KAMPÁNY!

KAMPÁNY!

2009. december 8., kedd

Sziasztok! Itt a 30.000-es novella :D

A kis veszélyforrás




(Emmett szemszöge)



Senki sem akar egy jó kis bulit Viktóriával rajtam kívül? Mindenki csak azzal van elfoglalva, hogy hogyan védjük meg Bellát, szerintem a legjobb védekezés a támadás lenne. Nem mintha nem aggódnék a hugicámért, de ez így idegőrlő, egyfolytában csak terveket szövögetnek. Szívesen elintézném végre, azt a nyavalyás kis perszónát. Nem hiszem, hogy bármi esélye is lenne ellenem. Erre Alice és Edward csak variál, és agyal, Jasperrel. Ez olyan uncsi így. Szerintem sokkal egyszerűbb lenne, hogyha valaki maradna Bellával, a többiek pedig üldözőbe vennék és elintéznék. Mit kell ezen bonyolítani még?

- Emmett – morgott rám Edward.

- Túl sokat rágódtok ezen a kérdésen. Bella úgysem lesz biztonságban sehogy, amíg az a nő életben van. Hogyha huszonnégy órás felügyelet alatt tartod, legfeljebb annyit érsz el, hogy besavanyodik, mert állandóan a házban van, és elege lesz belőlünk – mondtam határozottan. – Húzd elő a fejed a homokból és tegyük, ami helyes. Kapjuk el a csajt, és intézzük el egyszer, s mindenkorra – magyaráztam. – Teljesen felesleges ez a ti támadjatok balról, ti jobbról, ti középről. Akkor felfelé ugrik, mi meg csattanunk akkorát egymással, hogy öröm lesz nézni. Aztán elszalad Bellával, amíg összeszedjük magunkat, és hopp ugyanott tartunk, ahol a part szakad.

- Ritka, hogy ezt mondom, de van abban valami, amit Emmett mond – rántotta meg a vállát Jasper. - Végül is, csak egy vámpírról beszélünk.

- Már te is? – sóhajtott fel Edward.

- Van egy javaslatom – csilingelte Alice.

- Mi lenne az? – kérdeztem kíváncsian. Hátha most az egyszer nekem lesz igazam.

- Adjunk egy napot, Emmett ötletének, és induljunk Viktória után. Emmett pedig vigyázhatna Bellára, hogyha valakit nem könnyű legyőzni, akkor az ő – mutatott rám Alice. Én pedig gyorsan átgondoltam. Bella vonzza a veszélyt, tehát potenciális buli forrás, nagyszerű. Örvendeztem magamban.

- Khm… - köhintett Edward.

- Szállj ki a fejemből, és akkor nem fog fájni az igazság – vágtam vissza.

- Alice, biztos, hogy ez jó ötlet? – kérdezte Esme aggodalmasan.

- Igen, biztos. Bízzatok bennem – mondta húgom határozottan.

- Legyen – biccentett Carlisle is.

- Jó, akkor szólok Bellának, szerintem lassan felébred – mondta Edward kelletlenül.

Néhány perccel később pedig már lent is voltak Bellával. Rögtön szélesen rámosolyogtam ügyetlen hugicámra, aki viszonozta a gesztust. Mindent pontosan megbeszéltünk, majd nagy nehezen útnak indultak. Még búcsúzóul nyomtam egy csókot Rosalie ajkaira, Edward pedig Bellát húzta magához. Ahogy elengedte hangosan felkacagtam, mire Bella elpirult. Imádtam, amikor elvörösödik. Annyira édes volt ilyenkor. Edward még egy pillanatra magához szorította kedvesét, majd miután elengedte nem telt bele néhány másodpercbe, és már el is tűntek a házból.

- Mizújs, hugi? – kérdeztem mosolyogva Bellát.

- Aggódom – vágta rá azonnal, és elkomorodott.

- Nem kell, nem esik semmi baja senkinek. Ráadásul te vagy a mi kis veszély mágnesünk, úgyhogy biztosan ide fog jönni bárki, aki rád akar támadni – lelkesedtem.

- Örülök, hogy legalább te élvezed a helyzetet – mondta kétségbeesetten és leült a kanapéra.

- Hé – huppantam mellé. – Tudod, hogy nem kell engem feltétlenül komolyan venni – öleltem át a vállát. – Csak vicceltem.

