Ha a lélek összeforr - 30. fejezet

Hazatérés

(Seth szemszöge)

Mindennel készen voltam estére. Szerencsére sikerült gyorsan összepakolnom, és elintéztem, hogy Sonja is és én is, kapjunk halasztást, és ha esetleg eljutunk odáig, akkor jövőre visszajöhessünk. Marie is így tett. Bár túl sok reményem nem volt arra, hogy valaha is visszajutunk az egyetemre, de azért gondoltam, hátha mégis visszatérhetünk. Csodálatos időszak volt az életemben az, amit itt tölthettem. Miután ez megoldódott minden csomagunkat egy helyre készítettem össze, Sonjáét is áthoztam a mi szobánkba, hiszen úgyis innen indulunk tovább. Nem volt túl sok holmink, csak azzal jöttünk, amit a Cullenektől kaptunk. Így csak egy-egy táskányi ruhát és a kedves kis apróságokat (ezalatt a macira és az álomhozóra gondolok, ami nagyon figyelmes volt Edwardéktól és a világért sem váltam volna meg tőlük) kellett rendbe rakni. Már tűkön ültem, hogy Sonja megérkezzen, de még mindig nem volt sehol sem. Azután hirtelen betoppant az ajtón és az arcán tisztán lehetett látni az izgatottságot.
- Szia! – köszöntem neki lelkesen és próbáltam kontrollálni a bűntudatomat.
- Szia! Jaj, annyira izgulok. Hova megyünk? Még mindig nem árulod el? Meglepetés? – záporoztak a kérdései.
- Nem, nem árulom el, hogy hova megyünk. Ez titok és igen nagy meglepetés lesz - mondtam mosolyogva és reméltem, hogy nem érzi meg a bűntudatomat, mert sokkal inkább próbáltam az iránta érzett szerelmemre koncentrálni, hogy azt érezze.
- Én is szeretlek, Seth – szökkent oda hozzám és megcsókolt. – Nem kell, hogy bűntudatod legyen azért, amiért nem szóltál a medvéről, tényleg nem haragszom – ölelt magához. Tehát még mindig érzi a bűntudatomat, de legalább azt hiszi, hogy más okozza.
- Tudom, hogy nem haragszol miatta. Ígérem, hogy igyekszem úrrá lenni a bűntudatomon – mondtam. Pazar, most még nagyobb bűntudatom lesz. Már csak ez hiányzik. Egy napja folyamatosan hazudok annak, aki a legfontosabb nekem. Még soha nem éreztem magam ilyen nyomorultnak.
- Helyes, nem szeretném, hogyha szomorkodnál. Egy új és boldog élet felé indulunk ma este – mondta boldogan és a szekrényéhez indult.
- Már összepakoltam a te holmidat is. Minden a szobámban van. Gondoltam így egy kicsit korábban elindulhatunk, már a repülőjegyek is megvannak – próbáltam lelkesedni.
- Nagyszerű, akkor mehetünk is – sikkantott. – Már mindenkitől elbúcsúztam. A lányok sajnálták, hogy el kell mennem, de örültek, hogy boldog vagyok. Azt ígértem, hogy majd felhívom őket, amikor odaérek, ahova megyünk. Seth? Figyelsz te rám egyáltalán? Hagyd már a bűntudatot, kérlek – jött oda hozzám és megint vigasztalni próbált. Hihetetlen ez a lány. Itt most én vagyok a rossz. Vajon miért bízik meg bennem feltétel nélkül? Egyáltalán nem érdemlem meg ezt.
- Persze, hogy figyelek rád, Szerelmem! Ígérem, hogy nem fogok már sokáig bánkódni – hazudtam lazán, és rámosolyogtam. Úgy láttam, hogy egy pillanatig sem gyanakodott rám. Feltétel nélkül bízott bennem. – Mehetünk?
- Igen, induljunk – kapta el a kezemet, még egyszer körbenézett a szobájában, majd egy sóhaj kíséretében kilépett az ajtón és elindultunk a szobám felé.

