Történet szerelemről és családról - 73. fejezet

Az új ház




(Emmett szemszöge)



Nem tartott sokáig, amíg összepakoltunk mindent a házban, és útra készen álltunk, a ház előtt. Furcsa volt már a gondolat is, hogy elhagyom Tennessee-t, hiszen születésem óta itt éltem, és mindig is azt hittem, hogy itt is fogok meghalni, bár, gyakorlatilag tényleg itt haltam meg, de most nem ez a lényeg. Mindenesetre most mégis el kell mennem. Bár annyira biztosan nem is lesz furcsa. Általában könnyedén beilleszkedem az új helyzetekbe, és új társaságba, úgyhogy nem lesz itt gond. Megyünk, és szépen megtalálom újra önmagam, mint világjáró, vegetáriánus vámpír. Az egészen biztos, hogy ki fogom használni az öröklét minden előnyét, és Rosalie-t is kirángatom az állandó letargiából, mert egy ilyen csajnak élnie kéne az életét, nem pedig a házban gubbasztani, vagy vásárolni és ennyi. Vajon beköltözne velem egy közös szobába az új házban? Tisztán csak próbálgatási szempontokból. Vagy lehet, hogy ezt még korai lenne megkérdeznem? Már így is elég rámenősnek tarthat. Habár az elmúlt két éjszakát is teljes mértékben önszántából töltötte velem. Na, majd ott meglátjuk. Előbb kiderítem, hogy hány szoba van az új házban, és majd ahhoz mérten vetem fel az ötletet.

- Indulhatunk? – kérdezte Carlisle, miután ő is még egyszer végignézett a házon.

- Igen, mehetünk – bólintottunk rá.

Mire fogadott apánk megfogta Esme kezét, míg a másik kezében a bőröndök voltak. Én is felkaptam Rose bőröndjeit és a sajátomat, ahogy Edward is összeszedte a holmiját.

- Mikor érkeznek meg a költöztetők a többi holminkkal? – kérdezte Carlisle Edward felé fordulva.

- Nagyjából tíz órával utánunk – válaszolta azonnal.

- Remek, akkor már ma este be tudok mindent rendezni. Ágyakat pedig még délután tudunk venni – mondta Esme elégedetten.

- Akkor irány, Ellendale – adta ki az utasítást Carlisle. Majd futásnak eredt Esmével, mi pedig csendben követtük.

Az út azt hittem, hogy sokkal, de sokkal hosszabbnak fog tűnni a számomra, hiszen „gyalog” indultunk el. Ezzel szemben azonban nem is tartott olyan sokáig az út. Sötétben indultunk el, hogy nyugodtan száguldhassunk, és még sötétben is értünk oda, tehát gyakorlatilag néhány óra alatt kiviteleztük az utat. A ház, ami előtt Esme és Carlisle megálltak hatalmas volt. Az előző sem volt kicsi, de ez egy kicsit nagyobb volt annál. Biztosan azért, mert Esme szándékosan több szobás házat nézett, hogy én is kényelmesen elférjek.

- Na, gyerekek, szabad a vásár – mutatott a ház felé Esme. – Keressetek magatoknak szobát. Aztán találjátok ki, hogy mire van szükségetek. Rose és én bevásárolunk, ha kinyitottak a boltok – mondta mosolyogva.

Edward egy szempillantás alatt el is tűnt. Majd felszáguldott az emeletre, és néhány pillanattal később már el is kiáltotta magát, hogy neki már meg van az új szobája. Rosalie is izgatottan kezdett el kutatni az emeleten a saját szobája után, így meggondoltam magam a közös szobát illetően. Talán még korai lenne, hogy megkérjem rá, hogy költözzön össze velem. Sebaj, majd egy mellette lévő szobát szerzek magamnak, hogy ne legyen messze tőlem. Arról már nem tehettem, hogy én is azt a szobát szúrtam ki, amelyiket Rose, csak én az ablakon át érkeztem, amikor Rosalie belépett az ajtón.

- Oh – nézett rám meglepetten. – Azt hiszem, hogy akkor megnyerted ezt a szobát – harapott az ajkába.

- Szívesen megosztozom rajta veled – csúszott ki a számon, de az elkerekedő szemeit meglátva meg is bántam a mondatot. – Vagy inkább átengedem neked – javítottam ki magam gyorsan.

- Nem, nem rossz ötlet – sütötte le a szemeit. – Csak nekem nem jutott még eszembe, hogy akár össze is költözhetnénk, de végül is, miért ne? – mosolygott fel rám.

- Vagy berendezhetek magamnak én is egy szobát, ezt pedig te rendezed be magadnak, és akkor lehetünk változatosak is – gondolkoztam hangosan.

