Történet szerelemről és családról - Epilógus

Beteljesedett álom


SZIASZTOK! HÁT ELÉRKEZTÜNK A TÖRTÉNET VÉGÉHEZ. NAGYON REMÉLEM, HOGY TETSZETT NEKTEK A SZTORI. :D A BLOG TERVEZETTEN KÉT HÓNAPIG SZÜNETEL, MAJD VISSZATÉR EGY KISREGÉNNYEL CARLISLE ÉS ESME ANGLIAI ÚTJÁRÓL .:D PUSZI, DRUSILLA

(Carlisle szemszöge)

2003...

Milyen régen is volt már, amikor ember voltam. Már nem is nagyon emlékszem az emberi életemre, inkább csak emlékfoszlányok törnek elő belőlem, még nagyon régről. Bár már nem is fontos annyira a múltam. Az elmúlt évtizedekben, amióta nem vagyok egyedül csakis a jövő foglalkoztat. Amikor átváltoztam, még nem mertem volna remélni sem, hogy egyszer normális életet élhetek, és családot alapíthatok. Azt hittem, hogy az emberek babonái soha nem fognak elhalványulni a vámpírokkal és démonokkal kapcsolatban, de szerencsére mára már szinte csak az ördögöt tartották meg, akitől félnivalójuk van. Mégis tisztán emlékszem, hogy az igazi remény először akkor csillant fel bennem, amikor találkoztam Esmével. Még ifjú hölgy volt, és ember, de ő volt az első, aki feltétel nélkül megbízott bennem. Soha egy emberi lény sem volt olyan gyengéd, és megértő hozzám, mint amilyen ő volt akkor. Nem zavarta a bőröm hidegsége, sem a testem keménysége, az embert látta, a lelkemet, és nem azt, ami valójában vagyok, a vámpírt. Bár az ösztönei talán megsúgták neki, hogy veszélyes vagyok, mégsem törődött semmivel, csak hagyta, hogy kezeljem, és közben kedvesen beszélgetett velem. Csodálatos nap volt. Létezésem egyik legszebb napja. Azt hittem, hogy soha többé nem láthatom ezt a csodálatos nőt, de aztán végül a sors mégis csak kegyeltjévé fogadott, és nekem adta az én káprázatos feleségem. Na és persze a gyermekeinket, akik végül öten lettek. Amikor Edwardot átváltoztattam tudtam, hogy többé nem leszek magányos, de azt nem is sejtettem, hogy hét fős családom lesz. A gyermekeink mind-mind külön jelenségek, és egy cseppet sem hasonlítanak egymásra, de pontosan ettől különleges mindegyikük. Rosalie a maga önfejűségével, és hiúságával a saját kora, igazi díváinak egyikét tükrözi, de mégis alakul egy kicsit, ahogy a korok változnak. Más lesz ő is, pedig elvileg nem változunk, de azért valamilyen szinten mégis ez történik, csak ő nem veszi észre saját magán a dolgot. Emmett Rosalie szöges ellentéte, ennek ellenére tökéletes párt alkotnak. Amikor Rose hazahozta Emmettet, már akkor tudtuk Esmével, hogy ugyanaz történt velük, ami velünk is megtörtént. Azonnal, és menthetetlenül egymásba szerettek. Elég volt egyetlen pillantás, és máris tudták. Emmett a mi családunk bohókás nagy mackója. Esme rajta kiélheti a gyermeknevelési ambícióit, mert ami harmadik gyermekünket bizony nevelni kell, mint egy kisfiút néha. Bár benne pontosan ezt szeretjük. Vidámságot, és színt visz a családunk életébe. Azután persze ott van Alice, aki a fajtánkra nem jellemző pörgést, és szervezési mániát tudhatja a sajátjának. Nincs olyan lény, aki képes lenni ellenállni Alice-nek, hogyha valamit a fejébe vett. Nos, amióta Alice is velünk van a vásárlás, az iskolába járás, és a partik szerves részévé váltak az életünknek, amiért csakis hálásak lehetünk. Nem is beszélve a nyaralás szervező készségéről. Jasper pedig a precizitás, és a stratégia tökéletes mintapéldánya, és ennek bizony nem csak csatában lehet hasznát venni, hanem bármilyen alkalommal. Akár költözésnél, akár vadászatnál. Jaspernek minden alkalomra van valami gondolata, amivel könnyebbé és jobbá teheti a dolgokat. Esme pedig anyjuk helyett anyjuk. Az én gyönyörű, és minden kétséget kizáróan tökéletes, csupaszív feleségem. Ő azt hiszi magáról, hogy nem bonyolult lélek, ami talán jogos is, de pontosan ettől annyira különleges lény. A legapróbb dolognak is úgy tud örülni, mintha a világ legcsodálatosabb ajándéka lenni. Még mindig majd kiugrik a bőréből, amikor hozok neki egy szál vadvirágot hazafelé jövet, pedig ennyi évtized után már meg is unhatta volna, de ő mindig csak boldogan a kis vázájába helyezi, és gyengéd csókkal köszöni meg az apró ajándékot. Végezetül pedig itt van nekünk Edward. Az első gyermekem. A mindig szűkszavú, komoly úriember, aki képtelen elhagyni a saját korára jellemző vonásait, és talán pontosan ezzel fogja meg annyira a hölgyeket, de eddig minden lánynak ellenállt, aki csak a közelébe merészkedett. Ennyi idő után is, még mindig az igazit várja. Pedig Tanya mennyiszer megpróbálta elcsábítani, de egyszer sem esett még csak kísértésbe sem. Hiába vetette be minden báját a lány, Edward mindig nemet mondott neki.