Marie és Noah már mindent összepakolva útra készen várt ránk. Ahogy beléptünk az ajtón mindketten rámosolyogtak Sonjára, kedvesem pedig boldogan viszonozta a gesztust.
- Sziasztok! Én, Sonja vagyok – szökkent előre mellőlem és bemutatkozott.
- Szia, én Noah vagyok, ő pedig itt a húgom, Marie – mondta Noah lelkesen és kezet nyújtott Sonjának. Miután kezet ráztak Noah-val. Marie-val pedig megpuszilták egymást úgy éreztem, hogy itt az ideje telefonálni.
Egy pillanatra bementem a szobámba és leültem az ágyra. Tárcsáztam Edward telefonszámát, és reméltem, hogy gyorsan felveszik. Nem is kellett csak egyszer kicsengenie a telefonnak már jött is a válasz.
- Szia, Seth! Mindent megbeszéltünk itthon és várunk titeket – mondta Edward határozottan.
- Köszönöm, Edward. Sosem fogom tudni meghálálni ezt a sok mindent – mondtam őszintén.
- Ugyan már, ez természetes. Na, akkor kezdjük? Jasper itt van mellettem – érdeklődött, de próbált nagyon lágy és nyugtató hangot megütni közben. Tudtam, hogy tudja, hogy milyen szörnyen érzem most magam és csak segíteni próbál. Mégsem lett könnyebb megtennem ezt Sonjával.
- Igen – sóhajtottam. – Kezdhetjük, egy perc és szólok neki – mondtam, majd kikiáltottam kedvesemnek. – Sonja, Edward és Jasper van a telefonban. Beszélsz velük te is? – kérdeztem, és reméltem, hogy igen lesz a válasz.
- Ez nagyszerű – dugta be a fejét az ajtón. – Nem beszéltem velük mióta elhagytam a repteret. Add csak ide a telefont – nyúlt lelkesen a telefon után, majd a füléhez emelte és beleszólt. – Halló? – kérdezte vidáman.
- Szia, Sonja – szólt bele Jasper.
- Áh, szia, Jasper… - kezdett bele Sonja, majd egy szempillantás alatt eldőlt az ágyon eszméletlenül, én pedig úgy éreztem, hogy még egész életemben nem voltam olyan nyugodt, mint most. Jelen pillanatban ez nagyon jól esett. Odasiettem kedvesemhez és kivettem a kezéből a telefont, majd beleszóltam.
- Elaludt. Köszönöm, Jasper – mondtam hálásan.
- Nincs mit, Seth. Te jól vagy? – kérdezte tőlem aggódva.
- Igen, miért? – döbbentem meg.
- Azért mert teljesen nyugodt vagy, de mégis tombol benned a bűntudat. Ez eléggé ellentmondásos két érzés.
- Azért van, mert nekem bűntudatom van, Sonja pedig teljesen nyugodt – magyaráztam.
- De én most rád koncentrálok, Sonjára nem – mondta Jasper határozottan.
- De bennem vannak Sonja érzései is ez bizonyos fokig – magyaráztam a helyzetet.
- Oh – döbbent meg Jasper. – Ti érzitek egymás érzéseit?
- Igen, egy bizonyos fokig átérezzük, hogy mit érez a másik.
- Ez nagyon érdekes – mondta Jasper meglepetten. – Na, de induljatok, majd itthon megbeszéljük. Carlisle-t is biztosan érdekelni fogja a dolog.
- Rendben, nemsokára találkozunk – mondtam és letettem a telefont.
A következő pillanatban Noah és Marie dugta be az orrát a szobába.
- Minden rendben van? – szaladt oda Sonjához Marie.
- Igen, nincs semmi baj, csak alszik – mondtam és megsimogatta kedvesem arcát. Olyan nyugodt volt és békés. Szerettem ezt látni.
- Akkor menjünk. Majd én viszem. Te hogy érzed magad? – kérdezte Noah aggódva.
- Jól vagyok. Nagyon lenyugodtam én is, de azért nem alszom el – nyugtattam meg. – Mehetünk, de inkább én viszem. Te hozd a csomagokat, kérlek – kértem meg Noah-t, aki bólintott, majd felkapta a csomagokat, én pedig óvatosan felvettem Sonját a karjaimba, és elindultam vele.

