Történet szerelemről és családról - 77. fejezet

Éjszakai kiruccanás



SZIASZTOK! AZT HISZEM, HOGY ERRE A FEJIRE MÁR SOKAN VÁRTATOK. NOS, AZT HISZEM, HOGY MEGÉRTE A SOK MUNKÁT, MERT SIKERÜLT IGENCSAK SZENVEDÉLYES FEJIT ÍRNOM NEKTEK. SZÓVAL ERŐTELJESEN 18+, CSAK SAJÁT FELELŐSSÉGRE. PUSZI, DRUSILLA


(Carlisle szemszöge)



Nevetve futottam Esme után, mint valami hormontúltengett tinédzser, akivel éppen incselkedik a szerelme. Mennyit láttam ilyesmit, amikor még egyedül voltam. A párok üldözték egymást az erdőben, és boldogan kacarásztak közben. Mennyit vágytam rá évszázadokon át, hogy egyszer majd én is játszhassak a kedvesemmel, és szerethessem. Sosem voltam irigy természet, de azokat igenis mindig irigyeltem, akik boldogan, és rajongással ölelhették magukhoz a szeretett nőt. Pontosan olyan nőre vágytam mindig is, mint Esme. Mi sem bizonyítaná jobban, hogy nem veszett el a lelkem, mint az a tény, hogy nekem ajándékozták őt. Ha ekkora jutalmat érdemeltem ki, akkor annyira nem lehetek rossz lélek.

- Úgysem fogsz meg – kuncogott szerelmem a hátam mögül, és hirtelen egy teljesen másik irányba fordult, és arra szaladt tovább.

Hogyan került mögém? Hiszen az illata egész végig más irányba terelt. Oh, a kis hamis. Összevissza hagyott nyomokat az erdőben, amíg én a kádat szereltem, azért van mindenhol az ő édes aromája az orromban. Hát, ha tényleg nagyon szeretne játszani, akkor én készséggel megadom neki a lehetőséget. A végén úgyis hagyja magát elkapni, hiszen pontosan úgy vágyik rám, mint én őrá.

- Rossz kislány – mordultam fel szelíden, amikor megint incselkedve kifordult a karjaim elől.

- Ma éjjel meg kell dolgoznod értem – szaladt el megint egy másik irányba.

- Ha elkaplak, akkor lesz, ne mulass – álltam meg nevetve.

Majd behunytam a szemeimet, és erősen koncentrálni kezdtem, mintha vadásznék. Csak ezúttal a szerelmem volt a célpont, akit el kellett csípni.

- Ha elkapsz, akkor azt teszel velem, amit csak akarsz – csilingelte szerelmem.

- Vigyázz, hogy mit ígérsz – csóváltam meg a fejem. Sosem tennék olyasmit, amivel kapcsolatban nem lennék benne biztos, hogy ő is akarja. Bármennyire is vágynék rá.

- Ez egy teljesen komoly ajánlat volt – jelent meg tőlem nagyjából tíz méterre abban a gyönyörű régimódi fűzőben, amit nemrégen pedzegetett, hogy szeretne benne szerepjátékot játszani.

- Hűha – villantak meg a szemeim. – Egyszerűen gyönyörű vagy, édesem – ámultam el. A fűző tökéletesen kiemelte Esme karcsú, formás alakját, és csodálatos telt kebleit. A szoknyája az egyik oldalon egészen a földig lógott, míg a másik oldalán fel volt kötözve egészen combközépig, hogy az egyik formás lába kivillanjon minden egyes mozdulatnál, ezzel sejtelmességet kölcsönözve kecses mozgásának. Gyönyörű, gesztenyeszínű haja pedig lágyan omlott le a vállán.

- Köszönöm, te sem panaszkodhatsz – kacsintott rám. Esme rám kacsintott? Most pajkos kislányt játszik?

- Mit csinálsz? – húztam fel a szemöldököm.

- Na de, uram, azt hittem, hogy minden vágya az, hogy játsszon velem egy kicsit – kuncogott fel.

- Nem tagadom, hogy így vagy, asszonyom – szálltam be a játékba.

- Kisasszony – vágta rá azonnal.

- Oh, elnézést kérek, kisasszony – javítottam ki magam azonnal. – Szabad megtudnom a becses nevét? – kérdeztem, mire kedvesem arcáról lefagyott a mosoly, és heves gondolkozásba kezdett.

- Talán még a nevét is elfelejtette hirtelen? – mosolyodtam el gonoszan.

- Nem, a nevem mindig attól függ, hogy éppen hogyan szeretnének szólítani – rántotta meg a vállát hetykén. Szép hárítás, igazán szép. Pedig azt hittem, hogy most megfogtam, de a jelek szerint mégsem.

- Na és, ha én az igazi nevén szeretném szólítani a kisasszonyt? – kérdeztem kíváncsian.

- Akkor azt is megteheti – termett előttem, és kihívóan végigsimított a mellkasomon. – Vagy szólíthat kedvesemnek, szerelmemnek, vagy akár Esmének is. A második nevem pedig Anne, ha az tetszene jobban az úrnak.

- Mind a négy lehetőség igen csábító – fontam a dereka köré a karjaimat.

- Csábító, hogyha tud követni a meglepetés helyszínéig – csusszant ki megint a karjaim közül, és ismét futásnak eredt.

- Mit csináltál, kicsim? – kiáltottam utána.

- Meglátod, hogyha tudsz odáig követni – kacagott fel. Hm… még sosem volt ilyen kis pajzán, de ez határozottan tetszik.

- Gonosz volt téves nyomokat hagyni szét az erdőben – mondtam határozottan. Így sokkal nehezebb lekövetni, mint egyébként lenne.

- A szép dolgokért meg kell dolgozni, uram – jött azonnal a válasz.

- Ezzel a ténnyel nem tudok vitatkozni – sóhajtottam fel.

Bár Esméért bármit hajlandó lennék megtenni, az, hogy éppen üldöznöm kell őt kifejezette üdítő tevékenység. Egyébként is nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy mit forgat abban a csinos kis fejében, mert, hogy készült valamivel az elképesztően vadító ruhán kívül is, az egészen biztos. Csak azt nem tudom, hogy mi lehet a meglepetés, de végül is, hamarosan meg fogom tudni, hogy mi az a titok, amiért az erdőnek egészen a mélyére jövünk, vagy nem is biztos, hogy az erdőben van, mert lassan már félúton járunk a vége felé.

- Mindjárt ott vagyunk, és ha nem kap el, akkor erről a szép éjszakáról bizony lemarad, uram – nevetett Esme.

- Majd adok én önnek, kisasszony – kapcsoltam gyorsabb tempóra.

Nem sokkal később pedig elkaptam kacagva menekülő szerelmemet. A látványtól pedig, ami elém tárult, egyszerűen megszólalni sem tudtam. Egy takaros kis ház állt az erdő szélén. Apró volt, de nagyon szép, pontosan olyan, ahová el lehet vonulni egy kis időre egyedül, vagy kettesben, hogyha szeretne valaki.

- A miénk – nézett rám Esme csillogó szemekkel.

- Honnan tudtad meg, hogy ez a kis házikó itt áll? – kérdeztem kíváncsian.

- A nagyház tulajdonosáé volt, amint megvettünk. Amikor megbeszéltem vele a részleteket, akkor kérdezte, hogy nem szeretném-e megvenni ezt a kis házikót is hozzá. Én pedig úgy döntöttem, hogy jó lesz nekünk.

- Azt hiszem, hogy ez egy nagyon jó döntés volt, kisasszony – tértem vissza a játékunkhoz. Majd egy határozott mozdulattal a karjaimba emeltem szerelmemet.

- Itt tölthetjük az éjszakát, uram, ha van kedve – mondta kihívóan.

- Ami azt illeti éppen kérni akartam – csókoltam meg szenvedélyesen.

Majd nagy nehezen megtalálva a kilincset berontottam édes terhemmel a faházba. Körülnézni sem volt időm, és az ingem már repült is a legközelebbi bútor felé, a nadrágom pedig egy szempillantás alatt a bokámnál landolt, az alsómmal együtt. Kedvesem pedig hevesen hozzám igazította magát, és azonnal magába fogadott. Nem tudtam mire vélni ezt a hirtelen jött hevességet, de nem is tettem szóvá, mert éppen mással voltam elfoglalva. Úgyhogy szerelmemet csak egy határozott mozdulattal a falhoz nyomtam, majd lábait a derekam köré tekerve meg is tartottam, hogy ne kelljen lábujjhegyen ágaskodnia, és felvettem a heves ritmust, amit diktált. Néhány mozdulattal később pedig egyszerre kiáltottunk fel a gyönyör mámorában. Talán még sosem voltunk ennyire gyorsak, és hevesek, de ennek az élménynek is megvoltak az előnyei. A teljes bizalom egyértelmű jele volt Esme heves, és gyors támadása. Azt jelenti, hogy többé akkor sem fog egy kicsit sem megijedni, ha esetleg valamivel hevesebben kívánom meg, mint általában. Bár ennél jobban már nem lehet vágyni egy nőre, legalábbis ez a meggyőződésem. Miután egy kicsit visszanyertem a józan eszem, Esmével a karomban indultam el az ágy felé, és kényelmesen elhelyezkedtem rajta, míg szerelmem azonnal a mellkasomhoz simulva karolta át a derekamat, viszont makacsul nem nézett rám, amit nem tudtam mire vélni.

- Elég ügyetlen próbálkozás volt, igaz? – motyogta nem sokkal később.

- Mire gondolsz? – kerekedtek ki a szemeim. Én inkább a vad, heves, szenvedélyes, elképesztő jelzőket használtam volna. Ráadásul szerintem elképesztő volt ez az egész kis játék.

- Erre a szerepjátékos kísérletre – pislogott fel rám zavarban. Volt egy olyan érzésem, hogy el is pirulna, ha még képes volna rá. – Nem voltam túl felkészült, és ügyes. Semmi pillanat alatt zavarba hoztál, amikor megkérdezted a nevem. Nem készültem álnévvel, és hirtelen nem jutott eszembe semmi, csak a saját nevem, ami elég gyenge kísérlet az én olvasatomban.

