Történet szerelemről és családról - 74. fejezet

Átalakítások




(Esme szemszöge)



Miután Carlisle elment az új munkahelyére, azonnal nekiláttam, hogy felmérjem a házon szükséges átalakítások mértékét. A konyhával kezdtem, de végül is úgy döntöttem, hogy úgy maradhat, ahogy van. Szépek voltak a bútorok, és tökéletesen be is volt rendezve. Miután pedig csak nagyritkán fogjuk használni, erre kár lenne túl sokat költeni. A színek is illetek a világunkba. Kellemes krémszínű fala volt, és mahagóni bútorok. A következő hely, amit megnéztem magam a nappali volt. Ami lehetett volna egy kicsit tágasabb is. A folyosó, és a nappali közötti fal feleslegesnek bizonyult. Nem főfal volt, és semmilyen funkciót nem töltött be jóformán. Ennek mennie kell, ahogy ennek az ősrégi kanapénak is. Nem elég, hogy dohos szaga van, de ráadásul még fekete is. Nem illik a képbe. Ráadásul kevés itt az ablak. Néhány falnak mennie kell innen, hogy tágas és világos legyen az egész. Itt az ideje egy kis rombolásnak.

- Emmett, Edward – kiáltottam el magam. Na nem mintha nem hallanának, de azért jó volt néha normálisnak tettetni magunkat.

- Tessék – termett előttem Emmett.

- Jó ötlet – állt meg Edward is.

- Oké, ez esetben ki kéne szednetek néhány falat – mosolyodtam el.

- Oh, majd én, majd én… hadd én, légyszí, anya – lelkesedett be Emmett.

- Edward? – néztem fiamra kérdőn.

- Mutatom neki, hogy melyik falat kapja ki, te csak menj tovább – bólintott rá Edward.

- Rendben van, köszönöm fiúk – mosolyodtam el elégedetten.

Majd tovább mentem fel az emeletre, ahol először megnéztem Edward szobáját, ami nagyon hasonlított az előzőre, úgyhogy ezzel nem lesz gondunk. A fürdője is harmonizált a stílusával, úgyhogy oda sem gondoltam radikális változtatásokat. Ezután benéztem Rosalie-hoz, aki vadul méregetett.

- Szia – mosolyogtam rá.

- Szia – pillantott rám, majd tovább méricskélt. – Kell nekünk egy méretes franciaágy, egy gardróbszekrény Emmett számára, és mivel a fürdő egyelőre zuhanyzós, de kád is elférne, így az is némi átalakításra szorul – sorolta fel az igényeit.

- Rendben van – biccentettem. – Esetleg, abba a sarokba még elférne egy kanapé, és lehetne egy kisebb nappali része a szobátoknak. Praktikus, kihasználható és stílusos lenne. Mit gondolsz? – mutattam az ablakok melletti sarokra.

- Hm… jól hangzik – kezdett el kattogni Rose agya is a gondolatomon. – Mindjárt lemérem, hogy mekkora kanapé fér be oda.

- Rendben, akkor én megyek is tovább – léptem ki Rose és Emmett szobájából elégedetten.

