Történet szerelemről és családról - 58. fejezet

Végre kettesben




(Esme szemszöge)



A lakosztályunk egyszerűen elképesztő volt. Kellemes árnyalatok kavalkádja, rengeteg szín, mégsem volt túl díszes, vagy giccses. Sokkal inkább fiatalos és vidám. A szoba egyik végében volt a hálórész. Hatalmas baldachinos ággyal, és tűzvörös függönyökkel. Mellette egy kis asztal két székkel, ahol az emberek reggelizhetnek, illetve vacsorázhatnak. Valamint egy hatalmas asztal, ami akkora volt, mint az otthoni darabunk. Bár a miénk természetesen szebb. Más stílusú. Ráadásként pedig volt még egy helyiségünk. Egy hatalmas fürdőszoba. Kétszemélyes káddal, és szív alakú szappanokkal.

- Drágám, a nászutas lakosztályt bérelted ki nekünk? – néztem rá döbbenten.

Mivel megtaláltam egy kedves kis ajándék kosarat, és a rajta levő lapon az állt, hogy „Kellemes nászutat kíván a szálloda személyzete”.

- Nos, ami azt illeti, igen. Bátorkodtam a legnagyobb, és legszebb lakosztályt megszerezni nekünk, az pedig ez – mosolyodott el.

- Értem, ez valóban csodálatos – forogtam körbe boldogan.

- Valóban az, most már – mért végig vágyakozva. – Khm… tudod, mivel nászutasok vagyunk, elég feltűnő lenne, hogyha azonnal elhagynánk a szobánkat városnézés miatt – lépdelt egyre közelebb hozzám.

- Gondolod? – hátráltam néhány lépést az ágy felé.

- Ami azt illeti, most tombolnia kéne a hormonjainknak – jött még közelebb. Én pedig közben az ágy szélének ütköztem.

- Valóban kéne – bólintottam rá komolyan. Majd mielőtt még elcsíphetett volna kicsusszantam az ágy és Carlisle között.

- Te játszol velem, kicsim? – húzta fel a szemöldökét.

- Mi tagadás – kaptam fel a szoknyámat, és futni kezdtem előle. Bár nem jutottam messzire, mert míg én emberi tempóban készültem menekülni, addig Carlisle nem zavartatta magát. – Te csaltál – böktem mellkason. – Nem szoktál ilyen türelmetlen lenni – fűztem hozzá tettetett sértődöttséggel.

- Általában nem, de mondd csak, mikor is voltunk utoljára kettesben, felelősség nélkül? – kérdeztem.

- Hát… tulajdonképpen… - kezdtem bele. Na jó pontosan tudtam, hogy mikor, de nem fogom azt mondani, hogy túl régen, mert a gyerekeink nagyon is fontosak. Nem sérthetem meg őket azzal, hogy ilyesmi elhagyja a számat. Hiszen belőlük sosem elég.

- Oké, akkor nem mondjuk ki, hogy mikor… maradjunk annyiban, hogy jogosan vagyok türelmetlen – ajánlotta a lehetőséget.

- Rendben, ebben kiegyezhetünk – jutalmaztam meg egy gyors csókkal. Majd az ágy felé kezdtem húzni, de ő felkapott és felültetett a nagyobbik asztalra. – Mit csinálsz? – ráncoltam össze a szemöldököm. Még sem akarja valóra váltani a terveinket? Vagy talán van valami fontos, amit meg kell beszélnünk.

- Minek tűnik? – kérdezte. Azután pedig egy szempillantás alatt lecsapott az ajkaimra.

- Oh, már értem – kulcsoltam a lábaimat a derekára. – Izgalmas ötlet – szorítottam magamhoz.

- Már jó ideje terveztem egy próbát, de a legutóbb megakadályozták az elhatározást. Most viszont itt az alkalom – döntött el az asztallapon. – Hm… ez így talán mégsem az igazi – nézett rám komolyan.

- Miért? – kerekedtek ki a szemeim. – Nekem tulajdonképpen tetszik a helyzet – húztam le magamhoz őt is.

- Nem kényelmetlen? Hozok egy párnát a fejed alá – próbált meg elszabadulni, de nem hagytam.

- Ez egy spontán ötlet volt, úgyhogy a párna nem fér bele – kaptam le a zakóját.

