KAMPÁNY!

KAMPÁNY!

2009. december 2., szerda

Tartozni valakihez - 23. fejezet

23. fejezet




(Alice szemszöge)



Már egy éve, hogy Jasper teljesen átállt az állati vérre. Nagyon büszke vagyok rá, és úgy gondoltam, hogy muszáj meglepnem valamivel, ezért terveztem egy kis kiruccanást kettőnknek. Igazából megkértem Charlotte-t, és Petert, hogy lássanak vendégül minket ismét, néhány hétre. Látom a szerelmemen, hogy nagyon hiányoznak neki. Hiszen sokáig csak rájuk számíthatott, és valamilyen szinten ezért a családjának is számítanak. Barátaink természetesen azonnal beleegyeztek, hogy odautazzunk, sőt, kifejezetten boldogok voltak, hogy újra láthatnak minket. Meg fognak lepődni, hogy Jaspernek már milyen tökéletes, és gyönyörű arany szemei lettek. Annyira hihetetlen, hogy minden ilyen jól alakult. Van családunk, barátaink, és kedvesem már akár egy egész tanítási nap erejéig képes emberek között lenni. Igaz, hogy még nem iratkoztunk be sehová, a biztonság kedvéért. Egyelőre még csak próbálgatjuk az önuralmát, és bár nem tökéletes még az önkontroll, de már nem kell lefogni, mert esetleg rá akar támadni valakire. Magától képes lenyugodni. Edward és én nagyon sokat segítünk neki. Én folyamatosan figyelem a jövőt, amikor emberek között vagyunk, Edward pedig egyfolytában lesi a gondolatait. Bátyám szerint néha még elég sajátos módszerekkel, és nagyon kreatívan támad meg finom illatú lányokat gondolatban, de egyre kevésbé hajlamos eljátszani a lehetőséggel, hogy milyen lenne valakibe belemélyeszteni a fogát. Edward ilyenkor általában diszkréten oldalba böki, vagy hangosan köhögni kezd, és szerelmem bűnbánó arckifejezéssel tér vissza közénk. Olyankor rendszerint az emberek között egyébként is fájdalmas vonásai, még rosszabbak lesznek, de a lényeg, hogy kitart. Tudom, hogy egyszer könnyebb lesz neki is.

- Indulhatunk? – kérdeztem izgatottan, amikor Jasper visszatért a vadászatból.

- Persze – mosolygott rám. – Hova is megyünk? – kérdezte döbbenten, amikor meglátta a táskákat. Pedig nem is pakoltam olyan sokat. Csak egy-egy táskánk van. Na jó, Jaspernek egy táskája. Nekem pedig egy bőröndöm.

- Hát, úgy gondoltam, hogy megünnepelhetnénk, hogy ennyire jól haladsz a fejlődéssel, ezért megkértem Petert, és Charlotte-ot, hogy lássanak minket vendégül egy-két hétig – mondtam mosolyogva.

A következő pillanatban pedig már Jasper karjaiban voltam, aki boldogan pörgetett a szobánkban. Nagyon aranyos volt, ráadásul, már legalább egy hete nem láttam szívből mosolyogni, úgyhogy ezért már megérte az ötlet.

- Köszönöm, ez nagyon jó ötlet – mondta, amikor letett, majd szorosan magához ölelt.

- Örülök, hogy örülsz neki – motyogtam a mellkasába.

- Mikor indulunk? – kérdezte izgatottan.

- Úgy gondoltam, hogy megvárjuk Carlisle-t, hogy mindenkitől elköszönhessünk, és utána már mehetünk is – ajánlottam.

- Remek – válaszolta, és eldőlt velem az ágyon.

Így feküdtünk egy ideig, amikor kopogtattak az ajtón, majd Edward dugta be a fejét rajta. Tudtam, hogy nem igazán örül neki, hogy Jasperrel elutazunk egy időre, de azért mosolygott.

- Sziasztok. Hazaért Carlisle, úgyhogy mindenki a nappaliban van – mondta kedvesen, majd eltűnt.

