Vámpírkarácsony

Vámpírkarácsony




(Emmett szemszöge)



Végre megint itt a karácsony. Már alig vártam. Végeláthatatlan hógolyó háborúk, és csínyek kimeríthetetlen tárháza. Főleg most, hogy Alice és Jasper elutazik néhány napra Charlotte-hoz és Peterhez. Edwardon kívül nem lesz senki, aki keresztülhúzhatja a számításaimat. Ráadásul Edward mindjárt elmegy vadászni Esmével. Már alig várom. Rengeteg tervem van.

- Akkor mi most elmegyünk vadászni – lépett oda hozzám Esme. – Lehetőség szerint még álljon a ház, amikor visszajövünk – fűzte hozzá komolyan.

- Jól van, na. Nem is tervezek semmi rosszat – emeltem fel a kezem, mintha megesküdnék.

- Senki nem hisz neked, Emmett – kuncogott fel Edward.

- Részletkérdés. Ha hisztek nekem, ha nem, akkor is az van, ami van – mondtam. Mivel a gondolataim elég kuszák voltak, hogy Edward ne jöjjön rá a csínyekre, amiket tervezek, ezért a mondanivalóm is elég kusza lett.

- Kicsit össze vagy zavarodva – húzta fel a szemöldökét Edward.

- Ugyan már – legyintettem. – Jó vadászatot.

- Emmett – nézett rám Esme még egyszer. – Nem török össze semmit – ígértem meg. Végül is összetörni eddig sem akartam semmit – vigyorodtam el.

- Rendben, akkor mi most megyünk is – mondták, majd eltűntek.

Rose pedig vásárolni megy, Carlisle pedig dolgozik, úgyhogy végre buli van! Már annyira vártam, hogy érvényesülhessek egy kicsit. Szerencsére nem vették észre, hogy véletlenül lecseréltem az egyforma ezüst mobil telefonokat, és szerencsére Alice sem fürkészte a jövőmet, úgyhogy hogyha a hugicám előtt le is buknék, akkor sem ér el senki a családból, rajtam kívül. Mindent pontosan elterveztem. Azonnal felrohantam, és elkezdtem kutatni az ajándékok után, és mikor megtaláltam őket, ami megjegyzem nem tartott túl sok időbe, azonnal összecseréltem a címkéket. Mivel Alice csomagolt be mindent, így a többiek úgy sem tudják, hogy hogyan nézett ki az ajándékuk. Rosalie csomagjaira átragasztottam Edwardot. Edwardéra Esmét, Esméjére Carlisle-t, és Carlisle csomagjait pedig Rose baby fogja megkapni. Alice-t és Jaspert nem tudtam megviccelni, mert az ő ajándékaikat Esme rejtette el valahová, és egyébként sem vicces, mivel nincsenek itthon. Miután ezzel végeztem, úgy döntöttem, hogy a díszeket is elcsenem innen-onnan. Így történt meg, hogy az égősorok Alice ágya alatt végezték, míg a gömböket Edward kanapéjának a tartó részébe tettem, a boákat, pedig betuszkoltam Rosalie gardróbjának az aljába. Ekkor azonban hirtelen megcsörrent a telefonom.

- Esme, Emmett mindenféle őrültséget csinál, azonnal menjetek haza – mondta dühösen hugicám.

- Bocsi, szivi, de itt Emmett – hahotáztam a telefonba.

- EMMETT CULLEN, AZONNAL CSERÉLD VISSZA A CÍMKÉKET, ÉS TETT VISSZA A HELYÜKRE A DÍSZEKET, KÜLÖNBEN NAGYON NAGY BAJBAN LESZEL – üvöltött Alice.

- Sajnos nem érsz haza estig, még akkor sem, hogyha most azonnal indulsz – mondtam nevetve. Hallottam, ahogy a háttérben Jasper is felkuncogott, majd hirtelen elhallgatott. Alice biztos elővette a gyilkos arckifejezését.

- Ne haragudj, Drágám, de ez azért elég vicces helyzet lesz – hallottam meg fivérem hangját. Na, legalább valaki végre értékeli a humoromat, éppen itt volt az ideje. Gondoltam magamban. Szerintem is vicces vagyok.

- Nem megyünk haza, Emmett, de hogyha hazaértem, akkor olyat kapsz, hogy szó szerint a fal adja a másikat – mondta Alice, mint egy felbőszült cicuska.

- Juj, de megijedtem. Egy fillér nem maradt a zsebemben, komolyan – kuncogtam továbbra is.

- Jössz te még az én utcámba – morgott tovább húgom.

- Szeretnék is, főleg, hogyha egy jó kis bunyó is kinéz. Jasper, majd megvédi a becsületedet – mondtam lelkesen. Már olyan rég nem verekedtünk egy kiadósat.