- Jogos, akkor majd így – tette a fejem alá az összegyűrt felsőjét. A következő pillanatban pedig már meg is éreztem az ajkait a nyakamnál. Tudta, hogy mennyire gyenge pontom az a rész, ahol megharapott, úgyhogy azonnal a hegemet vette célba édes nyelvével, mire gátlástalanul felnyögtem, és egy határozott mozdulattal megszabadítottam az ingjétől. Kár érte, mert nagyon szép selyem darab volt, de majd szerzünk másikat. – Úgy látom, nem csak én vagyok türelmetlen – nézett fel rám csillogó szemekkel.

- Talán nem tetszik? – kérdeztem miközben végigsimítottam a gerince mentén. Majd izmos mellkasát vettem célba.

- Dehogynem, határozottan tetszik – feketedtek el a szemei.

Majd már csak a reccsenést hallottam, és éreztem, ahogy szerelmem bőre az enyémhez préselődik. Leírhatatlan volt újra együtt lenni vele, ráadásul így, hogy biztosan nem zavarunk senkit, főleg Edwardot. Teljesen átadtam magam az érintéseknek, és a csókoknak, és én is annyit próbáltam adni, amennyit csak képes voltam. Carlisle fogai végigszántották a nyakam, majd puha nyelvével elkalandozott a kebleim közötti völgyön egyre lejjebb haladva, majd apró köröket írt le a köldököm körül, amitől már végképp elvesztettem az eszem. Keze közben egy még annál is érzékenyebb pontomra siklott, hogy lágyan simogasson. Hangos sikolyok hagyták el a számat, nem sokkal később pedig a hátam ívbe feszül, és akármennyire is próbáltam elnyújtani még a pillanatot nem sikerült.

- Carlisle – kiáltottam fel.

Azután pedig robbanásszerűen futott át rajtam a gyönyör mindent elsöprő élménye, de úgy, hogy még a kislábujjam is görcsbe rándult. Csukott szemmel próbáltam lehiggadni, miközben kedvesem kezei mindenhol simogattak, ahol csak értek. Miután pedig végre sikerült megint normálisan vennem a levegőt, kinyitottam a szemem, és egy nagyon boldog, és elégedett szempár nézett vissza rám. A szeme azonban még mindig éjfekete volt a vágytól. Egy szempillantás alatt felültem az asztalon, egészen kicsúszva a széléig, és szenvedélyesen megcsókoltam. Aztán pedig elindultam ajkaimmal lefelé. Végigcirógattam az álla vonalát, a nyaka ívét, majd hosszan elidőztem a tökéletes mellkason. Miközben egyik kezem már a hasát simogatta, a másik pedig a gerincén kalandozott. A hasán tevékenykedő kezem lassan egyre lejjebb csúsztattam, míg el nem értem büszkeségét, aminek már igen szűkös volt a helye. Gyengéden végigsimítottam rajta, mire Carlisle halk dorombolásszerű morgást hallatott. Imádtam ezt a hangot, ami ilyenkor feltört a torkából. Egyértelmű bizonyítéka volt annak, hogy neki is olyan jó, mint nekem. Egy határozott mozdulattal megszabadítottam az utolsó felesleges ruhadaraboktól, majd fészkelődtem egy kicsit, hogy mindkettőnknek kényelmes legyen a helyzet. Szerelmem azonnal megragadta a derekamat, majd egy gyengéd mozdulattal egybeforrasztotta a testünket.

- Még… más… terveim… is… voltak – mormoltam a fülébe.

- Lesz még rá alkalmad, hogy megvalósítsd – tapasztotta be a számat.

Carlisle lassan és gyengéden mozgott, ahogy mindig, én pedig könnyedén felvettem vele a ritmust. Ismertük egymás testét. Minden egyes apró mozdulatunk tökéletes szinkronban volt a másikéval. Lágy, elnyújtott mozdulatok, melyek a lehető legtovább húzták szerelmünk beteljesedésének pillanatát, de pontosan ettől voltak annyira őrjítőek. Az igaz szerelem esküjét hordták magukban, azt, hogy egymáséi leszünk, ameddig csak világ a világ, de aztán kedvesem hirtelen megállt és megszakította a csókunkat, hogy a szemembe nézhessen.

- Carlisle – nyöszörögtem elégedetlenül.

- Annyira szeretlek – mosolygott rám.

- Én is nagyon szeretlek – emelkedtem fel, majd finoman megcsókoltam. Mire újra mozogni kezdett.