A taxi már várt ránk. Gyorsan bepakoltunk és kimentünk a reptérre. Edward tanácsára és kérésére egy kisebb magángépet béreltem ki, mert így kevésbé voltunk feltűnőek egy ájult lánnyal, mint hogyha tömeggel mentünk volna. A pénz, amit csomagolt nekem bőven fedezett egy ilyen utat. Így hát zavartalanul szálltunk fel és senki nem nézett ránk furcsán, csak a magángép légiutas-kísérője, de ő meg nem tette szóvá, szóval alapvetően minden rendben ment. Egész úton az ölemben tartottam Sonját és gyengéden simogattam, nem mintha ezzel jóvá tehettem volna azt, amit tettem, de olyan jól esett, hogy hozzáérhetek. Ahogy kiértünk a terminálból, már ott várt ránk Edward és Jasper. Noah halkan felmorgott mellettem és Marie-t maga mögé húzta, de ezen kívül inkább csendben figyelte az eseményeket. Halkan felszisszent, amikor Jasper kinyújtotta a kezét Sonjáért én pedig gondolkodás nélkül átadtam neki kedvesemet. Majd Edwardhoz fordultam, aki rögtön a kezét nyújtotta, majd gyorsan megölelt.
- Sziasztok! – mondtam egy kicsit megkönnyebbülve.
- Sziasztok! – mondták ők is. – Minden jól ment? – kérdezték aggódva.
- Igen, rendben vagyunk. Ők itt Noah és Marie.
Noah és Marie csak biccentett a fiúk felé. Kimentünk és nagy meglepetésemre Edward átadta nekem az egyik autó kulcsát. Miután kérdőn néztem rá megszólalt.
- Vidd el Noah-t és a Marie-t a törzsedhez, mi pedig elvisszük Sonját a Cullen házba – mondta Edward a tervet.
- Rendben, de lehet, hogy eltart egy darabig. Jacobnak biztosan lesz hozzám néhány szava – mondtam szemlesütve.
- Nem baj. Nekünk van időnk. Akarod, hogy addig ne hagyjuk felébredni Sonját, ameddig oda nem érsz? – kérdezte Edward.
- Nem tudom, hogy mi lenne a jobb megoldás. Mármint szegényt így is elég sokáig kábulatban tartottuk. Nem? – kérdeztem aggódva.
- Ártani biztosan nem ártott neki a dolog, de lehet, hogy ha előbb felébred, akkor egy kicsit lehiggad és eszik is, amíg odaérsz. Esme nem bírt uralkodni magán, de gondolom sejted, hogy mennyi étellel vár titeket – mosolyodott el Jasper mindentudóan.
- Rendben, akkor kérlek, hogy hagyjátok felébredni, de valaki legyen ott, akit ismer, mert különben biztosan nagyon megrémülne szegény, hogy egy vámpírokkal teli házban találja magát – mondtam letörten. Tudtam, hogy nemsokára többszörösen is megkapom a magamét.
- Nem mondod komolyan, hogy hagyod, hogy egyedül magukkal vigyék Sonját? – dörrent Noah hangja élesen.
- Én bízom bennük – mondtam határozottan.
- Én viszont nem. Megtaláljuk a rezervátumot magunk is, ha kölcsön merik adni az autójukat nekem is, és te meg inkább menj Sonjával, majd utánad küldöm az Alfádat – ajánlotta Noah.
- Rendben, köszönöm – egyeztem bele az ajánlatába. Nem volt ellenemre, hogy Sonjával maradhassak.
- Jól van, akkor legyen így – egyezett bele Edward is, aki átnyújtotta a Volvója kulcsát Noah-nak, aki kellő távolságot nyújtva átvette azt. – Jacob legyen szíves és hozza vissza, úgyis át fog jönni hozzánk – mondta Edward nyugodtan. – Lehetőség szerint vigyázz rá, sok szép emlékem fűződik ehhez a kocsihoz.
- Tudok vezetni, vérszopó – mondta Noah élesen, de azért halkan, nehogy más is meghallja.

Ezután Noah és Marie bepakoltak a Volvóba és miután elmondtam a pontos útvonalat elhajtottak a rezervátum felé. Mi pedig bepakoltunk a Mercedes-be. Edward vezetett és Jasper ült mellette, én pedig beszálltam a hátsó ülésre és az ölembe húztam Sonját.
- Mikor fog felébredni? – kérdeztem kicsit aggódva. Már olyan régóta nem tért magához.
- Nagy löketett kapott nyugalomból, de ha érzitek egymás érzéseit, neked is érezned kell – magyarázta Jasper. – Egyébként nemsokára felébred.
- Hogy érted azt, hogy nekem is tudnom kell, hogy mikor ébred fel? – kérdeztem kíváncsian. Végül is Jasper már hosszabb ideje műveli ezt az érzékelést, mint én.
- Egyszerű, figyelj az érzéseidre. A bűntudatod egyre nagyobb, ami érthető, de ezzel egy időben egyre idegesebb is vagy. Tehát Sonja is egyre éberebb. Ahogy a nyugalom elszáll belőled, úgy száll el Sonjából is lassanként. A lényeg, hogy figyelj magadra. Ha te már nem érzed a nyugalmat, akkor Sonja is túl lesz a nyugalom löketen és magához tér – magyarázott Jasper lelkesen.
- Értem – mondtam határozottan. Istenem, amilyen gyorsan leszek egyre idegesebb, tényleg nagyon hamar fel kell ébrednie.