- Egyedül is elintézlek, te idegesítő… nagy… medve – mondta dühösen.

- Ez most sértés volt? – kérdeztem hahotázva. Alice-nek nem volt erénye a káromkodás, és ilyenkor talált ki ilyeneket, hogy sértegessen vele valakit, bár ezt senki nem vette soha komolyan. Miért is vettük volna?

- UH, TE NYAVALYÁS, KIS IDIÓTA – kiabált rám újból.

- Ez már tényleg sokkal durvább volt – mondtam komolyságot színlelve, mire húgom lecsapta a telefont.

Ezután a kis tevékenységemet nyugodtan folytathattam tovább. Az biztos, hogy Alice legalább jövő karácsonyig fújni fog rám, de egyáltalán nem érdekel. Szerintem hatalmas móka lesz az egész. Miután mindent kellőképpen összekuszáltam, már csak másra kellett gondolnom estig. Úgyhogy elővettem néhány régi meccset, amiket még felvettem a tévéből, és azokat kezdtem el nézni. Hogyha arra koncentrálok, akkor nem fogok lebukni Edward előtt.

Nem sokkal később befutott a család minden tagja is. Kivéve persze, az én dögös csajomat, mert nála egy vásárlás körülbelül úgy néz ki, mint Alice-nél.

- Milyen volt a napod? – kérdezte Esme kedvesen. – Nem unatkoztál?

- Nem mondhatnám. Nagyon kellemesen telt ez a nap – mondtam még mindig a meccsre fókuszálva, hogy ne bukjak le Edward előtt.

- Akkor jó – mosolyodott el anyánk, majd elsietett, hogy lehozza a fenyődíszeket.

- Drágám – ment oda Carlisle-hoz néhány pillanattal később.

- Tessék – nézett rá apa azonnal.

- Lehetséges, hogy a díszek nem ott vannak, ahol hagytam őket? Biztos vagyok benne, hogy odafönt voltak, de nem találom őket – mondta elgondolkozva Esme.

- Nem tudom, Édesem, de Alice szobájában biztos van egy nagy adag pótdísz is, hiszen tudod, hogy milyen. Hozd ki azokat – mondta Carlisle.

A francba, a kelekótya húgom még a végén távolból is tönkreteszi a bulit. Pufogtam magamban. Nem lehet igaz, hogy az az icipici, idegesítő kis energiabomba, még több ezer kilométerről is el tudja rontani a játékot.

- Igazad volt, itt is vannak – jött le Esme boldogan a lépcsőn.

A fenébe, de semmi gond. A másik kis csínyem, még bőven jó lehet. Sőt, még az Edward elleni tréfám is beválhat.

- Emmett – kiabált le Edward dühösen a szobájából. Igen, igen, igen. Ezek szerint ráfeküdt.

- Mi a baj? – kérdeztem értetlenül.

- Hogy mi a baj? Talán az, hogy a déli sarkot is beköltöztetted a szobámba. A plédem, ami a kanapét védi, tocsog a hótól. Nem tudod, hogy ki tette?

- Van egy tippem – kuncogtam fel.

- Na jó, gyere ki a hóra, most azonnal – termett előttem Edward.

- Örömmel – pattantam fel. Nem gondoltam volna, hogy ennyire jól sikerül a tréfa.

- Fiúk, ne ma este. Ma karácsony van. A szeretet ünnepe. Higgadjatok le – csitította Edwardot Esme, aki bólintott. A fenébe, ez így már nem is olyan nagy poén.

Csüggedten ültem vissza a kanapéra, és folytattam a meccs nézését. Előbb utóbb úgyis eléggé felbosszantom őket. Nyugtattam magam. Kizárt, hogy mindent megbocsássanak, csak azért, mert karácsony van. Ebben így nincs semmi poén.

- Sziasztok! – lépett be szerelmem az ajtón.

- Helló, baby – néztem rá, majd kacsintottam.

- De elemedben vagy – mosolyodott el Rosalie. – Mit műveltél? – kérdezte kíváncsian.

- A kanapém tocsog a hótól, és jéghideg, ráadásul csurom vizes, ahogy olvad – mondta Edward morcosan.

- Hát téged, tényleg nem lehet egy percre sem magadra hagyni – csóválta meg a fejét Rose.

- Mindjárt kész a fa – mondta Esme boldogan. – Hozzátok le az ajándékokat. Legyetek szívesek – kért meg minket.

- Rendben, majd én. Mert a végén még Emmett kárt tesz azokban is – mondta Edward morcosan.

- El sem mozdulok innen – válaszoltam tetetett sértődöttséggel.

