Ha a lélek összeforr - 25. fejezet

Vallomások

(Sonja szemszöge)

Feldúltan csaptam le a telefonomat. Szegény Joanne biztosan azt hitte, hogy rá haragszom, pedig ez egyáltalán nem így van. A Tanácsra és az apámra haragudtam. Tudtam, hogy a barátnőm csak a javamat akarja, de nem akarom elhagyni Seth-et. Bár Joanne-nak abban igaza volt, hogy amíg nem tudja rólam a teljes igazságot, addig nem várhatom el tőle, hogy esetleg velem tartson. Miért bujkálna velem pusztán azért, mert arra kérem.
Bár mi van, ha mégis megtenné? Megpróbálhatnám! Megkérhetném, hogy tartson velem és ne kérdezzen semmit, de ez nem lenne tisztességes. Nem tehetem meg ezt valakivel, aki ennyire fontos nekem. Joga van tudni rólam a teljes igazságot. Elmondom neki, hogy alakváltó vagyok, hogy visszataszító hegeim vannak és a legrosszabbat, hogy menyasszony vagyok. Ennyi volt hát a boldogság? Ha az első két titkomat el is viseli, akkor a harmadik titkom miatt így is el fog hagyni.
Kétségbeesetten rogytam le a fürdőkád szélére. Nem akarom elveszíteni, de tudnia kell a teljes igazságot. Határoztam el magam immár véglegesen. Vettem néhány mély lélegzetet, majd lekapkodtam a ruháimat és csak egy törölközőt csavartam magam köré. Így egyszerűbb lesz gyorsan átváltoznom. Összeszedtem a földön heverő ruháimat és elindultam a szobám felé, ahol Seth várt rám. Túl gyorsan értem vissza a szobámhoz, legalábbis én úgy éreztem, hogy alig telt el néhány másodperc és már az ajtó előtt is álltam. Összeszedtem minden bátorságomat és benyitottam. Seth csillogó szemekkel és boldog mosollyal fordult felém, majd mikor a tekintete igencsak hiányos öltözékemre vándorolt az arca sokkal inkább döbbentté változott. Pár pillanatig dermedten állt, majd udvariasan lesütötte a szemét. Muszáj volt elmosolyodnom, mert szinte biztos voltam benne, hogy így fog reagálni. Seth igazi úriember, ezt már többször is bebizonyította.
- Azt hiszem, hogy jobb lesz, ha én kimegyek, amíg elkészülsz – mondta a szokásosnál mélyebb hangon, és az ajtó felé indult.
- Ne, kérlek, maradj. Szeretnék mutatni valamit, amit tudnod kell rólam és fontos lenne, hogy beszéljünk is néhány dologról – mondtam szemlesütve és elkaptam az egyik kezét, hogy ne tudjon kimenni.
- Rendben, felöltözöl és mindent megbeszélünk – mondta határozottan és óvatosan kiszabadította a kezét.
- Seth – szóltam utána mikor az ajtóhoz ért.
Azonnal visszafordult, kihasználva a pillanatot ledobtam magamról a törölközőt, majd átváltoztam, és vártam a pillanatot, hogy mikor rohan ki a szobámból sokkos állapotban, de nem tette. Ehelyett csak meredten nézett. Ha egy sas el tudna pirulni, akkor most még vörösebb lennék, mint amilyenek a tollaim. Óvatosan közelebb lépett, majd felemelte a kezét, mintha engedélyt kérne, hogy megérinthessen. Határozottan bólintottam egyet. Elmosolyodott és végigsimított a tollaimon. Néhányszor megismételte a mozdulatot, majd felvette a törölközőmet a földről, és elém tartotta, azután pedig becsukta a szemeit. Visszaváltoztam, és magam köré tekertem a törölközőt, majd magam felé fordítottam az arcát. Seth mélyen a szemembe nézett és elmosolyodott. Boldogan sóhajtottam fel, hiszen az első titkon túl voltunk, és nagyon jól fogadta. Most jöhet a következő.
- Seth?
- Igen, Kedvesem? – kérdezett vissza, és úgy láttam, hogy úszik a boldogságban.