Nem tellett sok időbe, és már a Cullen ház garázsában is voltunk. A fiúk segítettek kivenni Sonját majd miután én is kiszálltam a karomba adták, és kiszedték a csomagokat a kocsi hátuljából. Jasper vezette a sort a házba menet, én középen Sonjával, a végén pedig Edward. Amikor beléptünk a házba elámultam. Mindenki a nappaliban várt ránk szélesen mosolyogva. Kivéve persze Rosalie-t, bár tőle nem is számítottam szívélyes fogadtatásra. Esme rögtön odaszökkent és megpuszilt, majd megsimította Sonja arcát. Nem is vártam tőle mást, mindig mindenkinek az anyukája tudott lenni. Hihetetlen, hogy mennyi szeretet volt benne. Bella is odajött és megpuszilt, és Nessie is nagyon örült nekünk. Alice csak intett egyet és rám mosolygott. Emmett a szokásos mackós nevetésével várt, és muszáj volt megjegyeznie, hogy még sokat kell tanulnom a nőkről, hogyha Jaspernek kell elkábítania a barátnőmet. Mindenki olyan volt, mint mielőtt elmentem. Semmit sem változtak. Carlisle lépett hozzám utoljára, miután üdvözölt elmondta, hogy elfoglalhatjuk Edward régi szobáját, majd rögtön hevesen érdeklődni kezdett az összeforrásról, hogy mit éreztünk, hogy most mi a helyzet és még vagy ezer kérdése lett volna, de szerencsére Esme rászólt, hogy várja meg, amíg Sonja is felébred, és majd ha ettünk és pihentünk, akkor beszélgetünk. Nem haragudtam Carlisle-ra, mert mindig előbújt belőle az orvos és tudós. Ő ilyen volt és így szerettük. Miután mindenkinek köszöntem elindultam Edward régi szobája felé, hogy letegyem Sonját és megvárjam, amíg felébred. Óvatosan fektettem le az ágyra. Edward pedig letette a csomagjainkat, majd gyorsan el is hagyta a szobát. Nem kellett sokáig várnom, mert Sonja néhány perccel később mocorogni és kezdett és rajtam úrrá lett a pánik. Szerelmem kinyitotta a szemét és döbbenten nézett körbe az idegen helyen.
- Hol vagyok? – kérdezte ijedten és felült az ágyon.
- A Cullen házban vagyunk, Kedvesem. Ne ijedj meg, barátok között vagy. Itt senki sem bánthat – mondtam és közelebb csúsztam hozzá.
- A Cullen házban? De hát az ő házuk Forksban van, vagy nem? Hogy kerültünk ide? Megtaláltak minket, és idehurcoltak? Miért ájultam el? Meddig voltam eszméletlen? – záporoztak belőle a kérdések és egyre hisztérikusabbá vált.
- Igen, Forskban vagyunk. Nem találtak meg minket. Az igazság az, hogy én hoztalak ide vissza. Jasper elkábított, hogy ne ellenkezz, mert magadtól nem jöttél volna vissza, te magad mondtad, de most itt a legbiztonságosabb nekünk. Jó ideig eszméletlen voltál, de ez nem káros rád nézve, csupán pihentél. Ha bajod eshetett volna tőle, akkor nem teszem. Kérlek, bocsáss meg, de nem volt más választásom. Veszélyben vagyunk, és nem akarom hagyni, hogy egy hajad szála is meggörbüljön. Hidd el, hogyha lett volna más módja, annak, hogy biztonságban legyél, akkor azt választom, de úgy éreztem, hogy így lesz a legjobb. Nem akartalak megbántani – magyarázkodtam és reméltem, hogy megbocsát, de hirtelen iszonyú dühöt és csalódottságot éreztem, majd Sonja felpattant az ágyról és a könnyei kicsordultak, azután pedig még mielőtt bármit is reagálhattam volna két akkora pofont kaptam, hogy a csattanást biztosan hallották még lent is.