Ha a lélek összeforr - 69. fejezet

Élet vagy halál

(Jasper szemszöge)

Alice-szel korán kimentünk a rétre, hogy ott legyünk mikor a többiek megérkeznek és felállítsam a védekezést. Az biztos volt, hogy mi fogjuk kezdeményezni az esetleges harcot, ezért védekező felállással kezdünk. Bár nem láttam rá sok reményt, hogy elkerülhetjük a háborút. Nem telt bele öt percbe Carlisle, Esme, Emmett, Rosalie, David, Domi és Marie már utol is értek minket és elfoglalták a helyüket. Mögöttük érkeztek Siobhanék, a Denalik és az Amazonok. Rájuk pár percre megérkezett Edward és Bella. Azután pedig Sam és falkája. Utánuk jöttek a medvék Noah vezetésével és egy pillanattal később felbukkantak a sasok is, akik csupán 1-1 nyári ruhát akasztottak a lábukra. A következő pillanatban már le is szálltak a tisztáson. Edward pedig fordított nekünk. Miután mindent megbeszéltünk újra felszálltak és figyelték a környéket, hogy jelezhessenek, hogyha valaki jön. Aztán megérkezett Seth, Sonja, Isa és Harry. Isa és Sonja azonnal csatlakozott a többi sashoz. Tíz perccel a megbeszélt idő után befutott Jake és falkája is Nessie-vel.
- Hol a fenében voltatok eddig? – néztem mérgesen Jacobra, de Nessie azonnal eléállt.
- Ne haragudj, az én hibám – nézett rám unokahúgom könyörgőn és én nem tudtam rá haragudni.
- Semmi baj, Renesmee – mondtam és magamhoz öleltem. Majd Alice is magához húzta. – Menj hátra, és maradj ott, ahogy megbeszéltük.
- Rendben – bólintott Nessie, majd megölelte Jacobot és az arcára téve a kezét mutatott neki valamit, majd a család minden tagját magához szorította, Bellánál és Edwardnál hosszan elidőzve mielőtt elfoglalta a kijelölt helyét.
Mindenre készen álltunk ott az erdő felé meredve. Körülöttünk az előző nap előkészített máglyák magaslottak, majd néhány perccel később Joanne jelzett, hogy itt vannak. Azonnal megfeszült minden izmom, de Carlisle újra elmondta, hogy nem mi leszünk azok, akik megtörik a békét. Megadóan bólintottam és kiegyenesedtem. A következő pillanatban pedig már láttunk is, ahogy kimasíroznak a fák közül. Elöl jött a három vezető a testőreik pedig árnyékként követték őket. Bellára néztek, aki azonnal kivonta körénk a pajzsát és megszorította Edward kezét.
- Carlisle, barátom, hát megint ilyen körülmények között kell találkoznunk – mondta Aro mézes-mázosan.
- Nem szükséges, hogy így legyen. Megadatott a lehetőség, hogy békében távozzatok – mondta Carlisle nyugodtan.
- Nem, ezúttal nem barátom. A lányod ugyanis átvert bennünket – mutatott Bellára dühösen. – Ezért akárkit megbüntetnénk. Ő sem kivétel. De van választás. Nekünk elég Bella is, és a két alakváltó, amennyiben megkapjuk őket már itt sem vagyunk – mondta Aro, de senki sem hitt neki.
- Nem hiszem, hogy ez lehetséges – válaszolta Carlisle.
- Nos, ez meglehetősen sajnálatos barátom. Akkor, aki még távozni szeretne, annak tessék. Most menjen, vagy utána már késő lesz – nézett végig a barátainkon. – Senki? – lepődött meg Aro. – Hát rendben van.
- Elég lesz az udvariaskodásból, Aro. Én már a legutóbb is mondtam, hogy addig intézzük el őket, ameddig lehet – csattant fel Caius.
- Caius, drága fivérem, én csupán megadtam a módját, de ha kívánod már el is indíthatod a támadást, mert úgy látom, hogy nincs lehetőség békés megoldásra – mondta Aro és közben továbbra sem lehetett letörölni a széles vigyort az arcáról. Majd én letörlöm. Nem is kell már rá sokat várnia.
- Már éppen itt volt az ideje, hogy belásd – mondta Caius elégedetten és felemelte a kezét, mire minden emberük megfeszült. Néhány pillanattal később, ahogy Caius leengedte a kezét elkezdődött.

