Történet szerelemről és családról - 85. fejezet

85. fejezet


SZIASZTOK! MÉG EGYSZER ELNÉZÉST A KÉSÉSÉRT. REMÉLEM, HOGY TETSZENI FOG A FEJEZET. PUSZI, DRUSILLA

(Rosalie szemszöge)



Végre eljött életem nagy napja, ami igazán tökéletes lesz, ebben egészen biztos vagyok. Alice fergeteges szervezőnek bizonyult, Esme pedig kiemelkedően csodálatos virágdíszeket készített erre a napra. Tudom, hogy nem kellett volna látnom, de mivel a mi esküvőnk már tényleg csak formális, hiszen nagyon régóta együtt élek már kedvesemmel, úgy gondoltam, hogy lehetek egy picit kíváncsi. Na jó, a formális azért erős volt. Még soha életemben nem voltam ilyen izgatott. Nem tévedtek azok, akik mindig az állították, hogy az esküvő mérföldkő egy nő életében. Amikor igazán révbe ér, egy nap, ami csakis a lányé, aki asszonnyá válik.

- Kész vagy? – szökdécselt be izgatottan Alice.

- Mintha nem tudnád, hogy még mindig egy szál köntösben ücsörgök – forgattam meg a szemeimet. – Nem volt szép, hogy tegnap este elraboltátok tőlem Emmettet. Nem is volt nélküle olyan kényelmes az ágyunk – panaszoltam el.

- Legalább az esküvő előtti éjjel illik megtartóztatni magatokat, Rose. Ezt te is pontosan tudod, úgyhogy ne panaszkodj – mondta Alice határozottan.

- Én úgy tudtam, hogy ez csak az ártatlan lányokra vonatkozik – húztam fel a szemöldököm.

- Rose – csóválta meg a fejét húgom. – Azt hiszem, hogy még kevés is volt ez az egy éjszaka megvonás Emmettből neked. Túlságosan is kezded átvenni a lökött stílusát – mondta Alice kuncogva.

- Viselkedj koszorúslány, neked most bíztatnod kell a menyasszonyt, nem pedig rendre utasítanod – fontam keresztbe a karom a melleim előtt.

- Jogos – biccentett Alice. – Akkor, felkészültél rá, hogy induljunk? – kérdezte izgatottan.

- Igen, még soha nem voltam ennyire készen semmire – tettem fel a fátylamat. Azután pedig kezembe vettem a gyönyörű, hófehér rózsacsokromat. – Rendben, akkor jöhet Edward – léptem Alice elé. A következő pillanatban pedig már mellettem is állt a szólított.

- Indulhatunk? – nyújtotta felém a karját kedvesen.

Sosem hittem volna, hogy egyszer Edward lesz, aki az oltár elé fog vezetni. Mindig is azt hittem, hogy az apám oldalán fogom megtenni ezt az utat, de az élet közbeszólt. Viszont így találkozhattam Emmettel, aki megédesíti az örökkévalóság terheit. Azt hiszem, hogy itt az ideje magam mögött hagyni Royce emlékét, és mostantól csak a férjemre fókuszálni, arra a férfire, akivel tényleg le akarom élni az örökkévalóság hátralévő részét. Erre a hatalmas, pajkos mackóra, aki tiszta szívvel és lélekkel szeret engem a maga módján. Nem erős oldala a romantikázás, vagy a végtelen szerelem gondolata, de mégis tökéletes társ a számomra. Elfeledteti velem, hogy mit veszítettem, amennyire csak lehetséges, és egy szép, új élet lehetőségének az ígérete van benne.

- Igen, készen vagyok – mosolyogtam Edwardra.

- Szerintem is – bólintott rá. – A gondolataid, és a sugárzó arcod is erről árulkodik.

- Köszönöm – mondtam kissé zavarban. Edwardra nem jellemző, hogy bókoljon valakinek. Hacsak nem Esméről beszélünk, így még jobban esett a dicséret.

- Nincs mit, ez az igazság – válaszolta Edward lassan mellettem lépkedve.

Eredetileg az volt a tervem, hogy majd Carlisle kísér az oltárhoz, de mivel ő fogja tartani a szertartást, ezért nem tudott ő eleget tenni a kérésnek. Kis, családi esküvőt tartunk. Csak a Denali klán, és mi. Főleg Jasperre való tekintettel, mert még nem igazán bírna ki egy templomi esküvőt, amit a városban tartanánk, hiszen ott van a lehető legtöbb illat, így családias lett a lagzi. Végül is, az a lényeg, hogy boldogok vagyunk. Minden tökéletes volt, egyszerűen káprázatos. Alice boldogan szórta előttünk a rózsaszirmokat, és közben szinte úgy szökdécselt, mint egy kislány. Jasper arcán halovány mosoly derengett, amikor elsétáltunk mellette. Esme halkan zokogott a meghatódottságtól. Emmett pedig vágyakozó tekintettel nézett végig rajtam. Míg Carlisle a tőle megszokott nyugodtsággal várta, hogy odaérjünk elé. Amikor elértük a célunkat, Edward lágy kézcsókot lehelt a kezemre. Azután pedig átadott Emmettnek.

- Aztán vigyázz rá, különben lesz itt még ne mulass – paskolta meg Edward a vállát.

- Oké, öcsisajt. Talán majd néha direkt felbosszantom az asszonykát, hogy megtudjam, hogy a te olvasatodban mi az a „ne mulass” – nevetett fel halkan.

- Emmett, ez ráér később is szerintem – dorgáltam meg suttogva.

- Bocs, baby, igazad van – nyomott gyors csókot a számra.

- Még nem tart itt a szertartás – nézett ránk Alice szigorúan. Bár a szemei inkább mosolyogtak, mint dorgáltak.

- Elnézést – rántotta meg a vállát Emmett. Majd végre Carlisle felé fordultunk, aki csak mosolyogva figyelte az eddig történteket.

- Kezdhetjük? – kérdezte mosolyogva.

- Igen – vágtuk rá egyszerre.

- Kedves egybegyűltek. Azért vagyunk ma itt, hogy-e két szerető szívet összeadjuk egy örökkévalóság erejéig. Rose és Emmett, mint tudjátok, második és harmadik gyermekünk Esmével, akiket most a házasság szent kötelékében egyesítünk. Emmett és Rose két nagyon is különböző természet, mégis jobban összeillenek, mint a legtöbb pár, akit ismerek. Sokat hallottuk, hogy az ellentétek vonzzák egymást, ez tökéletesen illik az ő kapcsolatukra is. Nem ismertem őket jól emberként, de vámpírként azt kell, hogy mondjam, hogy tökéletes párost alkotnak, és két szerető szív talál ma itt örök társat magának. Ezért most megkérem a jegyes párt, hogy mondja el saját esküjét a másiknak – nézett rám Carlisle.

- Ígérem, hogy mindig szeretni foglak, amíg csak világ a világ. Örökké hű és szerető társad leszek, hozzon bármit az élet – néztem mélyen kedvesem szemébe. Sokkal több dolgot szerettem volna elmondani neki. Hogy megmentett engem, hogy nélküle sivár lenne az életem. Csakis ő az, aki hoz egy kis napfényt a sötét égre. Hogy szükségem van rá, mert nélküle semmi vagyok. Teljesen megváltoztatta a létezésem azzal, hogy megjelent. Sok dolog, amit tudnia kell, de ezt majd inkább négyszemközt szeretném neki elmondani egyszer, amikor készen állok rá, hogy teljes mértékben színt valljak az érzéseimről.

- Ígérem, hogy mindig szeretni foglak, és ezt kellőképpen érzékeltetni is fogom – kacsintott rám kajánul. – Mindig melletted leszek, ha valaki bántani akar téged, akkor az soha többé nem lát napvilágot. Bármi is történjék, te az én Rose babym maradsz, amíg csak meg nem szűnünk létezni és még azután is.

- Kijelented-e te Rosalie Hale Cullen, hogy az itt megjelent Emmett McCarhty Cullent törvényes férjedül fogadod? – nézett rám Carlisle komolyan.

- Igen – mondtam határozottan.

- Kijelented-e Emmett McCarhty Cullen, hogy az itt megjelent Rosalie Hale Cullent törvényes feleségedül fogadod? – fordult Carlisle most kedvesem felé.

- Igen – mondta Emmett határozottan.

