Egy lány, aki mert szeretni különkiadás (Paul és Jane története) - 8. fejezet

8. fejezet


SZIASZTOK! A KÖVETKEZŐ FEJEZET ELEJÉN LESZ NÉHÁNY KÉP IS, AMI MAJD ILLUSZTRÁLJA AZ ÚJ JANE-T :D ADDIG IS JÓ SZÓRAKOZÁST A FEJIHEZ. PUSZI, DRUSILLA

(Paul szemszöge)



Egyszerűen hihetetlen volt Jane-nel csókolózni. Sokkal szenvedélyesebb, és lágyabb volt, mint képzeltem. Azt hittem, hogy egy ilyen romantikus helyzetben is éppen ugyanolyan vad lesz, és féktelen, esetleg még kegyetlen is, mint amilyen minden nap. Viszont legnagyobb örömömre tévedtem. Lágy volt, és ártatlan, mintha tényleg egy fiatal tinédzser lányt érintettem volna, akihez még soha senki nem ért rajtam kívül.

- Annyira gyönyörű vagy – mondtam miután megszakítottam a csókot.

- Ne mondj nekem ilyeneket – fordította el az arcát. – Sosem voltam szép, és nem is tudok az lenni.

- Hogyha hagyod, akkor bebizonyítom az ellenkezőjét – mondtam határozottan.

- Nem tudod – zárta meg a fejét.

- Miben fogadunk? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel.

- Öhm… nem tudom. Én még sosem fogadtam, úgyhogy ha van ötleted, akkor ne tartsd vissza magad – nézett rám bizonytalanul.

- Rendben. Tehát, hogyha meg tudlak győzni róla, hogy gyönyörű vagy, akkor átköltözöl a lakosztályomba egy hétre, és hagyod, hogy átalakítsam egy kicsit a ruhatáradat, de természetesen közös megegyezéssel – ajánlottam.

Pont itt lenne az ideje, hogy a legtöbb fekete holmija megismerkedjen a kukával, és vigyünk egy kis színt az ízlésvilágába. Lehet, hogy ez főleg nekem lenne jó, mert úgy még jobban felizgatna, de egy próbát mindenképpen megér. Szerintem mindenki el lenne kápráztatva Jane látványától, hogyha megváltozna egy picit a stílusa.

- Nem is tudom – bizonytalanodott el.

- Talán a nagy, és rettegett Jane Volturi megijed néhány ruhától? – hecceltem. Hogyha így beszélek hozzá, akkor egészen biztos, hogy beadja a derekát. Nem szereti, hogyha bárki is gyengének, vagy félősnek meri mondani.

- Nem, én semmitől sem félek – mondta ingerülten. – Áll az alku – nyújtotta a kezét. Én pedig azonnal elfogadtam, és megráztam.

- Akkor, menjünk – fogtam meg a kezét. – Itt a megfelelő alkalom egy kis éjszakai vásárlásra, és utána pedig csapunk egy divatbemutatót. Pontosabban te, és én pedig lefotózlak majd a különféle kompozíciókban. Utána pedig megvitatjuk a kérdést, hogy milyen is vagy valójában.

- Most akarsz vásárolni? Hiszen ilyenkor minden zárva van – döbbent meg.

Olyan kis aranyos, ha tudná, hogy mindent elrendeztem már mielőtt még tudta volna, hogy mit fogunk csinálni. Nem voltam biztos benne, hogy bele fog menni a dologba, de a biztonság kedvéért azt akartam, hogy meglegyen a lehetőségünk a projektre.

- Nem…nem – ráztam meg a fejem. – Az a bolt, amire nekünk szükségünk van éjszaka is nyitva tart ma a mi kedvünkért – húztam ki magam büszkén.

- Te ezt eltervezted – bökött mellkason vádlón.

- Ami azt illeti – vallottam be a bűneimet.

