Tartozni valakihez - 34. fejezet

34. fejezet




(Alice szemszöge)



Nagyon hosszú volt az út. Illetve vámpírszemszöggel egyáltalán nem volt hosszú, csak most nekem. Hiszen rengeteg időt töltöttünk utazással, előtte pedig a legény és leánybúcsú miatt nem lehettünk együtt Jasperrel, és bár tény, hogy nagyon jó volt mindkét buli, de nem vagyok hozzászokva a Jasper megvonáshoz, igazából nem is akarok hozzászokni. Sokkal jobb minden, hogyha a közelemben van.

- Min gondolkozol ennyire, Édesem? – szakított ki Jasper gondolataimból.

- Még fél perc és meglesznek a bőröndjeink – súgtam oda, hogy eltereljem a figyelmét a valódi gondolataimról. Nem akarom, hogy kinevessen amiatt, hogy alig bírok távol maradni tőle, akár csak egy kicsit is.

- Ez remek, már alig várom, hogy odaérjünk – vidult fel az arca.

- Én nemkülönben – mosolyodtam el én is.

Gyorsan összeszedtük a csomagjainkat, majd fogtunk egy taxit és egyesen a szállásunkra mentünk, ahol szobát foglaltam. Amikor odaértünk pontosan olyan volt, ahogyan a látomásomban is láttam. Kellemes, családias hangulatú, zöld övezetben fekvő fogadó. Tökéletes egy szerelmespárnak, még akkor is, hogyha az a pár éppen vámpír. Bementünk, és én azonnal a portához siettem, ahol elintéztem a papírmunkát, majd felvettem a kulcsunkat. Jasper eközben körbenézett a szállásunk területén, és elégedett mosollyal az arcán tért vissza. Felvette a csomagjainkat, én pedig mutattam az utat a szobánk felé. Az első emeleti lakosztályok egyike volt a miénk. Gyorsan kinyitottam az ajtót, Jasper pedig besietett a bőröndökkel, mintha nagyon nehéz terhet cipelne éppen. Fent kellett tartanunk a látszatott, miszerint érezzük néhány ilyen kis csomag súlyát.

- Állj, be ne gyere – szólt rám szigorúan, mire én csak értetlenül néztem rá.

- Át kell emelnem téged a küszöbön – szökkent elém, majd felkapott és bevitt a szobába. – Isten hozta a nászutas lakosztályban, Mrs. Hale – búgta szerelmem kihívóan.

- Boldog vagyok, hogy itt lehetek önnel, Mr. Hale – mosolyodtam el.

- Akár csak én – mondta még, majd szenvedélyesen megcsókolt. Én pedig a lábammal belöktem az ajtót.

Többet nem foglalkoztunk a társalgással, sokkal inkább érdekelt, hogy elérkezett a nászéjszakánk. Végre, már olyan régóta vártam erre a pillanatra. Nem mintha nem lettünk volna már együtt, de ez az együttlét mégis csak különleges. Hiszen ez az első alkalom, amikor házastársakként vagyunk együtt.

Jasper finoman a hatalmas franciaágyra fektetett, majd ledőlt mellém. Hosszú perceken keresztül csak csókoltuk egymást, nem érdekelt, hogy zihálunk, az sem, hogy esetleg valaki meghallhatja a sóhajainkat. Egyszerűen csak vele akartam lenni, most csak ez számított. Kicsit remegő kezekkel nyúltam az ingje gombjai felé, különös volt, hogy megremegett a kezem, hiszen már számtalanszor bejárták az ujjaim ezt az utat. Viszont a kis megszeppenésem hamar elillant, és bátran folytattam a megkezdett tevékenységet. Pillanatok alatt megszabadítottam szerelmemet az ingjétől, és végre elértem tökéletes felsőtestét. Jasper sem tétovázott tovább, azonnal megkereste a felsőm alját és egy határozott mozdulattal levette rólam, majd a nyakamat és a mellkasomat vette célba ajkaival. Meg sem állt egészen a köldökömig, ami körül érzéki köröket írt le a nyelvével. Pontosan tudta, hogy attól majd meg őrülök. Nagyon érzékeny volt a bőrömnek az a része, úgyhogy halk nyögéssel adtam tudtára, hogy abba ne hagyja. Eközben az egyik kezével megtalálta a combom belső felét, és finoman simogatni kezdett. Nem tudom, hogy mióta kényeztethetett már, de amikor legközelebb feleszméltem már csak a fehérnemű volt rajtam. Épp úgy, ahogy a férjemen is. Egy pillanatig elszégyelltem magam, hogy én semmit sem adok, csak kapok egész idő alatt, úgyhogy egy gyors mozdulattal a hátára gördítettem szerelmemet és most én kerekedtem fölé. Szenvedélyesen megcsókoltam, majd megpusziltam az arcát, és lágyan megharaptam a fülcimpáját, ezután pedig a nyakán és a mellkasán írtam le lassú, izgató köröket a nyelvemmel. Amikor elértem az alsóját, egy határozott mozdulattal felrántott magához, és azonnal fölém gördült. Egy szempillantás alatt megszabadított a melltartómtól, majd a falatnyi bugyimtól is, én pedig ugyanezt tettem az ő nadrágjával.

- Szeretlek – súgta a fülembe, majd finoman belém hatolt. Hogyha lehetséges, akkor még annál is gyengédebb volt, mint amikor először szeretkeztünk.

- Én is szeretlek – súgtam a fülébe, majd lassan mozgatni kezdtem a csípőmet, Jasper pedig felvette az általam diktált tempót.

A kezdetben lassú mozgásunk egyre szenvedélyesebb lett, és a sóhajaink időközben kéjes nyögésekké váltak. Hirtelen ötlettől vezérelve megragadtam szerelmemet, majd átfordítottam a hátára úgy, hogy a testünk egy pillanatra sem vált el egymástól. Kedvesem először döbbenten nézett rám, de amikor felültem az ölében, és lágy csípőringató mozdulatokba kezdtem, azonnal elfelejtette a váratlan mozdulatsort, és újra átadta magát a mindent elsöprő szenvedélyünknek. Néhány pillanatig csak a combomat simogatta, de legnagyobb örömömre nem érte be ennyivel, és kis idő múlva a kezei elindultak a hasamon át fel egészen a melleimig, amiket gyengéden megmarkolt, ezzel újabb nyögdécselésre ösztönözve engem. Éreztem, hogy a gyönyör hamarosan a hatalmába kerít, de meg akartam várni szerelmemet is. Majd együtt. Nem is kellett sokáig várnom, mert néhány pillanat múlva Jasper hátravetette a fejét, és abban a pillanatban én is átadtam magam az élménynek. Miután átéltem életem eddigi legtökéletesebb szeretkezését, fáradtan hanyatlottam kedvesemre, aki azonnal szorosan magához ölelt.

- Ez… egyszerűen… hihetetlen… volt – zihálta Jasper, én pedig felnéztem rá, és apró csókot leheltem az ajkaira.

- Igen, szerintem is – motyogtam a mellkasába.

Elgondolkodtam rajta, hogy esetleg le kéne gördülnöm szerelmemről, hogy ő is lélegzethez jusson, de hirtelen átkarolta a derekam az egyik kezével, a másikkal pedig simogatni kezdett.

- Nagyon jó helyen vagy itt, ahol vagy – súgta a fülembe.

- Ezt meg honnan tudtad? Mármint, hogy mire készültem? – kérdeztem döbbenten.

- Bizonytalan voltál valamiben, úgyhogy sejtetem, hogy min gondolkozol – adta meg a választ. – Így gondoltam, hogy inkább majd én döntök helyetted.

- Jól tetted – néztem fel rá, és nyomtam egy puszit az ajkaira.

Az ártatlan kis csókunk a végén igen szenvedélyesre sikeredett, és ott folytattuk, ahol nemrég abbahagytuk. Csodálatos volt az egész. Bár elég sokáig leragadtunk a szobánkban, mert már két napja tartott a nászutunk, amikor legközelebb ruhát vettem fel. Na nem, mintha bántam volna. Sőt. Kifejezetten tetszett ez a tevékenység.

- Fel kéne kelnünk – állapítottam meg kedvesem karjaiban.

- Biztos? – kérdezte felhúzott szemöldökkel.

- Hát nem ártana látni is valamit Londonból, vagy téged nem érdekel? – kérdeztem mosolyogva.

- Dehogynem, éppen ezért fogunk mindent megnézni hamarosan.

- Hamarosan? – húztam fel ezúttal én a szemöldökömet.

- Igen, tudod a látszat kedvéért rendeltünk fel ételt a szobánkba, ami mindjárt ideér, és még egy darabig maradnunk kéne, hogy úgy tűnjön, mintha reggeliztünk volna – mondta komolyan.

- Igazad van – bólintottam rá. Valóban, mostanában nem is foglalkoztam a látszattal. Könnyű volt megfeledkezni az ilyesmiről, hiszen általában nem szoktunk szállodában megszállni.

A reggeli nem is váratott magára sokáig, mert egy perc múlva kopogtattak az ajtón, Jasper pedig egy szempillantás alatt ott termett, és elvette a tálcát, meglehetősen nagylelkű borravalót adva a pincérnek, aki nem győzött hálálkodni. Miután becsukta a szoba ajtaját azonnal mellettem termett és szélesen elvigyorodott.

- Jó étvágyat – mondta lágyan.

- Köszönöm – mosolyogtam rá, majd megfogtam a tányért, és a mosdóhoz siettem vele, miután elintéztem a reggelinket visszamentem szerelmemhez, aki az ágyon heverészet.

- Gyors voltál – vigyorodott el.

- Hát, éhes voltam – mondtam komolyan.

- Rendeljek még reggelit? – ült fel és már indult is, de megállítottam.

- Nagyon vicces vagy, Jasper – csóváltam meg a fejem.

- Tudom, hogy az vagyok, de Emmett mellett nehéz érvényesülni – forgatta meg a szemeit. – Szóval, hova megyünk ma?

- Mit szólnál, ha megnéznénk a palotát, és a Big Bent? Utána pedig elmehetnénk egy kicsit sétálni a Sohóba, hogyha neked is van kedved – ajánlottam.

- Tetszik a terv, menjünk – mondta határozottan, majd fél percen belül útra kész állapotba hozta magát. – Indulhatunk.

- Még nem mehetünk, én még nem vagyok készen – mondtam ellentmondást nem tűrve.

- De hiszen fel vagy öltözve – nézett rám értetlenül.

- Valóban, de még a hajamat is meg kell csinálnom, és meg kell találnom a megfelelő kiegészítőket is. Nem mehetek akárhogyan ki az utcára, hiszen tetszenem kell neked. Gondolj csak bele, hogy mi lesz, hogyha egy kósza vámpírlány elcsábít – mondtam tettetett aggódással.

- Oh, hát ebbe bele sem gondoltam. Akkor jobb lesz, hogyha itthon hagylak, és egyedül megyek, hogy a nők hozzám merjenek szólni – bólogatott hevesen, de aztán nem bírta tovább és elnevette magát.

- Ez nem vicces – duzzogtam.

- Te sem voltál az – mondta ő is durcásan.

A kis „házastársi civódásunkból”, hogyha lehet egyáltalán annak nevezni a végén hatalmas nagy csókcsata lett, és félő volt, hogy soha nem fogunk kimenni többé ebből a szobából, de végül csak sikerült elindulnunk. Viszont egy másodperc sem telt el úgy, hogy ne értünk volna valahogy egymáshoz. Tényleg olyanok voltunk, mint a friss házasok, mármint emberi értelemben, egyszerűen nem tudtunk betelni egymással, és vámpír mivoltunk miatt ezek az érzelemhullámok inkább csak még erősebbé tették a nászút élményét.

- Hát kint vagyunk – sóhajtott fel, amikor kiléptünk a kapun.

- Miért talán nem volt jó velem? – kérdeztem kicsit csalódottan.

- Dehogynem, Édes, csak tudod, nekem van szerencsém élvezni a te és az én érzelmeimet is, és hát, hogyha nem próbáljuk meg kordában tartani a vágyainkat, akkor azt hiszem, hogy akár a következő egy évtizedre is bőven elegendő szenvedélyt tudnánk gerjeszteni magunk körül. Egyébként nem tudom, hogy mennyire hallottad a szállásunkon zajló eseményeket, de hála nekünk már két napja több pár is nagyon jól érzi magát, ha érted, hogy mire gondolok.

- Ez egy jó dolog – mosolyogtam rá.

- Valóban az, csak, hogyha nem kerülünk ki az ördögi körből, akkor annyira átjárnak az ilyesfajta érzelmek és vágyak, hogy soha többé nem jut ki senki a Róka és Libából – mondta komolyan, én pedig felnevettem. – Szerinted ez vicces? – kérdezte döbbenten.

- Látnod kellene az arcodat, ahogy ezt mondtad – kuncogtam tovább. – Mintha ez a világ legszörnyűbb dolga lenne. Lazíts egy kicsit, Szerelmem. Legalább minden pár jól érzi magát – legyintettem.

- Végül is igazad van, két hét múlva elmegyünk, és addig is ki akarok élvezni veled minden egyes pillanatot. Egy kis érzelmi túlfűtöttség nem árthat meg senkinek – bólintott rá.

- Ez a beszéd, ezt már szeretem – mosolyogtam rá. – Akkor irány a palota? – kérdeztem lelkesen.

- Igen, menjünk – bólintott rá szerelmem. Majd felajánlotta a karját, amit én boldogan elfogadtam.

Csodálatos napunk volt. Először megnéztük a palotát, ahol ráadásként volt szerencsénk látni egy őrségváltást is, ami hihetetlenül megszervezett, és precíz volt. Elképesztő látványt nyújtott. Ezután átsétáltuk egészen a Big Ben elé, és körbe is jártuk az egészet. Nagyon tetszett a látvány. Sokszor láttam már képeken ezeket a helyeket, de élőben azért egészen más volt az élmény. Amikor pedig a Sohóhoz értünk szó szerint megkukultam. Az a rengeteg hangulatos bár, és étterem, az előkellő boltok, amiknek már csak a látvány is majd megőrjített. Hát még, amikor Jasper felajánlotta, hogy térjek be néhány helyre, ami tetszik. Na jó, talán kicsit elragadtattam magam, mert a néhány boltból legalább harminc lett, de olyan dolgok voltak, és olyan áron, hogy egyszerűen nem voltam képes otthagyni őket. Vettem magamnak néhány pár cipőt, meg egy pár új táskát, némi fehérneműt, és ruhát, na meg, ha már ott voltam, akkor vettem néhány apróságot Esmének, és Rosalie-nak is. Miután kitomboltam magam, elindultunk vissza a szállásunkra. Szegény Jasper legalább húsz szatyrot cipelt, de egyáltalán nem nézett ki úgy, mintha bánná.

- Ne vigyek valamit? – kérdeztem kedvesen.

- Ugyan már, ez nem súly, kicsim – rázta meg a fejét szerelmem. – Egyébként is az a lényeg, hogy jól érezzük magunkat – tette még hozzá.

- Akkor holnap te választasz programot – ajánlottam fel. Ma minden az én kívánságom szerint zajlott, úgyhogy holnap neki kell döntenie.

- Rendben – mosolyodott el szerelmem.

Nem sokkal ezután vissza is értünk a szobánkba, ahol gyorsan elpakoltam a csomagokat, amiket ma vásároltunk, majd ott folytattuk a nászutunk legfontosabb programját, ahol abbahagytuk.

Történet szerelemről és családról - 29. fejezet

A várva várt nap




(Esme szemszöge)



A leánybúcsú nagyon is kellemes volt, de én már csak a közelgő esküvőmre tudtam koncentrálni. Annyira vártam már, és mégis egy kicsit féltem tőle. Furcsa volt az egész, de mégis annyira izgalmas. Az életem gyökerestől felfordult, de egyértelműen jó értelemben. Bár egy dologban teljesen biztos voltam. Carlisle Cullenért érdemes volt vámpírrá változni, még akkor is, hogyha soha nem lehet már vérszerinti gyermekem. Edward kárpótol sok tekintetben ezért a veszteségért, és ez így tökéletesen megfelel.

- Itt az ideje készülődni – mondta Kate boldogan. – Irány a fürdő, Esme. Mosakodj meg, én addig kikészítem a ruhádat, és a cipődet, aztán ha végeztél a fürdőben, akkor jöhet a frizura, és egy szolid kis smink, felöltöztetünk, és már készen is vagy.

- Rendben, már megyek is – mondtam mosolyogva, majd beléptem a fürdőbe.

