KAMPÁNY!

KAMPÁNY!

2011. április 15., péntek

Történet szerelemről és családról - 84. fejezet

Beilleszkedés

 SZIASZTOK! IGAZÁBÓL MÉG EZEN KÍVÜL LESZ KÉT FEJEZET, MERT ÚGY DÖNTÖTTEM, HOGY KELL EGY EPILÓGUS A VÉGÉRE CARLISLE RÉSZÉRŐL, ÚGYHOGY MÉG EGY FEJI  ÉS EGY EPILÓGUS LESZ :D PUSZI, DRUSILLA

(Emmett szemszöge)

Alice és Jasper már két hete a családhoz tartozik, és határozottan tetszik nekünk az egész helyzet. Amióta Alice is a családhoz tartozik Edward sem olyan karót-nyelt, mint amilyen eddig volt, ráadásul Jasperrel lehet a legjobban bunyózni és balhézni, mert hogyha átveszi tőlem a kellő lelkesedést a hülyeség iránt, akkor szívesen jön velem egy kicsit megritkítani az erdőt egy-egy birkózás közepette. Szegény Esme már kevésbé kedveli ezt a tevékenységünket, de azért mindig csak legyint, és elmondja, hogy így is szeret minket, bár a kedvenc fáira továbbra is érzékeny, úgyhogy azokat inkább nem bántjuk, nehogy megbántsuk őt.
-         Na, mehetünk ma a városba kiruccanni? – vágtam hátba Jaspert, ahogy leértem a lépcsőn.
-         Nem is tudom, azt hittem, hogy ma elmegyünk a hegyekbe. Tegnap még erről volt szó – vágta rá gyorsan Jasper.
-         Figyi, mindketten tudjuk, hogy előbb-utóbb túl kell esned az emberekhez szokás fázisán. Húzogathatod a végtelenségig, akkor is el kell jutnod egyszer a városba. Alice nem az a fajta csajszi, aki itthon ül veled.
-         Tudom, de mi van, ha nem tudtok megállítani? – kérdezte idegesen.
-         Ez elég valószínűtlen, mivel Edward majdnem előbb tudja, hogy mit akarsz, mint ahogy megtennéd, én meg majd lezúzlak, ha valami baj van – mondtam elszántan. – Legalább legálisan is laposra verhetlek egyszer, úgy hogy az egész család egyetért vele – húzkodtam a szemöldököm.
-         Emmett, ez nem ilyen egyszerű. Fogalmatok sincs, hogy milyen az, amikor minden érzéked kitölti egy ember vérének illata. Az édes illat, ami hívogat téged, szinte kiabálnak az artériák, hogy érintsem meg őket a fogaimmal, és élvezzem, ahogy az édes forróság minden fájdalmat kiont a torkom mélyén – merengett el Jasper.
-         Öcsi, nem csodálom, hogy állandóan kajás vagy, hogyha ilyeneken jár az agyad – nyeltem egy nagyot. – Még a végén én magam is megkívánok egy-két csinos kis torkocskát.
-          Ez egyáltalán nem vicces. Fogalmad sincs, hogy milyen csodálatos érzés, amikor érzed az erőt, és az enyhülést, amikor eszel, az állatok vére negyed annyira sem ízletes, mint egy emberé – csattant fel Jasper.
-         Én ne tudnám, öcskös? – húztam fel a szemöldököm. – Attól, hogy még nem avattunk be titeket mindannyian a történetünkbe, még nem kell azt hinned, hogy mi aztán tökéletesek és bűntelenek vagyunk. Nekem is megvan a magam bűne, és ahogy azt már tudod, Rose sem volt kíméletes a múltjával.
-         Valóban nem volt könyörületes, de Rosalie nem ivott belőlük, csak elintézte őket, amit megjegyzem, hogy meg is érdemeltek. Nem tudom őt emiatt bűnös léleknek tartani. A bosszú nagyon erős érzelem. Szinte mindent felülmúlhat, főleg, hogyha ilyen szörnyű dolgot tesznek valakivel – vágta rá Jasper.
-         Na és, Esme is megbotlott egyszer, ettől őt bűnösnek, vagy rossznak tartod? – kérdeztem kíváncsian.
-         Dehogy, Esme még fiatal vámpír volt akkor, és baleset volt. Hogyha az az ember nem szúrja meg az ujját, akkor semmi nem történt volna – válaszolta azonnal. – Carlisle pedig, mint tudjuk soha nem ölt embert.
-         Akkor vegyük Edwardot. Neki is volt néhány évnyi ballépése – mondtam ki a tényeket. - Természetesen nem hibáztatja érte senki.
-         Bűnözőket gyilkolt, az más, én ártatlan embereket öltem – morgott tovább Jasper.