A testőrök két pillanat alatt felfogták, hogy szabad utat kaptak és már meg is indultak felénk. „Szeretlek” kiáltott mindenki a párja felé, ahogy én is ezt kiáltottam Alice-nek. Majd nem vártunk tovább, én is rohanni kezdtem az ellenség felé és a többiek követtek. Az első, akit elkaptam az egyik nagydarab harcosuk volt a nevét nem tudtam a legtöbbeknek, de éreztem, hogy nem többek, mint gyilkoló gépek. Nem tudtam sajnálni őket, hiszen a szeretteim életére törtek. Mellettem láttam, hogy Edward és Jacob nekiesik Demetrinek, mivel hogyha számunkra itt a vég megbeszéltük, hogy Esme és Rosalie felkapja Nessie-t és elhurcolja innen, akár az akarata ellenére is, ezért Demetrinek vesznie kell az elsők között. Nem is telt nekik sok időbe már darabokban hevert egy máglyán az én ellenfelemmel együtt.
- Marie – kiáltottam el magam és a máglya felé böktem, ami egy pillanattal később már lobogott is. Demetri már nem árthat többé a családunknak. Egyre sűrűbben hallottam, amint Marie nevét kiáltják, tehát egyre több ellenségünk lett a tűz martaléka. Reméltem, hogy nem nagyok a veszteségeink, de nem volt időm körbenézni. A máglyák már majdnem mind égtek, de az ellenségeink még mindig rengetegen voltak. Aztán rémült sikolyt hallottam meg a hátam mögül, és a hang, ami kiadta túl ismerős volt.
- Alice – ordítottam és megfordultam a tengelyem körül. Amint megláttam azt hittem, hogy azonnal szörnyet halok. Alice-t egy nagydarab fekete hajú férfi tartotta és egy másik eltörte éppen a karját. Alice-t még soha senki nem kapta el. Mi történhetett? Nem törődve semmivel odarohantam és rávetettem magam arra, aki bántotta a feleségemet a következő pillanatban pedig Edward és Emmett már a másik fogva tartóját tépték szét. Miután végeztünk velük segítettem kedvesemnek felállni.
- Jól vagy? – kérdeztem aggódva, mikor Edward gyorsan felkötözte Alice karját.
- Igen, csak nem láttam a jövőt és nem tudtam kitérni előle, a nagydarab fekete hajú vámpír blokkolt, de most már látok. Nem lesz semmi baj – mosolyodott el halványan. – Menj, szükség van rád – nyomott gyorsan egy csókot a számra, majd az ellenség felé bökött.
- Menj hátra, és maradj ott – mondtam neki határozottan. Mire bólintott és már el is szaladt.

(Edward szemszöge)