Legnagyobb meglepetésemre ott már egy előkészített kád víz várt rám. Biztosan a lányok voltak ennyire kedvesek.

- Köszönöm – kiáltottam ki hálásan.

- Nincs mit – mondták kuncogva.

Gyorsan levettem a ruháimat, és elmerültem a kellemesen meleg vízben. Közben pedig hagytam, hogy a gondolataim átjárjanak. Minden emlékemet le akartam pörgetni a szemem előtt, ami Carlisle-hoz köthető volt. Az első találkozásunk, amikor ellátta a törött lábamat, és közben olyan kedvesen bánt velem, mint még soha senki ezelőtt. A végzetes nap, amikor öngyilkosságot akartam elkövetni, de ő újra megmentett engem, és olyanná tett, mint amilyen ő. A nehéz idők, amikor próbálta bennem tartani a lelket újszülöttként, hogy meg tudom csinálni, képes vagyok ellenállni a vér csábításának. A sok velem töltött óra, amit átbeszélgettünk, és meghallgatta minden egyes problémámat. A szeretet, amit éreztetett velem a nap huszonnégy órájában, aztán pedig a szerelem, ami olyan intenzív, mint semmi más ezen a világon. Az első csókunk, ami mérhetetlenül gyengéd volt, és mégis volt benne szenvedély. A kurta leánykérés, amikor annyira zavarban volt, hogy összevissza csapongott. Hiszen először az összeköltözést kérdezte meg, és csak utána, hogy leszek-e a felesége. Az első közösen töltött gyönyörrel teli éjszaka. A képzés, amiben mindketten támogattak, és új értelmet adott a létezésemnek. Szebb életet keresve sem találhatnék. Minden egyes apró porcikám csak arra vágyik, hogy a szeretett férfié legyek.

- Ki a vízből – hallottam meg Carmen mosolygós hangját. – Tudod mi fürdő nélkül is illatosak vagyunk.

- Tudom, de olyan jól esik – válaszoltam. Ráadásul éppen a csodálatos múlton merengtem – tettem hozzá gondolatban.

- Elhiszem, de akkor is itt az idő – hallottam meg ezúttal Irina kuncogását.

- Hogy érted? – kérdeztem döbbenten. Hiszen nemrégen bújtam csak be a kádba.

- Úgy, hogy még van húsz perced, hogy megjelenj az oltár előtt – mondta Tanya határozottan.

- Micsoda? – kérdeztem döbbenten, és azonnal kipattantam a kádból, megtörölköztem, és magamra kaptam a köntösömet. – Oké, készen állok, mehet a frizura, a smink, és minden ami kell – mondtam idegesen. Sietnünk kell, hiszen tökéletes menyasszonynak kell lennem. Nem jelenhetek meg akárhogyan az oltár előtt.

- Nyugodj meg, Esme, ez csak egy kis füllentés volt, még van bő egy órád arra, hogy elkészüljünk.

- Ez nagyon gonosz tréfa volt lányok – sóhajtottam fel, és megpróbáltam morcosan nézni rájuk, de nekem ez nem igazán sikerült.

- Sajnáljuk, de örökké a vízben maradtál volna, hogyha nem szólunk rád – mondta Carmen teljes meggyőződéssel.

- Ez nem igaz – mondtam durcásan.

- Jól van, nem örökre, de elég sokáig – mondtam nevetve. – Na de, ha már kijöttem, akkor készülődjünk. Még nektek is fel kell vennetek a ruhákat. Mindennek nagyon szépnek kell lennie.

- Az lesz, ne aggódj – mosolygott rám Carmen lágyan. – Én is ideges voltam ezen a napon, de aztán minden annyira tökéletes volt, hogy azt nem is gondoltam volna soha.

- Ez jól hangzik – nyugodtam meg egy kicsit.

Miután mindent megbeszéltünk az ágyamhoz léptem, és felvettem a fehérneműimet, amik elképesztően csinosak voltak. Még soha nem engedtem meg magamnak ennyire finom holmit, de úgy gondoltam, hogy most megér minden pénzt, hogy tökéletes legyen a kollekció. Egy fehér francia bugyi, am egy ízléses fűzővel, és hozzá való harisnyával, és harisnyakötővel van kiegészítve. Szégyenlősen pillantottam a tükörbe, mert eddig még soha nem néztem meg magam, hogy hogyan festek alsóneműben, de be kellett vallanom, hogy nem nyújtottam kellemetlen látványt.

- Nagyon szép kollekció – mondta Tanya elismerően.

- Köszönöm, remélem, hogy Carlisle-nak is tetszeni fog – sütöttem le a szemeimet.

- Ebben biztos lehetsz – nevetett fel. – Egy ilyen összeállításnak egy férfi sem tudna ellenállni. Főleg, hogyha szerelmes.

- Ez is igaz – bólintottam rá.

A fűzőmet a lányokkal jó szorosra fűztük, így olyan karcsú derekam lett, mint egy darázsnak, és végső soron nem volt alapvető számomra az oxigén. Így is teljesen jól el leszek egy napig. Visszavettem a köntösömet a fehérneműre, és már ültem is le a fésülködő asztal elé. Kate nagy szakértelemmel fésülte ki a hajamat, majd laza kontyba fogta, és virágokkal díszítette. A sminket nem vittük túlzásba, mert jobban szerettem a természetes vonásaimat. Soha nem voltam túl lelkes, hogyha sminkelésről volt szó. Ezután felvettem a gyönyörű tört fehér ruhámat, és belebújtam a szandálomba, ami nyitott volt, és apró rózsák díszítették az elejét. Már csak az utolsó simítások voltak hátra.

Irina mosolyogva állt elém a fátylamat lóbálva a szemem előtt. Én csak boldogan bólintottam, és visszaültem a helyemre, hogy rám adhassák a fátylat is. Carmen és Kate nagy szakértelemmel tűzte meg a kérdéses kiegészítőt, hogy tökéletes csatlakozzon a kontyomhoz.

- Készen vagy – mondták boldogan. – Tökéletesen festesz.

- Köszönöm – mondtam hálásan. – Mindjárt itt az idő – pillantottam az órámra.

- Valóban – hallottam meg Edward hangját az ajtó túloldalán. – Készen vannak a hölgyek? Bejöhetek? – kérdezte udvariasan.

Hát igen, az én fiam. Mindig tökéletesen makulátlan volt a modora, és ezt most is sikerült bebizonyítania.

- Igen, már készen vagyunk – válaszoltam, mire bedugta a fejét az ajtón, és szélesen elmosolyodott. Nagyon boldog voltam, hogy elvállalta, hogy ő kísérjen engem az oltárhoz, hiszen más alternatíva nem is igazán volt. Hiszen maga a vőlegény nem kísérhet oda, Eleazar fog összeadni minket, tehát csak Edward maradt, aki férfi, és megfelelő a feladatra. Bár fiam, egy pillanatnyi habozás nélkül, boldogan elfogadta a tisztséget, legnagyobb örömömre.

- Mind gyönyörűek vagytok – mondta elismerően. – Főleg te, anya – termett mellettem, és megölelt. Még jó, hogy nem tudok sírni, mert ez a gesztus annyira jól esett, hogy legszívesebben sírva fakadtam volna.

- Köszönöm – súgtam a fülébe, de természetesen a többiek is hallották.

- Csak az igazat mondtam – legyintett. - Felkészültél?

- Igen, már alig várom – mondtam boldogan.

- Akkor induljunk. Hölgyeim? – nézett Edward a Denali lányokra.

- Igen, már megyünk is – bólintottak, és elkezdtek vonulni lágyan az éppen felcsendülő zene ütemére. Én pedig döbbenten néztem fiamra.

- Szereztem egy lejátszót, mégsem lépkedhetünk az oltár felé ritmus nélkül – mondta elborzadva.

- Edward, nagyon szépen köszönöm – pusziltam meg az arcát hálásan.

- Ez csak egy kis semmiség – legyintett. – A táncmulatságra sem fog ártani egy kis zene. Imádok táncolni, remélem, hogy nekem is ígérsz egy táncot.

- Ez csak természetes – pukedliztem egy aprót. – Annyi táncot kapsz, amennyit csak szeretnél.

- Szavadon foglak – mondta még, majd elkezdett húzni az ajtó felé. Boldogan karoltam bele Edwardba, és felvéve a zene lágy ritmusát lassan lépkedtem az oldalán, hogy végül eljussak életem szerelméhez, aki az oltár előtt vár rám.

Már azt hittem, hogy soha nem fogunk odaérni, de tartottam magam. Szép lassan, egy-két egyik láb a másik után, és nem rohanni, elegánsan, és kecsesen, ahogy azt illik. Még így is leértünk a lépcsőn egy perc alatt, és ahogy beléptünk a csodálatosan feldíszített nappaliba, már meg is láttam a jövendőbelimet, aki még soha nem volt ennyire fess. A fekete szmoking tökéletes kontrasztot alkotott a hófehér bőrével, és a szőke tincseivel. Ellenállhatatlanabb volt, mint valaha. Eleazar pedig tiszta feketében állt mosolyogva az oltár mögött egy bibliát szorongatva a kezében, míg a lányok helyet foglaltak a kitett székeken, de amikor odaértünk felálltak, ahogy azt illik. Minden tökéletes volt. Ahogy odaértünk Edward finoman fellibbentette a fátylamat, majd megpuszilta az arcomat és kezemet Carlisle kezébe csúsztatta. Ő pedig maga mellé húzott, és mindketten Eleazar felé fordultunk.

A szertartás egyszerűen gyönyörű volt. Sokkal szebb, és kidolgozottabb, mint amilyen az első esküvőmön volt. Eleazar igazán kitett magáért. Több gyönyörű idézettel is megajándékozott bennünket, majd saját szavaival is hálát adott, amiért legjobb barátja megtalálta élete párját, vagyis engem.

- Esme Platt, fogadod, hogy örökké szeretni, tisztelni, becsülni fogod az itt megjelent Carlisle Cullent?

- Igen, fogadom.

- Carlisle Cullen, ezennel hites feleségeddé fogadod az itt megjelent Esme Plattet? Szeretni és óvni fogod az örökkévalóság hátralévő részében? – fordult Eleazar most szerelmem felé.

- Igen, fogadom – mondta és szelíden rám mosolygott.

- Kérem a gyűrűket – mondta Eleazar, és Edward egy pillanat múlva ott termett két gyönyörű karikával a kezében. – Húzzátok fel egymás ujjára a gyűrűket, amely a végtelen szerelmeteket jelképezi a mai naptól fogva. Eme gyűrűknek nincs kezdete és vége, örök állandóságot jelképeznek, amivel most megpecsételitek eskütöket.

Mi pedig úgy tettünk, ahogy Eleazar kérte. Először Carlisle húzta fel az ujjamra az arany karikát, és meg is csókolta, ahogy a helyére került, majd én tettem vele ugyanezt.

- Ezennel házastársakká nyilvánítalak titeket – mondta Eleazar boldogan. – Megcsókolhatod a menyasszonyt, barátom.

Carlisle pedig egy pillanatig sem késlekedett, azonnal felhajtotta a fátylamat, majd szenvedélyesen megcsókolt. Ebben a csókban minden benne volt, amit éreztünk. Szerelem, vágy, szenvedély, boldogság, összetartozás. Soha nem voltam még ennyire boldog.

Hangos tapsvihar szakított ki bennünket a meghitt pillanatunkból, és mi mosolyogva fordultunk a barátaink, és a családunk felé. Elsőként Edward termett előttünk, és mindkettőnket szorosan magához ölelt. Kate pedig elkattintott egy képet, amíg így álltunk. Ezután Eleazar, és a lányok is kinyilvánították a gratulációikat, majd elkezdődött a tánc. Edward egy pillanat alatt kicserélte a lemezt és igazi kellemes tánczenét tett fel. A párokba rendeződés nem volt éppen egyszerű, hiszen három fiú volt, és öt lány, de azért megoldottuk. A nyitótánc, természetesen az enyém volt és Carlisle-é. Keringőt jártunk, majd a többiek is csatlakoztak hozzánk. Eleazar természetesen Carmennel táncolt, míg Edward először Tanyát kérte fel, valószínűleg, különben a Denali lány megsértődött volna. Azután pedig táncba vitte Irinát és Kate-t is. Carlisle is megtáncoltatta a lányokat, ahogy Eleazar is, úgyhogy senki sem árult petrezselymet a legnagyobb örömömre. Edward ígéretéhez híven jól megtáncoltatott engem is, de a lassú és nagyon szerelmes dalokra átengedett a férjemnek. A férjem, milyen csodálatos érzés még csak gondolni is erre a tényre. Mrs. Esme Cullen, Mrs. Cullen, Esme Cullen – ízlelgettem a nevet, és mindegyik variációban nagyon tetszett.

- Lekérhetem a hölgyet? – lépett mellénk Eleazar.

- Természetesen, de csak kölcsön adom – intette Carlisle játékosan.

- Igazán köszönöm – mosolygott rá Eleazar a barátjára.

- Nincs mit – biccentett a férjem, és már tovább is suhant, hogy felkérje az egyik lányt.

- Nagyon boldoggá tetted őt, ugye tudod? – nézett rám Eleazar lágyan.

- Ez kölcsönös – mondtam őszintén.

- Valóban, és ez benne a legszebb. Ritkán látni ilyen gyönyörű párt. Boldog vagyok, hogy megtaláltátok, azt akit kerestetek – mondta mosolyogva. – Kérlek, hogyha hazaértetek a nászútról, akkor látogassatok meg bennünket is. Régen jártak már nálunk vendégek és a lányok is nagyon örülnének neki – hívott meg minket magunkhoz.

- Boldogan eleget teszünk majd a meghívásnak – mondtam felvillanyozva. Mindig is imádtam a jó társaságot.

Miután a dalnak vége lett, újra férjem karjaiban találtam magam. Majd néhány órával később következett a hivatalos csokor eldobás.

- Szóval lányok, akkor háromra – mondtam mosolyogva, majd elfordultam tőlük, és lengetni kezdtem a csokromat. – Egy…kettő…három – számoltam, majd átdobtam a csokrot a fejem felett, és kíváncsian megfordultam. Ötletem sem volt, hogy ki fogja elkapni, majd megláttam a szélesen mosolygó Kate-t, aki boldogan szorította magához a csokrot.

Nem sokkal a csokor eldobása után, pedig indulnunk kellett a nászutunkra, amit nem tudtam, hogy pontosan hol fogunk tölteni, de abban biztos voltam, hogy tökéletes lesz, mert Carlisle mellett csak jó lehet, akár még az északi sarkon is. Bár azért remélem, hogy nem oda készülünk.

Tartozni valakihez - 33. fejezet

33. fejezet

(Alice szemszöge)



Hát ez a nap is eljött végre. Már alig vártam, hogy végérvényesen és örökké Jasperhez tartozzak. Hosszas mérlegelés után véglegesen is elhatároztam, hogy lezárom a számomra ismeretlenné vált múltamat, és csak arra koncentrálok, ami most van, és ami még lesz. Nem emlékeztem emberi életem egyetlen pillanatára sem, de abban biztos voltam, hogy át kellett változnom, hogy Jasperé lehessek. Mindennek oka van.

Néhány óra múlva kimondhatom a boldogító igent, és holnap reggel pedig már indulhatunk is a nászutunkra. Már alig várom, hogy férjemmel megismerjük London minden kis zugát, és bejárhassuk az Oxford Street-et, a Sohót, és elmehessek a méltán világhírű Harrodsba. Rengeteg tervem volt a nászutunkra, aminek nagy részében mondjuk a hálószobánk szerepelt, de azért a látványosságokhoz és a legjobb boltokhoz bármi áron el szeretnék jutni.

- Elkezdünk készülődni? – dugta be a fejét Rosalie izgatottan.

- Igen, azt hiszem, hogy itt az ideje – bólintottam boldogan. – Megyek és megfürdöm, utána pedig öltözködés, ruha, smink, cipő. Nemsokára jövök – mondtam még, majd eltűntem a fürdőben.

Gyorsan engedtem magamnak egy nagy kád vizet, kellemes illóolajokkal, és belefeküdtem. Nem akartam túl sokáig bent maradni, hiszen rengeteg dolgunk volt még, de a gondolataim elragadtak. Vajon jó feleség leszek le? Széppé tudom-e varázsolni Jasper életét egy örökkévalóságon át?

- Alice? – kopogtatott be Rose az ajtón.

- Igen? – kérdeztem vissza és az ajtó felé fordítottam a fejemet.

