Történet szerelemről és családról - 36. fejezet

Visszatérés a szigetre


Sziasztok! Ez egy könnyű levezető fejezete a nászútnak. Úgy érzem, hogy itt az ideje, hogy újra mozgalmasabb vizekre evezzen a történet :D puszi, Drusilla

(Esme szemszöge)



Miután Demetri és a vámpírlány eltűnt a jelek szerint véglegesen a mulatságról, újra belemerültünk az itteni táncstílus rejtelmeiben. A helyiek annyira értékelték az igyekezetünket, hogy egy-egy fejdíszt is kaptunk tőlük emlékbe. Carlisle úgy fordította le a mondanivalójukat a számomra, hogy „ahhoz képest, hogy nem ide valósiak vagyunk nem is csináljuk rosszul.” Szerelmem szerint ez hatalmas dicséret. Felér egy azzal, mintha azt mondták volna, hogy szinte már őslakosként táncoltunk a tömegben. Elég sokáig bírtam az emberek ilyen szintű közelségét, de több, mint hatórányi karneválozás után, már igencsak kapart a torkom, de nem akartam elrontani a pillanatot, úgyhogy inkább próbáltam nem levegőt venni, és élvezni kedvesem közelségét. Sajnálatos módon azonban, elég gyorsan lebuktam. Ebből is látszik, hogy férjem minden rezdülésemre figyel. Nem telt bele öt percbe és látta rajtam, hogy már nem érzem magam annyira jól, mint eddig.

- Gyere, sétáljunk egyet a parton. Ilyenkor egyszerűen gyönyörű. A víz kellemesen meleg, és a holdfény ezüstössé varázsolja a lágyan ringatózó vizet. Mit szólsz? – mosolygott rám kedvesen.

- Az nagyszerű lenne – bólintottam rá azonnal.

- Akkor gyere, menjünk – ölelte át a derekamat, és kifelé kezdett vezetni a tömegből. – Mondtam, hogy szólj, hogyha már soknak érzed a tömeget – suttogta a fülembe gyengéden.

- Sajnálom, én csak nem akartam, hogy csalódj bennem – hajtottam le a fejem. Hiszen már néhány éve vámpír vagyok, úgyhogy tudnom kéne uralkodni magamon.

- Kicsim, ilyen tömegben ez az időtartam egyszerűen hihetetlen. Egyébként sem tudnék csalódni benned – mondta kedvesen, majd csókot lehelt az ajkaimra.

Néhány perccel később pedig már a szemem elé tárult a csodálatos homokos part, és a csendesen hullámzó víz is. Pontosan olyan gyönyörű volt, mint ahogyan Carlisle elmesélte. Nem sokszor láttam még ilyen szépet. Bár a szigetemen még ennél is szebb volt a part, habár az is könnyen lehet, hogy csak én voltam hihetetlenül elfogult.

- Min gondolkozol ennyire? – kérdezte Carlisle, és végigsimított a hátamon.

- Csak gyönyörködtem a látványban, és az jutott eszembe, hogy a szigetünkön a part, hogyha lehetséges, még ennél is sokkal szebb.

- Ebben van valami – mosolyodott el. – Viszont itt is kipróbálhatnánk a vizet, hogyha van kedved – ajánlotta cinkos mosollyal.

- Mármint, hogy most? – kérdeztem döbbenten. – Nálam nincs is fürdőruha – motyogtam zavartan. – Ez a ruha pedig nagyon is drága, és szép ahhoz, hogy a vízbe vigyem.

- Ezen könnyedén segíthetünk – kezdett bele a magyarázatba. – Amíg készültél becsempésztem néhány törölközőt, és a fürdőruhákat a hajóba. Reméltem, hogy esetleg igent mondasz egy éjszakai fürdőzésre.

- Nos, ebben az esetben boldogan igent mondok. Akkor menjünk a hajóhoz és öltözzünk át – indultam el a kikötő felé. Szerelmem pedig azonnal követett.

