Ha a lélek összeforr - 33. fejezet

Beszélgetések

(Seth szemszöge)

Még azután is döbbenten ültem a kanapén, miután Sonja már eltűnt Edward régi szobájában. Istenem meg akarja beszélni a dolgot, ez nagyon jó jel. Legalább szóba áll velem. Ez már most sokkal több, mint amit valaha is remélni mertem.
- Meg fog bocsátani, és még mindig szeret téged – mosolygott rám Jasper.
- Biztos vagy benne? – kérdeztem rá, mert nem nagyon voltam képes elhinni, hogy tényleg megbocsát nekem.
- Igen, kicsit már jobban van. Még mindig haragszik rád ezt nem tagadom, de közben azt is éreztem, hogy szeret téged, de hiszen ezt neked is tudnod kéne. Pont azt érzem én is vele kapcsolatban, amit te érzel. Azt mondtad, hogy átérzitek egymás érzelmeit – nézett rám Jasper kérdőn.
- Igen, így van. Csak az a baj, hogy sosem tudom, hogy ezek az én érzéseim, vagy Sonjáé, vagy talán mindkettőnké. Nagyon bonyolult ez az egész. Néha tisztán érzem, hogy kihez tartozik az érzés, néha pedig teljesen össze vagyok zavarodva.
- Hm… ez ismerős – kuncogott Jasper.
- Hogy érted ezt? – lettem kíváncsi. Nagyon érdekelt, hogy ő is érzett-e már így. Mégis csak ő a profi az érzelmek terén.
- Amikor még újszülött voltam, akkor nagyon nehéz volt megkülönböztetnem, hogy egy-egy érzelem kitől származik. Nem könnyű megtanulni fókuszálni ezt a képességet, mert mindig érzek mindenkit, aki körülvesz, de most már, ha akarom könnyedén ki tudok szűrni egy-egy élőlényt. A lényeg, hogy erősen csak rá figyelj oda. Te is meg tudod csinálni, csak koncentrálj. Mit érzel? – bíztatott és én próbáltam csak Sonjára koncentrálni.
- Nem is tudom. Haragot biztos, és szerelmet, de van itt még csalódottság, de az már nagyon halvány. Féltés, igen ezt is érzem. Várj nem jó, az a saját érzésem – mondtam és feladtam a próbálkozást, mert ez a fókuszálás fárasztóbb volt, mint hittem.
- Nem, a féltés mindkettőtökből jön. Egyébként egész jól kiszűrted így elsőre, hogy mi tartozik Sonjához. Némi gyakorlással tökéletesen fog menni, neked is és Sonjának is. Most figyelj oda csak a féltésre – utasított Jasper és én próbáltam azt tenni, amit mondott.
- Sokkal intenzívebben érzem, mint néhány másik érzelmet – mondtam határozottan.
- Remek, most a szerelmet – adta ki a következő parancsát és én habozás nélkül koncentráltam.
- Erősebb, mint a féltés és egészen körülvesz minket. Engem és Sonját – magyaráztam.
- Jól van, Seth. Első próbálkozásnak nagyszerű volt. Elfáradtál? – kérdezte kíváncsian.
- Igen, eléggé – bólintottam őszintén.
- Hát igen, az érzelmek megfejtése és kiszűrése elég fárasztó tud lenni – mosolygott Jasper. – Ha akarod, akkor szívesen gyakorlok veled és persze Sonjával is. Miután megtanuljátok kiszűrni sokkal egyszerűbb lesz mindkettőtöknek. Egyébként eddig azt fedeztem fel, hogy amit mindketten éreztek, az pontosan kétszer annyival erősebben érezhető. Ezért is lehet az, hogy Sonja dühe miatt te is átváltoztál. Szerintem ez azt jelenti, hogy hatni is tudtok egymás érzéseire, ahogy én tudok hatni mindenkire – fejtette kis Jasper az elméletét én pedig tátott szájjal hallgattam végig.
- Azt akarod mondani, hogy le tudjuk egymást nyugtatni, vagy felidegesíteni, vagy bármit? – kérdeztem döbbenten.
- Ez még csak egy elmélet, de szerintem igen. Ezt csak úgy tudjuk kipróbálni igazán, ha mindketten itt lesztek egymáshoz közelebb, mert látni kéne a reakciókat – gondolkodott el Jasper. – Ez még nagy előny lehet a számotokra, úgyhogy ha nem lesztek ilyen fáradtak és már kibékültettek mindenképpen próbálgatnunk kéne. Csak a biztonság kedvéért.
