Tartozni valakihez - 41. fejezet

41. fejezet




(Jasper szemszöge)



- Mi a terved? – kérdezte Emmett kíváncsian.

- Hát Alice-nek tényleg nem fog tetszeni, de nem rossz ötlet. Végül is te ismered – mondta Edward elgondolkodva. Persze, ő már kiolvasta a tervet a fejemből.

- Maria mindig is nagyszerű stratéga volt, de az érzelmekhez egyáltalán nem ért, úgyhogy nagyon egyszerű, de valószínűleg hatásos tervet eszeltem ki, hogy megszabaduljunk tőle. Ahhoz, hogy móresre tanítsuk, mindenek előtt el kell kapnunk. Ehhez pedig az kell, hogy legyen oka megállni. Tehát úgy kell tennem, mintha én is akarnám őt. Azután pedig a többi már gyerekjáték. Úgy teszek, mintha vele mennék, ti pedig követnek bennünket, és alaposan ráijesztünk Mariára. Ez a nő semmitől sem fél, csak a haláltól, úgyhogy egy máglyától inába fog szállni a bátorsága. Persze, csak hogyha azt hiszi, hogy tényleg el is égetjük. Így nem kell megölnünk senkit, de úgy fog félni, hogy soha többé nem jön a családunk közelébe.

- Nem, Jasper, ez egy, nagyon rossz ötlet – csattant fel Alice azonnal.

- Biztos, kicsim? – néztem rá kérdőn. – Próbálj meg a jövőbe tekinteni, és meg fogod látni, hogy ez a lehető legjobb megoldás.

- Most nem a látomásaimról van szó, hanem arról, hogy ez veszélyes. Bajod fog esni. Ez a nő őrült, már többször is bebizonyította, ráadásul egyedül akarsz vele lenni. Nem vagyok hajlandó hagyni, hogy életveszélynek tedd ki magad – kiabált Alice. Igen, sejtettem, hogy ez nem lesz sétagalopp.

- Alice, figyelj rám – fogtam meg a kezét. – Nem leszek egyedül vele sokáig, és akkor egyébként is azt fogja hinni, hogy örökké vele akarok maradni, úgyhogy esze ágában sem lesz bántani – magyaráztam a helyzetet.

- Nem? Mert amikor még vele voltál, akkor puszta vámpíri szeretetből ejtett rajtad annyi sebet? – kérdezte feleségem feldúltan.

- Alice, hidd el, hogy nem lesz semmi baj – sóhajtottam fel bosszúsan. Utáltam, amikor igaza van, de nem akartam, hogy aggódjon. Egy-két plusz harapás ide vagy oda, már teljesen mindegy.

- Majd hiszem, ha látom – motyogta szerelmem bosszúsan maga elé.

- Tehát beleegyezel? – emeltem fel a fejét.

- Van más választásom? – kérdezte idegesen. – Már eldöntötted, de figyelni foglak, minden pillanatban – fűzte még hozzá.

- Nem is vártam mást tőled, édesem – öleltem magamhoz, és lágyan megcsókoltam.

- Én sem tartom ezt túl jó ötletnek – tette hozzá Esme halkan. – De ha biztosak vagytok benne, hogy nem lesz baj, akkor legyen.

- Dolgozzuk ki a pontos tervet – szusszantott Rosalie. – Oh, mi van, ha máglya véletlenül mégis kigyullad? – kérdezte kíváncsian.

- Nem gyullad ki – mondtam bosszúsan. – Ez a család nem gyilkosokból áll, úgyhogy meg se forduljon a fejetekben, hogy megöljük őt. Nem szeretem, de akkor is ő tett engem vámpírrá. Ha nem teszi ezt, akkor már vénember, vagy halott lennék, és soha nem találkoztam volna a feleségemmel. Talán sosem lettem volna boldog. Nem fogunk gyilkolni. Világos? – kérdeztem kissé ingerülten.

- Jól van na – morgott Rosalie. – Csak egy ötlet volt – rántotta meg a vállát. - Jobban szeretem a végleges megoldásokat. Így biztosan nem zaklatna minket többet, de hogyha ezt akarjátok, akkor nem fog véletlenül meggyulladni a máglya.

- Na, most, hogy ezt megbeszéltük, szerintem hívjuk fel Carlisle-t – ajánlotta Edward. – Ő is segíthet nekünk a kidolgozásban.

- Rendben – bólintottunk rá, mire fivérünk azonnal eltűnt a konyhában.

- Ki kapja el Mariát, és ki készít máglyát? – kérdezte szerelmem.

- Szerintem Edward, Emmett, Carlisle és én elkapjuk őt, ti pedig addig előkészítitek a terepet.

- Legyen, de ha egy hajad szála is meggörbül, akkor nagyon csúnya véget fog érni az a nő – mondta szerelmem ingerülten.

- Esküszöm, hogy nem lesz semmi baj – szorítottam magamhoz. – Szükség lesz a segítségedre – fűztem még hozzá. – Maria csak akkor fogja elhinni, hogy tényleg vele akarok menni, hogyha elég hangosan és dühösen kidobsz engem. El kell hinnie, hogy te küldtél el. Így majd azt hiszi, hogy védtelen és sebezhető vagyok újra, és azonnal megkeres – magyaráztam.