Szerelmem izgatottan ugrott fel mellőlem, és engem is magával húzott. Ezen elgondolkodtam egy kicsit. Talán csak azért van itt, mert én is itt akarok lenni? Soha nem szokott ilyen izgatott lenni, amikor a családunkkal utazunk el valahová. Bár Carlisle kötött munkája miatt, ez általában csak ritkán fordul elő, és akkor is csak hétvégére jutunk el sátorozni. Majd rákérdezek, hogyha már csak kettesben leszünk. Hogyha boldogabb lenne Peternél és Charlotte-nál, akkor velük is élhetünk. Nincs kétségem afelől, hogy ők is örülnének nekünk, de ott folyton félnék, hogy mikor esik vissza, a hagyományos életmódunkba, hiszen barátaink is azt folytatják. Ettől függetlenül vele mennék, ha ezt akarná. Szívesebben maradnék az új családunknál, de hogyha így lenne boldog, akkor megtenném.

- Kicsim, mi a baj? Elszomorodtál – nézett rám Jasper értetlenül.

- Majd később elmondom. Rendben? – kérleltem, ő pedig bólintott. – Gyere, menjünk – mondtam, és már szaladtam is lefelé, Jasperrel a nyomomban.

Mindenki a nappaliban ült, és ránk vártak. Már elmondtam nekik, hogy elutazunk néhány hétre, úgyhogy szerettek volna mind elbúcsúzni tőlünk. Szerintem ez nagyon kedves tőlük.

- Sziasztok – köszöntek vidáman.

Bár nem mindenki mosolya volt őszinte. Esmén látszott, hogy nehezen enged el bennünket, még akkor is, hogyha csak rövid időre megyünk. Carlisle vonásai inkább aggódóak voltak. Tudta, hogy Jasper megbízható, de mégis féltette, hogy mi lesz, hogyha egy ideig kimaradnak a városi látogatások, amik fenntartják az elért szintet. Emmett-et és Rosalie-t nem nagyon rázta meg a dolog. Hiszen ők is időről-időre elutaznak, hogy kettesben lehessenek. Edward, pedig, bár mosolygott ránk, de a szemén látszott, hogy hiányozni fog neki a társaságunk. Igazság szerint nekem is hiányozni fog, de csak pár hétről van szó.

- Sziasztok – mondtuk mi is. Esme azonnal felpattant, és szorosan magához ölelt minket. Már azt hittem, hogy el sem akar engedni.

- Nagyon vigyázzatok magatokra – mondta anyai szeretettel, majd elengedett.

- Úgy lesz – ígértük.

- Hiányozni fogtok – állt felesége mellé Carlisle, majd kezet fogott Jasperrel, engem pedig megölelt. – Várunk titeket vissza. Bármikor is jöttök.

- Köszönjük – mondtam boldogan.

- Jaj, ugyan már. Csak néhány hétre mennek el – állapította meg Rosalie. Mire a többiek morcosan fordultak felé. – Most mi van? Mi is utaztunk már el. Nem kell belőle drámát csinálni – tette hozzá védekezően.

- Titeket is mindig nehéz elengedni – mondta Esme fejcsóválva. – Mintha nem tudnád – tette még hozzá.

- Tudom, de szerintem ez már túlzás. Elég egy ölelés, és egy, viszlát – mondta határozottan. Majd felállt és odajött hozzám, majd megölelt. – Viszlát – mondta mosolyogva, majd Jaspert is megölelte. – Látjátok? Úgyis visszajönnek, hiszen hozzánk tartoznak.

Rosalie kis kirohanása után, már gyorsabban ment a búcsúzkodás. Emmett felkapott és megpörgetett, mint mindig, Jaspernek pedig a vállába bokszolt. Nem is ő lett volna, hogyha egy cseppnyi komolyságot erőltet magára. Edward pedig megölelgetett, majd Jasperrel kezet fogott. Miután mindenki elbúcsúzott tőlünk felszaladtunk a csomagokért, és már indultunk is. Nem telt sok időbe, és már messze jártunk az otthonunktól, de egyre közelebb voltunk a barátainkhoz. Hogyha jó tempóban megyünk, akkor két, legfeljebb három nap alatt odaérhetünk Peterhez és Charlotte-hoz. Már egy napja futottunk, amikor ismerős, csodálatos emléket őrző hely tárult a szemünk elé. A réten voltunk a kis tónál, ahol először úsztunk és csókolóztunk Jasperrel. Azonnal megtorpantam, ahogy Jasper is. Láttam a szemeiben, hogy ő is arra gondol, amire én. Elmosolyodtunk, majd szerelmem ledobta a csomagokat, felkapott engem, és a következő pillanatban már a vízben is voltunk. Még mindig fantasztikus, és tiszta vize volt a tónak. A hely érintetlensége tökéletesen megmaradt. Órákon keresztül, csak úszkáltunk, vagy lebegtünk a kellemes vízben. Miután túl voltunk néhány komoly vízcsatán is kimentünk a partra, és lefeküdtünk a fűbe, hogy megszáradjunk.