- Azt hiszem, hogy ez az egész, egy fantasztikus első kísérlet volt, ha engem kérdez a kisasszony – simítottam végig a vállán. – Talán csak annyi volt a baj, hogy túl kevés ruha került le kegyedről. Sőt, egy árva ruhadarab sem lett a padló, vagy a szék vendége.

- Önön is rajta maradt a nadrágja – kuncogott fel.

- Igen, de csak a cipőm miatt, ami nem hagyta, hogy kilépjek belőle – vágtam rá azonnal.

- Szóval, tetszett a játék? – villant rám a tekintete.

- El se tudod képzelni, hogy mennyire – nyomtam gyors puszit az ajkaira. – Főleg a vége, és az üldözés része, tehát tulajdonképpen az egészet imádtam – cirógattam meg megint a vállát.

- Nekem is tetszett, főleg, hogy életemben először jártam túl az eszeden a hamis illatnyomokkal – húzta ki magát büszkén.

- Valóban nagyon ügyes gondolat volt, de azért elkaptalak – mondtam elégedetten.

- Csak azért, mert hagytam magam elkapni – nézett rám komolyan. Édes volt, ahogy felhúzta a kis pisze orrát.

- Ez is bizonyítja, hogy milyen ellenállhatatlan és jó férj vagyok – incselkedtem vele.

- Ha ilyen elbizakodott vagy, akkor legközelebb talán nehezebb préda leszek – mondta tetetett morcossággal.

- Hm… préda? – mosolyodtam el. – Tudod, egyes lények nagyon lassan cserkészik be az áldozatot, viszont, hogyha megvan, akkor is csak finoman és komótosan teszik az áldozatukká – fordítottam a hátára.

Majd fölé gördültem, és a hajába túrva finoman hátrahúztam a fejét, hogy a célba vehessem az érzékeny nyakát. Mindig is imádta, amikor a nyakát kényeztettem, főleg a kis gödröcskét a nyaka és a kulcscsontja közti találkozásnál.

- Akkor most te vagy a vad, én pedig az áldozat, aki észre sem veszi, hogy igába hajtják? – kérdezte miközben élvezettel túrt bele a hajamba.

- Ez a tervem – motyogtam a füle mögötti puha bőrnek. – Mit gondolsz, van esélyem?

- Csak akkor tudhatjuk meg, ha próbálkozol, hátha sikerül – hajtotta hátra még jobban a fejét, hogy teljesen hozzáférhessek.

- Majd nagyon igyekszem – mondtam komolyan.

Majd nyelvemmel elindultam a két keble közötti völgyecske felé, miközben türelmesen bontogattam rajta a feszes fűzőt, amit legszívesebben eltéptem volna jelen pillanatban, de mi nem vagyunk azok a rombolós fajták, ha ruháról van szó. Habár volt már rá példa, de akkor miben jönne haza kedvesem? Egyébként is, ezt a darabot, még sokszor szeretném rajta látni. Ráadásul azt kell, hogy mondjam, hogy mostantól komolyan áldani fogom az elől is befűzhető darabokat, így sokkal egyszerűbb kibontogatni, mint amikor szerelmem hátán van a zsinórja.

- Jó úton haladsz – sóhajtott fel, amikor a fűzőt és a felsőt is egyszerre csúsztattam le róla.

Majd a kis gombocskát a keble közepén finoman a fogaim közé csippentettem, és ingerelni kezdtem. Esme szinte azonnal megvonaglott az érintéstől, és kezeivel a vállamba markolva próbálta egy helyben tartani magát. Imádtam azt a halk nyöszörgő hangot, ami ilyenkor feltört kedvesem torkából, és halk elfojtott sikolyait, amellyel tetszését fejezte ki a kényeztetés iránt, de eszemben sem volt nem megízlelni őt mindenhol, ezért ajkaimmal lassan a másik keble felé vettem az irányt, hogy azt a gyönyörű halmot is kitűntethessem a megérdemelt figyelemmel. Már a köldökénél jártam az ajkaimmal, és nedves köröket hagytam körülötte, amikor elkezdtem meglazítani a szoknyáját, hogy attól is megszabadíthassam. Az anyag gyorsan és engedelmesen adta meg magát, szerelmem pedig kissé megemelte a csípőjét, hogy megkönnyítse a dolgomat. A szoknyának menni kellett, viszont a bugyit eszem ágában sem volt levenni róla. Az imént is hatalmas izgalommal töltött el, ahogy csak félrehúzta, de nem vette le. Volt valami elsőalkalmas bája az egész helyzetnek. Nem tudom pontosan, hogy miért, de felizgatott a tudat, hogy rajta marad a fehérnemű, és csak félre fogom húzni az útból az apró anyagot. Szerettem volna, ha a mai éjszakánk különleges, és újdonságokkal teli lenne, ezért miután félrecsúsztattam a fekete csipkét szerelmem legérzékenyebb pontjáról először finoman megsimogattam, és apró köröket írtam le rajta, amik nagyon jól szoktak esni kedvesemnek. Majd egyik ujjamat lassan elmerítettem kívánatos testében, míg ajkaimmal rátaláltam az apró pontocskára, ami fokozta a gyönyört csodálatos feleségem testében. Kínzóan lassan mozgattam ujjamat, és nyelvemet, hogy minél jobban elnyújtsam számára a percet. Azt akartam, hogy minél lassabban érje el a gyönyör kapuit, mert akkor annál nagyobb lesz az élvezet, ami ott vár rá.

- Carlisle, kérlek – markolt Esme az ágykeretbe, hogy megkapaszkodhasson valamiben.

- Nem-nem – motyogtam felpillantva rá egy pillanatra. – Nem fogok kegyelmezni – mondtam határozottan. Majd visszatértem az előző tevékenységemhez, hogy el ne vesszen a pillanat, amire szerelmem már oly nagyon vágyott.

- Ezt még kamatostul fogod visszakapni – nyöszörögte, majd a teste vonaglani kezdett. Néhány pillanattal később pedig kéjesen sikoltozni kezdett, miközben elérte a beteljesedést. Boldog mosollyal az arcomon figyeltem pihegő kedvesemet, aki behunyt szemmel lovagolt a gyönyör hullámain. Mellé feküdtem, és finoman cirógattam, amíg ki nem nyitotta a szemét.

- Jó volt? – simogattam meg az arcát.

- Az nem kifejezés – mosolygott rám kissé még zihálva. – Most viszont te jössz – simított végig a mellkasomon, egészen addig, amíg el nem kaptam a kezét.

- Bizony, hogy én jövök – gördültem fölé. – Persze, csak ha nem fárasztottalak ki túlzottan.

- Azt hiszem, hogy még nem vagyok annyira fáradt, hogy visszautasítanám az ajánlatot – markolt a fenekembe, ami eléggé váratlan mozdulat volt, de határozottan tetszett a helyzet.

- Ez esetben, messze még a reggel – mosolyodtam el.

Majd egy lágyan magamévá tettem kedvesemet. Aki egy hirtelen mozdulattal fölém gördült, hogy lassú ringatózásba kezdjen. Az utóbbi időben a jelek szerint nagyon is kedvére való ez a póz az én legnagyobb örömömre is, mivel imádom nézni a tökéletes idomait szeretkezés közben. Egyszerűen ellenállhatatlan, ahogy dús keblei a mozgásával megfelelő ütemben hullámzanak, ahogy a csípője az enyémnek feszül, és ahogy kezeivel a mellkasomon támaszkodik.

- Annyira szép vagy – simítottam végig a nyakán át, egészen a derekáig. Majd kezeimet melleire simítva finoman masszírozni kezdtem, hogy fokozhassam az élvezetét. Mire egy kicsit gyorsabb tempóra váltott. Majd, mintha csak észbekapott volna megint lelassította a tempót. – Most te vagy kegyetlen – ragadtam meg a csípőjét, hátha gyorsíthatok egy kicsit a mozgásán.

- Mondtam, hogy még vissza fogod kapni, most én nem kegyelmezek – mosolyodott el egy pillanatra.

Majd megragadta a kezeimet, és felhúzott magához. Azonnal kezeim közé fogtam az arcát, és lágyan csókolni kezdtem, azután pedig egyre hevesebben, egészen addig, amíg bebocsátást nem engedett az ajkai között. Amint a nyelvem elérte az övét mindketten elégedetten sóhajtottunk fel. Hogy feleségem eszét vesztve kezdje el ringatni magát gyorsabb ritmusban a legnagyobb örömömre. A kezeimet az arcáról kiindulva lecsúsztattam a derekára, majd finoman feneke alá nyúlva segítettem neki a mozgásban. Esme megint lassítani próbált néhány mozdulat után, de ezúttal nem hagytam neki. Szorosan magamhoz öleltem, majd hátradőltem, és egy gyors mozdulattal fölé gördültem.

- Hé – szakadt el az ajkaimtól panaszosan. – Csak akkor vagy türelmes, ha engem kínzol?

- Sajnálom, legközelebb alávetem magam minden egyes kínzó módszerednek. Esküszöm – hallgatattam el egy csókkal. Majd még hevesebb mozgásba kezdtem, és néhány órának tűnő perc után ismét elért minket a beteljesülés. Vámpír létemre szinte fáradtan hanyatlottam kedvesemre, miközben ott simogattam, ahol csak elértem, ahogy ő is engem. – Szeretem az ilyen éjszakákat – csókoltam bele a nyakába.

- Akárcsak én – túrt bele a hajamba, hogy gyengéden maga felé fordítsa az arcomat. – Iktassunk be néha egy kis kiruccanást ide – harapott az ajkába.

- Igen, szerintem is – egyeztem bele azonnal. Majd legördültem kedvesemről, és a mellkasomra húztam.

- Mennyire normális az, hogy szinte már fáradtnak érzem magam? – emelte fel a fejét hirtelen, hogy a szemembe nézzen. – Mi a diagnózisod a helyzetemre?

- Az, hogy kellőképpen kifárasztottam a kedvesemet – villantak meg a szemeim.

- Azt hiszi, uram? – kérdezte pajkosan. Ajaj, visszatért az este eleji kis fény a szemeibe. Ez jelen helyzetben csak jót jelenthet.

- Talán nem így van, kisasszony? – rántottam magamra.

- Az csakis öntől függ – rántotta meg a vállát nemtörődöm módon.

- Mitől is? – kérdeztem döbbenten.