Túl sokan vannak. Legalább már Demetrit sikerült elintézni, de jó lenne valahogy odajutni Jane-hez és Alechez, mert ők még mindig Aro mellett állnak és fárasztják Bellát. Alice segítségét most nem tudom kérni, mert már így is megsérült. Emmett eléggé el van foglalva. Carlisle pedig Esmére és Nessie-re vigyáz. Jacob és Quil, majd velük megpróbáljuk.
- Jacob, Quil – kiáltottam el magam, a következő pillanatban pedig már ott álltak mellettem.
- Tessék – gondolták egyszerre.
- El kéne kapnunk Alec-ket és Jane-t, hogy Bella pajzsa ne legyen folyamatosan támadva – magyaráztam a helyzetet. – Nem fogja tudni addig kitartani, amíg vége lesz a harcnak.
- Hogy csináljuk? – kérdezte Quil elszántan.
- Kerítsük be őket – mondtam határozottan. – Te Jacob jobbra húzol, úgyhogy jobbról, de Quil balról vagy erősebb, úgyhogy te balról, én pedig majd szemből megyek.
- Rendben – üzenték még majd megindultak, én pedig szemből rohamoztam meg őket.
Viszonylag akadály nélkül eljutottunk a kiszemelt áldozatokhoz. Jane és Alec szerencsére csak mentálisan voltak erősek, úgyhogy néhány perc alatt könnyedén végeztünk velük és már vittük is őket a legközelebbi máglyára. Szerelmemre pillantottam, akin tisztán látszott, hogy fellélegzett végre egy kicsit. Még mindig fenn kell tartania a pajzsát, de most már legalább kevesebben támadják. Miután ezzel megvoltunk újra nekimentünk az ellenségnek. Egyre kevesebben voltak, és ahogy láttam veszteségeink még nem voltak. Csak jó néhány törött csont, amit Carlisle majd orvosol. Úgy gondoltam, hogy itt az ideje a vezetőket is elintézni, de aztán észrevettem, hogy Jasper és Emmett éppen Marcust intézi el, amíg Kate és Tanya meglehetősen nagy élvezettel tépi szét Caiust, ezt meg tudtam érteni, hiszen ő volt a felelős a nővérük haláláért. Én is ezt tettem volna vele, hogyha megöli a húgomat. Na de hova lett Aro? Na és persze Félix, aki árnyékként követi. Renátát már elintéztük. Hátrapillantottam, mire megláttam, hogy Seth-et éppen Noah húzza hátrafelé, mert megsérült, rögtön pásztázni kezdtem az eget, hátha Sonja éppen készül lezuhanni valahol, de nem láttam már fent és lent sem. Hova lett, Sonja?
- Sonja – üvöltöttem el magam, hátha kapok valami életjelet.
- Nessie elkapta mielőtt lezuhant volna és elvitte – kiáltott nekem oda Bella.
Ez megnyugtatott, de aztán eszembe jutott, hogy Arót és Félixet továbbra sem látom. Uramisten! Mi van akkor, hogyha követték Nessie-t. Félix ellen nincs esélyük.
- Jasper! Hol van, Aro és Félix? – kiáltottam Jaspernek hátha már valaki elintézte őket.
- Fogalmam sincs, én nem öltem meg őket – mondta határozottan. Akkor biztos, hogy Nessie után mentek. Micsoda fejetlenség. Mondjuk, mit várhatnék egy háború kellős közepén? Hiszen mindenki az életéért küzd.
- Jacob – üvöltöttem. – Nessie, gyorsan a házba, gyerünk – kiabáltam kétségbeesve, majd már rohantam is a ház felé Jacobbal a nyomomban. Nem lehet, hogy megöljék a lányomat. Nem fogom hagyni, hogy megtörténjen.

(Nessie szemszöge)

