Ha a lélek összeforr - 37. fejezet

Bonyodalmak 1.

(Jacob szemszöge)

Egészen kellemesen telt a nap eddigi része, amit Marie-val és apával töltöttem el. Bár tény, hogy apám nem is lehetne boldogabb ennél, mert még soha senki nem hallgatta ekkora lelkesedéssel a törzsi legendáit. Már vagy négy órája mást sem csinál, csak folyamatosan Marie-nak mesél, és még legalább nyolc órán át ezt fogják csinálni, ugyanúgy, ahogy tegnap is. Nem akarom elkeseríteni őket, de ez a legendák iránti imádat, már beteges. Én is nagyon szeretem a történetünket, de ennyire azért nem. Benéztem a konyhába és mosolyognom kellett ezen a két lelkes arcon. Marie-nak még jegyzetfüzete is van, hogy a fontos részleteket leírja. Már éppen vissza akartam menni hozzájuk, amikor váratlanul megcsörrent a telefon.
- Halló – vettem fel, de fogalmam sem volt, hogy ki lehet az.
- Szia, Jake. Seth vagyok – hallottam meg barátom hangját.
- Szia. Noah rendben odaért? Át akart menni, hogy megnézze jól vagy-e – mondtam lelkesen, ennyi idő alatt már biztosan átért.
- Nos, igen itt van, de történt egy kis incidens. Ide kéne jönnöd érte – mondta Seth kicsit idegesen.
- Miféle incidens? – kérdeztem döbbenten. El sem tudtam képzelni, hogy mi történhetett.
- Emmett vadászni ment, és tudod, hogy a medve a kedvence, Noah pedig szembejött vele átváltozva és hát, nem tudta, hogy nem egy grizzly-t támad meg – mondta Seth kicsit félve.
- Ugye nem mérgezte meg – kiáltottam fel idegességemben.
- Nem, még időben rájött Noah harci technikájából, hogy nem sima medve, de eltörte két bordáját és van rajta jó néhány zúzódás. Emmett nagyon sajnálja, ami történt. Ide tudsz jönni Noah-ért? Mert nem igazán akar itt maradni.
- Persze, mindjárt indulok is. Carlisle szerint mozgatható?
- Igen, azt mondta, hogy nyugodtan, de nem ajánlja neki az átváltozást és a farkason utazást sem, úgyhogy kocsival gyere, ha lehet.
- Rendben, azonnal indulok – mondtam és letettem a telefont.

Legnagyobb meglepetésemre egy nagyon ideges Marie-val találtam szembe magam, amikor megfordultam.
- Mi történt? – kérdezte aggódva. Na, erre most mi a csodát válaszoljak?
- Semmi különös, csak Seth megkért, hogy menjek át hozzá – próbáltam átverni.
- Érdekes, és ki az, akit majdnem megmérgeztek? – kérdezte élesen. A fenébe, hallotta a beszélgetést.
- Senkit nem mérgeztek meg, csak át kell szaladnom, egy pillanatra a Cullen házba – tereltem, de sajnos nem vette be.
- Most komolyan, hülyének nézel? Évek óta egy medvével élek együtt, aki megjegyzem, hogy sok mindenre képes, de hazudni sosem tudott, legfeljebb csak próbált. Valamiért úgy érzem, hogy ez általában igaz lehet az alakváltókra, mert Seth sem tud hazudni és a jelek szerint te sem. Szóval most szépen elmeséled nekem, hogy mi történt – fonta keresztbe a karját Marie makacsul a mellkasa előtt és az utamba állt.
- Nincs semmi komoly, csak Noah megkért, hogy hozzam haza – mondtam határozottan.
- Értem – mondta a lány és én megpróbáltam kislisszolni mellette. – Állj csak meg! – szólt utánam. – Már miért kéne hazahozni? Mindig is imádott medveként szaladni a szabadban, nem váltaná le egy kocsira, hacsak… - akadt el Marie szava.
- Hidd el, hogy semmi baj – próbáltam megnyugtatni, amikor nagyon rémült arcot vágott.
- Megsérült, igaz? – kérdezte majdnem könnyes szemmel. – Azonnal oda akarok menni, most rögtön! – csattant fel Marie és már fel is kapta a táskáját. Ajaj, ebből még nagy baj lesz.
- Marie, hazahozom. Gyorsan megjárom, ígérem. Fél órán belül itt lesz, inkább maradj itt. Noah nem szeretné, ha átlépnéd a határt – győzködtem és reméltem, hogy hallgat rám.
- Nagylány vagyok már. Egyébként is ott leszel te és Seth is, ha bántani akarnának, de nem akarnak, legalábbis azt mondtam. Akkor mégis hogyan sérült meg, Noah? – nézett rám dühösen és elindult a kocsi felé.
- Csak egy kis félreértés történt. Nem szándékosan bántották. Baleset volt – kezdtem el mentegetni a Culleneket és reméltem, hogy legalább Marie felfogja, hogy mi történt.
- Baleset? Az az, amikor elgázol egy autó, vagy megbotlasz és legurulsz a lépcsőn és csupa ilyesmi. Az nem baleset, ha egy vámpír rád támad – kiabált Marie és dühösen feltépte a kocsiajtót.

