100 év telt el azóta, hogy a vámpírok létezésére fény derült. Esős szeptemberi éjszaka volt, amikor Lord Swan kint ült Londoni kastélya folyosóján volt, amikor végre felcsendült a gyermeksírás a szobából. Lord Swan dadája Marie szaladt ki az ajtón, hogy közölje a jó hírt a ház urával.
- Kegyelmes Uram, kislány lett! Gyönyörű akárcsak az édesanyja, de a csokoládébarna szemeit Öntől örökölte.
- Ez csodálatos Marie mama, - mosolyodott el a férfi is - és a hitvesem hogy érzi magát?
- Még meglehetősen gyenge, de hamar rendbe fog jönni, csak pihenésre van szüksége.
- Bemehetnék hozzá?
- Természetesen Uram.
Ekkor Lord Swan belépett az ajtón és megnézte gyönyörű kislányát (a pici fürtöcskéi vöröses barnák voltak, mint az édesanyjáé, a szemei csokoládébarnák, mint az övé, és két orcáján halvány kis pír látszódott), boldog volt, hogy végre gyermekük született, hiszen Kedvese már ötször elvetélt eddig és félő volt, hogy ezt a babát sem tudja majd kihordani, de végre sikerült, gyermekük született, bár leánygyermek. Remélte, hogy fia születik, mert egy leánynak nem könnyű a helyzete. A pici nem örökölheti meg apja után a vagyont és a birtokot, csak az az egy esélye van a lányának, hogyha sikerül jól férjhez adni. Miután alaposan szemügyre vette lányát a hitveséhez lépett, aki az ágyon feküdt és már alig tudta nyitva tartani a szemét.
- Jól érzed magad Kedvesem?
- Igen, csak eléggé elfáradtam. Sajnálom, hogy nem adtam meg Neked amire vágytál. Tudom, hogy mindig is egy fiú volt az álmod, aki tovább viheti a Swan nevet és örökölheti a birtokot.
- Ne butáskodj Kedvesem. Boldog vagyok, hogy végre megadatott nekünk egy gyermek. Szeretetben és boldogságban fogjuk felnevelni. Minden rendben lesz. Most pedig pihenj.
- Rendben, szeretlek!
- Én is szeretlek.
Miután Lady Swan elaludt a férfi elhagyta a szobát és irodájába ment. Töltött egy pohár konyakot és leült kedvenc fotelébe. Tudta, hogy sikerült Szerelmét megnyugtatnia a felől, hogy nagyon is örül a babának, de a szíve mélyén érezte, hogy sosem fogja annyira szeretni a lányát, mintha fia született volna. Egész éjszaka a fotelben ült és miközben kortyolta a konyakját arra gondolt, hogy milyen szörnyű ember, amiért nem képes felhőtlenül örülni annak, hogy végre megszületett egyetlen gyermeke. Igen, egyetlen gyermeke, mert az biztos, hogy hitvese közel a negyvenedik születésnapjához nem lesz képes még egy babát kihordani. Hiszen az orvosok azt hitték, hogy ez a gyermek is az életébe fog kerülni.
Reggel miután hitvese felébredt végre bement hozzá és a gyermek nevén kezdtek vitatkozni. Igazság szerint még nem nagyon gondolkoztak rajta, mert a harmadik vetélés után rádöbbentek, hogy sokkal rosszabb úgy elveszíteni a picit, hogy már túlságosan is beleélték magukat az álmodozásba. A nevek csak úgy záporoztak, de egyszerűen nem bírtak dűlőre jutni. Lord Swan mindenáron szerette volna, ha Kathleen lesz, mivel hitvesét is így hívták. Lady Swan pedig végül az Isabelláért kezdett harcolni, mivel imádott nagymamájának ez volt a neve. Így hát miután már túl voltak az Annától kezdte a Sophia-ig minden lehetséges néven, ami csak a naptárban megfordult, a kislány végre megkapta nevét, ami az Isabella Kathleen Swan lett. Természetesen két keresztnevet kapott, hiszen egy jó családból származó nemes hölgynek nem lehet csupán egy neve. Mindketten elégedettek voltak, mert megkapták, amit akartak és a leányuk sem volt már névtelen.