Miután alaposan végignéztem a lépcsők állapotát, ami legnagyobb örömömre kifogástalan volt, a vendégszoba felé vettem az irányt. Viszonylag kicsi szoba volt, de mégis gyönyörű. Egy franciaággyal és néhány bútorral egészen kuckós kis zugot fogok belőle csinálni. Mindenképpen szükség lesz egy gardróbra, néhány könyvespolcra, esetleg még egy kanapé is elférhet egy kisebb olvasósaroknak a könyvespolcok elé. Megint csak elégedetten távoztam a szobából, és ha jól hallottam, a fiúk is nagyszerűen haladtak a lenti átalakítással. A következő kiszemelt helyiség Carlisle dolgozószobája. Ez a szoba egyértelműen átalakításokat követelt. Elsősorban ez a borzasztó rozsdabarna árnyalat semmiképpen sem maradhat. Ahogy a méregzöld fotel sem, ami egy lepusztult asztal mögött éktelenkedett. Na és a könyvespolcok is az utolsókat rúgták, úgyhogy itt tényleg teljes átalakítás lesz. Egyedül a parketta olyan, amire azt mondom, hogy maradhat. Minden másnak mennie kell. A fejemben már készen volt a tökéletes dolgozószoba szerelmem számára, és addig nem nyugszom, amíg nem lesz pontosan olyan, amilyennek képzeltem. Egy kellemes sötétbarna fotel, mogyorószínű falak, és mahagóni bútorok, egy fiókos, nagyméretű íróasztallal. Igen, tökéletes lesz. Olyan dolgozószobája lesz, hogy csak ámulni és bámulni fog, ha meglátja. A legjobbat fogom venni mindenből. A legvégére hagytam a szerelmemmel közös szobánkat. Itt a falakkal szintén elégedett voltam. Láthatóan nem régen volt kifestve. Viszont határozottan bútorozásra szorult. Először is szükségünk van egy hatalmas franciaágyra, azután pedig gardrób is kell. Egy nekem, egy pedig Carlisle számára. Azután pedig egy kényelmes kanapé, néhány könyves polc, hogy az én könyveim is elférjenek valahol. Na és persze amint megjöttek a szállítók ki fogom tenni szerelmem képeit szerte a házban. Még a fürdőszobánkat kell megnéznem, hiszen azt még nem is láttam.

- Hm… alapvetően nem rossz, de úgy tűnik, hogy az előző tulaj zuhanyzómániás volt, mert látszólag csak egyetlen fürdőben van kád is. Ezen sürgősen változtatnunk kell. Nekünk szükségünk fürdőkádra. Lehetőség szerint minél nagyobbra. Ide bizony elfér egy hatalmas kád. A lehető legnagyobbat fogom választani. A csempe viszont maradhat. Imádom ezt a kissé erotikus felhangot, ami uralja a fürdőszobát. Nem szokványos választás ez a mély-bordó csempe, de határozottan hangulatot teremt – biccentettem elégedetten. Azt hiszem, hogy minden megvan, és már csak némi méricskélésre van szükség, hogy pontos méreteket tudjak rendelni. Mindennek tökéletesnek kell lennie, ahogy az előző házunknál is volt. Gyorsan előkaptam egy mérőszalagot, és azon nyomban jegyzetelni kezdtem, hogy hova, miből mennyire van szükség. Már mindennel végeztem, amikor fiam kiabált fel nekem a földszintről.

- Anya, fél négy – kiabált fel Edward.

- Akkor menj el Emmettel vadászni, kérlek. Menjetek jó messzire, hogy ne érezzétek a szállítók illatát, és csak késő este gyertek vissza – adtam ki az utasítást.

- Rendben, akkor elmentünk. A bontás kész – fűzte még hozzá.

- Jól van, csak ügyesen – viharzottam le a nappaliba, hogy gyorsan megöleljem őket.

- Végeztél a méréssel? Mert akkor én meg bemegyek a városba, és intézem a bútorokat – sétált le Rose is a lépcsőn. – Vigyázz rá, Edward, kérlek.

- Ez csak természetes – bólintott rá fiam azonnal.

- Ne félts engem, baby – rántotta magához Emmett egy csókra. Majd a fiúk el is viharzottak. Rosalie azonban még mindig kábultan nézett Emmett után.

- Szóval, igen, lemértem mindent, és itt a lista – adtam oda lányomnak a cetlimet.

- Rendben, akkor megyek is és megszerzek mindent. Persze csak ha nem szeretnéd, hogy veled maradjak, és segítsek a költöztetőknél – ajánlotta kedvesen.

- Nem, menj csak, Rose. Én ezt megoldom. Ügyes legyél – mosolyogtam rá.