A mozdulataink egyre hevesebbek lettek, és néhány mozdulattal később már fel is kiáltottam az újabb kielégülés mámorában, szerelmem pedig felkiáltott, és rám hanyatlott, hogy szorosan magához öleljen, és apró csókokkal halmozzon el, miközben én simogatom a hátát. Sosem siettük el a szeretkezés után a felkelést, és a felöltözést. Carlisle mindig is tökéletes szerető volt. Sosem tudtam volna elképzelni nála fantasztikusabbat. Gyengéd, szeretetteljes, odaadó, és figyel a részletekre. Vele olyan szerelmeskedni, mintha én lennék a világ legdrágább kincse, és minden egyes pillanat csak az én boldogságomról szólna, miközben én is boldoggá teszem őt. Leírhatatlan kötelék, amit emberként sohasem volt alkalmam átélni. Amióta viszont vámpír lettem csakis szép, és jó érzések árasztanak el a családom közelében. Annyi csodálatos dolgot kaptam a férjemtől, amit egyetlen egy embernő sem kívánhat egy egész élet alatt. Mit kívánhatnék még, amikor minden felülmúlhatatlan közöttünk?

- Min gondolkozol, édes? – mormolta a hajamba.

- Semmin – vágtam rá. Kicsit szégyenlős vagyok kitárulkozni szavakban is ezekről a dolgokról. Mindig is inkább gesztusokkal mutattam meg a szeretteimnek, hogy mennyire fontosak a számomra.

- Valamin mégis csak, mert nagyon elrévedt a tekinteted – nézett rám az immár aranybarna szemeivel.

- Csak rajtunk gondolkodtam – simogattam meg az arcát. Végül is Carlisle előtt nem kell szégyellnem semmit.

- Ez elég vészjóslóan hangzik – feszült meg egy pillanatra.

- Nem, semmi rossz nem jutott eszembe. Csakis is szép emlékeim vannak veled – tiltakoztam gyorsan. Nem kell, hogy butaságokon törje a fejét, mert semmi rosszat nem tett. Nem is tudna.

- Akkor elmeséled, hogy mire gondoltál? – vetette be a leglágyabb tekintetét.

- Ez nem tisztességes, még vámpírként is elolvadok ettől a nézéstől, és ezt pontosan tudod, és még ki is használod – mondtam vádlón.

- Ha egyszer csak ez válik be, hogy megtudjam a legmélyebb titkaidat – csillantak fel a szemei.

- Csak az járt a fejemben, hogy mennyire szerencsés vagyok, hogy az enyém lettél – vallottam be. – Tudom, hogy ezt már mondtam, de sosem vagyok képes betelni veled. A szerelmeddel, a gyengédségeddel, mindennel, amit adtál nekem.

- Ez fordítva is igaz, kedves – mosolygott rám lágyan. – Te vagy a legtökéletesebb feleség, és anya a világon. Senki sem kívánhatna többet nálam az élettől. Szerelem, család, béke, és szeretet. Csodálatos élet, aminek nagyon jelentős részét te töltöd ki. Nélküled sosem voltam teljes mértékben boldog, de veled megismertem, hogy milyen a mindent elsöprő szerelem, és odaadás. Érdemes volt évszázadokat várni rád – mondta őszintén. Majd lassan újra mozogni kezdett bennem.

- Carlisle – sikkantottam fel meglepetten.

- Tudod, ez itt a nászutas lakosztály. Milyen pár lennénk, hogyha nem használnánk ki kellőképpen? – nézett rám elborzadva.

- Teljesen igazad van, nem lenne szép, hogyha nem töltené be szegény szoba a funkcióját – bólogattam két sóhajtás között.

- Örülök, hogy ilyen gyorsan sikerült meggyőznöm – harapott finoman a fülcimpámba.

- Nem nagyon kell győzködni semmiről, amíg ilyen terveid vannak – mondtam határozottan. – Akár két hétig ki sem mozdulunk innen, hogyha ilyen bánásmódban részesítesz.

- Csábító ajánlat, de tudom, hogy kíváncsi vagy a városra. Viszont ma egész nap, és éjjel is csak az enyém leszel – jelentette ki határozottan.

- Nem fogok tiltakozni, de most már hallgass – rántottam magamhoz a fejét, és betapasztottam a száját.

