Történet szerelemről és családról - 24. fejezet

Felhőtlen boldogság


Sziasztok! Kicsit hosszabb a feji, mint az átlag, remélem, hogy nem baj :D Puszi, Drusilla

(Esme szegszöge)



Már több hónapja minden gond nélkül járok az iskolába, és egyszerűen imádom. A tervezés, a kézműves munka. Egyszerűen mindent imádok a tanulmányaimban. Carlisle és Edward pedig boldogan figyelik, ahogy a ház egyre inkább tele van a műveimmel, és legnagyobb örömömre egyáltalán nem bánják. Most is itthon ügyködöm. A legújabb elrendezést próbálom ki a nappalinkon, de ez valahogy nem annyira tetszik. Azt hiszem, hogy klasszikus elhelyezés párti leszek. Vissza is rendeztem a nappalit, még azelőtt, hogy a fiúk megérkeztek volna. Így sokkal jobb. Elégedetten ültem le a kanapéra, amikor belépett kedvesem, és Edward.

- Már megint rendezkedtél? – mosolygott rám Carlisle.

- Csak egy kicsit – válaszoltam.

- Átrendezte a fél házat, aztán vissza – vigyorgott Edward.

- Na, miért, Kedves? Nem tetszett? – kérdezte szerelmem döbbenten.

- Nem volt az igazi. Így sokkal szebb – mondtam határozottan.

- Szerintem is – bólintott rá Edward. – De én megyek is – tette még hozzá.

- Hova mész? – kérdeztem döbbenten.

- Csak elmegyek oroszlánra vadászni. Két nap az egész. Addig csak meglesztek nélkülem – kacsintott rám fiam. Ezt meg vajon, mire véljem?

- Hogy értette ezt? – kérdeztem Carlisle-tól, miután Edward eltűnt a szobájában.

- Csak szeretne megint kettesben hagyni minket, de egyébként is nagyon szeretne oroszlánra vadászni végre. Tudod, hogy az a kedvence – mondta szerelmem és visszahúzott magával a kanapéra.

- Persze, hogy tudom – mosolyodtam el. – Mindig csak arról áradozik, hogy az mennyire jó, amikor csak szarvasra tudunk vadászni.

- Na, akkor tudod, hogy mitől ilyen lelkes – simogatta meg a hátamat. – Addig pedig csak te és én leszünk. Vagy talán nem tetszik az ötlet? – kérdezte kicsit csalódottan.

- Dehogynem – vágtam rá gondolkodás nélkül. Imádtam kettesben lenni vele, de azért hármasban sem volt rossz.

- Akkor jó, mert szeretnék veled megbeszélni néhány dolgot – mondta kedvesem, én pedig megmerevedtem. Talán elrontottam valamit? Remélem, hogy nem.

- Valami baj van? – kérdeztem félve.

- Nem, ne beszélj butaságokat. Minden rendben – nyugtatott meg azonnal.

- Ennek örülök – fújtam ki a bent tartott levegőt.

Így ültünk összebújva egészen addig, amíg Edward meg nem jelent a túrázós felszerelésével, hogy elbúcsúzzon tőlünk. Nagyon fog hiányozni. Tudtam, hogy csak két napra hagy itt minket, de akkor is furcsa volt távol lenni tőle. Már annyira megszoktam, hogy kaptam egy másik gyermeket a sorstól, hogy nehéz elengedni, akár csak rövid időre is.

- Hamarosan újra találkozunk – suttogta Edward, amikor magához ölelt.

- Tudom – válaszoltam, és mosolyt erőltettem az arcomra.

- Viszlát, fiam – mondta Carlisle, majd megölelte ő is Edwardot.

- Sietek haza – mondta határozottan fogadott gyermekünk, majd az ajtó felé sietett. Még visszaintegetett nekünk az ajtóból, majd eltűnt.

Én pedig azonnal szerelmem felé fordultam, és kíváncsian vártam, hogy mi az a fontos dolog, amiről beszélni szeretne velem. El sem tudtam képzelni, hogy mi történhetett.

- Mi az? – kérdezte Carlisle döbbenten. – Mit nézel rajtam?

- Semmit, én csak… - kezdtem bele. – Szeretném megtudni, hogy miről akartál velem beszélni – magyaráztam a dolgot. Fogalmam sem volt, hogy mit szeretne megbeszélni.

- Nos, igen… - kezdett bele, de úgy láttam, hogy habozik. – Én… arra gondoltam, hogy… mi lenne, hogyha esetleg… - próbálta elmondani, de úgy láttam, hogy nagyon zavarban van valamiért.

- Nekem bármit elmondhatsz – bíztattam. – Biztos remek az ötleted – folytattam a bátorítást.

- Lenne kedved egy szobában élni velem? Mármint, összeköltözni? – kérdezte bizonytalanul.

- Én… - kezdtem bele, de most rajtam volt a bizonytalanság sora. Szerettem volna vele élni, mármint közös szobában, de egy kissé régimódi voltam e téren, mert nekem azt tanították, hogy csak akkor élhetek valakivel együtt ily módon, hogyha házasok vagyunk.

- Rossz volt a sorrend. Kicsit idiótának érzem magam, mert te vagy az első, akivel együtt akarok lenni – csapott a homlokára Carlisle. Majd hirtelen letérdelt elém. – Esme, hozzám jönnél feleségül? – kérdezte lágyan. – Ígérem, hogy hű és odaadó férjed leszek egy örökkévalóságon át. Mindent megadok, amire szükséged van. Szerelmet, szeretetet, tiszteletet, gyengédséget, őszinteséget. Bármit, amit csak adni tudok – mondta komolyan.

Hirtelen azt sem tudtam, hogy mi történik velem. Az a férfi térdel előttem, akire egész életemben vártam, és éppen szerelmet vall nekem, miközben előhúz a zsebéből egy aprócska dobozt, benne minden bizonnyal egy jegygyűrűvel. Sosem hittem volna, hogy egyszer ennyire szerencsés lehetek, de mégis igaz.

- Hozzám jössz, Édesem? – tette fel újra a kérdést.

- Igen, boldogan – mondtam meghatottan. Minden álmom valóra vált, amire valaha is vágytam. Hihetetlen, hogy hogyan vett száznyolcvan fokos fordulatot az életem egyik pillanatról a másikra. Amikor elindultam, hogy öngyilkos legyek álmomban sem gondoltam volna, hogy valaha még boldogságban fogok úszni. Ráadásul ilyen szinten.

- Szeretlek – mondta Carlisle egy sugárzó mosoly kíséretében. Majd felhúzta az ujjamra a gyönyörű gyémántos gyűrűt, és gyengéden megcsókolt.

- Én is szeretlek – pihegtem miután elváltunk.

- A másik kérdésre még nem kaptam választ – mondta miközben magához húzott.

- Én, igen, szeretnék összeköltözni veled – mondtam kicsit bizonytalanul. Mi lesz, hogyha nem leszek elég jó neki? Több évszázad alatt biztos, hogy rengeteg tapasztalt nővel volt már dolga, én meg csak annyit tapasztaltam eddig, hogy milyen az, amikor valaki rám veti magát, de Carlisle biztosan nem ilyen. Hiszen belőle csak úgy süt a kedvesség. Soha nem lenne képes bántani senkit.

- Mi a baj? – kérdezte komolyan, majd maga felé fordította az arcomat.

- Semmi –vágtam rá a kelleténél kicsit gyorsabban.

- Rendben, majd elmondod, hogyha úgy érzed, hogy készen állsz rá – mondta gyengéden, majd puszit nyomott a számra.

- Akkor átköltöztetünk engem a szobádba, vagy te jössz az enyémbe? – kérdeztem kíváncsian. A többi kérdésen ráérek akkor rágódni, hogyha már készen áll minden a közös életünk ezen új szakaszához.

- Nem tudom – gondolkodott el Carlisle. – Te mit szeretnél inkább?

- A te szobád egy kicsit nagyobb, abban jobban elférnénk – ajánlottam.

- Rendben, akkor téged költöztetünk át, de nem kell sietni, Szerelmem. Tudok várni. Átköltözhetsz az esküvő után is – ajánlotta kedvesem.

- Nem, én szeretnék inkább most – mondtam határozottan.

- Rendben, akkor menjünk és nézzük meg, hogy mit szeretnél áthozni – mondta szerelmem boldogan.

Felmentünk az szobámba, nyugodt, emberi tempóban, majd alaposan körbenéztem. Végül is arra jutottam, hogy az ágyra nem lesz szükség, hiszen Carlisle-nak van egy hatalmas franciaágya. Szekrény sem kell másik, mert egy egész gardróbja van a kedvesemnek. Végül úgy határoztam, hogy a tankönyveim, és a ruháim egy része fognak átköltözni Carlisle-hoz. Illetve most már a közös szobánkhoz. Gyorsan végeztünk a pakolással, mivel nem volt szükségem túl sok holmira az új szobánkban. Hamar eljött az este, és én kissé idegesen sétáltam a közös szobánk felé egy szál hálóingben. Nehezen határoztam el magam, hogy mégis mit lenne illendő felvenni most, de aztán úgy határoztam, hogy nem hibázhatok nagyot, hogyha megmaradok a bevett szokásoknál. Elég vicces volt, hogy két vámpír lefekvéshez készülődik, hiszen mi nem is alszunk, de éjszakánként mégis csak kényelmesebb egy nagy ágyban pihenni.

- Szia – léptem be a szobába félénken.

- Szia – mosolygott rám Carlisle, és végignézett rajtam, amitől az arcom bizseregni kezdett. Ő szokásos öltözéket viselt, amilyet nappal is. Most biztos idiótának néz engem a kis hálóingemmel. – Csinos vagy – tette még hozzá.

- Köszönöm – simítottam végig idegesen a selymen.

- Komolyan mondom – termett előttem, és gyengéden magához szorított.

- Ennek örülök – mondtam megkönnyebbülten. Ezek szerint mégsem néz teljesen őrültnek. Egy vámpír hálóingben. Ebbe még bele sem gondoltam. Ez csak amolyan emberi megszokás volt.

Finoman felkapott, és az ágy felé kezdett sétálni velem. Mikor odaértünk, óvatosan lefektetett rá, majd ő is mellém dőlt. A mellkasára vont, majd cirógatni kezdett, ami mint mindig, most is nagyon jól esett.

- Nem akarlak sürgetni – szólalt meg néhány perc után. – Semmiben sem – tette még hozzá. – Minden csak akkor történik, hogyha te is biztos vagy benne, hogy akarod – mondta komolyan.

- Köszönöm – mondtam hálásan.

- Nem kell megköszönni. Ez természetes – suttogta a fülembe, majd a fejem maga felé fordította és megcsókolt.

A csókja egyszerre volt lágy és szenvedélyes, amit már nagyon jól megszokhattam volna, amióta együtt vagyunk, de én mégsem tudtam betelni vele. Egyszerűen hihetetlenek voltak ezek az érzések, amik dúltak bennem. Ahol csak hozzám ért, úgy éreztem, hogy lángolok, de jó értelemben. Kellemes bizsergés futott végig a fejem búbjától egészen a kislábujjam végéig. Még soha nem éreztem ilyesmit ezelőtt, csak amikor vele voltam. Miután elváltunk boldogan rám mosolygott, és magához ölelt. Kívánalmának már látható jelei voltak, de mégis képes volt visszatartani magát. Szerettem volna vele lenni, de az önmagamba vetett bizonytalanságom visszatartott, ami miatt egy kicsit el is szégyelltem magam. Végre a tökéletes férfival lehetek együtt, és én gyáva vagyok megtenni a következő lépést.

- Min gondolkozol, Édesem? – szakított ki Carlisle a gondolataimból.

- Semmi különösön – motyogtam halkan. Igazából nagyon is érdekes kérdés volt, de nem tudtam, hogy hogyan vágjak bele.

- Nem kell zavarban lenned attól, hogy így együtt töltjük az éjszakát. Ez természetes dolog – mondta Carlisle nyugtatóan. – Semmi olyasmit nem tervezek, amit még nem akarsz.

- Nem arról van szó, hogy én nem akarok veled lenni, hanem… - haraptam el a mondatot.

- Hanem? – fordította maga felé az arcomat.

- Kérdezhetek valamit?

- Hát persze – vágta rá azonnal.

- Sok nővel voltál már? Már úgy értem, hogy ilyen sok idő alatt nyilván szert tettél sok tapasztalatra, és ismeretségre – magyarázkodtam. Nem akartam, hogy félreértse a helyzetet, de hajtott a kíváncsiság.

- Nos, igazság szerint minden tapasztalatom még emberi koromból származik, ami hölgyekkel kapcsolatos. Pontosabban csak egy hölggyel – mondta kedvesem komolyan.

- Ezt nem gondoltam volna – csúszott ki a számon.

- Miért?

- Mert már több száz éve vámpír vagy, és hát nyilván magányos voltál elég sokáig. Miért nem kerested a társaságot? – kérdeztem elképedve.

- Egyrészt, mert nem szerettem volna az életem akárkivel megosztani. Másrészt, mert féltem, hogyha keresek társaságot, akármennyire is nagy az önuralmam, akkor is kárt tehettem volna bárkiben.

- Na és a vámpírok között? – folytattam a kérdezősködést.

- Vámpírok között sem találtam olyan társra, akit őszintén tudtam volna szeretni. Igazság szerint nem sok az olyan vámpír, aki a mi életmódunkat folytatja – mondta szomorúan.

- Ez is igaz – bólintottam rá.

- Egyébként sem találhattam meg az igazit, mert olyan csak egy van az életben, és várnom kellett rá, de érdemes volt, ez biztos – nézett rám igézően.

Ezektől a szavaktól elpárolgott minden bizonytalanságom, és muszáj volt megcsókolnom. Még soha senki nem mondott nekem ilyen szép vallomást, mint amilyet az előbb kaptam. Carlisle gyengéden csókolt vissza, és nem is akarta elmélyíteni a csókot, de én akartam. Biztos voltam benne, hogy akarom. Itt, és most. Bátortalanul az ingje gombjai után nyúltam, és egyesével kigomboltam őket.

- Biztos vagy benne? Várhatunk még – szakította meg a csókot.

- Igen, teljesen biztos vagyok benne – mondtam határozottan.