Megadóan beültem mellé és indítottam, majd elmeséltem neki mindent töviről – hegyire, hogy miért is nevezhetjük ezt az esetet félreértésnek. Miután elmondtam neki, hogy pontosan mi történt egy kicsit lenyugodott és már a Cullenekre sem volt annyira dühös, hiszen tényleg nem szándékosan tettek kárt a bátyjának.
Gyorsan odaértünk, Seth pedig már kint várt ránk. Nagyon megdöbbent, amikor meglátta Marie-t is kiszállni a kocsiból. Elénk szaladt és kérdő tekintettel fürkészet minket. Aztán végül én törtem meg a csendet.
- Hajthatatlan volt. Nem tudtam meggyőzni róla, hogy Noah külön kérte, hogy ne jöjjön ide – magyarázkodtam.
- Noah már így is elég dühös, Marie. Szerintem jobb lenne, ha itt kint megvárnád – próbálkozott Seth is.
- Ne kezeljetek már gyerekként. Elmúltam tizennyolc éves és már évek óta el tudtam látni egyedül az ápolását. Vagy szépen odavezettek, vagy berontok a házba és az itt lakóktól követelem, hogy vigyenek hozzá. Nekem mindegy, de oda fogok jutni – mondta Marie határozottan és hallani lehetett a hangján, hogy csak úgy forr a dühtől.
- Rendben – sóhajtottuk megadóan. Úgysem lett volna más választásunk.
- Na ugye, akkor menjünk – mondta Marie és gyors léptekkel közelített az ajtó felé.
Seth azonnal felvezetett bennünket Carlisle vizsgálójába, úgyhogy út közben csak elkiáltottam magam, hogy „Sziasztok”, és gondoltam majd visszafelé beszélgetünk. Miután odaértünk a vizsgálóba Marie azonnal Noah-hoz rohant és megnézte minden kötését, hogy rendben van-e, majd gyorsan ellenőrizte a karjait és lábait is, hogy nehogy valami gond legyen, végül pedig megtapogatta óvatosan a hasát, nehogy belső vérzése legyen. Nagyon szakszerűen csinálta, úgyhogy Carlisle meg én csak döbbenten figyeltük. Noah szerencsére aludt, így abban reménykedtem, hogy kisurranunk gyorsan és mire felébred, már újra La Push-ban leszünk, így nem kéne megtudnia, hogy Marie is átjött a határon.
- Hol tanulta ezt? – kérdezte meg végül Carlisle azt, amire én is kíváncsi voltam.
- Egy szakiskolában, miután Noah először átváltozott, úgy gondoltam, hogy szükségem lesz ilyesfajta ismeretekre, ezért beiratkoztam és estin elvégeztem a nővérképzőt – mondta Marie még mindig Noah-t vizsgálva.
- Ennyire fiatalon? – kérdezte Carlisle döbbenten.
- A szükség nagy úr – vonta meg a vállát Marie.
- Oh, bocsánat – kaptam észbe. – Marie ő itt Carlisle, Carlisle ő pedig itt Marie, Noah húga.
- Örvendek, kisasszony – nyújtott kezet neki Carlisle. Marie pedig egy kicsit habozott, de utána azért kezet rázott vele.
- Inkább, csak Marie, Dr. Cullen – mondta Marie kedvesen.
- Ha szükséged lenne állásra, akkor szívesen beajánlanálak a kórházban – mondta Carlisle lelkesen.
- Köszönöm, még meggondolom. Tehát két borda és zúzódások? – kérdezte Marie.
- Igen, ennyi sérülése van, hacsak nem találtál még valamit.
- Nem, szerencsére nem.
- Milyen gyorsan gyógyulnak a sérülései, Noah-nak? – kérdezte Carlisle kíváncsian.
- Úgy egy-két nap alatt összeforr a csontja, ha nem szilánkosra törik, akkor kell neki egy hét is, mire rendbe jön – mondta Marie keserűen.
- Sűrűn megsérül? – kérdeztem kíváncsian.
- Igen, elég sűrűn. Általában egy vámpírral könnyedén elbánik, de ha ketten vannak, akkor már lehetnek gondok. Hányan támadtak rá a családból? – fordult Marie Carlisle felé.
- Csak egyikünk, de hidd el, hogy félreértés volt. Emmett kedvence a medve az állatok közül és a bátyád éppen medveként rohant végig az erdőn, és ruha sem volt a lábára kötve, ahogy a farkasoknak szokott.
- Egy vámpír? Az meg, hogy lehet? – kérdezte Marie döbbenten.
- Emmett képessége, úgymond, hogy nagyon erős, sokkal erősebb, mint a többi vámpír. Ezért kaphatta el, de még szerencsére időben észbekapott és nem harapta meg – mondta Carlisle megkönnyebbülten.
- Miért? Mi történt volna, ha megharapja? – kérdezte Marie meglepetten. – Mármint azon kívül, hogy elkezdi kiszívni a vérét.
- A fogainkat méreg vonja be, hogyha belemélyesztjük egy alakváltóba, akkor meghal. Rájuk nézve halálos mérgünk van, ha embert mérgezünk meg, akkor ő átváltozik – magyarázta Carlisle.
- Mi? Azt akarod mondani, hogy Noah belehalhatott volna ebbe a kis „félreértésbe”? – mutatott a lány idézőjeleket és az arcára kiült a rémület.
- Igen, azt. Noah nem mondta el, hogy milyen veszélyes számára a harapásunk? – döbbentünk meg Seth-tel.
- Nem, soha nem beszélt erről – mondta Marie dühösen. – Majd ha felébredt, akkor számolok vele ezért.
Még egy ideig beszélgettünk, majd lementünk a nappaliba és Marie-t kettesben hagytuk Noah-val, hogyha felkelt, akkor nyugodtan beszélgethessenek.


