KAMPÁNY!

KAMPÁNY!

2010. március 16., kedd

A blog jövője 3.

Sziasztok Kedves Olvasóim!

Mivel mostanában hallatjátok végre a hangotokat (és sok biztató szót küldött egy kedves tanárnő is, és hát egy tanárnéni tudja, hogy hogyan kell bíztatni az ember lányát :D. Ezúton is köszönöm a támogatást!Remélem, hogy még tetszik olvasni a blogot.:)), ezért úgy döntöttem, hogy nem zárom be a blogokat egyelőre. Ráadásul van két nagy vágyálma néhány olvasómnak. Méghozzá egy Emmett/Rosalie sztori (Orsi kérte szépen), és egy Volturi/Cullen sztori (Kiss Girl vágyakozik rá), azt találtam ki, hogy elkezdem írni ezeket a történeteket, de csak azután, hogyha befejeztem a jelenleg futó háromból legalább kettőt. Számításaim szerint először a Tartozni valakihez lesz befejezett, azután valószínűleg a La Push vámpírja és utána jön a Történet szerelemről és családról. De az is lehet, hogy utóbbi kettőnek nagyjából egyszerre lesz vége. Hogyha befejeztem legalább két törit, akkor kigondolom az alapot az újakhoz, és ha már meglesz az alapötlet, akkor kezdem el feltölteni az új történeteket. De előre leszögezem, hogy türelmesnek kell lennetek. Ez a folyamat még kb. 2 hónap. Hogyha ezt szépen ki tudjátok várni, akkor elkezdem majd az új sztorikat. Sajnálom, de nem bírok el egyszerre háromnál több történetet, ezért előbb nem tudok belekezdeni ebbe a kettőbe.

Puszi, Drusilla

11 megjegyzés:

  1. Szia!Jó hírek, ez az. Már nagyon rég szeretnék elolvasni egy jó Emmett/Rosalice ficet de még nem találtam vagy ha igen akkor azt félbe is hagyták szóval nagyon örülök és türelmesen várok.Pá.

    VálaszTörlés
  2. IGEN!IGEN!IGEN!Ezúton szeretném minden kedves blogolvasó nevében(remélem senkit se zavar,hogy mindanyiunk nevében írok),megköszönni,annak a csodálatos tanárnéninek:DNeked is Drusilla,hiszen nélküled sehogy se létezne ez a blog,és mi nem olvashatnánk ezeket a történeteket.vérzik a szívem,hogy vége lesz a Jass-Alice történetnek,annyira szeretem:'(Ha a kéréseknél tartunk,lenne egy novella ötletem,ha nem baj.Nagyon jó lenne elolvasni azt amikor Alice megnázi az első könyvben szereplő videót,amit James készített.
    Millió puszi
    Kami

    VálaszTörlés
  3. Szia
    Gina vagyok ez nagyon kedves tőled boldog vagyok hogy végül is így határoztál és szerintem nemcsak én örülök ennek a hírnek. Igazán biztató a két cím. Teljesen felcsigáztál és felmerül egy kérdés a Volturi/Cullen történetben a Volturi a jó vagy a rossz oldalt fogja képviselni?? Nem akarlak sürgetni csak kíváncsi vagyok bocsi Gina

    VálaszTörlés
  4. Szia Drusilla!
    Éljen,éljen,éljen!!
    Evvel a mai kis üzeneteddel bearanyoztad az estémet, nagyon örülök neki, és szerintem mindenki nevében mondhatom, hogy köszönöm.
    Nagyon várom már őket(de türelmesen)
    puszi, Zsófi

    VálaszTörlés
  5. Szia! Háromszoros hurrá!!!!! Annyira de annyira örülnék egy Emmett/Rosalie párosítású történetnek a te tolmácsolásodban, hogy azt el sem hiszed! Remélem nem változik meg az elhatározásod ez ügyben és türelmesen várni fogok rá mert szerintem minden várakozást megérne. :D :D zitus0928 voltam :D :D

    VálaszTörlés
  6. szia!
    Szupperr!!!:)
    Úgy örülök hogy nem fogod a blogot lezárni/abbahagyni !:):):)
    Megfázásommal küszködve boldoggá tetted a reggelemet és napomat köszönöm így még a gyógyulás is hamarabb eljön:)
    Imádom a történeteidet mindegyik nagyon közel áll hozzám annyira jól tudod a történeted csavarni és a szavakat használni hogy én mint olvasó teljesen együtt érzek és átérzem a szereplőket érzéseit, tulajdonságait:)
    Örömmel várom a történeteid folytatását, befejezését és persze az újabbakat amik megszépítik a napjaimat természetesen türelmesen fogok várni hisz annál jobb lesz majd olvasnom a történeteket:)
    És a Volturi/Cullen meg a Rosalie/Emmett novella hűha...
    Melinda

    VálaszTörlés
  7. Sziasztok!
    Olyan jó, hogy így örültök neki :D
    Kami: A Jasper/Alice novella ötletedet meg fogom írni, amint lesz egy kis időm beiktatom.
    Gina: Igazából még én sem tudom, hogy milyen szerepet szánok a Volturinak, de majd ti tudjátok meg legelőször, hogyha kitaláltam, hogy hogy lesz :D
    Puszi Mindenkinek!

    VálaszTörlés
  8. jajj annyira örülök:D olyan jól irsz rossz lett volna ha bezárod:D
    Nagyon jóóó csak igy tovább
    Puszika
    Ivett
    (ha rajtam mulik sok komid lesz)

    VálaszTörlés
  9. annyira örülök hogy így döntöttél:) igazibol rossz lett volna ha azt mondod h bezárod:)én nagyon szeretem ezeket olvasni annyira jók:) és te olyan ügyes vagy:)
    További sok sikert
    Puszika Ivett

    VálaszTörlés
  10. Szia!!!

    IGEN EZ EGY SZUPER CSODÁS HÍR!!!
    Tényleg nagyon örülök, hogy meggondoltad magad, mert szomorú volna ha nem osztanád meg velünk a tehetséged!!!:)
    Minden történeted különleges és egyedi, és biztos vagyok benne, hogy a következőkben sem fogunk csalódni.
    Köszönet a múlt, jelen és jövőbeli élményekért!!!!!!!!!!:)
    Kitartást, ihletet,türelmet és persze szabadidőt az íráshoz!!!!
    Puszi: Marietta.

    VálaszTörlés