A francba, miket beszélek? Éppen az imént mondta, hogy örömmel összeköltözik velem, én meg győzködöm, hogy nem muszáj? Dehogynem muszáj, sőt kötelező, mert ez a nő kell nekem.

- Öhm… persze, ahogy gondolod, úgy is jó lesz – biccentett csendesen.

- Jaj, te jó ég. Majd én segítek, mindketten össze akartok költözni, de egyikőtök se biztos eléggé a másikban, hogy konkrét legyen, úgyhogy, ha engem kérdeztek, akkor az a ti szobátok. Carlisle úgyis szeretne egy saját dolgozószobát – kiabált át nekünk Edward.

- Szájhős, majd megnézlek, hogy milyen leszel, hogyha megtalálod a párodat. Remélem, hogy ilyen konkrét, és bátor leszel akkor is – kiáltottam neki szem forgatva.

- Én lépéselőnyben leszek, mert tudni fogom, hogy mit akar a lány a képességemnek hála – szólt vissza magabiztosan.

- Te kis csaló – fintorodtam el. – Abban mi az izgalom?

- Nem kell állandóan az izgalom – válaszolta Edward.

- Öcsém, komolyan mondom, sivár az életed – sóhajtottam fel szörnyülködve.

- Ne törődj vele, mindig is ilyen volt – legyintett Rosalie. – Bosszantó, és általában búval bélelt, de legalább törődik a családjával. Ez mindenképpen mellette szól.

- Köszi, olyan ritkán bókolsz nekem, Rose, hogy amikor megteszed, akkor szinte belepirulok a megnyilvánulásba, persze csak képletesen szólva – lépett be Edward az ajtón. – Egyébként tényleg jól fest ez a szoba.

- A tiéd milyen? – kérdeztem kíváncsian.

- Nézd meg – indult kifelé, én pedig követtem. A sarokszobát választotta, ahogy az előző háznál is az volt az övé.

- Egész jó kis legénylak – mondtam elismerően.

A szoba két fala csakis ablakból állt, a másik két falon pedig még semmi nem volt. Bár, ahogy elképzelem, a szoba sarkába kerül a lemezgyűjtemény. Lesz egy szekrény a ruháknak, és sok polc a könyveknek, valamint a kanapé a szoba közepén, és ennyi. Nem szokta túlzásba vinni Edward a rendezkedést, hogyha engem kérdez, bár vannak emberek, akik az állandóságot kedvelik. Én személy szerint a káosz mellett vagyok, mert amíg egy szobában nincs pedáns rend, addig látszik, hogy valaki él is benne.

- Köszi – biccentett. – A szokásos módon fogom berendezni a szobát. Mindennek meglesz a maga helye. Csak egy kicsivel nagyobb, mint az előző szobám, úgyhogy nem lesz szükség átalakításokra és új bútorokra se nagyon. Csak néhány szükséges holmira még esetleg.

- Jól hangzik, bár szerintem beszerezhetnél végre egy ágyat – állapítottam meg.

- Emmett, én nem te vagyok – morgott rám.

- Az ágyat nem csak arra tudnád hasznosítani, amire való – forgattam meg a szemeimet. – Például el is tudsz rajta dőlni, és úgy olvasni, vagy akár, na jó, vendéget is fogadhatnál néha. De például henyélhetnél is, csupán célok nélkül, ami szintén jó móka. Ki kéne próbálnod.

- Oké, majd átgondolom – bólintott rá.

Aha, ezt a kifejezést már kiismertem rövid idő alatt is. Ez a „jól van bátyus, lökd csak a dumát, de úgysem lesz az, amit a mondasz” típusú megnyilvánulás. Sebaj, egyszer rá fog jönni, hogy mi a jó neki.

- Emmett, gyere vissza, kérdezni akarok valamit – hallottam meg Rose hangját a szobánkból. Hm… szobánk. Milyen nagyszerűen hangzik. Már alig várom, hogy berendezkedjünk.

- Mit szeretnél? – kérdeztem kíváncsian, amint beléptem a szobába.

- Itt a baloldalon van egy szép nagy rejtett gardrób – pislogott rám ártatlanul.

- Oké, akkor tiéd a baloldal, nekem elég lesz egy szekrény a jobb oldalon – csóváltam meg a fejem mosolyogva.

- Köszönöm – ugrott a nyakamba boldogan. Majd gyors csókot nyomott a számra, azután pedig izgatottan kezdett méricskélni a szobában. – Akkor mindjárt el is kezdem felmérni, hogy mire van még szükségünk. Szekrényen kívül szeretnél még valamit?