(Marie szemszöge)

Ezt nem hiszem el! Képes volt előlem eltitkolni egy ilyen fontos dolgot. Jogom lett volna tudni, hogy egyetlen harapás is halálos rá nézve. Fel kellett volna rá készítenie, hogy ez is megtörténhet. Hogy tehette ezt velem? Amikor megbeszéltük David után, hogy mindig mindent elmondunk egymásnak és soha többé nem lesznek titkaink a másik előtt. Akkor és ott tisztáznia kellett volna ezt is.
- Marie? – szólított meg Noah a fájdalomcsillapítóktól kábultan. Még nagyon gyenge, inkább majd később tisztázzuk ezt a helyzetet. Ráérek pár óra múlva megdorgálni.
- Itt vagyok – válaszoltam gyengéden.
- Már La Push-ban vagyok? – kérdezte döbbenten.
- Nem, még a Cullen házban vagyunk. Elaludtál a sok fájdalomcsillapítótól – magyaráztam neki a helyzetet. Mire a szemei felpattantak és idegesen nézett körbe.
- Hol van Seth és Jacob? – kérdezte kicsit dühösen, de felkelni nem bírt.
- Lent vannak a nappaliban a többiekkel.
- Egyedül hagytak téged ebben a házban? Egyáltalán miért hozott ide, Jacob, amikor kifejezetten kértem, hogy maradj a határ túlsó oldalán – hadarta idegesen a szavakat és próbált felkelni. – Azonnal elviszlek innen, ez nem biztonságos. Gyerünk! – mondta határozottan és feltápászkodott.
- Rendben, de csak óvatosan. Gyere, támaszkodj rám – ajánlottam és bebújtam a hóna alá, hogy meg tudjam támasztani.

Lassan kecmeregve indultunk el lefelé, ahogy megláttak minket Seth rögtön odaszaladt, hogy segítsen nekem. Hálásan rámosolyogtam, aztán valami nagyon váratlan dolog történt. Ő lépett be az ajtón, a nyakában pedig Jacob bevésődése, Renesmee vidáman kacagott. Istenem, semmit sem változott. Még mindig ugyanolyan tökéletes, mint amikor utoljára láttam. Vajon hogy került ide? Teljesen elmerültem a gondolataimban és csak bámultam őt, ahogy ő is engem. Noah hangja hozott vissza a valóságba.
- Hát ez a korcs, meg mi a fenét keres itt? – kiabálta dühösen. – Nem kapod meg a húgomat, hiába követsz minket. Soha nem lesz a tiéd felfogtad? – üvöltötte Noah és ellökött magától, majd gyorsan kicsit távolabb szaladt és már át is változott, mint egy dühöngő őrült. David is felvette a támadó pozícióját, miután Renesmee-t gyorsan odaadta egy barnahajú lánynak.