- Tudom, hogy csak viccnek szántad, de attól még igaz – mondta csüggedten. – Ügyetlen vagyok, és veszélyforrás is. Pont az ellentétetek. Inkább dobjatok oda neki, aztán essünk túl a dolgon.

- Hé, a pesszimizmus Edward sajátossága ebben a családban, úgyhogy ne tanuld el tőle a hülyeséget – mondtam neki határozottan. - Na jó, most be fogom neked bizonyítani, hogy nem is vagy olyan ügyetlen, mint hiszed. A veszély mágnes kérdést nem tudom cáfolni, de az ügyetlenséget talán – mondtam vidáman.

- Hát, sok sikert hozzá – kuncogott Bella. – Csak legyen elég kötszer a környéken, és Carlisle sem ártana, utána nyugodtan kísérletezhetsz – szólt még utánam, de nekem már készen volt a tervem.

Először magas sarkúban fog megtanulni járni, utána pedig végigsétál a lépcsőkorláton, úgy, hogy le sem fog esni. Mire a többiek visszaérnek, egy akrobatát csinálok belőle, vagy kudarcot vallok, de akkor is egész nap jól fogok szórakozni. Bár ebben a kérdésben elszántabb vagyok, mint hinné. Tudom, hogy meg tudja csinálni. Amint visszaértem a nappaliba Bella kérdő tekintetével találtam szemben magam.

- Mégis mire készülsz? – kérdezte félve.

- Először csak sétálni fogunk – mondtam, majd a kezébe nyomtam egy magas sarkú cipőt.

- Ebben kitöröm a bokám – mondta rémülten, és letette a lábbelit a földre.

- Nem, mert nem hagyom. Szóval pattanj bele, cica. Utána pedig megkezdem a képzésedet – vigyorodtam el.

- Te akarsz kiképezni engem, hogy hogyan járjak egy női cipőben? - húzta fel a szemöldökét.

- Ez a tervem – bólintottam rá azonnal.

- Van valami titkod, amiről még nem tudok? Hányas is a lábad? – sandított Rose cipőjére, mire felkacagtam.

- Nem, még sosem volt a lábamon hasonló, de vámpírként minden egyes mozdulatot meg tudok figyelni, tehát tudom, hogy a nők, hogyan járnak ezekben a cipőkben, és meg tudom mondani, hogy mit csinálsz rosszul – magyaráztam. Édes ötlet, hogy azt gondolta, hogy én is használok ilyesmit. Juj, ez nem is édes, ez perverz. Lehet, hogy már most túl sok időt töltött velem kettesben? Pedig még csak tíz perce vagyunk egyedül.

- Hát jó, kapsz egy lehetőséget, hogy kielemezz, addig is eltereli valami a figyelmem – egyezett bele. Ez az! Meg fog döbbeni, hogy mennyire jó tanár vagyok.

- Ne legyél kishitű – mondtam neki határozottan. – Meg tudod csinálni. Szóval vedd fel azt a cipőt – adtam ki az utasítást.

Bella felsóhajtott, de azért belebújt Rose egyik legrémisztőbb cipőjébe. Miután felvette meg is próbált felállni, ez legnagyobb meglepetésemre még sikerült is, de ahogy megmozdította a lábát azonnal kis híján hanyatt esett, úgyhogy utána kaptam, és segítettem neki stabil pontot találni.

- Hát már az egyensúlyérzékeddel is komoly bajok vannak, Bella baba – csóváltam meg a fejem.

- Ezt eddig is tudtam, Emy baby – húzta fel az orrát.

- Emy baby? – néztem rá döbbenten. Ez borzalmas becenév.

- Bella baba? – fintorgott.

- Oké, akkor Bella, így jó lesz? A cicával nem volt bajod – kuncogtam fel.

- A cica az kedveskedő, de a baba olyan, nem is tudom, az nem tetszik és kész – magyarázkodott.

- Rendben, velem lehet tárgyalni – nevettem fel. – Szóval, cicamica, faragjunk belőled vadmacskát. Edward, úgyis azt szereti – vigyorogtam rá, és egy kicsit húzkodtam a szemöldököm, hogy biztosan értse a célzást. Már megint elpirult, úgyhogy sikerrel jártam, legnagyobb örömömre.

- Lehetetlen alak vagy, Emmett Cullen – mondta még mindig pirulva.

- Igyekszem megfelelni az elvárásoknak – hajoltam meg előtte, majd segítettem neki megtenni az első lépéseket. – Remek, most pedig elengedlek, és a hátad mögé állok, hogy lássam a csípődet is.