Majd őt is megöleltem, és útjára engedtem mindhármukat, amíg én elkezdtem megoldani a kisebb munkákat, amikkel gyorsan és hatékonyan tudtam végezni. Először is Emmett bontását tettem egy kicsit kevésbé romossá. Elhordtam a törmeléket hátra a hatalmas kiszáradt füves részre, és egy hatalmas kupacba raktam az egészet. A fiúk majd holnap elintézik ezt. Majd szépen felépítettem az eddig csak kivert részeket a házfalon, hogy azonnal lehessen is javítani, amint megérkeznek az üveglapok. Végül pedig kiraktam minden feleslegesnek ítélt bútort a házból. Amire nincs szükségünk, annak kár lenne a szobákban állnia, úgyhogy mehetnek a selejtek közé. Elégedetten néztem végig a „rombolásomon”, és boldogan vártam, hogy megérkezzenek a költöztetők a kedvenc asztalommal, és néhány számunkra becses holmival, mint például Carlisle könyvei, és festményei, Edward könyvei és lemezei, az én tervrajzaim, és még sok ehhez hasonló dolog, amitől soha nem fogunk megválni, amíg világ a világ. A személyes tárgyak tesznek minket egy kicsit emberivé, ezekben őrizzük meg az emlékeinket, a szép pillanatainkat. Ezekkel tudjuk magunkat emlékeztetni arra, hogy mi is a társadalom tagjai próbálunk lenni, hogy elfogadjanak minket, és ne gyanakodjanak ránk. Fontos, hogy legyen kapaszkodó a régi világunk és az új között, különben még a végén elvesznénk, és az igazi önmagunk a feledésbe merülne, ahogy az ösztöneink átveszik felettünk a hatalmat. Elégedetten néztem végig a mai teljesítményemen, amikor meghallottam a három teherautót, ami ráfordult a kis földútra, amin keresztül a házunkhoz lehet jutni. Villámgyorsan átöltöztem, majd leszaladtam a konyhába, és kávé után kezdtem kutatni, amit nagy nehezen meg is találtam. Gyorsan feltettem egy adagot, és mire a költöztetők ideértek már le is főtt.

- Jó napot – siettem ki a házból.

- Önnek is asszonyom – biccentettek a költöztetők. – Hova hordhatjuk a dobozokat? – vette le az egyik nagy dobozt a kocsiról az egyik férfi.

- Csak a nappaliba legyenek szívesek, a fiaim és a férjem, majd szétszortírozzák, hogyha hazaértek – mondtam mosolyogva. – Megkínálhatom önöket egy csésze kávéval?

- Köszönjük, örömmel elfogadjuk – mondták lelkesen.

Hm… úgy látom, hogy nem sok jól nevelt háziasszonynál voltak még eddig, mert igencsak meglepődtek rajta, hogy megkínálom őket bármivel is. Úgyhogy tovább kutattam, és nagy nehezen találtam egy doboz kekszet is. Hála az égnek, hogy viszonylag felszerelve hagyták itt a konyhát az előző lakók.

- Jöjjenek be a konyhába, készen van a kávé – kiáltottam ki. Majd szépen kitettem a kávét, cukrot, és a kekszeket egy tálcára. Amikor a három költöztető belépett, csak kikerekedett szemekkel néztek rám. – Foglaljanak helyet – mutattam a székekre.

- Ön nagyon kedves, Mrs…

- Mrs. Cullen – mosolyogtam rájuk. – Kérem, üljenek le, csak bátran – bíztattam őket tovább. Mire végre engedelmesen helyet foglaltak, és örömmel estek neki a kávénak és a keksznek.

- Mi történt a nappali falával, ha szabad kérdeznem. Nem túl biztonságos az erdő közepén fal nélkül éjszakázni. Esetleg segítsünk megoldani a problémát?