- Esetleg egy nagyon is méretes franciaágyat kettőnknek – húzkodtam a szemöldököm.

- Igen, ezt sejtettem – bólintott rá kimérten.

- Hé, tudod, hogy türelmesen kivárom, amíg úgy nem érzed, hogy készen vagy úgy megosztani velem az ágyunkat is – termettem előtte, és végigsimítottam az arcán.

- Igen, tudom – bólintott rá lassan. – Csak eszembe jutott, hogy egy fürdőszobánk is van, nem csak egy szobánk – harapott az ajkába.

- Azt is tudjuk felváltva használni, és odabent is fel tudod venni a másik ruhádat – csóváltam meg a fejem. Mindent úgy fel tud fújni, mintha ezek az apróságok hatalmas méretű problémákat rejtenének.

- Igaz – egyezett bele. – Akkor beszéljük át a falszínt – ajánlotta a lehetőséget.

- Nem tudom. Inkább rád bízom, csak a rózsaszínt és árnyalatait mellőzük, ha lehet róla szó – kértem mosolyogva. – Lehetne valami olyan árnyalat, ami nem is túl nőies, és nem is túl férfias. A kettő között.

- Hogy állsz a napsárgával? – kérdezte kíváncsian.

- Hm… azt hiszem, hogy az jó lesz – egyeztem bele.

Végül is az simán elmegy mindkettőnknek, ráadásul kellemes árnyalat. A saját házunkban a nappalinknak volt ez a színe. Ehhez a színhez mennek a világosabb tölgy bútorok, amihez értek is egy kicsit. Amíg elmennek vásárolni, addig meglepem Rose-t valamivel. Láttam még nem messze néhány tölgyet az erdőben. Majd az egyiket egy icipicit megcsonkítom…



(Carlisle szemszöge)



Miután a gyerekek kiegyeztek, hogy melyik szobát ki, vagy legnagyobb meglepetésemre kik fogják elfoglalni, mi is bementünk a házba szerelmemmel.

- Szerinted jó ötlet, hogy máris összeköltöznek? – böktem a fejemmel az emelet felé.

- Fiatalok, hadd éljenek – legyintett Esme.

- Nem is ezzel van a gond. Csak tudod, Rose eléggé szeszélyes természet, ezért vagyok meglepve – állapítottam meg.

- Szeszélyesnek szeszélyes, de nem lesz semmi baj. Majd ha összevesznek, akkor Emmett ellesz a nappaliban a kanapén – legyintett Esme.

- Még mindig nem csak ez a gondom – folytattam tovább az aggodalmaskodást.

- Hanem mi? Akkor beszéljünk nyíltan, drágám, mert sajnos nem értelek – mosolygott rám szerelmem lágyan.

- Rosalie-t azért csak megerőszakolták, és két közös este után máris összeköltözik Emmettel. Ez lehet valamiféle hirtelen indítatás is, vagy a sokkhatás levezetése, vagy…

- Drágám, css… - tette a szám elé a kezét. – Te is pontosan tudod, hogy ez szerelem. Látszik rajtuk. Rose-nak pedig nem lesz semmi baja. Én kettejük közül Emmettet félteném jobban. Egyszerűen csak tetszenek egymásnak. Ráadásul tudod, hogy Rosalie sokkal jobban van, amióta Emmett is velünk van, úgyhogy ne izgulj, és főleg ne elemezd, mert tudod, hogy arra ugrik.

- Te egy kicsit sem vagy ideges emiatt? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel.

- Dehogynem, de amíg boldogok, addig nem szólok bele a dolgokba, majd akkor közbelépünk, hogyha valami baj lesz közöttük – ültetett le kedvesem egy székre. Majd apró kezeivel megmarkolta a vállamat. – Lazíts, túl feszült vagy mostanában – lazította meg a nyakkendőmet. Majd egy szempillantás alatt megszabadított az ingemtől is. Egy perccel később pedig egy pléd került elő, amit szerelmem a padlóra terített. – Hasra – mondta szigorúan a pokróc felé bökve.

- Igenis, asszonyom – kuncogtam fel.

Majd engedelmesen elterültem a hasamon, és kényelmesen elhelyezkedtem. Esme egy pillanattal később már a derekamon is ült, és kellemes hátmasszázsba kezdett, aminek sosem tudtam ellenállni. Elképesztően jól masszírozott. Nem tudom, hogy hol tett szert ilyen tapasztalatokra, de szabadalmaztatni kéne a tudását, mert ez egyszerűen fantasztikus.

- Szóval, arra gondoltam, hogy itt lehetne az ágyunk – szólalt meg Esme nagyjából fél órával később.

