Történet szerelemről és családról - 77. fejezet

Éjszakai kiruccanás



SZIASZTOK! AZT HISZEM, HOGY ERRE A FEJIRE MÁR SOKAN VÁRTATOK. NOS, AZT HISZEM, HOGY MEGÉRTE A SOK MUNKÁT, MERT SIKERÜLT IGENCSAK SZENVEDÉLYES FEJIT ÍRNOM NEKTEK. SZÓVAL ERŐTELJESEN 18+, CSAK SAJÁT FELELŐSSÉGRE. PUSZI, DRUSILLA


(Carlisle szemszöge)



Nevetve futottam Esme után, mint valami hormontúltengett tinédzser, akivel éppen incselkedik a szerelme. Mennyit láttam ilyesmit, amikor még egyedül voltam. A párok üldözték egymást az erdőben, és boldogan kacarásztak közben. Mennyit vágytam rá évszázadokon át, hogy egyszer majd én is játszhassak a kedvesemmel, és szerethessem. Sosem voltam irigy természet, de azokat igenis mindig irigyeltem, akik boldogan, és rajongással ölelhették magukhoz a szeretett nőt. Pontosan olyan nőre vágytam mindig is, mint Esme. Mi sem bizonyítaná jobban, hogy nem veszett el a lelkem, mint az a tény, hogy nekem ajándékozták őt. Ha ekkora jutalmat érdemeltem ki, akkor annyira nem lehetek rossz lélek.

- Úgysem fogsz meg – kuncogott szerelmem a hátam mögül, és hirtelen egy teljesen másik irányba fordult, és arra szaladt tovább.

Hogyan került mögém? Hiszen az illata egész végig más irányba terelt. Oh, a kis hamis. Összevissza hagyott nyomokat az erdőben, amíg én a kádat szereltem, azért van mindenhol az ő édes aromája az orromban. Hát, ha tényleg nagyon szeretne játszani, akkor én készséggel megadom neki a lehetőséget. A végén úgyis hagyja magát elkapni, hiszen pontosan úgy vágyik rám, mint én őrá.

- Rossz kislány – mordultam fel szelíden, amikor megint incselkedve kifordult a karjaim elől.

- Ma éjjel meg kell dolgoznod értem – szaladt el megint egy másik irányba.

- Ha elkaplak, akkor lesz, ne mulass – álltam meg nevetve.

Majd behunytam a szemeimet, és erősen koncentrálni kezdtem, mintha vadásznék. Csak ezúttal a szerelmem volt a célpont, akit el kellett csípni.

- Ha elkapsz, akkor azt teszel velem, amit csak akarsz – csilingelte szerelmem.

- Vigyázz, hogy mit ígérsz – csóváltam meg a fejem. Sosem tennék olyasmit, amivel kapcsolatban nem lennék benne biztos, hogy ő is akarja. Bármennyire is vágynék rá.

- Ez egy teljesen komoly ajánlat volt – jelent meg tőlem nagyjából tíz méterre abban a gyönyörű régimódi fűzőben, amit nemrégen pedzegetett, hogy szeretne benne szerepjátékot játszani.

- Hűha – villantak meg a szemeim. – Egyszerűen gyönyörű vagy, édesem – ámultam el. A fűző tökéletesen kiemelte Esme karcsú, formás alakját, és csodálatos telt kebleit. A szoknyája az egyik oldalon egészen a földig lógott, míg a másik oldalán fel volt kötözve egészen combközépig, hogy az egyik formás lába kivillanjon minden egyes mozdulatnál, ezzel sejtelmességet kölcsönözve kecses mozgásának. Gyönyörű, gesztenyeszínű haja pedig lágyan omlott le a vállán.

- Köszönöm, te sem panaszkodhatsz – kacsintott rám. Esme rám kacsintott? Most pajkos kislányt játszik?

- Mit csinálsz? – húztam fel a szemöldököm.

- Na de, uram, azt hittem, hogy minden vágya az, hogy játsszon velem egy kicsit – kuncogott fel.

- Nem tagadom, hogy így vagy, asszonyom – szálltam be a játékba.

- Kisasszony – vágta rá azonnal.

- Oh, elnézést kérek, kisasszony – javítottam ki magam azonnal. – Szabad megtudnom a becses nevét? – kérdeztem, mire kedvesem arcáról lefagyott a mosoly, és heves gondolkozásba kezdett.