- Van még néhány dolog, amit tudnod kell – kezdtem bele a mondandómba, de felemelte az ujját, hogy maradjak csendben.
- Sok mindenről kell még beszélnünk, de kérlek, előbb öltözz fel, mert így nem lenne könnyű koncentrálnom a beszélgetésünkre – mondta határozottan és lesütötte a szemeit, a hangját még soha nem hallottam ilyen mélynek ezelőtt.
- Oh, értem – kuncogtam a helyzeten. Tényleg zavarba ejtő egy kicsit. – Csak előtte még valamit látnod kell – mondtam és vártam, hogy rám nézzen.
- Figyelek, Sonja. Mit kell még látnom? – nézett rám gyengéden.
- Meg kell mutatnom a hátamat – mondtam keserűen, majd hátat fordítottam neki és lejjebb csúsztattam a törölközőt, hogy teljes hosszában láthassa a hatalmas hegeimet. Halk szisszenést hallottam a hátam mögül, és már vártam, hogy az ajtó becsapódjon Seth mögött, de ehelyett óvatos cirógatásra lettem figyelmes. Seth végigsimított a hegeimen, majd apró csókot lehelt a nyakamra, és a fülembe suttogott.
- Ugyanolyan gyönyörűnek talállak, mint eddig. Ez semmin sem változtat. Most pedig, kérlek, menj, és öltözz fel. Itt megvárlak. Sok dolgot meg kell még beszélnünk, és én is mutatok valamit neked – mondta és finoman a hálószobám felé taszított.
Bementem és gyorsan felöltöztem. Úsztam a boldogságban, hogy így is elfogad engem, már csak az utolsó vallomástól kellett félnem. Bár kétség kívül ez volt a legszörnyűbb titkom, de ha eddig Seth ilyen jól bírta, akkor remélem, hogy meg fogja érteni, hogy én nem is ismerem azt a fiút és nem én ígértem neki a kezem, hanem a törzs.

Miután elkészültem visszamentem Seth-hez, de meglepő látvány fogadott. Seth meztelen felsőtesttel állt a kanapé mögött és úgy tippeltem, hogy azért áll a kanapé mögött, mert a többi ruhája sincs rajta. Éppen rá akartam kérdezni, hogy mit művel, amikor elmosolyodott, majd remegni kezdett és Seth helyén egy farkas állt. Hirtelen azt sem tudtam, hogy mit kellene reagálnom. Az természetesen egyáltalán nem zavart, hogy Seth alakváltó, mint én, de éppen abból a törzsből, ahova be kell házasodnom. Ez így nagyon rossz lesz. Aztán hirtelen beugrott, hogy mit mondott Joanne. Az utolsó magányos farkasnak ígértek, és ha Seth-nek lenne párja, akkor a lány itt lenne vele, és én biztosan nem kellenék egy bevésődött farkasnak.
- Jesszusom! – sikkantottam fel a felismeréskor. – Te vagy az? Te vagy a magányos farkas? – kérdeztem döbbenten.
Seth vidáman vakkantott, és hevesen bólogatni kezdett. Elsöprő erővel áradt szét bennem a boldogság. Seth az én farkasom. Álmaimban sem mertem gondolni, hgoy még annál is boldogabb lehetek, mint amennyire az elmúlt napokban voltam. Hirtelen ötlettől vezérelve átugrottam a kanapén és Seth nyakába vetettem magam. Szegény úgy meglepődött ezen a reakción, hogy fel is borultunk, de abban a pillanatban ez egyáltalán nem zavart. Néhány percig csak feküdtünk én a bundáját simogattam, ő pedig óvatosan a derekamra tette az egyik hatalmas mancsát.
- Nem akarsz visszaváltozni? – kérdeztem mosolyogva. – Azért azt hiszem, hogy tényleg meg kéne beszélnünk néhány dolgot. Főleg most, hogy már nincsenek titkaink egymás előtt, és tudjuk, hogy minket egymásnak szántak – mondtam vidáman. Annyira csodálatos érzés volt tudni, hogy senki sem akar elválasztani Seth-től. Ez volt a legnagyobb félelmem, és most kiderült, hogy alaptalanul aggódtam annyit. Seth hevesen bólogatott. – Rendben, akkor a hálószobában megvárlak – mondtam mosolyogva és otthagytam, hogy nyugodtan vissza tudjon változni és felöltözni.