- Nem, köszönöm, ami azt illeti, a lányom éppen a városban van, és mindent elintéz, amire szükségünk van. Még csak ma értünk ide mi is, úgyhogy még némi átalakításra szorul – mondtam határozottan.

- Gyönyörű, nagy ház az már biztos, de elég szokatlan helyen van – állapította meg a másik munkás.

- Nos, valóban nem hétköznapi hely, de az egyik fiamnak légúti problémái vannak, és a férjem, aki orvos, maga javasolta ezt a fajta kúrát. A természet kellős közepén sokkal több a friss oxigén, és könnyebben tud lélegezni. Úgyhogy így a legjobb – magyarázkodtam. Ezt az elméletet beszéltük meg arra az esetre, hogyha valaki megkérdezi, hogy miért is lakunk az erdő közepén. Edward pedig már mesésen játssza a rohamokat, hogyha szükséges.

- Értem, így már érthető, hogy az erdő közepén vásárolnak házat – válaszolt a férfi.

Ezek szerint könnyedén elhitte, amit mondtam. Nagyon helyes, mert nem nagyon szeretek magyarázkodni, hogyha nem muszáj. Miután megitták a kávét és megették a kekszet is tovább folytatták a pakolást, majd alig egy órával később mosolyogva távoztak, miután nagy nehezen meggyőztem őket, hogy fogadjanak el némi pénzt azért cserébe, hogy ideszállítottak mindent, amit kértünk. Elégedetten mentem vissza a házba, miután már kellő távolságban voltak a háztól, és villámgyorsan pakoltam ki a dobozok tartalmát, kivéve természetesen Carlisle könyveit, amit mindig szerelmem pakol ki, mert pontos rendszere van rá, hogy hogyan is kell feltenni a polcra, és milyen sorrendben.

- Megjöttem – hallottam meg Rose lelkes kiáltását. Én pedig azonnal leszaladtam az emeletről.

- Szia – mosolyogtam rá. - Sikerült valamit intézned? – kérdeztem izgatottan.

- Igen, az ágyak már egy órája elindultak, úgyhogy néhány percen belül itt lesznek, a többi bútort pedig holnap reggel kiszállítják – húzta ki magát Rose büszkén.

- Nagyszerű, drágám, ügyes voltál – mondtam elismerően.

- Köszönöm, nagyon igyekeztem – pukedlizett egyet gyorsan. – A fiúk merre járnak?

- Nem tudom, hogy merre vadásznak, de biztosan nemsokára megérkeznek – mondtam határozottan. – Szerintem legfeljebb még egy óra, mert azt mondtam nekik, hogy hét előtt ne érjenek haza. Várjunk csak, hat óra elmúlt. Carlisle azt ígérte, hogy hatkor már itthon lesz – pillantottam az óra felé.

- Biztosan máris lecsaptak rá – mondta Rose határozottan. – Tudod, hogy Carlisle túlságosan is jó, és kihasználható munkaerő.

- Inkább nevezzük lelkiismeretesnek, de tény, hogy ez már csak így van – sóhajtottam fel.

Mindig elfelejtkezik az időről a munkája miatt, de nem hibáztatom, hiszen minden egyes kórházban töltött percével életeket ment meg, ami csodálatos dolog, és én sosem lennék képes az útjába állni ebben a dologban.

- Megjöttek az ágyak – lelkesedett Rosalie.

- Jól van, akkor gyorsan pakoltasd ki őket, én addig főzök még egy adag kávét, hogy meg tudjuk kínálni a kiszállítókat – mondtam határozottan.