Teltek - múltak az évek és Isabellából gyönyörű, előkelő hölgy cseperedett, a szülei szerették és mindent megtettek a boldogságáért. Már tizenhét éves volt, tehát eladósorba került, de eddig egy kérő sem nyerte el a szívét. Ám boldogságának hamar vége szakadt, amikor kiderült, hogy édesanyja tüdőgyulladást kapott. A házban többé nem volt az örömnek még csak halovány szikrája sem, még csak egy apró kis mosoly sem. Isabella mindent elkövetett, hogy biztassa apját, de a férfi egyre többet járt el otthonról. Lánya azt hitte, hogy kocsmába jár, hogy felejtsen, de még csak a közelében sem járt az igazságnak. Édesapja nagyon veszélyes játékba keveredett. Egyfajta pókerklubba járt, ahol emberek játszottak a vámpírok ellen, de a tétek meglehetősen veszélyesek is lehettek, ha az embernek elfogyott a vagyona. Lord Swan úgy érezte, hogy még az is jobb, hogyha felesége vámpírrá változik, mintha meghal. Csupán nyernie kell egy vámpír ellen. Ez csak póker, mindegy ki ellen játszik. Már harmadszor ment ebbe a pókerklubba, mire végre talált egy vámpírt Benedictet, aki hajlandó volt az átváltoztatásra, hogyha legyőzi. Lord Swan felajánlotta az összes vagyonát arra az esetre hogyha veszítene, de végül is szerencsés kézzel játszott és nyert. Csupán arra nem számított, hogy mire hazaér a vámpírral hitvesét már holtan találja. Így már a vámpír nem tudott segíteni, viszont Benedict így meglátta Isabellát, aki nagyon megtetszett neki. Lord Swan nem is sejtette, hogy a vámpír alig várja, hogy az öreg újra benézzen a klubba, mert feltett szándéka volt elnyerni tőle a lányt. Lord Swan összeomlott és felesége temetése után és ahelyett, hogy lányával lett volna újra visszament a klubba és meg akarta öletni magát. Azon az estén csoportok játszottak az asztaloknál. Két vámpír és két ember minden asztalnál. Benedict odahívta a férfit ahhoz az asztalhoz játszani ahol ő volt, hiszen oda még pont egy ember hiányzott. Így elkezdődhetett végre a játék. Először is bemutatkoztak egymásnak. Először a vámpírok, majd az emberek.
- Jó estét uraim. A nevem Benedict Vice!
- Örvendek Edward Masen!
- George Birk! Jó estét!
- Jó estét. Charles Swan!
Ezután elkezdődött a játék. A vámpíroknak nem volt nehéz téteket feltenni hiszen minden vámpír meglehetősen gazdag volt. Az emberekre ez már nem volt feltétlenül igaz. George volt az első, aki kiesett az asztalnál. Benedict ellen vesztett a körben és a vámpír már éppen vérét akarta venni mivel ez volt már a tét, mikor Edward úgy döntött, hogy kiváltja a férfi tartozását egy szemérmetlenül magas összegért és George-ot elengedte, azzal a feltétellel, hogy többet nem jön ilyen helyre. Így már csak hárman maradtak az asztalnál. Lord Swan már elvesztette a vagyonát, a birtokát és a kastélyát is. Már minden Edwardé lett. Charles nem is sejtette, hogy a játék végén visszakapta volna mindezt, mert Edward csak azért játszott itt, hogy az ostoba embereket megmentse a fajtársaitól, hiszen ha valaki veszít, az asztaloknál figyelő vámpírbírók betartatják a téteket ez egészen biztos. Edward és Charles éppen felállni készült az asztaltól jelezvén, hogy befejezték a játékot, amikor Benedict hirtelen a férfi után szólt.
