Ha a lélek összeforr - 52. fejezet

Újrakezdés

(Seth szemszöge)

Kedvesemet lefektettem az ágyba és betakargattam, mert szegény nagyon rosszul nézett ki. Hirtelen elkapta a tarkómat és magához húzott egy csókra, ami ellen én egyáltalán nem ellenkeztem. A bőre még forróbb volt, mint szokott és ez aggódásra késztetett, de örültem, hogy még így betegen is igényli a közelségem. Éppen meg akartam szakítani a csókot, amikor hirtelen úgy éreztem, hogy nem vagyok ura a testemnek. A földre zuhantam Sonját is magammal rántva. Nem tudtam, hogy mi történik csak azt éreztem, hogy egyre nehezebben lélegzem. Fuldokoltam, ahogy Sonja is. Megfogtam a kezét és próbáltam bíztatni, hogy ne féljen minden rendben lesz, de nem tudtam megszólalni, csak ziháltam. Kétségbeesetten néztem rá, ahogy ő is rám. Látszott a szemeim, hogy halálra rémült, ahogy én is. Aztán kivágódott az ajtó, és Edward lépett be rajta aggódó arccal. Éreztem, hogy itt a vég, még utolsó lélegzetemmel megmondtam Sonjának, hogy szeretem, ő pedig nagy nehezen válaszolt rá, majd a világ elsötétült és nem éreztem többé azt a kínzó fulladást, amit az utolsó perceimben.

A sötétség lassan kezdett szertefoszlani és fényt láttam, nem tudtam, hogy mi történik. Nem értettem semmit. Azt hittem, hogy meghaltam Sonjával együtt, de éreztem, hogy dobog a szívem, a mellkasom pedig fel-le mozog. Hát mégis élek? Vajon Sonja is jól van? Megpróbáltam megmozdulni és sikerült is. A szemeim nehezen akartak csak kinyílni, de végül engedelmeskedtek. Gyorsan körbepillantottam, de nem tudtam, hogy hol vagyok. Azután pedig megpillantottam Bellát.
- Bella? – kérdeztem döbbenten. Ez most a valóság? – Mi történt velünk? – kérdeztem félve, majd szemeimmel Sonját kerestem. Legnagyobb örömömre ő is életben volt, mert láttam, hogy lélegzik és sóhajtozik. Nem volt jó bőrben. Az arca sápadt volt. Megérintettem és azonnal feltűnt, hogy sokkal forróbb a bőre, mint az enyém, pedig az enyém sem semmi.
- Ne félj, életben vagytok – mondta Bella nyugodtan. – Sonja is jól lesz. Ez egy lehetséges mellékhatása annak a szernek, amit kaptatok. Egy-két napig lehet, hogy rázza majd a hideg, és nehezen mozog, de rendbe fog jönni – mondta Bella szemlesütve. – Bocsássatok meg, kérlek, az egész az én hibám. Muszáj volt egy kicsit megölnöm titeket, hogy megmenthesselek – magyarázkodott.
Mi? Bella megmérgezett minket? De hát miért? Biztos volt rá oka. Remélem, hogy biztos benne, hogy Sonja is rendbe jön, mert ha nem akkor nagyon dühös leszek.
- Ugye biztos vagy benne, hogy Sonja rendbe jön? – tettem fel a legfontosabb kérdést.
- Igen, teljesen biztos. Ne aggódj. Hamarosan rendbe fog jönni – mondta Bella határozottan, én pedig hittem neki.
- Miért mérgeztél meg minket? – kérdeztem döbbenten. Nem Bella stílusa, hogy bántson bárkit is.
- Nagyon sajnálom, nem volt más választásom. Aro megfenyegetett, hogy mindenkit megöl, hogyha nem haltok meg, mire visszajön – mondta Bella kétségbeesetten.
- Várj! Kezdjük az elején – kértem.
- Aznap, amikor elmentetek kirándulni Edwarddal, Renesmee-vel és Jacobbal, én tényleg elmentem meglepetés utazást intézni az anyámnak és Philnek. Közben Demetri a Volturi nyomkeresője megtalált engem és én engedelmesen követtem, amikor intett nekem. Egy erdőbe vezetett, ahol ott volt az egész Volturi klán. Aro alkut ajánlott, hogy vagy ti ketten haltok meg, vagy azonnal lerohan minket és mindenkit megöl – magyarázta Bella kétségbeesetten. – Nem akartam, hogy bárkinek is baja essen, ezért úgy tettem, mintha megöltelek volna titeket.
- Köszönöm, amit értünk tettél – fogtam meg a kezét, majd az álla alá nyúltam és magam felé fordítottam. – Nem haragszom rád, ne félj – Hogy is haragudhatnék rá, amikor megmentette az életünket. Bár a módszer elég kellemetlen volt.
- Örülök, hogy segíthettem – mosolyodott el halványan. – De most mennetek kell. Mindenki úgy tudja, hogy halottak vagytok és ennek így is kell maradnia. A Volturi még visszajöhet, hogy ellenőrizzen, de bennem nem tudnak olvasni, ezért csak én tudhatom, hogy éltek – mondta majd előkapott egy apró táskát. – Ebben benne vannak az új irataitok, két hitelkártya, amit korlátlanul használhattok. Egy ház kulcsa, ami Phoenix-ben van, és két repülőjegy – hadarta el gyorsan a táska tartalmát.
- Köszönöm – mondtam ismét hálásan.
- Szívesen, remélem, hogy egyszer még találkozunk, de most mennetek kell – mondta határozottan. – Tudod vinni Sonját? – kérdezte még mindig kába kedvesemre nézve.
- Persze – mondtam és felálltam.
- Azonnal menjetek a reptérre, amilyen gyorsan csak tudtok. Hívtam egy taxit a főúthoz, pár perc múlva odaér. Most pedig menjetek, nem bukhatunk le. Nekem is vissza kell mennem a többiekhez, nehogy gyanússá váljak – mondta Bella, majd bátortalanul puszit nyomott az arcomra, majd Sonja homlokára is.
Lekaptam a ruháimat és átváltoztam. Bella a hátamhoz rögzítette Sonját és a táskát, majd rohanni kezdtem, amilyen gyorsan csak tudtam. A távolból még hallottam Bella hangját, ahogy utánunk szól, hogy „Ég veletek. Éljetek boldogan.”