- Húzzátok egymás ujjára a karikagyűrűket. Alice, kérlek – nézett Carlisle a lelkesen toporzékoló húgomra, aki azonnal felénk tartotta a párnát, amin a gyűrűk voltak. Először szerelmem húzta fel a jelképet az én ujjamra, majd én is felhúztam az ő ujjára a gyűrűt. Tudtam, hogy nem hordhatjuk majd a nyilvánosság előtt ezeket a gyűrűket, de nem bántam. Mi ketten pontosan tudjuk, hogy mit jelent számunkra a másik, jelképek nélkül. Aki pedig számít az életünkben, az itt van most velünk, hogy tanúja legyen a kettőnk között visszavonhatatlanul kialakult szerelemnek, és örök hűségnek. Mindig is így képzeltem el ezt a napot, csak először nem a nekem megfelelő társat találtam meg.

- Ezennel házastársakká nyilvánítalak titeket – mondta fogadott apánk boldogan. – Most már megcsókolhatod a menyasszonyt – fűzte hozzá. Mire az egész násznép nevetni kezdett, de mi szinte meg sem hallottuk. Hiszen már egészen mással voltunk elfoglalva. Egymás ajkaival. Emmett szenvedélyesen vont magához, és ha még szükségem lenne levegőre, akkor már fuldokolnék a csókjától, de így csak élveztem azt a heves rohamot, amit az ajkaim ellen intézet. Már éppen kezdtünk volna komolyabban belemerülni a csókcsatánkba, amikor Alice furakodott be közénk, és a nyakunkba vetette magát.

- Gratulálok – sikongott lelkesen. Majd Esme, Carlisle, Jasper és Edward következett. Miután pedig az egész család megölelgetett minket, jöttek a Denalik, akik szintén kifejezték jókívánságaikat a számunkra.

- Akkor most kezdődjék a játék – tett Alice egy széket a rögtönzött parkettünk közepére. – Rose, foglalj helyet itt, kérlek – paskolta meg a széket kedvesen. Én pedig engedelmes leültem az említett bútorra. Majd mosolyogva néztem fel szerelmemre. – Emmett az első feladat, hogy lehúzd Rose lábáról azt az apró csipke fixet, amit ráadtam. Utána pedig Emmett eldobja az apró darabot, hogy megtudjuk, hogy ki lesz a következő férfi, akinek az esküvőjén részt vehetünk. A feladat azonnal kezdődhet – vigyorodott el boldogan.

Kedvesem elém térdelt, majd gondosan végigsimítva a lábamon felhúzta a szoknyámat addig, hogy kényelmesen hozzáférjen a combomhoz.

- Mit csinálsz? – kérdeztem kissé zavarban.

- Szükségem van szabad lábfelületre, hogy kényelmesebben elcsenhessem ezt a gyönyörű, kék csipkét – futottak fel az ujjai a lábamon. Majd elégedett morgás közepett hajolt a lábamhoz a szájával, és a fogai közé csippentette az apró anyagot, gondosan vigyázva rá, hogy az kivételesen egy darabban hagyhassa el a lábamat. Viszont mikor a vádlimnál járt már az kis csipkével, váratlanul visszafelé indult, mire én felkacagtam, a többiek pedig hangosan felnevettek. Nem bírta megállni, hogy ne használja ki az alkalmat egy kis bujálkodásra, még akkor sem, hogyha nyilvános helyen vagyunk, a családunk körében.

- Emmett, ezt majd inkább a nászéjszakán erőltesd – állapította meg Jasper. Mire kedvesem azonnal elengedte az anyagot.

- Nem mondták, hogy mennyi idő áll a rendelkezésemre, hogy elvégezzem a feladatot, tehát minek sietni? – kezdte el húzkodni a szemöldökét.

- Akkor maximáljuk a dolgot talán egy percben – ajánlotta Edward a lehetőséget.

- Csak egy perc? – fintorodott el Emmett. – Na jó, de csak ha az ara megígéri, hogy kárpótol a mostani veszteségeimért – nézett rám vágyakozva.

- Mindenképpen kárpótolni foglak ezért – simítottam végig az arcán. Majd egy gyors mozdulattal előrehajoltam, hogy szenvedélyesen megcsókolva erősítsem meg a szavaimat.

- Azt hiszem, hogy ez elég meggyőző volt – mondta Emmett elégedetten. Azután pedig ismét a combomra hajolt, és lassan lehúzta rólam a csipkét. Majd Edward elé állt a csipkével, és a kezébe nyomta, hiszen ő volt az egyetlen férfi a jelenlévők között, akinek még nem volt párja. – Na, öcskös, ez komoly jelentőséggel bír. Előbb-utóbb el kell hagynod az erényedet – vágta hátba kedvesem a bátyámat. Aki csak morgott valamit maga elé válaszként, de hangosan inkább nem nyilvánította ki a véleményét. Bár ki tudja, lehet, hogy most jobban is jártunk, hogy visszafogta magát. Mert nem szerettem volna, hogyha az esküvőm egy kis testvéri, ruha tönkretevős, sárban fetrengős szórakozássá változik.

- Akkor most jöhet a menyasszony csokra – sikongott Alice lelkesen. Saját bevallása szerint ez volt az első esküvő, amit szervezett, de ennek ellenére egyszerűen fantasztikusan sikerült. Senki sem találhatott volna benne semmi kivetnivalót.

- Oké, akkor a hajadonokat kérném – álltam fel a székről, majd kezembe vettem a csokromat. Kate, Irina és Tanya rögtön előttem termett. Én pedig hátat fordítottam nekik, és eldobtam a csokromat, ami végül Kate kezében kötött ki. Aki boldogan simított végig a szirmokon. Hagyományos esküvőkön most jött volna el a vacsora ideje, de mivel mi nem igényeltünk ilyesmit. Edward helyet foglalt a zongorájánál, és elkezdte játszani a keringőt, hogy elkezdődjön a táncmulatság.

- Szabad, Mrs. Cullen? – rántott magához Emmett, hogy a táncparkett közepére vihessen.

- Örömmel, Mr. Cullen – karoltam át a nyakát boldogan. Talán életemben most voltam a legboldogabb. Nem emlékszem, hogy lett volna valaha ehhez hasonlóan szép napom. Megvártuk, míg Edward újrakezdte a dallamot, majd lassú, lágy keringésbe kezdtünk. Tudtuk, hogy ez a tánc csak a mienk lesz, és senki másé. A többiek pedig mosolyogva figyeltek bennünket a parkett szélén állva.

- Boldog vagy? – suttogta a kérdést Emmett a fülembe.

- Igen, nagyon – válaszoltam én is suttogva.

- Helyes, akkor minden úgy sikerült, ahogy vágytál rá – biccentett elégedetten.

Imádtam Emmettnek ezt a figyelmes oldalát. Nem sokan tudták rajtam kívül, hogy ilyen is tud lenni a mindig bohókás nagy mackó. Pedig nagyon is tudott kedveskedni, csak nem volt rá jellemző, hogy nyilvánosan is bemutatkozzon így. Bár nem is volt ezzel semmi baj, hiszen le is téptem volna bármelyik lány fejét, akivel rajtam kívül még így bánik. Emmett csakis az enyém.

- Szebb nem is lehetne ez a nap – erősítettem meg a hitében azonnal. Tényleg így képzeltem el mindig az esküvőmet.

- Szabad? – szakított félbe minket Carlisle mosolygós hangja.

- Persze – csúsztattam a kezem a tenyerébe. Emmett pedig Esme mellé lépett, és egy határozott mozdulattal magához húzta.

- Igen, felkérhetsz, anya – vigyorodott el Emmett, amikor már táncoltak.

- Örülök, hogy találtál magadnak szerető társat – szakított ki Carlisle hangja a merengésből.

- Én köszönöm, hogy átváltoztattad őt, amikor kértem. Én lettem volna képes megállni – válaszoltam hálásan.

- Nem vagyok benne biztos, hogy nem lettél volna rá képes. Nem sok vámpír tudja megállni a vér illatát, ráadásul Emmett szinte mindenhol vérzett, te mégis képes voltál elhozni hoznám. A kapocs már akkor nagyon erős volt köztetek. Olyan erők vonzottak egymáshoz titeket, amilyenek engem is Esméhez kötöttek, örökké. A világon a legjobb így társra lelni – mondta Carlisle teljes meggyőződéssel.

- Igen, azt hiszem, hogy igaza van, apa – mosolyogtam rá egy pillanatra.

Tudtam, hogy nagyon rég vágyakozott már erre az apró szóra. Arra, hogy valahogyan kifejezzem a számára, hogy elfogadom az új családomat, és az új helyzetemet. Beletörődni soha nem fogok a gyermek hiányába, de a létezés Cullenként talán nem lesz olyan rossz. Itt volt már az ideje, hogy felszabadítsam fogadott apámat a bűntudat terhe alól, amit én akasztottam rá, méghozzá nem is kevés ideig, hiszen sosem voltam neki hálás azért, hogy akkor éjjel megmentett. Amióta viszont Emmett mellettem van, már nem hiszem azt, hogy semminek nincs értelme a világban. Nem sokat változtak az érzéseim, de egy kicsit örülök, hogy mégsem egy koporsóban fekszem a föld alatt. Főleg most, hogy a férfi, akit igazán, tiszta szívből szeretek elvett engem feleségül. Mi lehetne ennél szebb bizonyítéka szerelmünknek, és egymás iránt érzett odaadásunknak. A létezés egy kicsit csak azért is szép lett.

- Köszönöm, Rose – ölelt át Carlisle hálásan.

- Na de, Carlisle, a feleségemet szorongatod – morogta Emmett játékosan mellettünk.

- Te pedig az enyémet, fiam – kuncogott fel Carlisle, amikor meglátta, hogy Esmének még csak a lába sem ér le a földre.

- Hm… na jó, talán jogos a visszavágás – hahotázott szerelmem.

Majd tovább keringett fogadott anyukánkkal, aki csak elnéző mosollyal hagyta, hogy Emmett ténykedjen vele a parketten. Habár, bőven volt már ideje megszokni bolondos férjem jellemző viselkedését. Férjem, milyen jól hangzik. Ha belegondolok, hogy szegényt kihajítottam az ablakon, amikor előkészítette a lánykérést. Bár mentségemre szóljon, hogy tényleg nem szeretem, ha nélkülem döntik el, hogy milyen legyen a szobánk. Csoda, hogy azután még megkért, hogy tényleg kivágtam őt a csukott üvegen át.

- Köszönöm a táncot, Rose – nyomott puszit Carlisle a homlokomra. Majd átadott Edwardnak, hogy bátyámmal is táncolhassak. Miközben Alice és Jasper ült le játszani a zongora mögé.

- Azt hiszem, hogy Emmett és te sokkal jobban összeilletek, mint ahogy mi összepasszoltunk volna – mosolygott rám.

- Nem akarom megsérteni az önbizalmad, de tényleg jobban illik hozzám Emmett – bólintottam rá.

- Látod, van, amiben egyetértünk – nevetett fel Edward. Ritkán láttam ilyen jó kedvében. Bár tény, hogy a család bármely tagjának az örömét értékelte, és jókedvvel fogadta a jó híreket. Egyszerűen tökéletes báty volt, de ezt soha nem szoktam az orrára kötni.

- Éppen most kötötted az orromra, Rosalie – vigyorodott el szélesen.

- Oh, tényleg. Sebaj, végül is, nem baj, hogyha tisztában vagy vele, hogy testvérként még kedvellek is.

- Nos, azt hiszem, hogy kijelenthetjük, hogy testvéreknek viszont összeillünk.

- Ebben azt hiszem, hogy ki is egyezhetünk – mondtam miközben Edward megpörgetett.

Imádtam Edwarddal táncolni, mert olyan kecsesen és tökéletesen táncolt, mintha csak kijelölt vonalon mozgott volna. Egyszerűen fantasztikus volt. Biztosan tanulta valahol, mikor még ember volt, mert ilyen mozdulatai csak egy tapasztalt táncosnak vannak. Edwarddal még kétszer táncoltam az est folyamán. Majd átengedtem őket a többi lánynak, hiszen úriemberként senkinek nem hagyta, hogy petrezselymet áruljon. Az est végén pedig visszakerültem szerelmem karjaiba, de Alice szinte azonnal elválasztott tőle.

- Gyerünk, át kell öltöznöd, mindjárt itt az ideje, hogy induljatok – ragadott karon. Majd felhúzott a Jasperrel közös szobájukba. Ahol megláttam a bőröndömet, valamint egy váltásruhát az ágyon.

- Hát ez? – kerekedtek ki a szemeim.

- Egy kis meglepetés tőlünk nektek. Emmett bőröndje is készen áll már. Úgyhogy most gyorsan öltözzetek át, és már indulhattok is a nászutatokra – lelkesedett Alice.

- Te jó ég. Még nászútra is megyünk? – kaptam a szám elé a kezem.

- Hát persze, az az esküvő velejárója – mosolygott rám Alice boldogan. – Bár nem mentek messzire most még, mert lehet, hogy szükség lesz Emmett erejére Jasper mellé.

Még nászútra is mehetünk? Nem is gondoltam volna, hogy ilyen gyönyörű ajándék is vár még rám a mai napon. Gyorsan levettem Alice segítségével az esküvői ruhámat, majd belebújtam az általa kiválasztott darabba. Éppen, hogy felöltöztem, amikor Emmett termett mellettem, már ő is átöltözött, és nem meglepő módon tökéletesen harmonizált az én ruhámmal.

- Te tudtál erről? – néztem rá kérdőn.

- Ami azt illeti, igen – bólintott rá. – Majd meglátod, hogy milyen gyönyörű.

- Rendben, akkor induljunk is – kapta fel a bőröndömet. Azután pedig engem is felkapott.

- Emmett – kacagtam fel, mikor lerohant velem a lépcsőn.

Már mindenki ott várt ránk, hogy elköszönjön. Gyorsan megölelgettünk mindenkit, majd szerelmem újra a karjaiba emelt, és az erdő sűrűjébe rohant velem. Néhány perccel később pedig megállt egy takaros kis faház előtt.

- Tudom, hogy nem egy nagy nyaralás valahol, mint ahogy az ildomos lenne, de azért remélem, hogy tetszik, én magam építettem ezt a kis faházat a srácokkal. Emlékszel, hogy Esmének és Carlisle-nak is volt egy ilyen kis zuga, amíg véletlenül meg nem találtuk és le nem romboltuk? – nyalta meg a száját.

- Már hogyne emlékeznék – haraptam az ajkamba. – Szegények ki akartak menni oda néhány napra, és már csak a romjait találták. Bár utána nagyon szerették azt a házikót is, amit te építettél engesztelésül.

- Még szép, hogy szerették, nagyon jól sikerült, ahogy ez a házikó is. Gyere, látnod kell belülről is – sétált át velem a küszöbön. Belül összesen három ágy, és egy kis szekrény volt.

- Sokat sejtető a berendezés – kuncogtam fel.

- Végül is, miről szól egy nászút? – dobta le Emmett a bőröndöt. A következő pillanatban pedig már az egyik ágyon találtam magam, kedvesem pedig felettem támaszkodott. – Azt hiszem, hogy el is kezdhetnénk gyakorolni. Tudod, még soha nem voltam férj – csókolt a nyakamba.

- Azt hiszem, hogy könnyedén helyt fogsz állni férjként is – sóhajtottam fel jólesően.

- Majd igyekszem, asszonykám – nézett fel rám vigyorogva. Azután pedig meghallottam a ruhám reccsenését. – Hupsz – nézett rám ártatlanul. – Úgy tűnik, hogy férjként is csonkítani fogom a ruhatárad.

- Sebaj, majd elmegyünk vásárolni Alice-szel. Na és attól tartok, hogy te is jönni fogsz – téptem le az ingét és a zakóját is, hogy végre végigsimíthassak az izmos mellkasán.

- Maga a vásárlás nem túl csábító gondolat a számomra, de hogyha előtte mindig ezt teszed velem, akkor néha, ismétlem, néha túlélem – simított végig az arcomon. – Viszont most vár ránk három összetörni való ágy, ami nem tűr halasztást – hajolt újra a nyakamra, hogy harapdálni kezdjen. Miközben az összes ruhámat letépte rólam, ahogy én is róla. Néhány pillanattal később pedig egy határozott mozdulattal a hátára gördítettem és fölé helyezkedtem, hogy ezúttal én kényeztessem őt. – Hm… szeretem, amikor előtör belőled a vadmacska – markolta meg az ágytámlát szerelmem. Már előre tudtam, hogy amikor érzékeny helyekre érek, akkor az ágy szép lassan darabjaira fog hullani szerelmem keze által.

- Talán nem vadmacskát szeretnél? Lehetek szende kislány is – húztam két copfba a hajamat. – Vagy esetleg pajkos kurtizán? – vettem fel a lehető legcsábítóbb arckifejezésem.

- Dehogy, hiszen most mondtam, hogy imádom az én kis vadmacskámat – markolt a fenekembe.

- Ez esetben – hajoltam a mellkasára, majd finoman, de azért határozottan megharaptam, mire morogni kezdett. Amit követően hatalmas reccsenés töltötte be a házikót. Egy pillanattal később pedig megint én voltam alul, Emmett pedig halkan dorombolt a fülembe, a combomon pedig izgalmának ékes bizonyítéka mutatkozott. – Azt hittem, hogy hagyod érvényesülni a vadmacskát – néztem rá kérdőn.

- Ami azt illeti, hagyom is, csak előtte hangulatba hozlak – csúsztatta a kezét a combjaim közé, amitől azonnal jólesően felnyögtem.

- Azt hiszem, hogy már hangulatban vagyok – mondtam a fejemet hátravetve.

- Dolgozzunk rajta még egy kicsit – helyezkedett el a combjaim között. – Tudod, hogy milyen vadítóan néztél ki ma abban a ruhában. Ha csak belegondolok, hogy mi jutott eszembe először, amikor megláttalak. Alig tudtam visszafogni magam. Legszívesebben ott helyben letepertelek volna. Nem törődve sem a családunkkal, sem pedig a Denali klánnal.

- Most fel akarsz izgatni? – kezdtem el rágcsálni a szám szélét. Emmett elképesztő dolgokra képes egy nővel.

- Azt hiszem, hogy már sikerrel jártam – húzta végig a nyelvét a nyakamon. Ezúttal pedig én voltam az, aki nem bírta tovább, és kitépett egy darabot az ágyból.

- Akkor ne várass tovább – tekertem a dereka köré a lábaimat.

- Kis türelmetlen – mosolyodott el kedvesem.

- Amit azt illeti te sem a türelmedről vagy híres – csúsztattam a kezeimet a fenekére. Majd egy határozott mozdulattal magamhoz rántottam szerelmemet.

- Szeretem, amikor ilyen vagy – kezdett heves mozgásba felettem.

- Szokj hozzá, mert egy örökkévalóságig ilyen lesz minden éjszakád - válaszoltam felhevülve.

- Ez volt a legszebb mondat, ami valaha elhagyta a szádat – tört le még egy darabot az ágyból.

Majd éhesen vetette magát a számra, hogy a teste még intenzívebb mozgásba kezdjen. A tempó egyre csak fokozódott, egészen addig, amíg már elviselhetetlenné nem vált a kéj, ami átjárta a testem, és hangosan felsikoltva engedtem el magam. S szinte abban a pillanatban Emmett is eljutott a csúcsra, az ágy pedig elemeire bomlott alattunk, amin egyszerre nevettünk fel. Majd szerelmem mellkasához bújtam, aki azonnal cirógatni kezdte a hátamat.

- Szeretlek – helyezkedtem el felette újra néhány perc után.

- Én is szeretlek, baby – húzott le magához egy csókra. Hogy ott folytassuk a nászéjszakánkat, ahol nemrég abbahagytuk.

Egy hetet töltöttünk el kisebb megszakításokkal a nekünk kialakított szerelmi fészekben. Ami idő alatt nemhogy az ágyakat, de még magát a faházat is teljesen tönkretettük. Az utolsó éjszakánkat, már a romokon fekve, egymásba gabalyodva töltöttük el, de egyáltalán nem zavart. A lényeg az volt, hogy boldogok voltunk a saját kis buborékunkban, amit megalkottunk magunknak.

A nászutunk végeztével pedig újult erővel vetettük bele magunkat Jasper segítésébe, Alice legnagyobb örömére. A folyamat lassú volt, lassabb, mint bármelyikünknél, de az a perc, amikor megláttuk Alice és Jasper arcát, mikor hazajöttek a városból, miután az egész napot ott töltötték, az felért bármilyen ajándékkal. Az volt az az este, amikor Jasperről kijelenthettük, hogy valóban elérte a tökéletesen vegetáriánus életmódot, amiért annyit dolgozott…