- Lord Swan mit szólna még egy körhöz és ha Ön nyer én visszavásárolom Mr. Masentől a vagyonát és visszakapja. – ajánlotta Benedict.
- És mit kíván, hogyha én veszítek? – kérdezte a férfi.
- Hát amikor legutóbb Ön nyert és a házában jártam volt szerencsém látni gyönyörű leányát, aki igencsak felkeltette az érdeklődésemet. – húzta mosolyra ajkait a vámpír.
- Nem, azt nem lehet. – tiltakozott a férfi.
- Ahogy gondolja, de jobb lesz, ha nincstelen lesz a leány és majd a testét kell árulja, mintha én feleségül venném?
- Maga feleségül venné a lányomat, és nem bántaná? – döbbent meg a férfi.
- Gondolja át uram. Jól bánnék a lányával és vagyonom is van, de ha Ön nyer akkor visszakapja a birtokát. Ön mindenképpen jól járna. – magyarázta a vámpír.
- Ez nem is hangzik rosszul. – mondta a férfi és visszaült az asztalhoz.
Ám a férfi nem is gondolta, hogy mi jár Benedict fejében, de Edward kihallgatta a gondolatait. „Gyere csak vénember, hidd azt, hogy minden rendben lesz, aztán ha nyerek megöllek és a drága kis szűz leányodat magamévá teszem és ha túléli átváltoztatom, hogy örökké azt tehessek vele, amit csak akarok.” Amikor Edward meghallotta Benedict gondolatait ő is gyorsan visszaült az asztalhoz.
- Ha megengedik én is játszanék még Önökkel. – mondta és leült.
- És mi lenne a tét? – kérdezte Benedict.
- Ha vesztek visszaadok mindent, amit elnyertem Lord Swantól. – mondta határozottan.
- És ha nyersz? – kérdezte Benedict gyanakodva.
- Ha nyerek, akkor enyém lesz a lány.
- Rendben. – úgysincs esélyetek. – tette hozzá gondolatban Benedict.
Hosszú volt a játszma és Charles Swan bizony gyorsan kiesett, így hát nem tehetett mást csupán annyit, hogy imádkozzon a lányáért. És átkozta magát, amiért ilyen ostoba volt. Tudhatta volna, hogy nincs sok esélye egy ilyen játékban, de a felesége elvesztése elvette az eszét, már nem bírta tovább, rádöbbent, hogy mit is tett, képes volt egyetlen gyermekét elveszíteni kártyán, így hát elnézést kért és kiment a mosdóba, ahol is elővette a pisztolyát és megölte magát. Edward nem figyelt Charles gondolataira, mert csak arra koncentrált, hogy ő nyerje meg a lányt, így csak Benedict gondolatai érdekelték, nem is gondolta volna, hogy az öreg meg akarja ölni magát. Miután meghallották a lövést mindenki oda rohant, de a férfin már nem lehetett segíteni. Így mindenkit visszatereltek a szervezők az asztalukhoz, és újra osztottak, hogy befejezzék a játékot. Egy órás kemény küzdelem után Edward végül győzedelmeskedett és elnyerte a Swan lányt. Így hát az övé lett a lány, a birtok, a vagyon és a kastély. Benedict dühöngve állt fel és fogott kezet Edwarddal, de gondolatban már azt tervezte, hogy hogyan fogja mégis megszerezni a lányt. Edward tudta, hogy amíg Benedict életben van kénytelen lesz mindig a lány mellett maradni és vigyázni rá, mert különben a férfi elkapja Ms. Swant és beváltja a mocskos gondolatait. Soha többé nem akart semmilyen emberi kapcsolatot kialakítani a családja elveszítése után senkivel sem, de mégsem hagyhatja ezt a lányt a sorsára. Arra gondolt, hogy most biztosan mind büszkék lennének rá, amiért megment egy ártatlan lányt, magában egy pillanatra elmosolyodott, hiszen ez esetben talán még Rosalie is igazat adna neki. Így hát elindult a Swan birtok felé, hogy elmesélje a lánynak a történteket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése