KAMPÁNY!

KAMPÁNY!

2010. április 29., csütörtök

Egy lány, aki mert szeretni

Sziasztok!

A blog elérte a 100.000 látogatót :D Na mit szóltok? Ezt is megértük :) Ezért úgy gondoltam, hogy felteszem egy pályázatra íródott 6 fejezet kisregényem első fejezetét. Volturis, Cullenes, saját szereplős, szóval lesz itt minden :D Nagyon remélem, hogy tetszeni fog :) A novellákat sem felejtettem ám fel, csak most sajnos nincs időm megírni őket, de amint egy kicsit lecseng az életem neheze, azonnal pótolom a hiányosságokat :)

Puszi, Drusilla


A nap, amikor minden megváltozott




(Samantha szemszöge)



A nevem, Samantha. Tizenhét éves hajadon lány, aki elveszített mindent, amiért érdemes volt élnie idáig. Hogyan is történt mindez? Először elvesztettem a szüleimet, akik szörnyű balesetben veszítették el az életüket, és most itt van ez a levél is. Nem tudom elhinni, hogy ez megtörténhet. Újra és újra kétségbeesetten olvasom el ugyanazokat a szörnyű sorokat.



„Sajnálattal értesítjük, hogy a testvére eltűnt. A holttestét nem találtuk meg, és nagy valószínűséggel már nem is fogjuk. A fivére nagyszerű katona volt, aki minden téren megállta a helyét, biztos vagyok benne, hogy a lelke békében nyugszik.

Őszinte részvétem, Braun ezredes”



Keserűen zokogva álltam fel a kanapéról, és a levelet még mindig a kezemben tartva elindultam a kedvenc helyünk felé. Felvettem egy vörös gyertyát, hogy hirdessem a világnak, hogy mekkora veszteség érte, majd futottam egészen addig a kőpadig, ahol egyetlen testvérem elmondta, hogy bevonul katonának, hogy mentse a vagyonunkat, és azért, hogy jó családba tudjak beházasodni. Sosem gondolt magára, mindig csak rám. Ha tudná, hogy mennyire hiányzik és hiányozni fog. Gyorsan odaértem a kőpadhoz, és könnyezve figyeltem, hogy a táj is osztozik a hangulatomban. Ősz van. A fák szomorúan ejtik le leveleiket, mindenhol csak a halál játszik. A fák, a virágok aludni térnek, ahogy az én egyetlen szerettem is örök nyugovóra tért, valahol távol az otthon melegétől, értelmetlenül ragadta magával a halál. Nem kellett volna megtörténnie, hogyha én nem vagyok, akkor soha nem jutott volna eszébe, hogy elhagyja az otthonát. Sírva borultam le a padra, majd meggyújtottam a gyertyát, az ő emlékére.

- Örökké szeretni foglak, bátyám. Soha nem felejtelek el – kiáltottam a világnak, és csak remélni mertem, hogy meghallja. Bár hallaná, hogy szeretem, hogy hiányzik. Bár velem lehetne. Mindig megnyugtatott a jelenléte. Hogyha ő a közelemben volt, akkor minden sikerült. Mindig azt mondta, hogy „ketten vagyunk a világ ellen”. De mégis elhagyott. Tudom, hogy nem szándékosan, de akkor is. Magamra maradtam, és ez ellen már nem tehetek semmit. – Ketten a világ ellen – kiáltottam a messzeségbe. – Megígérted, hogy visszajössz, azt mondtad, hogy soha nem fogsz elhagyni – zokogtam, és lerogytam a hideg kőpadra. Miért éljek még? Nincs értelme. Bárcsak eljönne értem is a megváltó halál. A családommal akarok lenni. Nincs már maradásom az emberek között.

Valószínűleg elaludhattam, nyilván kimerített a sok sírás, mert már javában sötét volt, amikor magamhoz tértem. A levelet még mindig görcsösen szorongattam, mintha el tudnám tűntetni a tartalmát, bár tudtam, hogy ez lehetetlen. Kisírt szemeimmel alig látva keltem fel a jéghideg padról, majd tántorogva indultam el hazafelé.