- Rendben, én benne vagyok és szerintem Sonjának sem lesz ellene kifogása, hogyha megbeszéltünk mindent.
- Jól van, akkor most hagylak pihenni, mert a többiek kitekerik a nyakamat, ha tovább terhellek – kuncogott és a konyha felé pillantott, ahol Renesmee éppen evett, mindenki más pedig beszélgetett.
- Nem terheltél, Jasper. Köszönöm, majd megpróbáljuk, amiket elmondtál – mondtam hálásan, majd Jasper egy szempillantás alatt eltűnt mellőlem.

Gyorsan elnyomott az álom, legközelebb csak másnap reggel ébredtem fel, és nem voltam biztos benne, hogy nem kaptam ehhez a nyugodt pihenéshez egy kis segítséget. Meg is akartam kérdezni erről Jaspert, de ő csak egy bocsánatkérő pillantást küldött felém, amikor elindultam, hogy beszéljek vele. Ezzel elintézetnek is tekintettük a dolgot. Esme már egy hadseregnek elegendő omlett és péksütemény halmazt pakolt fel az asztalra és éppen palacsintát sütött. Hiába próbáltam megmagyarázni, hogy csak ketten vagyunk Sonjával és legfeljebb Renesmee eszik még egy kicsit hajthatatlan volt, mint mindig, hogyha vendégei voltak. Kilenc óra felé Sonja is lejött és leült mellém a kanapéra. Azt hittem, hogy most mindent megbeszélhetünk, de amikor éppen szólásra nyitotta a száját Esme rontott be a nappaliba és húzott minket maga után a konyhába.
- Majd reggeli után megbeszélitek, de ezek az ételek melegen finomabbak, és egyébként is fontos, hogy egyetek valamit – magyarázkodott, én pedig szélesen elmosolyodtam, és Sonjának is megrezzent a szája, de visszafojtotta a mosolyát.
Bőségesen megreggeliztünk és Esme boldogan figyelte, ahogy a készített ételek legalább felét sikeresen eltűntettük. Többet emberileg nem volt lehetséges enni, mert úgy éreztem, hogy még egy falat és kipukkadok, és úgy láttam, hogy Sonja is pontosan ugyanígy van ezzel. Éppen felálltunk az asztaltól, amikor Renesmee ugrott fel a mellettünk levő székbe és szélesen mosolyogva kezdett egy palacsintát elárasztani a szósszal.
- Sziasztok! – mondta mosolyogva, miközben még mindig a palacsintáját locsolta.
- Szia – mosolyogtunk rá Sonjával és figyeltük, hogy miután előkészítette a saját adag reggelijét egy másik tányért is elkap és telehalmozza egy sokkal nagyobb adag étellel. Kérdőn pillantásunk láttán magyarázkodni kezdett.
- Tudjátok Jake nemsokára megérkezik és gondoltam neki is szedek reggelit. Szeretem meglepni őt és már egyébként is tudom, hogy mit szeret – mosolygott ránk Nessie.
- Ki az a Jake? – kérdezte Sonja kíváncsian.
- Az én farkasom – mondta Nessie büszkén és tovább pakolászott.
- A te farkasod? – döbbent meg kedvesem.
- Igen, tudod, én vagyok az univerzuma közepe, és én is szeretem őt. Sokat vagyunk együtt. Már apa is kezd beletörődni – mesélte Nessie.
- Főleg mert nincs más választása, és kisebbségben van két nő mellett – lépett be Edward a konyhába Bellát szorosan átölelve.
- Apu – mondta Renesmee panaszosan.
- Edward – dorgálta meg Bella is.
- Jól van, befejeztem, de akkor is ez az igazság. Állandóan ketten véditek – morgolódott tovább. – De hagyjuk ezt. Most fontosabb dolgunk is van. Seth, Sonja, ha gondoljátok menjetek fel beszélgetni, Nessie majd leköti Jacobot egy ideig, hogy senki se zavarjon titeket – mosolygott Edward mindentudóan.
- Köszönjük – mondta Sonja és felállt az asztaltól. Edward pedig csak biccentett. – A reggelit is köszönjük, Esme.
- Nincs mit – mondta Esme mosolyogva.

Mindenki minket figyelt, ahogy felvonultunk az emeletre Edward szobája felé. Bementünk a szobába és leültünk az ágyra. Vártam, hogy Sonja megszólaljon, de amikor semmi sem történt inkább én kezdtem bele a mondandómba.
