Kártyán nyert szerelem - 38. fejezet

Isabella és Edward már egy fél órája sétálgattak, amikor csendben visszaosontak a réthez.
- Szerinted elég ideig voltunk távol? – kérdezte a lány.
- Remélem. Egyenlőre nem gondolkodnak, mert nem hallom a gondolataikat. Nem tudom, hogy ez jót vagy rosszat jelent, de a réten vannak, mert érzem az illatukat – mondta Edward.
- Menjünk egy kicsit közelebb, de csendben – mondta Isabella.
- Rendben.
Csendben odaosontak a réthez és nagyon tetszett az eléjük táruló látvány. Marion Daniel ölében ült és gyengéden csókolták egymást. Edward és Isabella elmosolyodott.
- Szerintem hagyjuk őket továbbra is kettesben – mondta Edward.
- Rendben, akkor hazamenjünk? – kérdezte a lány.
- Nem szeretnéd inkább messziről megnézni a kastélyt?
- Ezt meg, hogy érted. Mármint azt, hogy messziről?
- Mit szólnál, hogyha megnéznénk onnan a fa tetejéről? – mutatott Edward egy hatalmas fára, ami magasabb volt, mint az összes többi.
- Rendben, nézzük meg a kastélyt – mosolygott Isabella.
Edward óvatosan felsegítette a hátára és villámgyorsan felmászott vele a fa tetejére, majd óvatosan letette és a kastély felé fordította.
- Ez egyszerűen gyönyörű – mondta a lány.
- Még sosem láttam a kastélyt ilyen szemszögből. Nem is tudtam, hogy ilyen szép – nézett a lány Edward szemébe.
- Örülök, hogy tetszik.
Még egy kis ideig nézelődtek a fa tetején, majd Isabella hangosan felsóhajtott.
- Valami baj van? – kérdezte Edward.
- Dehogy, csak megígértem Alicenek, hogy visszaérek még sötétedés előtt, mert szeretné, hogyha egyeztetnénk a végleges menüt az esküvőre. Ne haragudj, de mennünk kell – szomorodott el a lány.
- Nincs semmi baj, Kedves. Fontos, hogy jól érezd magad majd az esküvőn. Azt szeretném, hogy az legyen életed legszebb napja, és ha ehhez most vissza kell mennünk a kastélyba, akkor menjünk.
- Köszönöm. Szerinted szóljunk Marionnak és Danielnek, hogy haza megyünk?
- Nem tudom, nézzük meg, hogy zavarunk-e, ha nem akkor szólunk nekik, ha igen, akkor nem szólunk.
- Rendben, ez ésszerűen hangzik.
Óvatosan odaosontak megint a réthez, de Marion és Daniel a jelek szerint nem tudott egymással betelni, úgyhogy csendesen távoztak.
------------------------------------------------------------------------------------------------------
Daniel és Marion csak késő este értek vissza a rétről egymás kezét fogva. Az egész család mosolyogva figyelte őket, amikor beléptek a nappaliba, ahol mindenki tartózkodott.
- Sziasztok! – törte meg Isabella a csendet. – Bocsánat, hogy úgy otthagytunk titeket, de vissza kellett jönnöm az ételek miatt. Egyébként Alice fantasztikus menüt állított össze – mosolygott Isabella.
- Semmi gond. Így is nagyon jól éreztük magunkat. Azért legközelebb szóljatok, ha elmentek – vigyorgott Daniel és Isabellának olyan érzése támadt, hogyha Marion tudott volna, akkor elpirult volna.
- Megbocsátotok egy pillanatra? – kérdezte Marion és megfogta barátnője kezét, majd kihúzta a nappaliból.
- Menjetek csak – mondták a többiek.
Isabella és Marion elhagyták a nappalit, majd a Marion szobája felé vették az irányt. Amikor odaértek a lány behúzta maga után Isabellát és becsukta az ajtót.
- Tudom ám, hogy direkt csináltátok ezt Edwarddal – mosolygott a lány.
- Oh, hát ennyire átlátszóak voltunk?
- Csak egy kicsit – mosolygott Marion.
- Ne haragudj, kérlek. Jó akartunk – mondta Isabella szemlesütve.
- Hát éppen ez az, én csak szeretném megköszönni, hogy segítettetek. Daniel csodálatos és mindig is vágytam egy társra – mosolygott a lány.
- Örülök, hogy megtaláltad, amit kerestél – mosolygott Isabella is. – Biztos, hogy boldogok lesztek.
- Igen, én is azt hiszem.
A két lány az egész estét átbeszélgette, amikor kopogás törte meg a meghitt társalgást és Edward dugta be a fejét az ajtón.
- Sziasztok! – mondta Edward. – Bejöhetek? – kérdezte.
- Persze – mondta Marion és odament, hogy megölelje. – Neked is köszönöm.
- Nincs mit. Örülök, hogy boldog vagy.

Még sokáig beszélgettek így hármasban, majd amikor Isabella szemei már leragadtak Edward elköszönt Mariontól és a karjaiba vette a lányt, hogy átvigye a szobájába. Ahogy kilépett a szobából és elindult a folyosón már látta is Danielt közeledni Marion szobája felé.
- Edward – szólította meg Daniel.
- Tessék – mosolygott rá Edward.
- Köszönjük nektek – mondta őszinte hálával.
- Nincs mit. Nem csak rajtunk múlott a dolog. Sok boldogságot, és most menj. Már alig vár – vigyorgott Edward sejtelmesen, majd tovább indult Isabellával a karjában.
---------------------------------------------------------------------------------------------------------
Telt múlt az idő és mindenki izgatottan várta az esküvő napját. Daniel és Marion elválaszthatatlanok lettek ezalatt a kis idő alatt. Mindenki nagyon boldog volt, amikor a nagy nap elérkezett. Isabella boldogan, de egy kicsit idegesen toporgott a szobájában, amikor a lányok végre bejöttek hozzá. Alice, Esme, Marion és Rosalie segítettek neki felöltözni, később pedig Marie mama is csatlakozott hozzájuk. A fiúk közben előkészítették a kastély udvarát a vendégek számára.
- Mindjárt itt lesznek! – kiáltott fel Alice.
- Kik? – döbbent meg Isabella.
- Hát Aroék. Azt hittem, hogy késni fognak, de úgy tűnik, hogy inkább futottak, minthogy elkéssék a nagy eseményt – csicseregte Alice. – Készen vagyunk, Isabella. Gyönyörű vagy. Akkor megyek és szólok… - kezdte Alice, de megtorpant. – Oh, te jó ég, oh, te jó ég… - kántálta Alice kétségbeesetten.
- Mi a baj? – döbbentek meg a lányok.
- Isabella, ki…ki fog az oltárhoz vezetni? – kérdezte Alice pironkodva.
- Jézusom! – kiáltott fel Isabella. – Ebbe bele sem gondoltam. Nem tudom, hogy ki vezessen az oltárhoz. Carlisle nem tud, hiszen ő fog minket összeadni, de akkor kicsoda? – esett kétségbe Isabella.
- Nem tudom. Úgy sajnálom, hogy erre nem is gondoltam – mondta Alice.
- Várj, azt mondtad a Volturik mindjárt itt lesznek – mondta hirtelen Isabella.
- Igen, így van – nézett rá Alice értetlenül.
- Rendben, akkor vezesd ide hozzám Arot, kérlek – mondta Isabella.
- Tessék? – döbbent meg mindenki.
- Biztos vagy benne, hogy ez jó ötlet? – kérdezte Alice.
- Igen, szerintem ez nagyon jó ötlet – mosolygott a lány. – Úgy is van egy bejelenteni valónk közösen.
- Rendben, ahogy akarod – mondta Alice és azonnal elindult ki a kastélyból.
Néhány perc múlva Alice megjelent Aroval az oldalán és beléptek Isabella szobájába. A lány kicsit bátortalanul állt Aro elé. A férfinak fogalma sem volt róla, hogy mit szeretne tőle a menyasszony így az esküvő előtt.
- Aro…- kezdett neki Isabella bátortalanul.
- Igen, kedves. Mit szeretnél? – nézett rá Aro értetlenül. – Gyönyörű vagy.
- Köszönöm. Én egy szívességet szeretnék kérni – mondta a lány kissé zavarban.
- Mond csak, ha tudok, akkor segítek.
- Kérlek, elkísérnél az oltárhoz? – nézett Isabella a vörös szemekbe.
- Tessék? Hogy én az oltárhoz, téged?
Isabella szemlesütve bólintott. Aro óvatosan a lány álla alá nyúlt és felemelte a fejét.
- Megtiszteltetésnek veszem, hogy engem választottál – mosolygott rá Aro őszintén.
- Köszönöm – gördült le egy könnycsepp a lány szeméből.
- Akkor készen álltok? Itt az idő – mondta Alice.
- Igen. Mehetünk, kedves? – ajánlotta fel a karját Aro.
- Igen, mehetünk – mosolygott Isabella és belekarolt Aroba.
Lassan lépkedtek az oltárig. Közben Isabella végig boldogan mosolygott. Amikor odaértek Aro finoman Edward kezébe csúsztatta Isabella kezét, majd hátrébb lépett és onnan figyelte a fogadalomtételt. Carlisle csodálatos szertartást tartott az ifjú párnak. A szertartás végén a hitvesi csóknál kitört a tapsvihar, majd mindenki odament, hogy gratuláljon nekik. Az esküvői parti remekül alakult. Mindenki nagyszerűen szórakozott. Edward még arra is hajlandó volt, hogy a hagyomány kedvéért lenyeljen egy falatnyit az esküvői tortából. Majd elkövetkezett a köszöntők ideje és Aro lépett Isabella mellé.
- Kedves egybegyűltek, Isabellának és nekem fontos bejelenteni valónk van. Mrs. Cullen kért tőlünk egy nagyon becses nászajándékot és mi beleegyeztünk a kérésébe – kezdte Aro. – Szóval Isabella kérésére a Volturi engedélyez ennek az ifjú párnak egy terhességet, és mi sosem fogjuk bántani a félvér gyermeket, mert bízunk bennetek és tudjuk, hogy sosem nevelnétek a kicsit rosszra – mondta Aro mosolyogva, Isabella pedig fülig pirulva pillantott Edwardra.
Mindenki kirobbanó örömmel fogadta ezt a hírt. Edward hirtelen azt sem tudta, hogy mit mondjon, ha tudod volna, akkor sírt volna a boldogságtól, ahogy a család többi része is. Még Rosalie is nagyon izgatott lett a hírtől, hogy nagynéni lehet, pedig róla nem is gondolták volna, hogy így fog örülni a hírnek. Edward gyorsan odalépett Isabella mellé és szavak helyett szenvedélyesen megcsókolta, majd Aro felé fordult.
- Köszönöm – mondta Edward hálásan.
- Nincs mit, a feleségedé az érdem. Nagyon meggyőző tud lenni – mosolygott Isabellára. – Legyetek nagyon boldogok.