Néhány perc múlva Seth belépett az ajtón és leült mellém az ágyra. Kérdőn nézett rám, és úgy láttam, hogy némi félelem is átsuhant az arcán.
- Mi a baj? – kérdeztem meglepetten.
- Haragszol? – kérdezte remegő hangon.
- Miért haragudnék? – lepődtem meg.
- Ha előbb összeszedem a bátorságom, hogy elmondjam neked az igazat, akkor már régen nem lettél volna ilyen feszült. Gyáva voltam. Most is csak azért tettem, mert te is megmutattad, hogy ki vagy – mondta kissé szégyenkezve.
- Hé – simítottam végig az arcán, és felemeltem az állát. – Ha jól emlékszem én sem rohantam éppen elmesélni, hogy sas vagyok, és hogy már odaígértek valakinek. Te is éppen annyira haragudhatnál rám, mint én rád. Úgyhogy szerintem hagyjuk is ezt a butaságot és inkább beszéljük meg, hogy hogyan tovább – mondtam határozottan.
- Rendben. Igazad van – mosolyodott el végre Seth is. – Igazából, lenne egy kérdésem még mielőtt a lényegre térünk.
- Akkor kérdezd meg – bíztattam egy kicsit.
- Mégis hogyan kerültél ide? Mármint engem sem éppen elengedtek erre a kis kiruccanásra, hanem eltűntettek, pontosabban egy barátom tüntetett el – kuncogott Seth.
- Nos, engem nem eltűntettek, hanem megszöktettek. Forks két legprofibb lányszöktetője sietett a segítségemre és a legjobb barátnőm. Azt hiszem, te is ismered őket. Legalábbis Edwardot és Jaspert biztosan – nevettem fel. Valószínűleg szegény őreim alapos fejmosást kaptak, amikor felébredtek. Vicces lehetett, ahogy eldőltek Jasper erejétől, kár, hogy nem láthattam, mert engem is elkábított.
- Edward és Jasper szöktettek meg téged? – döbbent meg Seth. – Akkor gondolom, hogy véletlenül neked is öt egyetemet ajánlottak fel, hogy válassz – csóválta meg a fejét nevetve.
- Hát, ami azt illeti igen, de azt elfelejtették mondani, hogy ugyanazokat a lehetőségeket kaptam, mint a másik szökevény – kuncogtam én is. – Úgy látom Edward alaposan átgondolta, hogy mit csinál.
- Nekem is úgy tűnik – bólintott rá ő is.
- Már csak az a kérdés, hogy hogyan használjuk ki a lehetőséget – gondolkodtam el.
- Ezt meg hogy értetted, Kedvesem? – döbbent meg Seth.
- Gondold csak át a dolgokat. Szerinted mit tegyünk most, annak fényében, hogy most már tudjuk, hogy egymásnak szántak minket. Vissza akarsz menni hozzájuk? – kérdeztem kíváncsian.
- Nem egészen értelek. Te nem akarsz hazamenni most, hogy minden megoldódott? Hiszen együtt akarunk lenni, vagy nem? – kérdezte ijedten és a szemében láttam a csalódottság szikráját.
- De igen, én is veled akarok lenni – vágtam rá gyorsan. – Viszont egy kicsit félek hazamenni, ettől függetlenül – vallottam be az igazságot.
- Miért félsz? Nem hiszem, hogy felróhatják nekünk, amiért eltűntünk egy időre. Illetve az Alfám lehet, hogy egy kicsit megtép majd, de túlélem – nevetett fel Seth.