Hátul figyeltem, ahogy ígértem és csak akkor harcoltam, amikor valaki rám támadott. Éppen végeztünk egy vámpírral, Jonathan segítségével, amikor hirtelen meghallottam Seth fájdalmas vonyítását. Azonnal az égre kaptam a fejem, mert számítottam rá, hogy Sonja lezuhanhat és nem is tévedtem. Egy pillanattal később már zuhant is. Odarohantam és elkaptam mielőtt becsapódott volna. Seth-nek pedig már segítettek.
- Nessie, vidd Sonját biztonságba. Vidd a Cullen házba – kiabált anya, aki ezek szerint látta a jelenetet, majd újra a tömegre koncentrált.
Nem gondolkodtam a karjaimba kaptam Sonját, ahogy anya mondta és rohanni kezdtem a ház felé, amint odaértünk felrohantam vele az emeletre és rázártam az ajtót. Egy pillanattal később már a nappaliban voltam, és rohanni akartam vissza a többiekhez, amikor beleütköztem valami kőkeménybe az ajtónál. Aro és Félix volt az. Na, most vagyok csak igazán nagy bajban, de nem fogom hagyni, hogy Sonját megöljék.
- Nessie – mosolygott rám Aro kajánul.
- Aro – mondtam és lelapultam, hogy támadjak.
- Bátor a kislány – röhögött Félix.
- Nem baj, így izgalmasabb lesz. Nem igaz? – pillantott Aro a testőre felé.
- De, mindenképpen – vigyorgott rám Félix. Ez így nagyon nem lesz jó. – Hogy intézzem el, Mester? – fordult Aro felé.
- Lassan és fájdalmasan. Legalább Bella megtanulja, hogy mivel jár az, hogyha átver engem. Törd apró darabokra a csontjait, csak azután öld meg. Lehetőség szerint minél több zúzódás is tarkítsa ezt a szép bőrt – adta ki a kegyetlen parancsot Aro, én pedig jobb híján védekező állásba álltam és elhatároztam, hogy bármi áron megvédem Sonja és a saját életemet. – Nagy kár érted, Édesem, pedig különleges vagy, de nem eléggé, ahhoz, hogy megtartsalak.
Ahogy ezt kimondta Félix megindult felém, én pedig sikeresen kitértem előle és ráugrottam a hátára. Reméltem, hogy sikerült kitörnöm a nyakát, de tévedtem. Ehelyett elkapta a bal karomat, ami hatalmas reccsenéssel adta meg magát a szorításnak, én pedig fájdalmasan felsikoltottam. A következő pillanatban pedig már a fal felé repültem és hangos csattanással vittem ki a vastag falat. Miután lezuhantam már csak egy nyögésre futotta tőlem és köhögni kezdtem. Megpróbáltam feltápászkodni, de Félix már mellettem térdelt és eltörte a jobb lábszáramat, majd felkapott és egy másik falat is kitört velem. Az utolsó, amire emlékszem, hogy ömlik a vér az orromból is és a számból is, aztán elsötétült minden.

(Jacob szemszöge)