- Kérlek, hallgass meg, Sonja. Tudom, hogy nagyot csalódtál bennem és, hogy nagyon megbántottalak és jogos a felháborodásod, és a pofonokat is megérdemeltem, bár azt nagyon sajnálom, hogy neked is érezned kellett, de ettől még jogos volt. Hidd el, kérlek, hogy nem azért tettem, hogy bármire is kényszerítselek. Nem fogunk összeházasodni, amíg nem akarod és gyerekek sem kellenek, csak ha te is akarod majd. Egyszerűen csak megrémültem. Jason azt mondta, hogy nagy veszélyben vagyunk, azért, mert ezt vállaltuk és én nem tudtam, hogy mi tévő legyek. Amíg mellettem aludtál megfontoltam minden lehetőséget, de egyik sem volt annyira biztonságos, mint az, hogy visszajövünk és megkérjük a törzseinket és a Culleneket, hogy segítsenek nekünk. Tudom, hogy a módszereim egyáltalán nem voltak tisztességesek, de te semmiképpen sem akartál visszajönni. Féltem, hogyha elmondom, hogy mit gondolok, akkor egyedül elmenekülsz, és soha többé nem találok rád – fakadtam ki és reméltem, hogy hisz nekem, mert minden egyes szót őszintén mondtam.
- Seth, felnőtt emberek vagyunk. Mint már mondtam. Nem volt jogod ahhoz, hogy elrabolj és idehozz. De ez még a kisebbik ok, amiért haragszom rád. Amin igazán megrökönyödtem, hogy többször is szemrebbenés nélkül a szemembe hazudtál, átvertél és elárultál. Ez az, amiért igazán dühös voltam. Én feltétel nélkül bíztam benned, és te visszaéltél ezzel. Még vigasztaltalak is, hogy ne legyen bűntudatod – mondta kedvesem keserűen és igaza volt. Tényleg a szemébe hazudtam és elárultam őt.
- Kérlek, adj még egy esélyt – kérleltem. – Megesküszöm, hogy soha többé nem fog ilyesmi előfordulni. Soha nem lennék képes bántani téged. Elvakított a félelem. Nem akartam, hogy bajod essen. Beismerem, hogy gyerekes volt elrabolni téged. De valld be őszintén. Ha eléd állok és megkérlek, hogy jöjjünk vissza, mert ez a legbiztonságosabb, akkor igent mondtál volna? – kérdeztem kíváncsian.
- Nem tudom, Seth. Ezt csak akkor tudtuk volna meg, hogyha megtörtént volna. Egyébként, valószínűleg igent, mondtam volna, ha elmeséled, hogy a Cullenek határain belülre a törzsnek nincs joga engedély nélkül belépni. Viszont megértem az indokaidat. Olyan helyre akartál, hozni, ahol barátok vesznek körül és vigyáznak ránk. Én is azt akarom, hogy biztonságban legyünk. Nem akarom, hogy akár egy hajad szála is meggörbüljön.
- Ez azt jelenti, hogy még hozzám tartozol? – kérdeztem reménykedve. Ha félt engem, akkor még jelentek valamit a számára.
- Mindig – mosolyodott el halványan és közelebb csúszott.
Bátortalanul emeltem fel a karjaimat, hogy átöleljem, féltem, hogy elhúzódik tőle, de legnagyobb örömömre nem tette. Belesimult az ölelésembe és rajtam egy elképesztő erejű boldogsághullám sugárzott végig. Megbocsát nekem, pedig nem érdemlem meg. Annyira jó volt újra a karjaimban tartani, bár igazság szerint még nincs egy napja, hogy csúnyán összevesztünk, de nagyon hiányzott már a közelsége. Kicsit elhúzódott, hogy a szemembe nézhessen, majd óvatosan egy gyors csókot nyomott a számra majd elmosolyodott. Nem tudtam ellenállni neki. Felbátorodva, mohón kaptam az ajkai után és egy pillanat alatt ledöntöttem az ágyra. Egy másodpercre megálltam, amikor rádöbbentem, hogy mit is művelek, de amikor csak rám mosolygott és visszahúzott magához elszállt belőlem minden aggodalmam. Újra megcsókoltam, majd a nyakát kezdtem el kényeztetni, mert legutóbb kiderült számomra, hogy ott nagyon érzékeny a bőre. Minden csodálatos volt, egészen addig, amíg meg nem hallottuk a tapsot és Emmett mackós nevetését.