- Már egy órája bent vagy, nem akarsz már kijönni? Idő kell hozzá, hogy megcsináljuk a hajadat, és felvedd a ruhád. Nem szabad félvállról venni a készülődést – magyarázta hevesen.

- Nem is fogom. Minden tökéletes lesz ma – mondtam határozottan, de azért már ki is szálltam a kádból egy törölközőt tekerve magam köré. – Mehetünk – mondtam vidáman, majd kitáncoltam a szobába. Ott már az ágyamra volt készítve a fehérnemű, a harisnya, a harisnyatartó, és a ruha, az ágy mellett, pedig ott volt a cipőm is. Felvettem a fehérneműt, és rá a köntösömet, azután pedig a fésülködő asztalhoz ültem, és Rose azonnal a hátam mögé lépett. Felvette a hajkefét az asztalról, és fésülni kezdte a hajamat.

- Milyen frizurát szeretnél? – kérdezte kíváncsian. – Esetleg láttad is, hogy milyen lesz?

- Igazság szerint láttam, de szeretném rád bízni, úgyhogy fésüld úgy, ahogy érzed – mondtam boldogan. – Biztos vagyok benne, hogy csodálatosan meg fogod csinálni a hajamat.

- Rendben, akkor teszünk bele néhány csillogó hófehér csatot is, és a frizurád éke pedig az a hajtű lesz, amit tőlem kaptál a zafírdíszítéssel. Mit gondolsz? – kérdezte izgatottan.

- Egy nagyon jól hangzik – bólintottam rá.

Rose kifésülte a hajamat, utána pedig finoman hátrafogta a rakoncátlan tincseket egy-egy csattal, majd a végén finoman belecsúsztatta a hajtűt, hogy a frizurám éke lehessen. Egyszerűen fantasztikusan nézett ki. Még annál is szebb volt, mint amit a látomásomban láttam.

- Na, mit szólsz hozzá? Szeretnéd, hogy több csat legyen még benne? Vagy esetleg virágot? – kérdeztem elgondolkozva. – Bár, hogyha engem kérdezel, akkor ez így tökéletes.

- Szerintem is, így jó, ahogy van – mondtam lelkesen. – Köszönöm szépen Rose, ez csodálatos.

- Nagyon szívesen – mosolygott rám nővérem.

- Bejöhetek én is? – dugta be a fejét Esme is az ajtón, mögötte pedig Charlotte kukucskált.

- Gyertek csak – mondtam nevetve. – Miért ne jöhetnétek be? Egyébként a fiúk már visszaértek? – kérdeztem kíváncsian.

- Igen, Jasper már javában készülődik, ahogy te is – mondta Charlotte izgatottan. – Már alig várom, hogy elkezdődjön a szertartás.

- Hát akkor mit mondjak én? – kérdeztem kuncogva. Hiszen én megyek férjhez nemsokára. Még szép, hogy alig várom, hogy ott lehessek az oltár előtt és kimondhassam, hogy „akarom”.

- Gyerünk, vedd fel a ruhát is – mondta Esme izgatottan. – Már alig várom, hogy újra láthassalak benne. Annyira gyönyörűen áll rajtad.

Azonnal a ruhához siettem, levettem a köntösömet, és az ágyra terítettem, Rose és Esme pedig segítettek belebújni a ruhámba úgy, hogy a frizurámnak ne essen baja. Miután a ruha is rajtam volt, belebújtam a hófehér, tűsarkú szandálomba, majd felvettem a gyönyörű nyakláncot, amit Esme adott nekem kölcsön, és ezzel végleg elkészültem. Boldogan szaladtam oda a tükörhöz, hogy megnézzem magamat. Nem, mintha nem láttam volna már a végeredményt, de akkor is egészen más volt élőben látni magam.

- Gyönyörű vagy, kicsim – ölelt magához Esme. Majd csatlakozott hozzá Rosalie és Charlotte is. – Carlisle a lépcsőnél vár, hogy az oltárhoz kísérjen – tette még hozzá anyám, majd Charlotte-tal együtt eltűnt.

- Indulhatunk? – fordult felém Rosalie mosolyogva.

- Igen, menjünk – mosolyodtam el én is.

Néhány pillanattal később pedig már fogadott apám felé sétáltam, aki boldogan nézett rám, majd, mikor mellé értem azonnal a karját nyújtotta.

- Hihetetlenül szép vagy, Alice – mondta elismerően.

- Köszönöm – mondtam boldogan, majd elfogadtam a felajánlott karját.

Ahogy a lépcső felé fordultunk és elindultunk felcsendült a zongoraszó. Edward volt olyan kedves és elvállalta, hogy ő játssza a zenét a szertartás alatt. Tökéletes ritmusban játszotta az indulót, bár én szívem szerint ennél sokkal gyorsabban lépkedtem volna szerelmem felé. Főleg, amikor leértünk Rosalie után a lépcsőn, és megláttam az én mindig fess vőlegényemet, aki most még inkább tökéletesen festett. Még soha nem láttam fekete szmokingban, de meg kellett állapítanom, hogy szívdöglesztő látványt nyújtott benne. Miután végignéztem rajta tetőtől talpig, azonnal a tekintetét kerestem, ami most még annál is gyengédebb volt, mint általában szokott. Olvasztott aranyként kavargott a tekintete, és boldog mosolyra húzta ajkait, ahogy én is. Már csak néhány lépés és odaérek. Amint megálltunk Jasper előtt, Carlisle megpuszilta a homlokomat, és a kezemet Jasper kezébe csúsztatta, pont úgy, mint ahogy az igazi apukák szokták, és ettől meghatódtam. Gyorsan nyomtam egy puszit fogadott apám arcára, majd szerelmem elé léptem, aki az oltár felé fordított minket.

A szertartás igazán gyönyörű volt, pontosan olyan, mint amilyet mindig is szerettem volna. Nagyon kedves volt Eleazar, hogy elvállalta a feladatot.

- Alice Cullen, ígéred, hogy szeretni, tisztelni, és becsülni fogod az itt megjelent Jasper Hale-t? Hűséges párja leszel az örökkévalóság hátralevő részére?

- Igen – válaszoltam határozottan. – Másra sem vágyom – tettem még hozzá, mire szerelmem szélesen rám mosolygott.

- Jasper Hale, ígéred, hogy szeretni, tisztelni, és becsülni fogod az itt megjelent Alice Cullent? Hűséges párja leszel az örökkévalóság hátralevő részére? – tette fel Eleazar a kérdést, most Jaspernek.

- Igen, örökké – mondta szerelmem határozottan.

- Akkor kérném a gyűrűket – mondta Eleazar lágyan. Edward pedig azonnal előttünk termett a párnával, amin a gyűrűk foglaltak helyet.

Felhúztuk egymás ujjára a karikákat, amik az örökké való egymáshoz tartozásunkat hivatottak szolgálni, majd Eleazar ismét megszólalt.

- Mostantól férj, és feleség vagytok. Megcsókolhatod a menyasszonyt – tette még hozzá. Jasper pedig egy pillanatig sem habozott. Azonnal magához húzott, és lágyan megcsókolt. Ebben a csókban benne volt minden érzésünk egymás iránt. Szerelem, szeretet, tisztelet, egymáshoz tartozás.

Nem tudom, hogy mióta csókoltuk már egymást, de nem igazán akartunk elválni a másik ajkaitól. A teremben hatalmas tapsvihar tört ki, és ezt már mi sem hagyhattuk figyelmen kívül, úgyhogy ha nehezen is de elváltunk egymástól, és fogadtuk a családunk és a barátaink gratulációit. Mindenki megölelgetett bennünket, és boldogan nyilvánították ki örömüket a házasságkötésünk alkalmából. Életem legcsodásabb pillanataival voltak ezek.

Ezután kimentünk a kertbe, ahol a csodálatosan feldíszített táncparkett előtt találtuk magunkat. Az első tánc Jasperé és az enyém volt. Külön erre az alkalomra gyakoroltunk be egy csodálatos keringőt. Miután befejeztük az első táncot, mindenki megtapsolt minket, majd Carlisle felkért engem, Jasper pedig felkérte Esmét, így másodszorra a szüleinkkel táncoltunk. Carlisle is nagyszerű táncpartnernek bizonyult, és ahogy láttam Esme sem panaszkodhatott a tudására. A harmadik táncomat Edward kérte el. Aki szintén nyugodtan nevezhette magát a parkett ördögének. Minden férfi vendéggel táncoltam, természetesen, és Jasper is így tett a hölgy vendégekkel. Utoljára maradt Emmett, aki csak szélesen rám mosolygott, majd szó szerint felkapott és úgy táncolt velem, hogy a lábam nem is érte a földet.

- Tudok táncolni a saját lábamon is – kuncogtam fel.

- Tudom, de úgy mindenki tud – nevetett Emmett. – Egyébként is olyan pöttöm vagy, hogy nem lenne valami kényelmes lehajolni hozzád tánc közben, még a végén becsípődik valamelyik csigolyám a megerőltetéstől.

- Haha, nagyon vicces Emmett – húztam el a szám.

- Ugyan már, hugi. Tudod, hogy csak vicceltem – nézett rám békülékenyen.

- Hát persze, hogy tudod – vigyorogtam rá én is.

- Akkor jó – biccentett fivérem.

- Lekérhetem a hölgyet? – hallottam meg szerelmem bársonyos hangját.

- Hát, nem is tudom. Igazából szívesen kisajátítatnám, de mivel mégiscsak a te feleséged, ezért talán átadom – gondolkozott el Emmett, majd letett a lábamra, és átnyújtotta a kezemet kedvesemnek. – De ebből nem csinálunk rendszer – intett minket játékosan, majd eltűnt.

- Szabad? – kérdezte Jasper mosolyogva.

- Boldogan – mondtam, mire közelebb húzott magához, és táncolni kezdtünk a zene ütemére.

Mindenki nagyon jól érezte magát. Edward pedig örömmel vállalta magára a feladatot, hogy az összes egyedülálló hölgyet alaposan megtáncoltassa. Mesélte, hogy nagyon szeret táncolni, de azt azért nem gondoltam volna, hogy ennyire.

Az idő sokkal gyorsabban telt, mint ahogy szerettük volna, mert még csupán néhány órája táncoltunk, amikor Rosalie lépett mellénk.

- Itt az ideje, hogy átöltözz, hogyha el akarjátok érni a gépet – mondta kedvesen.

- Rendben, már megyek is – mondtam mosolyogva, majd még egy csókot leheltem Jasper ajkaira, és el is tűntem a nővéremmel a nyomomban.

Ahogy beléptünk a szobába boldogan a szekrényemhez szökkentem, és kiválasztottam egy nagyon csinos fekete csőszárú farmert, egy fekete tűsarkú csizmát, és egy vérvörös blúzt, ami mélyen dekoltált volt. Gyorsan átöltöztem, és a hajamat is kiengedtem Rosalie segítségével, hogy az úton már teljesen hagyományos fényemben tündököljek. Nem telt bele tíz percembe, és már útra készen is voltam. A bőröndöm azonban sehol sem volt.

- Rose? Hova lettek a poggyászok? – kérdeztem.

- Éppen egy pillanattal ezelőtt vittük le őket Edwarddal – mondta szerelmem lágyan. Azonnal a hang irányába fordultam, és boldogan vettem tudomásul, hogy már ő is átöltözött és útra készen áll. – Indulhatunk, Mrs. Hale? – kérdezte mosolyogva.

- Igen, Mr. Hale, elkészültem – mondtam boldogan, és Jasper mellé szökkentem.

Kedvesem kézen fogott, és lefelé kezdett el húzni a földszint felé. Mindenki a nappaliban állt, és mosolyogva tapsoltak minket. Ahogy leértünk a lépcsőn előkerültek a rizses tálkák, és mindenki nevetve dobált meg bennünket az apró fehér szemekkel. Kaptunk egy telitalálatot is a hátunk közepére, amit valószínűleg a nagyon is vidám Emmettnek köszönhettünk. Ahogy kiértünk a házból beszálltunk a járművünkbe, aminek a vezetését Edward boldogan elvállalta és már indultunk is a nászutunkra. Már alig vártam, hogy felszálljunk a gépre. Nagyon hálás voltam Edwardnak, hogy elvállalta a fuvarozásunkat, mert így nem kellett sem taxit hívnunk, sem pedig megoldanunk az autó hazajuttatását.

- Megérkeztünk – mosolygott ránk Edward a visszapillantó tükörből.

- Köszönjük – mondtuk hálásan.

- Nagyon szívesen – mondta őszintén, majd kiszállt a kocsiból, és azonnal a bőröndökhöz sietett. – Segítek bevinni őket – mondta kedvesen, majd Jasperrel, és a csomagokkal együtt elindultak a váróterem felé.

Én pedig boldogan követtem őket. Miután minden poggyászunkat feladtuk, elköszöntünk kedvenc bátyánktól, és felszálltunk a járatunkra. Ahogy elfoglaltuk az ülőhelyeinket befészkeltem magam Jasper karjai közé, és lágyan megcsókoltam. Már alig vártam, hogy odaérjünk a szállásunkra. Két hét csak kettesben. Biztosan csodálatos lesz.

Sziasztok! Túlléptük az 55.000 látogatót :D

Az én kicsi tündérem


Remélem, hogy tetszeni fog az ajándék novella :D Hogyha minden jól megy, akkor ma este még lesz egy Tartozni valakihez friss is :D Oh, ez a novella spoilert tartalmazz! Puszi, Drusilla

(Edward szemszöge)



Annyira féltem ettől az egész terhességtől, hiszen azt hittem, hogy belőlem nem jöhet létre semmi jó. Ostoba voltam, ahelyett, hogy már az első perctől kezdve örültem volna, hogy megadatik nekem az a csoda, hogy apuka legyek, én meg akartam ölni ezt a gyönyörű kislányt, ráadásul mennyi fájdalmat okoztam Bellának is a makacsságommal. Renesmee haja olyan, mint az enyém, és a bőre is hófehér. Az arcocskája, a nagy barna szemei, és a kecses alakja viszont egyértelműen az édesanyja vonásait adja vissza. Az én drága Bellámét, aki nekem adta az ártatlanságát, az életét, és megajándékozott ezzel a gyönyörű gyermekkel is. Most pedig még át is alakul, hogy örökké velem lehessen. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen önzetlenség létezik a világon. Bár hogyha belegondolok, akkor az is biztos, hogy nincs még egy Bellához hasonló lény a földön, csakis ez a kislány a karomban. Renesmee… a mi gyönyörű kisbabánk. Itt alszik édesdeden a karomban, amíg szerelmem az ágyon fekszik mozdulatlanul. Sokáig rettegtem, hogy nem fog rendbe jönni, de ahogy a mérgem egyre jobban kitölti a testét, úgy gyógyulnak be a csontjai is. Ráadásul a szíve is erősebb, mint bárkié, akit eddig ismertem. A gerince pedig teljes mértékben összeforrt már Carlisle szerint. Eddig is gyönyörű volt, de most még csak egyre szebb lesz. Tökéletes. Nem tudok rá mást mondani. Ő a megtestesült mennyország. Ő és Renesmee a béke szigete.

- Apa? – ébredezett az én kis tündérem.

- Szia, kicsikém – simogattam meg az arcocskáját. Egyszerűen hihetetlen, hogy már egy naposan ennyire elképesztően értelmesen, és tisztán gondolkodik.

- Mami? – kérdezte reménykedve, és teljesen kitekeredett, hogy láthassa is őt.

- A mami, még alszik – válaszoltam csendesen. – Nagyon elfáradt szegény, de nemsokára fel fog kelni, és biztos, hogy te leszel az első, akit majd keresni fog.

- Nem alszik, azért ilyen, mert bántottam. Nem akartam – jelent meg egy pici könnycsepp kislányom szemének a sarkában.

- Tudom, hogy nem akartad, édesem. Senki sem haragszik rád, és az anyukád sem fog. Jobban szeret téged bárkinél, és bárminél – válaszoltam neki lágyan.

- Én is szeretem őt – gondolta kislányunk. – Megérinthetem, csak egy kicsit? – kérdezte reménykedve, és kinyújtotta a kis kezét.

- Csak egy picit, és nem szabad megharapni, tudod, megbeszéltük, hogy senkit nem harapunk meg – mondtam neki gyengéden, de felemeltem az ujjam, hogy nyomatékosítsam a mondandómat.

- Tudom, én csak nagyon szomjas voltam akkor. Sajnálom – gondolta szégyenlősen.

- Semmi baj, kicsim. Tudom, hogy milyen érzés – fintorodtam el.

- Mi a helyzet? – lépett be hozzánk Carlisle kíváncsian. Megint egy tál bébiétel kíséretében. Én már csak felkuncogtam, ahogy Renesmee elfintorodott és ráncolni kezdte az orrát, ahogy megérezte a tányér tartalmát.

- Semmi változás – mondtam kicsit aggódva.

- Apu, én nem eszem meg azt az izét. Ez büdös – nyavalygott kislányom. – Mi lenne, hogyha inkább megint egy bögre vérrel próbálkoznátok? Azt kérnék.

- Carlisle, azt hiszem, hogy ez sem fog ízleni neki – böktem fejemmel a tál felé.

- Kéne ennie valami emberi ételt is, hiszen félvér. A szervezetének valószínűleg mindkét táplálékra szüksége van – vette elő apám az orvosi énjét.

- Próbáljuk meg, de nem hiszem, hogy tetszeni fog neki – mondtam határozottan.

Carlisle közelebb lépett, és egy kiskanállal próbálta meg etetni a kislányomat. Ahogy az étel egyre közelebb ért Renesmee szájához, a kis tündér úgy fintorodott el egyre inkább, és makacsul összeszorította a száját.

- Kérlek, csak kóstold meg – kérlelte apa a lányomat, de ő csak makacsul rázta a fejét. – Ez a babák egyik kedvence a kórházban. Csak egy próbát tegyünk vele, hogyha nem ízlik, akkor nem kell megenned. Megtömni nem fogunk – ígérte meg Carlisle.

Renesmee bosszúsan felsóhajtott, és résnyire nyitotta a száját, nem túl lelkesen. Carlisle halványan elmosolyodott, majd azonnal a szájába csúsztatta a kanalat, mielőtt még meggondolhatná magát a legkisebb Cullen. Ahogy az étel a nyelvéhez ért az pici arcocskája még inkább fintorba torzult, majd hangos prüszkölések közepette kiköpte az egészet.

- Azt üzenem a nagypapinak, hogy „bocsi” – gondolta miután újra kinyitotta a szemét, és meglátta, hogy az egész falat Carlisle arcán és ingjén landolt.

- Renesmee az elnézésedet kéri – adtam át az üzenetet.

- Semmi baj. Az unokámra soha nem tudnék haragudni – simogatta meg apa az unokáját. – Mostantól csak olyan ételekkel próbálkozok, aminek tetszik az illata. Rendben? – kérdezte lágyan. Kislányom pedig hevesen bólogatni kezdett.

- Apa, mi lenne, hogyha valami tartalmasabbal próbálkoznánk? A bébiételek nem tetszenek neki. Ráadásul már fogai is vannak, úgyhogy szerintem könnyedén megrágja az ételt – magyaráztam az elméletemet.

- Igazad van, fiam – mondta Carlisle elismerően. – Mit evett Bella legszívesebben a terhessége elején? – kérdezte izgatottan.

- Tojást, bárhogy. Szerette benne a sajtot, és a bacont, de szívesen megette magában is a tojást – magyaráztam.

- Rendben, akkor megkérem Esmét, hogy készítsen egy rántottát – mondta még Carlisle, majd távozott a szobából. Magával vitte legnagyobb örömünkre a borzalmas bébiételt is.

- Apu, dúdolsz nekem? – kérdezte kislányom gondolatban. – Azt a szép dalt, amit anyának írtál. Szeretem hallgatni.

- Hát persze, édesem – mondtam boldogan.

Egy pillanattal később pedig már kezdtem is dúdolni neki, és természetesen Bellának is. Nem tudtam, hogy hallja-e, de ez a dal csakis életem két legfontosabb lényének szólt. Még csak néhány perce énekeltem, amikor Esme dugta be a fejét az ajtón egy nagy tányér rántottával a kezében. Anyám, mint mindig, most is a tökéletességre törekedett. A tojás tele volt sajttal és baconnal. Renesmee mélyen beleszimatolt a levegőbe, majd gyomrának hangos reakciója a tudtunkra adta, hogy végre tetszik neki, amit érez.

- Ez finom illat – gondolta, és vágyakozva a tányérra nézett.

- Azt hiszem, hogy ez most jó lesz – mosolyogtam Esmére. Anyám közelebb jött, és már fel is szúrta az első falat rántottát egy tompa végű babáknak kifejlesztett villára. Renesmee pedig nagyra nyitotta a száját, és mohón falni kezdte az ételt. Esme alig tudta követni a tempót, pedig egyáltalán nem adagolta lassan. Nem telt bele két percbe és kislányom már el is tüntette a tojást az utolsó falatig.

- Köszönöm, ez nagyon finom volt – nyúlt el fáradtan a karjaimban.

- Éhes még? – kérdezte Esme boldogan.

- Nem vagyok éhes – válaszolta Renesmee, én pedig tolmácsoltam a gondolatot.

- Köszöni szépen, nagyon ízlett neki, de most nem kér többet – mondtam boldogan.

- Rendben, de hogyha mégis kérne még, akkor csak szóljatok bátran – mondta Esme. Majd megpuszilta Renesmee arcocskáját, aki erre finoman beletúrt a hajába és magához húzta a fejét, hogy ő is puszit adhasson. Fogadott anyám pedig, ha tudott volna, akkor sírva fakadt volna örömében. – Most megyek, és egy kicsit magatokra hagylak még titeket, de egy kicsit később szeretnénk mi is a kis jövevénnyel lenni.

- Hát persze, csak egy kicsit szeretnék még velük lenni – néztem rá könyörgőn. Tudtam, hogy most önző vagyok, de minden vágyam az volt, hogy a lányom egy kicsit csak az enyém lehessen.

- Persze, drágám. Ez természetes – nézett rám anya megértőn, majd megpuszilt engem is, és kiment a szobából.

Csendben ringattam a lányunkat, és halkan dúdoltam az altatódalt, amit még Bellának írtam, aztán hirtelen ötletem támadt. Itt az ideje, hogy megismerje a mamáját legalább az én emlékeimen keresztül. Levettem a pulóveremet, és óvatosan beletekertem Renesmee apró testét, majd szorosan magamhoz öleltem, és az ablak felé indultam.

- Mit csinálsz, apu? – kérdezte értetlenül.

- Mutatok neked, néhány varázslatos helyet – mondtam neki lágyan, és megpusziltam a feje búbját. Még az illata is hasonlóan mámorító volt, mint Bellának, de egyáltalán nem zavaró. Sőt, kifejezetten megnyugtatott.

- Oké, akkor menjünk – gondolta kislányom, én pedig azonnal kiugrottam vele az ablakon.

- Először szerettem volna elvinni őt az iskolához, ahol először megláttam az édesanyját. Gyorsan rohantam, majd az erdő széle előtt megálltam, és ügyeltem arra, hogy senki ne vegyen észre minket. Hiszen elvileg nagyon betegek vagyunk Bellával együtt. Miután meggyőződtem róla, hogy senki nincs a környéken, beosontam a menzára, és leültem az asztalunkhoz. Mivel hétvége volt nem volt itt senki. Itt ültem, amikor először megpillantottam őt. Már akkor is gyönyörű volt. Nagyon bosszantott, hogy nem hallottam a gondolatait, de egyben nagyon izgatott is a dolog. Legközelebb a biológia teremben találkoztam vele újra – meséltem a kis tündérnek, aki szájtátva hallgatott engem. Majd átsiettem vele abba a terembe. – Hát itt is volnánk. Itt éreztem meg először a mámorító illatát, és itt zajlott le az első beszélgetésünk is.

- Tetszik ez a történet – mosolygott rám Renesmee. – Ne hagyd abba – tette még hozzá, amikor észrevette, hogy elragadtak az emlékeim.

- A következő fontos esemény helyszíne is a közelben van – mondtam és egy pillanattal később már a parkolóban voltunk.

- Egy parkoló? – húzta fel kislányom a szemöldökét.

- Igen, itt mentettem meg az anyukád életét, és ez volt az az esemény, ami beindította a láncreakciót. Bella gyanakodni kezdett és rájött, hogy mi vagyok, én pedig nem voltam képes tovább távolságot tartani tőle. Az életünk legfontosabb pillanatai pedig a kedvenc helyünkön történtek. Mindjárt el is viszlek oda – mondtam gyengéden, majd rohanni kezdtem a rétünk felé. Ahogy odaértünk elámultam. Még mindig tökéletes volt, mindenhol virágok borították és a fű is gyönyörű méregzöld volt.

- Ez csodálatos – gondolta Renesmee.

- Valóban az – mosolyogtam rá. – Itt töltöttük a legszebb napjainkat az anyukáddal, és most már majd hármasban jövünk ide. Persze, csak hogyha te is szeretnéd. Ennek a helynek lelke van, és rengeteg emlékünket őrzi. Sokkal több, mint egy közönséges rét. Ez itt a mi rétünk. Olyan sok titkot őriz ez a hely, hogyha beszélni tudna, akkor mindenki megismerhetné a mi történetünket. Ti vagytok életem legszebb ajándékai.

- Szeretlek, apu – gondolta Renesmee.

- Én is szeretlek, kis tündérem – válaszoltam, majd megpusziltam a feje búbját, mire ő belecsimpaszkodott a mindig borzas tincseimbe az apró kezeivel. Imádott mindenkinek a hajával játszani. Nem tépte, csak fésülte az apró ujjaival, és közben gagyarászott. Be kellett vallanom magamnak, hogy egyszerűen nem tudtam betelni a kislányunkkal. Soha nem fogom tudni eléggé meghálálni Bellának azt, amit tett értem, a családért, a családunkért. Még soha nem voltam ennyire boldog. Már csak ő hiányzik. Hogyha visszajön, akkor az egész hátralévő örökkévalóságot felhőtlenül boldogan fogom együtt tölteni a családunkkal.

Renesmee egyre kevésbé markolászta a hajamat, és az apró kis kezek egyre többször estek tehetetlenül a teste mellé, ebből arra következtettem, hogy el fog aludni. A kusza gondolatai is arról árulkodtak, hogy már nincs teljesen magánál.

- Azt hiszem, hogy ideje hazamennünk, édesem – suttogtam a fülébe.

- Nem, maradjunk, szeretek itt lenni – ásította csendesen.

- Renesmee, már félig alszol – mondtam neki lágyan. – Eljövünk ide máskor is. Sőt, tudod mit? Legközelebb már anyu is velünk jön.

- Az nagyon jó lenne, apa – motyogta még, majd álomba szenderült.

Felkeltem a fűről, és lassan emberi tempóban kezdtem el sétálni a házunk felé. Normális esetben ez az út alig több, mint két percet vett volna igénybe, de most eltartott egy bő óráig. Bár kivételesen egyáltalán nem sajnáltam, hogy nem futva teszem meg ezt a távolságot, mert így tudtam gyönyörködni a lányomban, akinél szebb teremtés nem igen létezik a világon.

Ahogy hazaértünk, azonnal anyám és nővérem könyörgő tekintetébe ütköztem, úgyhogy ha nehezen is, de azért átadtam nekik egy kis időre a lányomat. Tudtam, hogy Bella is boldogan figyelné az egész család határtalan szeretetét, amivel elhalmozzuk ezt a csöppséget. Az életem gyökerestől megváltozott, amióta apa lettem, de egyértelműen jó értelemben. Már csak az mi Bellánk hiányzik, hogy teljes legyen újra a családunk, de nemsokára ő is újra köztünk lesz.

Történet szerelemről és családról - 28. fejezet

Utolsó simítások




(Carlisle szemszöge)



Annak ellenére, hogy csak délelőttre voltam beosztva, és egy vámpír számára repül az idő, kivételesen már azt hittem, hogy soha nem lesz vége a műszakomnak. Általában imádok itt lenni, de most az esküvő miatt egészen szokatlan izgalom kerekedett felül rajtam. A sok beteg miatt azonban nem akartam szabadságot kivenni, ráadásul pedig holnaptól számítva két hétig egyébként is nászúton leszek. Illetve a kórházban úgy tudják, hogy vakáción, mert nem gondoltam volna helyesnek, hogyha a munkahelyemen idő előtt megtudják, hogy megnősülök, mert akkor illő lett volna vendégeket fogadnom, amit nem akartam. Hiszen ez mégiscsak egy vámpíresküvő. Tény, hogy mind vegetáriánusok vagyunk, de azért történhettek volna balesetek, és akkor már megint költözhetnénk tovább, de ami a legrosszabb, bárki megsérülhetett volna egy apró kis vágás miatt. Ráadásul vannak elég jóképű kollégáim, és hát a Denali lányok, akiknek nincs párja nem félnek kimutatni a vonzalmukat bárki iránt. Már csak tíz perc, és dél. Nemsokára visszamehetek a családomhoz és a barátainkhoz. Annyira várom a kirándulást, de persze sokkal inkább az esküvőt és a nászutat. Esme biztosan gyönyörű lesz, mint mindig. Istenem, hogy milyen régóta kellett már várnom a nagy napra, de egyértelműen megérte. Esménél csodálatosabb társat soha nem találtam volna, ebben teljesen biztos vagyok.

Ahogy elütötte az óra a delet, már fel is pattantam a helyemről. A korlapokat mind leellenőriztem, és meghagytam rajtuk az utasításokat, hogy melyik betegemet mivel, és hogyan kell kezelni. Majd a nővérpulthoz siettem, és letettem a papírokat Sylvia elé. A főnővér kedvesen rám mosolygott, majd elvette a lapokat.

- Mindennel sikerült végeznie? Mármint a korlapok kitöltése, és a gyógyszerek kiadagolása? – kérdezte kedvesen.

- Igen, minden rajta van a papírokon. Kérem, hogy feltétlenül tartsák be az utasításaimat – mondtam határozottan, de lágyan. Ez a hangnem volt a nővér számára leginkább megnyerő. Amikor így beszéltem hozzá, akkor kérdés nélkül követte a leírtakat.

- Természetesen, doktor úr. Magam fogok ügyelni rá – válaszolta a nővér.

- Köszönöm. Akkor kicsit több, mint két hét múlva találkozunk – biccentettem Sylvia felé.

- Kellemes pihenést, Dr. Cullen – mosolygott rám kedvesen, majd visszafordult a papírok felé, hogy tanulmányozhassa.

- Köszönöm, Sylvia. Vigyázzon magára – mondtam lágyan, majd megfordultam, és elindultam hazafelé.

Kivételesen a városon át kellett mennem, hiszen megrendeltem a szerelmemnek, azt a csodálatos orchidea csokrot, amit ma kell hazavinnem. Így lassabban fogok hazaérni, mint általában, de biztos vagyok benne, hogy megéri a fáradságot ez a kis kitérő. Az egész csupán öt percet vesz igénybe, de a boldogság, amit reményeim szerint majd Esme arcán látok bármit megér. Miután beléptem a boltba már meg is láttam a csokrot. Tényleg gyönyörű lett. Szolid volt, és elegáns, pontosan olyan, mint amilyet szerettem volna. Ahogy ott álltam a virágboltban rádöbbentem, hogy illene kedveskednem a többi hölgyvendég előtt is. Hiszen Carmen, Irina, Tanya és Kate is biztosan értékelnék a gesztust. Úgyhogy vettem még négy kisebb csokrot, és az egészet becsomagoltattam. Miután beértem az erdőbe sem száguldottam teljes sebességgel, nehogy kárt tegyek a virágokban, úgyhogy laza kocogásnak lehetett csak nevezni az utamat, de fél kettőre így is elértem a házat. A Cullen rezidenciából izgatott beszélgetés foszlányok hallatszottak ki, majd mindenki kacagni kezdett. Tehát jó a hangulat. Emberi tempóban elsétáltam a bejáratig, majd benyitottam.

- Sziasztok! Milyen volt a napotok? – kérdeztem boldogan.

- Nagyszerű – mosolygott rám szerelmem. – Bár már nagyon hiányoltunk – tette még hozzá. Egyébként mik ezek nálad? – kérdezte izgatottan, és beleszippantott a levegőbe. Az arca azonnal felragyogott, ahogy felismerte a kedvenc virágai egyikét. Még Edward csípte el nemrégen a gondolatot Esmétől, hogy hiányoznak neki az orchideái, mert szerinte az a legszebb virág a vadvirágok mellett.

- Reméltem, hogy talán elfogadsz tőlem egy menyasszonyi csokrot - mondtam mosolyogva.

- De mennyire – sikkantotta izgatottan, mire én átnyújtottam neki az ő csomagját.

