Ha a lélek összeforr - 56. fejezet

Túllépni a depresszión

(Edward szemszöge)

Már egy ideje itthon vagyunk Renesmee-vel. Pontosabban négy napja értünk haza Denaliból. Miután mindent tisztáztunk Eleazarral megegyeztünk, hogy nem mondjuk el a lányoknak a dolgot. Elég, ha mit tudjuk, hogy miért kellett Nessie-t sürgősen eltávolítani. Hazafelé találkoztunk Aróval és embereivel, akik „véletlenül” arra jártak. Éppen csak azért, hogy Aro így pár nap távlatából megbizonyosodjon róla, hogy Bella biztosan megölte Seth-tet és Sonját. Legszívesebben széttéptem volna, de mivel Renesmee is velem volt, csak békésen odanyújtottam a kezem, hogy láthassa, hogy feleségem teljes mértékben össze van törve a történtek miatt. Miután megkapta, amit akart hála az égnek Olaszország felé vették az irányt. Ezt pedig Bella elől titkoltuk el. Szerencsére kislányom is megértette, hogy mennyire nem kell erről tudnia az édesanyjának.

Amikor hazaértünk Bella arca azonnal felragyogott. A karjaiba kapta Nessie-t és szorosan magához ölelte. Percekig nem lehetett másnak hozzáérni a lányunkhoz, majd azért megengedte, hogy a többiek is magukhoz szoríthassák a család kincsét. Kedvesem fokozatosan javul Jasper szerint, de az érzelmi kitörései néha még mindig rosszabbak, mint amilyenek, akkor voltak, amikor terhes volt. Hihetetlen, hogy bizonyos emberi jellemzőket mennyire megtartott. Ez igazán nem jellemző a mi fajunkra. Nem lehetett Bella minden tulajdonsága domináns, ő mégis mindent áthozott új életébe, kivéve a kétbalkezességet, ami bevallom, hogy néha kicsit még nekem is hiányzik. Hát még Emmettnek. Sajnos, Bella lelkiismerete nem nyugszik túl gyorsan. Próbáltam vele beszélni erről, de mindig azt mondta, hogy „Bagoly mondja, verébnek”, mondjuk ebben tagadhatatlanul igaza van, hiszen mindig is én voltam a család önmarcangoló részlege. Azért nagyon remélem, hogy Bella egy kicsit jobb nálam még ebben is, mert az ő lelkének nem szabad szenvednie. Nem nézett a szemembe, amióta megtörtént és ez eléggé aggasztó. Nagyon szégyellheti magát.

Jasper mesélte, hogy amíg nem voltam itthon és elaltatta kedvesemet, ugyanúgy motyogott álmában, mint régen. Először az én nevemet motyogta, mint mindig, és az arca nyugodt volt, de utána Seth-hez beszélt álmában. Azt mondta neki, hogy nagyon sajnálja és, hogy menekülniük kell. Eléggé összevisszaságot álmodhatott, hiszen miután megmérgezte őket, hogyan is tudnának elmenekülni. Biztosan csak a vágyai keltek életre a nyugtatás alatt. Jasper nem is merte többször túlnyugtatni, mert Bella még álmában is képes volt szenvedni. Szerencsére miután felébredt, nem emlékezett rá. Mindenki nagyon aggódik érte. Ezért is találtuk ki Nessie-vel, hogy elvisszük őt ma ahhoz a kis barlangi tóhoz, ahol legutóbb kirándultunk. Jacob is velünk tart Renesmee kedvéért, bár abban nem vagyok teljesen biztos, hogy jelen esetben ez jó ötlet-e.

