KAMPÁNY!

KAMPÁNY!

2009. szeptember 3., csütörtök

Ha a lélek összeforr - 64. fejezet

A béke időszaka

(Seth szemszöge)

Miután Sonjával eltűntünk a mi kis nászutas lakosztályunkban, hallottuk, hogy a többiek távoznak kintről. Gondolom mindenki hazament, hiszen hosszú volt a tegnapi nap és éjszaka. Először kicsit körbenéztünk a házikóban és el kellett ismernünk, hogy a barátaink kitettek magukért. A házikó egyszerűen csodálatos volt. Egy fürdőszoba, egy konyha, és egy hálószoba volt az egész, de el sem tudtam volna képzelni gyönyörűbbet egy nászúthoz. Miután mindent megnéztünk Sonjával ledőltünk az ágyra. Hatalmas hófehér franciaágy volt, ami igencsak csábítóan festett. Sonja szorosan hozzám bújt és szégyen nem szégyen, de a következő pillanatban már mindketten aludtunk is. Lehet, hogy most lett volna a nászéjszakánk, de olyan fáradtak voltunk, hogy csak ennyire futotta. Egész éjjel táncoltunk és mulattunk, úgyhogy egyikünk sem vette zokon, hogy egy kicsit elhalasztjuk ezt a becses éjszakát.
Amikor legközelebb felébredtem már sötét volt. Tehát átaludtuk Sonjával az egész napot. Bár tény, hogy nagyon ki voltunk merülve. Kedvesem még mindig aludt a fantasztikus menyasszonyi ruhája pedig tökéletes megmutatta gyönyörű idomait. Hihetetlenül szép volt benne. Bár számomra egy szakadt farmerben és pólóban is ellenállhatatlan lett volna, de így egyszerűen nem tudtam levenni róla a szemeimet. Már egy jó órája csendben figyeltem, ahogy alszik. Imádtam nézni, amikor ilyen nyugodt és békés volt az arca. Lassan mocorogni kezdett és álmosan felnyitotta a szemét.
- Szép estét, Mrs. Clearwater – mosolyogtam rá.
- Önnek is, Mr. Clearwater – kuncogott kedvesem is.
- Elaludtuk a nászéjszakánkat – mondtam komolyan.
- Ó, te jó ég. Akkor most halálra ítéltük a házasságunkat? Vagy még menthetőnek gondolod? – kérdezte incselkedve.
- Talán még segíthetünk a dolgon – mondtam tetettet komolysággal.
- Nos, akkor azt javaslom, hogy… - hajolt közelebb hozzám, majd hirtelen betapasztotta az ajkaimat.
- Elfogadom a javaslatot – suttogtam, amikor elváltunk.
Szépen lassan kibontogattam a ruha fűzős részét a hátán, majd lecsúsztattam kedvesemről a selymet. A ruha alatt levő fehérneműtől elállt a lélegzetem. A ruha színével teljesen megegyező csipkével díszített kapcsos fűző és francia bugyi volt rajta, harisnyakötő és combfix kíséretében. Még sosem láttam kedvesemen ilyen precíz összeállítású fehérnemű garnitúrát, de meg tudnám szokni. Miután szerelmemen már csak fehérnemű volt ő is megszabadított a szmokingomtól. Rajtam nem fedezhetett fel semmi újdonságot, mivel egy bokszer az csak bokszer. Amikor rólam is lekerültek a felesleges ruhadarabok Sonját finoman a hátára fektettem és a nyakát kezdtem el csókolgatni, aminek hatására rögtön sóhajtozni kezdett. Ez volt a legérzékenyebb pontja, ezt már régóta tudtam. Miközben a nyakát és a kulcscsontját kényeztettem a kezeim lassan a hátára csúsztattam és elkezdtem egyesével kipattintani a kapcsokat. Legalább húsz ilyen csattal volt a fehérnemű ellátva, amiket azért nem is volt annyira egyszerű kikapcsolni. Úgyhogy eltartott egy darabig, míg sikerült kedvesem felsőtestét megszabadítanom a puha selyemszövettől, de mindenképpen megérte, hiszen a bőre még annál is sokkal finomabb tapintású volt, mint a finom selyemanyag, ami eltakarta szépséges idomait. Miután nagy nehezen kihámoztam a fűzőből az ajkaim végre lejjebb vándorolhattak gyönyörű halmaira. Miközben kezeim már azon munkálkodtak, hogy megszabadítsam az alsóneműje többi részétől is. Közben ő sem tétlenkedett és levette rólam az alsónadrágom, így már semmi sem állt a beteljesülés útjában. Lassan fölé gördültem és a szemeibe nézve óvatosan beléhatoltam. Minden szerelmemet szerettem volna kifejezni a lassú, gyengéd mozdulataimmal, miközben végig a szemébe néztem. Néhány perc múlva szerelmem elmosolyodott és az ajkam után kapott, én pedig készségesen viszonoztam a csókját. A testem már lángolt, de nem akartam addig elengedni magam, ameddig kedvesem nem lépi át a gyönyör kapuját, de amikor Sonja kéjesen felsikoltott én sem bírtam már tovább és hagytam, hogy átjárjon a forróság. Fáradtan hanyatlottam feleségem mellkasára, és ő is zihálva lélegzett. Percekig csak szorítottuk egymást, majd legördültem róla, de nem engedtem el. Szorosan magamhoz öleltem, ő pedig reflexszerűen simult hozzá a mellkasomhoz. Egy határozott mozdulattal magunkra rántottam a takarót és néhány perccel később megint elnyomott bennünket az álom.