- Mire gondolsz, drágám? – kérdezte a hozzám bújó szépséges feleségem.

- Csak ránk, a családunkra, hogy mennyi minden történt velük az elmúlt évtizedekben. Egyszerűen csodálatos időszak volt – nyomtam gyors csókot a szájára.

- Igen, szerintem is felülmúlhatatlan pillanatok voltak – bújt a mellkasomhoz szerelmem. – Mint például az első karácsonyunk együtt.

- Micsoda csodálatos ünnep volt. Te feldíszítetted a házat Alice-szel és Rose-zal. Minden gyönyörű ezüst és arany árnyalatban tündökölt, csak a fa volt méregzöld, amit Emmett vágott ki a célra, de annyira magasat választott, hogy alig tudtuk behozni, és felállítani. Órákon át díszítgettük a fát, amíg Emmett azzal foglalatoskodott, hogy az ajándékokon kutyulja össze a névtáblákat. Jasper és Alice, amikor Emmett nem látta, akkor visszacserélték őket, míg Esme és én a fára tettük a díszeket, Edward pedig zongorajátékával teremtett karácsonyi hangulatot. Aztán jókat nevettünk, amikor kibontottuk a karácsonyi ajándékokat, mert Emmett addig kevergette a kártyákat, hogy már nem is tudatosan pakolta össze-vissza, de így Alice sem láthatta előre, hogy kavarodás történt. Az első ajándék, ami a nevemre volt címezve, egy fekete csipke hálóing volt. Elég érdekes pillanat volt, amikor mindannyian kikerekedett szemekkel néztük az ajándékomat, ami nem éppen illett a stílusomhoz – nevettem fel. Micsoda éjszaka volt. Egész éjjel a havon táncoltunk, a friss hó ropogott a talpunk alatt, miközben hópelyhek záporoztak a fejünkre. Egyszerűen imádtam azt a pár napot.

- Én pedig kaptam egy hatalmas kódexet a különféle gyógynövények lehetséges hasznosításáról – kuncogott szerelmem is. – Emmett pedig egy igazán szexi fűzőt.

- Hát megvolt a maga bája az ajándékok cserélgetésének is – bólintottam rá. – Na és mit szólsz a síelésünkhöz az Alpokban?

- Nekem az is nagyon tetszett. Imádtam azt a sátorozást abban az eldugott barlangban, és a naphosszat tartó versenyeket. Emmett és Jasper természetesen állandóan bolondozott, így az erdő igencsak kárát látta a játékaiknak. Na meg néhány snowboard léc is elhalálozott. Alice és Rose persze nem bánták, mert így minden nap elmehettek valahova vásárolni a fiúk miatt. Edward csak elsíelgetett, ahogy általában szokott. Mi pedig néha el-el szöktünk éjszakánként, na nem mintha Rose és Emmett, vagy Alice és Jasper nem tűntek volna el néhány órákra. Egyedül csak Edward volt, aki elvolt egyedül, és talán fellélegzett, hogy a hegyekben elég nagy távolságok voltak, és így nem volt semmiféle incidens a gondolatok, vagy a tettek miatt. Milyen régen voltunk már síelni. Elmehetnénk megint.

- Majd kitaláljuk, hogy mikor jó. Azt hiszem, hogy éppen ideje, hogy ismét vegyek ki néhány nap szabadságot a kórházban is, hogy ne legyen feltűnő, hogy állandóan bent vagyok – egyeztem bele azonnal. Már vagy tíz éve nem voltunk síelni sem. Valahogy sosem volt rá idő. Pedig néha kellene ilyesmire is szakítanunk az örökkévalóságunkból.

- Kellene bizony – bólintott rá Esme. – Azt ígérted, hogy egyszer látni fogom a szülőhazádat is. .A városodat, a parókiát, ahol felnőttél. Mindent.

- Látni is fogod szerelmem. Megígértem, hogy egyszer elmegyünk, és el is fogunk menni, ezt garantálom. Csak mi ketten.

- Igen, csak mi ketten, addig a gyerekek, majd lefoglalják magukat – mosolyodott el Esme. – Azért remélem, hogy a ház még állva marad, ha itt hagyjuk őket egy hétre.

- Tudod, hogy mit imádok még a családunkban?

- Mit? – lett kíváncsi kedvesem.

- Azt, hogy amióta vagytok nekem, azóta hiába állandó minden a világunkban, valahogy mégis változatos lett az életünk. Mindig történik valami váratlan, valami izgalmas. El sem tudom képzelni, hogy mihez kezdenék nélküled – öleltem magamhoz.

- Én is így érzem – nyomott csókot a nyakamra, amitől jólesően megborzongtam.

- Mire emlékszel még vissza szívesen? – kérdezte szerelmem néhány perc meghitt magány után.

- Arra, amikor életemben először megláttalak, amikor átváltoztattalak, és az enyém lettél testestől-lelkestől. A legkedvesebb pillanatom mégis az, amikor a feleségem lettél. Az én gyönyörű, intelligens, kedves szerelmem, aki igazi otthont teremtett a számunkra. Na és neked mi a legkedvesebb emléked?

- Nekem is az a nap a legszebb, amikor a feleséged lehettem. Soha el sem tudtam volna képzelni ennél csodálatosabb férjet, és családot – mondta mélyen a szemembe nézve. – Na, és ma végre lehet, hogy Edward is elhozza hozzánk azt a lányt, aki pontosan annyit jelent majd neki, mint amit én jelentek neked. Már alig várom, hogy megismerhessem. Mindig is arról ábrándoztam, hogy egyszer Edward is megtalálja a neki való lányt, és a családunk nyolc főre bővül. Igazán mesélhetnél még nekem róla, te már találkoztál vele, te mázlista.

- Nagyon kedvesnek és szerénynek tűnik, de én sem ismerem nálad sokkal jobban kedvesem. Hiszen tudod, hogy csak elláttam, és akkor nem volt sok alkalmam beszélgetni vele, hiszen az édesapja is jelen volt.

- Sebaj, akkor majd ma délután együtt megismerjük alaposabban. Edward választása csakis különleges lány lehet, efelől semmi kétségem sincs – ábrándozott Esme. Pontosan tudtam, hogy már azt tervezgeti, hogy hogyan alakítsa át Edward szobáját kétszemélyesre. Esme már magában eldöntötte, hogyha Edward végre számon tart valakit, akkor egészen biztosan ő lesz a leendő felesége.

- Kicsim, azért ne rohand le annyira szegény lányt, mint ahogy Alice tervezi. Tudod, hogy amióta látta, hogy ő lesz a legjobb barátnője, és ráadásul vámpírrá is fog változni, azóta egyfolytában Belláról beszél – simítottam végig a hátán.

- Tudod, hogy nem fogom annyira lerohanni – csóválta meg a fejét kedvesem. – Csak szeretnék megtudni róla néhány dolgot. Leginkább azt, hogy neki mennyit jelent Edward. Főleg most, hogy már a titkunkat is tudja, és mégis elfogad bennünket olyannak, amilyenek vagyunk. Nem sok ember vállalkozna rá, hogy egy vámpírokkal teli házban töltse a délutánját.

- Valóban nem – mondtam mosolyogva. – Különleges, ez egészen biztos. Ráadásul Edward nem hallja még a gondolatait sem. Ettől csak még jobban felcsigázza ez a lány. Na és szerintem van valami a háttérben, amivel hárítja Edward képességét.

- Drágám, ráérsz az orvosi kíváncsiságoddal akkor, hogyha már Bella megszokott nálunk – dorgált meg finoman. A Bella nevet már most úgy ejtette ki, mintha a saját gyermekéről beszélne. Ez volt az én szerelmem. Semmi kétkedés, semmi gondolkodás, csakis a végtelen szeretet, amit már most érzett a lány iránt, akibe a fiúnk beleszeretett. Ez volt az én igazi, és mindig őszinte Esmém.

- Ne félj, nem fogok a nyakán lógni – válaszoltam azonnal. Nem vagyok annyira kíváncsi. Elsősorban sokkal inkább az érdekel, hogy pontosan mit érez Edward iránt, és mit gondol rólunk.

- Nem, egyáltalán nem gondolom, hogy bájolognom kéne azzal a buta libával – hallottam meg csattani Rose hangját az emeleten. Hát igen, Rosalie nem igazán helyeselte a dolgot. Ahogy Jasper sem, de ő természetesen megbékélt a dologgal, mert Alice erre kérte. Rose azonban kemény dió, mint mindig. Nem is hittem, hogy könnyű lesz, de hogy ennyire nem akarja majd elfogadni, még Edward kedvéért sem, azt nem hittem volna.

- Baby, nyugodj már le, Edy fiú végre talált egy csajszit, aki talán véget vet a cölibátusának, ráadásul jófej a kiscsaj, úgyhogy próbálj meg jó képet vágni hozzá, és majd ha Bella elment, akkor dühönghetsz tovább, de ne rontsd ezt el nekik. Tudod, hogy Edward már nagyon régen várt egy ilyen lányra.

- Milyenre? Kétbalkezesre, és idiótára? Mutatok én neki kétszáz ilyet vámpír körökből is, de egy ember veszélyes ránk nézve. Mi lesz, ha mégsem annyira ura önmagának Edward és a lány lesz a vacsi?

- Akkor tovább költözünk, mint ahogy eddig is, amikor valakinek balesete volt. Úgy rémlik, hogy te sem vagy makulátlan, ahogy én sem – csitította Emmett a szerelmét.

- Nem tudom, hogy miért véditek ezt az emberlányt. Keresne inkább magának egy Mike Newtont, és hagyna minket békén – morgott Rosalie most már halkabban. Talán lehiggad végre egy kicsit.

- Ha Edwardnak egy ember kell, akkor mi szeretni fogjuk ezt az embert – mondta Emmett határozottan.

- Inkább elviselem, de azt nem fogjátok megmondani nekem, hogy kit szeressek – zárta le a témát Rosalie.

- Nekem egyelőre az is jó, hogyha elviseled – sóhajtott fel Emmett megnyugodva. – Csak ne köss bele, légy szíves. Esmét is megbántanád vele – játszotta ki fiam az adut. Esme örömét soha, egyikük sem rontaná el szándékosan.

- Még öt perc és itt vannak – rohant le Alice a lépcsőn, ma már legalább hetvenedszer. – Azt hiszem, hogy átöltözöm még egyszer – süvített vissza az emeletre. Alice nagyon izgatott volt, és ezt mindenki jól érzékelte a házban Jasper által. Ma már legalább századszor öltözött át, és izgatottan rendezgette a házat, hogy a leendő legjobb barátnője mindent szépnek, és tökéletesnek találjon.

- Készítsek elő kávét? Vagy egy ilyen korú lány még ne igyon ilyesmit? Hoztam üdítőt és ásványvizet. Vagy saláta, és néhányféle sült. Édesség. Esznek még valamit manapság az emberek? Kellett volna hoznom fagylaltot is, igaz? – esett pánikba szerelmem is.

- Drágám, Bella nem a vendéglátás miatt jön ide, hanem azért, hogy megismerjen bennünket. Egyébként is, amilyen kis sovány, nem hiszem túlságosan sokat enne – mosolyodtam el.

- Az nem jó, fejlődő szervezet, rendszeres táplálkozást igényel – kezdett el rögtön aggódni kedvesem.

- Édesem, Bella tökéletesen normális és átlagos alkatú lány, rendesen eszik, ez csak egy szófordulat volt – nyugtattam meg gyorsan.

- Akkor jó – sóhajtottam fel.

- Figyelj – emeltem fel a kezem, hogy csendben legyen egy percre.

- Edward most fordult rá a földútra – mosolyodott el Esme. – Mindjárt itt lesznek. Jól nézek ki? – kezdte el simítgatni magát a blúzát és a szoknyáját.

- Ne félj, tetszeni fogsz neki, téged mindenki imád, mert sugárzik belőled a szeretet, és az odaadás, úgyhogy nyugodj meg. Mindjárt megismerheted – nyomtam gyors csókot a szájára. Rosalie csak morgolódott valamit az emeleten.

Míg Alice Esméhez hasonlóan még jobban bepörgött attól a ténytől, hogy hamarosan itt lesz velünk Bella és Edward. Néhány perc múlva pedig a fiúnk autója megállt a ház előtt. Edward gyorsan kipattant, majd kinyitotta az ajtót Bellának is. Nem is ő lett volna, hogyha tökéletes úriemberként nem nyitja ki az ajtót egy hölgy előtt. Bella szívverése hallhatóan felgyorsult, amikor kiszállt az autóból. Remélhetőleg inkább az izgatottság, mint a félelem okán.

- Mi lesz, ha nem fogok tetszeni nekik? – pusmogta az orra alá a lány, de mi akkor is meghallottuk.

- Ne izgulj, már most rajonganak érted – válaszolta Edward halkan. Na és valószínűleg volt valami mozdulata, vagy mosolya is, mert Bella szíve hallgatóan ismét teljes gőzzel dobogni kezdett.

Már egy perce vártunk, amikor végre elérték az ajtót a lépteik, majd Edward kinyitotta azt, és bevezette Bellát a nappaliba. Kíváncsian néztem szerelmem arcára, aki amikor meglátta őket együtt elállt a lélegzete egy pillanatra „tökéletes pár”, suttogta olyan gyorsan, és halkan, hogy csak én hallhassam meg. Nem tudtam vitatkozni a véleményével, mert tény volt, hogy ilyen őszinte és széles mosolyt még soha életemben nem láttam ezelőtt Edward arcán. Amint megláttuk őket együtt Esmével, mindketten tudtuk, hogy már nyolcan vagyunk. Végre az első gyermekünk is révbe ért. Megtalálta a párját, aki Alice látomása szerint most már az idők végezetéig a mi lányunk lesz, Edward oldalán. A családom most érte el a tökéletességet, amire már olyan régóta várok. Háromszáznegyven év. Ennyi idő telt el az átváltozásom óta. Háromszáznegyven évig vártam, és ma végre minden vágyam teljesült. A családom hatalmas, és minden gyermekem tökéletes párra lelt, akit szerethet, amíg csak világ a világ. Hivatásom, szerető feleségem, és hat gyermekem van. Azt hiszem, hogy többet nem is kívánhatnék a létezésemtől…