- Talán még a nevét is elfelejtette hirtelen? – mosolyodtam el gonoszan.

- Nem, a nevem mindig attól függ, hogy éppen hogyan szeretnének szólítani – rántotta meg a vállát hetykén. Szép hárítás, igazán szép. Pedig azt hittem, hogy most megfogtam, de a jelek szerint mégsem.

- Na és, ha én az igazi nevén szeretném szólítani a kisasszonyt? – kérdeztem kíváncsian.

- Akkor azt is megteheti – termett előttem, és kihívóan végigsimított a mellkasomon. – Vagy szólíthat kedvesemnek, szerelmemnek, vagy akár Esmének is. A második nevem pedig Anne, ha az tetszene jobban az úrnak.

- Mind a négy lehetőség igen csábító – fontam a dereka köré a karjaimat.

- Csábító, hogyha tud követni a meglepetés helyszínéig – csusszant ki megint a karjaim közül, és ismét futásnak eredt.

- Mit csináltál, kicsim? – kiáltottam utána.

- Meglátod, hogyha tudsz odáig követni – kacagott fel. Hm… még sosem volt ilyen kis pajzán, de ez határozottan tetszik.

- Gonosz volt téves nyomokat hagyni szét az erdőben – mondtam határozottan. Így sokkal nehezebb lekövetni, mint egyébként lenne.

- A szép dolgokért meg kell dolgozni, uram – jött azonnal a válasz.

- Ezzel a ténnyel nem tudok vitatkozni – sóhajtottam fel.

Bár Esméért bármit hajlandó lennék megtenni, az, hogy éppen üldöznöm kell őt kifejezette üdítő tevékenység. Egyébként is nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy mit forgat abban a csinos kis fejében, mert, hogy készült valamivel az elképesztően vadító ruhán kívül is, az egészen biztos. Csak azt nem tudom, hogy mi lehet a meglepetés, de végül is, hamarosan meg fogom tudni, hogy mi az a titok, amiért az erdőnek egészen a mélyére jövünk, vagy nem is biztos, hogy az erdőben van, mert lassan már félúton járunk a vége felé.

- Mindjárt ott vagyunk, és ha nem kap el, akkor erről a szép éjszakáról bizony lemarad, uram – nevetett Esme.

- Majd adok én önnek, kisasszony – kapcsoltam gyorsabb tempóra.

Nem sokkal később pedig elkaptam kacagva menekülő szerelmemet. A látványtól pedig, ami elém tárult, egyszerűen megszólalni sem tudtam. Egy takaros kis ház állt az erdő szélén. Apró volt, de nagyon szép, pontosan olyan, ahová el lehet vonulni egy kis időre egyedül, vagy kettesben, hogyha szeretne valaki.

- A miénk – nézett rám Esme csillogó szemekkel.

- Honnan tudtad meg, hogy ez a kis házikó itt áll? – kérdeztem kíváncsian.

- A nagyház tulajdonosáé volt, amint megvettünk. Amikor megbeszéltem vele a részleteket, akkor kérdezte, hogy nem szeretném-e megvenni ezt a kis házikót is hozzá. Én pedig úgy döntöttem, hogy jó lesz nekünk.

- Azt hiszem, hogy ez egy nagyon jó döntés volt, kisasszony – tértem vissza a játékunkhoz. Majd egy határozott mozdulattal a karjaimba emeltem szerelmemet.

- Itt tölthetjük az éjszakát, uram, ha van kedve – mondta kihívóan.

- Ami azt illeti éppen kérni akartam – csókoltam meg szenvedélyesen.