Másnap reggel tértem magamhoz legközelebb. Szerelmem már nem feküdt mellettem a konyhából pedig mennyei illatok szálingóztak a szoba felöl. Gyorsan felöltöztem és kimentem. Kedvesem éppen a tűzhelynél tüsténkedett. Sonkás tojást készített, tudta, hogy az a kedvencem.
- Jó reggelt – öleltem át hátulról.
- Neked is jó reggelt. Éhes vagy? – kérdezte a vállamra hajtva a fejét.
- Igen, nagyon – mondtam őszintén. Tényleg nagyon éhes voltam.
- Akkor ülj le és mindjárt tálalom a reggelit – adta ki az utasítást Sonja, én pedig készséggel szót fogadtam. Az asztal már meg volt terítve, és a tea is ott gőzölgött rajta.
- Mikor ébredtél? – kérdeztem kíváncsian, hiszen ehhez a fejedelmi reggelihez biztos szükség volt időre.
- Úgy egy órával ezelőtt – mondta miközben a sonkás tojást kitette egy edénybe a serpenyőből.
Szépen elrendezte az edényen, majd kiszedőt is helyezet a tojás mellé és leült mellém. Legalább tizenöt tojásból sütötte a reggelinket az biztos, mert alig fért rá a tálra. Bár nem bántam, mert tegnap nem is ettünk csak aludtunk, úgyhogy egy elefántot is képes lettem volna megenni. Sonja isteni szakácsnő volt, és most is remek ételt készített, úgyhogy jóízűen megettünk mindent, majd a finom teát is elfogyasztottuk. Miután rendet raktunk elhatároztunk, hogy meglátogatjuk a gyerekeket, mert már egy egész napja nem találkoztunk velük és olyan gyorsan nőttek, hogy egyik pillanatról a másikra változtak. Carlisle minden nap méri őket, és napi hat centimétert nőnek. Ilyen ütemben el fogják érni a teljesen kifejlett felnőtt formájukat úgy hat éven belül, legalábbis Carlisle ezt mondja, és neki általában igaza van.
- Mehetünk? – mosolyogtam szerelmemre.
- Igen, indulás – mosolygott vissza.
Gyorsan lekaptuk a ruháinkat és átváltoztunk. Ahogy farkas lettem neki is iramodtam a futásnak, Sonja pedig néhány pillanattal később már felettem repült. Felnéztem rá és láttam rajta, a hihetetlen boldogságot, ahogy a suhan az égen és mindenféle kis manővereket tesz. Lassan hat hónapja nem változott át és tudtam, hogy ez nagyon hosszú idő volt számára, de most újra szárnyalhatott, ami felhőtlenül boldoggá és felszabadulttá tette. Néhány perc alatt elértük a házat, úgyhogy Sonja is leszállt és visszaváltozott az erdő szélén velem együtt. Majd kézen fogva sétáltunk a ház felé. Amint beértünk a nappaliba mindenki ránk mosolygott.