- Még mindig csodálatos ez a hely – mondtam miközben Jasperhez bújtam.

- Igen, szerintem is az – mosolygott rám szerelmem. – De a legutóbb nem fejeztük be itt, amit elkezdtünk – vigyorgott rám kajánul. Ajaj, ezt Emmettől tanulta.

A következő pillanatban már a hátamon feküdtem, és Jasper fölöttem támaszkodott, szélesen mosolyogva.

- Túl sok időt töltesz Emmettel – nevettem fel.

- Miért is? – kérdezte felhúzott szemöldökkel.

- Ez a kaján vigyor, nem éppen a te stílusod – mondtam incselkedve.

- Valóban nem – mondta komolyan. – De Emmett ilyen típusú érzései igen ragadósak. Egy-két nap és kiheverem. Ez az átka a képességemnek – tette még hozzá. – Bár be kell vallanom, hogy az viszont, amit te érzel most, nagyon is tetszik, és remélem, hogy sokáig maradsz ebben az állapotban – kuncogott, majd az ajkaimra tapadt.

Teljesen ellazultam a csókjától. Amikor legközelebb feleszméltem, akkor tűnt csak fel, hogy a ruháim már régen eltűntek rólam. Bár ezt nem is bántam. Jasper lassan végigcsókolta a testemet, ami már egyébként is tűzben égett, de a csókjai hatására, már szinte lángolt. Szerelmem tökéletesen ismerte már minden gyenge pontomat, és azokat részesítette előnyben. Ezért a nyakamnál, és a kebleimnél hosszasan elidőzött, hosszasan csókolta, szívogatta, és finoman harapdálta. Amikor már úgy éreztem, hogy nem bírom tovább kedvesem fölé gördültem és én kényeztettem őt. Minden egyes porcikáját végigsimogattam, majd szenvedélyesen megcsókoltam, miközben ráereszkedtem a csípőjére. A mozdulattól mindketten felnyögtünk. Lassan kezdtem el mozogni, de a szenvedély egyre jobban elragadott bennünket, ami gyorsabb tempóra ösztönzött. Egyszerre értük a el a csúcsot, és én fáradtan hanyatlottam Jasper mellkasára. Néhány percig pihegtem, majd mikor a légzésem kezdett visszaállni normálisra le akartam gördülni szerelmemről, de nem hagyta.

- Maradj még egy kicsit – suttogta a fülembe, majd szorosan magához ölelt. Boldogan teljesítettem a kérését, és kényelmesen befészkeltem magam Jasper karjai közé. – Szeretlek.

- Én is szeretlek – mondta mosolyogva, majd apró csókot loptam az ajkairól.

Annyira régen voltunk már kettesben. Mármint tényleg kettesben. Amikor egészen biztos, hogy nem hall bennünket senki. Ez volt az egyetlen hátulütője a nagycsaládnak, bár természetesen az előnye sokkal több volt a családunknak, mint a hátránya. Bár be kell vallanom, hogy az esetek majdnem száz százalékában Rosalie és Emmett elnyomnak minden más hangot a házban, így végül is általában mi nem keltettünk feltűnést. Az első hónap után pedig már egyáltalán nem zavartattuk magunkat a többiek miatt. Illetve, főleg nekem kellett megszoknom, hogy van, aki hallja, hogy mit csinálunk éppen. Személy szerint sokkal inkább zavarba jöttem az ilyen helyzetektől, míg Jazz és Emmett inkább csak elviccelték a kínos szituációkat.

- Tovább kellene mennünk – suttogtam úgy egy óra múlva. Bár nem sok kedvem volt felkelni, ebből az igazán kellemes testhelyzetből.

- Nem sietünk sehová – suttogta Jasper, majd belepuszilt a hajamba.

- Nem feküdhetünk itt örökké – nevettem fel. Nagyon csábító ajánlat, de sajnos előbb, vagy utóbb fel kell kelnünk.

- Miért nem? – kérdezte panaszosan. - Nekem nagyon is jó itt.