- Én nem a reakciójuktól félek arra, hogy eltűntem. Tudod az a baj, hogy nálunk a Tanács, hogy is mondjam. Általában csak az érdekli őket, hogy teljesüljön az akaratuk. Na már most, ha belegondolsz, akkor mi fog történni miután hazamentünk? Szerintem egyértelmű. Holnap visszamegyünk. Holnapután megvarrják a ruhámat az esküvőre, ha még nincs kész, mert ezt is kinézem belőlük. A harmadik napon pedig meg kell tartanunk az esküvőt és utána már csak azt fogják lesni, hogy mikor esek teherbe – foglaltam össze a dolgot lehet, hogy kissé durván, de a lényeg teljes mértékben benne volt. – Ne érts félre. Én valóban veled akarok lenni, és biztos vagyok abban is, hogy akarok majd esküvőt és gyerekeket is, de nem egyik pillanatról a másikra. Tizennyolc éves vagyok és még egy kicsit korainak érzem ezt. Bocsáss meg kérlek, hogyha megbántottam az érzéseidet, de én még nem akarok hozzád menni. Most még nem, és ha visszamegyünk, akkor biztos vagyok benne, hogy kényszeríteni fognak rá. Nem lehetne, hogy adsz még egy kis időt nekem? Csak egy kicsit. Még csak most kezdek rájönni, hogy milyen jó néha egy kicsit lazítani, és nem szigorúan betartani a napirendemet. Ha most visszamegyünk, akkor minden kezdődik elölről – magyarázkodtam egyre kétségbeesettebben. Reméltem, hogy nem gázolok bele Seth érzéseibe, mert én is vele akartam lenni őszintén, de még nem voltam felkészülve rá, hogy visszamenjek és tegyem a dolgomat.

Seth türelmesen végighallgatta a kitörésemet és nem szólt közbe. Miután befejeztem a mondandómat könnyek szöktek a szemembe. Próbáltam őket visszatartani, de mégis kicsordultak a kis árulók.

(Seth szemszöge)

Boldogan fordultam az ajtó felé, amikor meghallottam, hogy visszajött életem értelme a szobába, de amikor megfordultam váratlan látvány fogadott. Kedvesem egy szál törölközőben volt és a ruhái a kezében voltak, elképesztő látványt nyújtott. Hirtelen nem is tudtam, hogy mit kéne tennem, majd döntésre jutottam.
- Azt hiszem, hogy jobb lesz, ha én kimegyek, amíg elkészülsz – mondtam a szokásosnál mélyebb hangon, és az ajtó felé indultam.
- Ne, kérlek, maradj. Szeretnék mutatni valamit, amit tudnod kell rólam és fontos lenne, hogy beszéljünk is néhány dologról – mondta Sonja szemlesütve és elkapta az egyik kezem, hogy ne tudjak kimenni.
- Rendben, felöltözöl és mindent megbeszélünk – mondtam határozottan és óvatosan kiszabadítottam a kezem. Akármennyire is képes voltam uralkodni magamon egész életemben, azért én is férfi vagyok. Jobb lenne, ha felöltözne mindkettőnknek.
- Seth – szólt utánam mikor az ajtóhoz értem.
Azonnal visszafordultam, hogy megkérdezhessem mit szeretne, de hirtelen lekapta magáról a törölközőt és rajtam pedig végigfutott a csodálat. Csak egy pillanatra láttam hibátlan és fedetlen idomait, de alig bírtam uralkodni magamon. A következő másodpercben, pedig már a döbbenet futott végig rajtam, mert Sonja gyönyörű sassá változott, és vörös tollai voltak. Egy vörös sas. Uramisten. Tört rám a felismerés, hogy ő az, akit el kell vennem. Így már nem is hangzik olyan rosszul a dolog. Vajon hogyan került ide? Nem tudtam levenni róla a szemem, annyira gyönyörű volt. Megbabonázva léptem közelebb és emeltem fel az egyik kezem, hogy megérinthessem. Vártam néhány pillanatot, majd amikor beleegyezését adta végigsimítottam csodálatos tollain néhányszor. Majd felvettem a törölközőt a földről és feltartottam, hogy visszaváltozhasson. Behunytam a szemem, amíg maga köré tekerte a törölközőt, pedig hatalmas volt a kísértés, hogy lessek egy kicsit. Amikor készen volt kedvesen jelezte, hogy újra felnézhetek.