- Sziasztok – köszöntünk vidáman.
- Jó reggelt – mondták a többiek mosolyogva.
Azonnal megpillantottuk Isát és Harryt, amint a nappali közepén egy hatalmas pokrócon kúsznak – másznak és sokkal nagyobbnak tűntek, mint tegnap ilyenkor.
- Jól viselkedtetek? – kaptuk fel őket Sonjával, mire a kicsik ránk mosolyogtak.
- Minden rendben volt velük, bár azt kell, hogy mondjam, hogy a spenótot nem szeretik – vigyorgott Edward.
- Oh, miből jöttetek rá erre? – kérdezte Sonja kíváncsian.
- Nos, mondjuk úgy, hogy most Esmének is és Rose-nak le kellett tusolnia és Bella pedig lemosta a csempét a konyhában.
- Ajaj – nézett ránk Sonja bűntudatosan. – Bocsánat, legközelebb szóljatok és feltakarítom.
- Ugyan már, hiszen csak gyerekek – jött le Esme a lépcsőn mosolyogva.
- Igazán nem történt semmi – mondta Bella is. – Ha láttátok volna, hogy Nessie mire volt képes egy tányér borsóval és egy kanállal, na az katasztrófa volt. Még a plafont is újra kellett festenünk. Ehhez képest néhány koszos csempe semmiség.
- Anyu, ne már – bújt Nessie a kanapé mögé, hogy ne lássuk.
- Ugyan kicsim, a gyerekek már csak ilyenek – mosolyodott el Bella és odament kislányához, hogy a karjaiba vegye.
- Akkor se híreszteld légy szíves – durcizott tovább Nessie.
- Rendben, egy szót sem szólok többet a régi szokásaidról – kuncogott Bella.
- Valami más is történt? – kérdeztem kíváncsian. – Esetleg Carlisle már megmérte őket?
- Igen – mondta Carlisle határozottan. – Azt kell, hogy mondjam, hogy nemhogy csökkenne a növekedés üteme, de egyre gyorsabban nőnek és ez a többi kisbabára is igaz.
- Tehát? – kérdezte Sonja ijedten.
- Tehát, ha ilyen mértékben gyorsul a növekedés, akkor úgy öt éven belül felnőtt gyerekeitek lesznek – mondta Carlisle komolyan.
- Nem fog bajuk esni attól, hogy ilyen gyorsan nőnek? Bírhatja ezt az emberi szervezet? – kérdeztem félve.
- Nem fenyeget ilyen veszély, de biztonság kedvéért mindegyik babának felírtam kalciumot és egy vitaminkoktélt, ami biztosítja az egészséges fejlődést. Az étvágyuk is megfelelő ahhoz, hogy ne legyen baj a fejlődésükkel. Átlagosan háromszorosát eszik meg egy ilyen korú baba napi adagjának. Nem kell aggódnotok, mindegyik babát megfigyelés alatt tartom – mosolyodott el Carlisle.
- Köszönjük – mosolyogtunk vissza mi is.