Amint Edward elkiáltotta magát, hogy Nessie a házban van és veszélyben, azonnal utána rohantam, és reméltem, hogy nem késünk el. Olyan gyorsan futottunk, amilyen gyorsan csak tudtunk, aztán meghallottuk Nessie fájdalmas sikoltását. Ha lehetséges még gyorsabb tempóra kapcsoltunk, de még kellett egy-két perc, hogy odaérjünk a házhoz. Hatalmas csattanás. Istenem, ne! Nem halhat meg!
- Nessie – üvöltötte Edward, majd berontott az ajtón és azonnal rávetette magát a Nessie fölött álló Félixre, én pedig Arót vettem kezelésbe.
Miután egy határozott mozdulattal letéptem Aro fejét gyorsan segítettem Edwardnak széttépni a még vergődő Félix-et, majd amíg Edward elintézte a maradványokat Nessie-hez rohantam. Szerelmem bőrét mindenhol horzsolások és zúzódások fedték, és volt egy olyan érzésem, hogy kevés ép csontja maradt. A szája és az orra pedig csupa vér volt, a teste alatt egyre nagyobb vértócsa áztatta a szőnyeget. Azonnal visszaváltoztam és felkaptam a bokszeremet.
- Kicsim, kérlek, térj magadhoz – simítottam végig az arcán. – Nessie, innod kell, gyorsan – kérleltem, de nem mozdult.
Elrohantam a konyhába és hoztam egy kést, majd megvágtam a csuklómat. Megemeltem a fejét és az enyhén nyitott szájához nyomtam a vérző csuklóm, hátha a vérre még reagál, de nem történt semmi. A vérem már egy perce csurgott a szájába, de nem reagált. Közben Edward is visszaért.
- Nessie – fogta meg lánya kezét, de semmi válasz nem jött. – Vér kell – mondta Edward idegesen és felpattant.
- Azt csinálom! Nem látod? – üvöltöttem utána.
- De látom, de ha vénásan is kötök be vért több az esélye – mondta egy pillanattal később, amikor már megint mellettem volt. – Ne hagyd abba, jól csinálod. Ha magához tér egy kicsit azonnal rád fog harapni. Készülj fel rá – mondta Edward és közben néhány pillanat alatt kötött be vért Nessie mindkét karjába.
- Már alig várom – mondtam reménykedve. Ha kell, akkor az összes vérem nekiadom.
Már percek óta vártuk, hogy történjen valami, de kedvesem nem mozdult. Életben volt, ez biztos, mert hallottam, ahogy dobogott a szíve. Edward egyre idegesebben járkált körbe-körbe a szobában folyamatosan minket nézve, amikor hirtelen megtörtént. Nessie köhintett egy aprót, majd fájdalmasan nyelt egyet a következő pillanatban pedig már harapott is. Mohón itta a vért, amit felkínáltam neki és a sápadt arcán lassan újra megjelent egy halovány pír. A zúzódásai pedig mintha egy kicsit halványodtak volna.
- Ez az, Kicsim – bíztattam megkönnyebbülve és szabad kezemmel a fejét simogattam.
- Rendbe fogsz jönni, csak igyál – zokogta Edward mellénk térdelve.
Nessie csak ivott és ivott, szinte már megfulladt amiatt, hogy annyira heves volt, én pedig lassan kezdtem elveszíteni az eszméletemet, de nem törődtem vele. Nem akartam elvenni szerelmemtől azt, amire most szüksége van.
- Jacob? – nézett rám Edward aggódva. - Renesmee, Kicsim, hagyd abba. Jake nem bírja tovább – ragadta meg a csuklómat Edward.
- Ne, Edward, szüksége van a vérre – motyogtam kábán.
- Kap még, de nem belőled. Hozok neki donorvért még az emeletről – mondta Edward határozottan és elvette a csuklóm Nessie szájától. – Ha megöl téged, de ő életben marad, akkor sohasem lesz boldog – mondta határozottan, majd felrohant az emeletre, előttem pedig a világ szép lassan elsötétült.

(Bella szemszöge)