- Szép békülés fiatalok, tanítani kéne! Még Rose-zal sem vagyunk ennyire profik. Sűrűbben vesszetek össze – hahotázott Emmett és a többiek is kuncogni kezdtek, majd két csattanást lehetett hallani. Ami valószínűleg Emmett szokásos beszólás utáni taslija volt. A lányoktól mindig megkapta a magáét ilyenkor.
Kicsit félve néztem Sonjára, aki elpirult, de azért mosolygott, amitől határozottan megkönnyebbültem.
- Ne haragudj, Emmett mindig ilyen – kértem elnézést a kis közjátékért.
- Semmi baj, de ezt inkább napoljuk el egy olyan időpontra, amikor a falnak nincs füle. Rendben? – kérdezte még mindig elpirulva, majd eltolt magától és felült.
- Persze – mosolyogtam rá és megsimogattam az arcát.
- A világért se zavartassátok magatokat, mintha itt se lennénk – kiáltott fel újra Emmett, amire megint egy csattanás volt a válasz.

Sonjával összenéztünk és nevetni kezdtünk. Néhány perccel később azonban, halk kopogtatás törte meg az idillt és Edward dugta be a fejét az ajtón.
- Sziasztok! Elnézést, de Nessie már nem tudja tovább lekötni Jacobot. Idáig is nehéz volt elérni, hogy ne rontson be hozzátok – mondta Edward határozottan, és el is hittem, hogy ma még Renesmee sem képes több időt kicsikarni nekünk, mint ezt a húsz percet, amit sikerült nyugalomban töltetnünk. Ha nem számítjuk Emmettet.
- Lemegyek hozzá – álltam fel, de Sonja megfogta a karomat.
- Nem kell, majd sétálok egyet, amíg megbeszéltek mindent. Itt a szobában mégis csak nyugodtabban tudtok társalogni – mondta határozottan, majd Edward felé fordult. – Nem tartanál nekem addig egy kis idegenvezetést, hogy hol vannak a határok és mit merre találok? – kérdezte mosolyogva. – Esetleg repülnék is egyet. Már nagyon hiányzik – ahogy ezt kimondta megmerevedtem. – Nem áll szándékomban elszökni ne aggódj, de tényleg szeretnék repülni egyet. Lehet?
- Persze – mosolygott rá Edward kedvesemre, majd csak éppen hogy láthatóan megrázta a fejét, amikor megkérdeztem gondolatban, hogy tényleg nem készül-e semmire. Aztán gyorsan el is szégyelltem magam, hogy ilyesmi eszembe jutott. Hogy tudna nekem hazudni Sonja, hiszen mindig is őszinte volt velem.
- Ne menj messzire, kérlek – ültem vissza mellé egy pillanatra és megcsókoltam.
- Nem megyek, ne aggódj, és Edward majd vigyáz rám. Ugye? – mosolygott rá Edwardra.
- Senki sem férkőzhet a közeledbe, ígérem – mondta Edward komolyan.
- Akkor mehetünk is – pattant fel, Sonja. – Nemsokára visszajövünk.
- Rendben, de tényleg vigyázzatok – mondtam még, de következő pillanatban már ott sem voltak.

Néhány pillanattal később pedig Jacob rontott be a szobába és azonnal megölelt. Hirtelen azt sem tudtam mit tegyek, mert nem éppen erre számítottam, hanem sokkal inkább arra, hogy ha barátomként örül is nekem, de Alfámként legalábbis le fog csapni. Igazából megérdemelném, amiért szó nélkül megléptem, de azt nem mondhatnám, hogy sajnálom, ami történt.
- Annyira örülök, hogy jól vagy. Mindenki nagyon aggódott érted. La Push-ban semmi nem volt ugyanaz nélküled – fakadt ki Jake miután elengedett.
- Ti is hiányoztatok nekem – mosolyogtam rá. – Noah és Marie rendben megérkezett?
- Igen, elszállásoltuk őket és Noah mindent elmesélt. Megkértük őket, hogy maradjanak és beleegyeztek.
- Hogyhogy nem rontottál be a Cullen házba már tegnap éjjel? – kérdeztem kíváncsian, mert igazából ezt a reakciót vártam volna tőle.
- Igazság szerint, Noah mindent részletesen elmondott, és Alfádként legszívesebben hazaráncigáltalak volna már az éjjel, de barátodként úgy gondoltam, hogy szükségetek lenne némi időre Sonjával, hogy meg tudjátok beszélni a dolgokat. Ezért nem jöttem át hozzád azonnal. Tudod, nem könnyű Alfának lenni. Nagyon sajnálom, hogy kényszeríteni akartalak az esküvőre – hajtotta le a fejét és tisztán éreztem, hogy őszintén mondta.
- Nem a te hibád, Jacob. Sose tettél volna ilyet, hogyha nem a Tanács parancsolja – mondtam békülékenyen.
- Ez igaz, és itt a bökkenő. A Tanácsnak továbbra is az a kívánsága, hogy gyere haza, és vedd el Sonját minél előbb – mondta szomorúan.
- Tehát most kényszeríteni fogsz? – kérdeztem csüggedten.
- Nem – mondta határozottan.
- Tessék? – döbbentem meg.
- Nem foglak kényszeríteni. Amíg a Cullenek földjén vagy, addig ez az ő hatáskörük, de ha visszajössz La Push-ba, akkor meg kell tennem – mondta komolyan.
- Nem fogod használni, az Alfa hangodat, hogy átlépjem a határt? – kérdeztem meglepetten.
- Nem fogom – mondta mosolyogva. – Tudod a bevésődésem boldogsága még a Tanács akaratát is felülbírálhatja, már pedig Nessie azt mondta, hogyha bántalak titeket, akkor többé nem áll szóba velem és, akkor örök időkre boldogtalan lesz.
- Okos kislány – nevettem fel.
- Ez már igaz. Nessie utolérhetetlenül tökéletes. Szóval védve vagytok. Én nem fogok parancsolni semmi ilyesmit, és a sasok vezetője, Joanne sem fog ráparancsolni Sonjára. Viszont egy dolgot kérünk tőletek.
- Hallgatlak.
- Semmiképpen ne hagyjátok el a Cullenek földjét és lehetőség szerint ne nagyon járőrözz egyedül és Sonja se. Jasper már dolgozik rajta, hogy mit tehetünk egy esetleges támadás esetén. A Volturi valószínűleg előbb-utóbb tudomást szerez rólatok, úgyhogy nagyon óvatosnak kell lennünk.
- Rendben – egyeztem bele a kéréseibe, ezt azért csaknem lesz olyan nehéz betartani.
Még hosszasan beszélgettünk. Elmeséltem, hogy milyen volt az egyetem, hogy mennyire boldog vagyok, hogy Sonja velem van. Itt persze megkérdezte, hogy akkor miért nem házasodunk össze, de amikor elmondtam azonnal megértette az indokaimat, mert ő sem kényszerítené Nessie-t soha semmire, amit nem akar. Órákon át beszélgettünk és úgy éreztem, hogy végre visszakaptam a legjobb barátomat. Sajnos nem szépen váltunk el, de mindkettőnknek megvoltak az indítékai a történtekre, ezért nem is mutogattunk egymásra, vagy vesztünk össze a múlton. Néhány órára megint csak Jacob és Seth voltunk a legjobb barátok kötöttségek nélkül, mint az átváltozásunk előtt. Már későre járt, amikor Jake végül elbúcsúzott és haza indult.

Miután megvacsoráztunk Sonja elindult a szobája felé, én pedig a nappali kanapéjához mentem. Legnagyobb meglepetésemre hirtelen megfordult és kérdőn nézett rám.
- Mi a baj? – kérdeztem döbbenten.
- Nem jössz fel a szobánkba? – kérdezte mosolyogva, és kinyújtotta felém a kezét.
- A szobánkba?
- Igen, ha akarod, akkor lehet a mi szobánk is, és nem az én szobám. Persze nem muszáj – mondta szinte suttogva.
- De, én nagyon szeretném, csak meglepődtem – mondtam mosolyogva és gyorsan odamentem, hogy megfogjam a kezét, amit még mindig felém tartott.
- Akkor jó – mosolygott és elindult velem a szobánk felé.
Mindenki mosolyogva figyelte a jelenetet, és nagyon hálás voltam Edwardnak és Alice-nek, hogy Emmettre vetették magukat és befogták a száját, hogy ne tehessen megjegyzést. A szobába érve Sonja fáradtan dőlt az ágyra, én pedig mellé feküdtem. Épphogy elhelyezkedtem már hozzám is bújt, és néhány perccel később egyenletes szuszogásba kezdett. Én pedig határtalanul boldog voltam, hogy újra a karjaimban tarthatom, amikor alszik.