Ha a lélek összeforr - 27. fejezet

Ébredés

(Sonja szemszöge)

Hirtelen nyílalt belém a fájdalom, olyan érzés volt, mintha valaki felhasította volna a mellkasomat, aztán hirtelen elmúlt a fájdalom és én megint jótékony sötétségbe zuhantam. Azután arra lettem figyelmes, hogy valóban zuhanok, de vajon hová? Remélem, hogy a testembe tartok éppen vissza. Különös volt, hogy a lelkem, pontosabban immáron a lelkünk elhagyta a testünket, és régi idők szellemével társalgott. Bár nem sikerült eldöntenem, hogy Shanti meggyőzni, vagy lebeszélni akart-e, hogy vállaljam a veszélyt azért, hogy az örökkévalóságig Seth-hez tartozzak. Vagy talán ő sem tudta, hogy melyik a jó megoldás. Az első pillanatban még eljátszottam a gondolattal, hogy nemet mondok, de akkor eszembe jutott, hogy milyen az élet Seth nélkül és milyen vele, és onnantól kezdve már egyértelmű volt a válasz. Egészen biztos vagyok benne, hogy jól döntöttem. Végül is ez nem Shanti élete, hanem az enyém. Ő csak azért jött, hogy segítsen nekem. Ha ezt valakinek elmesélem biztos, hogy első útja egy elmegyógyintézetbe vezeti, hogy húzzanak rám egy kényszerzubbonyt, de szerencsére az indiánok esetében ez nem így működik. Ha ezt otthon mesélném el, akkor mindenki döbbenten hallgatna és örülne, hogy a törzs valamely tagjának ekkora megtiszteltetésben volt része. Nagyon elmerültem a gondolataimban, de aztán hirtelen visszazökkentem a valóságba, amikor felülről megláttam a testünket. Különös volt, ahogy egyre közelebb értem az alvó testemhez majd, amikor elértem rögtön megint a helyemen voltam. Nagyon furcsa volt az egész, de mégis annyira boldog voltam, mert tudtam, hogy Seth is igent mondott az ajánlatra, különben nem történt volna mindez. Akkor nem jött volna vissza a farkasom, hogy belém költözzön és velem maradjon az idők végezetéig. Váratlanul zihálni kezdtem, ahogy újra elfoglaltam a rendeltetési helyemet a testemben és felriadtam. Hirtelen ültem fel az ágyon, de ez rossz ötletnek bizonyult, mert meg is szédültem és éppen készültem lezuhanni az ágyról, amikor erős karok fonódtak körém és visszahúztak. Boldogan dőltem ismét szerelmem mellkasára.
- Jól vagy, Szerelmem? – kérdezte aggodalmasan.
- Igen, köszönöm, hogy elkaptál – pirultam el. Hogy lehettem ilyen ügyetlen?
- Nem erre gondoltam. Sokkal inkább az érdekelne, hogy nagyon fájt-e az átalakulás, amikor eggyé váltunk – kérdezte félve. – De ettől függetlenül nagyon szívesen tettem.
- Csak egyszer kellett átesnünk rajta, és feltételezem, hogy pontosan ugyanazt érezhetted te is, mint én – válaszoltam őszintén a kérdésére. – Egyébként pedig szerintem megérte az áldozatot, mert mostantól tényleg soha senki nem választhat el bennünket. Sem életünkben, sem pedig a halálunk után – mondtam boldogan, és tényleg nagyon örültem, hogy így alakultak a dolgok. Még kislánykoromban mindenki Hamupipőke akart lenni, és erről álmodoztam. Olyan társat találni, aki örökké velem lesz, és soha nem lenne képes elhagyni engem. Mit kívánhatna még egy lány?
- Kétségkívül igazad van, Kedvesem – mosolyodott el Seth, és végigsöpört rajtam egy elsöprő boldogsághullám. Vajon ez most Seth-től jött? Azt hittem, hogy boldogabb már nem is lehetek, de most olyan, mintha az érzéseim megkétszereződtek volna. Vajon ez másra is igaz? Óvatosan belecsíptem a karjába, hogy kipróbáljam.
- Au… - mondta panaszosan és én is éreztem a bőrömön ugyanott, az enyhe fájdalmat, amit a csípésem okozott neki/nekünk. Ez így nagyon különös lesz még egy darabig, az biztos. – Ezt most miért csináltad? – kérdezte miközben megdörzsölte a karját, ami nekem is jól esett.
- Csak ki akartam próbálni, hogy mennyire kapcsolódtunk össze testileg is – mondtam bocsánatkérően.
- És mire jutottál? – kérdezte kíváncsian.
