Tartozni valakihez - 29. fejezet

29. fejezet




(Alice szemszöge)



Már egy egész napja hazaértünk Petertől és Charlotte-tól, ezért úgy döntöttem, hogy már pont elég időt vártam arra, hogy elkezdjem szervezni az esküvőnket. Jasper mindenben szabad kezet adott nekem, aminek nagyon örültem, de azért nem akarom ezt teljesen egyedül csinálni. Mármint a szervezést persze boldogan elintézem, de ez a kettőnk esküvője, úgyhogy mindenképpen az kell, hogy nekünk legyen tökéletes a nap, ne csak nekem. Rosalie és Esme boldogan segít nekem, úgyhogy ma egyedül hagyjuk a fiúkat, és már indulunk is, hogy vásároljunk, és megrendeljük a virágokat, az esküvői csokrot, és fel kell próbálnom egy csomó menyasszonyi ruhát is. Hiszen nem viselhetek akármit. Valami divatos, és szexi modellre van szükségem. Aztán kell keresnünk Rose-nak is egy koszorúslány ruhát. Esmének is kell új ruha, elvégre az anyánk sem jelenhet meg akármiben ezen a jeles eseményen. Azután pedig el kell mennünk a cukrászdába is. Tudom, hogy mi nem eszünk emberi táplálékot, de arra gondoltam, hogy rendelek egy csodálatos égetett cukor tortát, ami úgy fog kinézni, mint egy esküvői torta. Majd az esküvő után összetörjük és Esme elviheti az árvaházba a gyerekeknek, meg egy-két kisebb tortát is. Aztán kellenek még szalagok és néhány szép lampionra is szükség van, meg egy felállítható táncparkettre, hogy mindenki táncolhasson mindenkivel. De mindenekelőtt meg kell tervezni a meghívókat, és el is kell jutatni a rendeltetési helyükre.

- Alice, drágám, indulhatunk? – lépett be Esme mosolyogva a szobába. Jasper éppen már megint Emmettel birkózott.

- Hát persze – pattantam fel azonnal. – Rengeteg dolgunk van. Annyi mindent szeretnék elintézni, hiszen három hét múlva esküvőm lesz – lejtettem gyorsan egy kisebb örömtáncot.

- Izgulsz? – lépett be Rosalie is a szobába.

- Izgatott vagyok, inkább. Ez lesz közös életünk legfontosabb napja – magyaráztam lelkesen.

- Az első tényleg különleges – bólogatott Rosalie.

- Az első? Miért? Neked hány esküvőd volt idáig? – kérdeztem döbbenten.

- Eddig még csak kettő – válaszolta Esme. – Viszont biztos, hogy lesz még – tette hozzá utána. – Imádjuk az esküvőket.

- Kivel házasodtál még össze Emmetten kívül? – fordultam újra nővérem felé.

- Emmettel házasodtam össze csak, de vele már kétszer – mondta Rose büszkén.

- Miért tartottatok két esküvőt? – kérdeztem értetlenül.

- Mert jó néha megújítani az eskünket. Egy újabb nászút felpezsdíti a szexuális életeteket is – kacsintott rám. – Na, nem mintha nem lenne egyébként is fantasztikus, de így néha izgalmasabb.

- Értem – mondtam mosolyogva. – Nekem egyelőre elég lesz egy esküvő – mosolyodtam el.

- Hát, végül is tiétek az örökkévalóság, úgyhogy ráértek még ezen gondolkozni – válaszolta Esme lágyan.

- Te és Carlisle hányszor házasodtatok össze? – kérdeztem kíváncsian.

- Eddig mi is kétszer. Tudod, ez csak az egymáshoz való önzetlen szerelem egy romantikus megnyilvánulása. Akkor is örökre együtt maradnánk, hogyha egyáltalán nem házasodtunk volna össze, de tudod néha jó érzés megint olyasmiken izgulni, mint a virágok, vagy a menyasszonyi ruha.

- Eltettétek a ruháitokat? Megnézhetem? – kérdeztem izgatottan.