- Nem azt mondtam, hogy nem jó, hanem azt, hogy ha nem megyünk lassan tovább, akkor Peter és Charlotte még aggódni fog miattunk – mondtam komolyan. – Egyébként az ottani szobánkhoz is fűz néhány hasonlóan kellemes emlék, mint ide – búgtam a fülébe csábosan.

- Khm… el akar csábítani, kisasszony? – kérdezte rekedten.

- Próbálkozom – bólintottam kuncogva. – Jó úton haladok? – kérdeztem, és kicsit fészkelődtem, mire Jasper felnyögött.

- Igen, nagyon, de ha sokáig fészkelődsz, akkor garantálom, hogy egy darabig még nem indulunk tovább – dorombolt, de azért lefogta a csípőmet, hogy ne mocorogjak tovább.

- Azt hittem, hogy maradni akarsz – folytattam az incselkedést. A fordított pszichológia általában nagyon jól beválik Jazznél.

- Elgondolkodtató volt, ahogy a régi szobánkról beszéltél. A mandulafa éppen virágozhat – suttogta a fülembe, majd ő kezdett el lassan mozogni alattam. A fenébe, ellenem fordította a saját fegyverem.

- Oké, most te győztél – adtam meg magam. – Szóval, menni, vagy maradni? Te döntsd el – ajánlottam a lehetőséget.

- Jól van, menjünk, de éjszaka nem úszod meg az elégtételt – búgta a fülembe, majd szenvedélyesen megcsókolt, hogy nyomatékosítsa is a szavait.

- Nem is akarom – pihegtem mikor elengedett.

Miután nagy nehezen felöltözünk. Megjegyzem ez a művelet beletelt vagy fél órába, újra útnak indultunk. A táj még mindig gyönyörű volt errefele is. Imádtam az erdőt, ahogy Jasper is. A Cullen ház körül is hatalmas fák álltak, amikkel nem tudtam betelni. Már nem jártunk messze Peter és Charlotte házától, amikor hirtelen kellemes illatok csapták meg az orromat. Egy szarvascsorda járt a közelben, én pedig már egy jó ideje nem vadásztam. Nem mentem el Jazzel és Esmével mielőtt elindultunk, mert szerettem volna mindent előkészíteni titokban, úgyhogy a szomjúság elemi erővel tört rám abban a pillanatban.

- Szomjas vagy, Kicsim – hallottam meg mellettem szerelmem hangját. Nem kérdés volt, hanem kijelentés. Tehát érzi is a vágyakozásomat.

- Igen – vallottam be.

- Én is éreztem a szarvasokat. Gyere, kapj el egy párat – bíztatott. – Nem szeretném, hogyha fájdalmaid lennének. Egy óra ide, vagy oda már nem számít – mondta mosolyogva, és megsimogatta az arcom.

- Te is szeretnél vadászni? – kérdeztem kíváncsian.

- Nem, én majd csak nézlek. Szeretném tartani a két hetet, nehogy a végén visszavessem magam a fejlődésben. Egyébként sem vagyok most szomjas. De örülnék, hogyha te vadásznál. Én tegnap voltam, de te már lehet, hogy több, mint két hete nem ittál – mondta határozottan.

- Rendben, akkor menjünk – mondtam hálásan, és bevetettem magam a fák közé.

3 megjegyzés:

  1. Szia!
    Nagyon klasz rész lett! Imádom őket!!
    Várom a folytatást!

    VálaszTörlés
  2. Szia
    Gina vagyok és nagyon aranyos lett ez a rész. Ez a kis történet úgy hat az emberre mind ha egy második nászúton lennének a szereplői, a régi helyek és azok a visszaemlékezések nem is beszélve arról a kis romantikáról igazán lenyűgöző Tetszik Jaspesr figyelmessége és kedvessége Na és persze Rosalie megjegyzése nem is ő lett volna ha kihagyja ezt a beszólást. Csak így tovább kíváncsian várom a folytatást Puszi Gina

    VálaszTörlés
  3. Szia Petra!
    Köszönöm szépen. Örülök, hogy tetszett :D
    puszi, Drusilla

    Szia Gina!
    Örülök, hogy tetszett a rész. Szerettem volna egy kicsit nosztalgiázni, és nagyon örülök, hogy nektek is tetszik az ötlet :D
    PUszi, Drusilla

    VálaszTörlés