- A fenekemet fogod stírölni? – nézett rám rosszallóan.

- Pusztán a cél érdekében – emeltem fel a kezeimet védekezően.

- Ha ezt Edward megtudja, akkor kitekeri a nyakadat – mondta Bella gonoszan mosolyogva.

- Ez már legyen az én gondom. Ha megtudja, akkor sem tőled fogja, mert a te kobakod mindent elrejt, ellentétben az enyémmel, úgyhogy vállalom a felelősséget. Legfeljebb elnáspángolom a fiúdat – vágtam vissza.

- Hah, mintha el tudnád – mondta Bella, majd megkísérelt elindulni, de a próbálkozás csúfos kudarcba torkollott.

- Drágám, te mindent rosszul csinálsz, amit csak emberileg lehetséges – sóhajtottam fel. – Olyan, már megbocsáss, de karót nyelt vagy. Lazíts, engedd el magam, és egyszerűen csak sétálj – magyaráztam a dolgot. Nagyon görcsös volt minden mozdulata.

- Lazítsak, miközben árkus szemekkel figyelsz engem? – kérdezte Bella. – Az nem olyan könnyű, én nem szeretem, hogyha figyelnek.

- Légy szíves, és működj együtt velem – kérleltem. Valamiért fontosnak éreztem, hogy megnöveljem egy kicsit az önbizalmát.

- Jól van, akkor most elindulok – sóhajtott fel megadóan.

A következő pillanatban pedig megkísérelt újra megtenni néhány lépést. Már most sokkal jobb volt, mint elsőre, csak még mindig túlságosan görcsös. A laza viselkedés nem túl nagy erőssége.

- Jól van, ügyes vagy – fogtam meg a vállait. – Most pedig próbáld újra – utasítottam. Egy kicsit ellazítottam a gerincét, gyengéd erőszakkal, na jó talán egy minimális kis roppanást hallottam, de Bella nem sikoltott fel, úgyhogy annyira nem lehetett vészes. – Ez az, már sokkal jobb – lelkesedtem, tényleg alakult már a dolog. – Akkor most elengedlek, te pedig így sétálsz tovább – mondtam határozottan, és elengedtem.

Bella legnagyobb meglepetésemre hallgatott rám, ráadásul még jól is csinálta, amit mondtam. Nagyon büszke voltam tanítványomra, és úgy gondoltam, hogy ennek hangot is kell adnom.

- Nagyon jó, csak így tovább – mondtam lelkesen, mire Bella hátrafordult és elmosolyodott. A legnagyobb meglepetés az volt benne, hogy még csak meg sem rezdült, hanem tökéletesen megállt a lábán.

- Jesszus – sikkantott fel boldogan, és rám mosolygott.

- Na látod, hogy nem is vagy annyira ügyetlen – mondtam határozottan, majd a karjaimba kaptam Bellát. Rúgd le a cipőidet, most jön a neheze – adtam ki az újabb utasítást, és ő azonnal teljesítette a kérést. A következő pillanatban már az emeleten voltam, és felsegítettem húgomat a lépcsőkorlátra.

- Mit csinálsz? – kérdezte remegő hangon. Majd úgy belecsimpaszkodott a nyakamba, hogy nem tudtam leszedni sem a kis kezeit.

- Ne aggódj, csak még egy kicsit továbbfejlesztjük a képességeidet. Nem lesz semmi baj – nyugtatgattam. – Hogyha elveszíted az egyensúlyod, akkor azonnal elkaplak. Egy hajad szála sem fog meggörbülni.

- Nem egy ágyról készülök lezuhanni, hanem az emeletről – pillantott lefelé rémülten.

- Bella, nem fogsz leesni – csóváltam meg a fejem.

- Nem, valóban, még azelőtt szörnyet halok, hogy földet érnék – mondta félve, és nyelt egy nagyot. Ez így nem fog menni. Akkor kénytelen leszek alattomos módszerekhez folyamodni. Most jön az érzelmi zsarolás.

- Rendben – tettem le csalódottan, majd elindultam lefelé emberi tempóban. – Ha nem bízol bennem, akkor hagyjuk is az egészet.

- Nem arról van szó, hogy nem bízom benned – mondta Bella kétségbeesetten.

- Félsz, hogy leesel, tehát nem hiszed el, hogy elkapnálak. Hogyha Edward lennék, akkor már réges-rég a korláton egyensúlyoznál – morogtam az orrom alatt. Szegény egyre jobban kétségbeesett, pedig egyetlen szavamat sem gondoltam komolyan.