- Hát persze – mondták boldogan.

- Gyere, az enyémek a szekrényemben vannak – fogta meg a kezem Rosalie és magával húzott. Esme pedig követett bennünket.

Ahogy beértünk a Emmett és Rose szobájába azonnal a szekrény felé vettük az irányt. Nővérem kitárta az ajtót, és én azonnal megláttam a két ruhakölteményt. Gyönyörűek voltak. Rosalie-hoz teljes mértékben illetek.

- Felveszed a kedvemért? – kérdeztem ártatlanul.

- Hát persze – mondta Rose boldogan.

Egy perccel később már egy gyönyörű földig érő, hófehér ruhában volt. A ruha felső része tökéletesen simult a tökéletes alakjához, a pántja egészen vékony volt, és apró rózsák díszítették. A fűzős része csipkével volt borítva, a szoknya pedig abroncsos volt, és legalább húsz alsószoknyája volt. Az uszály pedig legalább öt méteres volt. Elképesztően festett. Miután megcsodáltam minden egyes szögből, amiből lehetséges volt testvérem felvette a másik ruhát is, ami eléggé hasonlított a másikra, csak éppen egy kicsit modernebb volt a szabás, és merészebb a kivágás.

- Fantasztikus mindkét ruhád – mondtam őszintén. – Elképesztően szépek.

- Köszönöm, örülök, hogy tetszenek – biccentett Rose.

- Te is megmutatod nekem? – néztem Esmére könyörgőn.

- Természetesen – mosolyodott el anyám, és ezúttal az ő szobájában kötöttünk ki.

Esmének is gyönyörű ruhái voltak, de sokkal szolidabbak, mint Rosalie-nak. Igazság szerint nagyon tetszett, hogy fogadott anyánk egyszerűbb darabokat választott. Nem voltak unalmasak, csak diszkrétebbek. A ruhái nem abroncsosak voltak, hanem lágy esésűek, és a dekoltázs is inkább sejtelmesnek volt mondható, mint merésznek. Tökéletes illettek hozzá. A ruhákon nem volt csipke, hanem a saját anyagukból voltak díszítve, apró virágokkal.

- Gyönyörű ruhák, anya – dicsértem meg miután visszavette a hétköznapi ruháját.

- Köszönöm, kicsim. Én is imádom őket – mosolygott rám. – Te már tudod, hogy milyet szeretnél? Van elképzelésed? – kérdezte izgatottan.

- Igazság szerint, én valahol a ti stílusotok közötti ruhát szeretnék. Szeretném, hogyha lenne rajta egy kis csipkedíszítés, de uszályra nem gondoltam, és fátyolra sem, talán inkább egy apró kis fehér kalapra, vagy egy szép fényes csatra. Alsó szoknyája kell, hogy legyen, de az abroncshoz nem ragaszkodom – magyaráztam álmaim ruháját. Ahogy elképzeltem a számomra tökéletes ruhát rájöttem, hogy lenne a legjobb, hogyha mi magunk készítenénk el nekem. Hiszen akkor biztosan olyan lenne, amilyet szeretnék.

- Akkor keresnünk kell egy merész, és jó szabót – mondta Rose komolyan. – Nagyszerű elképzelés, de valakinek valóra is kell váltania.

- Nekem az jutott eszembe, hogy megvesszük az anyagot, és akár mi is megvarrhatnánk – néztem rájuk mosolyogva.

- Én még soha nem varrtam semmit, legfeljebb néhány gombot vissza az ingekre – nézett rám Rose komolyan. – Szerintem egy szabó csak ügyesebb lenne.

- Szerintem viszont megpróbálhatnánk. Akkor biztosan sokkal különlegesebb lenne a ruha, és hogyha véletlenül nem sikerül, akkor még mindig fogadhatunk fel szakembert – mondta Esme kedvesen.

- Hát, ha Alice ezt szeretné, akkor legyen – enyhült meg Rosalie is.

