy Eleazarral te szervezted le Renesmee eltávolítását. Én megértem, hogy kétségbe voltál esve és féltetted a családodat. Egyszerűen csak nem voltam képes azonnal feldolgozni azt, ami történt. Mindig olyan ártatlan voltál, a légynek sem tudtál volna ártani, aztán hirtelen szemrebbenés nélkül mérget öntesz az egyik legjobb barátunk teájába. Őszinte leszek, nem néztem volna ki belőled, hogy képes vagy rá, még akkor sem, hogyha kényszerítettek. Igazából napokon keresztül arra vártam, hogy Seth és Sonja egyszer csak kijön a kriptából és közli, hogy átverés volt az egész. Annyit magyaráztad nekem a Rómeó és Júliát, hogy már tiszta őrültnek éreztem magam. Néhány nappal ezelőtt éjjel valami hirtelen elhatározásból a kripta előtt ültem és vártam a csodát, ami természetesen nem történt meg. Mostanra jutottam el odáig, hogy elfogadtam, hogy meghaltak. Azért néztem rád csalódottan több napon keresztül, mert még mindig élt bennem a remény, és haragudtam rád, amiért nem avattál be a titkos terveidbe. Végre rádöbbentem, hogy nem volt semmiféle titkos terved, hanem egyszerűen csak azt tetted, amit a legjobbnak ítéltél a jelen körülmények között – magyarázta Jacob hevesen az elméletét. A francba, jobban ismer, mint hinné. Még Edwardnak sem jutott ilyesmi az eszébe, erre Jake előáll a megoldással. Hála az égnek, hogy még ő maga sem hiszi el. - Bells, én szeretlek és sosem tudnálak gyűlölni. Én csak, azt hiszem, túlságosan vágytam rá, hogy legyen megoldás, és ezért gyártottam magamnak ezt a kis átverős történetet, de most már tudom, hogy ez mekkora butaság volt. Próbáljunk meg tovább élni. Nem akarom, hogy azt hidd, hogy már nem vagy nekem ugyanolyan fontos, mint ezelőtt. A többiek is meg fognak békélni idővel a helyzettel, és minden rendbe jön – mondta őszintén és szorosan magához ölelt.

Boldogan simultam bele a forró ölelésbe, ami már nagyon hiányzott. Jacob nagyon meg fog döbbeni, hogyha egyszer újra találkozhatunk Seth-ékkel, de azt hiszem, hogy akkor nem azzal fog foglalkozni, hogy haragudjon rám, azért, mert most nem árultam el neki a titkom, pedig rájött, hogy mi történt. Nem is tudja, hogy mennyire jól ismer. Talán még Edwardnál is jobban megérti a csavaros észjárásomat. Már percek óta ültünk így összeölelkezve, amikor Edward lépett elénk mosolyogva Renesmee-vel a karjaiban.
- Mehetünk? – kérdezte Szerelmem még mindig szélesen vigyorogva.
- Persze – vágtuk rá Jake-kel.
- Minőségi cserét ajánlok – kuncogott Edward és lányunkat Jacob felé tartotta, Jake pedig mosolyogva azonnal átvette tőle Nessie-t.
- Na jó, meggyőztél – mosolyodott el Jake is és lökött rajtam egy kicsit, hogy Edward karjaiban kössek ki.
- Akkor indulás! – kiáltott fel Nessie immáron Jake hátáról és barátom futni kezdett a hátán lányommal.
- Vigyelek? – ajánlotta Edward csillogó szemekkel, én pedig hagytam magam.
A hátára ugrottam és már süvítettünk is. Nem kellett sok idő, hogy a barlanghoz érjünk. Berohantunk végig a folyosókon, majd átöltöztünk és már ugrottunk is a vízbe. Régóta most először volt felhőtlen és gondtalan az együtt töltött idő. Ez már határozottan hiányzott. Késő este volt már, amikor visszamentünk a Cullen házba, ahol legnagyobb meglepetésünkre a nappaliban a szokásos arcokon kívül újra feltűnt Marie és David is. Sikítani tudtam volna a boldogságtól, hogy ezek szerint időben elküldtem őket és nem figyeltek fel rájuk. Épségben, egyetlen karcolás nélkül tértek vissza. Az már sajnos más kérdés, hogy a jövő hogy alakul, a számukra, mert Noah a történtek után újfent határozottan elzárkózott tőlünk, úgyhogy van egy olyan érzésem, hogy szegény David kezdheti a megpróbáltatásait Marie-ért elölről.