- Anyu, apu – hallottuk meg lányunk hangját korán reggel.
Még csak hat óra múlt, de ő már annyira izgatott, amiért megint fürödni megyünk. Imád úszni. Egyszer el kell vinnünk Esme szigetére, hogy élvezhesse a delfinek társaságát és a meleg tengert. Normális esetben ilyenkor kapkodunk magunkra valami ruhafélét Bellával, de amióta az a szörnyűség történt, azóta nincs miért sietnünk. Egész éjszaka csak fekszünk az ágyon miközben Bella rendszerint Rómeó és Júliát, vagy Üvöltő szeleket olvass. Hiába próbálom elterelni a figyelmét nem képes ellazulni és elfelejteni a bűntudatát. Pedig én már tényleg mindent megpróbáltam, de semmi nem használ. Még Jasper is próbált hatni kedvesem érzelmi állapotára, de mintha csak lepattanna róla. A lányok is hiába beszéltek vele. Carlisle szerint, ha nem jön rendbe, akkor a legjobb az lenne, hogyha idehívná egy régi barátját, aki pszichológus. Bár nem hiszem, hogy ez kiváltképpen segítene neki. Bár Jasper szerint is jót tenne a dolog Bellának. Fivérem pontosan úgy fogalmazott, hogy „az érzelmei úgy csaponganak, mint egy kis csitrinek”, gyakorlatilag fél másodperces szinten képes rá, hogy a földöntúli boldogság érzésétől eljusson a bűntudat mocsarának legmélyebb bugyraiba. Gondolataimból Renesmee kopogása szakított ki.
- Gyere csak, Kicsim – szóltam ki neki, mire Nessie azonnal berontott a szobába és közénk ugrott az ágyra, hogy mindkettőnket megöleljen és megpusziljon.
- Kész vagytok már? Én már összepakoltam a fürdőscuccomat és felöltöztem. Mehetünk reggelizni és indulhatunk is. Jake azt mondta, hogy visz megint a hátán – lelkesedett Renesmee, de Bella arca megrándult, ahogy lányunk kimondta Jake nevét.

Azóta sem beszélnek egymással. Jacob gondolataiból látom, hogy nem akarja bántani Bellát, de akármennyire is szeretne vele normálisan viselkedni azok után, hogy megölte a legjobb barátját és annak kedvesét nem képes rá, hogy minden úgy menjen, mint azelőtt. Ezért most nem is hibáztathatom Jacob-ot. Én sem repesek a kialakult helyzettől, de ismerve az indítékokat nem tudok haragudni Bellára. Egyértelműen azt tette, amit a legjobbnak vélt és valószínűleg bölcsen is cselekedett. Hihetetlen, hogy mennyire sokat számít, hogyha elveszítünk valakit. A család teljes letargiába esik. Mostanában nem sok jó hírt kapunk. Bár annak nagyon is örültünk, amikor megtudtuk, hogy Leah meddőségének vége. Már alig várja, hogy teherbe eshessen, és ezért Kevinnel mindent el is követnek. Uh, inkább nem is gondolok bele. Néha, amikor Leah jön a kezelésre Carlisle-hoz jobb lenne, hogy nem sikoltanának ennyire bizonyos gondolatai, mert azokat a képeket nem akarom látni. Eleget láttam a családom ehhez hasonló emlékképeit, amikor még nem tudtam kellőképpen irányítani a képességemet. Most már legalább csak akkor látom ezeket a gondolatokat, hogyha nincs más a közelemben és csak arra az illetőre tudok fókuszálni. Leah sem könnyű esett, mert ő is hol boldog és kiegyensúlyozott, aztán eszébe jut Seth és Sonja és akkor hirtelen átcsap minden gondolata a gyászba. Nem csodálom, hogy Jasper már nem nagyon bírja a megpróbáltatásokat.

- Hahó, hallotok engem egyáltalán? – bökött meg Renesmee és én visszatértem a gondolataimból.
- Bocsánat, igen hallak, Édesem – mosolyogtam rá.
- Remek, ugyanis anyu már megint máshol jár. Csak szorít magához és így megint nem fogunk eljutni sehová. Szeretnék fürdeni menni. Légyszi – nézett rám könyörgőn. Én pedig Bellára kaptam a tekintetem.
- Bella? Szerelmem? – szólítottam meg.
- Tessék – nézett rám fájdalmasan, de azért Nessie-t legalább elengedte.
- Itt az ideje, hogy induljunk – mondtam neki és magamhoz öleltem.
- Én nem akarok menni – vágta rá azonnal.
- Miért nem? Ne csináld ezt, kérlek. Renesmee alig várta, hogy elinduljunk ma – mondtam kérlelőn, de Bella továbbra sem mozdult.
- Anyu, ne már, kérlek – csatlakozott Nessie is a meggyőzéshez.
- Kicsim, előre mennél? Jake már biztos a házban van és rád vár, hogy reggelizzetek – néztem kislányunkra, aki csak bólintott és már el is tűnt a szobából.
- Menj csak Renesmee után, Edward. – mondta egy félmosolyt megeresztve, de láttam rajta, hogy ez nem volt őszinte mosoly. – Én inkább itthon maradok. Nem ártana kitakarítani Renesmee szobáját és bevásárolni, hogy legyen mit ennie.
- Ez most csak kifogás. A szobát kitakarítani két perc, bevásárolni, pedig még vagy egy hónapig nem is kellene és ezt te is tudod – mondtam neki komolyan és magam felé fordítottam az arcát.

