Ha a lélek összeforr - 66. fejezet

Az új Marie


(Marie szemszöge)


Miután mindenki kellőképpen megszeretgetett Carlisle állt elém mosolyogva, és láttam a szemében az izgatottságot.
- Arra gondoltam, hogyha a pici felébredt és egy kicsit megismerkedtetek elkezdhetnénk lemérni a képességeidet. Persze csak hogyha teljesen jól érzed magad – mondta lelkesen. Hát lehet egy ilyen kérésnek ellenállni? Egyébként én is nagyon kíváncsi voltam rá, hogy mit tudok.
- Rendben, Carlisle. Semmi akadálya – mosolyogtam vissza rá.
- Akkor most magatokra is hagyunk titeket egy időre – mondta még mosolyogva és mindenki kiment a szobából.
- Köszönjük – szólt utánuk még David hálásan. – Jól vagy, Szerelmem? – kérdezte David gyengéden és végigsimított az arcomon.
- Igen, több mint jól. A kisfiunk egészséges, én pedig örökké veled lehetek. Mit kívánhatnék még? – kérdeztem boldogan. Tényleg nagyon boldog voltam.
- Talán egy nevet a fiunknak? – kérdezte mosolyogva és magához ölelt.
- Még nincs neve a picinek? – kérdeztem döbbenten.
- Nem akartam nélküled elnevezni a fiunkat. Találjuk meg együtt a megfelelő nevet a számára. Sokszor hívtad Dominak, amikor a hasadat simogattad. Szeretnéd így nevezni? – kérdezte kíváncsian.
- Hát igazából nekem mindig is nagyon tetszett a Dominic, mint név, de én nem szeretném, hogyha csak azért egyeznél bele, mert én ezt akarom – mondtam szemlesütve.
- Dominic? Domi – ízlelgette a nevet David. – Nekem nagyon tetszik.
- Biztos? – kérdeztem félve.
- Igen, nagyon szép név. Akkor legyen Dominic – mondta határozottan és egy gyengéd csókot lehelt a számra.
- Mikor aludt el, Dominic? – kérdeztem izgatottan. Remélem, nemsokára felébred. Nagyon szeretném végre felvenni a fiamat.
- Már órák óta alszik. Nemsokára fel fog ébredni – mondta David mosolyogva. – Ő is nagyon várta, hogy felébredj és végre a karjaidban tartsd – mondta őszintén.
- Komolyan? – kérdeztem izgatottan. A fiam is úgy várt rám, mint ahogy én vágyok rá. Ez annyira mesébe illő. Van egy nagy családom és van egy saját kis családom is.

Odébb csusszantam az ágyon, hogy David is elférjen mellettem, és megpaskoltam magam mellett a helyet. David először mosolyogva megcsóválta a fejét, de miután úgy néztem rá, mint egy dühös kismacska hajlandó volt mellém feküdni. Micsoda butaság, hogy nem kellene a betegágyamról kitúrnia. Sokkal kényelmesebb lett vele együtt ez az ágy. Szorosan hozzábújtam és közben a fiunkat néztem. Annyira édes volt, ahogy egyenletesen szuszogott. Majd hangosan felsóhajtott és mocorogni kezdett. Itt volt az idő. Ébredezik a kisfiam. Már alig vártam, hogy felébredjen, és a karomba szoríthassam. És akkor végre megtörtént. Kinyitotta a kis szemecskéit. A látvány teljesen elkápráztatott a pici szemei pontosan olyan színűek és formájúak voltak, mint amilyen az enyém, de a haja és az arcvonásai Davidre emlékeztettek. Tökéletes gyermek.
- Szia, Kicsikém – mosolyogtam rá és a kicsi azonnal felém kezdett el fickándozni. Felültem és azonnal kivettem a kiságyból, hogy magamhoz szoríthassam. – Gyönyörű vagy. Tudtad? – kérdeztem tőle mosolyogva és finoman magamhoz öleltem, David pedig átkarolt kettőnket. A következő pillanatban pedig Alice rontott be az ajtón visszatérítve a valóságban. Mire észbe kaptam már a vaku el is vakított. Alice egymás után ellőtt vagy öt képet.
- Alice, mit csinálsz? – kérdeztem döbbenten.
- Hallottam, hogy a kicsi felébredt és gondoltam, hogy most van itt az ideje, hogy megörökítsem a családotok első közös pillanatait – csicseregte Alice boldogan.
- Oh, köszönjük – mosolyodtam el.
- Nincs mit, remélem, hogy még lesz alkalmam ilyen jó képeket készíteni rólatok – mondta lelkesen. – Van már neve a kicsinek? – kérdezte izgatottan.
- Igen, van – válaszolta David boldogan.
- Megtudhatnám végre? – nézett ránk Alice könyörgőn.