A lányom, mi történt a lányommal? Edward és Jacob már régen elment. Utánuk kellene mennem. Nem hagyhatom cserben őket. A lábaim maguktól kezdtek el a ház felé menni, de hirtelen valaki elkapott.
- Bella – hallottam meg Jaspert a hátam mögül.
- Engedj el, a lányom és a férjem, ráadásul még Jacob is – kiabáltam, de nem hagyott tovább menni.
- Bella, még itt van rád szükség. Edward és Jacob nem hagyja, hogy baja essen Nessie-nek, de ha most elmész, akkor mind meghalunk. Nem tudjuk, hogy a még itt lévő vámpíroknak milyen képességei vannak – mondta határozottan, én pedig abbahagytam a kapálózást. – Nessie erős, nem lesz semmi baj – nyugtatott tovább Jasper, majd egy újabb vámpírra vetette magát.
Én pedig csak álltam ott tétlenül, és ha valaki rám támadt, akkor megvédtem magam, de fogalmam sem volt, hogy a számomra legfontosabb emberek hol vannak, és élnek-e még. Ettől egyre dühösebb lettem, úgyhogy inkább az ellenségem kezdtem el levezetni a feszültségem. Sosem gondoltam volna, hogy a harag miket képes tenni velem. Hirtelen elöntötte az elmémet a vörös köd és minden ellenséget, akit csak értem azonnal szétcincáltam és tűzre vetettem. Már nagyon sok volt a sérültünk, és akármennyire is jó harcos volt Jasper azért már ő is elfáradt egy kicsit. Hirtelen mozgást véltem felfedezni az erdőből, és már attól féltem, hogy újabb ellenségek, amikor felismertem őket. Rögtön megkönnyebbültem és nagyon hálás voltam az érkezőknek. Benjamin és Tia volt az. Azonnal kivontam köréjük is a pajzsom. Újult erővel vetették magukat bele a harcba, az oldalunkon. Nem is sejtettük, hogy jönnek, hiszen nem értesítettek minket az érkezésükről. Mindenesetre nagyon örültem nekik.
- Jasper! – kiáltottam el magam. – Nézz, az erdő felé – mutattam barátaink felé. Jasper pedig azonnal oda harcolta magát melléjük, hogy segítsen és jelezze az alakváltóknak, hogy barátok.
Benjamin a máglyák tüzét felhasználva semmi perc alatt elégetett mindenkit, akire Jasper rámutatott, így a harc már nem tartott sokáig. Ott álltunk a harcmezőn az égő máglyák között, és bármennyire hihetetlen is volt, győztünk. Megtettük azt, amit már több, mint ezer éve senki. Eltöröltük a Volturi rémuralmát. Örömömet viszont beárnyékolta, hogy még mindig nem tudtam semmit a lányomról és a férjemről.
- Jasper? – néztem rá könyörgőn.
- Menj, Bella. Mi eltakarítunk – bólintott Jasper. – Esme, Rosalie, kérlek, menjetek vele – kérte őket Jasper, ők pedig azonnal bólintottak.
A következő pillanatban már rohantam is a ház felé a nyomomban Esmével és Rose-zal. Nem sok idő kellett, hogy odaérjek. A nappali teljesen le volt rombolva és mindenhol vér volt.
- Renesmee, Edward, Jake – kiabáltam kétségbeesetten és a következő pillanatban Edward előttem termett és magához ölelt. – Hol vannak? Hol van a lányunk és Jake? – kérdeztem ijedten.
- Az emeleten – mondta Edward. – Rendbe fognak jönni – tette még hozzá.
- Rendbe jönni? Megsérültek? Súlyos? Mondd már! – csattantam fel.
- Jake-nek csak pihennie kell, mert nagyon sok vért vesztett – kezdett bele Edward.
- A lányunk? Mi van Renesmee-vel? – kérdeztem hisztérikusan.
- Félix elkapta, és csúnyán megsérült – mondta lehajtott fejjel. – Eltört a bal karja és a jobb lába, a testén rengeteg zúzódás van. Három bordája megrepedt és majdnem elvérzett.
- Jézusom – mondtuk rémülten Rose-zal, és Esmével.
- Hol van? Azonnal látnom kell Őt! – zokogtam.
- A vizsgálóban vannak. Gépre tettem őket a biztonság kedvéért – mondta és már fel is rohant a lépcsőn. Mi pedig követtük.