- Köszönöm – mosolyogtam rájuk hálásan, majd megöleltem mindkettőjüket. – Akkor irány a vásárlás – kiáltottam fel, mire a földszintről hangos nevetés hallatszott fel.

- Szegény városnak annyi. Holnap minden újságban azt fogjuk olvasni, hogy három nő kifosztotta az összes boltot – hahotázott Emmett.

- Ugyan már, Emmett, hiszen csak vásárolni mennek. Ez teljesen normális a hölgyek körében. Olyan, mint nekünk a bunyó – mondta szerelmem határozottan.

- Huh, Alice rendesen beidomított kutyuskám – cukkolta tovább bátyám kedvesemet.

- Téged is így kéne – kiabált le neki Rose. – Majd kérek tanácsokat Alice-től, hogy hogyan faragjak belőled rendes férjet, vagy vőlegényt.

- Még csak az kéne – mondta Emmett szörnyülködve.

- Na jó, ez már sok – mondta szerelmem tetetett dühvel. – Gyere ki a házból és befogom a szádat.

- Ez az! – kiáltott fel Emmett boldogan. – Viszlát, csajok.

- Ne is törődj vele – legyintett Rosalie. – Mindig ilyen. Még egy percet sem volt komoly életében. Szerintem induljunk. Mire hazaérünk biztos, hogy kitombolják magukat – mosolygott rám kedvesen.

- Rendben – mondtam boldogan. – Először kerítsünk egy cukrászdát – mondtam és már indultam is.

- Cukrászdát? – kérdeztek utánam döbbenten.

- Igen, szükség lesz néhány tortára – mondtam magától értetődően.

- Már minek kéne torta? – kérdezte anyám és nővérem, amikor utolértek.

- Azért, mert nagyon szeretném, hogyha hagyományos lenne az esküvőnk, és ahhoz kell egy menyasszonyi torta – mondtam vidáman.

- Na de, mit fogunk vele csinálni? – kérdezte Rose.

- Szerintem a gyerekek az árvaházban nagyon örülnének egy kis süteménynek – néztem Esmére.

- Ez remek ötlet, drágám – mosolyodott el anya. Tudtam, hogy tetszeni fog neki az ötlet.

Hamar találtunk egy nagyon is ígéretes cukrászdát. Bementünk, és azonnal elkezdtem vizsgálgatni a tortának, mint ha értenék hozzá. Egy kedves ott dolgozó látva a bizonytalanságomat odajött, és kérdezgetni kezdett, hogy pontosan mit is szeretnék. Elmondtam, hogy esküvőm lesz, majd elmagyaráztam, hogy pontosan mit is képzeltem el. Az égetett cukor tortával nem volt gond, de amikor a sima tortákat kellett megrendelni, akkor egy picit zavarba jöttem. Volt legalább negyven féle gyümölcsös torta, tíz féle túrós, és nyolc féle csoki torta, aztán még ott voltak az extra torták, mint például a tiramisu. Azt sem tudtam, hogy hova kapjam a fejemet. Végül Esmével közösen kiválasztottunk tizenöt tortát. Vegyesen kértünk, hogy legyenek csokisak, gyümölcsösek, túrósak, és egyéb ízesítésűek is.

- Na, ez meg is van – léptem ki elégedetten a cukrászdából.

- Sose gondoltam volna, hogy ennyi féle torta létezik a világon – mondta Rose elképedve. – Amennyire emlékszem az én emberi létemben még nem volt ennyi variáció – tettem hozzá halkan.

- Ez valóban így igaz – bólintott rá anyánk is. – Viszont a gyerekeknek biztosan ízleni fog – ölelte át a vállamat.

