Tartozni valakihez - 38. fejezet

38. fejezet


Ez most csak egy átvezető fejezet, de remélem, hogy azért tetszni fog :D Puszi, Drusilla

(Alice szemszöge)



Nem tudtam hova tenni azt a vörös szempárt, ami rám meredt. Talán régen ismertem, csak elfelejtettem? Lehet, hogy ő változtatott át engem? A szemei egyre inkább távolodtak és kezdett körvonalazódni az alakja is. Egy gyönyörű nő, aki kinézetre nagyon határozott. Szinte angyali az arca, de a szeme kegyetlenséget és gúnyt tükröz.

- Alice, kicsim, térj magadhoz – hallottam meg Jasper aggódó hangját. – Mit látsz? – kérdezte, de én még túlságosan le voltam foglalva ahhoz, hogy visszatérjek a valóságba. A táj, ahol a nő futott túlságosan ismerős. Hamarosan itt lesz. Talán egy nap sem kell, hogy ideérjen.

- Egy vörös szemű vámpírnő tart felénk – mondtam, mikor vége szakadt a látomásomnak. Jasper erre csak még szorosabban ölelt magához. – Nem ismerem, vagy csak nem emlékszem rá – magyaráztam. – Bár az is lehet, hogy a ti ismerősötök – néztem körbe kérdőn a családomon.

- Mi nem ismerünk sok egyedülálló nomádot, és nagyrészt férfiak, úgyhogy nem hiszem, hogy a mi ismerősünk lenne – mondta Carlisle. – Edward? Láttad a nőt Alice látomásában? – fordult fivérem felé.

- Igen, láttam, de biztos, hogy nem ismerjük – válaszolta Edward határozottan.

- Az is lehet, hogy nomád vámpír, és csak erre jár. Talán csak benéz hozzánk. Lehet, hogy kíváncsi. Nem ez lenne az első ilyen eset – gondolkodott el Esme.

- Könnyen előfordulhat – bólintott rá Carlisle is. – Tudjuk mikorra várható az érkezése? - kérdezte kíváncsian.

- Nagyjából holnap reggel számíthatunk rá – válaszoltam idegesen. Nem tetszett nekem valahogy ez a nő.

- Akkor kiveszek néhány nap szabadságot, hogy én is itthon legyek veletek – mondta fogadott apánk határozottan.

- Az is lehet, hogy Charlotte és Peter egyik ismerőse – szólalt meg szerelmem is. – Könnyen lehet, hogy megismerkedtek valakivel, és meséltek rólunk – fűzte még hozzá.

- Hogyha vendéget küldtek volna hozzánk, akkor értesítettek volna – állapítottam meg. Nem olyannak ismertem meg őket, akik csak úgy szó nélkül ideküldenek valakit. Teljesen ki van zárva, hogy hozzájuk tartozna.

- Alice, lassan túl fogod pörgetni magad. Miért vagy ilyen ideges? – kérdezte kedvesem, és az ölébe húzott, hogy még jobban lenyugtasson.

- Nem tudom. Rossz előérzetem van. Nagyon nem szimpatikus nekem az a nő – vallottam be a félelmeimet. Mi van, hogyha bántani akar bennünket?

- Édesem, mi heten vagyunk, ő meg csak egyedül. Hidd el, hogy semmi esélye nincs ellenünk. Nem kell emiatt aggódnod – nyugtatgatott tovább szerelmem.

- Jól van, megpróbálok lehiggadni, de nem lesz könnyű. Általában jók a megérzéseim – morogtam az orrom alá.

- Tudom, hogy senkinek nincsenek olyan megérzései, mint neked – mondta komolyan. Majd lágy puszit nyomott az ajkaimra. Ezután szorosan magához ölelt, én pedig a vállára hajtottam a fejemet.