- Köszönöm – ugrott a nyakamba, és szenvedélyesen megcsókolt. Miután elengedett pedig gyorsan letépte a csokorról a csomagolóanyagot. Az arca, ha lehetséges még jobban felragyogott, majd meghatottan kezdte el vizsgálgatni a friss virágszálakat.

- Nincs mit, Kedvesem. Örülök, hogy tetszik – mondtam boldogan. – Lányok, nektek is hoztam egy kis ajándékot – nyújtottam feléjük a többi kis csomagot. Nem voltak annyira különleges ajándékok, mint amilyet Esme kapott, de ennek ellenére természetesen minden virág csodálatosan festett és illatozott.

- Köszönjük, Carlisle – nyomott egy puszit az arcomra Carmen, majd őt követték a többiek is. Nagyon örültem, hogy egy ilyen apró gesztussal is boldoggá tudtam tenni az összes lányt.

Amíg a lányok kigyönyörködték magukat a virágukban, addig én gyorsan megnéztem a ház díszítését a fiúkkal, mert még nem volt alkalmam látni ezelőtt, de tény, hogy egyszerűen fantasztikus volt. Mindent virágok, lampionok, és különféle díszek helyezkedtek el. Nem túl sok, de nem is kevés. Pont annyi, amennyi illett az alkalomhoz, és a házhoz is. Esme már megint fergeteges munkát végzett. Úgy tűnik, hogy tényleg hihetetlenül tehetséges, ami a lakberendezést és a díszítéseket illeti. Ebben bizony nincs semmi kivetnivaló.

- Gyönyörű lett, lányok – mondtam elismerően, amikor visszatértünk a nappaliban.

- Köszönjük – mosolyogtak rám, majd a virágaikat gyorsan vázába tették, és visszajöttek hozzánk.

- Akkor indulhatunk? Ha felmegyünk a hegyekbe kirándulni, akkor foghatnánk pár vadat. Történetesen kezd elszaporodni az oroszlán populáció. Talán, hogyha egyet-kettőt elcsípnék, az most éppen jól jönne a szarvasoknak – magyarázta Edward ártatlanul, mire mindenki csak megcsóválta a fejét.

- Ma mindenki arra vadászik, amire csak szeretne – mondtam nevetve. Azt hittem, hogy örülni fognak a kijelentésnek, de ehelyett mindenki csak döbbenten meredt rám. – Jaj, ne csináljátok már. Mind tudjátok, hogy értelmes keretek között gondoltam a vadászatot. Nem csíphetitek el az elkóborolt turistát – intettem őket szigorúan, mire mindenkiből kitört a nevetés. Kivéve Esmét, aki csak szomorúan lehajtotta a fejét. – Semmi baj, Édes. Nem volt senki az erdőben, és ott ahova megyünk biztosan nem is lesz. Ne haragudj, hogy tapintatlan voltam.

- Nem haragszom, csak eszembe jutott – mondta szerelmem egy kicsit szomorkásan.

- Tudom, többet nem fog szóba kerülni, ígérem – mondtam határozottan.

- Volt egy kis baleseted? – fordult Eleazar Esme felé.

- Hát mondjuk, hogy nagy balesetem – mondta pironkodva. Eleazar pedig kérdőn pillantott rám.

- Még az újszülött évében egyszer összetalálkozott egyedül egy turistával, aki a megszúrta az ujját egy rózsatövissel – válaszoltam meg a fel nem tett kérdés.

- Oh, sajnálom, Esme, hogy ez történt, de ez még nagyon kis balesetnek számít nálunk. Egy embert bántottál, ráadásul nyilván őt is csak azért, mert vérzett. Ez még így is hatalmas önuralomról tesz tanúbizonyságot, mivel nem mentél tovább vadászni. Igazán figyelemre méltó vagy – mondta barátom, és megszorította Esme vállát.

- Köszönöm. Carlisle is mindig ezt mondja, de én néha nem érzem úgy – mondta kedvesem lehajtott fejjel.

- Majd hozzászoksz, hogy bókolnak neked. Az én arcom például állandóan bizsergett, amikor megismerkedtem Eleazarral – mondta Carmen boldogan. – Állandóan bókolt, és hízelgett, és hát mivel nekem nem volt előtte férfi az életemben ez igencsak zavarba ejtő volt.

- Ez aranyos – mosolygott Carmenre szerelmem.

- Inkább férfiasan udvaroltam – fűzte hozzá Eleazar, mire mindenki hatalmas nevetésben tört ki.

- Na, indulhatunk végre? – kérdezte Edward izgatottan. Igazság szerint szándékosan nem vadászott már egy ideje, hogy most jó szomjas legyen, és több oroszlánt is elejthessen.

- Igen, mehetünk – bólintottam rá.

Kis csapatunk szétvált, aszerint, hogy ki mit szeretne. Esme és én szarvasra mentünk. Eleazar, és Carmen pedig velünk tartottak. Edward és „nagy meglepetésünkre” Tanya az oroszlánok után vetette magát. Irina és Kate pedig medvére mentek. Úgyhogy háromfelé szakadtunk. Néhány órával később jóllakottan, és sugárzó arany szemekkel találkoztunk újra. Mindenki megkapta azt amire vágyott, úgyhogy elégedetten heveredtünk el a kis réten, ahol a találkozási hely volt. Sokáig beszélgettünk, és élveztük az erdő szépségeit. Itt nem kellett rejtegetnünk magunkat, hiszen ez egy olyan rész volt a lakhelyünktől messze, ahol nem fordulnak meg emberek, így nyugodtan játszhattunk is. Hoztunk néhány játékot, és most igazán felszabadultan szórakoztunk, egyáltalán nem türtőztetve magunkat. Mindent bevethettünk egymás ellen, a sebességünket és az erőnket is. Persze végül Edward nyert, bár nem is kell mondanom, hogy miért. A képessége miatt nem igen tudtuk kicselezni, úgyhogy megadóan adtuk fel a végén. Miután meguntuk a lányok szórakoztatását, mert ők csak ültek, és hangosan nevettek Eleazar és az én szerencsétlenségemen, (hiszen sosem értük utol fiamat sehogy sem) visszaültünk a párjaink mellé. Edward pedig halált megvető bátorsággal beült a facér Denali lányok közé.

- Egyébként hova mentek nászútra? – kérdezte Kate izgatottan.

- Én nem tudom – nézett rám Esme kíváncsi szemekkel.

- Tudjátok ez meglepetés lesz – mosolyogtam rájuk.

- Edward biztos tudja – fordult Tanya Edward felé. – Nem akarod megsúgni? – kérdezte dorombolva. Értett az elbűvöléshez, de fiamról lepattantak a praktikái.

- Nem fogom elárulni. Tudod a titok attól titok, hogy nem mondod el senkinek – búgta vissza Edward. A fiam hanglejtésétől Tanya kis híján elalélt. Ez egy elég gonosz húzás volt Edward részéről. Bár néha megértem, hogy próbálja egy kicsit leállítani Tanyát. Néha már túl rámenős ez a lány.

- Jól van na, csak kíváncsi voltam – tért magához Tanya néhány pillanattal később. Edward alig hallhatóan felkuncogott, mire bezsebelt egy rosszalló pillantást Esmétől. Ahogy fiam ezt észrevette, küldött egy elnéző mosolyt szerelmem felé, akinek az arca azonnal meglágyult.

- Szóval a nászút meglepetés. Ez olyan romantikus – lelkendezett Irina.

- Szerintem is az – helyeseltem.

- Jól van, tudod, hogy kibírom. Már csak egy nap és indulunk – mondta Esme izgatottan.

- Te jó ég! – sikkantott fel Kate. – Már ennyi az idő? Most azonnal el kell vinnünk innen Esmét. Nem tölthetitek együtt az esküvő előtti éjszakát – pattantak fel a lányok.

- Ez esetben menjetek haza a házba, mi pedig a fiúkkal itt maradunk – ajánlottam a lehetőséget.

- Nem lenne gond? – kérdezte Carmen.

- Hát persze, hogy nem. Jól fogunk mulatni – mondtam határozottan, mire Edward és Eleazar is bólintott.

- Akkor sziasztok – köszöntek el a lányok. Carmen Eleazar elé szökkent és megcsókolta. Míg Esme megpuszilta Edward arcát, majd elém szökkent és megcsókolt.

- Holnap várlak az oltárnál – mosolyogtam rá, amikor elváltunk.

- Ott leszek – ragyogott fel Esme arca.

- Kellemes leánybúcsút – mondtam, majd még egy apró csókot nyomtam a szájára.

- Neked pedig kellemes legénybúcsút – simított végig Esme az arcomon, majd már ott sem voltak.

Az este hátralévő része fantasztikusan telt. Az egész éjszakát átbeszélgettük, és egyszerűen alig bírtuk abbahagyni. Sok mesélnivaló gyülemlett fel az utolsó találkozásunk óta. Reggel pedig izgatottan keltem fel a fűről, és elindultam fiammal és legjobb barátommal, hogy előkészüljek a szertartásra, és elvegyem életem szerelmét, aki reményeim szerint már éppen olyan izgatott, mint amilyen én is vagyok.

Ahogy a házhoz értünk, csendben besurrantunk, hogy ne zavarjuk meg a lányok készülődését sem. Eleazar bement a vendégszobába, míg Edward a saját szobájába tartott, velem együtt. Fiam még tegnap áthozta a szmokingomat a kérésemre. Nem akartam a közös szobánkban készülődni, nehogy megzavarjak valamit a lányok előkészületeiben, hiszen a szobáink nagyon közel voltak egymáshoz. Edward öt perc alatt elkészült, és azután átadta nekem a szobáját. Gyorsan megmosakodtam, mert tökéletesen akartam festeni, majd felkaptam magamra a vadonatúj szmokingot. Még sosem tartott ilyen sokáig egy készülődés, de most még a tökéletesebbnél is jobban akartam festeni.

- Kész vagy? – kérdezte Edward mosolyogva.

- Igen, mehetünk – válaszoltam határozottan, és elindultam fiam után, hogy végre révbe érjek több száz év várakozás után.

Tartozni valakihez - 32. fejezet

32. fejezet




(Alice szemszöge)



Nagyon boldog voltam, hogy mindenki megbocsájtotta a súlyos kitöréseimet, és azt is, hogy állandóan átrendeztem mindent. Nem akartam bántani őket, de annyira vágytam rá, hogy a mi esküvőnk legyen a világ legszebb menyegzője. Már nincs sok idő hátra és örökre egymáséi leszünk hivatalosan is.

Hirtelen látomás tört rám, és mikor véget ért, boldogan kiáltottam el magam. Mert már csak néhány perc, és megérkezik Charlotte és Peter, azután pedig jönnek a Denalik is.

- Mindjárt ideér mindenki – kiáltottam fel boldogan. Jasper, azonnal izgatottan lerohant a szobánkból a nappaliba, én pedig követtem. – Három… kettő… egy… - számoltam vissza, majd hirtelen kopogtatás törte meg a pillanatnyi csendet. Carlisle azonnal az ajtóhoz sietett és szélesre tárta. Jasper pedig ott volt a nyomában.

- Helló – mosolyodott el Charlotte. – Az esküvőre jöttünk – pillantott rám mosolyogva.

- Gyertek be – mondta fogadott apánk kedvesen. – Én Dr. Carlisle Cullen vagyok, de szólítsatok csak Carlisle-nak.

- Köszönjük – mondta Peter vigyorogva. – Én pedig Peter vagyok, és ő pedig a kedvesem Charlotte.

- Nagyon örülünk a találkozásnak – mondta Charlotte udvariasan. Majd nem bírta tovább és egy ugrással Jasper nyakában termett. – Úgy hiányoztál – mondta boldogan.

- Én is örülök nektek – kuncogott fel Jazz. Miután Charlotte elengedte szerelmemet elém szökkent.

- Te is nagyon hiányoztál – mondta őszintén, majd megölelt.

Éppen volt időnk bemutatni barátainkat mindenkinek, amikor betoppant a Denali klán is. Pontosan olyanok voltak, mint amilyennek láttam őket a látomásomban, bár ez nem túl meglepő. Az család egyetlen férfitagja azonnal Carlisle-hoz sietett.

- Jó újra látni, barátom – nyújtott kezet fogadott apánknak.

- Én is nagyon örülök nektek, Eleazar – viszonozta Carlisle a gesztust.

- Ők lennének az új családtagok? – nézett rám és Jasperre kedvesen.

- Igen, ők azok. Engedjétek meg, hogy bemutassam nektek Alice-t és Jaspert, családunk legújabb tagjait – mutatott ránk boldogan. – A másik két vendégünk pedig az új barátaink Charlotte és Peter – mutatta be apa a barátainkat is.

Miután mindenki megismerkedett egymással, mi lányok felvonultunk az emeletre, míg a fiúk a nappaliban maradtak. Charlotte kézen ragadott és azonnal a gardróbom felé kezdett el húzni. A többiek pedig lelkesen követtek minket.

- Na, Alice mutasd már meg, légyszí. Úgy szeretném látni a menyasszonyi ruhádat. Biztosan gyönyörű. Vedd fel a kedvünkért – kérlelt boldogan. – Nem voltam igazi esküvőn már… - gondolkodott el. – Már nagyon-nagyon régen. Olyan jó, hogy igazi, nagy esküvőtök lesz. Ráadásul egy boldog család vesz körül.

- Igen, én is nagyon boldog vagyok – mondtam vidáman. – Viszont a ruhám természetesen nem itt van. Tudjátok még véletlenül sem akartam, hogy Jasper meglássa a ruhámat, mert az balszerencsét hoz. Úgyhogy Esme volt olyan kedves és megengedte, hogy ott legyen a ruhám az ő szekrényében, amíg el nem jön a nagy nap.

- Te Jasperrel akarod tölteni az esküvő előtti utolsó éjszakát? – kérdezte Carmen döbbenten.

- Hát ez volt a tervem, mivel minden éjszakát vele töltök – néztem rá értetlenül.

- Lehet, hogy minden éjjelt igen, de ezt most nem. Az esküvő előtti éjjelt nem tölthetitek együtt.

- De hát… - kezdtem volna bele, de hirtelen látomás tört rám.



„Esme és Carlisle szobájában voltunk, csak mi lányok, és elmélyülten beszélgettünk. Valaki kopogtatott az ajtón, én pedig kiszóltam, hogy szabad. Szerelmem dugta be a fejét bátortalanul, majd rám mosolygott.

- Kellemes leánybúcsút, Édesem. Aztán semmi pasizás, mert visszajövök és akkor, jaj lesz neked – intett játékosan.

- Oké, ígérem, hogy jó leszek – néztem rá ártatlanul. - Neked pedig jó legénybúcsút, de aztán csak medvékre és oroszlánokra vadászni, nem lányokra – intettem meg játékosan.

- Ezt nem tudom megígérni – mondta gonoszan elvigyorodva.

- Hé – néztem rá morcosan.

- Lehet, hogy szarvast kérek – nevetett fel. – Vagy azt már nem is szabad? Ma éjjel csak medvét vagy oroszlánt foghatok?

- Oh, hát hogyha szarvast szeretnél, akkor természetesen azt is foghatsz – nevettem fel én is.

- Rendben, szeretlek. Holnap pedig várlak az oltárnál – mondta boldogan, majd meg akart csókolni, de valaki hirtelen elrántotta tőlem.

- Nem, nem gerlicéim. Holnapig semmi, de szó szerint – vigyorgott rám Emmett, miközben Edwarddal lefogták Jaspert.

- Hé, ez igazán nem szép – panaszkodott szerelmem. – Csak egy apró kis puszit akartam neki adni – mondta morcosan.

- Nincs kis puszi sem – mondta Edward határozottan. – Holnaptól két hétig csakis a tiéd lesz, de addig semmi. Reggel visszakapod – nézett rám kedvenc bátyám gonoszan, majd eltűntek a vőlegényemmel. „



- Leánybúcsú, ez nagyszerű – kiáltottam fel boldogan. – Akkor hogyha a fiúk elmentek megmutatom a ruhámat, meg Rose is a koszorúslány ruháját, és esetleg megköthetnénk a csokrokat mindenkinek. Meg kéne vennünk egy adag rizst is, hogy meg tudjatok dobálni majd minket. Na meg persze nem ártana, hogyha becsomagolnánk nekem és Jaspernek, hogy ne kelljen sietnünk majd a repülőhöz. Aztán esetleg… - soroltam az ötleteimet, de befogták a számat.

- Örülünk, hogy tetszik az ötlet – nevetett fel Kate. – Azért abba is gondolj bele, hogy csak egy éjjel áll majd a rendelkezésünkre, úgyhogy annyi programot tervezz, amit meg tudunk oldani – mondta kuncogva.