- De… - kezdett bele, de inkább nem folytatta. Néhány pillanatig csönd volt, majd hallottam, ahogy megpróbált felmászni a korlátra. Azonnal odarohantam hozzá, és segítettem neki.

- Nem lesz semmi baj, ígérem – szorítottam meg a kezét bátorítólag, majd elengedtem.

Az első mozdulatánál leesett a korlátról, én pedig már rohantam is le, hogy elkapjam. Egy kisebb puffanással landolt a karomban, és reszketve fogta át a nyakamat.

- Én mondtam, hogy ez rossz ötlet – kiabált rám, majd eltolta magát tőlem.

- A magas sarkúban sem sikerült elsőre járnod. Gyakorlás kérdése az egész – vetettem ellent.

- Te teljesen megőrültél. A tűsarokban legfeljebb eltöröm a bokám, de ha leesek a korlátról, abba bele is hallhatok. Mi lenne, hogyha éppen akkor rontana ránk Viktória, és te vele lennél elfoglalva, én pedig leesnék – mondta ingerülten. Hát, ebben azt hiszem, hogy van valami igazság.

- Sajnálom, nem gondoltam át kellőképpen – mondtam bűntudatosan. – Csak szerettem volna, hogy legyen egy kis önbizalmad – tettem még hozzá. Tényleg nem akartam rosszat neki.

- Tudom, hogy csak segíteni szeretnél – sóhajtott fel Bella. – Csak megijedtem. Jól van, próbáljuk meg, mondjuk még ötször – ajánlotta. – De hogyha nem megy, akkor utána nem találsz ki ilyeneket. Bízom benned, tudom, hogy nem fogod hagyni, hogy bajom essen – mondta békülékenyen, és megölelt.

- Rendben – mosolyodtam el, és finoman visszaöleltem fogadott húgomat.

A következő fél órában mást sem csináltam, csak egyfolytában elkaptam Bellát, aki már meg sem ijedt, amikor zuhanni kezdett, mert tudta, hogy elkapom. Sőt, mintha egy idő után már kifejezetten élvezte is volna a dolgot. Viszont legnagyobb örömömre nem adta fel a kísérletezést. Már legalább ötvenszer próbálta meg, igaz, hogy eddig legfeljebb két lépést sikerült megtennie, de nagyon elszánt volt.

- A fenébe is, nekem ez soha nem fog menni – csapott rá a korlátra, ami nagyot koppant. A következő pillanatban pedig Bella szemébe könnyek gyűltek. – Au – fogtam meg a kezét.

- Nagyon fáj? – vettem a kezembe óvatosan. – Miért mész fejjel a gőzmozdonynak? Ez a korlát jóval keményebb, mint a kezed, te butus.

- Tudom, csak olyan dühös lettem – mondta még mindig legörbülő szájjal.

- Na, akkor most ezt bekötözzük – kaptam az ölembe Bellát, majd a konyhába siettem az elsősegély dobozzal.

Már éppen indultam visszafelé, amikor húgom hangosan felsikoltott. Egy pillanattal később már lent is voltam a nappaliban. Bella a kanapé mögött állt, és Laurent tartott felé vörös szemekkel. Ennyit arról, hogy a Denaliknál van, és megváltozik. Ezért most megfizet. Azonnal nekiugrottam, ügyelve arra, hogy Bellának egy haja szála se görbülhessen meg. Laurent könnyű volt elintézni, szinte már nem is leltem benne semmi szórakozást, de a következő pillanatban három idegen vámpír rontott be az ajtón. Tudtam én, hogy Bella potenciális szórakoztató egységet nyújt majd nekem.

- Maradj, ahol vagy – mondtam ellentmondást nem tűrő hangon hugicámnak, majd az érkezők felé fordultam.

Ezt a három vámpírt is könnyedén elintéztem, de egyre több ellenség özönlött be a házba. Bellához rohantam, és az ölembe kaptam, majd menekülni kezdtem. Ha egyedül lettem volna, akkor nagyon is jól szórakoztam volna, de ennyi vámpír ellen nem tudtam közben még Bellára is figyelni, úgyhogy a hegyek felé kezdtem el rohanni húgommal a karomban, mert elvileg a többiek is arra indultak. Szegénykém nagyon megijedt, de most hirtelen nem jutott eszembe egyetlen-egy poén sem, amivel felvidíthatnám, úgyhogy csendben futottam, ahogy csak bírtam. Izgatottan kerestem családom illatát, de sajnos túl sok vámpír járt errefelé. Remélem, hogy nem esett bajuk. Mindenesetre Bellának nem szóltam róla egyelőre, hogy érzek egy máglyát azon kívül is, amit én gyújtottam az udvarunkon. Biztosan nem esett bajuk. Egy vékony kis ösvényhez értem, amikor utolértek minket. Nem volt más választásom, letettem Bellát.

- Át kell menned itt. A túloldalon már biztonságban leszel – mondtam neki idegesen. Ez a rész nem volt sokkal vastagabb, mint a korlát, hogyha leesik, akkor nem biztos, hogy odaérek. Vagy mindketten megússzuk, vagy meghalunk.

- Itt? Emmett, le fogok esni – remegett meg, de én közben már egy vámpírt téptem szét.

- Nem fogsz, mert elkaplak – mondtam, miközben elhajítottam egy másik ellenséget. – Indulj – kiabáltam rá. Bella pedig legnagyobb meglepetésemre szó nélkül elindult. Nem tudtam figyelni rá, mivel folyamatosan dobáltam az áldozataimat a rögtönzött máglyára, de mivel nem hallottam kétségbeesett sikoltást, bizakodó voltam.

- Átértem – hallottam meg Bella döbbent kiabálását. Őszintén szólva, én is megdöbbentem azon, hogy átért.

- Ügyes vagy – kiabáltam vissza, majd elintéztem utolsó ellenségemet is.

Miután végeztem velük azonnal átfutottam Bellához, és felkaptam, hogy visszamehessünk a Cullen házhoz. Visszafelé, már nyugodtan simult hozzám, és csukott szemmel utazott a karjaimban. Edward is mesélte, hogy nem meri kinyitni a szemét futás közben, mert rosszul lesz. Tíz perccel később már a lerombolt nappaliban álltam. Bella elaludhatott futás közben, mert egyenletesen szuszogott a karomban. Azonnal felszaladtam vele Edward szobájába, és óvatosan lefektettem az ágyra, majd betakartam, és leültem mellé. Nagyon reméltem, hogy ma már nem támad ránk senki. Néhány órával később megérkeztek a többiek is. Rose baby azonnal a nyakamba vetette magát, én pedig boldogan öleltem át.

- Hol van, Bella? – kérdezte Edward idegesen. – Alice azt mondta, hogy titeket is megtámadtak.

- Semmi baja, Edward. Fent alszik a szobádban – mondtam mosolyogva. – Erősebb lány, mint hinnéd – fűztem még hozzá. – Viktóriát elkaptátok? – kérdeztem még.

- Nem – mondta fivérem bosszankodva. – Átvert bennünket – mondta dühösen, és még morgott is egyet. – Köszönöm, hogy vigyáztál rá – nézett aztán hálásan a szemembe.

- Nincs mit – válaszoltam mosolyogva. – Jól szórakoztunk – tettem még hozzá, mire mindenki csak megforgatta a szemeit.

Edward még egyszer hálásan rám pillantott, majd felrohant szerelméhez, én pedig az egész napot elmeséltem a többieknek töviről hegyire. Miután pedig befejeztem a történetet, ők is elmondták, hogy mi történt pontosan a hegyekben. Az éjszaka folyamán pedig még ránéztem az én kis hugicámra is, aki békésen szunyókált. Nem hazudtolta meg önmagát ma sem. Igazi kis veszélyforrás.

2 megjegyzés:

  1. Szia
    Gina vagyok ez igen, nagyon jól sikerült ez a kis történet. Igazán Emmettes volt, meg van benne minden olyan főbb tulajdonság ami jellemzi őt. Hát tudod ez nem semmi párosítás Bella a veszélyes mágnes és Emmett a vicces és örökmozgó és bizonyítási vággyal küzdő nagy mackó. De remekül megoldottad, Emmett mint türelmes tanító aki nem csinál minden esésből és botlásból viccet ez nekem teljesen új Na és persze Bella kitartása ami a végén meghozza a gyümölcsét. Esetlenségének és bátorságának eme érdekes egyvelege ellenállhatatlanná teszi személyes varázsát.
    Puszi Gina

    VálaszTörlés
  2. Szia Gina!
    Nagyon örülök, hogy tetszett :D Igyekeztem nagyon Emmettes lenni, legalábbis amennyire csak tudtam. :D
    puszi, Drusilla

    VálaszTörlés