Gyorsan odaértem a főúthoz. Kicsit távolabb visszaváltoztam, és felöltöztem, majd karjaimba kaptam még mindig kába kedvesemet és elindultam a taxi felé. Éreztem, hogy mennyire rosszul érzi magát, de hála Jaspernek el tudtam vonatkoztatni az érzéseimet, úgyhogy könnyedén gondoskodni tudtam róla. Beültem szerelmemmel a taxiba. Szerencsére senki sem vett észre bennünket, és remélem, hogy Bella sem bukott le. Gyorsan kiértünk a reptérre és felszálltunk a gépre. Bella az első osztályra vett nekünk jegyet, így Sonját kényelmesen az ölembe helyeztem és próbáltam magához téríteni.
- Kicsim, hogy érzed magad? Kérlek, nyisd ki a szemed – kérleltem és reméltem, hogy hall engem.
- Émelygek és fázom, pedig én sosem szoktam fázni – nyögte erőtlenül.
- Rendben fogsz jönni, Szerelmem. Ne félj, vigyázok rád – suttogtam a fülébe, majd megkértem a légiutas-kísérőt, hogy hozzon egy pokrócot Sonjának.
Éreztem, hogy reszket, de miután körbecsavartam a jó meleg pokróccal kicsit jobban lett.
- Nagyon szomjas vagyok – motyogta úgy egy órával később és végre kinyitotta a szemeit.
- Víz jó lesz, Kedves? – kérdeztem, mire csak bólintott. Úgyhogy azonnal a szájához emeltem a poharat, és megitattam a vizemmel.
- Köszönöm – mondta, miután kiitta az egészet és vállamra hajtotta a fejét. – Mi történt velünk?
Készségesen elmeséltem neki az egészet, amikor a kamillateába kevert szerhez értem az arca akaratlanul is megrándult. Szegénykém szervezete nagyon nehezen viselte ezt a dolgot, de összességében hálás volt Bellának, amiért megmentett bennünket. A gépünk lassan elérkezett a céljához. A bőröndökre szerencsére nem kellett várnunk, mivel csak az a kis táskánk volt, amit Bellától kaptunk, bár abban minden benne volt, amire szükségünk lehetett. Fogtam egy taxit és a Bella által megadott címre mentem. A ház egyszerűen gyönyörű volt, legalábbis kívülről, de amint elfordítottam a kulcsot és körülnéztem belül is, elállt a lélegzetem. Három hálószobája volt, egy fürdőszobája egy konyhája és egy nappalija. Csodálatos volt az egész ház. Lefektettem Sonját a hálószobában, majd alaposan betakargattam.
- Jobban vagy? Nem vagy éhes? – kérdeztem miközben megsimogattam az arcát.
- Azt hiszem, hogy jobban vagyok – emelte rám a tekintetét. - Egy kicsit éhes vagyok – motyogta halkan.
- Rendben, mindjárt csinálok valamit enni, te addig csak pihenj – mondtam és megcsókoltam.