- Jól van, igazatok van. Akkor ti mondjátok meg, hogy mit szeretnétek csinálni – ajánlottam.

- Beszélgetni, elsősorban, mert jó lenne közelebbről is megismerni téged – mondta Irina kedvesen. – Aztán pedig természetesen szeretnénk látni a ruhádat is, na meg persze a koszorúslány ruhát is, hogyha Rose lenne kedves és ő is felvenné nekünk.

- Nagyon szívesen megmutatom én is – mosolygott Rosalie kedvesen. Ritkán láthattuk ezt a kedves oldalát, pedig igazán többször is megörvendeztethetne minket vele.

- Ez nagyszerű, akkor beszéljük meg a fiúkkal is a dolgot – pattantam fel, de hirtelen elkaptak.

- Nem-nem, te most nem mehetsz Jasperhez – vigyorogtak rám gonoszul.

- De én csak szeretnék elköszönni, mielőtt elmennek vadászni – néztem a lányokra morcosan.

- Sajnálom, de erről már lekéstél – kuncogott fel Tanya.

- Jaj, ne már – nyavalyogtam. – Amióta együtt vagyunk még soha nem váltunk el búcsú nélkül.

- Egy napig csak kibírjátok – forgatta meg a szemét Irina.

A következő pillanatban Jasper kapott az ölébe és elviharzott velem együtt, az ablakon keresztül. Úgy futott, ahogy csak bírt, én pedig hirtelen nem is tudtam, hogy mi történik. Már vagy egy fél órája rohant, amikor végre megálltunk és letett a lábaimra.

- Hát te? – kérdeztem nevetve.

- Nem akarták hagyni, hogy adjak egy búcsúcsókot – mondta elborzadva, mintha legalábbis is megkínozták volna.

- Igen, a lányoknak is ez volt a terve, örülök, hogy jöttél – öleltem át a nyakát. – Hogy sikerült megszöknöd? – kérdeztem nevetve.

- Tudod a katonai gyakorlat néha nagy előny – mondta büszkén. – Nem is volt őket olyan nehéz kicselezni. Csak Edwardot, de azt hiszem, hogy ő most direkt kedvezett nekünk.

- Majd meghálálom neki – sóhajtottam fel, és közelíteni kezdtem az ajkaihoz.

- Lesz rá alkalmad, de egy gyors csókot váltsatok most azonnal, mert mindjárt itt lesz a násznép, hogy szétszedjen titeket – kuncogott fel kedvenc bátyám az egyik fa árnyékában.

Nekem sem kellett több, azonnal szerelmem ajkaira tapadtam, és csókoltam, ahol értem, de csak egy fél percig, mert hirtelen szétrántottak minket.

- Na, de gyerekek – hahotázott Emmett. – Nem egy örökkévalóságra akarunk titeket szétválasztani. Egy estét csak kibírtok egymás nélkül. – Indulás a legénybúcsúra, öcskös – kapta fel Jaspert mackós bátyánk.

- Hé, megyek én a saját lábamon is – morgott szerelmem.

- Aha, aztán meg egyszer csak eltűnsz, mint az előbb is, na azt már nem – mondta Emmett, majd gyors puszit nyomott Rose szájára, és elviharzott morgolódó vőlegényemmel.

Engem pedig a lányok csíptek el, de legnagyobb örömömre nem akartak cipelni a házunkig. Gyorsan Edward felé fordultam, akire rákacsintottam, és gondolatban elrebegtem egy köszönömöt, amiért hagyta, hogy egy kicsit búcsúzkodjunk egymástól Jasperrel. Kedvenc testvérem csak biccentett egyet, majd eltűnt a fiúk után.

Mi pedig visszasiettünk a házba. Azonnal felvettem a ruhámat, amit a lányok nem győztek csodálni. Imádtam ezt a ruhát. Pontosan olyan volt, mint amilyenre mindig is vágytam. Egyszerűen tökéletes. Utánam Rose is felvette a ruháját, ami egy nagyon csinos bordó koszorúslány ruha volt. Az este hátralévő része is fantasztikusan telt. Az egész éjszakát átbeszélgettük, miközben csokrokat kötöttünk, és még több díszítést tettünk a házra, azután pedig a lányok ajándékozásba kezdtek. Charlotte-tól kaptam egy harisnyakötőt, Esme adott kölcsön egy csodálatos gyémánttal díszített nyakláncot, a Denali lányok pedig hoztak nekem egy gyönyörű vállkendőt. Rose pedig adott nekem egy zafírral díszített hajtűt. Így megvolt minden, amire szükségem volt. Valami új, valami régi, valami kölcsön, és valami kék. Csodálatos csajos este volt, amit mindenképpen szerettem volna megismételni. Tényleg olyan volt, mintha kaptam volna egy édesanyát, és fél tucat nővért. Nem emlékeztem a múltamra, de abban biztos voltam, hogy mindig is nagy családra vágytam, amit meg is kaptam. Semmi nem volt, amit ezen kívül meg akartam volna kapni az élettől. Egy szerető férj, és a családunk, akikkel boldogan élhetünk, míg világ a világ. Már alig vártam, hogy hajnalodjon, és elkezdhessek készülődni.



(Jasper szemszöge)



Nem igazán akartam otthagyni Alice-t, bár tetszett az ötlet, hogy menjünk el egy legénybúcsúra. Soha nem képzeltem el még az esküvőmet, vagy éppen egy legénybúcsút, de be kellett vallanom, hogy a családunknak, és a barátainknak hála nem is lehetett volna tökéletesebb életünk ezen szakasza. Amikor átváltoztam nem is gondoltam volna, hogy egyszer még ilyen boldog leszek, és ezt csakis az én kis energiabombámnak köszönhettem. Tökéletes ellentétei voltunk egymásnak, és talán pont ezért volt az is, hogy tökéletesen kiegészítettük egymást.

- Hé, föld hívja, Jaspert. Térj már magadhoz, öcsi – vágott hátba Emmett, ezzel kiszakítva a gondolataimból. – Három maci van innen nagyjából egy kilométerre, délre. Az egyik a tiéd lehet, hiszen te vagy az ünnepelt, de a legnagyobb az enyém. Már régen nem játszottam egy kicsit a kedvenc elemózsiámmal.

- Rendben, akkor gyerünk – vigyorogtam rá, majd futásnak eredtem.

Eleazar még velünk tarott, mert saját bevallása szerint ő is inkább egy ragadozót csípne el. Edward elment Peterrel, mert megéreztek néhány oroszlánt, és mivel Peter nem akart hagyományosan vadászni a mi területünkön, amit azért értékeltünk, inkább valami nagy ragadozót ajánlottunk neki, hogy ne legyen annyira szörnyű íze a számára. Carlisle pedig úgy döntött, hogy ismételten szarvasra vadászik, hogy fent tartsuk az élővilág természetes rendjét. Ő mindig is ügyelt az ilyen dolgokra is. Miután mindenki végzett találkoztunk a táborhelyen. Mindenki jóllakottan tért vissza a sátorokhoz. Egyedül barátom Peter fintorgott egy kissé.

- Azt mondtátok, hogy az oroszlán a legjobb – mondta az orrát ráncolva.

- Mert, tényleg az a legjobb – mondtam határozottan.

- Akkor inkább nem akarom megtudni, hogy milyen lehet a többi – mondta Peter homlokráncolva. – Ez borzalmas volt. Nem is édes a vére. Inkább olyan… nem is tudom, hogy mihez hasonlítsam. Maradjunk a szörnyűnél.

- Hozzá lehet szokni – legyintettem. Mire családom férfi tagjai büszkén néztek rám.

Az este hátralévő részét beszélgetéssel ütöttük el. Összességében fantasztikus volt a legénybúcsúm, de már alig győztem kivárni, hogy felvirradjon a reggel, és végre feleségül vehessem életem párját.

Történet szerelemről és családról - 27. fejezet

Sziasztok! A blog ma elérte a 100 állandó olvasót is. Köszönöm szépen Mindenkinek! Úgyhogy gondoltam, felteszem ma ezt is :D Puszi, Drusilla

Az esküvő előtti napok 2.




(Carlisle szemszöge)



Már eléggé fáradt voltam. Nem testileg természetesen, inkább szellemileg. Nem számítottam rá, hogy pont most fog kitörni egy járvány. Szerettem volna korán hazaérni, mert ha minden igaz, akkor ma érkeznek meg a barátaink, és illő lenne nekem bemutatni Esmét, de sajnos ez a jelek szerint nem fog sikerülni. Még jó, hogy Edward otthon van. Legalább szerelmemnek nem kell egyedül fogadnia a vendégeket. Nem mintha nem lenne tökéletes háziasszony, de azért biztosan feszélyezve érezné magát, hogyha egyszer csak beállítana hozzá öt vámpír és ő azt sem tudja, hogy ki kicsoda.

- Dr. Cullen, új betegek érkeznek – kukkantott be az irodámba a főnővér.

- Azonnal megyek, Sylvia – mosolyogtam rá, mire a szíve meglódult, és sietve elhagyta a szobámat.

Erre az elkápráztatásra kéne, hogy legyen valami megoldás. A fél kórház állandóan utánam néz, és csábosan mosolyog. Nem mintha nem lenne hízelgő, de én már lassan házas ember leszek, végre. Több száz évig vártam, hogy engem is megtaláljon a szerelem, és most, hogy végre itt van meglehetősen nehéz elszakadni tőle. Legszívesebben minden percemet vele tölteném. De ez így is lesz nemsokára. Amint elutazunk a nászutunkra, két hétig kettesben lehetünk, már alig várom. Remélem, hogy Edward nem fog nagyon unatkozni a távollétünkben, bár saját bevallása szerint nyugodtan mehetünk. Felajánlottam, hogy esetleg költözzön addig a Denalikhoz, de azt mondta, hogy inkább kihagyná, hogy két hétig össze legyen zárva Tanyával.

Azt hittem, hogy soha nem jár már le a műszakom. Általában nem sietek haza ennyire, de ez a mai este különleges lesz. Mindenki, aki fontos nekem ott lesz a házunkban. Amint elég mélyen besétáltam az erdőbe már száguldottam is. Még élt bennem a remény, hogy esetleg megelőzhetem a Denali klánt és előttük odaérhetek, de a reményem szertefoszlott, amikor megéreztem az ismerős illatokat az erdő közepe táján. Egy részről sajnáltam, hogy nem tudtam őket fogadni, másrészről viszont nagyon örültem, hogy már ideértek. Nem kellett már egy perc, és már le is fékeztem az ajtó előtt, majd emberi tempóban beléptem rajta.

- Sziasztok – léptem be mosolyogva. – Már az erdő közepétől éreztem az illatotokat. Korábban érkeztetek. Sajnálom, hogy nem voltam itthon, de a kórházban kiütött egy kisebb járvány, és be kellett segítenem – kértem elnézést azonnal. Általában kifogástalan házigazda szoktam lenni, de a kötelesség most fontosabb volt.

- Ugyan, semmi baj – lépett elém Eleazar. – Örülök, hogy újra találkozunk, barátom. Fantasztikus nő a menyasszonyod, rendkívüli képességgel, úgyhogy becsüld meg – intett játékosan. Az már biztos. Mindig is tudtam, hogy nem akármilyen lány, már akkor is, amikor először megpillantottam. Várjunk csak! Képesség? Én nem fedeztem fel semmi ehhez hasonló jelet.

- Tudom, hogy kivételes nő, ne aggódj, vigyázni fogok rá – mondtam őszintén, mire Esme odalépett mellém, én pedig magamhoz húztam, és egy gyors puszit nyomtam a szájára. Legszívesebben szenvedélyes csókban forrtam volna össze vele, de hát a vendégek előtt nem lett volna túl illendő ilyesmit tenni, és az is visszatartott, hogy tudtam, hogy kedvesem mennyire zavarba jött volna ettől a megnyilvánulástól. – Milyen képességed van egyébként? – kérdeztem kíváncsian.

- Eleazar szerint, határtalan szeretetem van – mondta szerelmem büszkén.

- Oh, sejthettem volna – bólintottam. Igazság szerint én ezt a csodálatos természetet ismerem már az első pillanattól kezdve, úgyhogy természetesnek vettem, hogy ez Esméhez tartozik. – Már emberként is megmutatkozott benne, hogy milyen törődő és gyengéd teremtés – mondtam büszkén.

- Várjunk csak – vágott közbe Carmen. – Ti már akkor is ismertétek egymást, amikor Esme még ember volt? – kérdezte kíváncsian. – Mármint azelőtt, hogy átváltoztattad volna?

- Igen, egyszer találkoztunk – mondta Esme és zavartan lesütötte a szemeit. – Eltörtem a lábam, és Carlisle volt az, aki ellátott engem. Hozzáteszem, hogy nagyszerűen – mosolygott rám. Még soha nem láttam olyan gyönyörűséget azelőtt, mint amilyen ő volt.

- Te voltál a legkedvesebb betegem – simogattam meg az arcát.

- Ez annyira romantikus – mondta Kate meghatottan. – Már akkor beleszeretettek egymásba, igaz?

- Tulajdonképpen, igen – válaszolta kedvesem őszintén. Még mindig alig hiszem el, hogy végül az enyém lett ez a fantasztikus nő.

- Azt hiszem, hogy nagy beszélgetés jön – szökkent szerelmem mellé Carmen és Kate. – Nagyon kíváncsiak vagyunk az egész történetre – ragadták karon, és az emelet felé kezdték húzni, Irina pedig követte őket.

Mi pedig Eleazarral kuncogva néztünk a lányok után. Azt hiszem, hogy nem lesz itt semmi gond. Bár sejtettem, hogy Esme mindenkit el fog bűvölni. Nem hiszem, hogy létezik olyan ember, aki ismeri, és nem imádja, persze leszámítva azt a nyavalyás Evensont. Bár kitekerhetném a nyakát, de biztos vagyok benne, hogy ezt Esme nem akarná. Ő túl lágy természet ilyen kicsinyes bosszúhoz.

- Gratulálok – ölelt meg Eleazar, ezzel kiszakítva a gondolataimból.

- Köszönöm, barátom – mosolyogtam rá boldogan.

- Elmegyek sétálni – vetette közbe Edward.

- Veled tartok – mondta gyorsan Tanya és már fiam után is eredt.

Miután becsukták maguk mögött az ajtót Eleazarral csak összenéztünk, és halkan kuncogni kezdtünk. Soha nem fogja Tanya feladni. Ebben biztosak voltunk. Illetve, addig biztosan nem, amíg valamelyikük nem találja meg a párját.

- Nem fog megváltozni, igaz? – néztem kérdőn Eleazarra, aki rögtön tudta, hogy Tanyára gondolok.

- Általában nem ilyen makacs, hogyha férfiakról van szó, de Edward valahogy más. Úgyhogy szerintem nem adja fel, amíg van egy cseppnyi remény is.

- Sejtettem – bólintottam rá.

- De most inkább beszéljünk rólatok. Mi történt? Mert azt nem hiszem, hogy csak úgy átváltoztattál volna egy egészséges embert. Márpedig mivel nyilván te változtattad át, ebből arra következtetek, hogy haldoklott. Gondolom balesete lehetett, amiben csúnyán megsérült – gondolkodott el Eleazar.

- Nem éppen. Öngyilkos próbált lenni, miután a gyermekét elveszítette bölcsőhalál miatt – válaszoltam halkan. Nem akartam, hogy fent meghallják. Még nem történt olyan régen, hogy Esmének ne fájjon az emlék. Sőt, szerintem örökké fájni fog, ahogy ismerem.

- Oh, erre nem számítottam – döbbent meg barátom. – Örülök, hogy most már jól van – tette még hozzá. – A jelek szerint jó hatással vagy rá, mert sugárzik a boldogságtól, és ahogy látom Edward is nagyon fontos neki.

- Mindent megteszek, hogy boldoggá tegyen, mert biztos vagyok benne, hogy számomra ő a tökéletes társ. Edwardot pedig ő is a fiaként szereti, ahogy én – mondtam határozottan. Esme szemén minden pillanatban látszik, hogy mennyire imádja Edwardot. Tényleg olyan számára, mintha visszakapta volna egy kicsit az anyaságát.

- Nagyon szép családod lett, Carlisle. Őszintén szólva nem is gondoltam volna, hogy ennyire tökéletesen fognak teljesülni a vágyaid – mondta barátom mosolyogva. Látszott rajta, hogy őszintén örül neki, hogy révbe értem.