Nyelve azonnal finoman puhatolózni kezdett, én pedig készségesen bebocsájtást engedtem neki, és követtem minden mozdulatát. Egyre gyorsabb, és hevesebb lett a mozgása, én pedig azon kaptam magam, hogy nemhogy sóhajtozom, és nyögdécselek, de úgy sikoltom és kiabálom a nevét, mintha az életem múlna rajta. Attól tartok, hogy lehet, hogy egy kicsit túl hangos is vagyok, és még a folyosón is könnyedén lehet hallani, de most még ez sem érdekel. A gyerekeink messze vannak, itt pedig nem ismerek senkit, úgyhogy felesleges is lenne aggódni.

- Esme – kiáltott fel hirtelen szerelmem is. Majd néhány utolsó, lassú mozdulat után ismét rám hanyatlott. – Ez hihetetlen volt. Még sosem voltunk ennyire… az első nászutunk óta…

- Igen, tudom – bólintottam rá én is.

Igaza van a férjemnek. Még soha nem voltunk ennyire felszabadultak, mint amilyenek most, és a szigetünkön. Nem próbálunk halkabbak, visszafogottak lenni, hanem kieresztjük a felgyülemlett feszültséget, amit otthon sosem tennénk meg. Hiszen a szülői feladatok ellátásához felelősség is társul. Egy olyan szülőt, aki minden éjjel hangosan „koncertezik” a gyönyörtől a szomszéd szobában nem vesz komolyan a gyermeke, de egy komoly, mégis szeretetteljes családfőt, és anyát meghallgatnak. Nekünk ez az elvünk. Ráadásul Edwardot sem szeretnénk kínozni a tomboló vágyaink megtestesítésével.

- Oh – néztem le meglepetten, amikor újra megéreztem férjem vágyát. Nem is gondoltam bele, hogy már én is ennyire hiányoztam neki. Bár tény, hogy én is már majd megőrültem, hogy kettesben lehessünk, és egy apró határt se szabjunk a vágyainknak.

- Én nem is tudom, hogy mit mondhatnék – nézett rám Carlisle kissé zavarban. Azután pedig az ölébe vett, majd átsétált velem a szobán, hogy a hatalmas ágyra tegyen.

- Nem kell semmit sem mondanod – húztam újra magamra. – A kialakult helyzetet maximálisan bóknak veszem – kuncogtam fel.

- Nekem elhiheted, hogy ez csak és kizárólag neked szól – mondta miután magam alá fordítottam.

- Ez igazán hízelgő Mr. Cullen – csaptam le a mellkasára, miután kényelmesen elhelyezkedtem felette.

- Az ön felelőssége Mrs. Cullen, teljesen megőrjít – markolt Carlisle a lepedőbe, mikor megmozdítottam a csípőmet. – Esme – nyögött fel, amikor elkezdtem a nyakát harapdálni.

- Te kezdted, úgyhogy viseld a következményeit – néztem rá szigorúan. – Ha neked lehet, akkor nekem is – mormoltam a bőrébe.

- Akkor ezt túl is tárgyaltuk – markolt a fenekembe.

Most rajtam volt a sor, hogy hangot adjak elégedettségemnek, és gyorsabb tempóban kezdjek el mozogni, úgy, ahogy Carlisle diktálta a kezeivel. Mozdulataim egyre több szenvedélyt tükröztek, egészen addig, míg kedvesem fel nem kiáltott. Ekkor már én sem bírtam tovább tartani magam, és hagytam, hogy az újabb szenvedélyes pillanat sikolyt csaljon ajkaimra.

- Azt hiszem, hogy kicsit elragadtattuk magunkat – pihegtem a mellkasán, miközben ő a hátamat cirógatta.

- Szerintem pedig csak kiadtuk magunkból a felgyülemlett feszültséget – puszilta meg Carlisle a vállamat.

- Ez a mondat most olyan volt, mintha egy kamasz mondta volna – nevettem fel. – Ez a hangsúly, és meggyőződött stílus.

- Kénytelen vagyok én visszafiatalodni hozzád, te kis csitri – fordított maga alá.

- Azt hiszem, hogy semmilyen területen nem jelent problémát nálunk a korkülönbség – mondtam határozottan.

- Valóban nem – furakodott be a combjaim közé.

- Carlisle… - kerekedtek el a szemeim.

- Ki kell használnunk az éjszaka hátralevő részét – motyogta a mellemre. – Holnapra ígértem neked egy városnézést, úgyhogy a holnap Párizsé, de a ma éjszaka csakis a miénk.

- Még átértékelhetjük a programot – sóhajtottam halkan. Majd teljesen átadtam magam a férjem szenvedélyének…