Ha a lélek összeforr - 35. fejezet

Új vendég

(Seth szemszöge)

Kellemesen elbeszélgettünk az egész családdal és Sonja is teljesen beilleszkedett Joanne-val együtt, aztán Edward hirtelen Carlisle-ra pillantott és mosolyogva megcsóválta a fejét.
- Mi történt? – kérdeztem kíváncsian.
- Carlisle nagyon kíváncsi a női alakváltók sajátosságaira, de nem mer rákérdezni a dolgokra, pedig nagyon furdalja a kíváncsiság. Viszont fél, hogy elrontja a hangulatot.
- Oh, előtört belőle a tudós – kuncogtunk Edwarddal.
- Mi olyan vicces? – kérdezte Sonja hozzám bújva.
- Carlisle-ból feltört az orvos és kíváncsi lenne a női alakváltók sajátosságaira – suttogtam neki, mert nem akartam, hogy a többiek meghallják.
- Oh – lepődött meg kedvesem. – Nyugodtan kérdezhetsz bármit Carlisle, amire kíváncsi vagy, ha tudok, akkor válaszolok – mosolygott Sonja Carlisle-ra, a megszólított szemei pedig felcsillantak.
- Biztos? Nem akarom elterelni a beszélgetést a kíváncsiságommal. Ráér holnap is – mosolygott Carlisle kedvesemre, de látni lehetett az arcán, hogy nagyon szeretne kérdezni.
- Kérdezz csak nyugodtan. Ketten csak elbírunk veled – bíztatta Joanne is.
- Rendben, ha így gondoljátok, akkor szívesen – lelkesedett és már el is kezdte a faggatózást.
- Szóval, az érdekelne, hogy hány éves korban kezdődik meg az átváltozás, hogyan zajlik le az első alkalom, mennyire vagytok erősek, mik az erős és gyenge pontjaitok. Oh, és még egy fontos kérdés, szeretném tudni, hogy amíg aktívan átváltoztok teherbe tudtok-e esni – tette fel a kérdéseit, majd érdeklődve figyelt, hogy megkapja a válaszokat.
- Hát, igazából az átváltozás elég körülményes és általában valami érzelmi hatás váltja ki a kezdetét – kezdett bele Szerelmem. – Elég kellemetlen az első alkalom, legalábbis én napokig forgolódtam lázasan, mire sikerült, de után már könnyen megy és az esetek majdnem száz százalékában az átváltozás irányított. Még nem nagyon fordult elő velem, hogy nem önszántamból változtam át. Bár erre nem is olyan rég csúnyán rácáfoltam – pirult el és lesütötte a szemeit.
- Az nem a te hibád volt – mondta Jasper nyugtatóan.
- Lehet, de akkor is uralkodnom kellett volna magamon – mondta kedvesen kissé szégyellve magát. Gyorsan átöleltem, hogy ne érezze magát ennyire zavarban.
- Sonja, senki nem haragszik rád, amiatt a kis baleset miatt – csatlakozott Edward is.
- Na jó, nem tudom, hogy mi történt, de inkább térjünk vissza a témához – mentette meg Joanne a helyzetet. – Szóval, erősek nem igazán vagyunk. Nem vagyunk harcosok, így nem kaptunk az ajándékunkhoz extra erőt is, mint a farkasok, de a látásunk elképesztően jó. Az égen elláttunk több mérföldre is, és ha nem túl sűrű a lombtakaró, akkor belátunk az erdőbe is. Oh, és nagyon gyorsan gyógyulnak a sérüléseink is. A teherbeesést illetően pedig igen, képesek vagyunk gyerekeket szülni, még akkor is, hogyha a terhesség alatt is átváltozunk, de általában azok, akik gyermeket várnak kiválnak a csapatból, legalább a terhességük idejére. Nem azért, mert nem tudnák tenni a kötelességüket, hanem azért, mert féltjük őket – mesélte el Joanne, amit tudott.
- Na, és milyen hosszú egy terhesség? Van különbség a hagyományoshoz képest? – kérdezősködött Carlisle tovább.
- Igazából attól függ. Amennyire tudom, van különbség. Attól függ, hogy kicsoda, vagy micsoda az apa és, hogy kisfiú vagy kislány a gyermek – magyarázta Joanne.
- Ezt, hogy érted? – döbbent meg mindenki.
- Nos, ha az anya alakváltó és az apa ember, akkor ha a baba kisfiú, akkor a klasszikus kilenc hónap működik. Viszont ha ugyanebben a felállásban a baba kislány, akkor hét hónap a terhesség, mert a sas gének miatt gyorsabban fejlődik.