Kimentem a konyhába és nagyon reméltem, hogy találok valamit, ami ehető. Legnagyobb meglepetésemre a teljesen fel volt töltve a hűtőszekrény és friss kenyér is volt a kenyértartóban. Biztosan Bella intézte, hogy feltöltsék a konyhát. Gyorsan összeütöttem néhány pirítóst, majd megkentem vajjal és lekvárral. Nagyon reméltem, hogy a pirítóst elbírja kedvesem gyomra, mert hányingerre is panaszkodott egyszer út közben. Kitöltöttem neki egy nagy adag narancslevet is, mert tudtam, hogy nagyon szereti. Teát nem mertem főzni neki, mert úgy gondoltam, hogy Bella kamillateája után nem fogadná szívesen. Mindent rápakoltam egy tálcára és visszasiettem Sonjához. Amikor beléptem a szobába kellemes meglepetés ért. Sonja az ágyon ült a takaróba bugyolálva, hátát pedig az ágytámlának vetette, és határozottan jobban festett, mint nemrégen. Gyorsan odamentem hozzá és leültem mellé az ágyra a tálcát pedig az ölébe helyeztem.
- Jobban vagy? – kérdeztem reménykedve, reméltem, hogy most már sokkal jobban érzi magát, mert lényegesen jobban festett.
- Igen, már jól vagyok. Köszönöm – mosolygott rám, majd finoman megcsókolt. – Te is eszel ugye? – pillantott a tálca felé Sonja.
- Igen, de előbb te egyél, kérlek. Jó lesz a pirítós, vagy valami mást szeretnél?
- Ez remek lesz – mondta kedvesem, majd felvette az ételt és jóízűen beleharapott. Semmi perc alatt elpusztított mindent a tálcán, amit boldogan figyeltem. – Hol vagyunk? – kérdezte hirtelen.
- Phoenix-ben, a házban, amit Bellától kaptunk – mondtam mosolyogva. – Nagyon szép hely, neked is tetszeni fog – kezdtem el mesélni, de már megint nagyon laposakat pislogott.
A karomba vettem, majd kicsit lejjebb csúsztattam a puha párnákra, hogy kényelmesen aludjon. A következő pillanatban már egyenletesen szuszogott. Felvettem a tálcát és visszamentem a konyhába, hogy készítsek magamnak is egy kis ennivalót. Miután elpusztítottam a szendvicseimet visszamentem Sonjához és bebújtam mellé az ágyba, majd magamhoz öleltem és én is elaludtam.

Legközelebb másnap reggel ébredtem fel, de Sonja már nem volt mellettem. Viszont a konyha felöl mennyei illatok szálltak felém. Felpattantam az ágyból és csak az illatokat követtem. Sonja a tűzhely mellett állt és mosolyogva sütötte a palacsintákat.
- Jó reggelt - mosolygott rám, amikor meglátott.
- Neked is jó reggelt – válaszoltam és mellé siettem. – Nem kéne még inkább pihenned? Tegnap még nem voltál túl jól – kérdeztem aggódva.
- Nem szeretnék megint egész nap aludni, már teljesen jól vagyok. Köszönöm – mondta boldogan és én is elmosolyodtam.
- Segítsek?
- Ne, inkább csak foglalj helyet és mindjárt tálalom a reggelit, bár annyira nem tudlak elkényeztetni, ahogy Esme. Csak kétféle étel van reggelire.
- Oh, hát, ha nehezen is, de talán túl fogom élni, hogy csak kétféle reggelivel szolgálhatsz, de ebből nem csinálunk rendszer – mondtam tetettet felháborodással, mire Sonja csak kacagni kezdett.
- Legközelebb jobban kiteszek magamért – mondta még mindig kuncogva, majd elzárta a tűzhelyet, mert végzett és leült mellém.
A reggeli nagyrészt csendben telt el. Mindent megettünk, amit Sonja készített, és el kellett ismernem, hogy kedvesem nagyszerű szakácsnő. Evés után alaposan feltérképeztük a házat, és újfent megállapítottuk, hogy csodálatos. Majd sétálni indultunk, hogy megismerjük a környéket is. A nap hétágra sütött, amit nagyon élveztünk, mert Forskban nem sűrűn volt alkalmunk napozni. Nagyon kellemes volt a környék. Családi házak vettek körül minket és sok mosolygós arcot láttunk mindenfelé. Tudtuk, hogy nagyon fognak hiányozni a többiek, de nagyon reméltük, hogy még találkozni fogunk. Sajnáltam Bellát, mert a farkasok és a sasok is biztosan neheztelnek rá miattunk, mert nem mondhatja el senkinek, hogy életben vagyunk és nem gyilkolt meg, de mérhetetlenül hálás voltam neki, amiért megmentett bennünket. Nagy áldozatot hozott. Egyszer majd elmesélünk mindent a többieknek és akkor megbocsátanak Bellának, addig pedig nagyon remélem, hogy a Cullenek megvédik őt a kegyetlenkedések elől. Ha beteljesítjük a jóslat minden egyes pontját Sonjával, akkor idővel éppen elég erősek lesznek a törzseink, ahhoz, hogy a Volturi végre megszűnjön létezni és boldogan élhessünk, amíg világ a világ. Csak ki kell várnunk a megfelelő pillanatot. Egyre szebbnek láttam a jövőt erre gondolva és biztos voltam benne, hogy még találkozunk a barátainkkal. Újra kell kezdenünk mindent Sonjával, de tudom, hogy menni fog és egyszer minden rendbe jön. Eljön még az alakváltók ideje.