- Hogy annyira fáradt-e, hogy ma már ebből nem lesz semmi, vagy… - hagyta félbe a mondatot.

- Vagy – tepertem le az ágyra, és a karjait a feje fölé szorítva ismét a combjai közé helyezkedtem. – Nagyon pimasz lettél a kis játékunk ürügyén – mosolyogtam rá.

- Nem értem, hogy miről beszél, uram – sóhajtott fel értetlenül.

- Maga egy hihetetlen nő, kisasszony – csóváltam meg a fejem.

- A nevem, Jersey – kacsintott rám. – Azt hiszem, hogy egy ilyen éjszaka után legalább a nevem megtudhatja – harapott az ajkába.

- Elképesztő vagy – simítottam végig a gesztenyebarna tincsein.

- Igyekszem – kuncogott fel. Majd elhallgatatott egy csókkal…

Történet szerelemről és családról - 76. fejezet

Beilleszkedés




(Carlisle szemszöge)



Már nagyon ideges voltam amiatt, hogy képesek leszünk-e visszafogni Emmettet, ha esetleg nekiindulna a városnak. Ez lesz vele az első kísérletünk, és hiába tartozik már egy ideje közénk, az ereje sokunkkal ellentétben nem sokat csökkent. Valószínű, hogy mivel Emmett már emberként is nagyon erős volt, így vámpírkorába ezt a képességét hozta magával.

- Oké, akkor most mit fogunk csinálni? – nézett rám kérdőn legújabb családtagunk, amikor megálltunk.

- Első körben vadászol egyet – válaszoltam higgadtan. – Van néhány medve a környéken.

- Nincs huszonnégy órája, hogy vadásztam – állapította meg. – Hogy fejlődik az önuralmam, ha állandóan vadászom?

- Egyelőre az a fontos, hogy ne legyél szomjas, amikor kísérletezni kezdünk az önuralmaddal. Ezer illatot fogsz érezni, és el fogsz csábulni, akármennyire is erős jellem vagy – magyarázta komolyan.

- Rendben, akkor elkapok néhány macit – bólintott rá, majd azonnal az illat után vetette magát. Közben Edward és én is vadásztunk egyet, hogy legyen erőnk Emmett ellen. Nem telt bele egy órába, és már túl is voltam a vadászaton, ahogy fogadott fiaim is.

- Felkészültél? – kérdeztem Emmettre nézve.

- Nem tudom, hogy milyen lesz a helyzet, úgyhogy gondolom felkészültem. Próbáljuk meg, és reménykedjünk – mondta Emmett határozottan.

- Rendben, akkor Edward, tudod a dolgod – néztem rá fiamra.

- Persze, részemről kezdhetjük – biccentett Edward, és koncentrálni kezdett. Majd én is felvettem a harci állást, hogy el tudjam kapni, ha előrelendülne.

- Emmett, akkor most elindulunk északi irányban, és úgy egy kilométer után megállunk – adtam ki az utasítást. – Kövessetek – fűztem még hozzá, és azonnal futásnak eredtem. Tisztán hallottam, hogy a fiaim is követnek, úgyhogy nyugodtan futottam. Majd a város előtt egy jó kilométerrel megálltam, és a fiúk is követték a mozdulatot. – Jól van, most pedig végy mély levegőket – adtam ki a következő utasítást. Mire ő engedelmesen nagyokat kezdett szippantani a levegőből.

- Érzel valamit? – kérdeztem kíváncsian.

- Még nem nagyon – rázta meg a fejét Emmett.

- Menjünk egy kicsit közelebb – ajánlotta Edward.

- Rendben, de csak párszáz métert – bólintottam rá. – Gyere, Emmett – mondtam határozottan. Ő pedig követett. – Akkor most vegyél még egy mély levegőt.

- Oké – szippantott mélyet ismét. Majd állatias morgás tört fel a mellkasából, és azonnal meg is indult volna a város felé, ha Edward nem kapcsol gyorsan, és el nem kapja.

- Carlisle, gyorsan, nem bírom sokáig tartani – kiáltott Edward.

- Itt vagyok – termettem előttük. Azután pedig nagy nehezen elvonszoltuk Emmettet a tűzvonalból. – Ez így nem lesz jó – ziháltam, amikor elég távol értünk az illatok forrásától.

- Sajnálom – hajtotta le a fejét Emmett.

- Ez normális reakció az esetedben. Elég sok ideje nem hagytunk már emberek közelében lenni, mert nem bírtunk volna visszafogni. Most viszont már meg tudjuk akadályozni egy ideig, hogy eljuss az emberekhez. Csak talán egy kicsit gyorsan hagytuk, hogy elébe menj a dolgoknak. Próbáljuk meg először csak egy kicsit közelebb – javasolta Edward. – Gyere utánam, és állj meg ott, ahol én – mondta határozottan Emmettnek. – Apa, te maradj mögötte, minden eshetőségre. Ha mozdulni próbál, azonnal kapd el – nézett rám.

- Jó ötlet, fiam – bólintottam rá. Én is ezt javasoltam volna, ha Edward nem előz meg.

- Hát nem tudom, az előbb kis híján nekiestem az új lakhelyünknek – fintorodott el Emmett.

- Sajnos ezzel mindenki így van az elején. Ha hiszed, ha nem, még Rose és Esme is igen nehezen élte meg az első próbálkozásokat. A hibák ilyen fiatal korban elkerülhetetlenek a fajtánknál. Még nekem is volt olyan pillanatom az elején, amikor meginogtam, és nagyon nehéz volt otthagynom valakit, hogy táplálkozzak belőle – magyaráztam csendesen. – Nem szabad feladni, és egyszer már tökéletesen fog menni, ahogy mindenkinek közöttünk. Úgyhogy gyerünk. Második kísérlet. Vegyél még levegőt – adtam ki az utasítást.

- Legyen – sóhajtott fel Emmett. Majd engedelmesen mély levegőket kezdett venni. A szeme azonnal elfeketedett, és újra morgás tört fel a mellkasából, de ezúttal kevésbé volt vad. Talán másodszorra már próbálta kontrollálni a cselekedeteit.

- Fogd le, gyorsan – kiáltott fel Edward. Én pedig azonnal Emmetthez csapódtam. Aki valóban előre akart lendülni. – Hátra – feszült neki Edward is a hatalmas testnek. Majd némi küzdelem árán sikerült kituszkolnunk ismét Emmettet a veszélyzónából.

- Most már jobb volt – mondtam büszkén.

- Hát legfeljebb egy szemernyit – húzta el a száját legújabb családtagunk.

- Az is számít az elején – bíztatta Edward is.

- Újra – mondtam határozottan. Mire Emmett engedelmesen elindult megint. Edward pedig beállt ugyanoda, ahol az előbb volt, hogy ismét lefoghassa testvérét, ha szükséges. – Mély levegőt – szóltam rá komolyan.

- Jól van, egy pillanat – masszírozta meg Emmett az orrnyergét. Még egész létezése során nem láttam ennyire komolynak.

- Csak nyugodtan, nem engedjük meg, hogy bárkiben is kárt okozz – mondtam nyugtatóan.

- Tudom, de akkor is szörnyű, amikor ellepi az agyamat az őrület, és nem én parancsolok a testemnek – mondta kissé idegesen.

- Nézd, Emmett, pontosan tudom, hogy ez mennyire félelmetes, és nehéz egy vámpír életében, de meg tudod csinálni. Tudom, hogy képes vagy rá, és bízom benned, ahogy Rose, Esme és Edward is. Csak gyakorlás kérdése az egész. Egyre jobb, és jobb leszel, azután pedig már nyugodtan elviheted a városba sétálni Rose-t, mert nem lesz semmi, ami megakadályozhatna benne – magyaráztam, hátha ezzel egy kicsit lehiggaszthatom. – Felkészültél? – kérdeztem végül.

- Azt hiszem – bólintott, majd megint nagy levegőt vett. Árkus szemekkel figyeltem Edward minden egyes reakcióját, de nem úgy nézett ki, mint aki aggódik. Egészen jól ment neki. Sőt, kifejezetten jól. Már legalább negyed órája álltunk mozdulatlanul, amikor Emmetten látszódni kezdett, hogy el fog borulni az agya.

- Mennyire bírja még? – kérdeztem halkan Edwardot.

- Határon van. Egy-két perc legfeljebb és elveszíti a kontrollt – súgta vissza fiam. Majd mindketten megfeszültünk, és vártuk, hogy mikor próbál kitörni a vámpír éne. Igaza volt Edwardnak, mert két perc múlva Emmett valóban megfeszült, és újra nekiindult volna, ha nem kapjuk el ismét.

- Jól van, nyugi, nagyon jól csinálod – húztam visszafelé, hogy enyhüljön rajta a nyomás. – Szépen lassan elhátrálunk. Próbálj meg felülkerekedni az ösztöneiden – folytattam tovább a beszédet, hátha sikerül észhez térítenem.

- Tisztulnak a gondolatai, folytasd – mondta Edward biztatóan.

- Ne gondolj az illatokra, és a csábító artériákra. Gondolj, Rose-ra, arra, hogy mennyire szeret téged és, hogy milyen csalódott lenne, ha helyetted egy kegyetlen gyilkos térne vissza a szobátokba. Emlékezz rá, hogy mennyire fontos neked, hogy milyen nagyon szereted őt, és nem akarod, hogy csalódjon benned – folytattam, mire Emmett megrázta a fejét, és a szeme éjfeketéből kezdett újra aranyszínűre változni.

- Visszatért – mosolyodott el Edward.

- Jól vagyok – rogyott a földre Emmett.

- Azt hiszem, hogy mára elég lesz – veregettem meg Emmett vállát. – Nagyszerűen csináltad. Első próbálkozásnak kiemelkedően jó volt – mondtam határozottan.

- Én nem éreztem annyira fantasztikusnak, de azért kösz – biccentett Emmett. Majd próbált még jobban lehiggadni.

- Menjünk haza, a szállítók ennyi idő alatt már biztosan eltűntek – ajánlottam a lehetőséget. Emmettnek biztosan jót tenne, ha egy kicsit magához ölelné Rosalie-t, és érezné az ő illatát. Nekem is mindig jót tesz Esme közelsége és illata egy nagyon nehéz nap után.