- Jó, akkor úgy mondom, hogy nem akarok Jake-kel találkozni. Nem vagyok képes a szemébe nézni, mert ott csak fájdalmat látok és csalódottságot – mondta keserűen és magára rántotta a takarót.
- Bella, Jacob nem utál téged. Soha nem is tudna utálni. Elveszítette a legjobb barátját, kérlek, ne várd el tőle, hogy repessen a boldogságtól, ha társaságba megy. Egyedül csak Renesmee képes egy kis életet lehelni belé, ahogy beléd is csak ő képes – mondtam csalódottan.
- Bocsáss meg, Edward. Nem akartalak ennyire elhanyagolni – mondta bűntudatosan. Jaj, ne, már megint kezdi, már rosszabb, mint én, ha ez lehetséges.
- Nem az a baj, Szerelmem, hogy mi mostanában nem…, az sokkal jobban aggaszt, hogy csak itt gubbasztasz. Élj egy picit a kedvemért, ha csak itt dagonyázol a bűntudatban, akkor soha nem fogsz kilábalni belőle. Emlékszel még, hogy mikor néztél utoljára a szemembe? – kérdeztem keserűen.
- Én… nem tudok. Sajnálom – mondta szomorúan és megint könnyek nélküli zokogásba kezdett.
- Miért nem tudsz? – kérdeztem idegesen. Hát ez nem lehet igaz. Sosem lábal ki ebből ameddig nem képes újra normálisan viselkedni.
- Nem akarom látni, hogy csalódtál bennem te is, Jake szemébe belenéztem véletlenül, és mit értem el? Láttam, hogy megvet – mondta sírva.
- Bella, ezt most azonnal befejezed. A bűntudat a családban az én reszortom! – kiabáltam kétségbeesetten. – Én hoztam ide őket, az én hibám, hogy ölnöd kellett. Most jobb?
- Nem, nem te adtad a kezembe a mérget – üvöltött rám. Ez az, ha alaposan feldühítem, akkor kizökken majd a letargiából. Még egy kicsit.
- De én értem el, hogy a Volturi meglátogasson téged – mondtam bűntudatosan. Talán ez bejön.
- Hagyd már ezt abba, most az egyszer az én hibám valami ne kezd el okolni magad – vicsorgott rám dühösen, és lelökött az ágyról, majd felpattant és széttörte a kanapét a szoba végében.
- Ez az, Kicsim. Add ki magadból – bíztattam tovább. Mire Bella kirontott a házból és nekiesett az erdőnek. Jó lesz ez. Végre kiadja minden dühét. Valószínűleg minden fa helyén Arót látja.

