Hosszú, de felejthetetlen nap

Hosszú, de felejthetetlen nap


Sziasztok! Elértük a 20.000 látogatót, úgyhogy itt is van a megígért novella :D Remélem, tetszeni fog :D Puszi, Drusilla

(Jasper szemszöge)



Már nagyon szomjas voltam, ráadásul Bella megint nálunk tölti a hétvégét, úgyhogy inkább eljöttem vadászni. Senki nem örülne neki, hogyha főfogásnak tekinteném a fogadott hugicánkat, aki ráadásul Edward szerelme, ezért biztos, ami biztos jóval többet is ittam a megszokottnál. Egyáltalán nem használna senkinek, hogyha megint baleset történne, mint Bella tizennyolcadik szülinapján. Miután meggyőződtem róla, a városban is, hogy tökéletesen „emberbarát” vagyok egy hétvége erejéig el is indultam haza. Már alig vártam, hogy újra láthassam az én gyönyörű szerelmemet, aki már nagyon készül a bálra napok óta. Kíváncsi vagyok, hogy mit talált ki. Bár megmondta, hogy úgysem árulja el, de ma este mindenképpen meg fogom tudni. Ahogy beértem a nappaliba már meg is éreztem Alice mámorítóan édes illatát, és Bella illata is terjengett az egész házban. Tehát már megint együtt vannak. Valamiben sántikálnak, mert állandóan elbújnak, és Edward is azt mondta, hogy Alice mostanában egyfolytában csak a Büszkeség és Balítélet általa legkedveltebb idézeteire gondol. Kíváncsi vagyok, hogy mit titkolnak. Talán, hogyha csendben leülök a kanapéra, akkor nem fogok lebukni hallgatózás közben.

Már percek óta csak a vízcsobogást hallottam. Nyilván Bella elszaladt letusolni. Majd végre a csap elzáródott, és kedvesem megszólalt.

- Biztos vagy benne, hogy akarod? – kérdezte szerelmem a barátnőjétől.

- Igen, Alice, csináljuk, de gyorsan. Nem szabad, hogy lebukjunk – mondta Bella határozottan. Na, kezd végre érdekes lenni a dolog.

- Rendben, akkor most próbáld fel ezt – lelkesedett szerelmem.

- Biztos, hogy ez a megfelelő ruhadarab? – kérdezte Bella, és magam előtt láttam, ahogy még a száját is bizonytalanul elhúzza.

- Hidd el, hogy ez tökéletes lesz – csicseregte szerelmem.

- Rendben – egyezett bele Bella. – Oké, akkor légy szíves és fűzd be – kérte meg barátnőjét.

- Gyönyörű vagy – mondta kedvesem boldogan. – Akkor most gyorsan csináljunk belőled vámpírt, mielőtt bárki is rajtakapna minket – tette még hozzá. Mi? Vámpírt? Jaj, ne! Alice, már megint butaságra készül! Mikor fogja végre megérteni, hogy nem kell minden látomását valóra váltania?

Azonnal felpattantam a kanapéról, és felrohantam a szobánkba. Kopogás nélkül berontottam az ajtón, aminek következtében felborítottam egy asztalt, rajta mindenféle női dologgal. Majd egy határozott mozdulattal elkaptam kedvesemet és az ágyra vetődtem vele, hogy le tudjam fogni.

- Tűnj el innen, Bella! – kiabáltam rá, de ő csak döbbenten nézett rám, ahogy Alice is.

- Mi bajod van, Jasper? – találta meg a hangját Bella.

- Hogy mi bajom van? Alice vámpírrá akart téged változtatni, hallottam – mondtam felháborodva. Hát ez nem elég nagy baj?

Döbbenten futattam végig a pillantásomat mindkettőjükön, amikor lélekszakadva nevetni kezdtek. Vajon mi olyan vicces szerintük ezen az egész helyzeten?

- Jas…per, mi…lyen bál lesz ma? – kérdezte szerelmem, miközben próbálta elfojtani a nevetését.

- Farsangi – vágtam rá azonnal, mire Bella és Alice még mindig nevetve bólintott. – Oh – csak ennyit tudtam kinyögni, amikor végre leesett. Nem úgy akarta Alice vámpírrá változtatni Bellát. A jelmezéről beszéltek. Ha el tudnék vörösödni, most megtenném, olyan zavarba jöttem hirtelen.

- Most már felkelhetek? – kérdezte szerelmem mosolyogva. – Nem mintha nem tetszene ez a pozíció, de mégiscsak vendégünk van.

- Bocsáss meg, Kicsim – szálltam le róla, majd felsegítettem. – És te is, Bella – tettem még hozzá.

- Semmi baj – biccentettek a lányok.

- Oh, ne – sikkantott fel Bella hirtelen.

- Mi a baj? – fordultunk felé kérdőn. Hiszen nem történt semmi, szerencsére.

- A fogaim nem az ágyon voltak? – kérdezte szomorúan.

- Úristen! Honnan szerzek másik porcelánfogakat ilyen gyorsan? Ráadásul egyedileg készült Bellának – esett Alice is pánikba, és kutakodni kezdett az ágyon. – Porrá lettek – vett szerelmem két ujja közé egy kicsit az ágyon levő fehér porból és morzsolgatni kezdte.

- Hát a vámpírságom három másodpercig sem tartott – mondta Bella lehajtott fejjel. – Pedig még ezt a bőrszerkót is felvettem az ügy érdekében.

- A szerelés marad, nagyon jól festesz benne – mondta Alice határozottan.

- Miért maradna? A fogaim nélkül már nem leszek vámpír. Így csak egy mélyen dekoltált bőrfűzőm, és nadrágom van, ami tökéletesen követi a vonalaimat. Így már nem vagyok vámpír. A fog volt az összeállítás éke – mondta panaszosan.

Szegénykéim. Elrontottam az ötletüket. Pedig szívesen megnéztem volna a bátyám arcát, amikor Bella levonul ebben az Underwold szerelésben a lépcsőn, hófehérre sminkelve, vörös ajkakkal, és hegyes fogakkal. Nem fogom hagyni, hogy csődbe menjen a sok előkészületük.

- Alice? Rendbe tudod tenni a szobát, és megmenteni a sminkeket? – fordultam szerelmem felé.

- Természetesen. Minden megoldható, de fogakat már nem tudok szerezni – mondta csalódottan.

- Azt nem is neked kell. Én és Bella elmegyünk, és azonnal csináltatunk neki másikat – mondtam határozottan. – Öltözz át, gyorsan – fordultam Bella felé.

- Oké – mosolygott rám Bella, és már el is tűnt a fürdőben a farmerjával, és a pólójával.

Néhány perc múlva már a kocsiban ültünk, és száguldottam, ahogy csak tudtam, egy állítólag megbízható fogorvos felé. Alig fél óra alatt beértem Bellával Port Angelesbe, és megtaláltam azt a bizonyos Dr. Collmant, aki állítólag csodákra képes. Kisegítettem utasomat a kocsiból, majd azonnal a váróba siettünk. Egy perc múlva már az orvossal tárgyaltam, amíg Bella kint várakozott. Hosszas győzködés után elvállalta a kérést, bár tízszeres árat kellett ígérnem, de nekem ennyit megért, hogy a lányok tervei megvalósuljanak. Miután sikeresen megbeszéltem mindent az orvossal, visszamentem Bellához.

- Egy perc, és te jössz. Egy óra múlva pedig készen is lesznek a vámpírfogaid – mosolyogtam rá.

- Köszönöm – pattant fel Bella, és ölelésre nyitotta a karjait, de hirtelen megtorpant. Éreztem az érzéseit, de semmi félelem nem volt benne, inkább csak bizonytalanság. Közelebb léptem egy lépéssel, és óvatosan megöleltem.

- Szívesen – mondtam még a maradék levegőmmel, majd elengedtem. Nem hiszem, hogy képes lennék bántani, de azért így a biztos. Nem szeretném, hogyha véletlenül valami kárt tennék benne.

- Akarsz velem bejönni? – kérdezte kicsit idegesen.

- Szeretnéd? – kérdeztem vissza, mert éreztem, hogy a nyugalma teljesen elszállt.

- Utálom a fogorvosokat – mondta Bella fülig pirulva. – Alice is bejött velem a legutóbb. Egyszerűen nem bírom az orvosi rendelőket.

- Rendben, bemegyek veled - válaszoltam, majd egy kisebb nyugalomhullámot küldtem felé.

- Köszi – sóhajtott fel hálásan.

Nem sokkal később Bella már a fogorvosi székben ült, vagy inkább feküdt. Érdekes egy szék volt, amikor én utoljára voltam fogászati kezelésen, mondjuk az sem tegnap volt már, akkor még nem voltak ilyen érdekes akármicsodák. Bár gondolhattam volna, hogy az orvostudomány fejlődése erre a szakágra is pozitív hatással volt. Szegény Bellának rá kellett harapnia mindenféle borzalmas szagú és állagú izére, amikben utána tökéletesen látszott a foglenyomata. Összességében elég érdekes volt a folyamat, de ha csak fele olyan borzasztó volt az íze azoknak a mintáknak, mint a szaga, akkor határozottan nem irigylem Bellát. Mit meg nem tesz Edward kedvéért?

- Kész is vagyunk, Ms. Swan – mosolyodott el az orvos. – Egy óra múlva várom önöket – fordult most felém, én pedig bólintottam.

- Köszönjük - mosolyodott el, Bella is. Majd tőle szokatlan gyorsasággal pattant ki a székből, és boldogan ment ki a rendelőből, én pedig követtem.



(Bella szemszöge)



Annyira felszabadult lettem a ténytől, hogy túlvagyunk a farsangi készülődés legrosszabb részén, újra. Boldogan léptem ki az épületből Jasperrel a sarkamban. A következő pillanatban azonban a gyomrom áruló módjára korogni kezdett. Mégiscsak rendesen kellett volna reggeliznem.

- Éhes vagy? – állt elém Jasper.

- Nem fontos, majd ha visszaértünk, akkor eszek valamit – legyintettem, de a hasam követelte a jussát.

- Ne butáskodj. Edward kitekerné a nyakamat, hogyha nem gondoskodnék rólad megfelelően. Szívesen meghívlak ebédelni, hogyha elfogadod – mosolygott rám kedvesen, én pedig bólintottam.

Beszálltunk a kocsiba, és Jasper egyenesen a plázához hajtott, hogy beüljünk egy étterembe. Jaspernek természetesen mindegy volt, így én választhattam. A döntésem végül egy görög étteremre esett. Egyszer jártam Görögországban, még anyuval és Phillel nyaralni, és azóta is nagyon szeretem a gyrost. Nem is kellett sokat várnom rá, csupán öt percbe telt és már le is tette a pincér elém a nagy adag gyrosomat, sült krumplival. Azonnal habzsolni kezdtem, és meg kellett állapítanom, hogy fantasztikusan főznek ebben az étteremben. Nem is tudom, hogy Edwarddal miért nem voltam még itt. Hiába voltam nagyon éhes, így is csak a felét tudtam megenni egy akkora adag ételnek.

- Köszönöm, ez nagyon finom volt – mondtam hálásan, miközben hátradőltem a székben.

- Egészségedre. Örülök, hogy jó volt – mondta Jasper, majd kifizette az ebédemet, a maradékot pedig becsomagoltatta. – Még van egy negyed óránk. Van még valami, ami illene a jelmezedhez? – kérdezte hirtelen.

- Ő, nem tudom. Igazából, szerintem Alice-szel mindent megvettünk már, ami kelhet – mondtam bizonytalanul. Mi kéne még azon kívül, hogy van ruhám, sminkem, és nemsokára lesznek fogaim is? Gondolkodtam, de semmi nem jutott az eszembe.

- Edward minek öltözik? – kérdezte elgondolkodva.

- Igazából, nem is tudom – válaszoltam a kérdésére. Igaza volt, eddig eszembe se jutott, hogy szerelmem minek fog öltözni. Bár Alice biztosan gondolt rá is.

- Van egy ötletem – mosolyodott el Jasper, majd előkapta a mobilját és tárcsázni kezdett.

Gondolom Alice-t hívhatta, mivel más nem volt a környéken a családból. Olyan gyorsan hadarta a mondandóját, hogy egy szót sem értettem belőle, miután mindent megbeszéltek elmosolyodott, és letette a telefont, majd kézen fogott és behúzott egy boltba. Farsangi kellékeket árultak. Nem igazán értettem, hogy mire lehet még szükség, úgyhogy hagytam érvényesülni Jaspert, aki egy perc múlva már fizetett is.

- Mit vettél? – kérdeztem kíváncsian, miután kijöttünk a boltból.

- Csak egy kis kiegészítőt, a jellemezekhez. Hidd el, tetszeni fog – mondta határozottan. – Lassan indulnunk kell vissza a fogászatra, úgyhogy ha nem szeretnél mást, akkor mehetünk is.

- Rendben – bólintottam. Néhány perccel később már a kocsiban ültünk, és a fogászat felé tartottunk.

- Egy perc és jövök – mondta Jasper, majd beszaladt az épületbe, és nem sokkal később már jött is. – Meg is vannak – mondta vidáman, és az ölembe tette a kis csomagot, én pedig kinyitottam, majd kérdőn tekintettem Jasperre.

- Azért csináltattam három garnitúrát, hogy nehogy ilyen baleset történjen még egyszer. Tényleg nagyon sajnálom, hogy kis híján tönkretettem a terveiteket, de félreérthető volt a helyzet – magyarázkodott.

- Ugyan, semmi baj – legyintettem. – Bárki félreértette volna a dolgot. Egyébként mióta hallgatóztál?

- Hé, én nem is – mondta tettetett sértődöttséggel.

- Jasper, engem ne próbálj átverni. Tudom, hogy a Cullen fiúk állandóan hallgatóznak, hogyha nem tudnak meg valamit, amire kíváncsiak. Kivéve Carlisle-t – mondtam határozottan, és nevetni kezdtem.

- Akkor jó lehet a véleményed rólunk – fintorodott el.

- Nagyon is jó rólatok a véleményem. Nem is ti lennétek, hogyha nem nevettetnétek meg minden nap – mondtam még mindig kuncogva, mire végre Jasper is felengedett.

A hazaút nagyon is kellemesen telt. Fogadott bátyám megmutatta a kedvenc vegyes cd-jét, ami főleg rock & roll zenékkel volt tele. Alice egyszer mesélte, hogy kedvelik ezt a zenei stílust, de nem gondoltam volna, hogy ennyire komoly szenvedélyük. Éppen a börtön rock ment, amit mindig is imádtam, amikor megérkeztünk a Cullen házhoz. Kiszálltunk, és bevittük az összes holminkat. Már éppen itt volt az ideje, hogy készülődni kezdjünk az estére. Azonnal felmentem barátnőmhöz Jasperrel a nyomomban, majd egy gyors zuhany után, újra felvettem a bőrszerelést. Azután pedig Alice alaposan hófehérre sminkelt, a szemeim alá finoman karikákat festett. Majd az ajkaimra egy vérvörös rúzs került, miután a fogaimat is feltettük egy ideiglenes ragasztóval, ami csak hat órán tartja fent a vámpírfogaimat. Csak akkor nézhettem meg magam, amikor már teljesen elkészültem, és én izgatottan néztem bele az egészalakos tükörbe. Mintha nem is én lettem volna. Egészen máshogy néztem ki, de tetszett a látvány. Hiszen a farsangnak ez a lényege. Érdekes módon ez volt az egyetlen bál, amit nagyon is szerettem. Élveztem, hogy ezen az éjszakán senki nem az, ami valójában. Azért kicsit izgultam, hogy Edward mégis mit fog szólni hozzám, úgyhogy bizonytalanul indultam el a nappali felé.

- Minden rendben lesz – mondta Alice a hátam mögött, és egy kicsit gyorsabb haladásra ösztökélt.

Odalent már mindenki jelmezben várt ránk. Rosalie és Emmett voltak Bonnie és Clyde. Nagyon illett hozzájuk ez a stílus. Jasper egyenruhában volt, Alice pedig egy rövid, tűzvörös, rojtos ruhában, ami olyan volt, mint a régi filmekben a swing táncosok ruhája. Tökéletesen mutatott Jasper egyenruhájához. Edward viszont nem is volt jelmezben. Legalábbis hátulról teljesen átlagosan nézett ki, de aztán megfordult, belőlem pedig kitört a nevetés. Nem sokkal később már az egész ház a nevetésemtől zengett, amibe már mindenki bekapcsolódott. Valami vörössel, valószínűleg művérrel volt több harapásnyom is felfestve a nyakára, és a csuklóira. Ő volt az „áldozatom”.

- Úrnőm, állok szolgálatára – mondta Edward, de úgy, mintha el lenne kábulva tőlem, én pedig éreztem, hogy elpirulok, de a festék most nem engedte látni a reakciót, legalábbis azt hittem.

- A vámpírok nem pirulnak, hugi. Egyébként, igazi vadmacska vagy ebben a szerelésben – mért végig Emmett, mire Rosalie fejbe csapta. – Bármikor megharaphatsz – tett még rá egy lapáttal.

- Lehet, hogy szavadon foglak – mondtam kajánul, mire mindenki döbbenten nézett rám, kivéve Jaspert, aki felkuncogott.

- Bocsi, de ezt nem hagyhattam ki – mondta miután ellőtt egy fotót. – Látnotok kellett volna az arcotokat.

- Jasper – szóltam rá. – Igazán nem szép dolog befolyásolni – mondtam szigorúan.

- Bocsi, hugicám, de nem tudtam megállni – nevetett tovább Jasper, majd megölelt.

Mindenki értetlenül nézett minket, de láttam a szemükben, hogy nagyon is boldogok. Esme, és Alice, ha tudott volna, akkor sírva fakad a meghatottságtól. Edward pedig csak boldogan elmosolyodott.

- Miről maradtunk le? – tette fel a kérdést Emmett.

- Talán majd egyszer elmeséljük – kacsintott rám Jasper, és pedig megcsóváltam a fejemet.

Csak egy napot kellett kettesben töltenünk és legnagyobb örömömre megtört a fal, amit Jasper maga köré épített velem kapcsolatban. Végre megkaptam őt is, mint bátyámat, és hihetetlen boldogsággal töltött el. A családunk teljes volt, és már semmi nem állhatott közénk. Hosszú nap volt, de felejthetetlen.