A mai nap következő teendője a virágbolt volt. Bementünk az első helyre, amit megláttunk, mert valami elképesztően gyönyörű volt, és nagyon finom illatok szálltak felénk az üzlet belseje felől. Ahogy bementünk már láttam is, hogy mit szeretnék. Fréziák, és rózsák. Egyszerűen gyönyörűek voltak, és hófehérek, éppen olyanok, amilyenre vágytam. Az esküvői csokromat pedig csak rózsából rendeltem meg. Miután végeztünk a virágboltban is, tovább indultunk, hogy keressünk egy szövetboltot. Ez már korántsem volt olyan egyszerű, mint a virág és a torta. Három boltban is voltunk, de egyikben sem találtam meg az általam elképzelt darabokat. Szép anyagok voltak, de valami hiányzott. Nem tudom pontosan, hogy mi volt a baj az anyagokkal, de valahogy nem voltak tökéletesek. A negyedik bolt is kudarcot vallott, és én már kezdtem nagyon nekikeseredni, mert már csak egyetlen egy üzlet volt az egész városban. A mosoly már régen lefagyott az arcomról, de Esme és Rosalie bíztatott, hogy meg fogjuk találni, amit keresek. Egykedvűen mentem be a boltba, ahol anyám és nővérem azonnal letámadták az eladót, hogy mutasson nekünk hófehér anyagokat menyasszonyi ruhához. A hölgy azonnal mosolyogva hozott ki nekünk legalább húsz féle lehetőséget. A lelkesedésem egy kicsit végre visszatért a választék láttán, a többi helyen csak négy, vagy legfeljebb öt féle anyaggal tudtak szolgálni. Lelkesen kezdtem el nézegetni a selymeket, és csipkéket, és hirtelen összeállt a kép. Egy hófehér egyszerű selyem anyag, és egy tört fehér csipke, ami rózsamintás volt. Egymásra tettem a két anyagot, és még a lélegzetem is elakadt, akár csak Esmének és Rose-nak. Az üzletvezető hölgy is elismerően vizsgálta a választásomat.

- Ez csodálatos, kicsim – simított végig Esme az anyagokon.

- Valóban nagyon szép – mondta elismerően Rosalie is.

- Remek ízlése van, kisasszony – mondta a hölgy is kedvesen.

- Köszönöm. Akkor ebből a két anyagból szeretnék vinni – mondtam boldogan. A ruha volt a legfontosabb, és végre sikerült, megtaláltuk a tökéletes anyagot.

- Természetesen – mondta a nő, majd azonnal kimérte a megfelelő mennyiséget.

Miután kifizettük úgy határoztunk, hogy mára elég lesz a szervezésből, mert magasan teljesítettük a tervet. Igazság szerint nagyon szerettem volna már hazamenni, most, hogy megvolt az anyag, és azonnal nekiállni a ruha pontos megtervezésének. Ha kell, akkor egész éjjel rajzolni fogok, amíg készen nem lesz a tökéletes terv, hogy el tudjuk kezdeni megvalósítani.

Amikor hazaértünk a fiúk már le voltak higgadva. Jasper azonnal elindult felém, hogy üdvözöljön, de én azonnal felsikkantottam.

- Nem, most nem jöhetsz közelebb – mondtam idegesen, majd a hátam mögé rejtettem a szatyrot. – Nem láthatod meg a ruhát – fűztem még hozzá, amikor csalódottan nézett rám.

- Oh, már meg is van a ruhád? – kérdezte mosolyogva. – Ez nagyszerű.

- Tulajdonképpen ez még csak az anyag, de még ma megtervezem – mondtam boldogan. – Egyedi lesz, és pontosan olyan, amilyenre vágyom.

- Akkor meg miért nem láthatja? Hiszen csak egy darab szövet az egész – nézett rám Emmett értetlenül.

- Ez nem egy darab szövet, ez az esküvői ruhám alapja – mondtam felháborodva, majd felviharzottam a szobánkba.

- Emmett – csattant fel Esme és Rosalie.

- Nem akartam megbántani – mondta bátyám bűnbánóan. - Egyszerűen csak megállapítottam, hogy ez még nem ruha.

- Nem érted a lényeget – sóhajtott Edward.

- Valóban nem, de azért megyek és bocsánatot kérek – sóhajtott fel Emmett. A következő pillanatban pedig már kopogtatott is az ajtón.