- Legyen, bár nem szívesen teszem – sóhajtott fel.

- Carlisle egy órán belül itthon lesz. Nagy a felfordulás a kórházban, mert három vérszállító autó is eltűnt. Sajnos a sofőrökkel együtt – mondta idegesen.

- Három? – néztem rá kikerekedett szemekkel.

- Igen, elég vér lehet csaknem egy évre. Ráadásul elég hosszú ideig tudna minket terrorizálni ekkora mennyiséggel – bólintott rá Edward.

- Döbbenetes ez a csaj – csóválta meg a fejét. – Én bírom a vagány spinéket, de ez már nekem is túl sok. A brutalitásnak azért legyenek határai.

- Az már nem semmi, hogyha már Emmettnek is sok valami – kerekedtek el Rose szemei.

- Van miért kiakadni – állapította meg szerelmem.

Éreztem rajta, hogy még mindig nem sikerült megnyugtatnom, de valahogy meg kell oldani a helyzetet és mivel én ismerem Mariát a legjobban, így tudom, hogy mit kell tennünk ahhoz, hogy véget vessünk ennek a rémálomnak, ami a tökéletes boldogságunk útjába akar állni.

Miután minden részletet megtárgyaltunk, leültünk a nappaliban, és vártuk, hogy Carlisle is hazaérkezzen. Nem is váratott magára sokáig, mert ahogy ígérte, egy óra múlva valóban belépett az ajtón.

- Jól vagytok? – kérdezte aggódva. Valószínűleg Edward mindent elmondott neki.

- Igen, jól – válaszoltuk halkan.

- Hallottam, hogy mi a terved – fordult felém. – Bízom benned, hiszen te vagy a legjobb stratéga, akit csak ismerek, de gondold át, hogy mit vállalsz. Ha úgy teszel, mintha vissza akarnál menni Mariához, akkor nyilvánvalóan bizonyítanod is kell majd neki. Márpedig a hozzátartozásodnak a bizonyítására két módszert is eszközölhet – kezdett bele Carlisle komolyan.

- Tudom, de nem lesz semmi baj – mondtam határozottan.

- Miféle módszerek – nézett rám Alice szúrósan.

- Valószínűleg csókolóznom kell majd vele, és esetleg bizonyítékul, hogy újra átállok az embervérre, meg kell innom egy tasak donorvért – magyaráztam szerelmemnek.

- Hogy mi? Te meg akarod őt csókolni? – nézett rám kikerekedett szemekkel.

- Nem akarom, de lehet, hogy szükséges lesz, ha nem muszáj, akkor természetesen eszem ágában sincs ilyet tenni – emeltem fel a kezeimet védekezően.

- Aha, ha szükséges – horkantott fel kedvesem. Még sosem láttam ilyennek.

- Alice, nyugodj meg, kérlek. Tudod, hogy csak téged szeretlek és senki mást – húztam magamhoz.

- Tudom, de ezt akkor is nehéz eltűrni, sőt még belegondolni is szörnyű – hajtotta le a fejét.

- Csak akkor fogom megtenni, hogyha feltétlenül szükséges – mondtam őszintén.

- Hát jó, de ha megtörténik, akkor nem érdekel, hogy vámpír vagy és nincs rá szükséged, de egy egész tubus fogkrémmel teszed rendbe a szádat, mielőtt újra megcsókolhatsz – nézett fel rám morcosan.

- Ahogy akarod – mosolyodtam el. – De korántsem biztos, hogy meg kell majd történnie – mondtam biztatóan.

- Ha nem muszáj, akkor ne is történjen ilyesmi – bólintott rám. – Akkor kezdjük? – sóhajtott fel.

- Tőlünk mehet – bólintottak rá a többiek.

- Akkor gyere, te szívtipró, kirúglak úgy, hogy a lábad nem éri a földet – nézett rám komolyan.

- Jaj, nekem – forgattam meg a szemeimet. – Bár tény, hogy Alice remek színésznő, hogyha arra van szükség.

Mindenki felment a szobájába, és így mi kettesben maradtunk Alice-szel a nappaliban. Szerelmem ingerülten felállt a kanapéról, és elém lépett, majd egy akkor pofont sózott le nekem, hogy csak néztem.

- Bocsi, de hatásosnak kell lennünk – suttogta aztán. Mire rá kacsintottam, hogy tudja semmi baj.

Észrevétlenül körbepislantottam, és kiszúrtam Mariát egy fa tövében nem messze tőlünk. Ahhoz elég messze volt, hogy a normál beszédet ne hallja, amit a családunkkal folytatta, ahhoz viszont tökéletes helyen állt, hogy szem és fültanúja legyen a szakítási jelenetnek.

- Ezt meg mi a fenéért kaptam? – kérdeztem ingerülten és megsimogattam a pofon helyét.