- Előre megyek és ellenőrzöm – rohant el Edward. Mi pedig nyugodt tempóban követtük Emmettel. A biztonság kedvéért, azért nem bántam, hogy fiam előreszaladt, hogy kiderítse tiszta-e a levegő.

- Mennyi időbe telik, amíg hozzászokok ezekhez az illatokhoz? – kérdezte Emmett idegesen.

- Nos, első kísérletnek tökéletes volt. Egyre könnyebb lesz a próbálkozások számával. Néhány hónap alatt olyan önfegyelmed lesz, hogy minden probléma nélkül el fogod viselni az emberek közelségét, és visszatérhetsz a már-már normális élethez – bíztattam. – Ez az időszak mindenki számára borzalmas és nehéz. Nem fogom azt mondani, hogy valaha is teljesen immunis leszel az emberi vérrel szemben, de ha elsajátítod a megfelelő kontrollt, akkor eljön az idő, amikor egyáltalán nem fog már zavarni egy vérző ujj, vagy valami hasonló kis baleset következménye.

- Bár már ott tartanánk – fintorodott el Emmett. – Szörnyű érzés, amikor visszatér a tudatom, és emlékszem rá, hogy ölni akartam. Bármi áron vérhez jutni. Szinte éreztem, ahogy a forró vérük csorog le a torkomon, és enyhíti a szomjúságomat.

- Igen, ez az első kísérleteknél normális. Edward és Esme szinte pontosan ugyanígy fogalmazta meg az érzést, mint ahogy te – gondolkodtam el hangosan.

- Pedig Esméből kis sem nézném, hogy valaha is voltak sötét gondolatai – döbbent meg Emmett.

- Nos, nem is jellemző rá, de az elején az ösztönökkel még nehéz bármit is kezdeni – mondtam határozottan. – Eleinte még én is nehezen éreztem az erőmet. Volt, hogy eltörtem bútorokat, amiket csak meg akartam fogni, de nem tudtam magam kontrollálni.

- Lehet, de az eltört bútornak nem fáj, ha megsérül, ha viszont egy embernél nem érzem, hogy milyen erők lakoznak bennem, akkor neki nagyon is fáj – vetette ellen Emmett.

- Ez tökéletesen igaz, de ne aggódj emiatt, mire eljutsz odáig, hogy emberek közé mehetsz, addigra tökéletes uralni fogod az energiáidat is. A két dolog működik egyszerre. Ha tudatában leszel a tetteidnek, akkor tisztában leszel vele, hogy kit mennyire érinthetsz meg anélkül, hogy bántanád – magyaráztam a helyzetet.

- Végül is, ezt te tudod jobban. Sokkal több a tapasztalatod – adta meg magát Emmett.

- Igen, ez így van, és minden úgy lesz, ahogy ígértem – mosolyogtam legújabb fiamra.

- Tiszta a levegő, hazamehetünk – jelent meg Edward hirtelen.

- Akkor irány a ház, be kell rendezkednünk – kezdtem el futni a ház felé. A fiúk pedig követtek. Sőt, még a cél előtt le is előztek.

Amint berontottunk az ajtón Esme és Rose aggódó arcával találtuk szembe magunkat. Egy pillanatra nem értettem ezt a hirtelen reakciót, de aztán kezdtem kapizsgálni az okát. Féltették Emmettet, amíg nem voltunk itthon.

- Minden rendben volt. Emmett nagyszerűen helytállt így elsőre – mondtam mosolyogva. Ezzel eloszlatva a kétségeiket.

- Ez nagyszerű – csillant fel Rose szeme, és néhány pillanattal később már Emmett nyakában is volt. Aki boldogan ölelte magához.

- Tudtam, hogy ügyes leszel – mosolygott rá Esme is biztatóan fogadott fiunkra.

- Ne hozzatok már zavarba – kuncogott fel Emmett. – Inkább menjünk, és rendezzük be a szobánkat – kapta fel Rose-t, majd felrohant vele és egy kisszekrénnyel együtt a hálószobájukba.

- Én is viszem a szekrényem, hogy kipakolhassak – mondta Edward. Majd felkapta a saját szekrényét és ő is eltűnt.

- Asszonyom, adja ki az utasítást, hogy mit segíthetek – fordultam kedvesem felé.

- Először is vidd fel ezt a szekrényt, kérlek – mutatott kedvesem egy ruhásszekrényre.

- Azonnal – kaptam fel a bútordarabot, azután pedig néhány pillanat alatt letettem a helyére az emeleten.

- Nagyszerű, csak egy kicsit balra – mondta szerelmem a hátam mögül. – Még egy icipicit, ez az, most állj – mondta határozottan. Én pedig letettem a szekrényt, és kedvesem mellé léptem.

- Pontosan a szoba közepe, nagyon ügyes vagy, kicsim – öleltem magamhoz.

- Köszönöm – nyomott csókot a számra. – Most pedig gyerünk tovább. Én kipakolom a ruháinkat, te pedig kipakolod a könyveidet addig a dolgozószobában. Húsz perc múlva itt találkozunk újra a szobában – mosolygott rám.

Majd elsietett valószínűleg a bőröndjeinkért, én pedig a dolgozószobám felé vettem az irányt, ahol a könyves dobozaim már felsorakoztak arra várva, hogy feltegyem őket a polcra. A szokásos rendszeremet alkalmazva, először évszám, anatómiai elméletek és felfedezések sorrendjébe állítottam őket. Mások sima abc sorrendet alkalmaznak, de én így rendszerezem a könyveimet már egészen régóta. Sőt, már az első könyveimet így tettem sorrendbe, már amennyire emlékszem még rá emberkoromból. A kipakolás nem tartott sokáig a részemről, pedig a szokott óvatossággal, és áhítattal helyeztem a polcra a könyveimet. Fantasztikus gyűjteményt halmoztam fel ezalatt a párszáz év alatt, és semmiképpen sem vagyok hajlandó megválni egyik darabtól sem, ameddig nem porladnak szét maguktól. Elégedetten néztem végig a polcaimon, amik már nagyon is otthonosan néztek ki a számomra.

- Hogy állsz, drágám? – dugta be a fejét Esme.

- Készen vagyok – fordultam felé mosolyogva.

- Remek, akkor mehet a festés – mondta lelkesen. - Már mindent letakartam, és kikevertem a festéket. A szokásos krémszínt, amit eddig is festettünk a szobánkba. Persze, ha mást szeretnél, akkor most még variálhatjuk az árnyalatot – ajánlotta kedvesen.

- Nem, a szokásos tökéletes lesz. Viszont hoztam valamit, amivel feldobhatjuk egy kicsit a hálószobát – kacsintottam rá.

Már alig vártam, hogy lássa a bordó selyemágyneműt, fekete rózsákkal. A városban láttam meg az egyik boltban, de azonnal beleszerettem, és rendeltem két garnitúrát, ami holnap érkezik meg. Remélem, hogy szerelmem tetszését is ugyanúgy el fogja nyerni, mint az enyémet. Bár eléggé hasonló ízlésvilággal rendelkezünk a legnagyobb örömömre.

- Akkor indulás – kapta el a kezem Esme, én pedig boldogan követtem.

Néhány pillanattal később pedig már ecsettel a kezemben álltam a létrán, és lelkesen festettem a fal felső részét, és a mennyezetet is, míg szerelmem az alsóbb tájakat tüntette ki a figyelmével. Egy órába sem telt, és a szobánk kifestve, és berendezve állt. Elégedetten néztem végig az alkotásunkon. Pontosabban főleg szerelmem alkotásán. Hiszen megint fantasztikus munkát végzett a házzal.

- Gyönyörű lett, drágám – öleltem magamhoz. Majd hangosan felnevettem, amikor egy hatalmas festékpaca jelent meg a mellkasomon. Nem is figyeltem, hogy Esme még magán hagyta a festőkesztyűt, ami eddig védte a kezeit. Így egy helyes kis kéznyom maradt a pólómon.

- Köszönöm – mosolyodott el. – Neked is igazán jól áll ez az árnyalat – nevetett fel.

- Csak azért ilyen tökéletes, mert te magad tetted rám – húztam ki magam büszkén.

- Bármikor örömmel kifestek rajtad bármit – kacsintott rám kacéran.

- Szavadon foglak – nyomtam puszit a szájára. – Irány a nappali. Segítek betenni az üvegfalakat – ajánlottam a további szolgálataimat.

- Oké, akkor te beillesztetted, én pedig rögzítem – mondta Esme határozottan.

Én pedig ismét követtem minden utasítását, és negyed óra múlva már a tökéletes ablakainkat csodálna ücsörögtünk a kanapén. Nem sokkal később pedig a többiek is csatlakoztak hozzánk. Mindannyian elégedetten jöttek le az emeletről. Ezek szerint az összes szoba úgy néz ki, ahogy azt tervezték. Nálunk is minden fantasztikus. Egyedül a kádat kell még beszerelnem, és tökéletesen készen leszünk a beköltözéssel.

- Felviszem a kádunkat is – suttogtam kedvesem fülébe.

- Rendben – bólintott rá szerelmem. – Segítsek? – kérdezte mosolyogva.

- Megoldom, te csak pihenj – pusziltam meg a homlokát, majd felkaptam a kádat, és már az emeleten is voltam. Semmi pillanat alatt beszereltem a kádat, és elégedetten néztem végig az alkotásunkon. A lányok már megint remekül választottak felszerelést a lakáshoz.

- A gyerekek mind a szobájukban vannak, és élvezik az új otthonunkat. Mit szólnál hozzá, hogyha egy kis időre eltűnnénk? – búgta a fülembe csábosan.

- Örömmel eltűnök veled, bárhová – öleltem magamhoz.

- Akkor kapj el, ha tudsz – kuncogott fel Esme.

Majd egy szempillantás alatt kicsúszott a karjaim közül, azután pedig kecsesen kiugrott a nyitott ablakon, én pedig mosolyogva iramodtam gyönyörű feleségem után…

Történet szerelemről és családról - 75. fejezet

75. fejezet






(Carlisle szemszöge)



Csodálatos éjszakát töltöttünk együtt szerelmemmel. Csak feküdtünk egymás karjaiban, és néha jókat kuncogtunk Emmett és Rosalie magánszámán. Úgy tűnt, hogy Rose és Emmett nagyon is boldog. Már csak Edwarddal kéne kezdenünk valamit, hogy egy picit nyitottabb legyen a világ csodái felé. Igaz, hogy mindig is magának való természet volt, de biztosan rosszul esik neki, hogy két szerelmespárral él egy fedél alatt, és olykor nem igazán tud mit kezdeni magával. Ez egyszer biztosan meg fog változni, de addig szerelmem még biztosan beleőrül párszor a várakozásba, hogy a kedvenc fia is meglelje a párját.