Majd semmi perc alatt a konyhában termettem, és lefőztem egy újabb adagot. Ahhoz képest, hogy nem is szoktam sűrűn itt tevékenykedni, egész jól megy. Legalábbis a jelek szerint. Vagy csak udvariasak voltak az előző kiszállítók, és nem mondták meg, hogy pocsék a kávém. Miután lefőtt az ital egy tálcára tettem, és azzal együtt mentem vissza a nappaliba. Ahol már ott voltak az ágyaink. Rose tényleg nem aprózta el a franciaágyak méretét. Sőt, kifejezetten nagyokat választott. Gyorsan körbekínáltam a kávét, amit a kiszállítók megint csak örömmel fogadtak. Majd amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan el is tűntek. Amint látótávolságon kívül kerültek Rose felkapta a saját ágyukat, míg én a miénket vittem fel a hálóba. Legalább az éjszakát már kényelmesen tudjuk eltölteni. Még éppen csak letettem az ágyat, amikor megérkezett Emmett és Edward. Már megszoktam a nyakig sárosan hazatérő fiúkat, és ezúttal még hagytam nekik, hogy végigcuppogjanak a fürdőszobáig a sáros cipőikben, mert a ház így is tiszta csatatér volt egyelőre, de holnaptól már másképpen lesz, úgyhogy ez volt az első és utolsó alkalom, hogy túljutottak a bejárati ajtón ilyen csatakosan. Rosalie azonban már nem volt ilyen kegyes.

- Emmett, azonnal állj meg, ne merészeld összepiszkítani a padlót – sikoltott fel Rose.

- Ugyan, drágám, holnap úgyis az egész helyet kitakarítjuk, úgyhogy ma még nem annyira fontos a tisztaságmánia – mondta Emmett kérlelőn. – Esetleg megmoshatnád a hátamat – búgta kihívóan.

- Emmett, azonnal menj ki – mondta Rosalie még ingerültebben.

- Jól van na – duzzogott Emmett. Majd kicsattogott a szobából. – Anya, használhatom a fürdőtöket? – termett előttem ártatlan tekintettel.

- Már tettem ki neked törölközőt – mosolyogtam rá.

- Köszi – tárta ölelésre a karjait, de én gyorsan hátraléptem egyet.

- Ezt majd inkább akkor háláld meg, miután letusoltál – mondtam nevetve.

- Oké, jogos – bólintott rá.

Majd elsietett a fürdőnk irányába, ahol nem sokkal később már csobogott is a víz. Néhány perccel később pedig egy tiszta Emmett lépett ki egy szál törölközőben.

- Öhm… nálunk nem szokás így szaladgálni – takartam el a szemeimet.

- Milyen kis szemérmes vagy, Esme – kuncogott fel Emmett.

- Csak menj a szobátokba, és öltözz fel szépen – mondtam ellentmondást nem tűrve.

- Oké, anyatigris – nyomott puszit a homlokomra.

Majd elviharzott a saját szobájuk felé. Én pedig lassan kinyitottam a szememet, és elégedetten konstatáltam, hogy Emmett tényleg eltűnt. Úgyhogy én is elmentem letusolni, majd felvettem a hálóingemet, és bebújtam a vadonatúj, kényelmes ágyunkba, legnagyobb sajnálatomra egyedül. Emmett és Rose persze heves birkózásba kezdett az új ágyukon, a birkózás egyelőre szó szerint értendő volt, mivel Emmett szerint nem elég strapabíró az ágy, de Rose szerint igen. Edward nehezen viselte ezt a játékot, de azért viszonylag jól megtűrte az új helyzetet. Úgyhogy úgy döntöttem, hogy a zajok kizárása érdekében a fejemre húzom a párnát és a takarót is. Már éppen kellemesen ellazultam, amikor mocorgásra lettem figyelmes. Majd hirtelen megjelent előttem Carlisle bűnbánó arca.

- Szia – mosolyogtam rá, majd átöleltem a nyakát.

- Szia – karolta át a derekamat. – Tudom, hogy én vagyok a hunyó, de tényleg nem tudtam elszabadulni – simított végig a gerincem mentén. – Ne haragudj rám, kérlek – támasztotta a homlokát az enyémhez.

