Isabella nem értette, hogy vajon mit láthatott Edward a könyvben, ami ennyire megrémisztette. Hiszen a könyv túlnyomórészt a vámpírok tulajdonságait, a törvényeket, az uralkodó családot, a félvérekkel kapcsolatos mészárlást, és az áruló családot taglalja. Biztos a mészárlások során veszítette el a családját, ezt már eddig is sejtettem, de miért akar beszélni róla? Nem akarom, hogy miattam fájó emlékeket idézzen fel. Majd ha visszajön beszélek a fejével, hogy erre semmi szükség. Bár lehet, hogy jót tenne neki, ha beszélni róla, hiszen elfojtotta az érzéseit ez látszik. De vajon mit akar megmutatni?
Edward idegesen és nagyon lassan haladt a szobája felé, biztos volt benne, hogy azzal, amit most elmond Ms. Swannak végleg megpecsételi a dolgokat. Valószínűleg végig sem fog hallgatni. Elég lesz, ha megmutatom neki a címert és kiutasít a birtokról – gondolta keserűen. Amikor odaért a szobájához rögtön a bőröndjéhez lépett és elővette belőle a címerét és a fényképet, amin a családjával volt. Vett egy mély levegőt és elindult vissza a lányhoz. A lábait életében először érezte ólom nehézségűnek. Még életében nem ment ilyen lassan, és még soha nem félt ennyire. Soha nem volt még szerelmes ezelőtt és nem akarta ilyen hamar elveszíteni a nőt, akit szeret. Nagy nehezen, de odaért a szobához, csendben benyitott. Isabella rámosolygott és szeretetteljesen nézett rá. Edward odalépett a fotelhez, amiben egész éjjel ült, de még mielőtt leült volna Isabella megszólalt.
- Nem ülne inkább ide mellém?
- Azt hiszem azok után, amit mondani készülök nem akarna mellettem ülni, sőt még egy szobában sem akarna lenni velem.
- Ennyire nem bízik bennem? Nem hiszem, hogy tud olyat mondani, hogy ennyire meggyűlöljem.
- Ne legyen benne olyan biztos kisasszony. Nem is tudom, hol kezdjem.
- Talán az elején kéne kezdenie, de még mindig jobban örülnék, hogyha ide ülne – paskolta meg a lány maga mellett az ágyat.
- Rendben akkor az elején kezdem – ült le mellé Edward az ágyra.
- Figyelek.
- Mennyit olvasott a kisasszony abból a könyvből?
- Már az egészet elolvastam, talán nem is egyszer.
- Értem, akkor nagyjából mindent tud a vámpírokról.
- Igen, azt hiszem. Annyira fél tőlem, hogy húzza az időt?
- Őszintén szólva igen.
- Biztos vagyok benne, hogy nem tett soha olyasmit, amiért félnie kellene tőlem. Illetve azért a kártya partiért tényleg haragudtam, de azt már megbocsátottam Önnek – mosolygott rá a lány bátorítólag.
- Köszönöm kisasszony, hogy megbocsátotta azt az esetet.
- Nincs mit. Szóval mit szeretne megmutatni nekem?
- A családomat szeretném megmutatni Önnek és a családi címert.
- Megtiszteltetésnek veszem, hogy megosztja velem.
Edward ekkor lassan a lány felé nyújtotta a Cullen címerét és fel sem mert nézni. Amikor Isabella kinyújtotta a címerért a kezét a férfi óvatosan beletette azt a kezébe, aztán behunyta a szemét és várta a felháborodást, a szitkokat és az elutasítást, de legalábbis egy hangos sikítást. Edward már percek óta ült behunyt szemmel mozdulatlanul, de nem történt semmi. Nem tudta, hogy a lány arra vár, hogy végre a szemébe nézzen. Mi az? Hát nem sikít? Nem küld el? Nem tesz semmit? Vagy lehet, hogy elájult a sokktól? Igen, ez a legvalószínűbb. Ki kéne nyitnom a szemem és elmenni, amíg nem tér magához. Az lenne a legjobb mindkettőnknek. Hirtelen egy gyengéd, leheletfinom simítást érzett az arcán és a szemei felpattantak. Isabella Őt nézte, és amikor a szemük találkozott Edward nem látott benne gyűlöletet, inkább csak megértést és fájdalmat. Megint az volt minden vágya, hogy csak egy pillanatra hadd lásson bele a lány fejébe, de ez megint nem sikerült. Isabella csak nézte Őt, de nem küldte el, nem bántotta, amiért hazudott neki. Nem tett semmit és ezt Edward nem értette. Vett egy mély lélegzetet, és közben összeszedte a bátorságát, hogy megkérdezze a lánytól azt, amire kíváncsi.