- Szégyelld magad, ez igazán nem szép. Volt három napod, hogy mindent eltervezz ellenem, és most már csak végre kell hajtanod – morgolódott.

- Na hari – vigyorodtam el. – Nem kötelező a program, de nagyon reméltem, hogy igent mondasz végül – pislogtam rá ártatlanul. Na jó, talán annyira nem volt szende pislogás. Én olyat nem is tudok. Már kisbabaként is pimasz voltam anya szerint, és ez azóta csak rosszabb lett. Hála az égnek! – Na, Jane, kérlek – húztam az ölembe egy gyors mozdulattal. – Gyere el velem nézelődni – mormoltam a nyakába. Majd lassan végigcsókoltam egészen a szája széléig.

- Ez… nem… tisztességes – hajtotta hátra a fejét.

- Tudom, hogy nem az, de célravezető – haraptam bele egy kicsit a nyakába, mire hangosan felnyögött. Hohó, érzékeny pontra leltem. Potenciális zsarolóforrás. – Eljönnél velem sétálni egyet, és közben megállunk egy pár percre, amíg próbálsz – szántottam végig fogammal a sebhelyén.

- Jól van, meggyőztél – sóhajtott fel.

- Helyes – pattantam fel. Majd édes terhemet letettem az ágyra. – Egy perc és indulhatunk – rohantam a szekrényhez. Azután pedig kivettem a páncélkazettába zárt hitelkártyámat. Nagyon-nagyon sok dolgot fogunk venni Jane számára. – Már mehetünk is – kaptam el a kezét, és magam után húztam.

- Na jó, de csak olyan ruhákat veszünk meg, amik ízlésesek – emelte fel a kezét fenyegetően.

- Nyugodj meg, megtaláljuk a neked valót – kacsintottam rá.

Mh… ha tudná, hogy első körben a fehérnemű választékot fogjuk átvizsgálni. Hát lenne egy-két ötletem, hogy mit vehetne fel Jane. Már a gondolattól is kellemes bizsergés futott végig a testemen. Jane fűzőben, szaténban, csipkében, selyemhálóingben. Oh, igen… Az igazat megvallva nincs baj a Csőrikét ábrázoló pólóval sem, de azért egy ilyen kombinációban. Huh.

- Khm… miről fantáziálsz? Csak azért, mert nem tudom észrevetted-e, de… - pislantott zavartan az övem felé. Ajaj, hát igen, a férfiak lebuknak, hogyha túl jól érzik magukat.

- Semmi, bocsánat, csak egy kicsit elkalandoztam – köszörültem meg a torkomat. Habár, ha jobban belegondolok, ezen nincs mit szégyellnem. Tetszik nekem ez a lány, és kész. Ez egy teljesen természetes reakció ebben az esetben.

- Aha, kicsit…

- Hé, ne pimaszkodj, meg megismertetem veled, hogy milyen érzés zavarba jönni – mondtam gonoszan.

- Nem lehet, ugyanis, most, ahogy mondtad, vásárolni megyünk, hogy bebizonyíthassam, hogy nekem van igazam.

- Mehetünk, de azért, mert rácáfolok a véleményedre – mondtam, amikor odaértük a bolt elé. – Befelé.

- Állj, ez egy fehérneműbolt – nyelt egy hatalmasat.

- Igen, először alul kell felöltöznöd. Utána jöhetnek a stílusod ékei is. Na, gyere – kezdtem el befelé húzni.

- Nem, nekem nem kell ilyesmi. Nem mindegy, hogy mi van rajtam alul? – nyelt egy nagyot.

- Miért? Mit viselsz alul? – tett kíváncsivá.

- Semmi közöd hozzá – vágta rá dühösen.

- Ajaj, nagymama bugyit szimatolok. Hatalmas és tiszta pamut, hófehér alsónemű, nulla csipkedíszítéssel? – kérdeztem halkan.