- Seth? – kérdezte bizonytalanul.
- Igen, Kedvesem? – kérdezetem vissza és úsztam a boldogságban, hogy ő az a lány, akit nekem szántak.
- Van még néhány dolog, amit tudnod kell – kezdett bele a mondandójába, de felemeltem az ujjamat, hogy maradjon csendben.
- Sok mindenről kell még beszélnünk, de kérlek, előbb öltözz fel, mert így nem lenne könnyű koncentrálnom a beszélgetésünkre – mondtam határozottan és lesütöttem a szemeim, mert a hangom már mélyebb nem is lehetett volna.
- Oh, értem – kuncogott, amikor megértette a helyzetet. Tényleg zavarba ejtő volt egy kicsit a szituáció. – Csak előtte még valamit látnod kell – mondta és várta, hogy rá nézzek.
- Figyelek, Sonja. Mit kell még látnom? – néztem rá gyengéden.
- Meg kell mutatnom a hátamat – mondta keserűen, majd hátat fordított nekem és lejjebb csúsztatta a törölközőt, hogy teljes hosszában láthassam a hatalmas hegeit. Halk szisszenés hagyta el a torkomat, amikor rádöbbentem, hogy mitől fél annyira. Biztosan azt hitte, hogy így már nem fog tetszeni nekem. Olyan kis buta. A háta mögé léptem és gyengéden végigcirógattam a hegeit, majd magamhoz öleltem és belecsókoltam a nyakába, majd a fülébe súgtam a gondolataimat.
- Ugyanolyan gyönyörűnek talállak, mint eddig. Ez semmin sem változtat. Most pedig, kérlek, menj, és öltözz fel. Itt megvárlak. Sok dolgot meg kell még beszélnünk, és én is mutatok valamit neked – mondtam határozottan és finoman a hálószobája felé taszítottam.
Miután bement gyorsan a kanapé mögé siettem és levetkőztem. Neki is joga van tudni rólam a teljes igazságot és ez úgy a legegyszerűbb, hogyha ő is lát engem farkasként. Amikor visszajött meglepetten nézett rám. Nem értette, hogy miért csinálom ezt, úgyhogy inkább csak elmosolyodtam és gyorsan átváltoztam. Tengernyi érzés futott át az arcán, majd felkiáltott.
- Jesszusom! – sikkantott fel a felismeréskor. – Te vagy az? Te vagy a magányos farkas? – kérdezte döbbenten.
Vidáman vakkantottam, hogy ő is örül és bólogatni kezdtem. Annyira boldog voltam abban a pillanatban, mint még soha. Hirtelen átugrott a kanapén és a nyakamba vetette magát. Nem számítottam erre a reakcióra, úgyhogy felborultunk, de abban a pillanatban még ez sem érdekelt. Annyira csodálatos volt, hogy ő is örül a történteknek. Néhány percig csak feküdtünk miközben Sonja a bundámat simogatta én pedig óvatosan a derekára csúsztattam az egyik mancsomat.
- Nem akarsz visszaváltozni? – kérdezte mosolyogva. – Azért azt hiszem, hogy tényleg meg kéne beszélnünk néhány dolgot. Főleg most, hogy már nincsenek titkaink egymás előtt, és tudjuk, hogy minket egymásnak szántak – mondta vidáman.
Ismét végigfutott rajtam a felhőtlen boldogság. Tudatosult bennem, hogy soha senki nem akar, majd elválasztani minket egymástól. Ha képes lettem volna rá, akkor biztosan felemelkedem a földről a boldogságtól. Hevesen bólogattam, hogy egyet értek vele. – Rendben, akkor a hálószobában megvárlak – mondta mosolyogva és otthagyott, hogy nyugodtan vissza tudjak változni és felöltözni.

Néhány perc múlva beléptem az ajtón és kissé félve leültem mellé az ágyra. Nagyon boldog voltam, de egy kicsit féltem, hogy haragszik, amiért gyáva voltam és nem mondtam el neki mindent azonnal.