A nap további része kellemesen telt. Délután Sonja és én etettük meg a gyerekeinket, aminek a kicsik is nagyon örültek. Imádták Rose-t és Esmét, de azért mi mégis csak az anyu és az apu voltunk. Edward és Jasper is megerősítette, hogy nagyon is elégedettek a babák azzal, hogy ma sokat foglalkoztunk velük. Már éppen azon agyaltunk, hogy hagyjuk a nászutat és maradjunk a kicsikkel, amikor Edward hirtelen megszólalt.
- Isa és Harry is szeretné, hogyha jól éreznétek magatokat – mondta Edward határozottan. – Úgyhogy búcsúzzatok el tőlük és menjetek vissza a nászutas lakosztályba. Viszont annak nagyon örülnének, hogyha holnap napközben megint itt lennétek velük. Vagy, ha szeretnétek, akkor holnap reggel, miután felébredtek átvisszük őket hozzátok – mosolyodott el a végére.
- Tényleg? Nem okozna gondot? – kérdezte Sonja izgatottan.
- Persze, hogy nem. Szívesen átvisszük őket – mosolygott ránk Bella is.
- Akkor az remek lenne – mondta Sonja boldogan. – Holnapra főzök nektek valami nagyon finomat – mondta a piciknek boldogan, mire a gyerekek ficánkolni kezdtek.
Elköszöntünk mára, kimentünk az erdőbe és levetkőztünk, hogy átváltozzunk.
- Menjünk egy nagy kört az erdő körül? – kérdeztem mosolyogva.
- Komolyan – csillant fel szerelmem szeme.
- Persze.
- Igen, igen, igen – kántálta boldogan.
- Akkor kövess, ha tudsz – mondtam még csókot lehelve a szájára, majd átváltoztam és rohanni kezdtem, amilyen gyorsan csak tudtam.
De hiába voltam őrülten gyors, néhány perccel később Sonja elhúzott felettem. Ha egy sas tud kuncogni, akkor egészen biztos vagyok benne, hogy Sonja most kinevetett, de egyáltalán nem bántam. Sőt, nagyon is boldog voltam. Néhány perccel később, már három sas kőrözött fellettem nem sokkal később pedig meghallottam Jacobot és Noah-t a fejemben.
- Hé, Seth – gondolta Jacob.
- Helló, testvér – üdvözölt Noah is.
- Sziasztok. Mi járatban? – kérdeztem kíváncsian.
- Ma mi járőrözünk a házikótok környékén, hogy vigyázzunk rátok – mondták határozottan.
- Oh, nem tudtam, hogy ennyire komolyan veszitek a dolgot – állapítottam meg. – Meg tudjuk ám védeni magunkat.
- Efelől semmi kétség, de mind nyugodtabbak vagyunk, hogyha figyel rátok valaki. Ti vagytok jelenleg a két törzsben a legfontosabb személyek. A biztonságotok nagyon fontos – mondta Jacob határozottan.
- De hiszen már teljesítettük a jóslatot, ráadásul mindenki halottnak hisz rajtatok kívül – magyarázkodtam.
- Akkor sem fogjuk hagyni, hogy bajotok essen – mondta Jacob és Noah egyszerre. – Úgyhogy törődjetek bele, hogy kiemelt megfigyelés alatt álltok.
- Ez már igaz – csatlakozott hozzánk Edward is. – Sziasztok.
- Hát te? – kérdeztem döbbenten.
- Mindegyik két alakváltó párhoz tartozik egy pár vámpír is, hogy figyeljen. Jasper állította össze a védelmeteket, úgyhogy esélye sincs senkinek behatolni a területünkre.
- Tehát két sas, két harcos, és két vámpír őriz minket folyamatosan? – kérdeztem döbbenten.
- Úgy bizony – futott mellénk David is.
- Pazar – sóhajtottam fel. – Az elnök testőrsége ehhez képest smafu.
- Fogd fel úgy, hogy rajtad nem Amerika, hanem a világ sorsa múlik – kuncogott Jacob.
- Ha-ha-ha – üzentem gondolatban.
- Na, irány haza. Leszállt a First Lady a házikótoknál – mondta Edward mosolyogva a többiek pedig nevetni kezdtek.
- Akkor én is megyek. Sziasztok – mondtam még, majd a ház felé vettem az irányt.
- Szia, kellemes estét – kiáltottak még utánam, aztán szétszéledtek az erdőben.
Gyorsan odaértem Sonjához, aki már felöltözve várt rám. Én is gyorsan visszaváltoztam és magamra kaptam a nadrágom.
- Te tudtad, hogy ennyire őriznek minket? – nézett rám kérdőn.
- Nem, fogalmam sem volt róla – mondtam őszintén.
- Ez nagyon kedves tőlük – mosolyodott el Sonja. – Mit szólnál, hogyha fürdenénk egyet? – kérdezte csillogó szemekkel.
- Mh… közös fürdő veled? Boldogan fürdenék egyet – vigyorogtam rá sokat sejtetően.
Sonja megfogta a kezemet és húzni kezdett a fürdő irányába, ahol elindította a vizet a kádban, és utána rögtön egymással voltunk elfoglalva. Csókolóztunk és simogattuk egymást, amíg a kád meg nem telt vízzel. A következő pillanatban már a kádban folytattuk a megkezdett tevékenységet. Nem sokkal később már az ágyban feküdtünk egymáshoz bújva és szerelmem hátát simogattam, aki már egyenletesen szuszogott. Lassan pedig én is álomba szenderültem.

Másnap reggel halk kopogtatásra ébredtem Sonjával együtt. Felkaptam egy nadrágot és már mentem is ajtót nyitni. Edward, Bella és Nessie állt az ajtóban mosolyogva. Edward és Bella Isát és Harryt tartotta a karjában, míg Nessie egy kosár muffin tartott a kezében.
- Sziasztok – mosolyogtam rájuk. – Gyertek beljebb.
- Köszi, de csak egy kicsit maradunk. Nem akarunk zavarni – mosolygott rám Bella.
- Ti sosem zavartok – mondtam őszintén és beinvitáltam őket a konyhába.
- Ezt Esme küldi nektek – mondta Nessie és átnyújtotta a kosarat tele mindenféle muffinnal.
- Köszönjük – vette el tőle a kosarat Sonja. – Üljetek le.
- Nem, köszi. Ez most a nászutatok, úgyhogy magatokra hagyunk titeket. A többiek már várnak ránk. Este visszajövünk a kicsikért. Vagy áthozzátok őket? – kérdezte Edward.
- Szerintem átvisszük őket – mosolyogtam rájuk.
- Rendben, akkor, viszlát este – mondták még az erdőből és a következő pillanatban már ott sem voltak.
Miután elmentek az egész nap csak a mi kis családunk körül forgott. Sonja készített a gyerekeknek mindenféle finomságot miután megreggeliztünk. Utána pedig dajkáltuk őket és a kis plüsseikkel játszottunk. Délután, amikor elaludtak mi is melléjük feküdtünk Sonjával és simogattuk, ölelgettük őket. Annyira tökéletesek voltak. Egész nap le sem lehetett törölni a mosolyt az arcomról, annyira boldog voltam. Akár madarat is lehetett volna fogatni velem. Este pedig úgy mentünk vissza a Cullen házba, hogy a kicsik is átváltoztak. Nagyon meglepődtünk, hiszen meg sem ijedtek, hanem csak úgy maguktól változtak át a saját akaratukból. Hihetetlenül gyorsan fejlődtek. Sonjával felvettük a gyerekek tempóját, ami ahhoz képest, hogy kicsik voltak nem is volt lassú. Sőt, kifejezetten jó tempóban haladtunk. Út közben Jared és Embry, Jasper és Emmett is csatlakozott hozzánk. Ma ők voltak a sorosak az őrjáratozásban. Jasper profin mozgatta a védelmi szálakat körülöttünk. Felvették ők is a tempót a kicsikkel és úgy mentünk el egészen a házig. Az erdőben gyorsan visszaváltoztam Harryvel és felöltöztünk, majd az ajtónál megvártuk, amíg Sonja és Isa is csatlakozik hozzánk.
Bementünk és még egy ideig beszélgettünk, majd Sonjával újfent visszamentünk a mi kis fészkünkbe miután elbúcsúztunk a gyerekektől, és a Cullenektől. Nászutunk harmadik napja is fantasztikusan telt. Viszont a harmadik nap éjszakáját már újra a nagy házban töltöttük, ahol együtt lehettünk a gyerekeinkkel. Újra elfoglaltuk Edward régi szobáját, bár aludni csak a gyerekek aludtak, mert mi hajnalig beszélgettünk lent a nappaliban, és csak utána tértünk nyugovóra.
Nehéz döntés
(Seth szemszöge)

Másnap reggel hangos szópárbajra ébredtem. Fogalmam sem volt róla, hogy mi történhetett, ezért gyorsan felöltöztem és kiosontam a folyosóra. David és Marie szobájából jöttek a hangok és határozottan ők voltak azok is, akik veszekedtek.
- Azt beszéltük meg, hogy szeded a gyógyszert – mondta David ingerülten.
- Nem, te beszélted meg magaddal, hogy nem akarod, hogy a gyermekeid anyja legyek. Hallottalak még két hónapja, amikor Carlisle-lal beszéltél a hátam mögött – kiabált Marie. Ajaj, itt nagy a baj.
- Én egy szóval sem mondtam ilyet, azt mondtam, hogy nem akarok gyereket. Nekem csak rád van szükségem. Félreértetted – mondta David kicsit nyugodtabban.
- Félreértettem mi? Hihető, főleg, hogy azután mondtad, hogy megtudtad, hogy lebuktál – mondta Marie határozottan. – Mondd ki nyíltan, ha mégsem vagyok neked elég jó. Nem kell a félrebeszélés.
- Ne beszélj butaságokat, nálad nincs jobb a földön a számomra. Örökbe fogadhatunk egy babát, amikor csak akarod – mondta David könyörgőn. – Csak sajátunk nem lehet. De boldogan vállalok veled gyereket.
- Egészséges emberek vagyunk. Igenis lehet saját gyerekünk és lesz is – ellenkezett Marie továbbra is.
- Nem, én nem vagyok ember és nem, nem lesz. Most azonnal megbeszéljük Carlisle-lal, hogy tegye azt, amit kell – mondta David ellentmondást nem tűrő hangon.
- Ez nem a te döntésed. Az én testem, úgyhogy a baba marad. Carlisle-nak csak annyi a dolga, hogy majd levezesse a szülést – üvöltötte Marie, majd kirontott az ajtón és futni kezdett.
Lerohant a nappaliba, majd kirontott az ajtón, de David nem tűnt fel a színen.
- Melyiket vállalod? – hallottam meg Edward hangját.
- Az enyém Marie, te menj Davidhez. Azt hiszem, hogy mindketten tudjuk mitől ijedt meg – mondta Bella határozottan, majd elszaladt Marie után, Edward pedig felszaladt az emeletre és bement Davidhez.

(David szemszöge)

Ezt nem hiszem el, már megint én vagyok a gyilkosa annak, akit szeretek. Azt hittem, hogy sikerült Marie tudtára adnom, hogy nekünk nem lehet közös gyermekünk. A gyerek meg fogja ölni őt, pont úgy, ahogy én is megöltem az édesanyámat akaratom ellenére. Még csak meg sem tudom majd menteni, hiszen nem mérgező a harapásom. Noah pedig egyébként sem hagyná, hogy vámpírt csináljak a húgából. Kell lennie megoldásnak. Talán, hogyha elaltatjuk Marie-t és Carlisle gyorsan elvégzi a műtétet, akkor ha Marie gyűlölni is fog, de életben marad.
- Rossz ötlet – lépett be Edward a folyosóról.
- Nem illik hallgatózni. Mondták már neked? – kérdezte idegesen.
- Többen is – mosolyodott el Edward. – Ettől még rossz ötlet, amit a fejedben forgatsz. Egyébként pedig nem is sikerülne megtenned.
- Miért is? – kérdeztem kíváncsian.
- Azért mert a Cullen házban éltek. Na már most itt, hogyha olyasmit tervezel, amire az előbb gondoltál, akkor Rose és Bella anyatigrisként fognak őrködni a kedvesed mellett, hogy ne történjen meg. Hozzájuk pedig Alice és Esme is csatlakozni fog. Mindegyik fiú a párja mellé fog állni a kérdésben és te egyedül maradsz nyolc védelmező vámpírral szemben. Tehát esélyed sincs arra, hogy Carlisle elvégezzen egy esetleges abortuszt – magyarázta Edward.
- Ez nem a ti dolgotok – mondtam dühösen.
- Lehet, hogy nem. De azért elmondanék egy történetet – ült le Edward az egyik fotelbe. – Meghallgatsz?
- Igen – sóhajtottam és leültem az ágyra.
- Nos, nem is olyan régen egy gyönyörű emberlány és egy magányos vámpír találkozott. Minden ellentétük ellenére halálosan egymásba szerettek. Tűzön-vízen át képesek voltak átmenni egymásért. Rengeteg akadályon mentek keresztül, de sosem bírták ki egymás nélkül, akármennyire is veszélyes volt. Végül össze is házasodtak. Akkor még nem tudta a család egyik tagja sem, hogy vámpíroknak lehet gyereke, így nem védekeztek a nászéjszakán és utána sem. Nem sokkal később jött a nagy meglepetés, mert a lány teherbe esett… - ezt a történetet már ismerem, ki ne tudná. Hiszen Edward és Bella története már-már legenda a vámpírok között.
- Ez nem ugyanaz, te át tudtad változtatni Bellát, mert mérgező vagy. Én nem tudom megmenteni Marie-t – vágtam a szavába.
- Te valóban nem, de mint már mondtam. Pontosan nyolc mérgező vámpír van a házban – villantotta ki Edward a fogait.
- Nem akarom arra ítélni, hogy véren éljen az idők végezetéig – mondtam lesütött szemmel.
- Nos, nekem sem ez volt a tervem Bellával. Sőt – mondta határozottan. – De tudod, hogy mi a lényeg?
- Mi a lényeg, Edward?
- Az, hogy soha nem fogom tudni meghálálni Bellának és a családomnak eléggé, hogy észnél voltak, akkor amikor bántani akartam a lányunkat. Nessie bámulatos, életem legnagyobb hibája lett volna, ha megteszem azt, amin most te is gondolkodsz. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer büszke apa és férj leszek. Neked is megadathat ez. Lehet saját családod, és még egyszer mondom, hogy van itt nyolc mérgező harapású vámpír és egy nagyon elszánt kismama, ahogy láttam. Úgyhogy menj utána, ha jót akarsz és vigyázz rá, mert ekkora kincset nem találsz még egyet a világon. Hidd el, tapasztalatból mondom. Nem vagytok egyedül. A családhoz tartozol, és mi vigyázunk egymásra. Marie-val pedig minden rendben lesz. Nem fogjuk hagyni, hogy meghaljon. Egyébként pedig a kicsi csak negyed részt lesz vámpír, tehát ha Bella túlélte Nessie-vel, akkor Marie-nak még jobbak az esélyei – mondta határozottan, majd magamra hagyott.
- Biztos vagy benne? – sóhajtottam kétségbeesetten.
- Egészen biztos. Ez a baba csak negyed részben vámpír. Elvileg feleolyan erős lesz csak, mint Renesmee. A növekedéséről sajnos nem tudok mit mondani, de minden bizonnyal az is lassabb lesz, mint Nessie esetében. Valamint van itt még egy fontos dolog. Bella tényleg „csak” ember volt – tagolta Edward és közben idézőjeleket mutatott. - Marie viszont egy alakváltó leszármazottja, tehát a génjei alapvetően ellenállóbbak – magyarázta Edward határozottan. - Most magadra hagylak, de ha van egy csöppnyi eszed, akkor most a szerelmed után mész és esedezel a bocsánatáért – mondta Edward határozottan.
- Köszönöm – szóltam még utána.
- Nincs mit – mosolyodott el Edward, majd távozott a szobából.

Most mi tévő legyek? Volt igazság abban, amit Edward mondott és azt is tudom, hogy tényleg segítenének, hogyha Marie haldokolna, de akkor is félek ettől a gyerektől. Én sem akartam bántani az anyámat, mégis megtettem. A kicsi is ezt fogja tenni. Nem szándékosan fogja Marie-t bántani, de akkor is fogja. Viszont Marie annyira akarja ezt a babát és láttam rajta, hogy mennyire csalódott volt, amikor ridegen elutasítottam, pedig ha tudná, hogy ő az egyetlen, akitől valaha is akarnék gyereket. Nem hagyhatom most magára. Szegény teljesen félreértett. Én nem amiatt nem akartam ezt a babát, mert nem szeretem tiszta szívből őt. Meg kell magyaráznom neki mindent. Ahogy ezt eldöntöttem, már rohantam is le a lépcsőn és kirontottam a házból. Mélyen beleszippantottam a levegőbe és máris megéreztem Marie illatát. Nem volt messze. Azonnal elindultam az illat irányába és egy perc múlva már meg is láttam kedvesemet, akit Bella vigasztalt éppen.
- Sziasztok – sétáltam oda lassan, és leguggoltam melléjük.
- Szia – mosolygott rám Bella, de Marie csak tovább szipogott.
- Beszélhetnék Marie-val kettesben? – kérdeztem Bellától.
- Hát persze – mondta Bella és elengedte szerelmemet, majd elszaladt vissza a Cullen ház felé.
- Marie – szólítottam meg őt, de még mindig nem nézett rám – Kérlek, bocsáss meg nekem. Nem azért mondtam, hogy nem akarom ezt a babát, mert nem szeretnék tőled gyereket. Te vagy az egyetlen nő az életemben és mástól soha nem is kívánnék családot.
- Akkor miért? – nézett rám dühösen.
- Féltelek. Kérlek, értsd meg, hogy én megöltem az anyámat, pedig szerettem. Mi lesz, hogyha a kicsi is bánt téged akarata ellenére? Nem akarom látni, ahogy szép lassan belehalsz a terhességbe és a szülésbe – mondta lehajtott fejjel.
- Hát ez a baj? – kérdezte meglepetten. Én pedig keserűen bólintottam. - Nem fogok meghalni – mondta határozottan, de tekintete ellágyult.
- Nem tudhatod – suttogtam.
- Dehogynem. Carlisle a legjobb orvos és, ha ő vigyáz rám nem lesz semmi baj. Vállalom a vámpírrá válást is, hogyha ez kell ahhoz, hogy veled és a gyermekünkkel maradhassak – mondta őszintén.
- Ez nem könnyű életmód. Nem akarlak erre ítélni – mondtam szomorúan.
- Az én döntésem, nem pedig a tiéd. Lehet, hogy nehéz lesz, de te majd segítesz és megtanítasz rá, hogy hogyan uralkodjak magamon. Nagyon szeretném őt – simította végig a még lapos pocakját.
- Biztos vagy benne? Mert, hogyha utána megbánod azt nem élem túl – mondtam határozottan.
- Teljesen biztos vagyok benne, hogy téged akarlak és a kicsit – mosolyodott el halványan.
- Akkor valamit ígérj meg nekem – néztem mélyen a szemébe.
- Igen? – kérdezte kíváncsian.
- Ígérd meg, hogy nem fogsz belehalni. Rendben? – kérdeztem, bár tisztában voltam vele, hogy ez egy buta kérés, hiszen ebben senki sem lehet biztos.
- Megígérem – bújt oda hozzám és szorosan magához ölelt.

Így ültünk még órákon át összeölelkezve, majd a karjaimba vettem szerelmemet és elindultam vele vissza a Cullen ház felé. Még mindig nem vagyok biztos benne, hogy helyesen döntöttünk, de remélem, hogy minden rendben lesz. Egy dolog viszont egészen biztos, mégpedig az, hogy nem tudok nélküle élni, úgyhogy, ha mégis elhagy engem, akkor gondolkodás nélkül utána fogok menni a halálba.

3 megjegyzés:

  1. Hopsza, meglepő fordulat:-) Bár fárható volt... Na mindegy, nagyon JÓ!!!! Bocs, megint nem tudok többet mondani.

    Csók, Aliz

    VálaszTörlés
  2. Hali!

    Találgassak? Esetleg egy medve van születőben? Nem lennék meglepve... :-)
    Bár én nem tudom, hogy mit szetenék. Marie-t nem szeretném vámpírként látni, de másképp nem maradhat örökre David mellett. Na nem azért mondom, hogy befolyásoljalak... :-)

    Egyébként pedig annyira szeretem a sztoridat, hogy hú! (Na, ez nagyon értelmesre sikeredett.)

    Pusz

    VálaszTörlés
  3. Szia Aliz!
    Azért talán egy kicsit mégis sikerül meglepnem téged:) Örülök, hogy tetszett.
    Puszi, Drusilla

    Szia Kisildikó!
    Nem éppen medve, de édes kis csöppség lesz:) Én sem szeretném Marie-t vámpírként látni, úgyhogy ebben egyet értünk, ezért kavarom meg egy kicsit a dolgokat:) Remélem tetszeni fog a megoldás:) Örülök, hogy tetszik a sztori:)
    Puszi, Drusilla

    Köszönöm, hogy írtatok:)

    VálaszTörlés