Amikor beléptem meg is torpantam. A kislányom vérbe fagyva feküdt eszméletlenül, infúziók voltak a testébe vezetve, és mindenhol gépek csipogtak. Szörnyű látvány volt. Odarohantam és félve megérintettem az arcát. Nem mertem nagyon hozzáérni, mert nem tudtam, hogy van-e rajta olyan pont, ahol nem fáj neki az érintés.
- Már magánál volt – ölelt át Edward hátulról. – Én altattam el, hogy ne fájjon neki semmi, amíg Carlisle el nem látja. Ne aggódj. Egy-két nap alatt felépül. Nagyon erős lány, megmentette Sonja életét.
- Teljesen fel fog épülni? – kérdeztem félve.
- Igen, a gerincét nem tudta már Félix eltörni. A karjának és a lábának kell néhány nap, de ha sok vért kap, akkor nem lesz semmi baj.
- Hála az égnek – mondtam kicsit megnyugodva. - Jacob? – fordultam most barátom felé egy pillanatra.
- Neki csak pihennie kell. A vérét adta Nessie-ért. Ha nem állítom meg, akkor akár az utolsó cseppig neki adja. Gyorsan visszanyeri majd az erejét.
- Sonja?
- Ő is rendben van. Eltört a karja, de más baja nem történt. A szobájukban fekszik – mondta Edward nyugodtan. – A harc?
- Győztünk – mondtam halványan mosolyogva. De milyen áron? A lányomnak nem lett volna szabad itt lennie. – Menj, és segíts Carlisle-nak. Itt már mindent megtettél, amit tudtál – néztem rá szerelmemre. – Mi majd vigyázunk rájuk.
- Biztos vagy benne? – kérdezte bizonytalanul.
- Igen, szükség van rád odakinn, én pedig inkább itt maradnék. Óvatosan megmosdathatom Nessie-t? – kérdeztem bizonytalanul. Lehet, hogy nem kéne bolygatnom, de csupa vér. Nem maradhat így.
- Igen, nyugodtan megmosdathatod, de csak óvatosan a mozgatással. Rose, itt maradnál velük és segítenél Bellának? – kérdezte Edward.
- Hát persze – mondta Rose azonnal.
- Esme?
- Én veled megyek, Edward – mondta Esme határozottan. – Minden segítségre szükség lehet.
Amint Edward és Esme eltűnt Rose-zal óvatosan megmosdattuk Nessie-t, és kezdtem egy kicsit megkönnyebbülni. Ahogy szép lassan lemostuk a vért lányom testéről láttam, hogy nem néz ki annyira rosszul, mint ahogy mosdatás előtt kinézett. A vér, amit kapott sokat javíthatott az állapotán, mert a zúzódásai már csak halványan sejlettek fel, a töréseit pedig gyorsan kiheveri majd. Amikor végeztünk alig mozgatva belebújtattuk egy hálóingbe.
- Megmosdassuk Jacobot is? – kérdezte Rosalie, mire én csak döbbenten rámeredtem.
- Tessék? – kérdeztem még mindig kábultan.
- Nézd, tudom, hogy furcsa lehetett az előző mondat az én számból, de megmentette az unokahúgomat és minden jel szerint nagyon szereti, úgyhogy megpróbálok megbarátkozni vele – magyarázta Rose, én pedig elmosolyodtam. – Ha el mered mondani a korcsnak, megjárod – tette még hozzá gyorsan.
- Rendben, megígérem, hogy hallgatok róla – kuncogtam fel.
- Helyes. Akkor? Megmosdassuk? – kérdezte újra.
- Igen, az jó lenne.
Gyorsan megmosdattuk Jacobot is. Rajta csak néhány zúzódás volt és persze ki kellett hevernie a vérveszteséget, de más baja nem volt. Miután végeztünk velük Rosalie elment, hogy megnézze Sonját is. Sonja egészen jó bőrben volt, leszámítva a törést. Nessie-nek hála viszont nem zuhant le, így nem törte össze magát jobban. Már a saját lábán sétálva jött a vizsgálóba, hogy meglátogassa Nessie-t és Jake-t.

(Edward szemszöge)

Tudtam, hogy Bella nagyon ki fog borulni, hiszen én is nagyon ki voltam készülve idegileg. A mi kislányunk volt talán a legsúlyosabb sérült, pedig szegénykémet azt hittük, hogy eléggé figyelni tudjuk majd. Hibáztunk, amikor hagytuk, hogy ő is részt vegyen ebben. Aro szándékosan intéztette el Nessie-t ilyen csúnyán, mert Bella becsapta, ez biztos. Még jó, hogy Jacobbal viszonylag gyorsan ideértünk, már éppen a gerincét akarta eltörni Félix.