- Ez nagyon érdekes. Van másik eshetőség is? – érdeklődött kíváncsian.
- Nos, ezt nem tudhatjuk biztosan, de állítólag egyszer már volt olyan, hogy két alakváltó esett szerelembe és az ő babájuk jóval gyorsabban érkezett, úgy öt hónapra, ráadásul már három éves korában képes volt az átváltozásra, de ez nagyon régen történt, már csak mondák szólnak róla, mert nem éltek sokáig. Medve volt a sas párja, és a medvékkel együtt eltűnt ez a család is – mondta Joanne szomorúan.
- Sajnálom – mondta Carlisle őszintén.
- Semmi baj, én természetesen nem ismertem őket, de biztosan helyes kis család lehetett – mosolyodott el Joanne halványan.
- Volt már férfi alakváltó a törzsetekben? – érdeklődött tovább kedvenc orvosunk. Ha egyszer beindult nem tudott leállni.
- Nem, még soha nem hallottam ilyen esetről - gondolkodott el Joanne. – Miért kérdezed?
- Mert a farkasok között van egy lány, aki átváltozott és ennek következtében meddő lett és ez nagyon bántja. Próbáltam rájönni, hogy mi a baj, de még nem sikerült. Esetleg megengednétek, hogy vegyek valakitől egy kicsi vért? Mivel ti is alakváltók vagytok, de Leah-val ellentétben termékenyek, lehet, hogy ki tudnám szűrni az összehasonlításból, hogy mi a baj és akkor talán tudnám kezelni, hogy lehessen kisbabája – mondta Carlisle határozottan.
- Természetesen – vágta rá Joanne és Sonja is.
- Ez csodálatos. Köszönöm szépen. Akkor felfáradnátok velem a házi rendelőmbe? – pattant fel Carlisle.
- Rendben – pattantak fel a lányok is. Sonja még nyomott gyorsan egy puszit az arcomra, majd Joanne-val együtt Carlisle után siettek.

Néhány perc múlva már vissza is jöttek. Vidáman, kacarászva jöttek le a lépcsőn. Joanne elköszönt mindenkitől és megköszönte a szép estét, majd haza indult, mert nem akart feltűnést kelteni, hiszen rajta kívül senki sem tudta, hogy Sonja itt van, de megígérte, hogy sűrűn meglátogat bennünket. Már későre járt, úgyhogy én és Sonja is elmentünk lefeküdni. Bár nem szívesen hagytam egyedül Edwardot, mert Bella valamiért még mindig nem ért vissza és még csak nem is telefonált. Ráadásul Renesmee is Jacobbal töltötte az éjszakát, úgyhogy Edward még a lányába sem tudott belefeledkezni, hogy ne aggódjon. Mikor felértünk a szobához kérlelően néztem kedvesemre, majd bátortalanul megszólaltam.
- Sonja, nem haragudnál, ha… - kezdtem bele, de már tudta is, hogy mit szeretnék.
- Nyugodtan menj vissza Edwardhoz és nyugtasd meg. Biztos vagyok benne, hogy Bella tud vigyázni magára, bárhova is ment – mondta szerelmem gyengéden, majd csókot lehelt a számra és ledőlt az ágyra.
- Köszönöm – suttogtam még neki, majd visszamentem Edwardhoz a nappaliba.
- Hát te miért nem vagy Sonjával? – döbbent meg barátom, amikor meglátott a lépcsőn.
- Gondoltam jól jönne most neked egy kis társaság – mosolyodtam el, majd leültem vele szembe egy fotelbe. – Ne aggódj miatta. Bella tudja, hogy mit csinál. Mindig is így volt. Ráadásul senki nem tud áthatolni a pajzsán, ha csak ő nem akarja – próbáltam megnyugtatni egy kicsit, de nem úgy nézett ki, mintha megkönnyebbült volna. – Egyébként hová ment?
- Nem tudom, nem mondta el. A pajzsa pedig az elméjét védi, de harci tapasztalatai nem nagyon vannak. Szerencsére még nem volt rá szüksége.
- Reméljük, hogy nem is lesz – mondtam keserűen. – Figyelj, lehet, hogy jobb lenne, ha mi elmennénk innen. Ne értsd félre, hálás vagyok nektek, de a legkevésbé sem szeretném, hogyha miattunk bárki is megsérülne a Cullen családból. Ez nem a ti harcotok.
- Nem, ilyesmi eszedbe se jusson. Itt maradtok. Te Seth már régóta családtagnak számítasz és Sonját is boldogan fogadtuk be, úgyhogy eszetekbe se jusson eltűnni. Egyébként is ki keresne titeket egy nagy vámpír családnál? Itt védve vagytok – mondta Edward ellentmondást nem tűrő hangon és legnagyobb örömömre abban a pillanatban meghallottuk Bella Ferrarijának dorombolását is. A következő pillanatban pedig be is lépett az ajtón. Edward pedig rögtön odarohant és szorosan megölelte.
- Hol voltál ilyen sokáig, Szerelmem? – kérdezte Edward még mindig idegesen.
- Csak el kellett intéznem egy-két dolgot. Semmi komoly. Arra gondoltam, hogy elküldöm anyát és Philt egy kis kiruccanásra és azt intéztem egész nap, hogy minden jó legyen majd nekik. Miért?
- Mert már nagyon aggódtam, hogy hova tűntél. Nem szoktál ennyi időre elmenni és még csak nem is szólni róla, hogy mikor érkezel.
- Sajnálom, legközelebb hazaszólok, csak kicsit zsúfolt lett a napom, mert nem is volt olyan egyszerű a szervezés, mint hittem – magyarázkodott Bella.
- Reggel, miért nem árultad el, hogy hová mész? – kérdezősködött Edward tovább.
- Ez most vallatás? – horkant fel Bella. – Már megbocsáss, de nem hiszel nekem?
- Dehogynem hiszek. Ne beszélj butaságokat.
- Akkor zárjuk le a témát. Azért nem mondtam el, hogy hová megyek, mert akkor velem akartál volna jönni, én pedig ezt most egyedül szerettem volna elintézni. Kielégítő magyarázat? – kérdezte Bella kissé dühösen.
- Igen, kérlek, bocsáss meg – mondta Edward szemlesütve.
- Jól van, semmi baj, de kérlek, többet ne támadj le így azért, mert egy kicsit később értem haza. Te is csináltál, már ilyesmit, ha jól emlékszem – mondta Bella immár játékosan.
- Igazad van. Sajnálom. Hazamegyünk?
- Igen, indulhatunk is. Szia, Seth – mosolygott még rám Bella, majd kiment a házból.
- Jó éjszakát, Seth – köszönt el Edward is, majd Bella után iramodott.
- Sziasztok! – bámultam döbbenten utánuk és közben az egész család körém gyűlt.
- Mi történt? – kérdezték döbbenten.
- Nem tudom – mondtam még mindig az ajtót bámulva.
- Edward és Bella még soha nem kaptak össze – mondta Esme kétségbeesve. - Főleg nem ilyen apróságon, hogy ki mikor és miért ér haza.
- Csak egy kicsit feszültek mostanában, biztos semmi komoly – nyugtatott meg mindenkit Jasper.
- Szerintem is furcsa volt – álltam Esme mellé. – Még sosem csináltak ilyet, és Bella sem szokott titkolózni Edward előtt.
- Nyugodjatok meg, ha baj lenne, akkor azt tudnánk – érvelt Jasper.
- Jaspernek igaza van – mondta Carlisle határozottan. – Néha mi is össze szoktunk kapni. Bárkivel előfordulhatott volna, most az azért fura, mert először történt, de biztos lesz még ilyen az örökkévalóság folyamán.

Miután kicsit lehiggadtunk és nem agyaltunk azon, hogy mi történt, mindenki elindult a dolgára én pedig visszamentem Sonjához és lefeküdtem mellé, majd átöleltem. Nem nagyon tudtam aludni, mert engem még mindig zavart ez az esti kis szócsata, bárki bármit mondd, szerintem különös volt Bella. Reggel korán ébredtem valószínűleg azért, mert nem aludtam túl jól. Sonja még békésen szuszogott, én pedig úgy döntöttem, hogy megnézem lent mi a helyzet. A nappaliban legnagyobb meglepetésemre Edward is ott volt, de Bella nélkül.
- Jó reggelt! Mi a baj? – kérdeztem rá rögtön.
- Szia. Semmi baj. Mi lenne? – nézett rám meglepetten.
- Edward, ne akarj átverni – néztem a szemeibe. – Látszik rajtad, hogy valami bajod van. Hol van, Bella?
- Elment Nessie és Jake elé – válaszolta tömören.
- Összevesztetek? – kérdeztem aggódva.
- Nem tudom. Igazából csak ő kiabált velem, de azt hiszem megérdemeltem.
- Miért? Mit tettél? – kérdeztem döbbenten, hiszen ok nélkül Bella még sosem kiabált, sőt még nem is hallottam kiabálni.
- Hazamentünk és megkértem, hogy lökje el a pajzsát, mert imádom hallani a gondolatait. Erre kiabálni kezdett, hogy nem bízok benne, meg hogy elég átlátszóan próbálom ellenőrizni, hogy tényleg ott volt-e, ahol mondta. Igazából le sem esett, hogy mi a baj, amíg el nem magyarázta. Nem azért kértem, hogy vegye le a pajzsát, mert ki akartam hallgatni, hogy mit csinált egész nap, de már nem hagyta megmagyarázni, úgyhogy visszajöttem ide és a kanapén töltöttem az éjszakát. Ennyi a történet.
- Akkor egyszerűen kérj tőle elnézést. Biztos megbocsát – próbálkoztam.
- Az lesz, de megvárom, amíg egy kicsit lehiggad. Meg nekem is le kéne. Nincs kedved futni egyet? – kérdezte reménykedve.
- Tudod, hogy mindig van kedvem egy jó kis száguldásra. Csak írok egy üzenetet Sonjának és már mehetünk is.
- Menjetek csak, majd én szólok neki, hogy hol vagytok – jött le Esme a lépcsőn.
- Rendben, köszönöm – mondtam hálásan.
- Nincs mit. Menjetek csak.

A következő pillanatban pedig már rohantunk is. Már egy órája rohantunk és Edward jócskán előttem járt, amikor valami furcsa, idegen illatot éreztem meg. A következő pillanatban pedig már a földön feküdtem. Valami letepert. Gyorsan lehajítottam magamról és aztán körbenéztem, hogy mi volt az. Egy hófehér bőrű férfi vicsorgott rám nem messze. Nem voltam biztos benne, hogy vámpír, mert kicsit inkább Nessie-re hasonlított a megjelenése. A bőre fehér, de nem annyira, mint egy vámpírnak és a szeme pedig sötétkék volt. Nem volt időm jobban szemügyre venni, mert Edward közénk vetette magát és vicsorogni kezdett az idegenre.
- Hagyd őt békén! Nem kapod meg az életüket – morgott Edward és lelapult, hogy támadjon.
- Miért védesz egy alakváltót, te vámpír vagy. Ők azért vannak, hogy megöljenek minket – morgott a másik is.
- Csak olyanokat ölnek meg, akik veszélyesek az emberekre, és egyébként is ez a Cullenek területe. Tűnj innen, míg szépen mondom.
- A Cullenek? Tőletek volt hangos egy ideig minden pletyka. Nálatok van valamelyik párnak egy félvér kislánya. Igaz?
- Igen, Nessie az én lányom.
- Ne haragudjatok, én csak átutazóban vagyok. Nem állt szándékomban megsérteni a területeteket. Bevallom elejtettem két szarvast ma reggel. Sajnálom, de még soha nem voltam olyan területen, amin zavart volna bárkit is egy vega félvér – magyarázkodott. – A farkast pedig azért támadtam meg, mert egyszer már egy alakváltó végezni akart velem olyan felkiáltással, hogy semmi keresnivalóm a földön – „főleg nem a húga közelében” – tette hozzá gondolatban. Gondoltam jobb, ha megelőzöm a bajt és én ölöm meg őt.
- Kinek a húgába szerettél bele? – kérdezte Edward kíváncsian.
- Te hallod a gondolataimat? – kérdezte döbbenten.
- Igen, hallom – bólintott Edward.
- Nem fontos, hogy ki volt az. Úgysem látom már soha többé. Ha hallod a gondolataimat, akkor tudod, hogy sajnálom, és azonnal távozok is a területetekről – mondta a férfi és felegyenesedett.
- Várj, szívesen látunk, ismerkedj meg a családommal és a barátainkkal. Seth a farkas, akit megtámadtál nem haragtartó és nem öl meg senkit, csak ha oka van rá. Mivel te nem bántasz embereket nem lesz ellened kifogása. A lányom is örülne, ha találkoznátok. Egyébként Edward vagyok – nyújtotta Edward a kezét a férfi felé.
- David vagyok, örvendek – rázta meg a kezét a másik.
- Ő pedig itt, Seth – mondta Edward és rám mutatott. David kinyújtotta felém a kezét, bár kicsit bizonytalanul, én pedig miután nem történt komolyabb baj és csak egy félreértés volt látszólag az egész, megemeltem a mancsom és belecsaptam a tenyerébe.
- Helló, Seth – mondta David mosolyogva én pedig vakkantottam neki.
- Ő is üdvözöl – mosolyodott el Edward.
- Akkor velünk tartasz? Esme az anyám is nagyon örülne, ha eljönnél hozzánk – mondta Edward határozottan.
- Igen, örömmel megismerkedem veletek, már sokat hallottam rólatok.
Így hát hárman indultunk újra útnak, immár vissza a Cullen házba, hogy bemutassuk az új jövevényt és reményeim szerint, hogy Edward kibéküljön Bellával.