- Mi a baj? – kérdezte meglepetten.
- Haragszol? – kérdeztem remegő hangon.
- Miért haragudnék? – lepődött meg.
- Ha előbb összeszedem a bátorságom, hogy elmondjam neked az igazat, akkor már régen nem lettél volna ilyen feszült. Gyáva voltam. Most is csak azért tettem, mert te is megmutattad, hogy ki vagy – mondtam kissé szégyenkezve. Be kellett vallanom, hogy tényleg gyáva voltam. Nem akartam, hogy bármi oka is legyen rá, hogy elhagyjon engem.
- Hé – simított végig az arcomon gyengéden, és felemelte az államat. – Ha jól emlékszem én sem rohantam éppen elmesélni, hogy sas vagyok, és hogy már odaígértek valakinek. Te is éppen annyira haragudhatnál rám, mint én rád. Úgyhogy szerintem hagyjuk is ezt a butaságot és inkább beszéljük meg, hogy hogyan tovább – mondta határozottan.
- Rendben. Igazad van – mosolyodtam el egy kicsit megnyugodva. – Igazából, lenne egy kérdésem még mielőtt a lényegre térünk.
- Akkor kérdezd meg – bíztatott.
- Mégis hogyan kerültél ide? Mármint engem sem éppen elengedtek erre a kis kiruccanásra, hanem eltűntettek, pontosabban egy barátom tüntetett el – kuncogtam a rám törő emlékeken.
- Nos, engem nem eltűntettek, hanem megszöktettek. Forks két legprofibb lányszöktetője sietett a segítségemre és a legjobb barátnőm. Azt hiszem, te is ismered őket. Legalábbis Edwardot és Jaspert biztosan – nevetett fel.
- Edward és Jasper szöktettek meg téged? – döbbentem meg. Edward, hát persze, ki más intézett volna el ennyi véletlent, alig néhány nap alatt. Hihetetlen, hogy mire nem képes, hogyha a fejébe vesz valamit. Megint csak hálát kell majd rebegnem, ha újra beszélünk egymással. – Akkor gondolom, hogy véletlenül neked is öt egyetemet ajánlottak fel, hogy válassz – csóváltam meg a fejemet nevetve.
- Hát, ami azt illeti igen, de azt elfelejtették mondani, hogy ugyanazokat a lehetőségeket kaptam, mint a másik szökevény – kuncogott ő is. – Úgy látom Edward alaposan átgondolta, hogy mit csinál.
- Nekem is úgy tűnik – bólintottam rá a feltételezésre.
- Már csak az a kérdés, hogy hogyan használjuk ki a lehetőséget – gondolkodott el.
- Ezt meg hogy értetted, Kedvesem? – döbbentem meg. Nem értettem, hogy ezt meg hogyan gondolta.
- Gondold csak át a dolgokat. Szerinted mit tegyünk most, annak fényében, hogy most már tudjuk, hogy egymásnak szántak minket. Vissza akarsz menni hozzájuk? – kérdezte kíváncsian.
- Nem egészen értelek. Te nem akarsz hazamenni most, hogy minden megoldódott? Hiszen együtt akarunk lenni, vagy nem? – kérdeztem ijedten és éreztem, hogy hatalmas gombóc keletkezik a torkomban. Azt hittem, hogy ő is olyan boldog, mint én, de lehet, hogy tévedtem. Istenem, mi van, ha nem is akar igazán?
- De igen, én is veled akarok lenni – válaszolta gyorsan. – Viszont egy kicsit félek hazamenni, ettől függetlenül – vallotta be az érzéseit.
- Miért félsz? Nem hiszem, hogy felróhatják nekünk, amiért eltűntünk egy időre. Illetve az Alfám lehet, hogy egy kicsit megtép majd, de túlélem – nevetettem fel, és megnyugodtam, hogy csak attól fél, hogy visszamegyünk a törzseinkhez és nem elhagyni akar. Azt nem élném túl.