Majd nagy nehezen megtalálva a kilincset berontottam édes terhemmel a faházba. Körülnézni sem volt időm, és az ingem már repült is a legközelebbi bútor felé, a nadrágom pedig egy szempillantás alatt a bokámnál landolt, az alsómmal együtt. Kedvesem pedig hevesen hozzám igazította magát, és azonnal magába fogadott. Nem tudtam mire vélni ezt a hirtelen jött hevességet, de nem is tettem szóvá, mert éppen mással voltam elfoglalva. Úgyhogy szerelmemet csak egy határozott mozdulattal a falhoz nyomtam, majd lábait a derekam köré tekerve meg is tartottam, hogy ne kelljen lábujjhegyen ágaskodnia, és felvettem a heves ritmust, amit diktált. Néhány mozdulattal később pedig egyszerre kiáltottunk fel a gyönyör mámorában. Talán még sosem voltunk ennyire gyorsak, és hevesek, de ennek az élménynek is megvoltak az előnyei. A teljes bizalom egyértelmű jele volt Esme heves, és gyors támadása. Azt jelenti, hogy többé akkor sem fog egy kicsit sem megijedni, ha esetleg valamivel hevesebben kívánom meg, mint általában. Bár ennél jobban már nem lehet vágyni egy nőre, legalábbis ez a meggyőződésem. Miután egy kicsit visszanyertem a józan eszem, Esmével a karomban indultam el az ágy felé, és kényelmesen elhelyezkedtem rajta, míg szerelmem azonnal a mellkasomhoz simulva karolta át a derekamat, viszont makacsul nem nézett rám, amit nem tudtam mire vélni.

- Elég ügyetlen próbálkozás volt, igaz? – motyogta nem sokkal később.

- Mire gondolsz? – kerekedtek ki a szemeim. Én inkább a vad, heves, szenvedélyes, elképesztő jelzőket használtam volna. Ráadásul szerintem elképesztő volt ez az egész kis játék.

- Erre a szerepjátékos kísérletre – pislogott fel rám zavarban. Volt egy olyan érzésem, hogy el is pirulna, ha még képes volna rá. – Nem voltam túl felkészült, és ügyes. Semmi pillanat alatt zavarba hoztál, amikor megkérdezted a nevem. Nem készültem álnévvel, és hirtelen nem jutott eszembe semmi, csak a saját nevem, ami elég gyenge kísérlet az én olvasatomban.

- Azt hiszem, hogy ez az egész, egy fantasztikus első kísérlet volt, ha engem kérdez a kisasszony – simítottam végig a vállán. – Talán csak annyi volt a baj, hogy túl kevés ruha került le kegyedről. Sőt, egy árva ruhadarab sem lett a padló, vagy a szék vendége.

- Önön is rajta maradt a nadrágja – kuncogott fel.

- Igen, de csak a cipőm miatt, ami nem hagyta, hogy kilépjek belőle – vágtam rá azonnal.

- Szóval, tetszett a játék? – villant rám a tekintete.

- El se tudod képzelni, hogy mennyire – nyomtam gyors puszit az ajkaira. – Főleg a vége, és az üldözés része, tehát tulajdonképpen az egészet imádtam – cirógattam meg megint a vállát.

- Nekem is tetszett, főleg, hogy életemben először jártam túl az eszeden a hamis illatnyomokkal – húzta ki magát büszkén.

- Valóban nagyon ügyes gondolat volt, de azért elkaptalak – mondtam elégedetten.

- Csak azért, mert hagytam magam elkapni – nézett rám komolyan. Édes volt, ahogy felhúzta a kis pisze orrát.

- Ez is bizonyítja, hogy milyen ellenállhatatlan és jó férj vagyok – incselkedtem vele.

- Ha ilyen elbizakodott vagy, akkor legközelebb talán nehezebb préda leszek – mondta tetetett morcossággal.

- Hm… préda? – mosolyodtam el. – Tudod, egyes lények nagyon lassan cserkészik be az áldozatot, viszont, hogyha megvan, akkor is csak finoman és komótosan teszik az áldozatukká – fordítottam a hátára.

Majd fölé gördültem, és a hajába túrva finoman hátrahúztam a fejét, hogy a célba vehessem az érzékeny nyakát. Mindig is imádta, amikor a nyakát kényeztettem, főleg a kis gödröcskét a nyaka és a kulcscsontja közti találkozásnál.

- Akkor most te vagy a vad, én pedig az áldozat, aki észre sem veszi, hogy igába hajtják? – kérdezte miközben élvezettel túrt bele a hajamba.

- Ez a tervem – motyogtam a füle mögötti puha bőrnek. – Mit gondolsz, van esélyem?

- Csak akkor tudhatjuk meg, ha próbálkozol, hátha sikerül – hajtotta hátra még jobban a fejét, hogy teljesen hozzáférhessek.

- Majd nagyon igyekszem – mondtam komolyan.