- Szerintem egyelőre ne foglalkozzunk azzal a vámpírral. Ha kell, akkor majd én adok neki, és nem lesz rá többet gondunk, de a kis közjáték előtt, éppen be akartatok avatni minket a szaftos részletekbe a nászúttal kapcsolatban. Szóval, mennyi maradt a szállodából? – húzkodta Emmett a szemöldökét, mire Rosalie fejbe csapta. Mindenki más pedig nevetni kezdett. – Ne már, a nászút leglényegesebb része a házak porrá zúzása, szóval hányat? – kérdezte vigyorogva.

- A szálloda sértetlen – mondtam komolyan.

- Akkor a szobákra specializálódtatok? – húzódott újabb mosolyra a szája.

- A szobák is túlélték – válaszolt ezúttal szerelmem.

- Sebaj, ágy? Bútor? Ajtó? Ne mondjátok, hogy nem törtetek össze semmit – sóhajtott Emmett bosszúsan.

- De – mondta hirtelen szerelmem. Emmettnek pedig azonnal kaján vigyor terült szét a képén. - Összetörtünk véletlenül egy szappantartót, és egy csempét megrepesztettünk – vallotta be Jasper kuncogva. Mire bátyánknak végleg leolvadt a mosoly az arcáról.

- Nem gondoltam, hogy ilyen amatőrök vagytok – szusszantott felháborodva, majd levetette magát a kanapéra, Rose-t is magával húzva. – Látod baby, még mindig senki nincs sehol hozzánk képest – húzta ki magát elégedetten, majd belecsókolt Rose nyakába.

- Nos, ha befejezted a vallatást, Emmett, akkor minket érdekelne a nászút többi része is – mentett ki minket Edward. Mivel mackós fivérünk még tudta volna fokozni a hangulatot.

- Ebben egyetértek – csatlakozott hozzá Esme, és Carlisle is.

- Rendben. Akkor kezdjem én, vagy inkább te? – pillantottam szerelmem felé.

- Meséld csak te, édesem. Úgyis teljesen be vagy pörögve. Komolyan alig tudok egy helyben maradni, annyira izgatott vagy – kuncogott fel. – Egyébként is jobban mesélsz, mint én.

- Szóval, amikor odaértünk azonnal a Róka és Libába mentünk. Tudjátok, ahol szobát foglaltunk. Elfoglaltuk a szállásunkat, és utána megnéztük a város legszebb részeit. Nem tudom, hogy járt-e már valaki Londonban, de szerintem az egyik leggyönyörűbb város a világon. Bár két hét még elég sem volt, hogy mindent megnézzünk. A Big Bent, a Towert, a palotát, heverésztünk a Temze partján, vásároltunk a Sohóban, az Oxford Streeten… - meséltem lelkesen, de Rosalie hirtelen közbevágott.

- Na, ezt kérném bővebben kifejteni – nézett rám izgatottan. – Milyen a Soho? És az Oxford Street tényleg olyan hatalmas? Láttál igazi divattervezőket is?

- Sajnos eggyel sem találkoztunk, de valóban fantasztikusak a butikok. Egyikből mentünk a másikba – mondtam boldogan.

- Jesszusom, szegény sógor. Hogy élted ezt túl? – fintorgott Emmett.

- Annyira nem volt rossz. Alice lelkesedése átragad bárkire – rántotta meg a vállát szerelmem.

- Te jó ég! Öcsi, beszédem van veled. Még a végén nagyobb papucs leszel, mint valaha voltál – csóválta meg a fejét bosszúsan.

- Legalább Jasper törődik a szerelme vágyaival is, nem csak a sajátjával – mondta Rosalie morcosan, majd fel akart állni kedvese öléből, de Emmett persze elkapta.

- Ne már, cica. Tudod, hogy nem gondoltam komolyan – húzta össze magát a nagy maci.

- Na, ki a papucs? – vigyorodott el Jasper diadalittasan.

- Hallgass öcsi, azt hiszem, hogyha végeztetek a meséléssel, akkor pont itt az ideje, hogy móresre tanítsalak – morgott Em az orra alatt.