- Nem, ez egyáltalán nem nagymamás, ez csak praktikus – morogta az orra alá. – Egyébként is teljesen mindegy, hogy mit viselek. A munkaviseletem fekete. A melleim a melltartóhoz kicsik, a fűző már annyira nem divat, a bugyimat pedig senki sem látja, úgyhogy már mehetünk is tovább. Kéne egy pár új cipő – próbált meg elmenekülni.

- Nana – kaptam el a derekát. – Ígértél egy esélyt, tehát befelé – húztam vissza magamhoz.

- Öltözködéssel, nem pedig bugyikkal kapcsolatban – vágta rá azonnal. – Felsőruházat, és cipő. Az én olvasatomban ezt jelenti a projektünk.

- Hatalmas tévedés, a fehérnemű nagyon, de nagyon fontos. Hogyha te szexinek érzed magad, akkor mások is annak fognak látni. Amíg viszont úgy érzed, hogy csak szerencsétlen, alulfejlett, tinédzser bőrbe bújtatott szörnyeteg vagy, akkor senki sem fog igazán látni, csak aki komolyan figyel is – magyaráztam komolyan.

- A tényeken változtat, hogyha talpig csipkefehérneműbe, és rózsaszín tütüben parádézom? – kérdezte cinikusan.

- Na jó, tudod mit, feladom – szusszantottam dühösen. – Menjünk vissza a kastélyba, és úgy élheted a közönséges kis életed, ahogy akarod. Maradj csak ilyen begyöpösödött, kegyetlen, talpnyaló kis fruska – kiabáltam rá. Ebből most már tényleg elég volt. Nem is akar igazán megváltozni, pedig azt hittem, hogy most már sínen vagyunk.

- Szerinted miért lettem ilyen, amilyen? Hogyha ezt úgy érzed, hogy talpnyaló vagyok, akkor nincs miről beszélnünk. Igenis fontos a számomra a Mester és a parancsai, és mérhetetlen hálával tartozok neki a testvéremmel együtt. Megégtem volna aznap. Még nem töltöttem be a tizenhatot. Soha nem csókolt meg senki, soha nem ért hozzám senki, nem volt egy gyengéd érintés, pár kedves szó az életemben, mert mindenki szerint boszorkány voltam. Tudod, hogy az én időmben mit jelentett az? Jó esetben gyorsan felakasztanak, rosszabb esetben vízbe fulladsz, mert a módszer egyszerű, ha sikerül a vízen maradnod, akkor boszorkány vagy, és megölnek, ha nem sikerül a felszínen maradnod, akkor sajnálják, hogy tévedtek, de megfulladsz. A legrosszabb lehetőség pedig a máglyahalál volt. Fogalmad sincs milyen érzés, amikor az anyád, aki megszült téged, akiben feltétel nélkül bízol hagyja, hogy a fákra kötözzenek. A csupasz talpad telemegy szálkával, és érzed, ahogy a húsodig hatolnak a vékony fadarabok. A lábad már ég, holott a lángok még nem is érték el. A tüdőd kétségbeesve könyörög a levegőért, mert a forróság, ami a tűből árad, és a füst megöli a számodra létfontosságú oxigént, és te fuldokolsz, miközben már égsz. A szemedet becsukod, hogy legalább azt megvédd valahogy. Könyörögsz az életedért, mert nem szolgáltál rá arra, hogy meggyilkoljanak egy képességért, amit nem kértél. Nem tudod, hogy min mentünk keresztül Alec és én, mert nem élted át.

- Most már tudom – mosolyodtam el halványan. – Jobban érzed magad? – kérdeztem elégedetten.

Végre kiadta magából a dolgot. Nem úgy terveztem, hogy éjszaka, és egy sikátorban fog megtörténni, de végül is ez mindegy is. A lényeg, hogy megszabadult végre a fájdalmaitól. Kiadta magából a már régen benne szunnyadó kétségbeesést, és haragot.