- Köszönöm. Azért te sem panaszkodhatsz. Gyönyörű feleség, kedves család. Amikor elhagytam Volterrát reménykedtem benne, hogy egyszer a saját utadra lépsz, és messze felülmúltad a várakozásaimat – mondtam elismerően.

- Hát, én sem gondoltam volna, hogy valaha kiválok a Volturiból, majd vegetáriánus leszek, és egy fantasztikus családban fogok élni. Végre értelme is lett a létezésnek – válaszolta Eleazar. – Gondolom, hogy azért a hivatásodat is folytatni fogod. Mármint most, hogy Esme és te összeházasodtok, nem tervezed, hogy abba fogod hagyni, ugye?

- Nem, természetesen nem, és ezt Esme sem várja el tőlem. Az mondjuk tény, hogy kevesebb túlórát vállalok, amióta velem van ő is, és Edward is, de azért véglegesen nem tudnám abbahagyni – mondtam komolyan. Soha nem lennék képes lemondani a gyógyításról.

- Nem is feltételeztem rólad, hogy bármit is feladnál valaha is. Annál sokkal, de sokkal határozottabb és elszántabb természet vagy.

- Mi a helyzet Denali táján egyébként? – váltottam témát. A lányok még nem igazán heverték ki az anyjuk halált, amikor utoljára arra jártam. – Hogy vannak a lányok? Úgy értem lelkileg. Már jobb a helyzet?

- Igen, már határozottan jobb. Az anyjuk elvesztése szörnyű volt, de szép lassan kilábalnak belőle. Úgyhogy mára már minden a normális kerékvágásba került vissza – magyarázta Eleazar. – De beszéljünk inkább vidámabb témákról. Hova mentek nászútra? Vagy inkább itthon maradtok hármasban?

- Nos, őszintén szólva, vettem Esmének egy saját szigetet és oda fogunk menni. Meglepetés lesz – suttogtam, mert nem akartam, hogy véletlenül is meghallják odafent.

- Ez igen. Mindig is tudtam, hogy nem aprózod el a dolgokat, de egy egész sziget. Ez több, mint romantikus – mondta Eleazar elismerően.

- Örülök, hogy végre van kiket elkényeztetnem. Rengeteg fizetést kaptam a praktizálásom óta, és soha nem költöttem semmire egy-egy házon, vagy lakáson kívül, úgyhogy ez a minimum, amit megadhatok a feleségemnek. Egy hely, ahol bármikor elbújhatunk a világ elől. Már építtettem rá egy csodálatos házat is, és be is van bútorozva. Azt hiszem, hogy tökéletes lett. Legalábbis remélem, hogy Esmének is annyira tetszeni fog a sziget, mint amennyire nekem tetszik – magyaráztam boldogan.

- Ebben biztos vagyok. Megjegyzem, hogy veled Esme szerintem egy kis viskóban is boldog lenne – mondta barátom teljes meggyőződéssel.

- Nos, ez nem is lenne meglepő a kedvesemtől, de azért örülök, hogy nem egy viskót nyújthatok csak neki. Esmének a legjobb jár, ahogy Edwardnak is.

- Ez már így igaz. Egészen megváltoztál, amióta családod van – vigyorgott rám Eleazar.

- Tán megkomolyodtam? – nevettem fel. Nem értettem, hogy mire céloz. Én még mindig csak Dr. Carlisle Cullen vagyok.

- Nem éppen. Eddig mindig komoly voltál és jó, hogyha egyszer, vagy kétszer láttalak mosolyogni az ismeretségünk alatt. Aztán jött Edward és jobb lett a helyzet, de most, hogy már a társad is megtaláltad olyan vagy, mint egy boldog családapa, és ez határozottan jól áll neked. Sokkal jobban nézel ki, mint amikor utoljára találkoztunk – mondta barátom komolyan. – Igazság szerint, ilyen kirobbanó boldogságra még csak nem is mertem számítani a részedről. Messze felülmúltad a várakozásaimat.

- Nos, ez nem az én érdemem, hanem csakis az övék – biccentettem.

- Ez is igaz – bólintott rá Eleazar. – Nos, akkor beszéljük meg az esküvő részleteit. Mit vársz pontosan?

- Csupán egy szép szertartást szeretnénk, semmi egyebet. Utána lesz egy kis tánc, és szórakozás, az esküvő utáni hajnalban pedig már indulunk is a nászutunkra Esmével. Hogyha gondoljátok, akkor nyugodtan maradjatok még miután elmentünk, és szórakoztassátok Edwardot, hogyha nincs más programotok az elkövetkező két hétben – ajánlottam a lehetőséget.

- Köszönjük, szerintem még átgondoljuk a lehetőséget – mondta barátom udvariasan.

Az egész éjszakát átbeszélgettük, ahogy Esme és a lányok is ezt tették. Nagyon jó volt végre újra a régi barátom társaságát élvezni, és annak is örültem, hogy kedvesem és a Denali lányok ilyen könnyedén megtalálták a közös nevezőt. Már javában reggel volt, amikor úgy határoztunk, hogy felmegyünk és megnézzük a lányokat, hogy min csacsognak ennyit. Biztos a ruháról, és a díszítésről beszélgetnek.

- Mit szólnátok, hogyha kirándulnánk egyet délután? – kérdeztük a lányokat, miután beléptünk a szobába.

- Nem mész dolgozni? – nézett rám Esme meglepetten.

- Csak délig leszek bent ma – mondtam határozottan. – Tegnap megint változtattak a beosztáson, és azt mondták, hogy pihenjek én is egy kicsit, mivel mostanában túl sokat voltam beosztva – magyaráztam. Ráadásul meg is akartam lepni Esmét. Tudtam, hogy úgy tervezte, hogy ő maga köti a mennyasszonyi csokrát, de én azért rendeltem neki egy szép csokrot, méghozzá orchideából. Nagyon remélem, hogy tetszeni fog neki. Még azért is el kell mennem.

- Ez nagyszerű – lelkesedett szerelmem. – Amíg hazaérsz, mi mindent előkészítünk – ajánlottam.

- Az remek lesz. Ígérem, hogy sietek, ahogy csak tudok - mondtam komolyan, majd csókot nyomtam az ajkaira, elköszöntem a többiektől és már ott sem voltam. Edwardot útközben még megkértem, hogy délelőtt esetleg intézzék el az utolsó simításokat otthon, hogy holnap minden tökéletes legyen az esküvőnk napján.

Sziasztok!

A blogom az imént elérte az 50.000 látogatót. Ezt mindenképpen meg kell ünnepelnünk, úgyhogy hoztam egy kis meglepit :D Remélem, hogy tetszeni fog. Puszi, Drusilla

Az alku




(Jasper szemszöge)



Vadászni voltunk Alice-szel, amikor hirtelen valaki leütött. Nem is értem, hogy hogyan történt, bár volt egy sejtésem, hogy miért nem éreztem az idegen vámpír illatát. Csak egy vámpírról hallottam eddig életem során, aki ki tudja kapcsolni az érzékeimet. Méghozzá Alec, Aro egyik kis kedvence. Felkeltem, és tekintetemmel azonnal Alice-t kezdtem el keresni, de sehol nem láttam. Viszont az illatát már éreztem. Rögtön az illat irányába indultam. Hogyha egy haja szála is meggörbült a szerelmemnek, akkor egyedül fogom az egész nyavalyás királyi családot cafatokra szaggatni, és elégetni a kastélyukkal együtt.

Néhány perc alatt odaértem, ahonnan éreztem az illatot, de csak kedvesem pulóverét találtam ott. Felvettem, és egy levél pottyant ki belőle.



Kedves, Jasper!



Nem bántottuk Alice-t, legalábbis még. Hogyha nem is szeretnéd, hogy a szerelmednek baja essen, akkor vedd fel a köpenyt, ami a kedvesed pulóvere alatt volt, és azonnal gyere Volterrába. Ha megteszel egy szívességet nekem, akkor sértetlenül távozhattok az kastélyból, hacsak nem kívántok csatlakozni hozzánk.

Hogyha értesíted a történetről a családod bármely tagját, akkor egyszerűen megöljük Alice-t. Úgyhogy gondold meg, hogy mit csinálsz!



Üdvözlettel: Aro Volturi



Ui.: Elnézést a durva megoldásért, de nem hiszem, hogy máshogy el tudtuk volna csalni látogatóba Alice-t, és téged.



Azok a nyavalyás vámpírok. Egyszerűen nem hiszem el, hogy képesek voltak már megint ezt tenni. Egyszer meg akarnak ölni mindenkit a családunkból, aztán meg fogják magukat és elrabolják a feleségemet, hogy segítsek nekik. Azt sem tudom, hogy miben. Jó lenne, hogyha tanulnánk végre egy kis illemet. Egyáltalán eszükbe jutott, hogy megkérjenek? Még az is lehet, hogy segítettem volna magamtól is. Na jó, erre elég kicsi az esély, de akkor is. Mindenesetre felhívom Esmét, és azonnal indulok Volterrába, hogy kihozzam Alice-t.

- Szia, Drágám – szólt bele anyám a telefonba.

- Szia, anya. Alice-szel egy kicsit kiruccanunk a hegyekbe, úgyhogy egy pár napig nem megyünk haza. Tudod, van ott egy házunk. Olyan szép az idő most egy kis kirándulgatáshoz. Legfeljebb egy hét és jövünk – mondtam vidámságot színlelve.

- Rendben, Drágáim. Érezzétek jól magatokat – mondta lágyan.

- Köszönjük. Nemsokára hívunk – mondtam még, majd letettem.

Na, akkor most pedig irány a földi pokol. Felkaptam a köpenyt, bár testem-lelkem nem kívánta, majd futva indultam útnak Olaszországba. Néhány nap alatt oda is értem. Már alig vártam, hogy átlépjem a hatalmas vaskaput. Egyre feszültebb lettem, mert nem tudtam, hogy mi van a szerelmemmel. Amióta megismertem, nem volt távol tőlem, illetve csak a bevásárló körutak alkalmával. Nem bírok létezni sem nélküle. Ahogy beléptem a kapun Demetribe és Félixbe ütköztem.

- Á, a híres Jasper Hale – mondta Félix vigyorogva. – A cicuskád már itt van egy ideje – tette még hozzá. Legszívesebben nekiugrottam volna, de mivel szerelmem veszélyben volt, ezért inkább csak megpróbáltam elengedni a fülem mellett.

- Vezessetek a Mesteretekhez – mondtam közömbösen.

- Tényleg tud uralkodni magán a kiscsávó – folytatta Félix a heccelésemet, de Demetri leintette.

- Szüksége lesz az erejére, úgyhogy szerintem hagyd békén – mondta Demetri Félixnek. – Kövess minket – fordult újra felém. Én pedig csak bólintottam.

Végigsétáltunk a folyosókon, majd egy teremben jutottunk ki, ahol egy ember ücsörgött. Ő lehetett Gianna, akiről Alice-ék meséltek.

- Üdvözöljük, Volterrában – állt fel az asztalától, és biccentett.

Nem válaszoltam, csak bólintottam felé egy aprót. Most nincs időm az udvariaskodáshoz. Még legalább egy negyed órát kellett mennünk mindenféle alagutakban, és folyosókon, mire végre kitárták előttem a nagyterem ajtaját. Már éppen itt volt az ideje, mert kezdtem nagyon felhúzni magam.

- Á, Jasper Hale, kedves barátom – állt fel azonnal Aro. – Üdvözöllek minálunk. Köszönöm, hogy elfogadtad a meghívást.

- Meghívást – horkantottam fel. – Hol van a feleségem? – kérdeztem fenyegetően.

- Ne aggódj, nagyon jól érzi magát nálunk – válaszolta Aro. – De mielőtt még láthatnád… - kezdett bele, és megfogta a kezemet. Na persze, tudni akarja, hogy betartottam-e a szabályokat.

- Úgy látom, hogy tényleg nagyon félted a kis Alice-t. Egyébként tájékoztatott minket a kedvesed, hogy mikor érkezel – tette még hozzá.

- Alice magától soha nem mondta volna el nektek a látomását – csattantam fel.

- Magától nem is, de nekem elég hozzáérnem, és ez ellen nem igen tudott mit tenni – mondta Aro mézes mázosan. Hogy én mennyire utálom, ezt a kétszínű disznót.

- Látni akarom, Alice-t – mondtam ellentmondást nem tűrve.

- Te itt nem parancsolsz. Mit képzelsz magadról? – dörrent rám Caius. Ki más kezdene el azon vitatkozni, hogy miért nem porban csúszva térdelek előttük.

- Caius, kedves bátyám. A fiatalember csak aggódik – mondta Aro behízelgőn. – Hozzuk ide a vendégünket, hogy megnyugodjon, azután, pedig tájékoztatom, hogy mit kell tenni ahhoz, hogy távozhassanak.

- Legyen hát – morgott Caius. – De csak azért egyezem bele, mert más nem tud segíteni.

- Félix, Alec – fordult a csatlósai felé. – Lennétek szívesek?

- Mester – hajoltak meg mindketten, majd eltűntek. Micsoda idióták. Ilyen képességekkel már rég elintézhették volna ezt az egész nyavalyás kócerájt, és szabadok lennének.

Miután Félix és Alec elhagyta a termet az egész helyiségre csend borult. Nagyon idegesített a dolog. Legszívesebb elküldtem volna Arót és családját, valami nagyon kellemetlen helyre, de nem tehettem. Így csak álltam és feszülten vártam, hogy szerelmem feltűnjön valahonnan. Néhány perccel később, végre kinyílt az ajtó, és Alice-t hozta be Alec és Félix láncokon.

- AZONNAL VEGYÉTEK LE RÓLA A LÁNCOKAT! MIRE VOLT EZ JÓ? – üvöltöttem. Hogy merészelték az én egyetlen szerelmemet bilincsbe verni, mint valami bűnözőt.

- Sajnálom, de a kis kincsed nagyon is izgága teremtés. Többször majdnem kiszabadult, ezért valahogy muszáj volt megnehezíteni a dolgát – kért elnézést Aro, már hogyha ezt bocsánatkérésnek lehetett nevezni.

- Ez még nem jogosít fel arra, hogy így bánj vele – mondtam határozottan, majd Alice mellett termettem, és magamhoz öleltem. Már amennyire a láncok, és a két felvigyázója ezt engedte. – Minden rendben lesz, Kicsim – mondtam és nyugtatóan simogatni kezdtem. Éreztem, hogy mennyire fél és feszült. – Mit akartok tőlem? – fordultam Aro felé.

- Egyszerű a kérés. Az egyik tagunk Jane Volturi mostanában nagyon is öntörvényűvé vált. Egyfolytában kínoz mindenkit a képességével. Mivel nem akarjuk megölni, ezért arra gondoltunk, hogy, mivel te értesz az érzelmekhez megpróbálhatnád kideríteni, hogy mi a baja, és akkor megoldódnának a problémáink – magyarázta Aro.

- Mi van, hogyha nem sikerült jobb belátásra bírnom? – kérdeztem kíváncsian.

- Akkor kénytelen leszek megválni Jane-től, és ti is megkapjátok a magatok büntetését. Nem szeretem a kudarcot – mondta Aro.

- Alkut ajánlok – mondtam határozottan.

- Milyen alkut? – kérdezte kíváncsian.

- Hogyha sikerül megzaboláznom Jane-t, akkor mindkettőnket elengedtek, de hogyha nem, Alice-t akkor is elengeded – mondtam határozottan.

- Jasper, ne! Nem akarok nélküled élni – mondta szerelmem zokogva.

- Nem lesz semmi baj – siettem megnyugtatni, bár korántsem voltam biztos magamban.

- Azt majd meglátjuk – mondta Caius gúnyosan. – Aro, menjen már a tömlöcbe Jane-hez, aztán kapjanak két napot. Elegem van ezekből az érzelmi kitörésekből – mondta unottan.

- Rendben, persze haladjunk – egyezett bele Aro. – Demetri – hívta magához az egyik emberét.

- Mester? – hajolt meg az említett. Ez a hajbókolás, már nagyon is bosszantó kezd lenni.

- Kérlek, kísérd a vendégünket Jane-hez. Félix, Alec, ti pedig vigyétek vissza a cellájába a másik vendéget – adta ki a parancsot.

- Szeretlek – csókoltam meg szerelmem gyengéden.

- Én is szeretlek – zokogta, miután eltépték tőlem.

- Milyen megható – forgatta meg a szemeit Caius. A legszívesebben nekiugrottam volna, de nem kockáztathattam Alice életét.