- Nem haragszom – sóhajtottam fel. – Rád nem is tudnék – mondtam határozottan. – Vétek lenne megakadályozni azt a sok jót, amit teszel az emberekért – nyomtam csókot a szájára.

- Szeretlek – húzott magára kedvesem. – Na és nagyon tetszik a fal, ami már nincs is. Üvegfalat tervezel megint? – kérdezte kíváncsian.

- Azt tervezek – haraptam az ajkamba. – Neked nem tetszenek az üvegfalak? – kérdeztem bizonytalanul.

- Dehogynem, imádom őket. Szeretem a természetes fényt, és azt, ahogy tökéletes rálátás nyílik az erdőre. Egészen biztos vagyok benne, hogy gyönyörű lesz, drágám – túrt bele a hajamba, amit imádtam, és szenvedélyesen megcsókolt.

- Hm… rózsaillatot érzek? – emeltem fel a fejem. Majd eltátottam a számat, amikor körbenéztem a szobában.

- Gondoltam, hogy megpróbálok a bocsánatodért könyörögni – simogatta meg az arcomat.

- Jó úton haladsz – fordultam felé mosolyogva. Mire azonnal maga alá fordított, és a lábaimat a dereka köré tekerte.

- Van még egy meglepetésem, aminek örülni fogsz – mosolygott rám boldogan.

- Na és mi lenne az? – kérdeztem izgatottan.

- A friss beköltözésre való tekintettel holnapra kaptam még egy szabadnapot – mondta szikrázó mosollyal az arcán.

- Komolyan? – sikkantottam fel boldogan.

- Igen, komolyan – nevetett fel Carlisle a reakciómon.

- Még sosem rendeztük be együtt a szobánkat – mondtam lelkesen. – Már alig várom, hogy lásd a terveimet – néztem mélyen a szemébe.

- Boldogan rendezem be veled a szobánkat holnap, édesem – húzott a mellkasára, majd simogatni kezdte a hátamat. – Most viszont pihenjünk egy kicsit. Hiányoztál – suttogta a fülembe.

- Te is nekem – simítottam végig a mellkasán. – Jó csak így feküdni – helyezkedtem el kényelmesen.

- Igen, rég csináltunk már ilyet – kuncogott fel Carlisle.

- Hát igen, már napok óta nem voltunk összebújva – néztem rá szörnyülködve.

- Ez valóban tarthatatlan állapot – nyomott puszit a hajamba. – Akkor ma éjjel el sem engedlek – fűzte még hozzá.

- Éppen kérni akartam – vetettem át az egyik lábamat a csípőjén.

- Elképesztő ez a hálóing, mondtam már? – dorombolta a fülembe.

- Drágám, most nem lehet – mondtam kissé zavarban. Mindhárom gyerekünk a házban van és hallaná, hogy mit művelünk. Holnap nem lennék képes a szemük elé kerülni.

- Tudom, de ettől még elmondhatom, hogy észbontó vagy – mormolta lágyan.

- Igen, ezt bármikor örömmel hallom – mosolyogtam rá.

- Ha tudnád, hogy milyen nehéz ellenállni neked.

- Ahogy neked is – haraptam finoman a nyakába. – Holnap kerítünk rá alkalmat, ígérem.

- Rendben, de szavadon foglak – mondta szerelmem komolyan.

- Ígérem – nevettem fel.

- Rendben, akkor most tényleg pihenjünk – jelentette ki határozottan, de a simogatást legnagyobb örömömre nem hagyta abba.

- Egész éjjel cirógatni fogsz? – kérdeztem halkan.

- Ez a tervem, a kiengesztelés része – suttogott vissza.

- Rendben, engesztelhetsz – nyomtam még jobban a hátam a kezéhez.

- Reméltem, hogy így lesz – mosolyodott el. Én pedig csendben élveztem az egész éjszakán át tartó kényeztetést.