- Részemről rendben – egyeztem bele azonnal. – A berendezést megint rád bízom, mert te egy igazi őstehetség vagy. Na és nem csak a lakberendezésben, hanem a masszírozásban is te vagy az én istennőm.

- Csakugyan? – fordított hirtelen magával szemben. – Na és még miben vagyok verhetetlen? – simított végig a mellkasomon.

- Drágám… kérdeznem kell valamit – kaptam el a kezét.

- Csak bátran – mosolygott rám. Miközben mélyen a szemembe nézett.

- Hogy vagy? – öleltem magamhoz, és végigsimítottam a hátán.

- Tökéletesen – vágta rá azonnal. – De miért kérdezed?

- Azért, mert tudom, hogy nem szeretsz költözködni, és most sokkal előbb el kellett költöznünk, mint ahogy szoktunk – fogtam két kezem közé az arcát.

- Tetszik nekem itt – simított végig az arcomon. – Ez a ház is szép, és itt is biztosan van árvaház és idősek otthona, ahol segíthetek. Ráadásul most a gyerekeink számára is ez a legjobb. Legalábbis Rose és Emmett számára biztosan. Edward pedig nagyon is alkalmazkodó természet. Hamar megszokja majd az új környezetét is.

- Igazad lehet. Túl sokat aggódom? – fintorodtam el.

- Törődsz a családoddal – mondta áhítattal. – Szerintem ilyen egy igazi férfi, aki imádja a szeretteit. Azt teszed, ami mindenkinek a legjobb, úgyhogy nincs semmi baj a túlzott törődéssel. Sőt, én kifejezetten imádom, hogy ennyire figyelsz ránk.

- Akkor jó, ha túlzásokba esnék, akkor nyugodtan fogj vissza – kuncogtam fel.

- Oh, vissza foglak, emiatt ne aggódj – kacsintott rám kihívóan. Majd lágy csókot lehelt az ajkaimra.

- Ki vagy te, és mit csináltál az én szerény, szégyenlős feleségemmel? – gördültem fölé egy szempillantás alatt.

- Azt hiszem, hogy a szégyenlősségem valahol a sátorban maradt – sóhajtott fel szörnyülködve.

- Hála az égnek – válaszoltam boldogan. – Bár tény, hogy elragadó voltál, ahogy a lepedő alatt kígyózó mozgással öltözködtél eddig reggelente, de azért nem fogok panaszkodni, ha mostantól mindig végignézhetem azt a csodát, amint magadra öltöd az aznapi ruhádat.

- Azt hiszem, hogy mostantól külön neked fogok parádézni reggelente, de most irány a kórház. El ne késsen, főorvos úr – koppintott az orromra.

- Az nem lenne szerencsés – sóhajtottam fel.

- Nem bizony – rázta meg a fejét kedvesem.

- Elbírsz a három jómadárral? – kérdeztem kissé aggódva.

- Menni fog, erős nő vagyok, és vaskezű anya – húzta ki magát büszkén.

- Ezt most majdnem elhittem, mármint a mondanivaló első része persze igaz, de a második fele inkább csak aranyos próbálkozás volt – nevettem fel.

- Nem lesz semmi gond. Edward és Emmett itthon marad, Rose és én pedig elmegyünk vásárolni. Mire pedig a szállítók megérkeznek, elintézem, hogy Emmett ne legyen itthon. Majd elmennek addig vadászni, vagy csak körbenézni – mondta határozottan.

- Rendben, akkor megyek, de ha bármi gond van, akkor tudod, hogy hol találsz meg – simítottam végig az arcán. Majd még egy csókot leheltem az ajkaira. Azután pedig felkeltem, hogy felvegyek egy tiszta inget, és nadrágot. – Drágám, nem tudod, hogy hol… - kezdtem bele, de a következő pillanatban már egy világoskék ing, és egy fekete nadrág volt előttem. – Köszönöm – mosolyodtam el.

- Nincs mit, drágám – segítette fel rám az inget. Majd egy szempillantás alatt begombolta rajtam. Én pedig gyorsan felhúztam a nadrágomat.

- Este hatra itthon leszek, legkésőbb, rendben? – öleltem magamhoz még egyszer.

- Persze, várni fogunk – kaptam még egy édes csókot. Majd gyönyörű feleségem elengedett, én pedig útnak indultam a város felé. Lemerem fogadni, hogy mire hazaérek már minden készen lesz, és be is lesz rendezve az egész ház. Esme lakberendezési kérdésekben nem ismer tréfát, úgyhogy kétségem sincs afelől, hogy tökéletes lesz az új otthonunk is.