- Gyere utánam – mondta Demetri, én pedig engedelmesen követtem.

- Két nap, Jasper Hale. Ennyi időd van – hallottam még Aro szavait.

Gyorsan leértünk a tömlöcökhöz, és Demetri azonnal belökött az egyikbe. A hirtelen jött sötéttől nem is láttam semmit.

- Mondtam már, hogy hagyjatok békén, vagy öljetek meg – mondta egy vékony, dühös hang, majd a fájdalom átjárta a testemet. Alice-t láttam, ahogy Félix és Alec térdre kényszeríti láncra vert szerelmemet Aro előtt, és a vezető élvezettel az arcán tépi szét az életem egyetlen értelmét. Ezek a képek jelentek meg előttem egyfolytában, lassan kiemelve minden szenvedést.

- Elég – kiabáltam, mire abbamaradt a fájdalom.

- Mindenki ezt mondja, de néha még ennél is többet kéne adnom – mondta a vékony hang dühösen.

- Mi a bajod a Mestereddel, Jane? – kérdeztem, miután sikerült felkelnem a földről.

- Semmi közöd hozzá – mondta dühösen, majd újra kínozni kezdett.

- Állj le, kérlek – könyörögtem, de nem hagyta abba. Több órán át vetítette elém a szerelmem lehetséges elhalálozási módjait, és mosolyogva figyelte a hatást. – Jane, így nem tudok rajtad segíteni.

- Segíteni? – kérdezte döbbenten. – Rajtam már senki nem tud segíteni – mondta keserűen. – Nézz rám. Mit látsz?

- Egy vámpírt, aki megelégelte, hogy a Volturihoz tartozik? – kérdeztem kíváncsian.

- Nem, egy vámpírt, aki megelégelte, hogy mindenki kislánynak nézi. Az egyik legerősebb vámpír vagyok a világon. A Mester gyűjteményének éke.

- Az a bajod, hogy a külsőd alapján ítélnek meg? – kérdeztem döbbenten.

- A fenébe is, te is csak egy férfi vagy – csattant fel Jane. – Nézz rám, mit látsz? Mit érzel? Vágysz rám? Kívánatos vagyok?

- Tessék? – döbbentem meg.

- Majdnem mindenkinek van párja már a családban, csak nekem nincs. Az nem baj, hogy Alec annyi idős, mint én, ő attól még feleségül vehet valakit, de én, aki fiatal kislány vagyok mindenki szerint, nekem nem kell párt találnom a Mester szerint. Elmúltam több száz éves a fenébe is. Magányos vagyok, és senki nem ért meg – fakadt ki Jane. Bár be kell vallanom, hogy ebben jelentős része van a képességemnek. Hogyha szabályozom az érzelmeit sokkal egyszerűbb rávennem, hogy elmondjon nekem mindent, ami bántja.

- Nos, valóban elég fiatal vagy… - kezdtem bele, de befejezni már nem tudtam, mert már megint a földön feküdtem kínok között.

- NEM ÉRDEKEL A VÉLEMÉNYETEK – üvöltött magából kikelve. – ATTÓL, HOGY NAGYON FIATALNAK NÉZEK KI, MÉG VANNAK VÁGYAIM ÉS ÉRZÉSEIM. AKAROK EGY TÁRSAT! MIÉRT NEM LEHET EZT FELFOGNI? NEM ÉN TEHETEK RÓLA, HOGY ILYEN FIATALON KELLETT VÁMPÍRRÁ VÁLNOM. NEM ÉN AKARTAM!

- Őt is így kínoznád? A szerelmedet? – kérdeztem miután abbahagyta a kínzásomat.

- Nem, őt szeretném, és figyelnék, hogy ne essen baja. Az sem zavarna, hogyha nem lenne képessége, csak szeressen engem. Még a képességem ellenére is – mondta komolyan.

- Akkor hol itt a gond? – kérdeztem értetlenül. – Menj, és keress magadnak társat – mondtam egyszerűen. – Hidd el, hogy meg fogod találni azt, akit neked szánt a sors.

- Te teljesen idióta vagy? – kérdezte éllel a hangjában. – Én a Volturihoz tartozom, itt nincs szabad akarat, csak parancsok – mondta elkeseredetten. – Aro pedig nem kíván engem kiházasítani. Szerinte túl fiatal vagyok a szexualitáshoz.

- Beszéltél már bárkivel is erről értelmesen, vagy mindig csak megkínzod az aktuális idetévedőt?

- Általában inkább kínzok. Azt sem tudom, hogy te hogyan cselezted ki a képességemet – mondta elgondolkodva.

- Ez már legyen az én titkom – vigyorogtam rá.

- Pf… a titkok nem illenek ide, mert semmi sem marad rejtve.

- Átvitt értelemben gondoltam – kuncogtam fel. Egy picit karót nyelt a lány, de egyébként nagyon aranyos. Az érzelmei pedig szimpatikusak. Valakibe szerelmes az ifjú hölgy, legalábbis úgy érzem.

- Ki lopta el a szívedet? – kérdeztem kíváncsian.

- Nem tartozik rád – vágta rá azonnal.

- Nagyon is rám tartozik, mert én segítek, hogy begyógyuljanak a sebeid. Bízz bennem egy kicsit, és megoldjuk a dolgokat.

- Miért vagy ilyen kedves? – kérdezte döbbenten.

- Azért, mert arra kértek, hogy segítsek neked leküzdeni a problémáidat – mondtam komolyan.

- Mivel fenyegettek meg, hogy szóba állj velem? Hiszen engem mindenki utál – mondta elkeseredetten.

- Nézd, most hazudhatnék, ha azt mondanám, hogy kedvellek téged, hiszen legutóbb a családom életér törtetek, de most egész más vagy, mint akkor voltál. Szépen lassan haladunk, hogy ne legyen dühkitörésed többet – próbáltam kitérni a kérdés elől.

- Hol van a többi Cullen? – kérdezte ingerülten. – A családoddal zsarolnak, igaz?

- Nincsenek itt – vágtam rá azonnal. A francba, úgyis ki fogja deríteni. Úgy látom, hogy nagyon elszánt.

- Hogyha te őszinte leszel, akkor én is az leszek. Szóval mivel, vagy kivel fenyegettek meg?

- Azzal, hogy megölik életem szerelmét – adtam meg magam. Nem jutunk előrébb, hogyha nem enged valamelyikünk.

- Hmm… így már érthető, hogy miért vagy hajlandó velem több, mint két napig közös cellában élni.

- Jane, ha hiszed, ha nem, én kezdelek megkedvelni, pedig nem sok jót tettél velem. Sőt – mondtam komolyan.

- Én is kedvellek téged – csúszott ki a száján. – Én nem úgy értettem – kezdett bele a mentegetőzésbe.

- Semmi baj. Nem értettem félre, úgyhogy nem kell emiatt aggódnod. Szerintem vágjunk bele végre. Tehát ott tartottál, hogy a kislányos külsőd, megakadályoz abban, hogy végre megtaláld a párodat. Ráadásul ettől feszült vagy, és bántasz mindenkit, aki csak az közeledbe férkőzik – foglaltam össze a tényeket.

- Igen, így van. Nagyon kiábrándító tud lenni, amikor tudom, hogy soha az életemben nem lesz senki, aki magához szorítson. Csókot leheljen az ajkaimra. Egyszerűen csak legyen egy melegszívű, romantikus férfi. Én csak egy lány vagyok. Szeretem a romantikus történeteket. Jane Austin mániás vagyok az fenébe is. Miért nem fogja fel senki, hogy egy nő, akkor is nő, hogyha csak tizenéves?

- Értem a helyzetet – mondtam határozottan.

A nap hátralévő részében nagyon sokat beszélgettünk, és kezdtem megismerni egy Volturi jobbik oldalát. Egyáltalán nem volt olyan, mint a klasszikus, általam elképzeld vérszomjas katona. Jó, persze, tisztában vagyok vele, hogy sérthetetlen, de akkor is. Voltak érzései, és gondolatai. Nem csak egy gép volt, aki egyfolytában eszik, és parancsot teljesít.



(Jane szemszöge)



Lassan letelik a két nap, amit Jasper kapott Arótól. Már nagyon régóta várja szegény, hogy láthassa a szerelmét. Nem is gondoltam volna, hogy ekkora galibát okozhatok a viselkedésemmel. Micsoda felfordulás. Alice-t elrabolják, engem tömlöcbe vetnek, Jaspert pedig megfenyegetik, hogy segítsen nekem. Jasper az egész élettörténetét elmesélte nekem, és arra jutottam, hogy van annál rosszabb is, mint hogyha nincs párod. Legalább családom az van. Gondolkodtam el.

- Hogy érzed magad? – szakított ki Jasper a gondolataimból.

- Tűrhetően – sóhajtottam. - Még mindig nem érzem úgy, hogy jobb lenne, de már nem vagyok dühös – mondtam határozottan.

- Meg fogod találni a párodat – mondta Jasper komolyan. – Erős független nő vagy, és ezt a többi családtagodnak is meg kell értenie. Hidd el, hogy rád talál a boldogság, ahogy már rám is rám talált.

- Köszönöm – öleltem meg újdonsült barátomat. Igazából, amikor belépett ide a cellámba, akkor gyűlöltem, mint egész létezésem során mindenkit. Hiszen senki nem látott engem, csak a kegyetlen bestiát, aki mindig kínoz mindenkit. Istenem, ha belegondolok, hogy nem is olyan régen még a Forks melletti tisztáson álltunk, és meg akartuk ölni Renesmee-t és a Culleneket egyszerűen elborzadok. Hiszen ez a család a jelek szerint valóban annyira szeretnivaló, ahogy azt hallottam már többektől is.

- Mindjárt letelik az idő – hallottuk meg Justin hangját kintről. Hirtelen zihálva kezdtem kapkodni a levegőt, és megigazítottam a koszos ruhámat. Justin volt a legújabb családtagunk. Tizenhét évesen változtatták át, még a tizenhatodik században, de csak most került hozzánk. Hihetetlenül jóképű volt.

- Lám-lám – suttogta Jasper a fülembe. - Úgy látom, hogy megvan a szíved választottja – jegyezte meg nagyon halkan.

- Jasper, kérlek. Nem akarom, hogy kinevessen. Hiszen ő annyira erős, izmos, és annyira jóképű. Soha nem lesz az enyém, csak kinevetne – mondtam elkeseredetten.

- Hogyha nem tudja meg, hogy mit érzel, akkor nem tudhatod, hogy mit érez – mondta Jasper határozottan.

- De te viszont tudhatod – mondtam vigyorogva.

- Nem tetszene a válaszom – mondta kicsit félve.

- Tehát utál – mondtam lehajtott fejjel.

- Inkább csak fél tőled – válaszolta. – Hányszor kínoztad meg? – kérdezte kíváncsian.

- Úgy ötször-hatszor – motyogtam lehajtott fejjel.

- És mióta van itt? – forgatta meg a szemeit Jasper.

- Nyolc napja – mondtam lesütött szemekkel.

- Mit vétet? – kérdezte barátom.

- Semmit, én csak fel akartam hívni magamra a figyelmét – tördeltem az ujjaimat. Lehet, hogy nem így kellett volna?

- Hát azt sikerült – kuncogott fel Jasper.

- EZ NEM VICCES – csattantam fel, de nem támadtam rá.

- Megy ez – mondta elismerően. – Még csak rám se támadtál, pedig feldühítettelek.

- Tényleg – néztem rá mosolyogva. – Köszönöm – öleltem meg hirtelen.

- Szívesen – ölelt vissza, és puszit nyomott a fejem búbjára.

- Indulás, a Mester már vár titeket! – csattant fel Justin. Mi pedig követtük a parancsot. Jobb híján.

Végigmentünk újra a folyosókon, amik a nagyterembe vezettek, és csalódottan figyeltem, hogy Justin próbál minél távolabb húzódni tőlem. Nyilvánvalóan félt. Hiszen rászolgáltam. Nem lett volna szabad ilyen gyerekesen viselkednem, hiszen úgy nem fog megszeretni, hogyha megkínzom.

- Á, Jasper, és Jane. Nagyszerű. Mire jutottatok? – kérdezte a Mester a szokásos nyájasságával.

- Jane-nek lennének igényei, amiket nem elégít ki a családja – kezdett bele Jasper, de részleteket udvariasan nem árult el.

- Vajon milyen igényei lehetnek? – kérdezte Caius ironikusan.

- Társra vágyom. Valakire, aki szeret – mondtam szégyenlősen.

- Ugyan ki szeretne téged? – kérdezte Caius nevetve.

- Jane igenis szeretnivaló, csak meg kell ismerni – mondta Jasper határozottan.

- Mondod ezt két nap után – nézett rá Aro döbbenten.

- Nézd meg magad, és megtudod – nyújtotta a kezét a Mester felé.

- Ne… - nyögtem alig hallhatóan.

- Nem lesz semmi baj – mondta Jasper lágyan.

A következő pillanatban pedig kíváncsian figyeltem a Mester reakcióit az elmúlt két napról. Sokáig tanulmányozta a történteket, majd elengedte Jasper, és elégedetten rám mosolygott.

- Látom, megváltoztál, Jane – mondta mosolyogva.

- Igyekszem, Mester – hajoltam meg. Hogyha jó kislány leszek, akkor talán elengedi Alice-t és Jaspert.

- Valóban ennyire vágysz egy társra? – kérdezte komolyan.

- Igen, Mester – mondtam lesunyt fejjel. Még soha nem kértem semmit, pedig már hosszú ideje szolgálom a Volturit.

- Nos, ez esetben, azt hiszem, hogy adnom kell neked egy esélyt. Justin, mostantól Jane jegyese vagy. Viszont, hogyha a kis hölgy bánt téged, vagy engedetlen lesz, akkor felbontom az eljegyzést. Két hónapot kapsz, Jane, hogy nekem is bizonyíts, ahogy Jaspernek tetted – mondta határozottan.

- Köszönöm, Mester – néztem rá hálásan.

- Az egyik legjobb testőröm vagy, hogyha egy társtól még jobb leszel, akkor megkapod – válaszolta Aro. – Ti pedig elmehettek, ahogy ígértem – fordult most Jasper felé. – Félix, Alec, hozzátok ide Alice-t – adta ki a parancsot. – Láncok nélkül – fűzte még hozzá.

- Igen, Mester – hajoltak meg, majd eltűntek.

Néhány perccel később pedig már meg is jelentek Jasper kedvesével. Alice azonnal odafutott szerelméhez, aki tárt karokkal várta, majd szorosan magához ölelte és megcsókolta. Bárcsak nekem is részem lenne egyszer ilyesmiben.

- Hiányoztál, kedvesem – suttogta Jasper Alice fülébe, amikor elváltak.

- Te is nekem – mondta Alice boldogan.

Milyen szépek. Félve Justinra pillantottam, aki nem volt túl lelkes, és elfordította a tekintetét. Vajon képes lesz valaha szeretni egy olyan lányt, mint én? Mindent el fogok követni, hogy jól menjenek a dolgaink.

- Távozhattok, hogyha nem kívántok csatlakozni hozzánk – mondta a Mester Jaspernek és Alice-nek.

- Nem kívánunk – válaszolta Jasper azonnal. Milyen kár, pedig legalább lenne valaki, aki kedvel is.

Újdonsült barátom hirtelen előttem termett, és magához ölelt. Meglepődtem a dolgon, ahogy mindenki, de igazából nagyon is jól esett a gesztus.

- Esetleg, meglátogathatlak titeket? Majd valamikor? – kérdeztem kissé félve a választól.

- Bármikor szívesen látunk – válaszolta Jasper, Alice pedig bólintott.

- Köszönöm – mondtam hálásan, majd egy puszit nyomtam az arcára.

Néhány perccel később pedig már a folyósokat róttuk. A Mester megengedte, hogy én kísérjem őket ki a főkapuig. Kicsit fájt, hogy elmennek, hiszen még soha senki nem akart engem megérteni. Hiányozni fognak a beszélgetéseink.

- Légy kedves Justinhoz, add magad, mint nekem és minden rendben lesz – mondta még Jazz, majd búcsúzóul kaptam egy puszit.

- Köszönöm, és vigyázzatok magatokra és egymásra – mondtam komolyan.

- Úgy lesz, Jane, és sok szerencsét – mondta Alice kedvesen, majd megölelt.

- Ég veletek – intettem még nekik. Ők visszaintegettek, majd futásnak eredtek. Én pedig elindultam a vár felé egy boldogabb jövő reményében.