- Én győztem – kiáltott fel Rose győzelemittasan. Szinte láttam magam előtt, hogy faltartott kezekkel boldogan ül Emmett mellett, vagy éppen rajta, aki ezek szerint feladta az egész éjjel tartó kemény küzdelmet kedvese ellen.

- Csak szeretnél – nevetett fel Emmett. A következő pillanatban pedig meghallottuk Rosalie sikolyát, majd egy halk puffanást. – Na most szabadulj, ha tudsz – nevetett Emmett.

- Ez csalás, az előbb már feladtad – duzzogott Rose.

- Az csak elterelő hadművelet volt – mondta Emmett büszkén.

- Én csalásnak mondanám – morgolódott tovább – Egyáltalán nem volt fair, amit csináltál. Ha egyszer feladtad, akkor az már fel van adva. Edward, te döntsd el, hogy ki a győztes – mondta Rose magabiztosan.

- Nem tudom, hogy ki a győztes, de az biztos, hogy én vagyok a vesztes, mert nem haladtam egy félkönyvnyit sem egész éjszaka attól a ricsajtól, amit csaptatok – morgott most már Edward is.

- Azt hiszem, hogy ideje lenne felkelni – sóhajtott fel Esme. – Még a végén lebontják a ház többi részét is, miközben egymással kötözködnek.

- Azt azért nem hiszem. Emmett és Rose csak élvezik egymás társaságát, amit Edward most éppen így reagált le. Biztosan néhány óra után nem volt már olyan vicces egész éjjel a birkózást látni a fejében, amit a szomszéd szobában műveltek. Tudod, hogy nem tudja kikapcsolni a képességét – simogattam meg a hátát.

- Hát persze, hogy tudom, de meg kell tanulnia előbb-utóbb együtt élni a helyzettel, és nem mindig duzzogni, hogyha hall valamit. Kikapcsolni nem tudja, akkor szoknia kell még. Végül is, még nem annyira régóta van meg ez az képessége, hiszen fiatal vámpír. Biztosan beleszokik idővel. Majd addig megkérem Emmettet és Rosalie-t, hogy legyenek kicsit, öhm… visszafogottabbak – nézett rám komolyan Esme.

- Azt hiszem, hogy Emmettnek a stílusából adódik a viselkedése. Tennessee más világ volt, mint amit eddig ismertünk. Az emberek szókimondóbbak, és nyíltabbak voltak a világ felé. Közvetlenebbek, ami egyrészről jó dolog, másrészről egy gondolatolvasót bosszanthat – gondolkodtam el.

- Hm… igazad lehet – sóhajtott fel szerelmem. – Majd megoldják egymás közt. Erre akartál kilyukadni? – mosolyodtam el.

- Igen, valami ilyesmi lett volna a lényeg – bólintottam elégedetten. – Te csak akkor avatkozz közbe, ha már úgy látod, hogy végképp nem tudják megoldani a problémát. Nem szeretném, ha esetleg valaki pártjára kéne állnod a másikkal szemben. Gyerekek még, minden értelemben, és kamaszok, és ezt most nem a testük állapotára értettem, hanem a lelki szintjükre. Időre van szükségük, hogy összeszokjanak.

- Ez most olyan volt, mintha számos kamaszt felneveltél volna már – nézett rám szerelmem kíváncsian.

- Néha az orvostanhallgatók sem jobbak – mondtam mosolyogva.

Mindegyik tanítványom tehetséges, és elhivatott, de mind gyerek még. Olyan könnyedén leblokkolnak, hogyha túlságosan súlyos sérült kerül a kórházba. Hiszen az egy dolog, hogy az egyetemen megtanultak minden elméleti részt, de amikor ott fekszik előttük egy sebesült ember, fájdalmak közepette az asztalon, és ők hirtelen nem tudnak reagálni, és az arcukra kiül a félelem és a kétségbeesés, az leírhatatlan és sorsdöntő pillanat mindegyikük életében. Ha nem próbálok meg rájuk észérvekkel hatni, és hagyni, hogy ők maguk birkózzanak meg azzal, amit látnak, akkor elveszíthetem a leendő orvosokat, akik ijedtükben mind feladják a harcot. Edward is hasonló ezekhez a fiatal férfiakhoz és nőkhöz. A lelke érettebb, mint a teste fejlettségi szintje, de mégsem képes minden helyzetet úgy kezelni, ahogy kéne. Mondjuk ebben a képessége is erőteljesen közrejátszik. Hiszen nem lehet könnyű mindenki gondolatait hallani, és ezen keresztül látni is, amit éppen tesznek, de akkor valahogy kordában kell tartania az emiatt felgyülemlő indulatait. Mondjuk Emmett elég jól lefoglalja az állandó bunyózhatnékjával, szerencsére. Addig sem koncentrál olyan dolgokra, amikre nem kéne. Túlságosan is magára veszi a világ gondjait a képessége miatt, pedig nem kéne. Azt hiszem, hogy itt az ideje, hogy elkezdjek vele komolyan gyakorolni, hogy ne halljon mindent, hanem ki tudja szűrni azokat a hangokat a fejében, amelyeket tényleg hallani akar. Ráadásul Emmettnek is el kell lassan indulnia az önuralomhoz vezető úton, hogy ismét normálisan élhessen, már amennyire ez lehetséges. Rengeteg dolgunk lesz kedvesemmel, amíg itt élünk. Ráadásul főorvosként még jobban figyelnem kell majd az embereimet, hogy ne hibázzanak, hiszen az végzetes is lehet a betegük és a karrierjük szempontjából is.

- Drágám, figyelsz rám egyáltalán? – kérdezte Esme kissé morcosan.

- Bocsáss meg, szerelmem, elgondolkodtam – néztem rá bocsánatkérően.

- Azt vettem észre – biccentett Esme. – Csak azt ecseteltem, hogy ideje lenne felkelni, mert néhány bútor már ma megérkezik, és Emmett jelenleg nem a legjobb helyen van, ha belegondolsz, hogy emberek jönnek a házunkhoz – nézett rám kedvesem komolyan.

- Értem, ha esetleg vállaljátok a bútorkiszállítókat, akkor Edward és én elvisszük Emmettet gyakorolni egy kicsit, hogy próbálgassa az önuralmát – ajánlottam a lehetőséget.

- Ez egy remek ötlet, de lehet, hogy Rose is inkább veletek tartana – állapította meg.

- Jobban örülnék, ha most nem jönne velünk. Emmett még elég kiszámíthatatlan, és nem szeretném, ha Rosalie félelmetesnek, és vadnak látná őt. Még elég labilis a kapcsolatuk.

- Jogos, akkor azt hiszem, hogy kivételesen nélkülözhetetlennek fogom nevezni, és akkor biztosan hajlandó lesz majd maradni – mondta komolyan.

- Remek, akkor ezt meg is beszéltük – bólintottam rá.

- Emmett, most azonnal hagyd ezt abba. Nem lesz a falunk sötétkék, ezt verd ki a fejedből – kiabált rá Rose.

- Mi lenne, ha a te oldaladon világos lenne az enyémen meg sötét? – lelkesedett Emmett.

- Ez a mi szobánk. Közös helyiség, és ezért egy színben fogunk megegyezni – vágta rá Rose.

- A sötét jobban illene Emmetthez – kuncogott fel Edward.

- Oh, ez felhívás keringőre, öcsikém? – kérdezte Emmett nevetve.

- Miért vagy már megint bunkó, Edward? – duzzogott Rose.

- Én csak gondoltam segítek eldönteni a kérdést – mondta fiam, és szinte láttam magam előtt, ahogy még a vállát is megrándítja.

- Gyerekek – szólt rájuk Esme.

- Bocsi, anya – jött azonnal kórusban a válasz.

- Te anyatigris – kuncogtam fel.

- Ne nevess ki, inkább segíts megnevelni őket. Elég csíntalan gyerekek – nézett rám szerelmem szigorúan.

- Igenis – szalutáltam megadóan.

- Ez így fekve nem volt túl meggyőző szalutálás – nevetett fel.

- Majd legközelebb hitelesebb leszek, ígérem – mondtam komolyan.

- Rendben – mosolyodott el. – Most pedig ki az ágyból. Be kell rendeznünk mindent, hogy igazi otthon legyen belőle az elkövetkezendő pár évre.

- Oké, hol kezdjük? – kérdeztem izgatottan. Még sosem voltam jelen eddig a berendezkedésnél. Mindig csak a végkifejletet láttam, de abban soha nem csalódtam.

- Öhm… mondjuk, szereld ki a zuhanyzót, mert fürdőkádunk lesz – mutatott kedvesem a fürdő felé.

- Rendben – pattantam fel őt is magammal húzva. Majd halkan felmorogtam, amikor megláttam a hálóingben állva is, így szinte semmit nem takart a puha selyem anyag gyönyörű kebleiből, ráadásul a combjának csak a közepéig ért. – Ez Párizsból való? – nyeltem egy nagyot.

- Onnan bizony – bólintott rá szerelmem. – Ebben vártalak téged nagyon sokáig – fűzte még hozzá. – Ha legközelebb hazaérsz hatig, ahogy ígérted, akkor talán egy kicsit megszabdalhatod ezt a darabot – fordult körbe kihívóan.

- Rendben, nem fogom elfelejteni legközelebb, hogy mennyi az idő – húztam magamhoz.

- Helyes – nyomott gyors csókot a számra. – Akkor most öltözzünk, és tegyük rendbe a házunkat – bontakozott ki az ölelésemből.

- Oké, de előbb vetkőznünk kell. Legalábbis neked – mondtam elégedetten. – Kezeket fel – simítottam két izmos, kis karját a feje fölé.

Majd egy határozott, ám nagyon lassú mozdulattal levettem róla a hálóinget, miközben megcsodáltam minden egyes porcikáját. Annyira tökéletes nő, hogy az valami elképesztő.