- Jól van, kisasszony? – hallottam meg egy hangot a hátam mögül.

- Természetesen. Semmi baj, uram – fordultam a hang irányába. Egy hihetetlenül jóképű férfi állt előttem, de volt valami furcsa a szemeiben. Hogyan lehetnek a szemei lilák? Nem is lilák egészen. Valahol a kék és a vörös között. Egyszerűen gyönyörűek.

- Nekem nem úgy tűnik – állapította meg kedvesen, és halványan elmosolyodott, ami jól esett. Rég kaptam már kedves és őszinte mosolyt. – Esetleg megengedi, hogy hazakísérjem? Nem szeretném, hogyha bármi baja esne hazafelé menet. Veszélyes a város éjszaka – mondta komolyan.

- Nem is tudom. Honnan tudjam, hogy ön nem veszélyes? – kérdeztem bizonytalanul.

- A becsületszavamat adom, hölgyem, hogy mellettem nem fog bántódása esni – hajolt meg igazi úriember módjára. – Kérem, megnyugtatna, hogyha biztonságban tudnám.

- Ön, nagyon kedves – mosolyodtam el halványan. Végül is, miért ne fogadhatnám el az ajánlatát, hiszen magam sem mászkálok szívesen egyedül az éjszaka közepén. – Hálás lennék, hogyha elkísérne – mondtam csendesen, majd pukedliztem egyet.

- Ez esetben, hogyha megengedi – lépett mellém, és a karját nyújtotta. Én pedig boldogan elfogadtam a felajánlott kart.

Csendesen sétáltunk végig a kihalt utcákon, hogy végül megállapodjunk az apró kis ház előtt, amiben éltem. A fiatalember, aki hazakísért finoman megfogta a kezemet, majd apró csókot lehelt rá.

- Örülök, hogy megismerhettem, hölgyem – búgta ellenállhatatlanul, majd végigsimított az arcomon.

- Én nemkülönben, uram – mondtam teljesen elkábulva. – Nem lenne kedve bejönni egy csésze teára? Hideg az este – próbálkoztam, és nagyon reméltem, hogy elfogadja a meghívásomat.

- Örömmel tenném, de nem szeretnék alkalmatlankodni – hajolt meg előttem ismét.

- Nem zavarna, kérem, hogyha ráér, akkor fogadja el a meghívást – sütöttem le a szemeimet.

- Ez esetben, szívesen maradok egy kicsit – mosolygott rám.

Ismét elfogadtam a felajánlott kart, majd bevezettem vendégemet szerény hajlékomba. A ház, amiben éltem, korántsem volt fényűző, de nekem tökéletesen megfelelt. Hellyel kínáltam az urat, akinek még csak a nevét sem tudtam, majd gyorsan feltettem a vizet forrni, és előkészítettem a teát és a mézet is.

- Milyen teát szeret, Mr… - hagytam félbe a mondatod. Reméltem, hogy végre megtudhatom a nevét is a kedves társaságomnak.

- Nekem megfelel az, amit ön is szeret, nem vagyok válogatós – mondta lágyan. – A nevem pedig, Paul. Az öné pedig, ha szabad megtudnom?

- Samantha vagyok, a barátaimnak csak Sam – mosolyogtam rá. – Nagyon örülök, hogy megismerhettem, Paul.

- Ahogy én is, Sam. Tekinthetem magam a barátjának? – kérdezte kedvesen.

- Igen, mindenképpen – bólintottam rá. – Nyugodtan tegeződhetünk is – ajánlottam.

- Megtisztelsz, Sam – mondta ellenállhatatlanul. Még soha nem találkoztam ilyen férfival, pedig már túl vagyok néhány bálon. Titokzatos, veszélyt sugalló, de valahogy mégis mérhetetlenül vonzó.

Elkészítettem a teát, a kedvencemet csináltam, és nagyon reméltem, hogy ízleni fog a vendégemnek is. Töltöttem két csészével, majd az egyiket átnyújtottam Paul kezébe.

- Köszönöm – nézett rám gyengéden. – Isteni illata van – mondta elismerően. - Megtudhatom, hogy milyen tea?