- Azt hiszem, hogy kellőképpen összhangban vagyunk – mosolyodtam el, és megmutattam neki a vörös foltot, ami ugyanolyan volt, mint rajta.
- Oh, semmi kétség, de erre lett volna finomabb megoldás is – vigyorgott Seth majd felemelte a kezét és megcirógatta a hátamat.
- Ez tényleg sokkal jobb, mint az én ötletem volt – lazultam el a kényeztetés alatt. Aztán eszembe jutott valami. – Most te érzed azt, hogy milyen érzés nekem, amikor simogatod a hátam?
- Furcsa, nem konkrétan a simogatást érzem, hanem azt érzem, hogy neked milyen érzés, amikor simogatlak. Be kell, hogy valljam, hogy kifejezetten tetszik, amit érzel – kuncogott Seth.
- Ne bízd el magad nagyon! – intettem játékosan. - Azért ez nem azt jelenti, hogy mindent tudsz rólam. Sőt, valahogy majd megtanulom, hogy hogyan tudom kontrolálni az érzéseimet, amikor hozzám érsz, és akkor majd megint sötétben tapogatózol – vigyorodtam el sötéten, de erre kinevetett.
- Sonja, ugyanazt fogjuk érezni hátralévő életünkben, hogyan tudnád eltitkolni saját magad elől az érzéseidet? – kérdezte még mindig nevetve.
- Basszus – csúszott ki a számon. Nem akartam megbántani, de ez azért elég ijesztő, most, hogy fizikai értelemben is kipróbáltuk, hogy milyen, hogyha a lelkünk nagyobbik része eggyé válik.
- Megbántad, hogy így döntöttél? – kérdezte ijedten és éreztem, hogy az én szívem is összeszorul.
- Nem, természetesen nem. Csak egyelőre még nagyon különös ez az egész. Azt hiszem, hogy csak hozzá kell szoknom az új helyzethez – magyarázkodtam. – Kérlek, ne haragudj rám.
- Semmi baj, még nekem is furcsa. Csak biztos akartam lenni benne, hogy nem bántad meg. Úgy éreztem, hogy megijedtél egy kicsit – mondta Seth és legnagyobb örömömre újra elmosolyodott.
- Neked nem ijesztő ez az egész? Egy icipicit sem? – döbbentem meg.
- Talán egy kicsit, de nekem csak az a fontos, hogy veled lehetek – mondta őszintén és rajtam végigsöpört a vágy, hogy megcsókoljam.
- Nekem is ez a legfontosabb – mondtam mosolyogva és éppen készültem, hogy felkeljek, és az ajkaira tapadjak, amikor hirtelen megmozdult és fölém gördült.
Gyengéden kezdett el csókolni, és az egész testét megtartotta a két karján, hogy össze ne lapítson, de én többre vágytam. Vadabbul kezdtem el csókolni és beletúrtam a hajába kezeimmel, majd amikor felnyögött lábaimat bátran a csípője köré fontam, és magamhoz húztam, amennyire csak tudtam. Elszakadt az ajkaimtól és lassan apró csókokkal a nyakam felé indult, elképesztően jó érzést kiváltva belőlem. Még sose éreztem ilyesmit ezelőtt. Teljesen ellazultam és elégedetten sóhajtoztam. Seth ezen felbátorodva finoman becsúsztatta az egyik kezét a felsőm alá és simogatni kezdte az oldalamat. Szerettem volna én is érezni a forró bőrét, ezért végigsimítottam a gerince mentén, majd becsúsztattam kezeimet a pólója alá. Óvatosan feljebb kezdtem csúsztatni, amikor már a vállánál jártam, egy pillanatra megszakította a csókunkat és kibújtatta a fejét a pólóból, majd a ruhadarab egy határozott mozdulattal a földre került. Néhány pillanattal később pedig az én felsőm is hasonló sorsa jutott. Miután már csak egy melltartó takarta a mellkasomat Seth elindult ajkaival a nyakamtól lefelé és apró csókokkal hintett be minden egyes négyzetcentimétert. Nagyon jól esett minden egyes mozdulata és tudtam, hogy ezt ő is tudja, éreztem az elégedettséget, ami elöntötte az egész lényét, hogy örömet okoz nekem, de szerettem volna én is érezni, hogy milyen hatással tudok lenni rá, úgyhogy gyengéden ledöntöttem az ágyra és fölé térdeltem, majd megszakítva a csókot elindultam a nyakától egészen le a nadrágja derekáig. Elégedetten vettem tudomásul, hogy neki is legalább annyira jól esik, amit csinálok, mint ahogyan nekem jól esett. Minden egyes porcikája folytatásért kiáltott, és ez még több forróságot váltott ki belőlem, de mégsem mertem tovább menni, hiszen én még soha nem voltam senkivel, és nem is készültünk fel kellőképpen erre a lépésre, csak néhány órája volt, hogy megbeszéltük, hogy még nem akarunk gyereket, és egyébként is megrémültem. Elég szerencsétlenül éreztem magam, mivel arra szinte gondolkodás nélkül képes vagyok, hogy a lelkem és a jelek szerint ezzel együtt az érzéseim is megosszam Seth-tel, de attól, hogy szeretkezzünk szinte azonnal úrrá lett rajtam a pánik. Nyilvánvalóan ő is megérezte, hogy megijedtem, mert felrántott magához, apró csókot lehelt a számra és a mellkasára húzott.