- Dominic – mondtam mosolyogva.
- Ez nagyon szép név. Szia, Domi baba – gügyögött Alice a babának. A baba pedig hevesen cuppogni kezdett. – Azt hiszem, hogy éhes.
- Miből gondolod ezt? – kérdeztem kíváncsian.
- Cuppogtat a szájával. Nézd csak – mutatott David a Domi szája felé, aki valóban nagyokat cuppantott.
- Mit szokott enni? – kérdeztem kíváncsian. Uramisten, semmit sem tudok a fiamról. Nem tudom, hogy mit szeretne enni, nem ismerem az éhes cuppogását. Semmit sem tudok, és ez egy kicsit elkeserített.
- Nincs semmi baj, Édesem – ölelt át David, mintha tudná, hogy mi a baj. – Szerintem megpróbálhatnál neki anyatejet adni, azt még nem kapott – javasolta kedvesem.
- Öhm, rendben. Alice, kérlek, kimennél? – kérdeztem kissé zavarban.
- Persze – mondta Alice és már ott sem volt.
- Kimenjek én is? – kérdezte David az arcomat fürkészve.
- Nem, én csak. Tudod te más vagy. Te már láttál engem felső nélkül, de rajtad kívül még csak orvos látott engem így. Azt hiszem, hogy egy kicsit szégyenlős vagyok – vallottam be őszintén.
- Semmi baj – húzta mosolyra a száját szerelmem.

Kicsit bizonytalanul kiszabadítottam a mellem és reméltem, hogy Domi tudja, hogy mit kell most tennie, mert én nem igazán tudtam, hogy hogyan kellene megetetnem. Óvatosan a karjaimba fektettem és a pici száját a megfelelő helyre tettem. Legnagyobb örömömre tudta, hogy mit kell ilyenkor tennie, mert a következő pillanatban már halkan cuppogott. Időnként halk kis sóhajok hagyták el a száját. Hihetetlenül aranyos volt, és nagyon éhes, mert azt hittem, hogy sohasem fog jól lakni, de végül is abbahagyta az evést. David elvettem tőlem a fiunkat, amíg felöltöztem, majd visszatette a karomba.
- Bocsáss meg, Szerelmem – mondta hirtelen.
- Miért is? – döbbentem meg.
- Azért, mert kételkedtem benne, hogy helyes-e megtartani Dominicot. Tévedtem, amikor azt mondtam, hogy nem helyes. A fiunktól már bocsánatot kértem, és nem haragszik, de tőled is szeretnék elnézést kérni. Én tévedtem – mondta lehajtott fejjel.
- Drágám, én sosem haragudtam rád. Tudom, hogy csak miattam aggódtál. Fordított helyzetben én is nagyon aggódtam volna miattad – mondtam őszintén és az ölébe bújtam a kicsivel együtt. Így ültünk összebújva még egy ideig, majd úgy éreztem, hogy itt az ideje megtudni, hogy mik a határaim. Carlisle már biztosan tűkön ül, hogy megtudjon mindent rólam. Na meg persze, én is nagyon kíváncsi vagyok, hogy most tulajdonképpen mire is vagyok képes. Talán még hasznomat vehetik. – Lemegyünk a többiekhez? – kérdeztem mosolyogva.
- Persze. Készen állsz rá, hogy egész nap Carlisle utasításait kövesd – húzta gonosz mosolyra a száját.
- Mennyire súlyos? – ijedtem meg.
- Hát elég sok mindent ki akar deríteni rólad. Hogy milyen gyors vagy, hogy van-e képességed, hogy igényled-e majd a vadászatot. Eszel-e még emberi táplálékot – kezdte el felsorolni szerelmem a listát.
- Hú, akkor hosszú napom lesz – sóhajtottam fel. – Nem baj, menjünk. Előbb – utóbb túl kell esnem minden vizsgálaton.
Alighogy eldöntöttem, hogy lemegyek a nappaliba már lent is voltam. Azt sem tudtam, hogy hogyan kerültem oda. Az egyik pillanatban a vizsgálóban a következőben pedig a nappali közepén.
- Wow – nézett rám Edward elismerően.
- Hű, kislány. Gondoltam, hogy David néha idegesítő, de hogy fejvesztve fogsz menekülni előle, azt nem gondoltam volna – kuncogott Emmett és az emelet felé pillantott, ahol kedvesem döbbenten pislogott lefelé.
- Ez, igen – csatlakozott Carlisle is. – Tehát nagyon gyors vagy. Ez már biztos. Megnézhetnénk ezt hosszútávon is? – kérdezte reménykedve.
- Persze – mosolyogtam rá. Jobb, ha minél előbb túlesünk a teszteken.
- Akkor menjünk ki és teszteljünk téged egy nagykörön az erdőben – mondta lelkesen. – Edward? Segítenél?