- Igazából egyszerű fekete tea, de a vízzel átforraltam néhány szárított gyümölcsöt is, így van egy kellemes zamata. Szerintem így a legfinomabb – magyaráztam. – Kóstold meg – bíztattam, mire belekortyolt a teába, de fintorogva nyelte le. – Tehát nem ízlik – hajtottam le a fejem. - Ne idd meg, főzök másikat – akartam elvenni a bögréjét.

- Ne, ez nagyon finom, csak túl forró volt, és megégette a számat – mentegetőzött.

- Biztosan? Nem akarom, hogy megidd udvariasságból, hogyha nem nyerte el a tetszésedet – ajánlottam fel.

- Ha nem ízlene, hidd el, hogy nem innám meg, de nagyon is jó, még soha nem kóstoltam ehhez hasonlót, csak mohó voltam – mosolyodott el. Micsoda ellenállhatatlan mosoly. Mintha nem is evilági lény lenne.

A haja fényes, a fogsora páratlan és hófehér, akárcsak a bőre, különleges árnyalatú szemek, megnyerő testalkat, mérhetetlenül kedves. Mintha nem is ember lenne, hanem valami felsőbbrendű lény.

- Akkor jó – engedtem meg én is egy mosolyt a kedves idegen felé.

- Tudod, hogy gyönyörű vagy? – kérdezte hirtelen, én pedig azt hiszem félrenyeltem, mert rám tört a köhögés.

- Bocsánat, nem akartalak zavarba hozni – mentegetőzött.

- Khm… semmi baj – jutottam végre levegőhöz. – Kicsit váratlanul ért a bók, de nagyon kedves tőled – mosolyogtam rá.

- Ez az igazság, nem csak holmi üres udvarlás – mondta teljes meggyőződéssel.

- Ezt inkább nem kéne – sütöttem le a szemeimet fülig vörösödve.

- Nem tetszik, hogy törődnek veled? – kérdezte bársonyos hangján.

- Nagyon is tetszik, de minden olyan hirtelen történik – motyogtam magam elé.

- Hagyd magad sodródni az árral – termett előttem hirtelen, majd gyengéden felemelte a fejem, és mélyen a szemembe nézett. – Engedd, hogy törődjek veled – nézett rám lágyan. – Vigyázni fogok rád, ne félj – suttogta, majd ajkait az enyémhez érintette.

Először csak finoman, egyszer, aztán még egyszer, majd szenvedélyesen csapott le ajkaimra. Hirtelen azt sem tudtam, hogy mi történik, hiszen én még soha nem csókolóztam férfival, de valahogy mégis ösztönösen visszacsókoltam. Az ajkaim egy halk sóhaj kíséretében elváltak egymástól, és abban a pillanatban megéreztem kutakodó nyelvét az én számban. Egy kicsit megijedtem, mert furcsa volt az érzés, mindenem bizseregni kezdett, és elhatároztam, hogy véget vetek ennek az örült tempónak, hiszen ez túl gyors. Éppen tiltakozni akartam, amikor gyengéden felkapott az ölébe, majd az ágyamhoz vitt. Honnan tudta, hogy hol van a hálószoba? Gondolkodtam el, de nem volt sok időm az elmélkedésre, mert Paul ülő helyzetbe húzott, és elkezdte bontogatni a fűzőmet.

- Mit csinálsz? – kaptam el a kezét ijedten. A csókolózás egy dolog, de ezt már tényleg nem kéne.

- Nem akarod? – kérdezte kicsit csalódottan.

- Nem tudom – válaszoltam. Én is vágytam rá, hogy hozzám érjen, de a józan eszem megálljt parancsolt. – Nem hiszem, hogy illendő lenne ilyen gyorsan haladni, és még én sem vagyok biztos magamban. Nem is ismerlek.

- Félsz tőlem? – kérdezte komolyan.

- Nem, nem félek – mondtam határozottan.

- Akkor mi a baj? – kérdezte értetlenül.

- Én még nem… én még soha… - dadogtam össze-vissza. Miért olyan nehéz kimondani, hogy még soha nem érintett meg férfi? Érintetlen vagyok, szűz vagyok. Miért nem tudom kimondani? Talán azért, mert annyira zavarba ejtő, hiszen neki már biztosan rengeteg szeretője volt. Kinéz legalább huszonöt évesnek, úgyhogy már biztosan több nő is megfordult az ágyában.

- Tudom – mondta lágyan. – Vigyázni fogok rád, ígérem – suttogta a fülembe, majd az ajkaival megérintette a nyakamat, mire kellemes bizsergés futott rajtam végig. Újra a ruhám hátához ért, és én megint ösztönösen kaptam el a kezét, mire a hasamra fordított, és finoman masszírozni kezdett. – Lazulj el, nagyon görcsös vagy – búgta a fülembe két mozdulat között.

Nekem pedig annyira jól estek az érintései, hogy talán még el is aléltam. Egy szenvedélyes csók térített magamhoz. Tehát már megint a hátamon fekszem? A szemeim hirtelen pattantak ki, amikor az oldalamon végigszántott valami jéghideg, és selymes. Megszakítottam a csókot, és lenéztem. Döbbenten vettem tudomásul, hogy már csak az alsóneműm van rajtam, és annak is csak az alsója, ahogy Paulon is már csak egy alsónadrág volt. Ijedten néztem fel a szemeibe, és a kezeimet a fedetlen kebleim elé szorítottam, mire ő halványan elmosolyodott.

- Előttem nem kell szégyellned magad – mondta lágyan, és újra lecsapott az ajkaimra.

A kezeimet pedig óvatosan lefejtette a melleimről és a fejem fölé húzta, ahol egyik kezével átfogta, és leszorította a csuklóimat, míg a másik kezével finoman masszírozni kezdte a bal mellemet, a másik keblemet pedig csókokkal hintette be. Nem értettem a testem reakcióját, tudtam, hogy kaptam felvilágosítást még a dadusomtól, hogy mi történik ilyenkor, de személyesen megélni mégis csak egészen más. Az agyam tiltakozni akart, de a testem egyértelműen vágyott arra, amit kapott. Mi a helyes? Engedni a szenvedélynek, amikor végső kétségbeesésemben jól esik, hogy valaki törődik velem, vagy meg kéne próbálnom észhez térni, és hevesebben tiltakozni? Nehéz kérdés, és nem tudtam, hogy mit akarok valójában. A kéjtől, ami egyre inkább átvette a hatalmat a testem felett már szinte gondolkodni sem tudtam, de akkor egy apró mozdulat újra kijózanított. A keze, ami eddig a mellemet masszírozta lejjebb vándorolt, és a lábaim közötti lüktető ponthoz csúszott. A hirtelen jött érzéstől hangosan felnyögtem, amit Paul egy elégedett mosollyal nyugtázott.

- Végre kezded elengedni magad – mondta elégedetten. – Reméltem, hogy el tudlak lazítani – fűzte még hozzá majd fölém gördült, hozzám képest hatalmas teste pedig az ágyhoz szögezett, én pedig éreztem, hogy valami kemény nyomódik arra a pontra, ahol az előbb még a keze volt. Kellemes bizsergés futott végig rajtam, de a helyzet még mindig valahogy ijesztő volt a számomra. Nem volt időm a félelmemmel foglalkozni, mert újra az ajkaimra tapasztotta a sajátját, és lágyan simogatni kezdte az oldalamat, és a mellemet szabad kezével, míg a másikkal még mindig az ágyhoz szögezte a csuklóimat.

- Miért vagy ilyen hideg? – kérdeztem miután megszakította a csókot.

- Egy kicsit hűvös az éjjel, de mindjárt felmelegszem – mondta, majd a nyakamhoz hajolt, és végignyalt a vénám felett.

- Mit csinálsz? – kérdeztem ijedten.

- Csak szeretnélek megízlelni – motyogta a nyakamnak, majd éreztem, ahogy a fogai finoman karcolni kezdik a bőrömet. – Biztosan nagyon finom vagy. Mhm… la tua cantante. Ha tudnád, hogy mióta vártam, hogy rád találjak, de mégsem fogom megtenni, túl értékes vagy ahhoz, hogy a fajtám sajátjaként tegyelek magamévá. Életemben először az emberi utat választom.