- Carlisle, viselkedj – csapott egy kicsit a kezemre szerelmem, mikor végigsimítottam az egyik kívánatos keblén.

- Miért is? – fintorodtam el.

- Előbb Emmett és a szállítók ügye, azután berendezkedés, és utána lesz kettesben töltött éjszaka. Nincs apelláta – intett szigorúan. – Fent kell tartanunk a fontossági sorrendet – mondta ellentmondást nem tűrve.

- Szóval neked a berendezkedés fontosabb, mint velem lenni? – sértődtem meg színpadiasan. – Hát köszönöm szépen, pedig még nem is vagyunk olyan régóta házasok, hogy már megunhass.

- Ugyan, drágám. Pontosan tudod, hogy hogy értettem, ne fordítsd ki a szavaimat, mert akkor még a végén meggondolom magam az estével kapcsolatban – indult el csípőjét ringatva a szekrény felé.

- Boszorkány – kaptam el a derekát, majd szenvedélyesen megcsókoltam.

- Hát, valahogy fel kell keltenem a férjem érdeklődését – rántotta meg a vállát.

- Ha ez a cél, akkor ahhoz elég, ha megmozdulsz – simítottam végig játékosan a fenekét.

- Értem, akkor majd igyekszem csábosan mozogni – kuncogott fel. – Most viszont tényleg vegyél fel valamit, amit nem sajnálsz bepiszkítani – adta ki szerelmem az utasítást.

- Van nekem olyan ruhám, ami nem kórházi? – kérdeztem bizonytalanul.

- Ami azt illeti, van, de még sose volt rá szükséged, mert eddig sosem jutottál el odáig, hogy te is segíts berendezkedni – szaladt a szekrényhez szerelmem, majd kiemelt egy szürke, bő nadrágot, és egy fekete felsőt.

- Öhm… azt hiszem, hogy ebben érdekesen fogok festeni – nevettem fel egy pillanatra. Valahogy nem tudtam magam elképzelni ebben a szerelésben, miután általában elegáns ruhákat viseltem.

- Én viszont el tudlak – harapott az ajkába szerelmem.

- Na, csak nem fantáziálgatsz valamiről? – mosolyodtam el.

- Ami azt illeti – nyelt egy nagyot. Majd megrázta a fejét. - Nem, ezt majd este kivesézzük, szegény Edwardnak már így is eléggé feszegeti a határait Rosalie és Emmett. Nekem már nem kéne – mondta szemlesütve.

- Ez igazán hízelgő rám nézve – kapkodtam magamra a ruhát, amit adott nekem.

- Ez jobb, mint a képzeletemben – nyalta meg a száját kedvesem.

- Majd gyakrabban felveszek ilyeneket a kedvedért – csóváltam meg a fejem.

- Ne, ebben pont az az izgalmas, hogy ritkán látlak ilyen szerelésben – tiltakozott azonnal kedvesem. – Imádom a megjelenésedet, de ez most egy kicsit vadabb. Más…

- Értem, tehát szerepjátékosat szeretnél játszani – szélesedett ki a mosolyom. Pontosan ez volt az, amire én is már régóta vágytam, hogy kipróbáljuk, mert már annyi jót hallottam róla a kollégáktól. Mindenki csak áradozik, hogy néha-néha bevetve ilyen extrém pillanatokat, teljesen fel lehet pezsdíteni a házasságot, csak nem mertem előállni a gondolattal, nehogy megijesszem szerelmemet. Nem gondoltam semmi perverzre, de ha mondjuk, felvenne egy nővérruhát, vagy esetleg egy nagyon kihívó kurtizános viseletet, akkor azt hiszem, hogy ott helyben magamra rántanám, és el se engedném, amíg csak lehet.

- Az igazat megvallva, megfordult a fejemben a gondolat. Még az előző munkahelyeden áradozott az egyik feleség, hogy a férjével milyen csodálatos volt kipróbálni egy kis vadságot. Őszintén szólva, akkor vettem neked ezt a ruhát is. Ebben olyan vad hatást keltesz. Nem a mindig higgadt orvos képét mutatod, akit egyébként imádok, hanem egy szakember megjelenését tükrözöd. Izgalmas, nem gondolod? – kérdezte, majd előhúzott a szekrényből egy szoros fűzőt, és egy nagyon is klasszikus szoknya-ing kombinációt a szekrényből. – Én ezt venném fel, éjszakára.

- Ez fantasztikus, életem, de ha összekoszolom ezt a ruhát, akkor mihez kezdünk? – estem kétségbe.

- Akkor felveszed a tartalék garnitúrát, mert vettem egy teljes plussz felszerelést is - mondta határozottan, szerelmem.

- Te kis szemfüles – nyomtam lágy csókot a szájára. – Kint megvárlak, addig megnézem, hogy mi a helyzet a többi szobában – mondtam, majd kisiettem a szobából. Ha ott maradok, akkor azt hiszem, hogy nehezen tudtam volna ráparancsolni a vágyaimra. „Edward”, üzentem gondolatban, mire fiam azonnal mellettem termett.

- Tessék – nézett rám kíváncsian. Na nem, mintha nem tudtam volna, hogy mindent hallott.

- Szóval, akkor eljössz velem, ha megkérlek? – kérdeztem rá hangosan.

- Hát persze. Amint Emmett hajlandó lemászni Roselie-ról, tőlem már indulhatunk is – bólintott rá első fiam.

- Rendben, akkor szólok Emmettnek is, azután pedig mehetünk – bólintottam rá. – A nappaliban találkozunk – fűztem még hozzá, hogy majd ott várjon ránk.

- Részemről rendben – tűnt el Edward a nappali irányába. Én pedig bekopogtam Rose és Emmett szobájába.

- Szabad – kiáltott ki Emmett. Én pedig döbbenten néztem őket, amikor beléptem. Emmett Rosalie-n feküdt, míg fogadott lányom kezei az ágytámla vasrúdjához voltak kötözve, és a szája is be volt kötve.

- Hát ti meg mit csináltok? – kérdeztem döbbenten.

- Bebizonyítom az asszonykámnak, hogy van bennem spiritusz – mondta Emmett határozottan. – Azt mondta, hogy úgysem merném ezt megtenni. Szemmel láthatóan mégis meg mertem tenni, úgyhogy egyértelműen az enyém a győzelem – húzta ki magát büszkén. Mire Rose alaposan fenékbe rúgta. Még az ágyról is leesett, majd kiszabadította magát, és Emmettre ugrott, aki elterült a földön.

- Így gondold azt, hogy legyőzhetsz engem – csapta össze a tenyerét Rose elégedetten.

- Üdítő a civódásotok, de hamarosan megérkeznek a szállítók, úgyhogy jobb lenne, ha Emmettet elvinnénk a környékről. Rosalie, itt maradnál Esmével?

- Én úgy terveztem, hogy veletek megyek – nézett rám boci szemekkel.

- Tudom, de Esmének szüksége lenne némi segítségre, és Edward meg én könnyebben lefogjuk Emmettet – kezdtem bele a meggyőzésbe.

- Rendben – sóhajtott fel kicsit csalódottan. Gyorsabban beletörődött, mint hittem volna, hogy fog. Ez igazán hízelgő volt az apai tekintélyemnek. – De ígérd meg, hogy nagyon fogtok rá vigyázni – nézett rám kérlelőn.

- Ez csak természetes – simítottam végig az arcán.

- Akkor én megyek is – mosolygott rám. Majd gyors csókot nyomott Emmett szájára, aki azonnal magához rántotta, hogy szenvedélyesen viszonozza a gesztust.

- Khm… - köszörültem meg a torkomat.

Mire elváltak egymástól. Pontosabban Emmett elengedte Rose-t, majd kézen fogva követtek engem a nappaliba, ahol már ott várakozott Edward és Esme.

- Akkor, mehetünk? – kérdezte Edward azonnal.

- Igen, mehetünk – bólintottam rá. Mire Emmett is elengedte Rose kezét, és el is indultunk Emmett első próbájára az emberek közelében…

Történet szerelemről és családról - 74. fejezet

Átalakítások




(Esme szemszöge)



Miután Carlisle elment az új munkahelyére, azonnal nekiláttam, hogy felmérjem a házon szükséges átalakítások mértékét. A konyhával kezdtem, de végül is úgy döntöttem, hogy úgy maradhat, ahogy van. Szépek voltak a bútorok, és tökéletesen be is volt rendezve. Miután pedig csak nagyritkán fogjuk használni, erre kár lenne túl sokat költeni. A színek is illetek a világunkba. Kellemes krémszínű fala volt, és mahagóni bútorok. A következő hely, amit megnéztem magam a nappali volt. Ami lehetett volna egy kicsit tágasabb is. A folyosó, és a nappali közötti fal feleslegesnek bizonyult. Nem főfal volt, és semmilyen funkciót nem töltött be jóformán. Ennek mennie kell, ahogy ennek az ősrégi kanapénak is. Nem elég, hogy dohos szaga van, de ráadásul még fekete is. Nem illik a képbe. Ráadásul kevés itt az ablak. Néhány falnak mennie kell innen, hogy tágas és világos legyen az egész. Itt az ideje egy kis rombolásnak.

- Emmett, Edward – kiáltottam el magam. Na nem mintha nem hallanának, de azért jó volt néha normálisnak tettetni magunkat.

- Tessék – termett előttem Emmett.

- Jó ötlet – állt meg Edward is.

- Oké, ez esetben ki kéne szednetek néhány falat – mosolyodtam el.

- Oh, majd én, majd én… hadd én, légyszí, anya – lelkesedett be Emmett.

- Edward? – néztem fiamra kérdőn.

- Mutatom neki, hogy melyik falat kapja ki, te csak menj tovább – bólintott rá Edward.

- Rendben van, köszönöm fiúk – mosolyodtam el elégedetten.

Majd tovább mentem fel az emeletre, ahol először megnéztem Edward szobáját, ami nagyon hasonlított az előzőre, úgyhogy ezzel nem lesz gondunk. A fürdője is harmonizált a stílusával, úgyhogy oda sem gondoltam radikális változtatásokat. Ezután benéztem Rosalie-hoz, aki vadul méregetett.

- Szia – mosolyogtam rá.