- Én nem a reakciójuktól félek arra, hogy eltűntem. Tudod az a baj, hogy nálunk a Tanács, hogy is mondjam. Általában csak az érdekli őket, hogy teljesüljön az akaratuk. Na már most, ha belegondolsz, akkor mi fog történni miután hazamentünk? Szerintem egyértelmű. Holnap visszamegyünk. Holnapután megvarrják a ruhámat az esküvőre, ha még nincs kész, mert ezt is kinézem belőlük. A harmadik napon pedig meg kell tartanunk az esküvőt és utána már csak azt fogják lesni, hogy mikor esek teherbe – foglalta össze a dolgot néhány mondatban.
Egy kicsit túlságosan is tárgyilagos és nyers volt a megfogalmazás, de lényeget értettem. Nem akart kényszerből hozzám jönni, és ezt meg kellett értenem. Hiszen ha úgy vesszük természetes, hogy fél. Egy kicsit én is félek.
- Ne érts félre – folytatta kicsit idegesebben. Bár őszintén szólva kezdett inkább kicsit hisztérikussá válni. - Én valóban veled akarok lenni, és biztos vagyok abban is, hogy akarok majd esküvőt és gyerekeket is, de nem egyik pillanatról a másikra. Tizennyolc éves vagyok és még egy kicsit korainak érzem ezt. Bocsáss meg kérlek, hogyha megbántottam az érzéseidet, de én még nem akarok hozzád menni. Most még nem, és ha visszamegyünk, akkor biztos vagyok benne, hogy kényszeríteni fognak rá. Nem lehetne, hogy adsz még egy kis időt nekem? Csak egy kicsit. Még csak most kezdek rájönni, hogy milyen jó néha egy kicsit lazítani, és nem szigorúan betartani a napirendemet. Ha most visszamegyünk, akkor minden kezdődik elölről – magyarázkodott egyre kétségbeesettebben.

Szegényke teljesen meg volt rémülve attól, hogy most dühös leszek rá. Látszott rajta, hogy valóban nem akar megbántani, hanem valóban csak retteg attól, hogy a Tanács, amely a törzsét vezeti, egy élettelen tárgyként fogja kezelni, aki csak azért van, hogy a szerződésben foglaltakat teljesítse. Vagyis hozzám jöjjön és gyerekeket szüljön, hogy a génállomány biztosítva legyen a jövőben is. Meg tudtam érteni, hogy rémült volt még így is, hogy tudta, hogy én vagyok az, akihez hozzá kéne mennie. Hiszen még semmi ideje nem volt arra, hogy éljen. Az eddigi életében mindig csak engedelmesen követte az utasításokat. Nem csodálom, hogy nem bírta tovább, és kiborult. Inkább az döbbentett meg, hogy eddig nem borult ki. Szégyenlősen törölte le a könnycseppeket a pulóvere ujjával és kétségbeesetten pillantott rám. Úgy éreztem, hogy tennem kell valamit, hogy megnyugtassam és biztosítsam róla, hogy nem akarom kényszeríteni semmire. Magamhoz húztam és szorosan átöleltem, majd óvatosan eldőltem vele az ágyon, és vártam, hogy egy kicsit megnyugodjon. Mikor alábbhagyott egy kicsit az ideges zihálása csak akkor szólaltam meg.
- Nem akarlak semmire sem kényszeríteni, Kedvesem. Nem kell ettől félned, sosem tennék olyat, amit te nem akarsz. Megértem, hogy túl gyors volt neked ez az egész. Egy kicsit én is kiadtam. Csak akkor megyünk vissza, ha már készen leszel rá. Tudok várni. Addig várok rád, ameddig csak kell – biztosítottam róla, hogy semmit nem kell tennünk, amit egyelőre nem akarunk. Ráérünk még egybe kelni, hiszen még én is csak tizennyolc vagyok, mint ő.
- Köszönöm, hogy megértesz. Tényleg nem miattad van. Én csak még nem készültem fel rá – szipogta a mellkasomba és ő is átölelt engem immáron megnyugodva.
- Nincs semmi baj. Itt maradunk és addig nem megyünk vissza, ameddig mindketten úgy nem érezzük, hogy ezt akarjuk – mondtam határozottan és megpusziltam a feje búbját.