- Ne is törődjetek az én medvémmel – csókolta meg Rose lágyan, mire Emmettnek rögtön fülig ért a szája. – Szóval, ott tartottál, hogy Soho és Oxford Street.

- Igen, tehát mindenhol rengeteg fergeteges butik volt, de ezen a két helyen volt a legjobb a kínálat. A legújabb divatos ruhák és kiegészítők mind felsorakoztak, és én csak ámultam. Annyira tehetséges divattervezők vannak arra felé, hogy az hihetetlen. Talán csak Párizsban lehetnek jobbak. Még soha nem láttam ennyi fergeteges holmit – mondtam hevesen, és közben magam elé kaptam néhány papírt és ceruzát, aztán hevesen rajzolni kezdtem. Rosalie és Esme érdeklődve figyelték ténykedésemet. Igazság szerint egyszer csak arra eszméltem, hogy a fiúk pedig eltűntek valahová. Kérdőn néztem Esmére és Rose-ra, akik csak az emelet felé böktek a fejükkel.

- Nem bírták tovább a divat iránti vonzalmunkat – nevetett fel Rose.

- Oh, túl sokat fecsegtem már megint? – kérdeztem lebiggyesztett ajakkal.

- Csak nyugodtan lányok. Mi is remekül elvagyunk – szólt le Carlisle az emeletről. – Csak minket jobban lekötnek a történet egyéb részei – mondta nevetve.

- Oké, akkor csak folytassátok – egyeztem bele. Sejtettem, hogy a ruhák, cipők, táskák és sálak kevésbé fogják lekötni a fiúkat, mint minket.

Az egész napot átbeszélgettük, úgy, hogy észre sem vettem. Bár a fiúk sem kerültek elő, úgyhogy biztosan ők is jól érezték magukat odafönt. Csak hajnalban kerültek elő újra, amikor mi már teljes mértékben kiveséztünk minden egyes gyönyörű darabot, amit láttam. Többet le is rajzoltam belőlük, így majd lehetőségünk lesz akár megvarrni is őket. Esme csodálatosan tervez, úgyhogy ezzel biztosan nem lehet gond.

- Drágám, azt hiszem, hogy itt lenne az ideje annak, hogy kicsomagoljunk – jött oda hozzám Jasper mosolyogva. – Tudod, hogy van néhány dolog, amit ki kéne venni a bőröndökből – folytattam, amikor értetlen arcot vágtam.

- Oh, igen, igazad van – mosolyogtam rá, amikor végre leesett, hogy miről is beszélünk. Hogy feledkezhettem meg az ajándékokról? Tényleg nagyon belemerültem a mesélésbe.

- Segítsünk? – kérdezte Esme kedvesen.

- Nem, inkább üljetek le – mondtam neki lágyan. Mire ő mindentudó mosollyal azonnal helyet foglalt. Én pedig odasiettem a bőröndökhöz, a szerelmem mellé.

- Jasper és én arra gondoltunk, hogy tudjuk, hogy ez a mi nászutunk volt, de szerettünk volna nektek is szerezni egy kis örömöt. Ezért hoztunk nektek egy kis apróságot – mondtam mosolyogva.

- Édeseim, igazán nem kellett volna – mondta Esme meghatottan.

- Tudjuk, hogy nem vártátok el, de azért remélem, hogy örülni fogtok neki – vetettem ellent.

- Egészen biztos – lelkesedett Rosalie.

- Akkor? Nyithatjuk a bőröndöket? – kérdezte kedvesem.

- Igen, adjuk oda a meglepetéseket – bólintottam rá.

Jasper azonnal lefektette mind a két koffert, és azonnal kipattintotta a fedelüket. Legfelül volt Rosalie és Emmett ajándéka, mert tudtam, hogy ők a legtürelmetlenebbek.

- Rose – szökkentem elé. – Ezt neked hoztuk sok szeretettel – nyújtottam át a dobozt. Közben pedig Jasper is odalépett Emmetthez és átadta az ajándékát.