-         Asszem már megbeszéltük, hogy nem az a lényeg, hogy mit tettél, hanem, hogy mostantól hogyan akarsz élni. Nem vagyunk olyanok, akik ezért elítélnének. Egyébként is bírlak, öregem. Csak azt a világfájdalmat töröld le a képedről, mert még nekem is elromlik a kedvem a látványodtól – löktem ki az ajtón. – Na, irány a város. Hidd el, tudom, hogy miről beszélünk. Még nekem is volt egy ballépésem. Tudom, hogy én maga vagyok a megtestesült tökéletesség mindenki szemében, de ha az énekesed szólít az nagy úr – sóhajtottam fel. Micsoda vére volt annak az embernek. Annyira sajnálom még mindig szegényt, hiszen fiatal volt még, és életerős, de az az illat. Ha csak rá gondolok, még most felgyülemlik a méreg a számban.
-         Az énekesed? – húzta fel a szemöldökét Jasper.
-         Igen, Carlisle nevezte így, mikor megtörtént a dolog. Azt mondta, hogy a világ legnehezebb dolga ellenállni, hogyha a számodra tökéletes aromával hoz össze a sors. Az illat, ami bekúszik az orrodba, és annyira beleissza magát az érzékeidbe, hogy egyre csak vágysz rá, amíg szinte már másra sem tudsz gondolni, csakis arra, hogy megkóstold, mert az életed sivár és értelmetlen nélküle. Mint a legfinomabb nektár, amit a föld valaha a hátán hordott. Még ma is pontosan emlékszem arra a napra. Fülledt idő volt, érezni lehetett a levegőben a vihar ígéretét, és én éppen a városban kerestem a tökéletes ajándékot Rose névnapjára. Akkor csapott meg az illat. A rózsa és liliom fenséges aromája, ami szinte azonnal elborította az elmémet. Legszívesebben azonnal rávetettem volna magam. A bolt ablakában láttam, hogy az egyébként arany szemeim átváltoznak vaddá és koromsötétté. Életem legnehezebb pillanata volt, amikor nagy nehezen megszakítottam a légvételem, és elmenekültem a lány közeléből. Kis híján ráugrottam ott a város kellős közepén. Az erdőben zihálva és feldúltam kapaszkodtam meg egy fában, majd kiirtottam szomjúságomban egy egész csordát. Egyszerűen nem lehetett betelni azzal az illatmámorral, amit akkor éreztem. Itthon pedig azonnal elmeséltem mindenkinek, hogy mi történt velem. Akkor mondta Carlisle, hogy hatalmas önuralomról tettem tanúbizonyságot, de azért ne menjek a városba, csak akkor, hogyha végképp nincs más megoldás. Meg is fogadtam a tanácsát, egészen addig, amíg nem jutott eszembe, hogy mégis be kell mennem némi rózsáért még Rose számára. Abban már nem vagyok biztos, hogy ezt akkor a szerelem tette velem, vagy az, hogy a szörnyem mindennél jobban vágyott a lány után. Azt hiszem, hogy ez már sosem fog kiderülni. Mindenesetre úgy voltam vele, hogy mekkora esély lehet rá, hogy éppen a városszéli virágboltba téved a lány, hiszen legutóbb a belvárosban éreztem és láttam. Így viszonylag nyugodtan indultam útnak, megvettem a virágot, majd azonnal vissza is akartam menni a házunkhoz, amikor megéreztem őt ismét. Nem tudom, hogy hova készült, bár valószínűleg piknikezni szeretett volna az erdőben, legnagyobb szerencsétlenségére. Legalábbis egy kis kosárral indult el a rengeteg felé. Amikor elsétált mellettem zavartan lesütötte a szemeit, majd elpirulva szaladt el mellettem. Akkor jöttem csak rá, hogy milyen éhes szemekkel bámulom. Biztosan azt hitte, hogy nagyon megtetszett nekem, és nem is tévedett nagyot. Csak nem a teste tetszett igazán, hanem az illata. Szép lány volt, de Rose-nak a nyomába sem érhetett volna. Próbáltam minden erőmet összeszedni, hogy ne menjek utána, de egy hang a fejemben folyamatosan azt mondta, hogy nem kell sokat innunk belőle. Csak egy mámoros kortyot. Egyetlen kis baklövés, megesik az ilyesmi. Nem kell megölnünk sem, csak egy kicsit megkóstolni őt. Már messze járt tőlem, de nem tudtam kiverni a fejemből az aromáját. Valahogy a lábaim maguktól indultak el utána. Először még emberi tempóban követtem, aztán egyre gyorsabban és gyorsabban kezdtek el menni a lábaim. A következő pillanatban pedig már ott álltam előtte, és az egész testemmel betakartam az apró testét, miközben egy fának döntöttem őt. Az őzike szemei, amik nem sokkal azelőtt még mosolyogtak rám, hirtelen rémültté és védtelenné váltak, szinte könyörgött a szemeivel, hogy ne bántsam, de hang nem hagyta el a torkát, csak meredt rám, és apró kezeit az enyémekre tette. Olyan ártatlan volt és törékeny. Az agyam egy távoli szeglete még néhány pillanatig próbálta küldeni nekem a vészjelzéseket, hogy nem akarom ezt tenni ezzel a lánnyal, de hirtelen minden elhomályosult körülöttem, és már csak az artériáját láttam. Megnyaltam a szám szélét, és lassan a nyakára hajoltam. Az illat, ami eddig is őrjítően bódító volt akkor még intenzívebben tört rám. A méreg már betöltötte a szám minden szegletét, és tudtam, hogy ez az őrületes kívánkozás nem fog soha életemben enyhülni, amíg meg nem tudhatom, hogy milyen érzés, amikor lefolyik a torkomon. Egyszerűen nem voltam képes tovább türtőztetni magam, és bármennyire is mondogattam nem sokkal korábban magamnak, hogy csak egy kortyot, ehhez képest éhes vadként vetettem rá magam a kecsesen ívelt nyakra. Amikor a fogam belemélyedt a forró bőrbe felnyögtem az élvezettől, ami átjárt. Az az íz, amit akkor éreztem egyszerűen leírhatatlan volt. Mint a világegyetem legtökéletesebb itala, amit csakis nekem tervezett egy felsőbb erő. A csak egy kortyból aztán még egy lett, és még egy, míg azon kaptam magam, hogy a görcsösen szorító kis kezek lassan elernyednek, és az ernyedt test mellé zuhannak. A lány feje lassan hátrahanyatlott, és a szíve dobogása is véget ért. Csak akkor jöttem rá, hogy az a csak még egy korty a lány halálát okozta, amikor elapadt a gyönyöröm forrása, és én újra Emmett voltam. Egy olyan vámpír, aki nem tudott megállást parancsolni az ösztönei hatalmának. Bűntudattal telve emeltem karomba az apró testet és rohantam vele hazafelé, hátha még van remény, hiszen Carlisle már hazaérhetett. Még csak félúton jártam, amikor Edward és Carlisle rohant velem szembe. Edward meghallotta a kétségbeesett gondolataimat, amikor már elég közel voltam hozzájuk, és azonnal felém indultak. A lányoknak megtiltották, hogy velük jöjjenek, és nem is mondták el nekik, hogy miért kell azonnal elmenniük otthonról. Amint elém értek Carlisle kivette a kezemből a lányt, és gyengéden a földre helyezte, hogy megvizsgálhassa, hátha van még esélye. Percekig próbálta újraéleszteni, de mindhiába, hiszen nem hagytam neki egy csepp vért sem, amit a szíve pumpálhatott volna. Fogadott apám szomorú szemekkel tekintett le a halott testre, majd egy gyengéd mozdulattal becsukta a még mindig rémültem meredő szempárt. Nekem fel sem tűnt, hogy szegény lány tágra nyílt szemekkel, és hatalmas rettegéssel távozott az élők sorából. Azt vártam, hogy elzavarnak, de Edward ehelyett csak a vállamra tette a kezét, és nyugtató szavakat mondott nekem. Míg Carlisle villámgyorsan betakarta a lányt, és már elő is készítette az örök nyugalmát. Azután pedig felém fordult, és biztosított engem arról, amiről Edward is, hogy ettől még pontosan ugyanannyira a fia vagyok, mint ahogy eddig. Azt akartam, hogy büntessenek meg, hogy mondják meg, hogy nem érek semmit, mert meggyilkoltam egy ártatlan lányt, ehelyett ők csak szerettek. Amikor nem akartam hazamenni a lány temetése után Edward velem maradt, hogy ne tudjak megszökni, míg Carlisle elrohant, hogy elhozza hozzám Rosalie-t. Egy kicsit féltem a találkozástól, de titkon örültem is, mert azt hittem, hogy Rose egy határozott pofonnal indítja a találkozást, de tévedtem. Amikor odaért szomorú szemekkel nézett rám, de egy pillanat alatt megszakította a közöttünk lévő távolságot, és szorosan magához ölelt. Csak annyit mondott, hogy szeret engem, bármi is történjék, de ez a néhány szó a világot jelentette a számomra. Később megtudtam, hogy azért Esme puhított rajta egy kicsit, de saját bevallása szerint soha nem lenne képes elhagyni engem, bármilyen is lennék. Szörnyű volt az utána való időszak a számomra. Sokáig nem mertem újra emberek közelébe menni, de lassan rájöttem, hogy mégsem élhetek egész örökkévalóságom során elzárva a külvilágtól. Lassan a család segítségével visszatért az önbizalmam, és újra élvezni kezdtem az életet. Ma pedig már nincs gondom a szomjúságommal. A folyamat hosszú, de ha kitartasz, akkor cserébe olyasmit kapsz, ami sokkal több, mint amit egy magunkfajta vámpír remélhet. Otthont, családot, és a lehetőségekhez mérten normális életet. Mi kellene még egy boldog örökkévalósághoz? Hacsak nem a szerelem, de már az is megtalált mindkettőnket – meséltem el életem legnehezebb időszakát. Nem szerettem erről beszélni, de úgy éreztem, hogy Jazz számára ez most fontos lehet. Eddig még csak Rosalie-t avattam be az érzéseim teljes repertoárjába, aki mindig is megértően viselkedett velem ezzel az üggyel kapcsolatban, Rose baby, az én csodálatos szirénem. Csak azt sajnálom, hogy az igazi énjét csakis nekem mutatja meg, pedig ha mindenki tudná, hogy milyen lágy és tökéletes nő, akkor másképp viszonyulnának hozzá.
-         Mindent visszavonok – nyelt egy nagyot Jasper. – Pontosan tudod, hogy mi az a szomjúság, és mégis legyőzted. Képes voltál újra emberek közé menni, miután megérezted az emberi vér émelyítő ízét.
-         Ebben ez esetben azt hiszem, hogy megbízhatsz bennem, amikor azt mondom, hogy egészen biztosan sikerülni fog neked is a beilleszkedés. Úgyhogy indíts a város felé. Edward is mindjárt jön, na és persze Alice is, úgyhogy még ha akarnál sem tudnál galibát okozni, de ha véletlenül mégis elcsábulnál, akkor azonnal hárman fogjuk rád vetni magunkat, és ebből a három főből attól tartok, hogy csak Alice jelenlétét élveznéd, úgyhogy kétszer is gondolt át, hogy mire készülsz – nevetett fel Emmett.
-         Neked soha nem fog benőni a fejed lágya – nevetett fel Jasper halkan.
-         Nocsak, tudsz mosolyogni. Büszke vagyok rá, hogy képes voltam mosolyt csalni az arcodra – húztam ki magam miközben megpaskoltam a saját vállamat.
-         Mi a helyzet, fiúk? – ugrott ki az ablakon kecsesen Alice. Majd egy szempillantás odabújt Jasperhez. – Minden rendben lesz, láttam – suttogta bátorítóan a kedvese fülébe.
-         Köszönöm, drágám – nyomott puszit Alice ajkaira.
-         Nincs mit, indulás – ragadta kézen Alice. Majd a város felé kezdett futni szerelmével.
-         Ennyi? Komolyan? – kiáltottam utánuk. – Én már egy órája győzködöm, de Alice néhány szava sokkal többet nyom a latba? Hát köszönöm szépen – kiabáltam utánuk.
-         Az élet kegyetlen, és az utolsó, aki a város határához él az mossa ki a ruhákat Esme helyett – iramodott neki Edward is.
-         Három csalóval élek együtt – háborodtam fel.
Viszont azonnal mosolyogva indultam meg én is utánuk, hogy elkaphassam őket. Persze nem értem utol Edwardot, pedig mindent beleadtam, Alice és Jasper pedig túl nagy előnyhöz jutott. Csak azt sajnáltam, hogy az eddigi jókedv eltűnt mindenki arcáról, és feszültség ült ki rá, ami minket is elárasztott.
-         Ne aggódj, Jasper – simított végig Alice a hátán. – Csak sétálunk egy kicsit. Nem ez lesz az első eset, csak egy negyed órát – ragadta meg kedvese karját, majd maga után húzta.
-         Temperamentumos kiscsaj a hugi, nem igaz? – nevettem fel.
-         Hát, tudja, hogy milyen jövőt akar kettőjüknek, és ezért mindent hajlandó elkövetni – bólintott rá Edward is. – Szép volt tőled, hogy elmesélted neki az énekesed történetét. Még sosem hallottam a te szádból, hogy milyennek láttad az akkori eseményeket. Teljesen begubóztál akkoriban, még a gondolataid is ösztönösen elrejtetted egy ideig, amit a mai napig nem tudom, hogy hogyan csináltál.
-         Na és te milyen jövőt akarsz, öcsi? Remélem nem akarsz egy örökkévalóságon át a szobádban komponálni. 
-         Szeretnék majd társat, de nem adom alább a tökéletesnél, végül is, mi egy életre választunk párt – mondta komolyan.
-         Na és, mi lenne, ha a tökéletesre várva néha elkalandoznál a nem tökéletesek felé is, csak úgy szórakozásból? Tányuska nagyon szívesen rád vetné magát. Egy szavadba kerülne, hogy kiugorjon az alsóneműjéből – vágtam hátba Edwardot lelkesen.
-         Emmett, ezt te sem gondolhatod komolyan, hogyha egyszer felkeltem abban a lányban a remény leghalványabb szikráját is, akkor soha többé nem tudom leállítani. Ráadásul nem is lenne tisztességes, hogyha ilyesmit tennék.
-         Edward, ez már nem annyira a makulátlan úriemberek időszaka, mint a te idődben. Hagyj fel az őrült elveiddel, és élj – szusszantottam idegesen.
-         Én élek, és tökéletesen elégedett vagyok azzal, amim van, legalábbis egyelőre – rántotta meg a vállát.
-         Megkérhetném a díszes kíséretet, hogy a magánéleti gondjaik helyet foglalkozzanak azzal, amiért idejöttünk? – vágta csípőre Alice a kezét.
-         Bocsi – válaszoltuk azonnal. – Akkor induljon a séta – mutattam a sétálóutca felé.
Jasper egész tűrhetően bírta az emberek közelségét. Bár a gondolatait nem ismertem, de Edwardot elnézve eléggé ráizgulhatott egy-két járókelő vérére az öcskös. Sebaj, idővel túljutunk ezen a problémán is, végül is a lényeg az, hogy hozzászokjon, időnk pedig van, mint a tenger. Miután a városban végeztünk Edward felvette egy vadászat lehetőségét, amire Jasper azonnal rábólintott, ahogy Alice is, így végül feláldoztam magam én is, azzal a feltétellel, hogy akkor menjünk olyan messzire, ahol már akad néhány mackó is a számomra. Azért Jazz arca sokkal üdítőbb volt néhány szarvassal később. Láthatóan nem volt magával tökéletesen elégedett, pedig szerintem nagyszerűen helytállt. Nem kell már első alkalommal megváltani a világot, hiszen én is pontosan tudom, hogy milyen csábítóak is ezek az illatok az első időkben. A lényeg csak az, hogy ne adja fel és gyakoroljon minél többet. Abban pedig a családunkat ismerve nem lesz hiány. Át tudjuk szoktatni Jaspert, csak idő kérdése, és semmi nem áll majd az öcsi útjába sem. Már sötétedett, amikor hazaértünk. Rose baby az ablakunkból lesett, és amikor meglátott szélesen elvigyorodott és kitárta az ablakot, amin én azonnal beugrottam, és azzal a lendülettel le is döntöttem őt az ágyunkra.
-         Már csak egy hét – csillantak fel szerelmem szemei izgatottan.
-         Bizony, már csak egy hét – bólintottam rá azonnal. – Csak nem ez a becses darab lesz rajtad a lagzin? – kukucskáltam be a mélyen dekoltált ruhája alá. Gyönyörű, csipke fehérnemű volt rajta.
-         Ami azt illeti ez egy tesztdarab, mivel hozzád elég strapabíró alsóneműkre van szükség – kuncogott fel.
-         Szóval, ki kéne deríteni, hogy ez a fajta elég strapabíró-e? – csillantak fel a szemeim.
-         Nem muszáj, természetesen, csak akkor hogyha van kedved – rebegtette meg a pilláit. Á… megőrjít ez a nőszemély, de többek között ezért is imádom.
-         Mennyire szereted ezt a ruhát? – néztem végig a sötétkék darabon.
-         Meg tudok válni tőle – kezdte el harapdálni a fülcimpámat.
-         Örömmel hallom – vigyorodtam el. Majd felnevettem, amikor egy határozott mozdulattal véget vetettem a ruhadarab pályafutásának, hogy néhány pillanattal később már a fogaimmal harapjam szét a szédítő fehérnemű pántjait.
-         Hova ez a sietség? – kapta el a már dél felé kalandozó kezemet.
-         Csakis a te hibád, túl vadító ez a fehérnemű, így nehéz uralkodnom magamon – motyogtam az egyik keblére.
Majd birtokba vettem a rózsaszín kis gombocskát a közepén, amitől szerelmem azonnal felsikkantott. Néhány pillanatig hallottam még a háborgó gondolatokat, de nem törődtem velük, ahogy eddig sem. Rose csakis az enyém, és pontosan annyira imád velem szeretkezni, ahogy én vele. Még alig kezdtem bele kedvesem kényeztetésébe, amikor hangos reccsenések közepette az én ruháim is eltűntek rólam, így már semmi akadálya nem volt, hogy magamévá tegyem leendő feleségem. Imádtam a szeretkezéseinket, főleg, hogy Rose most már láthatóan egy kicsit sem érezte magát zavarban, mint a kapcsolatunk elején. Éppolyan hevesen és szenvedélyesen kívánt engem, ahogy én őt, és ez minden egyes pillanatot feledhetetlenné varázsolt. Az én kis vadmacskám, aki hamarosan nem csak a szerelmem lesz, hanem már hivatalosan az asszonykám is…        

6 megjegyzés:

  1. Szia!
    Nagyon nagyon jó lett. meg lehet érteni jasper aggodalmát de az hogy Emmett beavatta őt a saját érzelmeiben és elmondta h mi történt vele hogy tudja mi is az amin keresztül ment Jasper akkor talán másképp viszonyul mindehhez.. Jó volt olvasni hogy Emmett megnyílik és h kicsit beszél arról az időszakról...
    Vajon mi lesz ezek után Alice életvidám erős határozott nő mint mindig és ez tetszik..:)) Az esküvő nem sokára lesz amit még jobban várok!!!!
    Melidna

    VálaszTörlés
  2. szia gratulálok ez isteni em igazán bátor volt hogy ezt megosztotta jazzel
    puszy

    VálaszTörlés
  3. Szia!
    Nagyon jó lett! Azért az a monológ, amit Emmett mondott, nem volt semmi... Bírom Culleneket. Emmet egy órán át győzködi Jazzt, Alicnek meg egy szavába kerül :) Aztán még neki is kell mosnia :) Meg bírom a bezsólásait... Hát, a fejezet második részét már megszokhattuk, de az is nagyon jó lett!

    VálaszTörlés
  4. Szia
    Gina vagyok Remek volt ez a rész. Emmett igazán kitett magáért. Megosztotta Jasperrel az egyik titkát, amit félteve őrzött. Bizonyítva ezzel nemességét és nyíltságát.
    Arról nem is beszélve, hogy komolyságával és őszinteségével erőt adott új testvérének az újrakezdéshez, egy nehéz, de szebb és boldogabb élet reményébe.
    Puszi Gina

    VálaszTörlés
  5. Szia Melinda!
    Köszönöm szépen. Nagyon örülök, hogy tetszett :) Igyekszem a folytival :D
    Puszi

    Szia Demon!
    Köszönöm szépen. Örülök, hogy tetszett :D
    Puszi

    Szia Kija!
    Köszönöm szépen. Örülök, hogy tetszett :D
    Puszi

    Szia Aileen!
    Köszönöm szépen. Nagyon örülök, hogy tetszett :D Azon a monológon sokat dolgoztam :D Igyekszem a fejezettel, ahogy csak tudok.
    Puszi

    Szia Gina!
    Köszönöm szépen. Nagyon örülök, hogy tetszett :D Sokat dolgoztam Emmett gondolatain :D Igyekszem a frissel :D
    Puszi

    VálaszTörlés