Carlisle válaszul csak újra megcsókolt, és finoman elkezdte felcsúsztatni a hálóingem alját egészen a csípőmig. Miután a lábaim szabaddá váltak, fölém gördült, és a dereka két oldalára kulcsolta a csupasz lábaim, miközben a csókunkat egy pillanatra sem szakította félbe. Finoman kóstolgatta az ajkaimat, miközben kezeivel gyengéden simogatott, ahol csak ért. Még nem volt részem hasonló élményben ezelőtt. Carlisle érintéseit össze sem lehetett hasonlítani a volt férjem durvaságával. Szerelmem úgy ért hozzám, mintha bármelyik pillanatban összetörhetnék, pedig ez lehetetlen volt, hiszen a vámpír testem pont olyan ellenálló volt, mint amilyen az övé. Én sem tétlenkedtem, amíg ő a combjaimat simogatta, én felfedező útra indítottam a kezeimet izmos hátán. Lassan cirógattam végig minden egyes kitapintható izmán, majd a gerince mentén is. Amikor többször is megismételtem a simogató mozdulatokat minden szabaddá vált porcikáján, és áttértem a karjára is, elégedett sóhaj hagyta el az ajkait, majd megszakította a csókunkat, és ajkaival a nyakam felé vette az irányt. Finoman harapdálta, puszilgatta, és szívogatta az érzékeny bőrfelületet, elégedett nyögéseket kiváltva ezzel belőlem. Sokat hallottam anno a barátnőimtől, hogy milyen csodálatos is a férjükkel való együttlét, de akkor ostobának gondoltam őket, mert az én tapasztalataim korántsem ilyenek voltak, de azt hiszem, hogy most már kezdem érteni, hogy miről beszéltek. Az egész testem lángolt, és másra sem tudtam gondolni, csak arra, hogy még többet szeretnék Carlisle érintéseiből. Legnagyobb örömömre meg is kaptam őket.

Kedvesem egy pillanatra elvált tőlem, de éppen csak annyira, hogy lecsúsztassa rólam a hálóingemet, majd azonnal visszatért. A nyakamról egyre lejjebb vándorolt, és végigcsókolta az újabb szabad bőrfelületeket rajtam. Először végigment a vállam vonalán, majd elidőzött a kulcscsontomon, majd a melleim következtek. Hirtelen tört fel belőlem egy apró sikoly, mikor ajkai elérték a keblem meredező bimbóját. Még soha nem tapasztaltam ilyesmit. Miközben szerelmem elidőzött mellem legérzékenyebb pontján az egyik keze lassan besiklott a combon belső oldalára, amit megint csak egy kéjes sikollyal jutalmaztam. A simogatások fokozatosan egyre feljebb siklottak, és amikor már azt hittem, hogy ennél elképesztőbb élményekben nem lehet részem, akkor ujjai elérték a testem leginkább lángoló pontját.

Nem tudom, hogy meddig vonaglottam és nyögdécseltem a felkavaró érzésektől, de hirtelen mintha csak minden felrobbant volna körülöttem, és én hangosan felkiáltva hanyatlottam vissza a párnák közé. Miközben zihálva kapkodtam a levegőt, és úgy szorítottam magamhoz szerelmemet, ahogy csak tudtam. Fogalmam sincs, hogy mennyi idő telt el, mintha vámpír létemre elájultam volna, csak arra eszméltem fel legközelebb, hogy Carlisle apró puszikkal borítja be az arcomat.

Kinyitottam a szemeimet, és egy nagyon boldog, de mégis aggódó szempárral találtam szembe magam, aki mérhetetlen elégedettséggel, de mégis egy kissé idegesen fürkészte az arcomat.

- Hogy érzed magad? – kérdezte.

- Még soha nem voltam ilyen csodálatosan – mondtam egy hatalmas mosoly kíséretében.

- Ennek igazán örülök – mosolyodott el ő is.

Lágyan megcsókolt, majd mellém feküdt és a mellkasára vont. Csak percekkel később tudatosult bennem, hogy ő viszont nem élte át azokat az élményeket, amikben engem részesített. Diszkréten lepillantottam a nadrágjára, ami enyhén szólva is elég szűkösnek tűnt, majd felnéztem az arcára.

- Mi a baj, Kedvesem? – kérdezte meglepetten.

- Miért hagytad abba? Mármint te még nem… - kerestem a szavakat. Biztos voltam benne, hogyha tudnék, akkor elpirulnék.

- Nem akarlak lerohanni. Hiszen már sokszor mondtam, hogy tudok várni – mondta határozottan. – Szerettem volna látni, hogy neked jó.

- Én viszont szeretném látni, hogy neked is jó – néztem mélyen a szemébe. – Bízom benned, és tudom, hogy vigyázni fogsz rám. Azt előbb is olyan élményeket éltem át veled, amiktől a szívem kiugrott volna a mellkasomból, hogyha még dobogna. Nincs okunk tovább várni – mondtam őszintén, majd kezemmel lassan elindultam az öve felé, és igaz, hogy csak harmadikra, de nagy nehezen sikerült kicsatolnom azt.

Miután sikeresen megszabadítottam az övétől, kigomboltam a nadrágját is. Ekkor hirtelen szerelmem visszafektetett a hátamra és fölém gördült. A nadrágjától még nem szabadult meg, inkább megint csókolni és simogatni kezdett, egészen addig, amíg nem kezdtem el kéjesen nyögdécselni az élménytől. Halványan érzékeltem, hogy egy pillanatra elszakadt tőlem, majd a fülembe suttogott.

- Szeretlek, és nagyon fogok rád vigyázni – mondta gyengéden, majd olyan lassan és óvatosan hatolt belém, amennyire csak tudott.

Életemben először egyáltalán nem fájt a testi együttlét. Sőt, mindennél jobb volt, így együtt lenni Carlisle-lal. Lassan, és ritmusosan mozgott, miközben szenvedélyesen csókolta hol az ajkaimat, hol a nyakamat. Először bátortalanul, majd egyre bátrabban igyekeztem felvenni a csípőmmel a ritmusát, és az összhatás tökéletes volt. Így is teljes mértékben összeillettünk. Néhány perc múlva pedig a hátam ívbe feszült, ahogy kedvesemé is, amikor egyszerre értük el gyönyör kapuját.

Sziasztok!

Elkészült a meglepi! Négy novella.
Emmett/Rosalie - Vámpírkarácsony
Carlisle/Esme - Az első karácsonyom vámpírként
Alice/Jasper - Karácsony Párizsban
Renesmee/Jacob - Nessie első karácsonya
Remélem, hogy tetszeni fognak :D

Vámpírkarácsony

Vámpírkarácsony




(Emmett szemszöge)



Végre megint itt a karácsony. Már alig vártam. Végeláthatatlan hógolyó háborúk, és csínyek kimeríthetetlen tárháza. Főleg most, hogy Alice és Jasper elutazik néhány napra Charlotte-hoz és Peterhez. Edwardon kívül nem lesz senki, aki keresztülhúzhatja a számításaimat. Ráadásul Edward mindjárt elmegy vadászni Esmével. Már alig várom. Rengeteg tervem van.

- Akkor mi most elmegyünk vadászni – lépett oda hozzám Esme. – Lehetőség szerint még álljon a ház, amikor visszajövünk – fűzte hozzá komolyan.

- Jól van, na. Nem is tervezek semmi rosszat – emeltem fel a kezem, mintha megesküdnék.

- Senki nem hisz neked, Emmett – kuncogott fel Edward.

- Részletkérdés. Ha hisztek nekem, ha nem, akkor is az van, ami van – mondtam. Mivel a gondolataim elég kuszák voltak, hogy Edward ne jöjjön rá a csínyekre, amiket tervezek, ezért a mondanivalóm is elég kusza lett.

- Kicsit össze vagy zavarodva – húzta fel a szemöldökét Edward.

- Ugyan már – legyintettem. – Jó vadászatot.

- Emmett – nézett rám Esme még egyszer. – Nem török össze semmit – ígértem meg. Végül is összetörni eddig sem akartam semmit – vigyorodtam el.

- Rendben, akkor mi most megyünk is – mondták, majd eltűntek.

Rose pedig vásárolni megy, Carlisle pedig dolgozik, úgyhogy végre buli van! Már annyira vártam, hogy érvényesülhessek egy kicsit. Szerencsére nem vették észre, hogy véletlenül lecseréltem az egyforma ezüst mobil telefonokat, és szerencsére Alice sem fürkészte a jövőmet, úgyhogy hogyha a hugicám előtt le is buknék, akkor sem ér el senki a családból, rajtam kívül. Mindent pontosan elterveztem. Azonnal felrohantam, és elkezdtem kutatni az ajándékok után, és mikor megtaláltam őket, ami megjegyzem nem tartott túl sok időbe, azonnal összecseréltem a címkéket. Mivel Alice csomagolt be mindent, így a többiek úgy sem tudják, hogy hogyan nézett ki az ajándékuk. Rosalie csomagjaira átragasztottam Edwardot. Edwardéra Esmét, Esméjére Carlisle-t, és Carlisle csomagjait pedig Rose baby fogja megkapni. Alice-t és Jaspert nem tudtam megviccelni, mert az ő ajándékaikat Esme rejtette el valahová, és egyébként sem vicces, mivel nincsenek itthon. Miután ezzel végeztem, úgy döntöttem, hogy a díszeket is elcsenem innen-onnan. Így történt meg, hogy az égősorok Alice ágya alatt végezték, míg a gömböket Edward kanapéjának a tartó részébe tettem, a boákat, pedig betuszkoltam Rosalie gardróbjának az aljába. Ekkor azonban hirtelen megcsörrent a telefonom.

- Esme, Emmett mindenféle őrültséget csinál, azonnal menjetek haza – mondta dühösen hugicám.

- Bocsi, szivi, de itt Emmett – hahotáztam a telefonba.

- EMMETT CULLEN, AZONNAL CSERÉLD VISSZA A CÍMKÉKET, ÉS TETT VISSZA A HELYÜKRE A DÍSZEKET, KÜLÖNBEN NAGYON NAGY BAJBAN LESZEL – üvöltött Alice.

- Sajnos nem érsz haza estig, még akkor sem, hogyha most azonnal indulsz – mondtam nevetve. Hallottam, ahogy a háttérben Jasper is felkuncogott, majd hirtelen elhallgatott. Alice biztos elővette a gyilkos arckifejezését.

- Ne haragudj, Drágám, de ez azért elég vicces helyzet lesz – hallottam meg fivérem hangját. Na, legalább valaki végre értékeli a humoromat, éppen itt volt az ideje. Gondoltam magamban. Szerintem is vicces vagyok.

- Nem megyünk haza, Emmett, de hogyha hazaértem, akkor olyat kapsz, hogy szó szerint a fal adja a másikat – mondta Alice, mint egy felbőszült cicuska.

- Juj, de megijedtem. Egy fillér nem maradt a zsebemben, komolyan – kuncogtam továbbra is.

- Jössz te még az én utcámba – morgott tovább húgom.

- Szeretnék is, főleg, hogyha egy jó kis bunyó is kinéz. Jasper, majd megvédi a becsületedet – mondtam lelkesen. Már olyan rég nem verekedtünk egy kiadósat.

- Egyedül is elintézlek, te idegesítő… nagy… medve – mondta dühösen.

- Ez most sértés volt? – kérdeztem hahotázva. Alice-nek nem volt erénye a káromkodás, és ilyenkor talált ki ilyeneket, hogy sértegessen vele valakit, bár ezt senki nem vette soha komolyan. Miért is vettük volna?

- UH, TE NYAVALYÁS, KIS IDIÓTA – kiabált rám újból.

- Ez már tényleg sokkal durvább volt – mondtam komolyságot színlelve, mire húgom lecsapta a telefont.

Ezután a kis tevékenységemet nyugodtan folytathattam tovább. Az biztos, hogy Alice legalább jövő karácsonyig fújni fog rám, de egyáltalán nem érdekel. Szerintem hatalmas móka lesz az egész. Miután mindent kellőképpen összekuszáltam, már csak másra kellett gondolnom estig. Úgyhogy elővettem néhány régi meccset, amiket még felvettem a tévéből, és azokat kezdtem el nézni. Hogyha arra koncentrálok, akkor nem fogok lebukni Edward előtt.

Nem sokkal később befutott a család minden tagja is. Kivéve persze, az én dögös csajomat, mert nála egy vásárlás körülbelül úgy néz ki, mint Alice-nél.

- Milyen volt a napod? – kérdezte Esme kedvesen. – Nem unatkoztál?

- Nem mondhatnám. Nagyon kellemesen telt ez a nap – mondtam még mindig a meccsre fókuszálva, hogy ne bukjak le Edward előtt.

- Akkor jó – mosolyodott el anyánk, majd elsietett, hogy lehozza a fenyődíszeket.

- Drágám – ment oda Carlisle-hoz néhány pillanattal később.

- Tessék – nézett rá apa azonnal.

- Lehetséges, hogy a díszek nem ott vannak, ahol hagytam őket? Biztos vagyok benne, hogy odafönt voltak, de nem találom őket – mondta elgondolkozva Esme.

- Nem tudom, Édesem, de Alice szobájában biztos van egy nagy adag pótdísz is, hiszen tudod, hogy milyen. Hozd ki azokat – mondta Carlisle.

A francba, a kelekótya húgom még a végén távolból is tönkreteszi a bulit. Pufogtam magamban. Nem lehet igaz, hogy az az icipici, idegesítő kis energiabomba, még több ezer kilométerről is el tudja rontani a játékot.

- Igazad volt, itt is vannak – jött le Esme boldogan a lépcsőn.

A fenébe, de semmi gond. A másik kis csínyem, még bőven jó lehet. Sőt, még az Edward elleni tréfám is beválhat.

- Emmett – kiabált le Edward dühösen a szobájából. Igen, igen, igen. Ezek szerint ráfeküdt.

- Mi a baj? – kérdeztem értetlenül.

- Hogy mi a baj? Talán az, hogy a déli sarkot is beköltöztetted a szobámba. A plédem, ami a kanapét védi, tocsog a hótól. Nem tudod, hogy ki tette?

- Van egy tippem – kuncogtam fel.

- Na jó, gyere ki a hóra, most azonnal – termett előttem Edward.

- Örömmel – pattantam fel. Nem gondoltam volna, hogy ennyire jól sikerül a tréfa.

- Fiúk, ne ma este. Ma karácsony van. A szeretet ünnepe. Higgadjatok le – csitította Edwardot Esme, aki bólintott. A fenébe, ez így már nem is olyan nagy poén.

Csüggedten ültem vissza a kanapéra, és folytattam a meccs nézését. Előbb utóbb úgyis eléggé felbosszantom őket. Nyugtattam magam. Kizárt, hogy mindent megbocsássanak, csak azért, mert karácsony van. Ebben így nincs semmi poén.

- Sziasztok! – lépett be szerelmem az ajtón.

- Helló, baby – néztem rá, majd kacsintottam.

- De elemedben vagy – mosolyodott el Rosalie. – Mit műveltél? – kérdezte kíváncsian.

- A kanapém tocsog a hótól, és jéghideg, ráadásul csurom vizes, ahogy olvad – mondta Edward morcosan.

- Hát téged, tényleg nem lehet egy percre sem magadra hagyni – csóválta meg a fejét Rose.

- Mindjárt kész a fa – mondta Esme boldogan. – Hozzátok le az ajándékokat. Legyetek szívesek – kért meg minket.

- Rendben, majd én. Mert a végén még Emmett kárt tesz azokban is – mondta Edward morcosan.

- El sem mozdulok innen – válaszoltam tetetett sértődöttséggel.

Egy perc múlva már a kész fa előtt ültünk, és Edward az utolsó ajándékokat is elhelyezte a fa alatt. Én pedig már alig vártam, hogy kibontsuk őket.

- Nem furcsa, hogy Alice még csak fel sem hívott? – kérdezte hirtelen Esme.

- Velem beszéltek nemrég. Nagyon jól érzik magukat – mondtam gyorsan.

- Oh, akkor rendben. Biztos tudta, hogy vadászni mentünk – gondolkodott el Esme.

- Akkor, itt az ideje az ajándékozásnak – mondta Carlisle, majd kiosztotta a csomagokat.

Mindenki hevesen bontogatni kezdett, én pedig vártam a reakciókat, és a vicces helyzeteket. Nem is kellett sokáig várnom, mert Edward egy szexi, fekete selyemhálóinget húzott elő az első csomagjából. Kikerekedett szemmel figyelte a ruhadarabot, mire belőlem hangosan kitört a nevetés.

- Nos, ebben biztos remekül fogok festeni – állapította meg ironikusan.

- Ez meg mi? – kérdezte döbbenten szerelmem.

- Egy vadonatúj orvosi táska – mondta Carlisle azonnal.

- Akkor ezt biztosan nem nekem szántátok – adta át Carlisle-nak a csomagot.

- Emmett – hallottam meg hirtelen Esme rosszalló hangját, de amikor odanéztem mosolygott.

- Emmett Cullen! Képes voltál összecserélni az ajándékok listáját? – mondta szerelmem dühösen. Ajaj, most nagy bajban vagyok.

- Miért? Talán nem volt vicces? – kérdeztem vigyorogva.

- Odaadtad Edwardnak a csipkehálóingemet – mondta még mindig dühösen. – Mit kezdenék egy orvosi szettel? Teljesen megőrültél? Akkor már legalább Esme csomagjait adtad volna nekem! – morgott tovább.

- Ugyan már, Baby, hiszen ez csak egy tréfa volt – néztem rá boci szemekkel. Azt hittem, hogy legalább ő értékeli majd a tréfát.

- Még, hogy tréfa. A szeretet ünnepén teljesen összekuszáltál mindent. Milyen vámpír vagy te? Egy cseppnyi komolyság sem szorult beléd – folytatta a leszúrást.

- Ne haragudjatok – mondtam lehajtott fejjel. Azt hittem, hogy nekik is tetszeni fog a tréfa. Nem is gondoltam bele, hogy esetleg megbántom őket. Már éppen készültem mindent bevallani és visszaadni, amikor hirtelen Edward hahotázni kezdett.

- Ügyes voltál, Rose. Tökéletes előadás – mondta Edward még mindig nevetve.

- Mi? – néztem fel szerelmemre.

- Ugyan már, Baby, nem érted a tréfát? – utánozta a stílusomat szerelmem.

- Rose, te átvertél? – néztem rá döbbenten.

- Nem, Drágám, én csak megtréfáltalak – kuncogott Rosalie, mire Esme és Carlisle is nevetni kezdtek.

- Te… - mondtam, majd legörnyedtem.

- Ne merészeld. Emmett, ez a ruha vadonatúj, és a frizurám is nemrég lett készen – kezdett el szerelmem hátrálni.

- Oh, dehogynem merem. Eljött a bosszú ideje – mondtam vigyorogva. Rosalie azonnal felpattant, és menekülni kezdett kifelé a házból. – Úgyis utolérlek – kiabáltam utána, majd elkezdtem rohanni.

Rosalie gyors volt, de nem eléggé. Néhány percen belül utolértem a havas erdőben, és rá vetettem magam.

- Emmett, te őrült vagy – nevetett szerelmem alattam. – Csupa hó lettem.

- Ez lett volna a cél – kuncogtam fel. Majd egy nagy adag hóval megmostam az arcát. – Én ázott kiscicám – nevettem fel, amikor Rosalie morcosan prüszkölve rázta meg a fejét.

- Na ide figyelj, macikám. Te sem fogsz jobban kinézni – mondta szerelmem vigyorogva, majd egy határozott mozdulattal fölén került, és beterített hóval.

Ezen mindketten felnevettünk, és szenvedélyesen csókolózni kezdtünk. Életem legviccesebb, és legjobb karácsonya volt. Az első olyan vámpírkarácsonyom volt, amikor tényleg mindenki őszintén boldog volt körülöttem, és még Rosalie is felhagyott azzal, hogy tökéletesen nézzen ki. Órákon át hemperegtünk a hóban Rose babyvel, és még néhány fotó is elkattant rólunk, ahogy a hóban birkózunk, hála Edwardnak, aki egyszer csak megjelent egy fényképezőgéppel a kezében. Esme és Carlisle csak mosolyogva figyeltek bennünket.

Az első karácsonyom vámpírként

Az első karácsonyom vámpírként




(Esme szemszöge)



Ez az első karácsony, amit vámpírként élek át. Egészen furcsa, hogy nem állok egész nap a sütő előtt, hogy mindenféle süteményeket, és sülteket készítsek. Nekünk felesleges lenne. Sokat gondolkodtam, hogy hogyan varázsoljam elő a karácsony jellegzetes illatait, és hangulatát. Végül arra jutottam, hogy karácsonyfát mindenképpen állítok. Ez megadta a fenyőillatot, ami nélkülözhetetlen ilyenkor. A többi hangulatteremtőt úgy oldottam meg, hogy fahéjból, vaníliarúdból, és kézi készítésű mézeskalácsból díszeket kötöttem, és a ház minden pontjára raktam ki belőlük. Most, hogy a fenyőfa már fel van díszítve, és a ház is kellőképpen illatos lett, elmehetek, hogy fagyöngyöt is gyűjtsek. A legutóbbi vadászatom alkalmával láttam egy helyet, ahol rengeteg nő.

Nem tartott sok ideig, míg elértem oda. Csupán néhány percet vett igénybe a napból. Teleszedtem a kezemben lévő kosarat, majd visszasiettem a házhoz. Mindennel szerettem volna elkészülni, mire Carlisle és Edward hazaér a kempingezésből. Szándékosan küldtem el őket éppen most, mert így két nap alatt minden előkészületet el tudtam végezni egy tökéletes karácsonyhoz. Miután hazaértem a fagyöngyöt is csokrokba kötöttem, és találomra elhelyeztem őket a házunk különböző pontjaim.

Már csak egy szép adventi koszorú hiányzott Tudom, hogy már egy volt, mait meg is gyújtottunk, amikor kellett, de annyira jól mutatott, hogy úgy határoztam készítek még egyet. Most viszont nem arany és zöld színben fog pompázni, hanem piros, és zöld lesz, mit a karácsonyfánk.

Már minden hozzávalót az asztalra készítettem, csak meg kell kötnöm belőle koszorút, és rátenni a gyertyákat. Alig néhány perc alatt el is készültem ezzel is.

A koszorút a konyhaasztalra helyeztem, majd körbesétáltam a házban, hogy megnézzem, minden tökéletes-e. Nem találtam semmi kivetnivalót a művemben, mivel minden helyiség gyönyörű lett, és kellemes illat lengte körül az összes szobát. Már csak arra kellett várnom, hogy a fiúk is megérkezzenek.

Kényelmesen elhelyezkedtem a kanapén, és türelmesen vártam, hogy szerelmem, és fogadott fiam végre belépjenek az ajtón. Legnagyobb örömömre nem is kellett sokáig várnom. Már nem járhatnak messze, mert érzem az illatukat. Néhány pillanattal később pedig az ajtó kinyílt, és beléptek rajta.

Edward és Carlisle teljesen ledöbbenve álltak meg a nappali közepén.

- Szerelmem, ez gyönyörű – mondta Carlisle elképedve. – Már nem is emlékszem rá, hogy mikor láttam utoljára ilyen szintű karácsonyi hangulatot. Az utolsó karácsonyom, még az édesapámmal volt, amikor ember voltam. Azóta nem is ünnepeltem meg.

- Az elég hosszú idő – válaszoltam döbbenten. Több száz éven át kihagyta a karácsonyt? Hiszen ez az év legszebb ünnepe.

- Valóban hosszú volt – ölelt magához.

- Tényleg fantasztikus lett – vigyorodott el Edward. – Egyébként halkan megjegyezném, hogy éppen egy csokor fagyöngy alatt álldogáltok – bökött fiunk a fejünk fölé, és valóban ott volt a fagyöngy.

- Hát akkor – mosolygott rám Carlisle.

Én is rámosolyogtam, aztán megcsókoltuk egymást, ahogy azt illik. Na nem, mintha fagyöngy kellene ehhez a tevékenységhez, de ilyenkor tényleg kötelező. Még a végén elszalad a boldogságunk, hogyha nem tartjuk be a szabályokat. Az pedig nem lenne jó senkinek. Mikor elváltunk egymástól Edward már nem volt ott. Nem igazán tudtam mire vélni az eltűnését, de nem sokkal később csomagokkal a kezében tért vissza a nappaliba, és a fa alá helyezte őket.

- Te tudtad? – kérdeztem döbbenten. – Pedig direkt mindig másra gondoltam, amikor a közelemben voltál – mondtam csalódottan.

- Nem tudtam konkrétan, inkább csak sejtettem. Néha véletlenül előbukkant a fejedben egy-egy elképzelés, ami egyébként nagyon tetszett nekem. Azt viszont álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyire szép lesz az egész ház – mondta őszintén, majd megölelt, és egy puszit nyomott az arcomra. – Boldog Karácsonyt – mondta vidáman, majd a kanapéra ült, és várt. Gondolom, hogy az ajándékaira.

- Boldog Karácsonyt, Kedvesem – ölelt magához Carlisle, majd megcsókolt.

- Nektek is Boldog Karácsonyt – mondtam boldogan. – Szeretnétek kibontani az ajándékaitokat? – kérdeztem izgatottan. Nem vettem nagy dolgokat, de azt szívvel lélekkel, egy részét pedig készítettem.

- Igen, nagyon – csillant fel a szemük.

Igazából nem is olyan kis dolgot vettem nekik. Carlisle-nak egy vadonatúj felszerelést vettem, az orvosi táskájába. A régi készlete már múzeumi darab, ezért gondoltam, hogy nyugdíjba küldhetné. Edward pedig megkapta az összes új könyvkiadást, a kedvenc szerzőitől. Szerintem nagyon fog neki örülni. Ráadásul pedig, mindkettőjüknek készítettem egy-egy karácsonyfadíszt. Igazából semmi különöset. Carlisle egy rénszarvast kapott, Edward pedig egy oroszlánt, aminek van egy kis mikulássapkája. Nem valami jól sikerültek, mert az első kísérleteim voltak fenyődísz készítésére, de szerintem aranyosak. Felpattantam, és átadtam mindkettőjüknek a csomagokat. Mosolyogva elvették, és azonnal elkezdték letépni róla a papírt. Olyan izgatottak voltak, mint két kisgyerek. Még soha nem láttam őket ilyennek.

- Esme, ez fantasztikus – mondta Carlisle boldogan, és szorosan magához ölelt. – Tökéletes, éppen most akartam lecserélni a készletemet. Köszönöm. Na és ez a dísz, egyszerűen gyönyörű, mindjárt fel is teszem a fára.

- Nagyon szívesen. Örülök, hogy tetszik – mondtam boldogan. Annyira jó, hogy olyasmit vettem neki, ami tényleg tetszik, és hasznos is.

Edward mosolyogva figyelt minket, majd amikor szerelmem elengedett, ő is felállt, és magához szorított.

- Köszönöm, imádom a könyveket, már nagyon vártam, hogy megszerezhessem ezeket a köteteket – motyogta a nyakamba. Látszott rajta, hogy annyira boldog, és ez nekem mindennél többet ért. – A dísz pedig fantasztikus, még soha nem láttam ehhez foghatót.

- Örülök, hogy tetszik – válaszoltam mosolyogva, és puszit nyomtam az arca mindkét felére.

- Akkor most mit jövünk – csapta össze a tenyerét Edward.

- Kettőnk nevében vettél ajándékot? – kérdezte szerelmem mosolyogva.

- Hát persze, hiszen nekem volt sejtésem, viszont úgy gondoltam, hogy Esme örülne, hogyha még véletlenül sem szereznél tudomást a meglepetéséről – magyarázkodott Edward.

- Ez nagyon jól gondoltad, Drágám – mondtam Edwardnak hálásan.

- Tudtam én – nevetett fel fiam. – Na szóval, ajándékozzunk tovább – mondta lelkesen, majd Carlisle kezébe nyomott egy csomagot, amit kedvesem átadott nekem. Majd a fiamtól is kaptam egy csomagot. Jókedvűen ültem le velük a kanapéra, és hevesen bontani kezdtem. El sem tudtam képzelni, hogy mi lehet benne, de aztán megláttam. Az Edwardtól kapott csomagban fél tucat festővászon volt, és mindenféle sablonok, festékek, és ecsetek. Valamint néhány mintaötlet. Az Carlisle-tól kapott csomag pedig rengeteg gyönyörű, és érdekes könyvet tartalmazott a belső építészetről, és különféle dekorációs módszerekről. Egyszerűen fantasztikus volt.

- Nagyon köszönöm – mondtam meghatottan. Persze, Edwardnak könnyű, hiszen simán kiolvasta a gondolataimból, hogy mire vágyom, és azt is kaptam. Soha nem hittem volna, hogy ilyen csodálatos dolgokat fogok kapni az élettől. Van egy tökéletes szerelmem, egy szerető fiam, és most még egy csodálatos karácsonynak is a részese lehetek. Azt hiszem, hogy sokkal többre nem is vágyhatnék a szeretet ünnepén. Felpattantam, és a nyakukba vetettem magam, hogy megköszönjem, amit kaptam tőlük, nem csak az ajándékokat, hanem mindent.

- Ha nem haragszotok, akkor én most felmegyek a szobámba, és tanulmányozom a vadonatúj könyvgyűjteményemet – mondta fiunk, és már el is tűnt a szobájában a csomagjával együtt.

- Tényleg tetszik? – kérdeztem mosolyogva szerelmemtől, aki tüzetesen tanulmányozta a vadonatúj szettjét.

- Még szép. Mindig is vágytam ilyen modern felszerelésre – mondta határozottan.

- Helyes, de van még egy meglepetésem – fogtam meg a kezét és felhúztam a kanapéról.

- Valóban? – kérdezte meglepetten.

- Igen, de ahhoz el kell mennünk innen egy kis időre – mondtam komolyan.

- Rendben – mondta, majd felkiáltott Edwardnak.

Fiunk lejött, és elbúcsúzott tőlünk, majd Carlisle társaságában futásnak eredtem a másik meglepetés felé.



(Carlisle szemszöge)



Olyan rengeteg mindent kaptunk már Esmétől, és még ez a karácsony is. Egyszerűen fantasztikus, hogy mire képes az én gyönyörű kedvesem. Szinte kitalálja a gondolataimat, ha nem tudnám, hogy nem gondolatolvasó, akkor most azt feltételeztem volna róla. Hiszen pontosan erre vágytam, csak az állandó ügyelet miatt nem volt időm megvenni. Mindig bezárt a bolt, mire odaértem. Most pedig éppen, valami titkos hely felé tartok. Nem is tudom, hogy hova. Bár az útvonalból ítélve, egyre inkább úgy gondolom, hogy a szirtünkre megyünk. Nem is tévedtem, mert néhány perccel később valóban a szirtnél lyukadtunk ki, de a látvány egészen más volt, mint általában. A könnyű, és egyszerű kis szikla fel volt díszítve, pontosan ugyanolyan precizitással, mint a házunk, ráadásul egy vastag, puha pléd volt leterítve a díszek kellős közepén. Esme leült a plédre, majd magával húzott engem is.

- Kedvesem, mennyit dolgoztál ezeken a csodálatos meglepetéseken? – kérdeztem kíváncsian.

- Hát, őszintén szólva, pont arra a két napra volt szükségem, amíg ti elmentetek kempingezni.

- Aha, szóval ezért utasítottad vissza az ajánlatot – néztem rá kissé vádlón. – Én meg már azt hittem, hogy valami baj van – tettem még hozzá.

- Ugyan, mi baj lehetne? – kérdezte értetlenül.

- Igazából semmi, csak olyan furcsán viselkedtél, és ez egy kicsit gyanús volt.

- Sosem voltam jó a füllentésben – kuncogott fel szerelmem.

- Hát ez már csak így igaz. Még egyszer sem sikerült teljes mértékben megtéveszteni, de ezt is imádom benned. Annyira őszinte vagy, mint senki más az egész világon.

- Ez rólad is elmondható – mondta szerelmem lágyan, és hozzám bújt. – Egyébként, képzeld csak el, hogy mára csillaghullást jósoltak. Emlékszem, hogy amikor még ember voltam, imádtam nézni a hulló csillagokat, és szerintem most is nagyon tetszene – tette még hozzá.

- Szerintem is tetszene. Én mindig is nagyon szerettem nézni a hullócsillagokat. Ember koromban is, már amennyire emlékszem, és most, vámpírként is – mondtam határozottan. Ez a fajta jelenség valóban mindenhogyan csodálatos élmény volt.

- Akkor mindenképpen szeretném megnézni – sóhajtott szerelmem. Majd az eget kezdte el kémlelni.

Nagyon tündéri volt, ahogy kislányos lelkesedéssel kémlelte az eget, hátha meglát egy hullócsillagot az égen. Már legalább egy órája nézte mereven az eget, amikor megelégeltem a szenvedéseit, és finoman átkarolva őt, fekvő helyzetbe segítettem magunkat a pléden. Így mégis csak kényelmesebb nézni, hogyha itt van az idő.

- Köszönöm, ez így sokkal kényelmesebb – nyomott Esme apró csókot az ajkaimra.

- Örülök, hogy te is így gondolod – szorítottam magamhoz még erősebben.

Sokáig feküdtünk még az eget kémlelve, és én már személy szerint feladtam volna a próbálkozást, de Esme kitartott, és végül is igaza lett. Alaposan megvárattak minket a hullócsillagok, de végül is odaértek hozzánk, és mi csak ámulva figyeltük, ahogy feltűnnek, majd néhány másodperccel később eltűnnek a szemünk elől.

- Szeretlek – suttogta Esme, majd mélyen a szemembe nézett.

- Én is szeretlek, mindennél jobban – válaszoltam mosolyogva, majd magamhoz szorítottam, és megcsókoltam.

Miután elváltak az ajkaink, újra az eget kezdtük el figyelni, és a csillagok jöttek is sorban. Még soha nem láttam ennyit létezésem során.

Egész éjjel csak összebújva feküdtünk, de nem is akartam többet. Ez az éjjel így volt tökéletes, ahogy a karácsony is, amit a szeretteim körében tölthettem el. Évszázadok óta nem volt részem, ilyen élményben, és mérhetetlenül boldog voltam, hogy szerelmem visszahozta a házba, és a szívembe is a karácsony csodáját, amit már több évszázada elveszettnek hittem. Pedig csak szunnyadt bennem, és bátorításra várt. Azon az éjjelen megfogadtam, hogy soha többé nem fogom elfelejteni, hogy milyen gyönyörű is a szeretet ünnepe, főleg, hogyha megoszthatod azokkal, akiket szeretsz.

Karácsony Párizsban

Karácsony Párizsban




(Jasper szemszöge)



Már december huszonharmadika van, és én még mindig nem buktam le a meglepetésemmel Alice előtt. Ez valami hihetetlen. Annyira boldog vagyok, mint még soha. Talán végre sikerül megajándékoznom úgy a kedvesemet, hogy nem tudja előre, hogy mit kap. Vagy nagyon jól titkolja, hogy lebuktam. Ma este ajándékozunk, mert a család többi része már tud a meglepetésemről, csak szerelmem nem. Ez így annyira izgalmas.

- Jasper, gyere, már csak rád várunk – szökdécselt be szerelmem a szobánkba.

- Jövök – pattantam fel az ágyról.

- Te tudod, hogy miért ma ajándékozunk? – kérdezte kedvesem kíváncsian. – Senki nem mond semmit.

- Talán nem kell mindig mindent tudnod – vigyorogtam rá.

- Tudom, hogy titkoltok valamit – húzta fel az orrát. – Csak azt nem tudom, hogy mit, de mindjárt kiderül – ugrándozott Alice boldogan. – Olyan izgalmas, nem tudom, hogy miért, de annyira fantasztikus, hogy meg fogok lepődni – mondta lelkesen.

- Akkor menjünk – mondtam, és kézen fogtam. – Már alig várom, hogy lássam az arcod miközben meglepődsz.

Egy pillanattal később már a nappaliban is voltunk. Mindenki rám mosolygott. Tudták, hogy sokat jelent nekem, hogy végre rájöttem, hogy hogyan lepjem meg szerelmemet. Lehet, hogy egy kicsit költséges módja volt ez az örömszerzésnek, de nem érdekelt. Csak az volt a fontos, hogy sikerült kijátszanom kedvesem képességét.

- Akkor kezdődhet az ajándékozás? – kérdezte Carlisle mosolyogva, és jelentőségteljesen rám nézett.

- Igen – bólintottunk mindannyian.

- Ki szeretné kezdeni? – kérdezte apánk. Bár már tudta a választ.

- Majd én – mondtam. Majd felálltam, és azonnal az Alice-nek szánt csomaghoz mentem, és odavittem szerelmemnek. – Boldog karácsonyt, Kicsim – mondtam mosolyogva, majd megcsókoltam.

Szerelmem izgatottan vette ki a dobozt a kezemből, és egy szempillantás alatt letépte róla a csomagolópapírt. Még soha nem láttam ilyennek. Olyan volt, mint egy kislány, aki életében először kap meglepetést.

- Jesszusom – pattant fel kedvesem. – Róma, London, Párizs – nézte meg a jegyeket. – De mind ma estére szól.

- Neked kell eldöntened, hogy hova menjünk – simogattam meg az arcát.

- Juj, Párizs, kérlek, oda menjünk, még soha nem jártam ott, és annyira szeretném látni – nézett rám boldogan, és egy kisebb örömtáncot járt a nappali közepén. Annyira édes volt. Mindenki csak kuncogott rajta, de megigézve néztem, ahogy átjárja a boldogság.

- Akkor irány, Párizs – mondtam nevetve, és felkaptam szerelmemet.

- Ajándékozzunk gyorsan. Csomagolnom kell. Öt óra múlva indul a gépünk. Istenem, Párizs. Ez annyira fantasztikus – mondta és megint elkezdett táncolni. Hihetetlenül aranyos volt.

Miután minden egyes ajándék megtalálta a gazdáját, Alice azonnal felrohant az emeletre, és heves csomagolásba kezdett. Tíz perc alatt mindent összekészített, és utána percenként megnézte az óráját.

- Drágám, nyugodj meg. Nemsokára itt lesz az idő – mondtam neki nyugtatóan.

- Tudom, de hogyha egyszerűen annyira várom már, hogy induljunk – mondta lelkesen.

- Még fél óra, és már indulunk is – öleltem magamhoz.

- Olyan lassan telik az idő – mondta panaszosan. Soha nem volt türelmes, de én így imádtam.

Miután végre elérkezett az idő, elbúcsúztunk a családunktól, és elindultunk a reptérre. Az út elég hosszú volt, de nem unatkoztam, mert Alice végig áradozott, hogy mi mindent szeretne látni Párizsban, és hogy mennyi menő divattervező van ott, akiknek egy vagyonba kerülnek a ruhakölteményei, de annyira egyediek, hogy bármit megér.

Miután végre megérkeztünk, azonnal elfoglaltuk a szállásunkat, amit direkt úgy foglaltam, hogy látni lehessen a szobánkból az Eiffel tornyot.

- Ez gyönyörű – mondta szerelmem, amikor beléptünk a szobába, és kinézett az ablakon.

- Örülök, hogy tetszik – karoltam át hátulról. – Gyere, menjünk. Egy csomó bolt vár arra, hogy Mrs. Cullen meghódítsa – kuncogtam fel. – Rendelkezz a hitelkártyámmal – mutattam fel a kérdéses darabot.

- Oh, micsoda ajánlat. Vigyázz, hogy mit ajánlasz fel egy lánynak Párizsban – kacsintott rám.

- Van rajta keret, még akkor is, hogyha a te vásárlási stílusodat vesszük alapul – nevettem fel.

- Akkor indulás – mondta szerelmem boldogan, és azonnal húzni kezdett kifele a szobából.

Ezzel megkezdődött az első sétánk ebben a csodálatos városban, ahonnan reményeim szerint sok élménnyel, és Alice számára nélkülözhetetlen ruhakölteménnyel megyünk haza a családunkhoz.



(Alice szemszöge)



Imádtam Párizst az ünnepek alatt, nem is gondoltam volna, hogy egyszer el fogok ide jutni, de Jasper megszervezte nekünk. Nagyon ügyes volt, mert rá sem jöttem, hogy miben mesterkedik. Na jó, tudtam, hogy elutazunk, csak azt nem tudtam, hogy hová. Nagyon trükkös volt a meglepetés, mert megvette a jegyeket, és lefoglalta a szállást három helyre, és azt akarta, hogy én döntsek, így nem tudtam, hogy hova utazunk, egészen addig, amíg én el nem határoztam, hogy Párizsba jövünk. Ez annyira kedves volt. Ez volt életem első meglepetése. Már azt hittem, hogy soha nem lesz részem ilyesmiben, de a szerelmem ezt is megoldotta. Párizs karácsonykor, ez hihetetlen. Csak az a kár, hogy a többiek nincsenek velünk. Már elígérkeztek Denaliba, aminek Edward nem nagyon örült, de azért elment, hogy ne bántsa meg a klán tagjait.

- Min gondolkozol, Édes? – ölelt át Jasper. Éppen az Eiffel tornyot figyeltem az erkélyünkről. Csodálatos volt, ahogy ki volt világítva. Ráadásul, mindenhol karácsonyi fények, és vásárok voltak az egész városban. Még soha nem láttam ilyen nyüzsgést. Ez a város, az én városom. Soha nem alszik.

- Csak azon, hogy kár, hogy a többiek nem jöttek velünk – mondtam kicsit csalódottan. – De értsd félre, én nagyon szeretek veled kettesben lenni. Sőt! Az ajándékod pedig nem is lehetne ennél szebb. Sosem hittem, hogy egyszer eljutok ide, holott mindig is vágytam rá.

- Tudom, ezt már mesélted. Innen az ötlet – mosolygott rám szerelmem. – Mit csináljunk?

- Hát nem is tudom – mondtam elgondolkozva. Nem volt hozzá képem, hogy megint elcipeljem sétával egybekötött vásárlásra, hiszen már így is két kofferem van, míg ő egy sporttáskába próbál beférni valahogy.

- Na gyere – nevetett fel Jazz. – Túl vastag még a pénztárcám – tette még hozzá, és már vette is fel a kabátját.

- Nem akarom, hogy unatkozz – sütöttem le a szemeimet. – Karácsony van, és ez kettőnkről szól. Neked is boldognak kell lenned – mondtam komolyan.

- Arra még nem gondoltál, hogy én attól vagyok boldog, hogy boldoggá tehetlek téged? – kérdezte szorosan magához ölelve. – Egyébként is kiengesztelhetsz, amikor visszajöttünk – búgta a fülembe.

- Te kis számító – böktem mellkason.

- Azt bizony – kuncogott fel. – Na de most, indulás, mert még a fiúk alig kaptak valamit. Rosalie és Esme ezzel szemben egy egész bőröndnyi különleges ruhakölteményt.

- Igazad van. Még sok mindent kell vásárolnunk – mondtam lelkesen, majd elindultam az ajtó felé.

Még vettünk néhány ajándékot a fiúknak is. Mindenféle autós kütyüt, amiket Jasper választott, hogy az jó lesz. Ebben a kérdésben, inkább kedvesemre hagyatkoztam. Miután már mindenkinek vettünk kellő mennyiségű ajándékot. Beleértve a Denali klánt, Charlotte-ot és Petert is, visszavittük a csomagokat a hotelszobába, majd sétálni mentünk. Nagyon élveztem mindent. Valahogy egész Franciaországnak különleges volt a hangulata. Nem mondom, hogy örökké itt élnék, de egy ideig biztosan nagyon élvezném a helyzetet. Órákon át jártuk az utcákat, míg úgy nem döntöttünk, hogy ideje visszavonulnunk a szobánkba. A szoba enyhe kifejezés. A szálloda legnagyobb lakosztályában voltunk. Miután beléptem az ajtón megéreztem a mandulaolaj mámorító illatát, és rögtön a fürdő felé vettem az irányt, hogy megengedjem a vizet. Jasper ezúttal nem tartott velem, amin egy kicsit meglepődtem, de ha nincs kedve, akkor nem fogom kényszeríteni, természetesen. Már órák óta feküdhettem a kádban, amikor szerelmem halkan kopogtatott.

- Tessék – szóltam ki azonnal.

- Kicsim, ideje lenne kijönnöd. Indulnunk kell – mondta szerelmem lágyan.

- Indulni? Mégis hova? – kérdeztem döbbenten.

- Nem tudom, hogy hova – kuncogott fel Jasper. – Van két jegyünk az esti gépre Londonba, Rómába, Bécsbe, vagy esetleg Denali felé – sorolta fel kedvesem a lehetőségeket. – Megint csak rajtad múlik – tette még hozzá.

- Hogy mondtad? Denali felé? – kérdeztem mosolyogva, és kipattantam a kádból.

- Igen, olyan variáció is volt – nevetett fel szerelmem.

- Akkor mire várunk még? – kérdeztem izgatottan.

- Talán arra, hogy felöltözz? – kérdezte felhúzott szemöldökkel.

- Jaj, drágám, ne bosszants – sóhajtottam fel. – Még be kell pakolni, és oda kell érni a reptérre, és… - lendültem volna bele, de szerelmem elhallgattatott egy csókkal.

- A taxi tíz perc múlva itt lesz, a poggyászok pedig már be vannak pakolva – mondta gyengéden.

- Mi? – néztem rá döbbenten. – Semmit sem láttam, és nem is hallottam.

- Egyre jobb vagyok – vigyorodott el Jasper büszkén. – Már kétszer is sikerült meglepnem téged.

- Valóban egyre jobb, és jobb leszel – bólintottam határozottan. Hihetetlen, hogy kétszer is sikerült túljárnia az eszemen.

Jasper felkapta a bőröndöket, miután felöltöztem én is, és már el is indultunk a reptér felé. Annyira boldog voltam, hogy ezen az ünnepen kettesben is lehettem a szerelmemmel, és még a családunkkal is tölthetünk egy kis időt. Minden tökéletes.

Ahogy kiértünk a reptérre, és feladtuk a bőröndjeinket már indulhattunk is beszállni. Az út elég hosszú volt, és át is kellett szállnunk, de számomra valahogy mégis gyorsan telt az idő.

- Várnak minket, vagy ez meglepetés? – kérdeztem izgatottan. Nagyon reméltem, hogy meglepjük őket. Az olyan élvezetes dolog.

- Igazából nem szóltam, hogy jövünk. Abban reménykedtem, hogy örülnél, hogyha rajtuk ütnénk.

Miután leszálltunk és felvettük a bőröndjeinket azonnal az erdő felé vettük az irányt. Megegyeztünk, hogy inkább futva tesszük meg az utat. Úgy sokkal gyorsabb, mint taxival. Ráadásul így biztosan nem vesz észre bennünket senki. Gyorsan odaértünk a házhoz, és gondolkodás nélkül berontottunk a hatás kedvéért. Mindenki ijedten pattant fel először a helyéről, azután pedig döbbenten figyeltek minket. Esme tért magához először, és azonnal a nyakunkba ugrott.

- Édeseim, olyan jó, hogy ti is itt vagytok – mondta boldogan.

- Szép meglepetés – köszöntött minket Carlisle is.

- Ügyes voltál, Jasper – kacsintott Edward szerelmemre.

- Ezt meg mire értetted? – kérdeztem kíváncsian.

- Addig agyalt, amíg kétszer is sikerült meglepnie téged – mondta fivérünk elismerően.

- Ez igaz – mosolyogtam rá, és a nyakába borultam. Hiányzott már a kedvenc tesóm.

- Örülök, hogy hazajöttetek – mondta Rosalie mosolyogva Emmett mellett. Tőle nem is vártam többet. Mindig is visszafogott volt a lelkesedése, de tudtam, hogy a szíve mélyén nagyon is örül, hogy újra együtt van a család.

- Nem volt elég jó a teljesítményed, öcsi? – hahotázott Emmett, mire Rose fejbe csapta. – Jól van, na! Tudjátok, hogy örülök nektek – mosolygott ránk, majd felkapott és megpörgetett.

Miután a Denali klán is köszöntött minket, úgy éreztem, hogy itt az ideje, hogy kiosszuk az ajándékokat Párizsból, amikor hirtelen befutott Charlotte és Rosalie is.

- Meglepetés – mondták nevetve.

- Tényleg az – néztem rájuk döbbenten. – Még én sem láttalak titeket – mondtam elismerően.

- Azért mert nem döntöttük el, hogy bejövünk, csak akkor, amikor már ideértünk. Ez benne a csel. Jasper mondta, hogy így kell – mondta Charlotte elégedetten, majd megölelt.

Az este hátralevő része vidám beszélgetéssel és ajándékozással telt. Ez volt eddig életem legszebb karácsonya.

Nessie első karácsonya

Nessie első karácsonya




(Jacob szemszöge)



Nemsokára indulnom kell az én gyönyörű kis Nessie-mért. Annyira okos és értelmes, pedig még csak egy éves sincs. Olyan pici és ártatlan. A legtisztább lény, akivel valaha is találkoztam. Először a Cullen házban karácsonyozunk, de utána nálam aludhat La Pushban. Bella megengedte, és a kedvemért megpuhította Edwardot is, amire csak ő egyedül képes. Nessie apukája elég nehéz eset, de azért kedvelem. Ezt viszont soha nem vallanám be neki, a világ minden kincséért sem.

Felvettem egy kényelmes szövetnadrágot, és egy inget. Semmi kedvem nem volt a nagy felhajtáshoz, de Alice-t nem lehet leállítani, hogyha egyszer szervezkedni kezd. Majd, hogyha hazaértünk, akkor kényelmesbe vágjuk magunkat.

- Mikor indulsz, fiam? – jött be apám a szobámba.

- Igazság szerint, most – mosolyogtam rá.

- Jó szórakozást – mosolyodott el apám is. – Üdvözlöm a Culleneket. Aztán ne fárasszátok le nagyon azt a kislányt. Lehet, hogy nem néz ki olyan kicsinek, de attól még nagyon fiatal. Pihennie is kell.

- Apu – néztem rá morcosan.

- Jól van, tudom, hogy az életed árán is vigyázol rá, és mindent úgy teszel, ahogy neki jó – mondta apa határozottan. – Néha sajnálom, hogy a gén átugrott egy generációt. A bevésődés fantasztikus dolog lehet.

- Igen, tényleg az – mondtam, majd megöleltem. – Este jövünk.

- Rendben. Jó mulatást.

- Köszönjük, biztosan az lesz. Bár attól tartok, hogy Alice már megint túlzásba vitte a szervezkedést – fintorodtam el.

- Hát a család, az család. Akkor is, hogyha vannak ilyen hiperaktív tagjai – nevetett fel apa. – Kezdj hozzászokni, mert Nessie bizony hozzájuk is tartozik, nem csak hozzád.

- Tudom, és ezt egyáltalán nem bánom. Bár nem bánnám, hogyha az a szőke ciklon nem rontaná el állandóan a hangulatot – morogtam az orrom alá. – Na, de most megyek. Már várnak rám – integettem apámnak.

Beszaladtam a garázsba, beszálltam az autóba, és már indultam is a Cullen ház felé. Éppen, hogy ráfordultam az erdei ösvényre, de máris színes égősorok fogadtak a fákon. Gondoltam, hogy kedvesem nagynénje nem kispályás, hogyha díszítésről van szó, de azért ez már talán túlzás. Na nem, mintha nem nézett volna ki jól. Gyönyörű volt, ahogy a fákon az út két oldalán végigfutottak a színes égősorok, egészen a házukig. Amikor a garázsuk elé értem azonnal leparkoltam, és kiszálltam a kocsiból. Éppen, hogy becsuktam a kocsim ajtaját, amikor a ház bejárata kivágódott, és Nessie rohant felém, elképesztő gyorsasággal.

- Jake – ugrott a nyakamba boldogan, majd megpuszilt.

- Szia, Nessie – nyomtam egy puszit az arcára.

- Már azt hittem, hogy soha nem érsz ide. Mi tartott ennyi ideig? – kérdezte rosszallóan.

- A készülődés, hogy megfeleljek Alice elvárásainak – fintorodtam el, mire Renesmee hangos kacagásban tört ki.

- Na, most már gyertek szépen be, mert még megfázik a lányom. Egyébként, örülök, hogy itt vagy Jake. – jött ki Bella a házból. Gyönyörű volt, mint mindig. Edward pedig szorosan a nyomában haladt, majd mikor utolérte átkarolta a derekát.

- Én is örülök, hogy látlak, Bells – mondtam vidáman. Mindig boldogsággal töltött el, hogyha mosolyogni láttam őt, hiszen ő volt a legjobb barátom, és örökké az is marad.

- Jake, menjünk be – bökött Nessie mellkason. – Már kétszer mondtam – nézett rám morcosan.

- Bocsánat, csak elbambultam – kértem elnézést, és magamhoz öleltem.

- Na jó, megbocsátok – motyogta a nyakamba.

Amikor beléptem az ajtón megint csak elképedtem. Én még naivan azt hittem, hogy a fákon az égősorok a túlzás? Hát az semmi nem volt ehhez képest. Az egész ház fényárban úszott, és mindent beborított a műhó. A nappali egyik sarkában pedig egy legalább három méteres fenyőfa állt, tele díszekkel, cukorral és mézeskaláccsal.

- Ugye, milyen gyönyörű? – vigyorgott rám Alice büszkén.

- Tényleg nagyon szép – mondtam udvariasan. Bár szerintem „enyhe” túlzás volt, amit csinált, de ettől függetlenül nagyon tetszett.

- Örülök, hogy tetszik – csilingelte vidáman, majd Jasper karjaiba ugrott. – Mondtam, hogy mindenkinek tetszeni fog – mondta szerelmének, majd megcsókolta.

- Tudom, kicsim. Igazad volt – válaszolta Jasper mosolyogva, miután elváltak.

- Akkor, itt az ideje végre, hogy kibontsuk az ajándékokat? – kérdezte Nessie izgatottan, és sóvárogva figyelte a hatalmas ajándékhalmot a fa alatt. – Most már Jacob is itt van. Légyszi – nézett könyörgőn a családjára.

- Előbb vacsoráznotok is kéne – mosolygott ránk Esme. – Főztem, és sütöttem is nektek – tette még hozzá.

- Csak egyet – vetette be kedvesem a nagy boci szemeim. Pont olyan veszélyes volt ez a fajta tekintete, mint régen Belláé. Annak sem lehetett ellenállni.

- Ha etettek pár falatot, akkor az összes ajándékodat megnézheted – mondta Edward mosolyogva.

- Apu, ne már – nyafogott Renesmee. - Már órák óta, csak nézhetem a csomagokat – mondta panaszosan.

- Kicsim, fogadj szót – jött oda hozzánk Bella. – Gyertek enni. Utána kapsz egy forró csokit mályvacukorral, ahogy szereted, és közben mindent kibonthatsz – vette el tőlem a kicsit.

- Te főződ? – kérdezte Nessie reménykedve.

- Még szép – bólintott rá Bella. - Sőt, Jake is kap belőle – kacsintott rám.

- Akkor menjünk gyorsan vacsorázni – ugrott ki Bella karjaiból. Egy pillanattal később pedig már a terített asztalnál ült.

- Jake, gyere már. Siessünk – nézett rám könyörgőn. – Amíg nem eszünk, addig nem téphetem szét a csomagoló papírokat, és nem tudom meg, hogy mi van a dobozokban, pedig már nagyon-nagyon kíváncsi vagyok.

- Jól van, jövök – kuncogtam fel, majd mellé ültem.

A vacsora csendben telt. Leginkább azért, mert Nessie nem is tudott volna beszélni, még akkor sem, hogyha akart volna. Úgy tömte magába az ételt, hogy azt egy farkas is megirigyelhette volna. Mindenki csak mosolygott rajta, mert tudták, hogy azért ilyen gyors, hogy minél előbb kibonthassa a csomagjait. Bella és Esme eközben a tűzhelynél állt, és főzte a forró csokit. Húsz perc alatt végeztünk majdnem mindennel, amit Esme készített nekünk. Nessie boldog mosollyal az arcán tette le az evőeszközöket, majd apja felé fordult.

- Végeztünk – csicseregte boldogan.

- Jól van, most már mehetünk a nappaliba – mondta Edward.

Kedvesem azonnal az ölembe ugrott, és belecsimpaszkodott a nyakamba. Magamhoz öleltem, majd felálltam és már indultam is a karácsonyfához. Mindenki egyesével átadta az ajándékát, először természetesen Nessienek, aki már nagyon kíváncsi volt. Miután kiosztottunk minden ajándékot Carlisle mondott egy aprócska beszédet, hogy mennyire jó hogy együtt vagyunk, és hogy átvészeltünk már mindent, amit csak kellett. Ezután jött a bontogatás.

- Ez fantasztikus – ugrott Nessie apja és anyja nyakába. – Próbáljuk ki, most azonnal – pattant fel, és már rohant is a kabátjáért.

Edward felkapta a szánkót, Bella pedig segített felöltözni a lányának. Már majdnem kinn voltak a házból, amikor Nessie hirtelen visszafordult.

- Ti nem jöttök? – kérdezte csalódottan. – Szánkózhatnánk együtt is – ajánlotta lelkesen.

- Már megyek is – válaszoltam mosolyogva.

- Mi is jövünk azonnal – vigyorgott Emmett.

Mindenki felöltözött, na, nem mintha szüksége lett volna rá bárkinek is, de azért legalább a látszat miatt megtettük. Amikor kimentünk a kis család után, ők már javában szánkóztak. Edward vámpír sebességgel rohant körbe-körbe a szánkóval, amin Nessie és Bella ült. A lányok hangosan nevettek és sikongattak, miközben Edward húzta őket.

- Átvehetem őket én is? – kérdeztem mosolyogva.

- Hát, ha bírod szusszal – állt meg Edward. – Majd felém nyújtotta a szánkó madzagját.

Már legalább fél órája húztam édes terheimet, amikor egy majdhogynem hóember méretű hógolyó terített le, de úgy, hogy szó szerint repültem vagy három métert.

- Emmett – kiabált rá Esme. – Mi lett volna, hogyha eltalálod Nessie-t?

- Ugyan, anyu. Én a szánhúzó kutyusra céloztam – nevetett Em.

- Na, ezt még visszakapod – tápászkodtam fel, és egy hatalmas hógolyót gyúrtam én is.

A következő pillanatban egy óriási hógolyó landolt Emmett fején, amin mindenki nevetni kezdett.

- Ha harc, hát legyen harc – pattant fel Emmett, és tonnaszám kezdte el gyártani a „fegyvert”.

- Oké, akkor állítsuk fel a szabályokat – szólalt meg Jasper.

- Jaj, előbújt belőle a hadvezér – forgatta meg a szemeit Emmett.

- Nem gondoltam semmi komolyra, csak arra, hogy szerintem párokban menjen a harc – vágta fejbe Jazz fivérét egy hatalmas hógolyóval.

- Rendben, ez nem is rossz ötlet. Rose baby, gyere, lezúzzuk őket – kapta el szerelmét, majd szenvedélyesen megcsókolta.

- Én Jacobbal leszek – ugrott fel Nessie a hátamra.

- Én inkább majd bíráskodom Esmével – mondta Carlisle, mit pedig bólintottunk. – Na, akkor, mindenki kész? – kérdezte Esme.

- Igen – kiáltottuk egyszerre.

- Akkor mehet. Tizenöt perc, a győztes csapat az, akik a legkevésbé lesznek havasak – mondta Esme mosolyogva.

Ahogy kimondta a szabályokat már el is kezdődött a csata. Már mindenki csupa hó volt, kivéve Nessie-t, aki úgy csimpaszkodott a hátamon, hogy még a kabátom alá is bebújt. A végén már inkább birkózás volt a hóban, és nem hógolyózás. Edward, Emmett és Jasper a hóban fetrengtek, és egyre inkább beledöngölték egymást, amit a lányok és mi csak mosolyogva figyeltünk. Elég vicces látványt nyújtottak.

- Letelt az idő, elém mindenki – kiáltotta el magát Esme.

Engedelmesen felvonultunk előtte. Egyikünk súlyosabban nézett ki, mint a másik. Kivéve Nessie-t, aki vigyorogva bújt ki a kabátom alól, és egy szem hó sem volt rajta.

- Úgy látom, hogy Nessie, és Jake a győztes – kuncogott Carisle.

- Visszavágót követelek – vigyorgott Em.

- Majd holnap – motyogta Nessie, egy hatalmas ásítás kíséretében.

- Menjünk? – kaptam fel a karjaimba. Már majdnem aludt.

- Nem, előbb kibontom a többi ajándékomat is – pattantak ki a szemei.

Majd leugrott a karjaimból és berohant a házba. Mire mi is betértünk már a csomagoknál volt, és hevesen tépte a papírokat. Gyorsan levettük a havas ruháinkat, és odamentünk hozzá.

- Gyönyörű ruhák. Köszönöm szépen, Rose és Alice néni – ölelte meg őket. – Szuper társasjátékok – ugrott aztán Jasper és Emmett nyakába. – Nagyapa, nagymama, ezek szuper könyvek – ölelte meg a nagyszüleit is. – Minden nagyon tetszik – húzta az összes ajándékát maga köré egy hatalmas kupacba.

Még egy jó ideig lelkesen nézegette az ajándékait, de egyre gyakrabban próbálta meg elnyomni a feltörő ásítását. Egy ideig, még türelmesen figyeltük, hátha bevallja, hogy álmos, de aztán Bella feladta a várakozást, és a karjaiba vette lányát.

- Aludnod kéne, kicsim – nyomott puszit a homlokára.

- Még nem vagyok álmos – motyogta Nessie félálomban, és fejét belefúrta anyja hajába. Ezt mindig is imádta csinálni. Már akkor is, amikor még csak újszülött volt.

- Jacob, induljatok, rendben? – nézette rám Bella.

- Persze, mikor hozzam vissza holnap? – kérdeztem mosolyogva.

- Mondjuk este, még fürdés idő előtt – mondta Bells. Nagyon hálás voltam neki, hiszen én azt hittem, hogy már reggel haza kell majd hoznom a lányát. Ehelyett majdnem egy egész napot kaptam. – Azt hiszem el is aludt – motyogta Bella halkan. – Óvatosan vedd át – nyújtotta felém. Én pedig a lehető legfinomabban vettem a karjaimba, hogy nehogy felébredjen.

- Ebbe tekerjük be – hozott elém Alice egy meleg pokrócot. – Ha kabátot adnánk rá, akkor felébresztenénk – tette még hozzá.

Mindenki megpuszilta a kedvesemet, majd tőlem is elköszöntek. Bella pedig odaadta a forró csoki receptet, hogy ezt főzzem neki reggel, hogyha örömet akarok szerezni Nessie-nek, és természetesen akartam is. Így indultunk haza La Push-ba. Ahogy hazaértem, azonnal bevittem a szobámba, és finoman letettem az ágyra. Ezután átöltöztem, és mellé feküdtem. Egész éjszaka a karjaimban tartottam, és figyeltem, ahogy alszik. Egyszer-kétszer megérintettem a kis kezét, hogy lássam, vajon álmodik-e, és nem csalódtam. A tegnap este eseményeit láttam magam előtt újra, és újra az én kis Nessie-m szemszögéből. Jó volt látni, hogy mennyire boldog, és elégedett.

Másnap reggel megfőztem neki a forró csokit, amit imádott, és bőségesen tettem a tetejére mályvacukrot is. Szerettem volna meglepni őt egy ágyba reggelivel, és legnagyobb örömömre sikerült is. A tálcát letettem az éjjeliszekrényre, és ő éppen akkor kezdett el mocorogni.

- Jó reggelt – bújt hozzám álmosan.

- Neked is – nyomtam puszit a homlokára.

- Anya féle forró csoki illat van – szippantott Nessie mélyen a levegőbe.

- Mert az a reggeli egy része. Bella volt olyan kedves és elárulta a titkát – simogattam meg az arcát.

- Az nagyon jó – mosolyodott el Nessie. – Imádok reggel erre az illatra ébredni – tette még hozzá.

Még egy negyed órát feküdtünk csendben, amíg kedvesem ébredezett. Miután rászánta magát a végleges felébredésre, azonnal a bögre után nyúlt, és jóízűen kortyolni kezdte a tartalmát.

- Nahát, ez tényleg pont olyan, mint amit anya főz – mosolyodott el Nessie. A bögrét nem is volt hajlandó letenni, amíg ki nem itta az összes italt belőle.

Nyugodtan megreggeliztünk, majd a mi karácsonyfánk felé kezdem terelni Nessie-t. Mondjuk, azt nem mondhatom, hogy kényszeríteni kellett, hogy menjen.

- Te jó ég – kiáltott fel, amikor meglátta a hatalmas csomagját. – Mi ez? – kérdezte izgatottan.

- Bontsd ki, és meglátod – mondtam nevetve.

Azonnal a csomaghoz szaladt, és szétszedte a papírt, ami eltakarta előle az ajándékát. Egy kicsit izgultam, de nagyon reméltem, hogy tetszeni fog neki, amit lát.

- Jesszusom, Jake, ez nagyon aranyos – sikongatott Nessie. Majd felpattant a hatalmas plüss farkas hátára, pont úgy, ahogy rám is fel szokott ugrani.

- Örülök, hogy tetszik – mondtam elégedett.

- Az nem is kifejezés. Mindenhová magammal fogom vinni. Még a bundája is olyan, mint a tiéd – mondta boldogan. – Imádom a karácsonyt – jelentette ki. Majd hozzám szaladt a hatalmas farkast is magával húzva.

A nap hátralévő része is csodálatosan telt. Nessie-vel elmentünk futni. Mindig is imádta, hogyha farkason utazhatott. Este pedig autóval vittem haza. Otthon rögtön büszkén mutatta meg mindenkinek a hatalmas farkas plüssét, amit Jake-nek nevezett el utánam.

Csak késő este mentem megint haza. Életem legboldogabb karácsonya volt, hiszen alkalmam nyílott boldoggá tenni az én kis Nessie-met, akinek ez volt az első karácsonya.

Bocsi :(

Sziasztok! Elnézést kérek, de most jött vissza az áramom, úgyhogy a meglepetések csak olyan tíz körül kerülnek fel, mert nem tudtam befejezni :( De ígérem, hogy nagyon jók lesznek :D
Puszi, Drusilla

Sziasztok!

Kellemes Karácsony Ünnepeket Mindenkinek! Holnap délután,vagy este, még kaptok meglepetéseket a blogon :D
Puszi, Drusilla

Történet szerelemről és családról - 23. fejezet

Új cél




(Esme szemszöge)



Az egész éjszakát a szirten töltöttük, és én nagyon élveztem, hogy csak örülünk, hogy együtt vagyunk. Nem kellettek a szavak, vagy a tettek. Egyszerűen, csak tudtam, hogy minden így helyes, és így jó. Tökéletesen összeillettünk. Soha nem gondoltam, hogy egyszer majd valaki ennyire kiegészít engem. Hiszen ez nem mindennapi. Legalábbis azt hiszem. Nincs sok tapasztalatom, de nem hiszen, hogy sokan vannak még olyan boldogok a földön, mint amilyen én vagyok. Leszámítva a vérszomjat, de Carlisle újra és újra bebizonyítja, hogy azt is tudom kezelni. Már hajnalodott, amikor úgy határoztunk, hogy visszatérünk a házba. Imádtam ott lenni. Annyira csodálatos hely volt. Főleg, hogy a fiúk hagytak érvényesülni, és én rendezhettem be az egészet. Mindig azt mondták, hogy van tehetségem a tervezéshez, és szerintük, hogyha tanulnék egy kicsit, akkor nagyon is jó lakberendező lenne belőlem. Szöget ütött a fejemben ez a gondolat. Mindig is szerettem szép dolgokat készíteni. Bármi is legyen az. Hogyha egyszer eljutok odáig, hogy egy napig is kibírom emberek között, akkor boldogan elmennék tanulni valahová. Majd, hogyha már aktuális lesz, akkor megbeszélem a családommal is a dolgot. Bár nem tartom valószínűnek, hogy elleneznék a dolgot.

- Min töröd a fejed? – kérdezte Carlisle kíváncsian.

- Majd elmondom, néhány hónap múlva – válaszoltam.

- Ahogy akarod – egyezett bele. Ezen egy kicsit meglepődtem. Csak úgy fogta magát, és beleegyezett. Semmi kíváncsiság, vagy türelmetlenség. Ez is elég ritka dolog, bár kétségkívül, tetszik. Jó érzés, hogyha ennyire bíznak bennem, és nem akarnak kifaggatni mindenről. – Hogyha elég jól érzed magad, akkor ma tehetnénk egy nagyobb kört a városban, hogy gyakorolhass – ajánlotta szerelmem. – Tudom, hogy még bizonytalannak érzed magad a „baleset” után, de akkor is nagyon örülnék, hogyha megpróbálnád. Ígérem, hogy végig ott leszek melletted, és vigyázok, hogy minden jó legyen – mondta komolyan. Hát lehet egy ilyen ajánlatnak ellenállni?

- Rendben, de tényleg csak óvatosan. Hogyha azt mondom, hogy elég akkor azonnal eljövünk – ajánlottam.

- Ezt megígérhetem – bólintott rá.

- Akkor, mehetünk is. Csupán egy pár perc. Átöltözöm, és már indulhatunk is – mondtam határozottan.

- Igen, egy váltás ruha jól jönne, mielőtt a városba megyünk. Hiszen tegnap ebben jöttem el, és hogyha ma meglát valaki ugyanebben a ruhában, hát akkor az enyhén szólva is gyanús lenne, egy tisztaságmániás orvosnál, hogy két napig ugyanazt a ruhát hordja.

Mindketten elvonultunk a saját szobánkba, és tíz perccel később pedig már indulásra készen álltunk a nappaliban. Carlisle udvariasan a karját kínálta, amit én gondolkodás nélkül elfogadtam, majd már útnak is indultunk a város felé. Most nem voltam olyan ideges, mint előző nap. Éreztem, hogy menni fog. Hogyha magamban nem is bízom száz százalékig, de a szerelmemben igen. Ő soha nem hagyná, hogy bárkit is bántsak. Hamar elértük a város szélét, és kedvesem váratlanul egy szőnyegbolt felé kezdett húzni.

- Mit szeretnél? – kérdeztem döbbenten.

- Úgy láttam, hogy a szőnyeg foltos lett a szobádban – mondta Carlisle komolyan.

- Oh, az csupán egy kis baleset volt. Rácsöppent a vér az egyik vadászat után. Nem figyeltem oda eléggé, de kitisztítottam, amennyire csak lehetséges volt – mondtam komolyan. Nagyon reméltem, hogy nem fog érte nagyon haragudni.

- Igen, de egy fehér szőnyegből a vérfoltot kiszedni, azért nem egyszerű, úgyhogy arra gondoltam, hogy vehetnénk egy új szőnyeget neked. Amilyet csak szeretnél. Nem akarom, hogy egy vérfoltos kiegészítő legyen a szobádban.

- Igazán nem szükséges – próbálkoztam újra. Nem volt rám jellemző, hogy szórjam a pénzt.

- Dehogynem. Na, ne ellenkezz, kérlek, hanem gyere. Engem zavar, hogy nem tökéletes a szobád, hogyha téged nem is érdekel nekem, akkor is fontos – mondtam komolyan.

- Jól van, akkor menjünk – adtam meg magam. Úgyis meggyőz, hogy szükségem van az új darabra.

Bementünk a boltba, és mint kiderült valóban nagyon szükségem volt egy jó kis meleg padlószőnyegre. Annyi féle volt, hogy az valami hihetetlen. Nem is gondoltam volna, hogy ennyiféle szőnyeg létezik a világon. Végül egy hófehér kézzel csomózott darabon akadt meg a szemünk. Carlisle azonnal megvette, majd megkérte a gyárat, hogy szállítsák ki minél hamarabb.

- Köszönöm – nyomtam csókot az ajkaira, miután elhagytuk az üzletet.

- Szívesen – mosolygott rám szerelmem. – Örülök, hogy tetszik.

- Nem is tudod, hogy mennyire. Igazán csodálatos – mondtam meghatottan. Ez a fajta modell már régi vágyálmom volt, de ez persze nem érdekelte az őrült a férjemet. Pedig hányszor utaltam is rá, hogy hol tudna vásárolni ilyet.

- Nekem az okozza a legnagyobb örömet, amikor ilyen boldog vagy. Ez az érzés valami hihetetlen, és leírhatatlan a számomra – mondta mélyen a szemembe nézve, majd megcsókolt.

A csókja édes volt és gyengéd, de valahogy mégis férfias és határozott is. Szenvedélyes. Carlisle-ból lehet, hogy ki sem nézné az ember, hogy milyen határozott, és védelmező lény, de aki ismeri őt, az megismerheti ezt az oldalát is, idővel. Én nem tudok betelni vele.

- Annyira szeretném viszonozni azt a sok jót, amit neked köszönhetek – mondtam komolyan.

- Nekem már az is éppen elég, hogy itt vagy velem.

Mondta komolyan, majd lezártnak tekintette a vitát. A nap további részének jelentős hányadát csendben töltöttük. Csak sétálgattunk a városban, és néha beszélgettünk, vagy csak loptunk egy csókot a másik ajkairól. Legnagyobb megdöbbenésemre, már alkonyodott, amikor az utunk kivetett bennünket a városból. Majdnem egy teljes napig voltam az emberek közelében, és még csak kísértésbe sem jöttem. Nem gondoltam volna, hogy már ennyire jó az önuralmam, bár az is lehet, hogy csak Carlisle volt rám ilyen jótékony hatással.

- Látod, én megmondtam, hogy nem lesz semmi baj. Pedig ez nagyon hosszú idő volt az emberek között – mondta szerelmem mosolyogva.

- Igen, igazad van – bólintottam rá. – Nem is hittem volna, hogy képes vagyok ilyesmire – sütöttem le a szemeimet szégyenlősen. Bármit is mondok, vagy hiszek állandóan igaza van. Na nem, mintha ez baj lenne. Sőt.

- Te mindenre képes vagy – mondta komolyan. Talán mégsem kellene több hónapot várnom azzal, hogy előrukkoljak a vágyaimmal? Hogyha most képes voltam rá, akkor még több gyakorlással, talán hamar lehetőségem lesz rá, hogy teljesen megbízható legyek, és akkor mehetek is az iskolába. Utána pedig dolgozhatom is. Tudom, hogy rengeteg pénze van a családunknak, Carlisle-nak hála, de én akkor is jobban érezném magam, hogyha én is hozzátennék valamit az életünkhöz. Sosem voltam egy nyugton ücsörgő típus, annak ellenére sem, hogy erre próbáltak nevelni.

- Carlisle, lehetne egy kérdésem? – kérdeztem izgatottan.

- Természetesen – vágta rá azonnal.

- Nagyon szeretnék lakberendezést tanulni, vagy építészetet, vagy valami hasonló művészetet. Van rá esély, hogy kibírjam a napokat az iskolában? – kérdeztem kíváncsian. Reméltem, hogy van megoldás a problémára.

- Nos, idővel biztos vagyok benne, hogy ki fogsz bírni, akár több napot is egymás után emberek között, de most, talán még egy picit korai. Egy-két hónap múlva viszont, reális esélyed lehet rá, hogy nem lesz semmi baj, de ahhoz nagyon sokat kell gyakorolnunk – mondta komolyan.

- Nem baj, bármit megteszek, hogy sikerüljön – mondtam elszántan.

- Rendben, akkor holnap bele is vágunk. Biztos vagyok benne, hogy csodálatos művész leszel. Még nem láttam hozzád foghatót. Ahogy átalakítottad a szobákat, az valami fantasztikus – mosolygott rám Carlisle. – Eddig minden kompozíciód nagyon tetszett, és biztos, hogy a továbbiakban is gyönyörű lesz minden.

A nap hátralevő részét, ami már igen csekély volt a kanapén társalogva ütöttük el. Edward is csatlakozott hozzánk, és neki is nagyon tetszett az ötlet, hogy tanuljak tovább. Igazság szerint mindig is szerettem volna, de soha nem volt rá alkalmam. Otthon mindig azt mondták, hogy egy nemes lánynak nem kell olyasmit tanulni, amivel a munkásosztály foglakozik.



(Carlisle szemszöge)



Nagyon örültem, hogy Esme talált magának valami célt a létezésünkben. Emlékszem még, hogy milyen boldog voltam már csak az elhatározástól is, hogy kezdek valamit az életemmel. Szerelmem szemeiben, most pontosan ugyanazt a csillogást látom, mint amikor én elhatároztam, hogy márpedig vámpír létemre orvos leszek. Kedvesem, megtalálta a létezése célját. Szebbé fogja varázsolni az emberek otthonát. Gyönyörű hivatást választott, ráadásul vámpír szemmel mérve is hihetetlenül tehetséges. Akkor emberi szem számára egyszerűen csak káprázatos lehet, amit csinált. Minél előbb be kell kerülnie egy jó iskolába, ahol profiktól tanulhat. Bár az első megpróbáltatások sokkal nehezebbek lesznek, mint az, hogy kedvesem bekerüljön valahová. El kell sajátítania a tökéletes önuralmat, még akkor is, hogyha megérzi a vér illatát, hiszen egy ilyen iskolában főleg megvan rá az esély, hogy megvágja magát valaki, vagy valami hasonló történik.

- Carlisle? – szakított ki Edward a gondolataimból.

- Igen? – kérdeztem vissza.

- Szerinted hogyan kéne megedzenünk Esmét a vérrel szemben. Mármint úgy értem, hogy amikor tényleg kicsordul valaki vére. Azt is meg kéne tanulnia kezelni – mondta fiam elgondolkozva.

- Igen, arra gondoltam, hogy hozok haza egy kis fiola vért, és meglátjuk, hogy hogyan megy neki az ellenállás. Így biztonságosabb, mint hogyha beviszem a kórházba, vagy keresünk valakit a városban, aki megsérül – magyaráztam fiamnak. – Így legfeljebb átépítjük majd a szobát, vagy a nappalit, hogyha megvadul, de egyébként nem fog. Esme, erős nő.

- Rendben, és mikor kezdjük? – kérdezte Edward.

- Ma este. Benézek ma a kórházba, és csenek egy kis vért. Miután hazajöttem meg is ejthetjük az első próbákat. Itthon leszel? – kérdeztem reménykedve. Ezt ketten könnyebb lenne kivitelezni.

- Persze, hogyha szükség van rám itthon maradok. Szívesen segítek – bólintott rá Edward.

- Nagyszerű, akkor most el is indulok, hogy beszerezzem, amire szükségünk van. Nemsokára visszajövök – mondtam, majd felálltam, és elindultam a kórház felé.

Célirányosan mentem, hogy minél előbb visszaérjek, úgyhogy gyorsan megszereztem, amire szükségem volt. Csupán egy pici fiola vért hoztam el magammal, de annak az illata is elég intenzív lesz, hogyha leveszem a kupakot. Mikor hazaértem Esme, és Edward már a nappaliban volt. Szerelmem rettegve vizsgálgatta az apró kis üvegcsét a kezemben. Szerintem jobban félt tőle, mint bármi mástól a világon. Odasiettem hozzá, és megcsókoltam, remélve, hogy egy picit megnyugszik, majd hátrébb léptem.

- Figyelj, Kedvesem. A következőt kell majd tenned – kezdtem bele. – Én kinyitom az üveget, te veszel egy-két lélegzetet, majd gyorsan abbahagyod a légvételeket. Hogyha ezt meg tudod tenni, akkor nem lehet majd semmi baj a későbbiekben. A lényeg, hogy ne vegyél több levegőt, hogyha megérzed valaki vérét. Akkor tudni fogsz uralkodni magadon – magyaráztam neki.

- Értem – bólintott rá szerelmem. – Edward, azért lefognál? – nézett fiunkra könyörgőn.

- Hát persze – mondta Edward és már el is kapta Esme karjait.

- Akkor kezdjük – mondtam, és levettem az üvegcse tetejét.

Esme azonnal megfeszült, és kapkodni kezdte a levegőt. Ez így nem lesz jó. Túlságosan intenzíven fogja érezni a vért, hogyha így lélegzik. Úgy is lett, ahogy gondoltam. Esme előrelendült, és meg akarta támadni az üveget, de Edward jó erősen szorította. Én pedig bezártam az üveget, és vártam, hogy kedvesem megnyugodjon.

- Sajnálom – mondta lehajtott fejjel, amikor újra magához tért.

- Semmi baj – mondtam őszintén. – Megpróbálhatjuk még egyszer? – kérdeztem.

- Igen, addig fogjuk próbálni, amíg nem megy – mondta Esme elszántan. Na, ezt már szeretem. Hogyha így elhatározza a dolgot, akkor biztos, hogy nem fogja feladni, néhány balul sikerült kísérlet miatt.

Újra kinyitottam az üvegcsét, de Esme megint nem tudta türtőztetni a vámpír énjét. Órákon át gyakoroltunk, és hat óra leforgása után, végre sikerült. Esme tartotta magát, és visszafojtotta a lélegzetét, amíg elég távol nem ért ahhoz, hogy már ne érezze a csábító illatot. Még megpróbáltuk kétszer-háromszor, és mindig sikerült neki. Ezután lezártam az üveget, és mára lezártnak tekintettem a gyakorlást. Nagyon büszke voltam szerelmemre, és ő is boldog volt, és elégedett. Ez látszott rajta. Amint letettem a kezemből az vért, már a nyakamba is ugrott, és boldogan kántálta, hogy „Sikerült”.

Karácsonyi novella :D

Karácsony Jacksonville-ben




(Bella szemszöge)



Nagyon szerettem volna a karácsonyt Edwarddal, és a Cullenekkel tölteni, de nem bánthattam meg anyut sem, hiszen már olyan ritkán találkozunk. Bárcsak legalább Edward velem jöhetett volna, de mivel Alice napos időt jósolt, erre esély sem volt. Imádom a kelekótya édesanyámat, és biztos vagyok benne, hogy így is csodálatos karácsonyom lesz, de akkor is hiányzik. Charlie-val töltöttem az ünnep első napját, így tegnap sem tudtunk találkozni, mert a Cullenek pedig elmentek egy ünnepi vadászatra, ami abból állt, hogy mindenki a kedvencére vadászhat, tehát jól szétszélednek. Mivel legalább háromfélére állatot keresnek majd. Na, de nem is siránkozom tovább. Lesz még karácsony, amit együtt tölthetek a szerelmemmel. Addig is örülni fogok, hogy Renee-vel és Phillel lehetek. Nem tudtam nekik túlságosan nagy ajándékokat venni, de azért biztosan örülni fognak neki. Phil kap egy vadonatúj baseball kesztyűt. Anyának pedig vettem egy csörgő, zörgő, és mindenféle borzalmas hangot kiadó mobildíszt, hogy megtalálja a telefonját, hogyha megint „elszökne tőle”, ahogy fogalmazni szokott. Meg természetesen vettem neki egy másik telefont is, mert a szökött példány, azóta sem került elő, és attól tartok, hogy soha nem is fog.

- Kérem, kapcsolják be a biztonsági öveiket, megkezdjük a leszállást! – hallottam meg a légiutas-kísérő hangját.

Már alig vártam, hogy leszállhassak a repülőről, hiszen, az én szerencsémmel csak akkor nyugodhatok meg, hogyha már a földön vagyok. Igazából sosem szerettem a repülést, mert mindig is féltem tőle, hogy le fogok zuhanni, de a cél érdekében mindent meg kell tenni. Nem sokkal a leszállás után már a folyosókon sétáltam, és alig vártam, hogy megpillantsam régen nem látott édesanyámat.

- Bella – sikított fel, amikor észrevettük egymást.

Én pedig rohanni kezdtem felé, ahogy ő is felém, úgyhogy félúton szépen egymásba ütköztünk és anya lendülete, amit nem vett úgy vissza, mint én elsodort bennünket, és egy pillanattal később már a padlón feküdtünk.

- Úgy hiányoztál – mondta anya, miközben felkelt rólam.

- Azt látom – nevettem el magam. Majd feltápászkodtam a földről.

- Mindent el kell mesélned. Annyira boldog vagyok, hogy végre megint együtt lehetünk. Hogy vagytok? Mi van Charlie-val? Hogy van, Edward? Na, és Alice? Meg a többi Cullen? Mi van Angelával? – záporoztak a kérdései.

- Anya, nyugalom. Mindenre lesz időnk. Egyszerre csak egy kérdést tegyél fel, légy szíves – csóváltam meg a fejem mosolyogva.

- Oké. Hogy van, Charlie? – kérdezte kíváncsian.

- Remekül van. A karácsonyt La Push-ban tölti a Black családnál. Horgászni mennek, mint mindig, majd a saját maguk által megfőzött halászlevet fogják szürcsölni napokon keresztül. Sütit csináltam nekik, mielőtt eljöttem, úgyhogy csak a hallal kell foglalkozniuk – meséltem.

- Pfúj, halászlé. Azt mindig is utáltam, de Charlie-nak az a mániája az ünnepekkor. Még szerencse, hogy Phil nem szereti – fintorgott anya.

- Rendben, és mi a helyzet Edwarddal? – nézett rám vigyorogva anya.

- Jól vagyunk, köszönjük szépen – mosolyodtam el.

- Na, ennyivel nem úszod meg. Ne is álmodj róla. Részleteket akarok. Hol tart a kapcsolatotok? Mennyire komoly az ügy, mert azt nem veszem be, hogy ez csak egy diákszerelem, ahogy azt a kórházban mondtad anno. Ezt egyébként is meg kell beszélnünk – nézett rám könyörgő, boci szemekkel.

- Mit szeretnél tudni? – sóhajtottam fel megadóan.

- Leginkább mindent – mondta Renee lelkesen. – Mindenre kíváncsi vagyok. De kezdjük a legfontosabbal! Mit kaptál tőle karácsonyra?

- Azt sajnos nem tudom, még semmit – mondtam lehajtott fejjel. – Családi programjuk van a hétvégén, ezért még nem találkoztunk. Majd ha hazamentem, csak akkor ajándékozunk – magyaráztam a helyzetet.

- Oh, értem, ez nagy kár – mondta anya kicsit elszontyolodva. – Na, akkor vidámabb dolgokról mesélj. Például, hogy hol tart a kapcsolat – kötötte az ebet a karóhoz.

- Anya, még semmi olyasmi nem történt. Mi csak csókolózunk – mondtam határozottan.

- Na, ne etess – nézett rám döbbenten. – Azt mondod, hogy két tizenhét éves ember nem gondol rá, hogy kitapasztalja a testi érintkezés minden szépségét? – kérdezte felhúzott szemöldökkel.

- Tudod, Edward, eléggé régimódi fiatalember – magyarázkodtam. Mondjuk, ha ember lenne, akkor már nyilvánvalóan nem lennék ártatlan, ahogy anyám mindig fogalmazni szokott.

- Jesszus! – sikkantott fel anyám, én pedig rémülten néztem rá. El sem tudtam képzelni, hogy hirtelen mi baja lette. – Azt hittem, hogy már kihalt a fajtája - folytatta nevetve, én pedig elfintorodtam. Végül is, hogyha orvosi szempontból nézzük, akkor valóban kihaltak már.

- Legalább biztos, hogy magamért szeret – mondtam határozottan, és ezzel lezártnak tekintettem a beszélgetés.

- Ebben teljesen igazad van – bólintott anyám. – Ennek csak örülni tudok. Felelősségteljes, és kedves fiatalember. Mit kívánhatnék még ezen kívül a lányomnak? – tette fel a költői kérdést.

- Azt hiszem, hogy nem kell ennél több – válaszoltam, és legnagyobb örömömre Renee nem kérdezett erről többet. Nem szeretem kiteregetni a magánéletemet, nem csak neki nem, hanem senkinek. Már az is éppen elég, hogy Jasper és Alice túl sokat tud a képességük miatt. A továbbiakban, még elmeséltem, hogy mi a helyzet a suliban, és hogy van a többi Cullen, na meg Angela. Angelát szeretem a legjobban a forksi ember barátaim közül.

Miután hazaértünk, elfoglaltam a szobámat, ami nagyon is kellemesen volt berendezve. Annak ellenére, hogy most jöttem ide először, nagyon is kitett magáért anya. A fal halványkék volt, és itt-ott bárányfelhők díszítették. A bútorok halvány barnák voltak. Az ágyamon pedig egy hatalmas kék ágytakaró volt. Nem tudom, hogy miért, de egy hatalmas franciaágyat kaptam a szobámba. Renee megláthatta a meglepettségemet, mert megszólalt.

- Hát, én csak, arra gondoltam, hogy nagylány vagy már, és esetleg, hogyha látogatót is hozol magaddal, akkor elférjetek ketten is – kacsintott rám. – Attól, hogy a barátod talpig úriember, még aludhattok egy szobában. Bár ezt a régimódiságot, még nem tudtam, amikor ezt az ágyat választottam. Azért tetszik? – kérdezte bizonytalanul.

- Nagyon tetszik, anya. Ez egyszerűen fantasztikus – mondtam mosolyogva, és megöleltem. – Feldíszítjük a fát? – kérdeztem izgatottan.

- Hát… ezzel van egy kis gond – hajtotta le anya a fejét.

- Mi a gond? Hiszen egy csodálatos fa áll a nappaliban – mondtam határozottan. Nem értettem, hogy miért nem akarja feldíszíteni velem.

- A díszek egy kis balesetet szenvedtek mielőtt elindultam – motyogta anya szomorúan. – Az történt, hogy kicsúsztak a kezemből, amikor lehoztam őket a padlásról, és hát üvegből voltak… - magyarázkodott.

- Tehát, minden eltört – segítettem neki. Ahogy ismerem, még órákig ragozta volna a kérdést.

- Nos, lényegében, igen. Annyira sajnálom. Phil megpróbál díszeket venni valahol. Azért nincs itthon – mondta Renee bűntudatosan.

- Ugyan, semmi baj, anya – legyintettem. – Végül is zölden az igazi a fa. Várj csak! – jöttem rá a megoldásra. – Láttam lent rengeteg mézeskalács figurát – mondtam mosolyogva.

- Igen, próbáltam sütni, de kőkemények lettek – csóválta meg a fejét.

- Az most nem baj – mosolyogtam rá. – Nem megenni fogjuk, hanem díszek lesznek a fára – mondtam határozottan. Majd kézen fogtam anyámat, és a konyhába húztam.

Egészen ügyesen sikerült a sok kőkemény mézeskalácsból díszeket készíteni, majd miután megérkezett Phil a néhány dobozzal, amit még sikerült elcsípnie a boltokban, azokat is feltettük, a végén pedig felkerült a fára az égősor, és a csúcsdísz is. Elégedetten szemléltük meg a művünket. Mindhármunknak nagyon is tetszett az eredmény. Mindig is imádtam a karácsonyt. Régen még Charlie is betoppant hozzánk, hogy együtt ünnepelhessen a család. Kár, hogy most a családom háromfelé van szakadva. Jó lenne együtt ünnepelni velük, nem pedig külön-külön.

- Gyere, kicsim. Hozzuk le az ajándékokat – szakított ki anya a gondolataimból.

- Rendben – mosolyogtam rá, és már mentem is az ajándékokért, de Renee nem követett engem.

Kíváncsian indultam vissza, kezemben a csomagokkal, de amikor visszaértem a lélegzetem is elállt egy pillanatra. Phil és Renee mellett ott állt Charlie is, és az egész Cullen család, még Rosalie is. Hirtelen azt sem tudtam, hogy mit tegyek. Annyira meglepődtem. Még az én kelekótya anyukám sem szólta el magát, hogy jönnek, pedig ő semmit sem tud titokban tartani.

- Megkukultál, Bella? – törte meg Emmett a csöndet, mire Alice adott neki egy kis taslit. A többiek pedig felnevettek, amitől Emmett nagyon is elégedett lett.

- Nem, én csak. Istenem, ez annyira. Ez fantasztikus! – kiáltottam fel. Ezután az ajándékokat leraktam a kanapéra.

Majd a mosolyogva felém induló Edward karjába vetettem magam, mire Alice egy szökkenéssel mellettünk termett, és meglóbált egy csokor fagyöngyöt a fejünk felett. Edward pedig azonnal megcsókolt. Miután elengedtük egymást, először Charlie-hoz siettem, majd megöleltem a Culleneket is. Még Jasper is értékelte a gesztust, bár levegőt nem nagyon vett, amíg a közelében voltam, de már ez is több volt, mint amit valaha is elvárhattam. Hiszen neki még nehéz ellenállni. Rose csak köszönt, a testi érintkezéstől továbbra is elzárkózott velem kapcsolatban, de most egyáltalán nem zavart a dolog. A mai nap nem is lehetne ennél csodálatosabb. Úgyhogy, ma semmi sem fogja elrontani az örömömet. Soha nem gondoltam volna, hogy lehetőségem lesz rá, hogy mindenki, akit mindennél jobban szeretek, velem lehet ezen a gyönyörű napon. Mindig is így képzeltem a tökéletes karácsonyt.

A vacsora után, amit természetesen főleg csak négyen fogyasztottunk el apával, anyával és Phillel. Visszamentünk a nappaliba, hogy a fa mellett átadhassuk az ajándékokat. Bár kicsit zavarba jöttem, hiszen, azok az apróságok, amiket a Culleneknek vettem mind a szobában voltak. Nem is gondoltam rá, hogy elhozzam őket.

- Mi a baj? – szökkent mellém, Alice.

- Semmi, minden csodálatos. Csak sajnálom, hogy otthon hagytam az ajándékaitokat. Tudod, a szobámban vannak, és nem is gondoltam rá, hogy ide kéne hoznom – motyogtam lehajtott fejjel. – Így nem tudlak titeket megajándékozni.

- Ez igaz, de a legjobb barátnőd a jövőbe lát – suttogta a fülembe. – Azt is láttam, hogy szeretnéd, hogyha átadhatnád az ajándékokat nekünk is, úgyhogy bevetettem a boci szemeimet Charlie-nál és ő elhozott mindent.

- Alice, zseniális vagy – ugrottam a nyakába boldogan.

- Tudom – vigyorodott el. – Erre olyankor is emlékezhetnél, amikor vásárolni viszlek – fűzte még hozzá.

- Alice, a boltok zárva vannak ma – sóhajtott fel szerelmem a hátam mögött.

- Attól még elgondolkodhat a barátnőm a vásárlásban rejlő páratlan képességeimről – öltötte ki rá a nyelvét, Alice.

- Gyerekek, viselkedjetek – szólt rájuk Esme mosolyogva.

- Rendben – válaszolták kánonban.

- Gyere, menjünk fel a szobádba. Szeretném az ajándékodat úgy átadni, hogy kettesben legyünk – suttogta Edward a fülembe, majd, amikor kiértünk mindenki látóteréből felkapott, és felszaladt velem a szobámba.

Amikor becsuktuk magunk mögött az ajtót, óvatosan letett az ágyra, majd elém térdelt és rám mosolygott. Annyira tökéletes volt. Teljesen elvesztem a csodálatos szemeiben. Aztán hirtelen eszembe jutott. Honnan tudta, hogy itt hol van a szobám?

- Edward, honnan tudtad, hogy hol a szobám? – kérdeztem döbbenten.

- Kilestelek – hajtotta le a fejét. – Már itt vagyunk egy ideje, de nem akartunk idő előtt jönni, mert Alice látta, hogy anyukádnak balesete volt a díszekkel, és nem akarta, hogy addig megzavarjunk titeket, amíg nem végeztek a fa díszítésével. Úgyhogy ideosontam, és megkerestem, hogy hol a legintenzívebb az illatod. Na, haragudj.

- Egyáltalán nem haragszom – mosolyodtam el. – Sőt, ami azt illeti hízelgő, hogy ennyire hiányoztam. Te is nagyon hiányoztál nekem.

- Igazán? – nézette rám boldogan.

- Nem is tudod, hogy mennyire – válaszoltam határozottan.

- Kíváncsi vagy az ajándékodra? – kérdezte, és leült mellém az ágyra.

- Nekem, már az is elég nagy ajándék, hogy ti itt vagytok velem – néztem rá csillogó szemekkel.

- Akkor az ajándékom már nem is érdekes? – kérdezte szomorúan.

- Dehogyisnem. Nagyon kíváncsi vagyok rá – mondtam gyorsan. Még a végén azt hiszi, hogy nem vagyok kíváncsi az ajándékára. Pedig, ha tudná, hogy mennyire szeretném már látni.

- Reméltem, hogy ezt mondod – kuncogott fel, majd elővett egy kis dobozkát a zsebéből. – Boldog karácsonyt.

- Köszönöm – adtam egy puszit a szájára.

Elvettem a dobozt, és izgatottan téptem le róla a papírt. Egy apró kis ékszerdoboz volt benne. Csodálatos ajándék. Hiszen ezüstből van, amit imádok, és nagyon szép, aprólékosan van kidolgozva az egész. Még soha nem láttam ehhez fogható darabot.

- Ez gyönyörű – mondtam kábultam. Kicsi, és kecses. Tökéletes, hogy beletegyem a kevéske ékszeremet, amiket szeretek.

- Az édesanyámé volt – simította meg a dobozt. – Örülök, hogy tetszik, de benne is van valami. Nyisd ki – biztatott.

Azonnal kinyitottam a dobozt, és amit láttam, attól teljesen meghatódtam. Egy vékony ezüst lánc volt benne, amin egy szív alakú medál lógott, és az volt rá gravírozva, hogy „Örökké”. El sem tudtam volna képzelni ennél szebb ajándékot. A könnyeim alattomosan csordultak ki a szememből. Ezek most a boldogság könnyei voltak, de Edward sajnos félreértette.

- Ha nem tetszik, akkor kicserélhetjük valami másra – kezdett bele, de gyorsan elállítottam, mielőtt túlzásba viszi az aggodalmaskodást.

- Edward, ez gyönyörű. Én csak, azt hiszem, hogy túlságosan is boldog vagyok. Ezért csordultak ki a könnyeim. A boldogságtól – mosolyogtam rá, mire szerelmem szeme ismét felragyogott. – Ez életem legszebb napja, örülök, hogy itt vagy velem.

- Ugyanezt én is elmondhatom – mondta Edward határozottan, majd eldőlt velem az ágyon, és megcsókolt. Egyre jobban kezdtünk belemelegedni a csókba, amikor kopogtattak az ajtón. – Gyere be, Alice – sóhajtotta szerelmem, majd felült velem az ágyon.

- Sziasztok! – szökkent be barátnőm a szobába. – Szeretnénk elkezdeni az ajándékozást, és már csak ti hiányoztok – mondta mosolyogva. – Igaz, hogy ti már elkezdtétek, de már én is kíváncsi vagyok a csomagjaimra – mondta izgatottan.

- Alice, te már réges-rég tudod, hogy kitől mit kapsz – csóválta meg a fejét Edward.

- Az lehet, de még nem érinthettem meg, még nem vehettem fel, és még nem próbálhattam ki – mondta durcásan. – Hidd el, hogy akkor is hosszú a várakozás, hogyha tudod, mit kapsz, mert amíg nem adják át, addig hiába vannak terveim vele.

- Jól van, megyünk – mosolyogtam rá Alice-re. Nem lehetett neki ellenállni. – Csak felteszem a láncomat – néztem Edwardra boldogan.

- Várj – fogta meg Edward a karomat. – Segíthetek? – kérdezte reménykedve, és a lánc felé nyúlt.

- Az nagyon jó lenne – mondtam boldogan, majd hátat fordítottam Edwardnak. Szerelmem finoman félresöpörte a hajamat, majd rám csatolta a nyakláncot, amit soha többé nem fogok levenni.

- Olyan szépek vagytok – csicseregte Alice. – Örülök, hogy sikerült összehozni a partit.

- Köszönjük, Alice – mondtuk egyszerre Edwarddal.

- Oh, szívesen – szökkent oda hozzánk, és megölelt mindkettőnket.

Miután elengedtük egymást lementünk a földszintre, ahol már mindenki tényleg csak ránk várt.

Először anya és Phil adták át az ajándékomat, ami egy úgy laptop volt, aminek nagyon örültem, mert az én gépem már ősrégi volt. Charlie pedig vásárolt hozzá nekem egy jó nagy háttértárat is, így bőségesen lesz helyem rajta.

Ezután én adtam át nekik az ajándékot. Charlie egy vadonatúj horgászbotot kapott, mert a régin már több volt a szikszalag, mint a fa.

Phil megkapta a vadonatúj baseball kesztyűjét.

Anya pedig a csörgő, zörgő mobildíszt, aminek nagyon örült, és azonnal rátette a mobiljára. Amit szintén most kapott. Nagyon örültem, hogy sikerült mindenkinek jó ajándékot találnom.

Mivel a Cullenek nem hozták el az egymásnak szánt ajándékot, ezért ők egymást most nem lepték meg. Én viszont legnagyobb örömömre át tudtam adni nekik az apróságokat, amiket vettem.

Esme, néhány felsőt kapott tőlem, amire Alice szerint nagyon vágyott.

Carlisle-nak megvettem a legújabb könyvet, ami alternatív gyógyítási módokról szólt.

Jasper megkapta a Rizikót, ami egy stratégiai társasjáték, így igazán értékelte. Mindig is imádta az effajta játékokat.

Alice-nek megszereztem azt a ruhát, amit tulajdonképpen ő választott saját magának. Egy mély bordó, kordbársony ruha volt, aminek az alja rakott szoknya. Boldogan szökdécselt fel az emeletre, hogy „felpróbálja”, nem mintha nem ő mondta volna meg a méretet is.

Emmettnek vettem egy hatalmas plüssmackót. Értve a célzást megállapította, hogy igazán ennivaló, de kivételesen ezt a macit megtartja. Természetesen a kis poént, apa, anya, és Phil nem igazán értette, de azért együtt nevettek velünk.

Rose-nak szintén Alice segített választani, hiszen mivel nem voltunk túl jóban, ezért fogalmam sem volt, hogy mire vágyna. Így barátnőm javaslatára, kapott egy nagyon szép szatén kistáskát.

Szerelmemnek pedig elkészítettem az első fotóalbumát. Minden fotó benne volt, ami valaha készült róla. Még az emberi életéből is. Az album külső részét, pedig én magam díszítettem ki. Saját kezűleg rajzoltam az előlapjára egy oroszlánt, a hátuljára pedig egy bárányt. Kedvesem csillogó szemekkel nézegette az ajándékot, majd a karjaiba kapott és megcsókolt.

- Khm… - hallottuk meg a rosszalló köhintést. Természetesen Emmettől származott. Nem értettem a problémáját, hiszen csak egy ártatlan kis csókot váltottunk.

- Ne is törődj vele, csak irigykedik – kacsintott rám szerelmem. Mire mindenki felnevetett.

Az ajándékozás után leültünk a nappaliban, és beszélgetni kezdtünk. Még Charlie is elengedte magát egy kicsit, amin nagyon meglepődtem. Nem volt rá jellemző, ez a laza magatartás, de az biztos, hogy nagyon jól állt neki ez a stílus. Már jócskán elmúlt éjfél, amikor Carlisle felállt és megköszönte a vendéglátást. A családfő egyetlen szavára azonnal felállt a többi Cullen is, és néhány perccel később már az ajtónál búcsúzkodtunk. Mindenkit megöleltem, és megköszöntem a csodálatos meglepetést. Edwarddal pedig búcsúcsókot váltottunk.

- Hagyd nyitva az ablakod – suttogta a fülembe miután elváltunk, én pedig boldogan elmosolyodtam. Ezek szerint visszajön hozzám.

Miután mindenki elment, felszaladtam a szobámba, és felkaptam a pizsamámat, hogy bevonuljak a fürdőbe lezuhanyozni. Gyorsan letusoltam, megmostam a fogamat, majd visszasiettem a szobámba. Legnagyobb örömömre Edward már ott feküdt az ágyamon. Rám mosolygott, majd hívogatóan kitárta a karjait felém. Nem kellett győzködni. Azonnal a karjaiba fészkeltem magam, ő pedig cirógatni kezdte a hátamat, amit nagyon szerettem.

- Ha sokáig csinálod ezt, akkor el fogok aludni – motyogtam a mellkasába.

- Ez lenne a cél – kuncogott fel.

- De én nem akarom, hogy vége legyen ennek a napnak – ásítottam.

- Megígérem, hogy a holnap is ilyen csodás napunk lesz – suttogta Edward a fülembe.

- Igazán? – kérdeztem félálomban.

- Igen – mondta szerelmem, és apró puszit lehelt a számra.

Az utolsó, amire emlékszem, hogy Edward gyengéden betekert a takarómba, majd szorosan magához ölelt, és dúdolni kezdett nekem. Az altatóm lágy dallamától, és Edward megnyugtató hangjától pedig, mint mindig, most is pillanatokon belül elnyomott az álom.

Remélem, hogy tetszett. 25-én még fog felkerülni némi meglepetés karácsony alkalmából, úgyhogy remélem, hogy akkor is visszajöttök a blogra :D Kellemes Ünnepeket Mindenkinek! Puszi, Drusilla