- Szia – pillantott rám, majd tovább méricskélt. – Kell nekünk egy méretes franciaágy, egy gardróbszekrény Emmett számára, és mivel a fürdő egyelőre zuhanyzós, de kád is elférne, így az is némi átalakításra szorul – sorolta fel az igényeit.

- Rendben van – biccentettem. – Esetleg, abba a sarokba még elférne egy kanapé, és lehetne egy kisebb nappali része a szobátoknak. Praktikus, kihasználható és stílusos lenne. Mit gondolsz? – mutattam az ablakok melletti sarokra.

- Hm… jól hangzik – kezdett el kattogni Rose agya is a gondolatomon. – Mindjárt lemérem, hogy mekkora kanapé fér be oda.

- Rendben, akkor én megyek is tovább – léptem ki Rose és Emmett szobájából elégedetten.

Miután alaposan végignéztem a lépcsők állapotát, ami legnagyobb örömömre kifogástalan volt, a vendégszoba felé vettem az irányt. Viszonylag kicsi szoba volt, de mégis gyönyörű. Egy franciaággyal és néhány bútorral egészen kuckós kis zugot fogok belőle csinálni. Mindenképpen szükség lesz egy gardróbra, néhány könyvespolcra, esetleg még egy kanapé is elférhet egy kisebb olvasósaroknak a könyvespolcok elé. Megint csak elégedetten távoztam a szobából, és ha jól hallottam, a fiúk is nagyszerűen haladtak a lenti átalakítással. A következő kiszemelt helyiség Carlisle dolgozószobája. Ez a szoba egyértelműen átalakításokat követelt. Elsősorban ez a borzasztó rozsdabarna árnyalat semmiképpen sem maradhat. Ahogy a méregzöld fotel sem, ami egy lepusztult asztal mögött éktelenkedett. Na és a könyvespolcok is az utolsókat rúgták, úgyhogy itt tényleg teljes átalakítás lesz. Egyedül a parketta olyan, amire azt mondom, hogy maradhat. Minden másnak mennie kell. A fejemben már készen volt a tökéletes dolgozószoba szerelmem számára, és addig nem nyugszom, amíg nem lesz pontosan olyan, amilyennek képzeltem. Egy kellemes sötétbarna fotel, mogyorószínű falak, és mahagóni bútorok, egy fiókos, nagyméretű íróasztallal. Igen, tökéletes lesz. Olyan dolgozószobája lesz, hogy csak ámulni és bámulni fog, ha meglátja. A legjobbat fogom venni mindenből. A legvégére hagytam a szerelmemmel közös szobánkat. Itt a falakkal szintén elégedett voltam. Láthatóan nem régen volt kifestve. Viszont határozottan bútorozásra szorult. Először is szükségünk van egy hatalmas franciaágyra, azután pedig gardrób is kell. Egy nekem, egy pedig Carlisle számára. Azután pedig egy kényelmes kanapé, néhány könyves polc, hogy az én könyveim is elférjenek valahol. Na és persze amint megjöttek a szállítók ki fogom tenni szerelmem képeit szerte a házban. Még a fürdőszobánkat kell megnéznem, hiszen azt még nem is láttam.

- Hm… alapvetően nem rossz, de úgy tűnik, hogy az előző tulaj zuhanyzómániás volt, mert látszólag csak egyetlen fürdőben van kád is. Ezen sürgősen változtatnunk kell. Nekünk szükségünk fürdőkádra. Lehetőség szerint minél nagyobbra. Ide bizony elfér egy hatalmas kád. A lehető legnagyobbat fogom választani. A csempe viszont maradhat. Imádom ezt a kissé erotikus felhangot, ami uralja a fürdőszobát. Nem szokványos választás ez a mély-bordó csempe, de határozottan hangulatot teremt – biccentettem elégedetten. Azt hiszem, hogy minden megvan, és már csak némi méricskélésre van szükség, hogy pontos méreteket tudjak rendelni. Mindennek tökéletesnek kell lennie, ahogy az előző házunknál is volt. Gyorsan előkaptam egy mérőszalagot, és azon nyomban jegyzetelni kezdtem, hogy hova, miből mennyire van szükség. Már mindennel végeztem, amikor fiam kiabált fel nekem a földszintről.

- Anya, fél négy – kiabált fel Edward.

- Akkor menj el Emmettel vadászni, kérlek. Menjetek jó messzire, hogy ne érezzétek a szállítók illatát, és csak késő este gyertek vissza – adtam ki az utasítást.

- Rendben, akkor elmentünk. A bontás kész – fűzte még hozzá.

- Jól van, csak ügyesen – viharzottam le a nappaliba, hogy gyorsan megöleljem őket.

- Végeztél a méréssel? Mert akkor én meg bemegyek a városba, és intézem a bútorokat – sétált le Rose is a lépcsőn. – Vigyázz rá, Edward, kérlek.

- Ez csak természetes – bólintott rá fiam azonnal.

- Ne félts engem, baby – rántotta magához Emmett egy csókra. Majd a fiúk el is viharzottak. Rosalie azonban még mindig kábultan nézett Emmett után.

- Szóval, igen, lemértem mindent, és itt a lista – adtam oda lányomnak a cetlimet.

- Rendben, akkor megyek is és megszerzek mindent. Persze csak ha nem szeretnéd, hogy veled maradjak, és segítsek a költöztetőknél – ajánlotta kedvesen.

- Nem, menj csak, Rose. Én ezt megoldom. Ügyes legyél – mosolyogtam rá.

Majd őt is megöleltem, és útjára engedtem mindhármukat, amíg én elkezdtem megoldani a kisebb munkákat, amikkel gyorsan és hatékonyan tudtam végezni. Először is Emmett bontását tettem egy kicsit kevésbé romossá. Elhordtam a törmeléket hátra a hatalmas kiszáradt füves részre, és egy hatalmas kupacba raktam az egészet. A fiúk majd holnap elintézik ezt. Majd szépen felépítettem az eddig csak kivert részeket a házfalon, hogy azonnal lehessen is javítani, amint megérkeznek az üveglapok. Végül pedig kiraktam minden feleslegesnek ítélt bútort a házból. Amire nincs szükségünk, annak kár lenne a szobákban állnia, úgyhogy mehetnek a selejtek közé. Elégedetten néztem végig a „rombolásomon”, és boldogan vártam, hogy megérkezzenek a költöztetők a kedvenc asztalommal, és néhány számunkra becses holmival, mint például Carlisle könyvei, és festményei, Edward könyvei és lemezei, az én tervrajzaim, és még sok ehhez hasonló dolog, amitől soha nem fogunk megválni, amíg világ a világ. A személyes tárgyak tesznek minket egy kicsit emberivé, ezekben őrizzük meg az emlékeinket, a szép pillanatainkat. Ezekkel tudjuk magunkat emlékeztetni arra, hogy mi is a társadalom tagjai próbálunk lenni, hogy elfogadjanak minket, és ne gyanakodjanak ránk. Fontos, hogy legyen kapaszkodó a régi világunk és az új között, különben még a végén elvesznénk, és az igazi önmagunk a feledésbe merülne, ahogy az ösztöneink átveszik felettünk a hatalmat. Elégedetten néztem végig a mai teljesítményemen, amikor meghallottam a három teherautót, ami ráfordult a kis földútra, amin keresztül a házunkhoz lehet jutni. Villámgyorsan átöltöztem, majd leszaladtam a konyhába, és kávé után kezdtem kutatni, amit nagy nehezen meg is találtam. Gyorsan feltettem egy adagot, és mire a költöztetők ideértek már le is főtt.

- Jó napot – siettem ki a házból.

- Önnek is asszonyom – biccentettek a költöztetők. – Hova hordhatjuk a dobozokat? – vette le az egyik nagy dobozt a kocsiról az egyik férfi.

- Csak a nappaliba legyenek szívesek, a fiaim és a férjem, majd szétszortírozzák, hogyha hazaértek – mondtam mosolyogva. – Megkínálhatom önöket egy csésze kávéval?

- Köszönjük, örömmel elfogadjuk – mondták lelkesen.

Hm… úgy látom, hogy nem sok jól nevelt háziasszonynál voltak még eddig, mert igencsak meglepődtek rajta, hogy megkínálom őket bármivel is. Úgyhogy tovább kutattam, és nagy nehezen találtam egy doboz kekszet is. Hála az égnek, hogy viszonylag felszerelve hagyták itt a konyhát az előző lakók.

- Jöjjenek be a konyhába, készen van a kávé – kiáltottam ki. Majd szépen kitettem a kávét, cukrot, és a kekszeket egy tálcára. Amikor a három költöztető belépett, csak kikerekedett szemekkel néztek rám. – Foglaljanak helyet – mutattam a székekre.

- Ön nagyon kedves, Mrs…

- Mrs. Cullen – mosolyogtam rájuk. – Kérem, üljenek le, csak bátran – bíztattam őket tovább. Mire végre engedelmesen helyet foglaltak, és örömmel estek neki a kávénak és a keksznek.

- Mi történt a nappali falával, ha szabad kérdeznem. Nem túl biztonságos az erdő közepén fal nélkül éjszakázni. Esetleg segítsünk megoldani a problémát?

- Nem, köszönöm, ami azt illeti, a lányom éppen a városban van, és mindent elintéz, amire szükségünk van. Még csak ma értünk ide mi is, úgyhogy még némi átalakításra szorul – mondtam határozottan.

- Gyönyörű, nagy ház az már biztos, de elég szokatlan helyen van – állapította meg a másik munkás.

- Nos, valóban nem hétköznapi hely, de az egyik fiamnak légúti problémái vannak, és a férjem, aki orvos, maga javasolta ezt a fajta kúrát. A természet kellős közepén sokkal több a friss oxigén, és könnyebben tud lélegezni. Úgyhogy így a legjobb – magyarázkodtam. Ezt az elméletet beszéltük meg arra az esetre, hogyha valaki megkérdezi, hogy miért is lakunk az erdő közepén. Edward pedig már mesésen játssza a rohamokat, hogyha szükséges.

- Értem, így már érthető, hogy az erdő közepén vásárolnak házat – válaszolt a férfi.