- Ne haragudj, kérlek. Én még nem, tudod… - kezdtem bele a magyarázkodásba, de közbevágott.
- Nincs semmi baj – suttogta a hajamba. – Nem sietünk sehová, majd akkor, hogyha készen leszel rá. Tudok várni – mondta gyengéden és simogatni kezdte a hátamat.
- Köszönöm – suttogtam a mellkasának és szorosan magamhoz öleltem.
Így voltunk összebújva már nem is tudnám megmondani, hogy mióta. Eleinte kissé zavarban voltam a történtek miatt, és megpróbáltam kimenekülni a szobából, de Seth valószínűleg érezhette a szándékot, mert olyankor mindig csak szorosan magához ölelt, és győzködött, hogy nem történt semmi, ami miatt szégyenkeznem kellene.

(Seth szemszöge)

Hirtelen nyílalt belém a fájdalom, úgy éreztem, hogy elevenen tépnek szét, aztán hirtelen elmúlt az érzés és ismét a sötétség vette át a helyét. Remélem, hogy Sonjának nem fájt ennyire – gondoltam, amikor újra feleszméltem, és rá kellett jöjjek, hogy zuhanok. De vajon hová? Bár ha belegondolok, akkor valószínűleg a testembe, legalábbis nagyon remélem, mert már hiányzik. Azért még egyelőre élek, tehát ott a helyem, és ha rajtam múlik még sokáig ott is maradunk Sonjával együtt. Oh, az én gyönyörű szerelmem, és immáron lelki társam, annak ellenére, hogy milyen veszélyes, hogy megosztottuk a lelkünket mégsem hátrált meg. Bár arról még fogalmam sincs, hogy mi lehet ez a veszély, mert Jason nem igazán ecsetelte. Egy ősi szellemmel társalogtam arról, hogy hogyan alakítom az életem. Ezt inkább nem újságolom el olyanoknak, akik nem értenék meg, mert már mehetek is az elmegyógyintézetbe. Igazából úgy éreztem, hogy Jason meg akart engem győzni róla, hogy jó dolog, ha összeforr a lelkünk. Úgyhogy nincs miért aggódni. Biztosan minden rendben lesz. Teljesen belemerültem a gondolataimba, amikor hirtelen megláttam a testünket az ágyon. Végre itt vagyok, visszajöttem. Furcsa érzés volt, ahogy felülről láttam magunkat, de nagyon tetszett a látvány, ahogy Sonja a mellkasomhoz bújva alszik. Semmi pénzért nem cseréltem volna el ezt az érzést. Aztán egyszer csak megint a testemben voltam és már személyesen is érezhettem a teste melegségét és puhaságát, ahogy félig rajtam fekszik. Egy pillanattal később viszont hevesen zihálni kezdett, majd felült és a mozdulattól kis híján lezuhant az ágyról. Úgy gondoltam, hogy most érhetett vissza ő is és nyilván kissé felzaklatta a kis kirándulásunk, ami valljuk be nem volt éppen hétköznapi. Gyorsan utána kaptam, hogy nehogy leessen. Ő pedig hálás pillantást vetett rám és ismét a mellkasomhoz bújt.
- Jól vagy, Szerelmem? – kérdeztem tőle miután elkaptam.
- Igen, köszönöm, hogy elkaptál – pirult el. Olyan kis aranyos, én most nem erre a kis balesetre gondoltam, hanem a fájdalomra, amikor összeforrtunk.
- Nem erre gondoltam. Sokkal inkább az érdekelne, hogy nagyon fájt-e az átalakulás, amikor eggyé váltunk – kérdeztem félve. – De ettől függetlenül nagyon szívesen tettem.