Majd nyelvemmel elindultam a két keble közötti völgyecske felé, miközben türelmesen bontogattam rajta a feszes fűzőt, amit legszívesebben eltéptem volna jelen pillanatban, de mi nem vagyunk azok a rombolós fajták, ha ruháról van szó. Habár volt már rá példa, de akkor miben jönne haza kedvesem? Egyébként is, ezt a darabot, még sokszor szeretném rajta látni. Ráadásul azt kell, hogy mondjam, hogy mostantól komolyan áldani fogom az elől is befűzhető darabokat, így sokkal egyszerűbb kibontogatni, mint amikor szerelmem hátán van a zsinórja.

- Jó úton haladsz – sóhajtott fel, amikor a fűzőt és a felsőt is egyszerre csúsztattam le róla.

Majd a kis gombocskát a keble közepén finoman a fogaim közé csippentettem, és ingerelni kezdtem. Esme szinte azonnal megvonaglott az érintéstől, és kezeivel a vállamba markolva próbálta egy helyben tartani magát. Imádtam azt a halk nyöszörgő hangot, ami ilyenkor feltört kedvesem torkából, és halk elfojtott sikolyait, amellyel tetszését fejezte ki a kényeztetés iránt, de eszemben sem volt nem megízlelni őt mindenhol, ezért ajkaimmal lassan a másik keble felé vettem az irányt, hogy azt a gyönyörű halmot is kitűntethessem a megérdemelt figyelemmel. Már a köldökénél jártam az ajkaimmal, és nedves köröket hagytam körülötte, amikor elkezdtem meglazítani a szoknyáját, hogy attól is megszabadíthassam. Az anyag gyorsan és engedelmesen adta meg magát, szerelmem pedig kissé megemelte a csípőjét, hogy megkönnyítse a dolgomat. A szoknyának menni kellett, viszont a bugyit eszem ágában sem volt levenni róla. Az imént is hatalmas izgalommal töltött el, ahogy csak félrehúzta, de nem vette le. Volt valami elsőalkalmas bája az egész helyzetnek. Nem tudom pontosan, hogy miért, de felizgatott a tudat, hogy rajta marad a fehérnemű, és csak félre fogom húzni az útból az apró anyagot. Szerettem volna, ha a mai éjszakánk különleges, és újdonságokkal teli lenne, ezért miután félrecsúsztattam a fekete csipkét szerelmem legérzékenyebb pontjáról először finoman megsimogattam, és apró köröket írtam le rajta, amik nagyon jól szoktak esni kedvesemnek. Majd egyik ujjamat lassan elmerítettem kívánatos testében, míg ajkaimmal rátaláltam az apró pontocskára, ami fokozta a gyönyört csodálatos feleségem testében. Kínzóan lassan mozgattam ujjamat, és nyelvemet, hogy minél jobban elnyújtsam számára a percet. Azt akartam, hogy minél lassabban érje el a gyönyör kapuit, mert akkor annál nagyobb lesz az élvezet, ami ott vár rá.

- Carlisle, kérlek – markolt Esme az ágykeretbe, hogy megkapaszkodhasson valamiben.

- Nem-nem – motyogtam felpillantva rá egy pillanatra. – Nem fogok kegyelmezni – mondtam határozottan. Majd visszatértem az előző tevékenységemhez, hogy el ne vesszen a pillanat, amire szerelmem már oly nagyon vágyott.

- Ezt még kamatostul fogod visszakapni – nyöszörögte, majd a teste vonaglani kezdett. Néhány pillanattal később pedig kéjesen sikoltozni kezdett, miközben elérte a beteljesedést. Boldog mosollyal az arcomon figyeltem pihegő kedvesemet, aki behunyt szemmel lovagolt a gyönyör hullámain. Mellé feküdtem, és finoman cirógattam, amíg ki nem nyitotta a szemét.

- Jó volt? – simogattam meg az arcát.

- Az nem kifejezés – mosolygott rám kissé még zihálva. – Most viszont te jössz – simított végig a mellkasomon, egészen addig, amíg el nem kaptam a kezét.

- Bizony, hogy én jövök – gördültem fölé. – Persze, csak ha nem fárasztottalak ki túlzottan.

- Azt hiszem, hogy még nem vagyok annyira fáradt, hogy visszautasítanám az ajánlatot – markolt a fenekembe, ami eléggé váratlan mozdulat volt, de határozottan tetszett a helyzet.

- Ez esetben, messze még a reggel – mosolyodtam el.