- Köszönöm – ölelt magához egy pillanatra, majd azonnal széttépte a csomagolást. Amint meglátta, hogy mi van a dobozban boldogan felsikkantott. A ruha és a hozzá tartozó cipő tökéletesen elnyerte a tetszését, ahogy azt már láttam is, de élőben sokkal szebb volt végignézni azt a boldogságot, ami kiült az arcára. – Alice, ez fantasztikus – vetette magát a nyakamba. – Neked is köszönöm, Jazz – lépett szerelmem elé is, majd kissé bizonytalanul megölelte.

- Nincs mit – mondta Jasper diszkréten.

- Huh, de szuper – kiáltott fel Emmett is, amikor meglátta a makettet a dobozban. Imádta az összeszerelhető autó modelleket. Bátyánk is megköszönte az ajándékot, majd mindkettőnket megropogtatott a mackós ölelésével.

Szerelmemmel megint visszaléptem a bőröndökhöz, és elővettük Carlisle ajándékát. Mindketten odaléptünk fogadott apánk elé, és átadtuk neki a meglepetését, amit ő letett egy pillanatra a fotelba, és mindkettőnket megölelt, majd újra a kezébe vette az ajándékot és izgatottan kinyitotta.

- A legújabb orvosi táska – mondta csillogó szemekkel, és ahogy Jasper megjósolta azonnal ki is nyitotta. Ahogy meglátta a könyveket, még a szája is tátva maradt. – Te jó ég! Ezt a könyvet csak a jövő hónapban adják ki itthon. Ezt pedig még csak tervbe vették – mondta ámulva. – Nagyon köszönöm – szorított magához minket még egyszer.

Carlisle természetesen azonnal belemerült a könyvei és a táskája tanulmányozásába. Mi pedig kivettük az újabb csomagot a táskából, ami Esme ajándéka volt.

- Ezt neked hoztuk, anya – léptünk elé boldogan. Az ajándéknak is nagyon örült a jelek szerint, de látszott rajta, hogy a megszólítástól sokkal jobban meghatódott.

- Köszönöm, drágáim – szorított magához minket. Majd kinyitotta a neki szánt csomagot. Amikor meglátta a festőkészletet, és a vadonatúj vásznakat szélesen elmosolyodott. – Még úgysem készítettem portrét a teljes családról – mondta boldogan.

- Nagyon szívesen állunk neked modellt – viszonoztam a mosolyát. Majd kivettük a táskából az utolsó ajándékcsomagot, amit kedvenc bátyánknak szántunk.

- Ez aztán valami – csillant fel Edward szeme. – Ide vele, azonnal felteszem az egyiket – mondta boldogan.

- Edward, nem szép dolog elrontani a meglepetést – mondtam megjátszott morcossággal.

- Úgyis tudtad, hogy ez lesz – legyintett kuncogva.

- Ez is igaz – adtam meg magam, és odanyújtottam neki a csomagot. Azonnal boldogan kinyitotta, és máris a lejátszóhoz sietett, hogy feltegye az egyik dalt. Majd visszasietett hozzánk, és felkapott engem, majd megpörgetett, Jaspert pedig megölelte. – Nagyon köszönöm – mondta mosolyogva.

- Nincs mit – vágtam rá azonnal. – Már azért megérte, hogy látlak így mosolyogni – tettem még hozzá. Nem sűrűn volt rá példa, hogy Edwardot ki lehetett egy kicsit zökkenteni a depressziójából.

- Érzitek? – kapta fel a fejét Carlisle.

- Igen – mondta Jasper morogva, és a háta mögé rántott. Rá néhány pillanatra pedig kinyílt a bejárati ajtó.

- Jasper, kedvesem, hát végre megtaláltalak – mondta a nő mézes-mázosan. Én pedig azonnal morogni kezdtem. Mi az, hogy kedvesem? Letépem a fejét, és én magam vetem máglyára, de előtte kitépem a haját szálanként.

- Maria – morgott fel szerelmem, és a biztonság kedvéért mindkét kezével megfogta az enyémeket, és a háta mögött tartott.