Gyors csókot leheltem még Bella szájára és Nessie homlokára, majd rohantam vissza a tisztásra Esmével a nyomomban. Amikor odaértem rögtön Carlisle-hoz rohantam.
- Nessie? – kérdezték azonnal.
- Megsérült, elég csúnyán, de rendbe fog jönni – mondtam tárgyilagosan. Nem akartam kimutatni, hogy mennyire rosszul érzem magam emiatt, most nincs időm rá, hogy kiboruljak. - Mi a helyzet? – kérdeztem, hogy eltereljem magamról a figyelmet, és körbepillantottam.
- Stefan és Vladimir halott, mindenki más él – kezdte Carlisle. – Az alakváltók közül a sasok Sonján kívül jól vannak. A medvéknél Noah karja törött és néhány bordája, de nem súlyos a helyzet. A farkasoknál Seth-nek eltört a karja, Harrynek a bal csuklója, Quil-nek néhány borda, Jonathan bal lába, Jarednek betört az orra, Sam a legsúlyosabb, neki a jobb oldala teljesen összetört, de idővel fel fog épülni. Nálunk Alice-nek van sérülése, de ha iszik donorvért otthon, akkor hamar rendbe jön. Jasper pedig összeszedett még néhány harapást, de jóformán meg sem érzi. A többieknél kevésbé súlyos a helyzet. A legtöbben szerencsére főleg felszíni sérüléseket szenvedtek. Legfőképpen varrni kell néhány sebet és gipszelni – mondta el apám összefoglalva a helyzetet. – Tudsz segíteni? Mert jobb lenne, hogyha olyan segédkezne, aki elvégezte már egy párszor az orvosit – mosolygott rám apám, majd Emmettre pillantott, aki nem lélegzett, hogy ne ragadják el az ösztönök, de közben tanácstalanul állt és nézegette az orvosi táskában a műszereket.
- Emmett – szóltam oda neki mosolyogva. – Majd én segítek Carlisle-nak, te inkább szállítsd haza a már ellátott sérülteket. Rendben? – kérdeztem.
- Ez remek ötlet – bólintott rá Emmett és rögtön ott hagyta a számára ismeretlen műszereket.
Néhány óra alatt sikerült mindenkit ellátnunk, és hazavinnünk. Miután minden sérülttel végeztünk, eltakarítottuk a pusztítás nyomait is. Ezek után pedig hazamentünk. Amint beértünk rögtön felrohantunk a vizsgálóba, hogy megnézzük Nessie állapotát és megnyugodva láttuk, hogy a zúzódások szinte már teljesen eltűntek és lányom már ébren van. Bár mocorogni még nem nagyon mocorog. Csak a fejét fordította felénk és halványan elmosolyodott. Jake, még mindig aludt.
- Apa – mosolygott rám a lányom és picit megemelte ép kezét, mire rögtön mellé siettem. – Köszönöm – mondta hálásan.
- Mit, Kicsim? – döbbentem meg.
- Azt, hogy még időben megállítottál – motyogta szégyenlősen, majd Jacobra pillantott.
- Nincs mit – simogattam meg a haját. Tiszta anyja. Ő halt meg kis híján és mégis neki van bűntudata. Bella is mellém lépett és a kezét a mieinkre tette, én pedig magamhoz szorítottam. Alice közben már felhörpintett két adag vért és már mozgatta is a törött karját. Mindenki megkönnyebbült és boldog volt. Stefan és Vladimirt tiszteletteljesen elbúcsúztattuk. Bár tudtuk, hogy csakis azért voltak itt, mert remélték, hogy végre véget vet valaki a Volturi hatalmának. Az áldozatuk nem volt hiábavaló, mert így is lett. Azon az éjszakán mindenki boldogan tért nyugovóra, már aki tehette. Mi pedig Bellával a lányunk és Jake betegágya mellett maradtunk Carlisle-lal együtt.