- Nem értelek – néztem rá döbbenten. Tényleg nem tudtam, hogy miről beszél.

- Pszt… ne is törődj velem, csak légy az enyém, kérlek – nézett mélyen a szemembe. Én pedig elkábultam a kavargó fekete szempártól. Mint a legfinomabb fekete csokoládéból készített forró ital. Teljesen elvarázsolt. - Soha semmire nem vágytam még ennyire, mint ahogy rád vágyom most – búgta gyengéden, és az ágyékát lassan, körkörös mozdulatokkal a legérzékenyebb pontomhoz dörgölte nyomatékosítva ezzel a szavait. – Milyen érzés? – kérdezte két apró nyögés között.

- Így nem tudok gondolkozni – sóhajtottam fel.

- Az jó… nagyon jó – folytatta a mozdulatsort. – Hogyha nem tudsz gondolkozni az azt jelenti, hogy te is kívánsz már engem. Bízd rám magad, és felejthetetlen élményben lesz részed.

- Ez túl gyors – próbáltam ellenkezni halványan, de igazából már nem tudtam ellenállni Paul csáberejének.

- Majd lassítunk – mondta és egy kicsit visszahúzódott a csípőjével, hogy lélegzethez juthassak.

- Köszönöm – néztem fel rá hálásan.

- Nincs mit, minél tovább nyújtjuk a pillanatot, annál jobb lesz a végén – mondta lágyan, majd mellém feküdt, de nem engedett el.

Finom, apró puszikkal kezdett kényeztetni, amik elképesztően jól estek, és a bizsergés újra szétáradt a testemben. Az ajkai mellé pedig a kezei is csatlakoztak. Nem igazán tudtam, hogy mit kellene tennem, így inkább csak az ösztöneimre hagyatkoztam, azzal kapcsolatban, hogy mit tegyek. Végül bátortalanul felemeltem a kezem, és végigsimítottam széles vállain, majd lejjebb vándoroltam a hátán, végig a gerince mentén, mire megborzongott.

- Valamit rosszul csináltam? – kérdeztem megszeppenve.

- Ellenkezőleg, Kedvesem. Nagyon is jól. Sőt – nézett fel a szemembe.

Órákon át csak simogattuk és csókoltuk egymást, amíg már tényleg úgy éreztem, hogy én is akarom. Paul még egyszer szenvedélyesen megcsókolt, majd a csípőmhöz vándorolt kutató keze és becsúsztatta ujjait az alsóneműm alá, azután pedig lassan lecsúsztatta végig a lábamon. Ezután én is félve az alsójához értem, és lehúztam róla. A szemem akaratlanul is a férfiasságára tévedt és újra megrémültem. A dadus azt mondta, hogy fájni fog, csak egy kis ideig, de akkor is. Eléggé rémülten nézhettem rá, mert megállt egy simogató mozdulat közben.

- Olyan gyengéd leszek, amennyire csak lehetséges – simított végig az arcomon, majd megcsókolt. A rózsaszín ködön át csak tompán érzékeltem, hogy a combjaim közé helyezkedett, majd egy hirtelen mozdulattal belém hatolt. A váratlan jött fájdalomtól belesikkantottam a csókba, bár koránt sem volt annyira rossz, mint ahogy vártam. – Css… semmi baj, lélegezz mélyeket – szorított magához, és finoman puszilgatta a nyakamat. Aztán hirtelen megint megéreztem, amint a fogai is karcolják a bőröm. – Ha tudnád, milyen illatod van, a véred, mint a harmatos rózsa, nem lehet betelni vele, főleg most, hogy néhány cseppje még ki is csordult.

- Paul? – kérdeztem ijedten, de ő nem válaszolt, továbbra is csak a nyakamat karcolgatta a fogaival. – Paul? – kérdeztem kicsit hangosabban, mire megrázta a fejét, és végre a szemembe nézett. A szeme még sötétebb volt, mint nem sokkal ezelőtt. – Mi történt veled?