Majd egy lágyan magamévá tettem kedvesemet. Aki egy hirtelen mozdulattal fölém gördült, hogy lassú ringatózásba kezdjen. Az utóbbi időben a jelek szerint nagyon is kedvére való ez a póz az én legnagyobb örömömre is, mivel imádom nézni a tökéletes idomait szeretkezés közben. Egyszerűen ellenállhatatlan, ahogy dús keblei a mozgásával megfelelő ütemben hullámzanak, ahogy a csípője az enyémnek feszül, és ahogy kezeivel a mellkasomon támaszkodik.

- Annyira szép vagy – simítottam végig a nyakán át, egészen a derekáig. Majd kezeimet melleire simítva finoman masszírozni kezdtem, hogy fokozhassam az élvezetét. Mire egy kicsit gyorsabb tempóra váltott. Majd, mintha csak észbekapott volna megint lelassította a tempót. – Most te vagy kegyetlen – ragadtam meg a csípőjét, hátha gyorsíthatok egy kicsit a mozgásán.

- Mondtam, hogy még vissza fogod kapni, most én nem kegyelmezek – mosolyodott el egy pillanatra.

Majd megragadta a kezeimet, és felhúzott magához. Azonnal kezeim közé fogtam az arcát, és lágyan csókolni kezdtem, azután pedig egyre hevesebben, egészen addig, amíg bebocsátást nem engedett az ajkai között. Amint a nyelvem elérte az övét mindketten elégedetten sóhajtottunk fel. Hogy feleségem eszét vesztve kezdje el ringatni magát gyorsabb ritmusban a legnagyobb örömömre. A kezeimet az arcáról kiindulva lecsúsztattam a derekára, majd finoman feneke alá nyúlva segítettem neki a mozgásban. Esme megint lassítani próbált néhány mozdulat után, de ezúttal nem hagytam neki. Szorosan magamhoz öleltem, majd hátradőltem, és egy gyors mozdulattal fölé gördültem.

- Hé – szakadt el az ajkaimtól panaszosan. – Csak akkor vagy türelmes, ha engem kínzol?

- Sajnálom, legközelebb alávetem magam minden egyes kínzó módszerednek. Esküszöm – hallgatattam el egy csókkal. Majd még hevesebb mozgásba kezdtem, és néhány órának tűnő perc után ismét elért minket a beteljesülés. Vámpír létemre szinte fáradtan hanyatlottam kedvesemre, miközben ott simogattam, ahol csak elértem, ahogy ő is engem. – Szeretem az ilyen éjszakákat – csókoltam bele a nyakába.

- Akárcsak én – túrt bele a hajamba, hogy gyengéden maga felé fordítsa az arcomat. – Iktassunk be néha egy kis kiruccanást ide – harapott az ajkába.

- Igen, szerintem is – egyeztem bele azonnal. Majd legördültem kedvesemről, és a mellkasomra húztam.

- Mennyire normális az, hogy szinte már fáradtnak érzem magam? – emelte fel a fejét hirtelen, hogy a szemembe nézzen. – Mi a diagnózisod a helyzetemre?

- Az, hogy kellőképpen kifárasztottam a kedvesemet – villantak meg a szemeim.

- Azt hiszi, uram? – kérdezte pajkosan. Ajaj, visszatért az este eleji kis fény a szemeibe. Ez jelen helyzetben csak jót jelenthet.

- Talán nem így van, kisasszony? – rántottam magamra.

- Az csakis öntől függ – rántotta meg a vállát nemtörődöm módon.

- Mitől is? – kérdeztem döbbenten.

- Hogy annyira fáradt-e, hogy ma már ebből nem lesz semmi, vagy… - hagyta félbe a mondatot.

- Vagy – tepertem le az ágyra, és a karjait a feje fölé szorítva ismét a combjai közé helyezkedtem. – Nagyon pimasz lettél a kis játékunk ürügyén – mosolyogtam rá.

- Nem értem, hogy miről beszél, uram – sóhajtott fel értetlenül.

- Maga egy hihetetlen nő, kisasszony – csóváltam meg a fejem.

- A nevem, Jersey – kacsintott rám. – Azt hiszem, hogy egy ilyen éjszaka után legalább a nevem megtudhatja – harapott az ajkába.

- Elképesztő vagy – simítottam végig a gesztenyebarna tincsein.

- Igyekszem – kuncogott fel. Majd elhallgatatott egy csókkal…