Egy perc múlva már a kész fa előtt ültünk, és Edward az utolsó ajándékokat is elhelyezte a fa alatt. Én pedig már alig vártam, hogy kibontsuk őket.

- Nem furcsa, hogy Alice még csak fel sem hívott? – kérdezte hirtelen Esme.

- Velem beszéltek nemrég. Nagyon jól érzik magukat – mondtam gyorsan.

- Oh, akkor rendben. Biztos tudta, hogy vadászni mentünk – gondolkodott el Esme.

- Akkor, itt az ideje az ajándékozásnak – mondta Carlisle, majd kiosztotta a csomagokat.

Mindenki hevesen bontogatni kezdett, én pedig vártam a reakciókat, és a vicces helyzeteket. Nem is kellett sokáig várnom, mert Edward egy szexi, fekete selyemhálóinget húzott elő az első csomagjából. Kikerekedett szemmel figyelte a ruhadarabot, mire belőlem hangosan kitört a nevetés.

- Nos, ebben biztos remekül fogok festeni – állapította meg ironikusan.

- Ez meg mi? – kérdezte döbbenten szerelmem.

- Egy vadonatúj orvosi táska – mondta Carlisle azonnal.

- Akkor ezt biztosan nem nekem szántátok – adta át Carlisle-nak a csomagot.

- Emmett – hallottam meg hirtelen Esme rosszalló hangját, de amikor odanéztem mosolygott.

- Emmett Cullen! Képes voltál összecserélni az ajándékok listáját? – mondta szerelmem dühösen. Ajaj, most nagy bajban vagyok.

- Miért? Talán nem volt vicces? – kérdeztem vigyorogva.

- Odaadtad Edwardnak a csipkehálóingemet – mondta még mindig dühösen. – Mit kezdenék egy orvosi szettel? Teljesen megőrültél? Akkor már legalább Esme csomagjait adtad volna nekem! – morgott tovább.

- Ugyan már, Baby, hiszen ez csak egy tréfa volt – néztem rá boci szemekkel. Azt hittem, hogy legalább ő értékeli majd a tréfát.

- Még, hogy tréfa. A szeretet ünnepén teljesen összekuszáltál mindent. Milyen vámpír vagy te? Egy cseppnyi komolyság sem szorult beléd – folytatta a leszúrást.

- Ne haragudjatok – mondtam lehajtott fejjel. Azt hittem, hogy nekik is tetszeni fog a tréfa. Nem is gondoltam bele, hogy esetleg megbántom őket. Már éppen készültem mindent bevallani és visszaadni, amikor hirtelen Edward hahotázni kezdett.

- Ügyes voltál, Rose. Tökéletes előadás – mondta Edward még mindig nevetve.

- Mi? – néztem fel szerelmemre.

- Ugyan már, Baby, nem érted a tréfát? – utánozta a stílusomat szerelmem.

- Rose, te átvertél? – néztem rá döbbenten.

- Nem, Drágám, én csak megtréfáltalak – kuncogott Rosalie, mire Esme és Carlisle is nevetni kezdtek.

- Te… - mondtam, majd legörnyedtem.

- Ne merészeld. Emmett, ez a ruha vadonatúj, és a frizurám is nemrég lett készen – kezdett el szerelmem hátrálni.

- Oh, dehogynem merem. Eljött a bosszú ideje – mondtam vigyorogva. Rosalie azonnal felpattant, és menekülni kezdett kifelé a házból. – Úgyis utolérlek – kiabáltam utána, majd elkezdtem rohanni.

Rosalie gyors volt, de nem eléggé. Néhány percen belül utolértem a havas erdőben, és rá vetettem magam.

- Emmett, te őrült vagy – nevetett szerelmem alattam. – Csupa hó lettem.

- Ez lett volna a cél – kuncogtam fel. Majd egy nagy adag hóval megmostam az arcát. – Én ázott kiscicám – nevettem fel, amikor Rosalie morcosan prüszkölve rázta meg a fejét.

- Na ide figyelj, macikám. Te sem fogsz jobban kinézni – mondta szerelmem vigyorogva, majd egy határozott mozdulattal fölén került, és beterített hóval.

Ezen mindketten felnevettünk, és szenvedélyesen csókolózni kezdtünk. Életem legviccesebb, és legjobb karácsonya volt. Az első olyan vámpírkarácsonyom volt, amikor tényleg mindenki őszintén boldog volt körülöttem, és még Rosalie is felhagyott azzal, hogy tökéletesen nézzen ki. Órákon át hemperegtünk a hóban Rose babyvel, és még néhány fotó is elkattant rólunk, ahogy a hóban birkózunk, hála Edwardnak, aki egyszer csak megjelent egy fényképezőgéppel a kezében. Esme és Carlisle csak mosolyogva figyeltek bennünket.