- Csak egyszer kellett átesnünk rajta, és feltételezem, hogy pontosan ugyanazt érezhetted te is, mint én – válaszolt őszintén a kérdésemre. – Egyébként pedig szerintem megérte az áldozatot, mert mostantól tényleg soha senki nem választhat el bennünket. Sem életünkben, sem pedig a halálunk után – mondta boldogan, és tényleg nagyon örült, hogy így alakultak a dolgok, én is éreztem az elsöprő erejét egy pozitív érzelemkitörésnek, ami valószínűleg Sonjától jött.
- Kétségkívül igazad van, Kedvesem – mosolyodtam el, és végigsöpört rajtam egy elsöprő boldogsághullám, ami még jobban felerősítette a Sonja felölt érkező érzelmet. Egy ideig nyugodtan feküdtünk, azután pedig váratlanul belém csípett, de nem egészen értettem, hogy miért.
- Au… - mondtam panaszosan. – Ezt most miért csináltad? – kérdeztem miközben megdörzsöltem a karomat, ami mintha neki is jól eset volna, pedig hozzá sem értem.
- Csak ki akartam próbálni, hogy mennyire kapcsolódtunk össze testileg is – mondta bocsánatkérően.
- És mire jutottál? – kérdeztem kíváncsian.
- Azt hiszem, hogy kellőképpen összhangban vagyunk – mosolyodott el, és megmutatta nekem a vörös foltot, ami ugyanolyan volt, mint az enyém.
- Oh, semmi kétség, de erre lett volna finomabb megoldás is – vigyorogtam rá majd felemeltem a kezem és megcirógattam a hátát.
- Ez tényleg sokkal jobb, mint az én ötletem volt – mondta és éreztem, hogy minden izma ellazul az érintésem nyomán. – Most te is érzed azt, hogy milyen érzés nekem, amikor simogatod a hátam? – kérdezte hirtelen.
- Furcsa, nem konkrétan a simogatást érzem, hanem azt érzem, hogy neked milyen érzés, amikor simogatlak. Be kell, hogy valljam, hogy kifejezetten tetszik, amit érzel – kuncogtam. Tényleg nagyon jól esett nekem is, ahogy éreztem, hogy ellazul, és jól esik neki az érintésem.
- Ne bízd el magad nagyon! – intett játékosan. - Azért ez nem azt jelenti, hogy mindent tudsz rólam. Sőt, valahogy majd megtanulom, hogy hogyan tudom kontrolálni az érzéseimet, amikor hozzám érsz, és akkor majd megint sötétben tapogatózol – vigyorodott el valószínűleg azt hitte, hogy gonoszan, de nem igazán sikerült félelmetesre a dolog. Muszáj volt felnevetnem. Olyan édes volt, amikor duzzogott.
- Sonja, ugyanazt fogjuk érezni hátralévő életünkben, hogyan tudnád eltitkolni saját magad elől az érzéseidet? – kérdeztem még mindig nevetve.
- Basszus – mondta döbbenten. Rajtam pedig úrrá lett a félelem. Vajon megbánta, hogy ő is beleegyezett ebbe az egészbe? Remélem, hogy nem. Jobb lesz, ha megtudom, méghozzá most.
- Megbántad, hogy így döntöttél? – kérdeztem ijedten és éreztem, hogy a szívem összeszorul.
- Nem, természetesen nem. Csak egyelőre még nagyon különös ez az egész. Azt hiszem, hogy csak hozzá kell szoknom az új helyzethez – magyarázta az érzéseit. – Kérlek, ne haragudj rám – mondta ártatlanul, és én, ha akartam volna sem tudtam volna megharagudni rá.
- Semmi baj, még nekem is furcsa. Csak biztos akartam lenni benne, hogy nem bántad meg. Úgy éreztem, hogy megijedtél egy kicsit – mondtam és ismét elmosolyodtam.
- Neked nem ijesztő ez az egész? Egy icipicit sem? – döbbent meg.
- Talán egy kicsit, de nekem csak az a fontos, hogy veled lehetek – mondtam őszintén és hirtelen elképesztő vágy tört rám, hogy megcsókoljam. Nem voltam biztos benne, hogy tőlem jött az érzés vagy tőle, de jelen helyzetben úgy gondoltam, hogy mindketten éppen ugyanannyira akarjuk. Huh, ezt még meg kell szokni, de biztosan jó lesz, ha már teljesen összeszokunk.
- Nekem is ez a legfontosabb – mondta mosolyogva és láttam, hogy meg akar csókolni, de megelőztem. Nem tudtam parancsolni a testemnek fölé gördültem és csókolni kezdtem. Legnagyobb örömömre a jelek szerint eszében sem volt ellenkezni.