Nem telt bele csupán néhány percbe és már a hajóhoz is értünk. Azonnal felszálltunk, és lementünk a hálórészbe, ahol a pici szekrényben ott várt ránk a fürdőruha, és még jó néhány egyéb öltözék, amit nem tudtam mire vélni.

- Mindig teszek be néhány holmit arra az esetre, hogyha vihar lenne és kint ragadnánk a tengeren, vagy bármi ehhez hasonló – magyarázta értetlen arcom láttán. – Gyere, öltözzünk át, és már mehetünk is – tette még hozzá lelkesen.

Semmi perc alatt elkészültem, de még így is lassabb voltam egy kicsit, mint Carlisle. A férfiak úgy tűnik, hogy mindenképpen gyorsabbak, mint a nők. Hiába vagyok én is hihetetlen sebességgel megáldva.

- Mehetünk? – kérdezte és a kezét nyújtotta.

- Igen, menjünk – tettem bele a kezemet a tenyerébe.

Azt hittem, hogy majd ugyanúgy megyünk visszafelé is, mint idefelé, végigsétálva a karneválon és úgy vissza a partra, de tévedtem. Ahogy felértünk a hajó felső szintjére Carlisle azonnal a karjaiba kapott, majd gyorsan körbenézett, és miután nem látott senkit felugrott velem a vitorla tetejére, majd onnan át egy ház tetőre, és ott sétált velem a karjaiban a part felé.

- Miért nem megyünk hagyományos útvonalon? – kérdeztem döbbenten.

- Azért, mert így sokkal gyorsabb, és nem kell újra átmenned a tömegen. El is felejtettem, hogy el kellett volna mennünk már vadászni, hiszen már lassan két hete lesz, hogy nem ittál semmit. Hogyha visszamentünk a szigetre azonnal elviszlek.

- Igazság szerint nekem fel sem tűnt, amíg kettesben voltunk, hogy vadásznom kéne. Volt, ami elvonta a figyelmemet – mondtam kihívóan és végigsimítottam a mellkasán.

- Boszorkány – feszült meg kedvesem, és azonnal szenvedélyesen megcsókolt.

- Hízelgő, hogy egy érintésem is ilyen hatást gyakorol rád – mondtam elégedetten miután elváltunk.

- Csak te vagy rám ilyen hatással, senki nem is volt, és nem is lesz – biztosított. Majd tovább indultunk a parthoz.

Csupán két percbe tellett, és már ott is voltunk. Szerelmem a lábaimra állított, én pedig behunyt szemmel élveztem a forró, puha homokot a talpam alatt. Miután kiélveztem a pillanatot kinyitottam a szemem és Carlisle boldog mosolyával találtam szemben magam. Megfogta a kezem, és magával húzott a víz felé, én pedig készséggel követtem. Egészen messzire beúsztunk a parttól, hogy ne láthassanak bennünket kíváncsi szemek. Teljesen elengedtem magam, és boldogan lebegtem a felszínen, ahogy Carlisle is. Nem csináltunk semmit, csak fogtuk egymás kezét, és csendben hagytuk, hogy az áramlat sodorjon, amerre akar. Nem kellett tennünk semmit ahhoz, hogy tudjuk, hogy mit érez a másik. Kétségem sem volt afelől, hogy a férjem pontosan olyan boldog, mint amilyen én vagyok.

- Mit szólnál, hogyha lassan mennénk, gyönyörű sellőm – hallottam meg a suttogását a fülem mellett.

- Rendben – fordultam felé. Ő pedig azonnal lecsapott az ajkaimra.

- Vagy mégsem kell annyira sietnünk – szorított magához.

Időm sem volt feleszmélni, és a fürdőruhám már nem volt rajtam, Carlisle pedig szorosan magához ölelt. Készséggel tekertem a lábaimat szerelmem csípője köré, és amint eggyé vált a testünk ritmusosan mozogni kezdtem vele. Kedvesem ajkai egy pillanatra sem tétlenkedtek, minden egyes jóleső sóhajomat, és nyögésemet a csókjaival fojtotta el. Amióta bevallottuk az egymás iránt érzett szerelmünket, már számtalanszor repültem el a mennyországba Carlisle gyengéd mozdulatai hatására, de még mindig tudott meglepetést okozni. Percekkel később zihálva szorította magához ernyedt testemet, én pedig boldogan pihegtem a biztonságot nyújtó karok között. Nem tudom, hogyan, vagy mikor történt, de mikor ismét feleszméltem a fürdőruhám már megint rajtam volt. Úgy tűnik, hogy szerelmem szemfényvesztő a ruhákat illetően.

- Szeretlek – nyomott még egy lágy csókot a kulcscsontomra, majd a kikötő felé kezdett úszni velem.

- Én is szeretlek – motyogtam, és még jobban hozzápréseltem magam.

Úgy éreztem, hogy minden erőm elhagyott, ezért én csak hagytam magam, hogy Carlisle arra vigyen, amerre csak akar. Behunytam a szemem, és élveztem, ahogy a víz simogatja a bőröm, miközben haladtunk a vízben. Néhány perccel később pedig már csak arra eszméltem fel, hogy szerelmem gyengéden az ágyra fektet, és betakar. A szemeim azonnal kipattantak, és kérdőn néztem rá.

- Gondoltam, hogy jól esne neked egy kis pihenés, amíg én elindítom a hajót a sziget felé – mondta gyengéden. – Maradj csak itt, nemsokára visszajövök – fűzte még hozzá, majd eltűnt.

Én pedig hallgattam a tanácsára, és boldogan beletekertem magam a puha, selymes takaróba, majd behunytam a szemeimet, mintha aludnék. Tudtam, hogy erre nincs egyébként egy kicsit se szükségem, de néha jó volt úgy tenni, mintha még mindig ember volnék. Jó volt néhány szokást feleleveníteni, mert így könnyebb volt megtartani saját magamat. Nem hagyhattam, hogy a szomjam megváltoztasson. Carlisle-nak is sikerült a lelkében embernek maradnia, és Edwardnak is. Gondolataimból a takaró halk suhogása szakított ki, majd férjem szorosan a hátamhoz simult és magához ölelt.

- Tudom, hogy alszol – kezdett bele, és hallottam a hangján, hogy mosolyog. Néhányszor már rajtakapott, amikor ezt csináltam. – Csak szólok, hogy odafönt minden rendben, és nagyjából egy óra múlva már ott is leszünk a sziget partjainál.

- Rendben – fészkeltem be magam kényelmesen az ölelésbe. – Akkor akár velem is aludhatnál? Mármint nem kell irányítani a hajót?

- Az útirányt rögzítettem, de azért egy fél óra múlva felnézek, hogy minden rendben van-e – mondta halkan. – Addig alszom veled.

Ezután a mondat után nem is szólaltunk meg többet. Csak tettettük az alvást. Bár nem is ez volt ilyenkor a lényeg. Sokkal inkább az összebújás, ami mindig nagyon jól esett. Valahogy amikor becsuktam a szemem és úgy simultam bele szerelmem karjaiba, mintha minden intenzívebb lett volna kettőnk között.

Carlisle egyszer valóban felment a fedélzetre, de nem is telt bele csupán egy-két percbe és újra mellettem volt. Ezután pedig már csak együtt mentünk fel legközelebb, amikor már nagyon közel jártunk a célhoz. Már láttam a kis stégünket, de kedvesem legnagyobb meglepetésemre a másik irányba fordította a hajót.

- Hova megyünk? – kérdeztem kíváncsian.

- Gondoltam, talán lenne kedved körbehajózni a szigetet. Még nem is láttad teljes egészében – mondta mosolyogva. – Akár vezetheted is a hajót újra, hogyha van kedved.

- Az nagyon jó lenne – szökkentem mellé azonnal. Egy lépést hátrált a kormánytól, így odafértem én, de ahogy megfogtam a kereket, Carlisle kezei finoman az enyémekre kulcsolódtak, teste pedig a hátamhoz simult.

- Segítek, hogy megtaláld mindig a sziget azon pontját, amit feltétlenül látnod kell – súgta a fülembe, majd kicsit balra irányította a kormányt a kezeinkkel.

A szigetem még rengeteg meglepetést tartogatott. Az első hely, ahol megálltunk egy hatalmas erdős rész volt, ahol csak úgy hemzsegtek az állatok. Úgyhogy ki is szálltunk, hogy vadásszunk egyet. Bár szarvasból nem igazán volt kínálat, de tökéletesen megfeleltek a célnak a helyi állatok is. Az ízük nem sokban különbözött a többiétől. Egy óra alatt végeztünk is a vadászattal, és visszaszálltunk a hajóra.

A következő megállónk egy hatalmas rétnél volt, amin különleges, általam nem is igazán ismert virágok nőttek. Maga volt a tiszta természet. Látszott rajta, hogy emberi kéz még soha nem ért hozzá, így megmaradt olyannak, amilyennek megteremtett, és ez volt benne a legkülönlegesebb. Hány olyan hely van már a világon, amit még nem csonkított meg a civilizáció? Ezen a helyen a kedvemért órákon át heverésztünk, és élveztük az orrunkba tóduló lágy virágillatokat.

Miután továbbmentünk Carlisle még megmutatta a sziklás részt, ami szintén szemkápráztató látványt nyújtott. Apró, de fejedelmi csúcsok magasodtak ki a földből.

Az egész napot a sziget feltérképezésével töltöttük. Már lassan két hete itt vagyunk, de be kellett látnom, hogy szinte még semmit nem láttam belőle. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen hatalmas.

Késő este értünk vissza a házunkhoz, és én azonnal a fürdőbe siettem, hogy engedjek egy hatalmas kád forró vizet. Lehet, hogy a vámpíroknak nem kell semmiféle emberi szükséglet, de azért tetőtől talpig sósan nem szívesen feküdték be a nászi ágyunkba. Nem telt bele sok időbe, és már tele is volt a kád illatos, meleg vízzel.

- Velem tartasz? – kérdeztem Carlisle-t mosolyogva.

- Örömmel – mondta határozottan, és már el is kezdte ledobálni a ruháit, ahogy én is.

Először kedvesem ült be a vízbe, őt pedig én követtem árnyékként. Leültem elé, és azonnal hátradőltem, hogy a mellkasához simuljak. Szerelmem pedig levette a szivacsot a fürdőkád széléről, majd megmártotta vízben, és finoman mosdatni kezdett. Minden egyes porcikámat végigsimogatta a szivaccsal, a hátamon hosszasan elidőzve, mert annyira jól esett a simogatás a gerincem mentén, hogy igyekeztem minél jobban Carlisle kezéhez préselődni, szerelmem pedig értve a célzást hosszasan simogatta az érzékeny területet.

Többször is megpróbáltam megszerezni a szivacsot, hogy viszonozhassam a gyengédséget, de olyankor Carlisle mindig leszerelt egy-egy elképesztően finom mozdulattal, aminek hatására el is felejtettem, hogy mire készültem néhány pillanattal azelőtt.

Az éjjel folyamán nem tettünk semmit, csak élveztük a másik közelségét, és arról beszélgettünk, hogy mit tegyünk a hátralévő két napban. Hihetetlen, hogy már ennyi ideje eljöttünk otthonról. Be kell vallanom, hogy hiányzik Edward, de boldogan maradnék még itt. Vajon valaha is csillapodni fognak a tomboló vámpír érzelmeim, vagy mostantól örökké csak egy hajszál választ majd el attól, hogy rávessem magam a férjemre? Bár így belegondolva Carlisle már több száz éves, és az ő szenvedélyes sem látszik lanyhulni. Azt hiszem, hogy egy hihetetlenül boldog örökkévalóság előtt állok, amiért bárhol, bármikor, bármit feladnék.