- Hát persze – pattant fel az említett.
- Mi? De hát Edward a leggyorsabb – mondtam ijedten. Esélyem sincs ellene.
- Ne félj, ez nem vérre menő verseny – mosolygott rám Edward kedvesen.
- Tudom, de az elég égő lesz, hogyha egy erdőhosszal nyersz – mondtam kétségbeesetten és beleharaptam az ajkamba. Ez nagyon kellemetlen élmény lesz.
- Majd én is futok veletek – pattant fel Renesmee. – Lehet? Légy szíves! – nézett ránk könyörgőn.
- Részemről rendben – mosolygott Carlisle az unokájára.
- Részemről is – mosolyogtam kis barátnőmre.
- Szuper – lelkesedett Nessie.
- Apu, ugye te is benne vagy – ugrott fel a kislány Edward karjaiba.
- Jól van, de vigyázol magadra – mondta az apja szigorúan.
- Esküszöm. Akkor induljunk – huppant le Nessie és azonnal kiszaladt a szabadba.

A következő pillanatban már a kijelölt Startnál álltunk és vártuk, hogy Carlisle elindítson minket. Ahogy megkaptuk az engedélyt már rohantunk is. Féltem attól, hogy csalódást fogok okozni a családomnak, de ehelyett szinte fej-fej mellett haladtunk Edwarddal és Nessie-vel. Én is voltam olyan gyors, mint ők és ez hihetetlenül jó érzéssel töltött el. Mindig is imádtam futni, de az amit most éreztem egyáltalán nem volt még csak összehasonlítható sem azzal a futással, amiben eddigi életem során részem volt. Teljesen elengedtem magam és hagytam, hogy a lábaim szaladjanak, ahogy csak tudnak. Az egész alig tartott néhány percig, de életem egyik legjobb élménye volt. Edward és Nessie csak néhány méterrel előzött meg, úgyhogy egyáltalán nem éreztem úgy, hogy kudarcot vallottam volna. Sőt, sokkal rosszabb eredmény vártam. Carlisle és a többiek is elismerően pillantottak rám. A nap hátralevő részében újabb tesztek következtek. Szkandereztem Emmettel, ami mondjuk úgy, hogy nem nekem volt sikerélmény, de azért egy kicsit sikerült megszorongatnom, úgyhogy elégedett voltam magammal, mert sikerült öt percen át megakadályoznom, hogy legyűrjön. Jasper mutatott pár fogást, hogy hogyan védjem meg magam egy esetleges támadás során és büszke volt rám, mert mindent elsőre sikerült jól elsajátítanom. Délután tartottunk egy kis szünetet, hogy Domival lehessek és megetethessem. Utána kipróbáltuk, hogy milyen a szaglásom, mennyire éles a látásom és milyenek a megérzéseim. Mindegyik próbán magas szinten teljesítettem, úgyhogy Carlisle azt mondta, hogy az érzékeim tökéletesek. Összességében fantasztikus nap volt, aminek a végén azt hittem, hogy majd éhen halok. Esme mosolyogva pakolta tele az asztal én pedig leültem a többiekkel együtt, de fogalmam sem volt, hogy mit szeretnék.
- Szimatolj mélyen a levegőbe és abból vegyél, aminek az illata a legjobban tetszik – bíztatott szerelmem. – Én is mindig az illatok alapján döntöm el, hogy éppen mire vágyom.
Úgy tettem, ahogy David javasolta és rá kellett döbbennem, hogy a steak vonz a leginkább, pedig nem mondhatnám, hogy eddig ez lett volna a kedvenc ételem. Mindenesetre szedtem a steakből és a sült krumpliból, és jóízűen enni kezdtem. Megettem három tányér ételt, ami azért az én esetemben azt kell, hogy mondjam, hogy rengeteg volt. Még soha nem ettem ennyit, de annyira jól esett. Majd nem sokkal később Esme telepakolta az asztalt édességekkel is. Mindegyik illat nagyon vonzó volt a számomra, de valami mégis hiányzott. Aztán David mosolyogva elém húzott egy nagy szelet csoki tortát és leöntötte egy fél üveg juharsziruppal. Az illata hirtelen csapott meg és úgy éreztem, hogy most azonnal rá kell vetnem magam a süteményre. Furcsa volt, mivel eddig szörnyülködve néztem, ahogy David és Nessie így esznek minden süteményt, de most, hogy hasonló lettem hozzájuk egészen elképesztőnek éreztem az illatot, ami felém szállt a tányérról. Azonnal megragadtam a villát és enni kezdtem. Legnagyobb megdöbbenésemre fantasztikus íze volt. Még soha nem ettem ennyire finomat. Egy pillanat alatt eltűntettem az egészet, majd egy újabb szelet után nyúltam és azt is alaposan leöntöttem a sziruppal. A többiek csak mosolyogva figyeltek.
- Jóllaktál? – mosolygott rám Esme a második szelet torta után.
- Azt hiszem – mondtam pirulva. Három tányér vacsora után képes voltam két szelet tortát is elpusztítani egy egész üveg juharsziruppal. Kövér leszek, hogyha így folytatom. – Köszönöm, nagyon finom volt minden.
- Egészségedre – mondta Esme kedvesen.
Vacsora után átsétáltunk a nappaliba, ahol Seth és Sonja gyerekei játszottak a pléden a mi kisbabánk pedig nem messze tőlük feküdt a kiságyban. Dominic kíváncsian figyelte Harryt és Isát. Biztosan nem nagyon értette, hogy hol sast és farkast lát, hol pedig két kisbabát. Szegény már alaposan össze lehetett zavarodva, hogy mi folyik itt.
- Most hagyunk titeket pihenni. Esetleg holnap megnézhetnénk, hogy igényled-e a vadászatot – mondta Carlisle.
- Rendben – bólintottam kissé félve.
- Nem lesz semmi baj, vigyázok rád és majd szarvasra vadászunk – húzott magához gyengéden David. Én pedig csak bólintottam.
- Akkor reggel találkozunk – mosolyogtam rá a többiekre, majd karjaimba vettem a fiunkat és elindultunk az emeletre.
- Jó éjszakát – szóltak utánunk a többiek.
Gyorsan felértünk a szobánkba, ahol már elő volt készítve Dominicnak egy saját ágyikó és néhány plüssmaci is, hogy legyen mivel játszania. Lefektettük a picit és mindketten megpusziltuk. Domi jó baba módjára a következő pillanatban már aludt is. Én is nagyon elfáradtam. Tehát elfáradni még el tudok, bár erre David is képes. Bebújtam az ágyba és betakaróztam, szerelmem pedig mellém feküdt és szorosan magához ölelt.
- Hiányoztál – suttogta a fülembe. – Két éjszaka nélküled, egy egész örökkévalóságnak tűnt.
- Te is hiányoztál – mormoltam a mellkasába, de a következő pillanatban már aludtam is.
Másnap reggel az volt az első dolgom, hogy megetettem Domit, majd Daviddel lementünk a nappaliba és megkértük Rose-t, hogy vigyázzon rá, amíg mi Carlisle-lal elmegyünk vadászni. Bár ettől én nagyon féltem, de próbáltam bátran hozzáállni a kérdéshez. Az erdő sűrűjében Carlisle és David megkértek, hogy szippantsak mélyeket és mondjam el, hogy mit érzek.
- Valami kellemes illatot. Valami állat lehet – motyogtam csukott szemmel.
- Akkor kövesd az illatot és tedd, amit helyesnek érzel – kérte Carlisle.
- Rendben – mormoltam, majd nekiiramodtam és hallottam, hogy követnek engem. A következő pillanatban megláttam a szarvast, rávetettem magam, majd inni kezdtem, de két korty után úgy éreztem, hogy elég is volt. Úgyhogy elengedtem és az állat ijedten elszaladt.
- Mi történt? – kérdezte döbbenten Carlisle. – Rosszul vagy? Keressünk valami mást?
- Nem, jól vagyok és jó íze volt a szarvas vérének, de nem kívánok többet. Elég volt – motyogtam magam elé.
- Lenyűgöző – mondta Carlisle döbbenten.
- Hihetetlen – csatlakozott hozzá David is.
- Mi van? Valami baj van velem. Ugye? – kérdeztem kétségbeesetten.
- Nem, nincs veled semmi baj. Úgy tűnik, hogy egyszerűen csak jobban szereted még mindig az emberi ételeket, mint a vért. Ez jó dolog – mondta Carlisle mosolyogva.
- Akkor jó – nyugodtam meg. David pedig magához ölelt.
Csendben indultunk vissza a Cullen házhoz. Azt hiszem, hogy örültem, hogy nem kell majd állatokat ölnöm. Jobb nekem az emberi étel. Nem vagyok egy vérengzős típus. Hazaérve Carlisle mindent elmesélt a többieknek, akik nagyon is jól fogadták a dolgot. Noah pedig kitörő örömmel fogadta, hogy a húga halhatatlan lett, de ehhez nem feltétlenül van szüksége vérre. Határtalanul jól éreztem magam a bőrömben. Szerettem a régi Marie-t is, mindig is elégedett voltam magammal és az életemmel, de el kellett ismernem, hogy tetszik nekem az új mivoltom. Jó volt olyannak lenni, amivé változtam. Megkaptam a vámpírlét minden előnyét, de a hátrányokat nem. Este megint szerelmem karjaiban aludtam el és én nem tudtam betelni a boldogságommal.