Gyengéden csókoltam, de közben vigyáztam rá, hogy nehogy túlságosan ránehezedjek. Hirtelen vadabbul kezdett csókolni, és a hajamba túrt, amitől én csak még jobban kívántam őt, ezt a tudtára is adtam, mivel halk nyögés hagyta el torkomat, amit nem tudtam visszatartani. Még jobban elámultam, amikor minden szégyenlősség nélkül a csípőmre fonta lábait és erősen magához húzott. Egyébként is forró testem, csak egyre forróbb lett, ha ez lehetséges. Felbátorodtam a reakciójától és úgy éreztem, hogy kicsit tovább mehetek. Nem akartam sürgetni, de mivel a jelek szerint neki is nagyon jól esik, ahogy csókolom és simogatom, arra jutottam, hogy amíg nem állít meg, addig kényeztetni fogom. Elszakadtam ajkaitól és lassan apró csókokkal borítottam be a nyakát. A kellemes bizsergés, amit érzett egyre inkább felerősödött és én úsztam a boldogságban, hogy ennyire jól esik neki a kényeztetés. Teljesen ellazult és elégedetten sóhajtozott alattam. Ezen felbátorodva még egy kicsit tovább mentem és becsúsztattam a szabad kezem a felsője alá, hogy érezhessem selymes bőrét. Finoman simogatni kezdtem az oldalát fel-le, fel-le. Legnagyobb meglepetésemre miután végigsimított a gerincem mentén, ami megjegyzem elképesztő bizsergést váltott ki a testemben. Gyengéden becsúsztatta pici kezeit a pólóm alá és elkezdte lehúzni rólam, amikor már nagyon közel került a fejemhez egy pillanatra megszakítottam a csókokat és lehúztam a kérdéses ruhadarabot, majd elhajítottam. Néhány pillanat múlva, miután meggyőződtem róla, hogy nincs ellenére én is megszabadítottam őt a felsőjétől. Már csak egy melltartó takarta csodálatos kebleit, de még korainak éreztem tovább menni. Nem akartam megijeszteni őt semmivel sem. Inkább csak elindultam a nyakától lefelé és mindenhova csókot leheltem, ahova csak tudtam illedelmesen kihagyva a még eltakart felületet, nehogy megrémüljön, vagy azt higgye, hogy sürgetni akarom. Éreztem, hogy a boldogság és az izgalom egyre intenzívebben árad szét kedvesem testében. Minden egyes porcikája az érintésem után sóvárgott. Aztán váratlanul ő kerekedett fölém és kínzó lassúsággal kezdte el ő is csókokkal behinteni az egész felsőtestemet, és rajtam egyre inkább eluralkodtak vágyaim, és éreztem, hogy Sonja is hasonlóan érez, majd egyik pillanatról a másikra valami megváltozott. Tudtam, hogy elbizonytalanodott, majd pedig szinte már-már rémültté vált. Nem tudtam, hogy mi váltotta ki belőle ezt az érzést, de ha nem éreztem volna át némiképpen én is, akkor is láttam volna az arcán, hogy valami baj van. Ezért magamhoz húztam, lágyan megcsókoltam, és a mellkasomhoz öleltem.
- Ne haragudj, kérlek. Én még nem, tudod… - kezdett bele a magyarázkodásba, de közbevágtam. Nem akartam, hogy azt higgye, hogy haragszom rá csupán azért, mert még nem akarja.
- Nincs semmi baj – suttogtam a hajába. – Nem sietünk sehová, majd akkor, hogyha készen leszel rá. Tudok várni – mondtam gyengéden és simogatni kezdtem a hátát. Nagyon reméltem, hogy hamarosan feloldódik benne a feszültség.
- Köszönöm – suttogta mellkasomnak, majd szorosan átölelt.
Így voltunk összebújva már nem is tudnám megmondani, hogy mióta. Eleinte kissé zavarban volt a történtek miatt, és megpróbált kimenekülni a szobából, ez tisztán látható volt rajta, ráadásul még éreztem is a benne dúló vihart. Amikor elhatalmasodott rajta a pánik, olyankor még szorosabban magamhoz öleltem és igyekeztem gyengéd szavakkal és simogatással megnyugtatni, hogy nem történt semmi olyasmi, ami miatt zavarban kellene magát éreznie. Éreztem, hogy végre lassan ellazul és a légzése egyenletessé válik. Még egy ideig gondolkoztam, hogy most mit kellene tennünk, hiszen Jason szerint mostantól még nagyobb veszélyben vagyunk, de aztán felhagytam a töprengéssel és úgy határoztam, hogy majd reggel megbeszéljük, hogy hogyan tovább. Ma így is elég hosszú volt a nap. Magunkra húztam a takarót, majd elnyomott az álom.