- Semmi baj, én jól vagyok – mondta miközben hatalmasat nyelt, majd megcsókolt. Az ajkának most volt egy enyhén kesernyés íze, ami eddig nem volt. Furcsálltam a dolgot, de inkább nem tettem szóvá. – Te, hogy vagy? Nagyon fáj? – kérdezte aggódva.

- Már nem – ráztam meg a fejem, mire óvatosan megmozdult.

- Így jó? – kezdte el lassan ringatni a csípőjét, én pedig megkapaszkodtam a vállában, és a csípőm önálló életre kelve felvette Paul ritmusát.

- Igen, így nagyon jó – nyögtem fel néhány mozdulattal később, majd megcsókoltam.

A kéj egyre gyorsabb ritmusra ösztönzött, és Paul követte minden egyes rezdülésemet. Hosszú percekkel később pedig hátravetettem a fejem, és hangosan felsikoltottam. A beteljesülés sokkal elsöprőbb élmény volt, mint ahogy azt valaha is hittem volna. Paul is követett néhány mozdulattal később. A csípője erőteljesen előrelendült, majd felkiáltott, és rám hanyatlott.

- Köszönöm, Sam. Még soha nem volt részem ilyen élményben – nézett fel rám, majd megcsókolt, és legördült rólam. Viszont egy pillanatra sem eresztett el továbbra sem. A mellkasára húzott és lágyan simogatni kezdte a hátamat. – Pihenj, Kedvesem. Hosszú volt ez a nap – suttogta a fülembe. Nem sokkal később pedig elnyomott az álom.

Reggel egyedül ébredtem. Paul nem volt sehol sem, pedig az egész házat bejártam. Végül a nappaliban találtam egy apró kis levelet egy vörös rózsára tekerve. Gyorsan kibontottam a levelet, és olvasni kezdtem.



„Egyetlen Samem,

A bocsánatodért könyörgöm, azért mert nem maradhatok veled örökké. Még soha nem találkoztam olyan nővel, mint te. Életem legszebb éjszakája volt veled a tegnapi, és soha nem fogom elfelejteni, de el kell hagynom téged, mert így akarok emlékezni rád. Olyan vagy, mint egy szál harmatos rózsa, mind az illatod, mind pedig a tökéletes tested. A lelkem örökké nálad marad, csak a testem nem lesz veled,

Paul”

5 megjegyzés:

  1. jujjj ez annyira jóóóóóóóó!!!!
    Nagyon ügyes vagy tetszik:D egyszerüen imádom ahogy írsz:d csak így továbbb...
    Puszika
    Ivett

    VálaszTörlés
  2. Szia!!
    Nagyon tetszik ez a történetedet is és Paul húha.....szegény Sam vajon teherbe fog esni Paultól és ha igen akkor hogyan tovább szegény lánnyal hisz hajadon és terhesen senki sem fogja elvenni hisz abban az időben nos....
    Elnézést többet nem tudok mondani írni csak annyit hogy nagyon szeretem a történeteidet, szívhez szólóérzelmes izgalmas és felejthetetlen, teljesen a történet hatása alatt vagyok még mindig!!Köszönöm*pirulos fej*
    Melinda

    VálaszTörlés
  3. ez nagyon tetszett:D
    igaz ezt én már olvastam máshol de akkor is nagyon jó volt:)
    puszi xo

    VálaszTörlés
  4. szia:)
    Ez nagyon jó:)
    Olyan jól írsz!:)
    Még sok.sok novellát kérek:)
    Puszi: Dóry

    VálaszTörlés
  5. Szia Ivett!
    Köszönöm szépen. Nagyon örülök, hogy tetszik :D
    puszi

    Szia Melinda!
    Köszönöm szépen. Nagyon örülök, hogy tetszett :D
    Puszi

    Szia Evcu!
    Örülök, hogy tetszett :D
    puszi

    Szia Dóry!
    Köszönöm szépen. Nagyon örülök, hogy tetszett :D
    Puszi

    VálaszTörlés