Mindenki döbbenten figyelte a jelenetet, aztán a legnagyobb vámpír, akinek a nevét nem tudtam, mert igazából még csak Carlisle-t mutatták be. Elkapta Noah-t és lefogta, míg egy szőke hajú fiú egész közel ment hozzá, Noah pedig a következő pillanatban összeesett és visszaváltozott. David pedig azonnal felegyenesedett.
- Ne! – sikoltottam fel és Noah-hoz akartam rohanni, de Seth utánam kapott és szorosan lefogott. – Ne bántsátok! – kiabáltam tovább. David pedig szomorú tekintettel nézett rám. Igaza van, hiszen én küldtem el, mert Noah-t választottam. Azt hazudtam neki, hogy a bátyám a fontosabb és mellette akarok lenni, pedig mindketten ugyanolyan fontosak nekem, csak másképpen. Noah-t azért szeretem, mert ő a családom, a testvérem, de Davidet szerelemmel szeretem. Miért nem lehetnek mindketten az enyémek? Talán önző lennék? – gondolkodtam el újra miközben próbáltam kiszabadulni Seth karjaiból. A vörös hajú vámpír pedig hirtelen mosolyogva felém kapta a fejét. Vajon mit tart ennyire viccesnek? Nem tudom, de ha erősebb lennék, akkor most letörölném a vigyort a képéről. Még egy kép is belopózott az elmémbe, ahogy rávetem magam és móresre tanítom. Most meg kuncog. Hát ez hihetetlen, ilyen idegesítő lényt még sosem láttam.
- Nem fogja bántani senki sem – szakított ki Seth a gondolataimból. – Jasper csak lenyugtatta, ez a képessége. Nincs semmi baja, csak alszik.
- Biztos vagy benne? – kérdeztem ijedten.
- Igen, most ugyanaz történt vele, mint Sonjával. Emlékszel? – kérdezte halkan, hogy más ne hallja meg.
- Igen, emlékszem.
- Jól van, megnyugodtál? – kérdezte és megsimogatta a karomat.
- Igen, egy kicsit.
- Remek, akkor most szépen visszavisszük a vizsgálóba. Rendben? Azután pedig megvárjuk, amíg felébred.
- Inkább tegyük a kocsiba, és vigyük vissza La Push-ba. Azt hiszem, hogy az mindenkinek jobb lenne.
- Jól van, legyen, ahogy akarod – bólintott rá Seth a tervemre, majd elengedett és végre odamehettem a bátyámhoz.
A két vámpír azonnal kihátrált az utamból, hogy odaférjek, majd Seth és Jacob megfogták Noah-t én pedig az ajtóhoz szaladtam és kinyitottam nekik, hogy elmehessünk. Ahogy elmentem David mellett újra megéreztem azt az ellenállhatatlan illatot, amit mindig is imádtam benne. Annyira jó lett volna a karjaiba bújni, mint régen, amikor boldogok voltunk. Bár ez csak kérész életű boldogság volt a számunkra, mert nagyon gyorsan lebuktunk Noah előtt. Talán, ha elmondtam volna Noah-nak már az elején, hogy egy félvérrel randizom, akkor jobban fogadta volna? Nem, azt nem hinném. Most már úgyis mindegy. David majd talál magának valaki mást. Hiszen már eltelt két év, biztosan elfelejtett. A fiúk már betették Noah-t a kocsiba és Jacob is beült a volánhoz, úgyhogy gyorsan odaszaladtam az autóhoz, elbúcsúztam Seth-től és beszálltam. Jacob megértően rám pillantott, majd beindította a motort és elhajtottuk vissza La Push felé. Vajon meddig marad, David? Végül is mindegy, már biztosan közömbös vagyok a számára, hiszen elküldtem. Ki kell vernem őt a fejemből.

Sziasztok! Előre is elnézést kérek, de mivel egész szombaton esküvőn leszek, ezért a következő friss, csak vasárnap délután, vagy este felé kerül fel. Megértéseteket köszönöm. Puszi Drusilla