Ezek szerint könnyedén elhitte, amit mondtam. Nagyon helyes, mert nem nagyon szeretek magyarázkodni, hogyha nem muszáj. Miután megitták a kávét és megették a kekszet is tovább folytatták a pakolást, majd alig egy órával később mosolyogva távoztak, miután nagy nehezen meggyőztem őket, hogy fogadjanak el némi pénzt azért cserébe, hogy ideszállítottak mindent, amit kértünk. Elégedetten mentem vissza a házba, miután már kellő távolságban voltak a háztól, és villámgyorsan pakoltam ki a dobozok tartalmát, kivéve természetesen Carlisle könyveit, amit mindig szerelmem pakol ki, mert pontos rendszere van rá, hogy hogyan is kell feltenni a polcra, és milyen sorrendben.

- Megjöttem – hallottam meg Rose lelkes kiáltását. Én pedig azonnal leszaladtam az emeletről.

- Szia – mosolyogtam rá. - Sikerült valamit intézned? – kérdeztem izgatottan.

- Igen, az ágyak már egy órája elindultak, úgyhogy néhány percen belül itt lesznek, a többi bútort pedig holnap reggel kiszállítják – húzta ki magát Rose büszkén.

- Nagyszerű, drágám, ügyes voltál – mondtam elismerően.

- Köszönöm, nagyon igyekeztem – pukedlizett egyet gyorsan. – A fiúk merre járnak?

- Nem tudom, hogy merre vadásznak, de biztosan nemsokára megérkeznek – mondtam határozottan. – Szerintem legfeljebb még egy óra, mert azt mondtam nekik, hogy hét előtt ne érjenek haza. Várjunk csak, hat óra elmúlt. Carlisle azt ígérte, hogy hatkor már itthon lesz – pillantottam az óra felé.

- Biztosan máris lecsaptak rá – mondta Rose határozottan. – Tudod, hogy Carlisle túlságosan is jó, és kihasználható munkaerő.

- Inkább nevezzük lelkiismeretesnek, de tény, hogy ez már csak így van – sóhajtottam fel.

Mindig elfelejtkezik az időről a munkája miatt, de nem hibáztatom, hiszen minden egyes kórházban töltött percével életeket ment meg, ami csodálatos dolog, és én sosem lennék képes az útjába állni ebben a dologban.

- Megjöttek az ágyak – lelkesedett Rosalie.

- Jól van, akkor gyorsan pakoltasd ki őket, én addig főzök még egy adag kávét, hogy meg tudjuk kínálni a kiszállítókat – mondtam határozottan.

Majd semmi perc alatt a konyhában termettem, és lefőztem egy újabb adagot. Ahhoz képest, hogy nem is szoktam sűrűn itt tevékenykedni, egész jól megy. Legalábbis a jelek szerint. Vagy csak udvariasak voltak az előző kiszállítók, és nem mondták meg, hogy pocsék a kávém. Miután lefőtt az ital egy tálcára tettem, és azzal együtt mentem vissza a nappaliba. Ahol már ott voltak az ágyaink. Rose tényleg nem aprózta el a franciaágyak méretét. Sőt, kifejezetten nagyokat választott. Gyorsan körbekínáltam a kávét, amit a kiszállítók megint csak örömmel fogadtak. Majd amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan el is tűntek. Amint látótávolságon kívül kerültek Rose felkapta a saját ágyukat, míg én a miénket vittem fel a hálóba. Legalább az éjszakát már kényelmesen tudjuk eltölteni. Még éppen csak letettem az ágyat, amikor megérkezett Emmett és Edward. Már megszoktam a nyakig sárosan hazatérő fiúkat, és ezúttal még hagytam nekik, hogy végigcuppogjanak a fürdőszobáig a sáros cipőikben, mert a ház így is tiszta csatatér volt egyelőre, de holnaptól már másképpen lesz, úgyhogy ez volt az első és utolsó alkalom, hogy túljutottak a bejárati ajtón ilyen csatakosan. Rosalie azonban már nem volt ilyen kegyes.

- Emmett, azonnal állj meg, ne merészeld összepiszkítani a padlót – sikoltott fel Rose.

- Ugyan, drágám, holnap úgyis az egész helyet kitakarítjuk, úgyhogy ma még nem annyira fontos a tisztaságmánia – mondta Emmett kérlelőn. – Esetleg megmoshatnád a hátamat – búgta kihívóan.

- Emmett, azonnal menj ki – mondta Rosalie még ingerültebben.

- Jól van na – duzzogott Emmett. Majd kicsattogott a szobából. – Anya, használhatom a fürdőtöket? – termett előttem ártatlan tekintettel.

- Már tettem ki neked törölközőt – mosolyogtam rá.

- Köszi – tárta ölelésre a karjait, de én gyorsan hátraléptem egyet.

- Ezt majd inkább akkor háláld meg, miután letusoltál – mondtam nevetve.

- Oké, jogos – bólintott rá.

Majd elsietett a fürdőnk irányába, ahol nem sokkal később már csobogott is a víz. Néhány perccel később pedig egy tiszta Emmett lépett ki egy szál törölközőben.

- Öhm… nálunk nem szokás így szaladgálni – takartam el a szemeimet.

- Milyen kis szemérmes vagy, Esme – kuncogott fel Emmett.

- Csak menj a szobátokba, és öltözz fel szépen – mondtam ellentmondást nem tűrve.

- Oké, anyatigris – nyomott puszit a homlokomra.

Majd elviharzott a saját szobájuk felé. Én pedig lassan kinyitottam a szememet, és elégedetten konstatáltam, hogy Emmett tényleg eltűnt. Úgyhogy én is elmentem letusolni, majd felvettem a hálóingemet, és bebújtam a vadonatúj, kényelmes ágyunkba, legnagyobb sajnálatomra egyedül. Emmett és Rose persze heves birkózásba kezdett az új ágyukon, a birkózás egyelőre szó szerint értendő volt, mivel Emmett szerint nem elég strapabíró az ágy, de Rose szerint igen. Edward nehezen viselte ezt a játékot, de azért viszonylag jól megtűrte az új helyzetet. Úgyhogy úgy döntöttem, hogy a zajok kizárása érdekében a fejemre húzom a párnát és a takarót is. Már éppen kellemesen ellazultam, amikor mocorgásra lettem figyelmes. Majd hirtelen megjelent előttem Carlisle bűnbánó arca.

- Szia – mosolyogtam rá, majd átöleltem a nyakát.

- Szia – karolta át a derekamat. – Tudom, hogy én vagyok a hunyó, de tényleg nem tudtam elszabadulni – simított végig a gerincem mentén. – Ne haragudj rám, kérlek – támasztotta a homlokát az enyémhez.

- Nem haragszom – sóhajtottam fel. – Rád nem is tudnék – mondtam határozottan. – Vétek lenne megakadályozni azt a sok jót, amit teszel az emberekért – nyomtam csókot a szájára.

- Szeretlek – húzott magára kedvesem. – Na és nagyon tetszik a fal, ami már nincs is. Üvegfalat tervezel megint? – kérdezte kíváncsian.

- Azt tervezek – haraptam az ajkamba. – Neked nem tetszenek az üvegfalak? – kérdeztem bizonytalanul.

- Dehogynem, imádom őket. Szeretem a természetes fényt, és azt, ahogy tökéletes rálátás nyílik az erdőre. Egészen biztos vagyok benne, hogy gyönyörű lesz, drágám – túrt bele a hajamba, amit imádtam, és szenvedélyesen megcsókolt.

- Hm… rózsaillatot érzek? – emeltem fel a fejem. Majd eltátottam a számat, amikor körbenéztem a szobában.

- Gondoltam, hogy megpróbálok a bocsánatodért könyörögni – simogatta meg az arcomat.

- Jó úton haladsz – fordultam felé mosolyogva. Mire azonnal maga alá fordított, és a lábaimat a dereka köré tekerte.

- Van még egy meglepetésem, aminek örülni fogsz – mosolygott rám boldogan.

- Na és mi lenne az? – kérdeztem izgatottan.

- A friss beköltözésre való tekintettel holnapra kaptam még egy szabadnapot – mondta szikrázó mosollyal az arcán.

- Komolyan? – sikkantottam fel boldogan.

- Igen, komolyan – nevetett fel Carlisle a reakciómon.

- Még sosem rendeztük be együtt a szobánkat – mondtam lelkesen. – Már alig várom, hogy lásd a terveimet – néztem mélyen a szemébe.

- Boldogan rendezem be veled a szobánkat holnap, édesem – húzott a mellkasára, majd simogatni kezdte a hátamat. – Most viszont pihenjünk egy kicsit. Hiányoztál – suttogta a fülembe.

- Te is nekem – simítottam végig a mellkasán. – Jó csak így feküdni – helyezkedtem el kényelmesen.

- Igen, rég csináltunk már ilyet – kuncogott fel Carlisle.

- Hát igen, már napok óta nem voltunk összebújva – néztem rá szörnyülködve.

- Ez valóban tarthatatlan állapot – nyomott puszit a hajamba. – Akkor ma éjjel el sem engedlek – fűzte még hozzá.

- Éppen kérni akartam – vetettem át az egyik lábamat a csípőjén.

- Elképesztő ez a hálóing, mondtam már? – dorombolta a fülembe.

- Drágám, most nem lehet – mondtam kissé zavarban. Mindhárom gyerekünk a házban van és hallaná, hogy mit művelünk. Holnap nem lennék képes a szemük elé kerülni.

- Tudom, de ettől még elmondhatom, hogy észbontó vagy – mormolta lágyan.

- Igen, ezt bármikor örömmel hallom – mosolyogtam rá.

- Ha tudnád, hogy milyen nehéz ellenállni neked.

- Ahogy neked is – haraptam finoman a nyakába. – Holnap kerítünk rá alkalmat, ígérem.

- Rendben, de szavadon foglak – mondta szerelmem komolyan.

- Ígérem – nevettem fel.

- Rendben, akkor most tényleg pihenjünk – jelentette ki határozottan, de a simogatást legnagyobb örömömre nem hagyta abba.

- Egész éjjel cirógatni fogsz? – kérdeztem halkan.

- Ez a tervem, a kiengesztelés része – suttogott vissza.

- Rendben, engesztelhetsz – nyomtam még jobban a hátam a kezéhez.

- Reméltem, hogy így lesz – mosolyodott el. Én pedig csendben élveztem az egész éjszakán át tartó kényeztetést.