- Ami azt illeti, igen… - kerekedtek el a szemei. – Mármint. Nagyon-nagyon régóta most először nem vagyok dühös. Ez bizsergető érzés – sóhajtott fel.

- Már éppen ideje volt. Akkor…? – böktem fejemmel eredeti célunk felé.

- Öhm… nem vagyok biztos benne – harapta be az alsó ajkát.

- Én pedig igen, gyere, bízz bennem. Egy icipici átfazonírozással igazi, dögös, boldog nőt faragok belőled.

- Vagyis lányt – kezdte el a gyűrögetni a pólóját.

- Nem, nőt – ráztam meg a fejem. – Igazi nőt. Mert te nem holmi kislány vagy. Te az én csajom vagy – kacsintottam rá.

- A csajod, mi? – emelte égnek a tekintetét. – Na, ne etess.

- Miért? Nem akarsz az lenni? – kérdeztem kissé csalódottan. – Pedig hosszú távú terveim voltak veled.

- Mint például? – kérdezte kíváncsian.

- Ezt inkább nem a nyílt utcán fogom érzékeltetni – simítottam végig a karján.

- Oh – sütötte le a szemeit. – Ezért akarsz ide berángatni, mi? Félsz tőle, hogy meglátod a fehérneműmet, és elborzadsz.

- Nem mondhatnám – vigyorodtam el. – Ha nem tetszik, akkor legalább jogosan fogom letépni a formás idomaidról – mértem végig elégedetten.

- Ne beszélj már zöldeket – legyintett, de azért elindult az ajtó felé.

- Majd meglátod, ha hazaértünk a lakosztályomba, és a rabom leszel egy ideig, mert a fogadást én nyerem, az egészen biztos – suttogtam magamnak.

Majd követtem Jane-t, aki elborzadva állt az üzlet közepén. Hát igen, gondoltam, hogy nagy lesz az első sokk. A mai divathoz sokkal inkább illik a tanga, vagy a francia bugyi, mint a sima hagyományos fazon. Pont ez a jó a női kiegészítőkben. Ma már vadítóan festenek.

- Segíthetek? – lépett Jane elé egy kedves eladólány.

- Igen – válaszolta kissé bizonytalanul a kérdezett. – Hol vannak a normális fehérneműk? – kérdezte suttogva. Hm… mintha nem hallanám.

- Mit ért normális alatt? – döbbent meg a lány.

- Olyan bugyit, ami takarja a hátsómat – bökött vádlón a tangák felé.

- Oh, értem. Tehát nem szeretne tangát – mosolyodott el az eladó.

- Ebben mi a vicces? – kezdett el Jane begurulni. Úgyhogy küldtem felé egy kis nyugalmat.

- Nem vicces, hölgyem. Elnézést. Csak meglehetősen különös, hogy egy ilyen fiatal lány nem a legdivatosabb viselet felé húz. Manapság már szinte lehetetlen eladni hagyományos fazonú, vagy francia bugyit, mert mindenki a lehető legkisebb alsóneműt keresi – magyarázkodott a lány zavartan. – Ha megengedi, akkor elmondom, hogy én se vagyok tanga párti.

- Oh, így mindjárt más – mosolygott rá Jane. – Akkor mutasd meg nekem a normális holmikat – csillant fel a szeme.

- Rendben, gyere velem – indult el a lány hátra. – Ön gondolom itt várakozik – nézett rám kérdőn.

- Hát, ami azt illeti – próbálkoztam be.

- Igen, az úr itt várakozik – mutatott Jane egy székre.

- Igenis, drágám – pitiztem neki. Mire felnevetett.

- Jó kisfiú – paskolta meg az arcom elégedetten. Majd elsietett a lány után.

- Csak szeretnéd – kiáltottam utána. Azért, mert most nem leskelődöm, még meg fogom látni a csipkecsodákat hamarosan.



(Jane szemszöge)



Egészen jól éreztem magam az eladóval hátul, a normál és francia bugyis együttesek között. Valamiért megint csak a fekete alsóneműk hoztak lázba, de a vörösekkel még tudnék mit kezdeni. Azok is nagyon kellemes látvány nyújtottak. A lány, mint megtudtam Mary sorban hozta oda nekem a szebbnél szebb, és ráadásul praktikus darabokat is. Egy fekete, fiatalos, mégis diszkrét együttes teljesen elvarázsolt. Nem is gondoltam volna, hogy egyszer még izgatni fogják a fantáziámat a ruhák. Miután felvásároltam a fél boltot előhúztam a hitelkártyámat, de Paul megelőzött.

- Nem-nem, ma éjjel az én vendégem vagy – csúsztatta vissza a kártyámat a zsebembe.

- Nem fogadhatom el – ráztam meg a fejem.

- Kérlek, ez olyan férfidolog – nézett rám esdeklőn.

- Hát jó – egyeztem bele. Úgysem tudom majd meggyőzni róla, hogy ez nem szükséges.

Néhány perc alatt Mary összeállította a számlát a kétszatyornyi szexis holmimról, majd Paul és én tovább indultunk valahová, de arról fogalmam sem volt, hogy hová.

- Hétköznapi viseletet vásárolunk neked – válaszolta a ki nem mondott kérdésemre. – Olyat, amiben mászkálhatunk majd, hogyha nem vagyunk szolgálatban.

- Honnan? – kérdeztem döbbenten.

- Fogom a kezed – nyomott puszit a homlokomra.

- Tényleg – néztem le mosolyogva az összekulcsolt ujjainkra.

- Gyere, már meg is érkeztünk – húzott be egy hatalmas boltba.

Amikor beléptem a lélegzetem is elállt. Ennyi ruhát még soha életemben nem láttam, és egyik sem volt fekete. Hát ez érdekes lesz. Nem igazán az én stílusom ez a hely.

- Nem kell a negatív hozzáállás – nézett rám Paul komolyan.

- Jól van, nem kezdtem el megint – adtam meg magam. Úgysem lesz esélyem vitatkozni vele. Hogyha valamit akar, általában véghezviszi a makacsságával.

- Helyes – biccentett elégedetten. – Ez az, gyere ezt próbáld fel – húzott ki egy felsőt a kupacból.

- Na nem – ráztam meg a fejem. – Ez babarózsaszín.

- Lehet, de ez a szín divatos, és szerintem nagyon is jól állna neked – nézett rám boci szemekkel.

- Egyezzünk meg. Vehetünk színes ruhákat nekem, de nem megengedett a kihívó, a túl babás, vagy az ízléstelen. Rendben? – kérdeztem szúrós szemekkel.

- Hát legyen. Akkor mit szólnál a piros, és vörös árnyalatokhoz? – kérdezte kíváncsian. – Tudom, tudom, csak Szent Marcus napján lehetsz ünnepi piros köpenyben, de az utcán egyébként is hordhatsz ilyesmit. Ezek nem „munkaviseletek” – mutatott idézőjeleket.

- Tudom, hogy mi a különbség a munka és a szórakozás között – szegtem fel az államat dacosan.

- Aha… hallgatom az elsöprő tájékoztatót – foglalt helyet egy széken.

- A munka az, amikor a Mester kiadja az utasítást, és te végrehajtod – definiáltam a helyzetet.

- Igen, ez így igaz. Na és mi a szórakozás? – kérdezte kíváncsian.

- Hát… a szórakozás az, amikor… - kezdtem bele, de elakadtam.

- Hadd találjam ki, „amikor a Mester kiadja az utasítást, és te végrehajtod” – idézte a szavaimat.

- Tulajdonképpen nem – mosolyogtam rá konokul.

- Nocsak, akkor halljuk – csillantak fel a szemei.

- A szórakozás az, amikor elrabolsz két napra a kastélyból, és mindenféle új dolgot csinálunk együtt, amit még nem próbáltam – nyomtam puszit az arcára. Mire elég furcsa döbbent fejet vágott. – Most mi van? Nem volt jó? Te is így csináltad nemrég – kérdeztem értetlenül.

- Nagyon is jó volt, én csak ledöbbenten. Elég váratlanul ér tőled ez a közvetlen viselkedés, de határozottan tetszik – kaptam egy gyors csókot.

- Hát, talán változtam egy kicsit, de ettől még nem kell, hogy azt hidd, hogy bármit is el tudsz érni nálam, hogyha én nem akarom – intettem szigorúan.

- Oké, felfogtam. Eszembe sem jutna, hogy irányítható vagy bármilyen szempontból – mondta komolyan.

- Helyes – biccentettem.

- Az ott tetszik – böktem egy szerelésre. Egész jó, el tudnám képzelni magam benne, talán. Mindenesetre Csőrikénél kicsit már komolyabb viselet.

- Rendben, akkor lássuk – terelgetett egy próbafülke felé.

- Jól van, jól van, megyek már – kuncogtam fel.

Bementem a fülkébe, majd gondosan elhúztam a függönyt, és villámgyorsan felvettem magamra a ruhát. Tulajdonképpen egész jó volt. Legalábbis nekem tetszett. Elhúztam a függönyt, majd kiléptem Paul elé az új szerelésemben. Azután pedig kecsesen körbefordultam. Már amennyire tudok én olyat. Eddig még nem igazán kísérleteztem vele.

- Gyönyörű vagy – kerekedtek el Paul szemei. – Magam sem választhattam volna neked jobban. Ez tökéletes.

- Köszönöm – sütöttem le a szemeimet.

- Várj, találtam neked még valamit – nyújtott felém egy egyrészes ruhát.

- Nem hiszem, hogy ilyesmire szükségem lenne – motyogtam zavartan.

Ez túl kivágott, túl kihívó. Nagyon mély ez a dekoltázsa. Nekem pedig nincs is mit beletenni. Bár ez a push up dolog vagy mi, még nekem is csinált melleket, amikor a fehérneműket próbáltam.

- Csak egy próbát a kedvemért – nézett rám könyörgőn.

- Na jó – sóhajtottam fel. Majd visszavonultam a fülkébe. Nincs is rajtam melltartó, így borzalmas lesz. Na mindegy, úgysincs nagy jelentősége. Gyorsan felkaptam, majd megint kivonultam Paul elé.

- Te jó ég – nyelt egy nagyot. – Ezt határozottan megvesszük – legeltette végig rajtam a szemeit. – Sőt egy padlizsánt, és még két bordót, meg feketét. Ezek a ruhák nem fognak sok időt átvészelni.

- Paul, egy kicsit diszkrétebben. Kocsányon lógnak a szemeid – takartam el a melleimet a kezeimmel.

- Bocsánat, de… huh, nem is tudom, hogy mit mondhatnék, egyszerűen elképesztő vagy ebben.

- Hát akkor köszönöm, azt hiszem – mosolyogtam rá. Ez igazán hízelgő, de éppannyira különös is.

Átöltöztem a saját ruháimba, majd visszamentem Paulhoz, aki időközben már ki is fizette amit vásároltunk. Pontosabban vásároltam.

- Na, akkor most irány a szálloda és csinálunk rólad néhány sztárfotót – nyújtotta a karját.

- Jól van, de csak és kizárólag ízléses fotókat – mondtam komolyan.

- Úgy lesz, esküszöm – emelte fel a kezét. Majd az egyik kezében az összes szatyrot cipelte, míg a másik karját még mindig nekem kínálat.

- Jól van, akkor menjünk – egyeztem bele, és elindultunk a szállásunk felé.