- Ezzel van egy kis gond – tört fel belőle újra a zokogás.
- Hé, nyugodt meg, kérlek, és mondd el nekem, hogy mi ezzel a gond. Nem tudják, hogy hol vagyunk.
- Ma felhívott a barátnőm, Joanne. Azt mondta, hogy a Tanácsfő és az apám úgy döntöttek, hogyha nem kerítenek elő engem a sasok két héten belül, akkor bejelentenek eltűnt személynek a rendőrségen és erőszakkal is hazavitetnek – magyarázta a helyzetet még mindig elkeseredve.
- De hiszen te már nagykorú vagy. Nincs joguk elhurcolni, ha nem akarod – háborodtam fel. Csak egyszer kaparintsam ezt a Tanácsfőt a kezem közé. Az biztos, hogy nem teszi zsebre, amit akkor fog kapni. Teljesen tönkre akarja tenni Sonját? Már így is teljesen ki van borulva, ez az őrült meg csak tesz még rá néhány lapáttal.
- Az nem számít. Megvannak a kapcsolatai ahhoz, hogy megoldja a dolgot, ha a lányok nem teszik, amit mond.
Felültem, magammal húztam és mélyen a szemébe néztem. A szemei még mindig könnyesek voltak. Azt hiszem most jöhetett ki rajta az évek során felgyülemlett feszültség. Nem hibáztattam érte, mert abban biztos voltam az eddig hallottak alapján, hogy Sonja életében eddig nem volt túl sok boldog nap, de ezen most változtatni fogunk. Mostantól csak azzal fogok foglalkozni, hogy biztonságban éljen és boldogan.
- Holnap új életet kezdünk, és ígérem, hogy minden csodálatos lesz – mondtam határozottan és biztatóan rá mosolyogtam.
- Ezt meg, hogy érted? Hogyan kezdünk új életet? – kérdezte kíváncsian.
- Csak menj el az előadásaidra én pedig mindent elintézek estig. Azután pedig minden rendben lesz. Sosem fognak minket megtalálni. Rendben? – kérdeztem rá és reméltem, hogy elfogadja az ajánlatomat.
- Nem is tudom. Nem akarlak bajba keverni. Gondolj bele, mi lesz, hogyha mégis megtalálnak? Nem akarom, hogy téged vonjanak felelősségre. Greg még képes és börtönbe zárat – mondta ijedten.
- Ne butáskodj, Sonja – nevettem fel. – Gondolj csak bele, ha elkapnak minket, ami nem fog megtörténni, akkor sem csukathat le, mert akkor nem tudlak feleségül venni – vigyorogtam rá, de sajnos rá kellett jönnöm, hogy ma a humorizálás nem válik be. – Csak bízz bennem, kérlek – néztem rá komolyan.
- Én, bízom benned – vágta rá azonnal. – Nem maradhatnánk itt a nap további részében? Nincs kedvem most emberek közé menni – mondta szinte suttogva és lesütötte a szemét.
- Dehogynem, ha ezt szeretnéd, akkor itt maradunk – válaszoltam halványan elmosolyodva. Örültem, hogy végre egyszer azt akarja tenni, amire szüksége van és nem azt, amit most elvileg tennie kéne.
- Köszönöm – mondta hálásan és újra eldőlt az ágyon engem is magával húzva. – Nem baj, ha lustálkodunk egy kicsit? – kérdezte miközben hozzám bújt.
- Egyáltalán nem – kuncogtam. Nagyon örültem, hogy pár nap elég volt hozzá, hogy elkezdje élvezni az semmittevést.
Hirtelen felült és mélyen a szemembe nézett.
- Szeretlek – mondta szenvedélyesen és megcsókolt. Még sosem csókolt ilyen hosszan, már percek óta lehettünk így összeforrva, mikor egy pillanatra elhúzódott tőlem, ezt az időt használtam ki arra, hogy megszólaljak.
- Én is szeretlek - mondtam boldogan, azután pedig nem tudom, hogy mi történt, mert a világ elsötétült.