- Miért nem gyűlöl? Miért nem küld el?
- Nincs rá okom, hogy gyűlöljem.
- Alaposan megnézte a címert? Látja, hogy mi ez?
- Igen, látom, hogy ez a Cullen címer. Ezek szerint Ön minden bizonnyal nem Edward Masen, hanem Edward Cullen, ha jól sejtem.
- Igen kisasszony. Így van. Edward Cullen vagyok. Ha tudja, hogy ez mit jelent, akkor miért tűr még meg a házában? – kérdezte Edward meglepetten.
- Nem szeretnék ismét elhamarkodottan ítélni Önnel kapcsolatban. A legutóbb is rosszul tettem és még egyszer nem szeretném elkövetni ezt a hibát. Lenne néhány kérdésem, de kérem, hogy válaszoljon őszintén és higgye el, hogy nem akarom megbántani egyik kérdésemmel sem, de néhány dolgot egyszerűen tudnom kell.
- Rendben kisasszony, hallgatom.
- Tehát az igazi neve Edward Cullen?
- Igen.
- És mennyi ideig volt a család tagja?
- Amióta csak vámpír vagyok.
- Ezek szerint Dr. Carlisle Cullen volt az apja és ő változtatta át Önt?
- Igen, kisasszony.
- Hányan voltak a Cullen családban?
- Heten voltunk velem együtt.
- Hogyan menekült meg a Volturi haragja elöl?
- Nem tudták, hogy vagyok. Éppen az Amazonasnal voltam akkor, amikor történt. A hazaérkezésem után hallottam, hogy mi történt a családommal és nevet változtattam.
- Honnan jött ez a név?
- Az emberi apám neve és az én régi nevem a Masen.
- Értem. Tehát gyakorlatilag nem is hazudott nekem a nevéről, csak elhallgatott egy-két részletet.
- Így is lehet mondani Ms. Swan.
- Elképzelhetőnek tartja, hogy a családja követte el a bűnt, amivel vádolták őket?
- Nem, az teljesen kizárt! – pattant fel Edward az ágyról.
- Bocsánat, de meg kellett kérdeznem – húzta össze magát a lány.
Edward vett néhány mély levegőt és lassan visszaült az ágy szélére és Isabella szemébe nézett.
- Kérem, ne haragudjon, nem akartam megijeszteni, csak tudja én biztos vagyok benne, hogy ártatlanok voltak. Ők sosem tettek volna ilyet és én sem.
- Ha ennyire biztos benne, akkor én hiszek Önnek.
- Tessék? – döbbent meg Edward.
- Azt mondtam, hogy én hiszek Önnek.
- Miért bízik bennem? Úgy értem nem mintha ez baj lenne, csak tudja Carlisle legjobb barátja mondta ki a halálos ítéletet, Ön még alig ismer engem és mégis bízik bennem.
- Nincs okom rá, hogy ne bízzak Önben. Még sosem hazudott nekem, legfeljebb csak nehezen mondott el dolgokat, és meg kell, hogy mondjam, hogy sosem hittem el a könyvben olvasottakat a Cullenekről. Nem tudom, hogy miért egyszerűen csak úgy éreztem, hogy nem tennének ilyet és az sem volt biztos a bűnösségükben, aki írta a könyvet. Nekem legalábbis ez a véleményem. Úgy értem azt írták, hogy még maga Aro Volturi sem hitte el ezt az apjáról. A bizonyítékokat meg legjobb tudomásom szerint nem nehéz rossz irányba terelni. Az emberek ítéletei is elég sűrűn sújtanak le ártatlanokra. Ez elég elszomorító, de sajnos ez a helyzet. Egyébként pedig még sose szerettem ennyire senkit, egyszerűen érzem, hogy nem hazudik – tette hozzá gondolatban, de kimondani nem merte.