Leültem a házunk tövében és néztem, ahogy kedvesem rombol. Egészen jól csinálta, főleg ahhoz képest, hogy ez vámpír létének első dühkitörése. Még Emmett is megirigyelné. Állapítottam meg magamban, de a következő pillanatban már az egész család körém gyűlt, kivéve Jake-t és Nessie-t. Leültek mellém és elégedetten figyelték Bella őrjöngését. Kérdőn pillantottam Jasperre.
- Jó lesz – mosolygott rám bátyám. – Már egy kicsit jobban van érzelmileg.
- Egy kicsit jobban? – kérdezte Esme kissé félve. – Már széttörte a fél erdőt a ház körül. Mikor higgad le?
- Nem tudom – mondta Jasper határozottan. – De egyre jobban van. Végre levezeti a feszültséget. Hogy érted el, hogy tomboljon? – kérdezte tőlem.
- Végre sikerült felbosszantanom annyira, hogy elkezdje, és utána már nem tudott leállni.
- Remek – lelkendeztek a többiek is.
Együtt néztük Bella tombolását, amíg le nem higgadt, vagy ki nem fáradt, az már mindegy. Mindenesetre lerogyott egy fa tövébe és kimerülten zihált. Óvatosan odamentem és leültem mellé. A tekintetét hirtelen rám emelte, és elmosolyodott, majd a karjaimba omlott.
- Jobban vagy? – simogattam meg a hátát.
- Igen, sokkal jobban. Köszönöm – motyogta a mellkasomba. – Menjünk fürdeni? – kérdezte egy pillanattal később és rám nézett.
- Persze – mosolyogtam rá. Sikerült, sikerült, sikerült! Ujjongtam magamban. Végre kizökkent a depressziójából.
A következő pillanatban már a házban volt, gyorsan utána eredtem, de mire odaértem már egy megrakodott hátizsákkal a kezében állt kint az ajtó előtt útra készen. A többiek csak mosolyogva figyelték Bellát, ahogy én is, majd mindenki Jasperre sandított, aki elégedetten bólintott. Ezek szerint most már rendben lesz Bella, ez nagyon megnyugtató.
- Egy perc és mehetünk, Édes – mondtam vidáman és berohantam a házunkba. Néhány pillanat alatt összekészültem és már ott is voltam kedvesem mellett.
- Mehetünk? – nézett rám Bella.
- Persze – bólintottam, majd megfogtam a kezét és a többiekkel együtt a nagy ház felé kezdtünk rohanni. Mikor odaértünk láttuk, hogy Renesmee és Jacob már útra készen állnak. Kislányom ránk mosolygott és Jake is felénk pillantott, de erre Bella megint a földre szegezte a tekintetét. A fenébe, nem fogom hagyni, hogy Jacob elrontsa a nehezen kiharcolt néhány perces javulást. Forrongtam magamban.
- Edward? – hallottam meg Jake gondolatát. Mire döbbenten emeltem rá a tekintetem. – Magunkra hagynátok Bellával pár percre? Tisztáznunk kell a dolgokat. Szeretném, hogyha nem marcangolná magát – megleptek a szavai, de azért bólintottam és felkaptam Renesmee-t, hogy kettesben maradhassanak.
- Edward – nézett utánunk Bella ijedten.
- Nem lesz semmi baj – súgtam neki, majd fejemmel Jake felé böktem.

(Bella szemszöge)

Ijedten néztem Edward után. Most komolyan képes volt itt hagyni kettesben Jacobbal? Én erre még nem vagyok felkészülve. Nem akarom. Tudom, hogy utál engem és minden joga megvan hozzá. Na, jó talán nincs, de addig igenis van rá oka, ameddig nem tudja meg az igazat.
- Bella – szakított ki Jacob hangja a gondolataimból.
- Igen? – kérdeztem a földet bámulva.
- Nézz rám, kérlek – kérlelt gyengéden, de én csak megrázta a fejem.
A következő pillanatban előttem termet, és az álam alá nyúlva felemelte az arcomat, de még mindig nem akartam a szemébe nézni.
- Hé, Bells – mondta úgy, ahogy régen és erre már muszáj volt felkapnom a fejem. Már olyan rég szólított így.
Ahogy ránéztem elmosolyodott, és nekem is muszáj volt visszamosolyognom rá. A szemében még mindig láttam a fájdalmat, de dühöt már nem. Vagy csak most nem akartam látni.
- Mit szeretnél? – kérdeztem és el akartam fordítani a fejemet, de nem hagyta.
- Beszéljük meg – mondta és egy fa tövéhez húzott, hogy üljünk le.
- Nincs mit megbeszélni ezen, Jake – mondtam keserűen. Hogy akarja megbeszélni azt, hogy kivégeztem a legjobb barátját. Legalábbis elméletileg.
- De van. Nem akarom, hogy azt hidd, hogy gyűlöllek – mondta határozottan.
- Miért nem így van? – néztem rá kérdőn.
- Nem, természetesen nem. Tisztában vagyok a tényekkel, Edward mindent elmondott, még azt is, hogy Eleazarral te szervezted le Renesmee eltávolítását. Én megértem, hogy kétségbe voltál esve és féltetted a családodat. Egyszerűen csak nem voltam képes azonnal feldolgozni azt, ami történt. Mindig olyan ártatlan voltál, a légynek sem tudtál volna ártani, aztán hirtelen szemrebbenés nélkül mérget öntesz az egyik legjobb barátunk teájába. Őszinte leszek, nem néztem volna ki belőled, hogy képes vagy rá, még akkor sem, hogyha kényszerítettek. Igazából napokon keresztül arra vártam, hogy Seth és Sonja egyszer csak kijön a kriptából és közli, hogy átverés volt az egész. Annyit magyaráztad nekem a Rómeó és Júliát, hogy már tiszta őrültnek éreztem magam. Néhány nappal ezelőtt éjjel valami hirtelen elhatározásból a kripta előtt ültem és vártam a csodát, ami természetesen nem történt meg. Mostanra jutottam el odáig, hogy elfogadtam, hogy meghaltak. Azért néztem rád csalódottan több napon keresztül, mert még mindig élt bennem a remény, és haragudtam rád, amiért nem avattál be a titkos terveidbe. Végre rádöbbentem, hogy nem volt semmiféle titkos terved, hanem egyszerűen csak azt tetted, amit a legjobbnak ítéltél a jelen körülmények között – magyarázta Jacob hevesen az elméletét. A francba, jobban ismer, mint hinné. Még Edwardnak sem jutott ilyesmi az eszébe, erre Jake előáll a megoldással. Hála az égnek, hogy még ő maga sem hiszi el. - Bells, én szeretlek és sosem tudnálak gyűlölni. Én csak, azt hiszem, túlságosan vágytam rá, hogy legyen megoldás, és ezért gyártottam magamnak ezt a kis átverős történetet, de most már tudom, hogy ez mekkora butaság volt. Próbáljunk meg tovább élni. Nem akarom, hogy azt hidd, hogy már nem vagy nekem ugyanolyan fontos, mint ezelőtt. A többiek is meg fognak békélni idővel a helyzettel, és minden rendbe jön – mondta őszintén és szorosan magához ölelt.

Boldogan simultam bele a forró ölelésbe, ami már nagyon hiányzott. Jacob nagyon meg fog döbbeni, hogyha egyszer újra találkozhatunk Seth-ékkel, de azt hiszem, hogy akkor nem azzal fog foglalkozni, hogy haragudjon rám, azért, mert most nem árultam el neki a titkom, pedig rájött, hogy mi történt. Nem is tudja, hogy mennyire jól ismer. Talán még Edwardnál is jobban megérti a csavaros észjárásomat. Már percek óta ültünk így összeölelkezve, amikor Edward lépett elénk mosolyogva Renesmee-vel a karjaiban.
- Mehetünk? – kérdezte Szerelmem még mindig szélesen vigyorogva.
- Persze – vágtuk rá Jake-kel.
- Minőségi cserét ajánlok – kuncogott Edward és lányunkat Jacob felé tartotta, Jake pedig mosolyogva azonnal átvette tőle Nessie-t.
- Na jó, meggyőztél – mosolyodott el Jake is és lökött rajtam egy kicsit, hogy Edward karjaiban kössek ki.
- Akkor indulás! – kiáltott fel Nessie immáron Jake hátáról és barátom futni kezdett a hátán lányommal.
- Vigyelek? – ajánlotta Edward csillogó szemekkel, én pedig hagytam magam.
A hátára ugrottam és már süvítettünk is. Nem kellett sok idő, hogy a barlanghoz érjünk. Berohantunk végig a folyosókon, majd átöltöztünk és már ugrottunk is a vízbe. Régóta most először volt felhőtlen és gondtalan az együtt töltött idő. Ez már határozottan hiányzott. Késő este volt már, amikor visszamentünk a Cullen házba, ahol legnagyobb meglepetésünkre a nappaliban a szokásos arcokon kívül újra feltűnt Marie és David is. Sikítani tudtam volna a boldogságtól, hogy ezek szerint időben elküldtem őket és nem figyeltek fel rájuk. Épségben, egyetlen karcolás nélkül tértek vissza. Az már sajnos más kérdés, hogy a jövő hogy alakul, a számukra, mert Noah a történtek után újfent határozottan elzárkózott tőlünk, úgyhogy van egy olyan érzésem, hogy szegény David kezdheti a megpróbáltatásait Marie-ért elölről.