- Szerinted mégis miért kaptad? Vissza akarsz menni, ahhoz a szajhához, hogy újra tombolhass, csak azért, mert én nemet mondtam neked az embervérre. Szerettél te engem egyáltalán valaha, vagy csak jó voltam egy kis szórakozásra? Ki akartad próbálni, hogy milyen így élni, és amikor rájössz, hogy nem is olyan könnyű, azonnal megfutamodsz?

- Nem megfutamodom, csak rádöbbentem, hogy attól, hogy megpróbáljuk embernek álcázni magunkat, még nem válunk azzá. Teljesen felesleges ez a színjáték, mi vámpírok vagyunk. Gyere velem és megmutatom, hogy milyen az igazi világunk. Jól szórakoznánk – ajánlottam nyugodtan.

- Én sosem leszek gyilkos, Jasper! – kelt ki magából még jobban szerelmem. – Hogyha egy szörnyeteg akarsz lenni, akkor takarodj a házból. Én nem ehhez a férfihoz mentem hozzá – mondta szinte zokogva.

- A feleségem vagy – csattantam fel. – Azt fogod tenni, amit mondok, úgyhogy csomagolj és már itt sem vagyunk.

- Nem leszek egy lelketlen gyilkos asszonya – mondta Alice dühösen, majd lehúzta a jegygyűrűjét és elhajította, persze a kanapéra, nehogy bármi baja essen.

- Szóval így állunk? – kérdeztem dühösen.

- A jelek szerint, igen – válaszolta szerelmem kimérten. – Hogyha észhez tértél, akkor majd visszajöhetsz, de addig ne is lássalak – mondta ingerülten. Majd az ajtó felé mutatott a kezével, hogy távozzak.

- Ez esetben ég veled, Alice – bólintottam rá, majd kisétáltam az ajtón.

Tudtam, hogy Maria folyamatosan figyel engem, de szándékosan nem felé indultam el, hanem a másik irányba. Hadd higgye csak, hogy annyira feldúlt ez az egész, hogy semmire nem tudok koncentrálni. Miután beértem az erdőbe azonnal futásnak eredtem. Már az első pillanattól kezdve éreztem, hogy követ, de szándékosan nem lassítottam. Úgy fél perccel később pedig megragadta a karomat, és megállított.

- Jasper, ne törődj azzal a perszónával. Nem tud értékelni téged. Inkább gyere velem haza. Mindent megadok neked, amit csak szeretnél – búgta a fülembe.

A doromboláshoz mindig is nagyot értett. Amikor elővette ezt az énjét kifejezetten csábító nő volt. Csak azt sajnálom, hogy ez csak álca volt, hogy magához édesgesse a férfiakat. Hogyha valóban ilyen nő lett volna, akkor bármelyik férfi boldogan lett volna a párja. Még akkor sem érhetett volna Alice nyomába, de akkor egyszer boldog lehetne, így viszont egy örökkévalóságon át ilyen lesz.

- Kidobott, elérted, amit akartál – rántottam el magam tőle dühösen.

- Én nem ezt akartam, kedves – simított végig az arcomon. – De örülök, hogy így történt, mert így van esélyem rá, hogy visszakapjalak. Gyere velem haza – búgta megint, majd hozzám simult.

- Miért menjek veled? – kérdeztem bizonytalanul.

- Azért, hogy újra egy pár lehessünk. Hiányoztál, és szerintem én is neked – suttogta a fülembe. Majd ajkaival le akart csapni az enyémekre, de elfordítottam a fejem.

- Honnan tudjam, hogy igazat mondasz? – kérdeztem kíváncsian.

- Hagyd, hogy bebizonyítsam – motyogta a számba, majd megcsókolt. Vonakodva csókoltam vissza, és meglehetősen gyorsan el is toltam magamtól.

- Rendben, hazamegyek veled – mosolyogtam rá.

- Tényleg? – kérdezte meglepetten.

- Igen, tényleg.

- Rendben, de előtte hozzunk rendbe téged, mert nem akarom, hogy a többiek meglássanak így – simított végig az arcomon.

- Hogy? Mi a baj velem? – kérdeztem döbbenten.

- A szemed, nem éppen klasszikus – villantotta rám tűzvörös szemeit.

- Oh, hogy ez. Majd rendbe jön – legyintettem.

- Valóban, méghozzá most rögtön – mosolyodott el. – Gyere, iszol néhány tasak vért, és jobb leszel, mint újszülött korodban.

- Nem szükséges. Nem vagyok szomjas – vetettem ellent.

- Tudom, hogy nem vagy szomjas, hiszen nem feketék a szemeid, de szeretném, hogyha az én szerelmem szemei néznének rám. Már nem tartozol ahhoz a nőszemélyhez, hanem hozzám. Szeretném, hogyha újra vörösen izzanának a szemeid, amikor rám nézel – győzködött.

- Na jó, a kedvedért – mosolyogtam rá gonoszul. Ezt még régebben tanultam, mert ilyenkor elolvadt tőlem, és nem harapott meg többször. A rosszfiúkat szereti.

- Imádom, amikor így mosolyogsz rám – mondta pilláit rebegtetve.

- Akkor ezentúl gyakrabban fogok – doromboltam. A jelek szerint bevette a csalit. Már csak néhány percig kell tartanom magam ehhez az álcához, és utána jön a segítség.