- Köszönöm. Én nem is tudom, hogy mit mondjak erre. Istenem bízik bennem, még így is. Ez a csodálatos és tiszta lány hisz nekem minden hibám ellenére, és még azt sem hitte el, amit olvasott a Cullenekről. Ez egyszerűen hihetetlen.
- Nem kell mondania semmit sem. Kérdezhetek még? Megnyugodott egy kicsit?
- Igen, kicsit nyugodtabb vagyok. Természetesen kérdezhet, amennyit csak akar.
- Azt már tudjuk, hogy nem a családja és Ön volt a tettes.
- Igen.
- Van róla sejtése, hogy ki követhette el?
- Igazából abban biztos vagyok, hogy az egyik tettes egy tűzvörös hajú vámpír volt.
- Igen ezt már említette is nekem egyszer.
- Igen kisasszony. Abban is biztos vagyok, hogy többen követték el.
- Ebben miért biztos?
- Mert azt olvastam a könyvében, hogy a félvérek képzett harcosok voltak és egy vámpír nem lett volna képes ennyi félvért összegyűjteni, elrejteni és kiképezni.
- Értem. Akkor Ön szerint hányan voltak?
- Legalább hárman. De a többi kilétéről vagy kinézetéről fogalmam sincs. Ezzel az eggyel kapcsolatban is csak a hajszín az, amiben biztos vagyok és az, hogy férfi.
- Gondolom próbálta már megtalálni a valódi bűnöst.
- Egy évszázada mást sem csinálok kisasszony – sóhajtott Edward.
- Sajnálom – mondta Isabella, és kezét rátette a férfi kezére.
- Köszönöm Ms. Swan – mondta Edward, és kicsit megszorította a lány kezét.
- Ha ideérnek a barátai, akkor nyugodtan mehet és folytathatja a keresést, ha gondolja. Nem akarom feltartani, ez fontos Önnek.
- Ne butáskodjon kisasszony. Nem tart fel, és sosem hagynám magára. Sajnos a családomat már nem tudom megmenteni, csak a család becsületét szeretném visszaszerezni.
- Ezt úgy érti, hogy azután sem fog elhagyni, miután nem leszek veszélyben?
- Nem hagyom el Önt, csak akkor hogyha ezt akarja.
- Akkor hogyan fogja megtalálni a valódi árulót?
- Nem tudom kisasszony, de megtalálom a megoldást.
- Kössünk alkut.
- Alkut?
- Igen.
- Rendben, mire gondol?
- Ha már nem leszek veszélyben Ön megy, és előkeríti a bűnöst és miután sikerrel jár és feladja a tettest visszajön hozzám. Én pedig várni fogom.
- Nem tudhatom, hogy ez mennyi ideig tart kisasszony.
- Rendben, akkor mit szólna hogyha kapna egy évet? Az nem olyan hosszú idő, bár Ön nélkül egy örökké valóság lesz – sütötte le szemét a lány és el is pirult közben.
- Egy év alatt nem biztos, hogy sikerrel járok, hogyha száz év alatt nem sikerült – mondta Edward szomorúan.
- De akkor még nem volt ennyi információ birtokában, és ha nem sikerül egy év alatt, akkor is meglátogat és együtt kitalálhatjuk a következő lépést – mosolyodott el a lány.
- Ez nagyon jól hangzik kisasszony – mosolyodott el Edward is.
- Akkor megegyezhetünk? – nézett fel rá a lány.
- Azt hiszem, hogy igen.
- Rendben, akkor ebben maradunk. De addig is mondanom kell Önnek valamit.
- Igen, Ms. Swan?
- Szeretem Önt Edward Cullen – bújt közelebb hozzá a lány és átölelte a nyakát.
- Én is szeretem Önt Ms. Swan – mosolygott Edward és átölelte a lány derekát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése