Tartozni valakihez - 48. fejezet

48. fejezet




(Jasper szemszöge)



A hajnal gyorsan ránk talált ebben a hihetetlenül kényelmes pózban. Imádtam, amikor Alice a mellkasomon fekszik. Egyenletes lélegzetvételei csiklandozták a bőrömet, én pedig finoman cirógattam a hátát. Nem igazán volt kedvem felkelni, de tudtam, hogy Peter és Charlotte este átjönnek hozzánk, és addig ki kellene eszelni, hogy mivel üssük majd el az időt. Bár biztos vagyok benne, hogy Alice-nek már vannak ötletei. Jobb is lesz, ha megkérdezem tőle.

- Kicsim, szerinted mit csináljunk este? Mármint tudod, hogy átjönnek majd Peterék, és még nem igazán van programötletem – magyarázkodtam.

- Az nem, mert nekem viszont van – csillant fel a szeme.

- Na és mi lenne az? – kérdeztem kíváncsian.

- Hajó kirándulni fogunk, méghozzá, dél-délkelet felé, ahol lesz egy aprócska kis sziget, és egy barlangrendszer, tele különleges tengeri élőlényekkel. Nagyon jól fogjuk érezni magunkat, láttam – mosolygott rám szerelmem.

- Ez nagyszerűen hangzik – mosolyodtam el én is. – Akkor gondolom már azt is tudod, hogy mit kéne bepakolnunk a hajóba – fűztem még hozzá.

- Igen, viszünk magunkkal két nagy pokrócot a strandoláshoz, aztán szükségünk lesz fürdőruhákra, többre is, mert Peter és Charlotte nem hoz, és törölközőkre, és nem ártana még, ha vinnénk egy kisebb táskát, mert csodálatos tengeri kagylóhéjak lesznek a parton, ahová megyünk, és össze akarom szedni őket, hogy utána kidíszíthessek velük egy fényképalbumot. Ja, igen, a fényképezőt is magunkkal kéne vinni. Biztosan gyönyörű képeket tudunk majd készíteni a hajóról is, és a szigetről is – magyarázta lelkesen. Imádtam, amikor bepörög.

- Te hoztál magaddal gépet? – kérdeztem kíváncsian. Nekünk nem is volt.

- Igen, addig nyúztam Esmét, amíg kölcsön nem adta a sajátját – vigyorodott rám. – Na jó, nem igazán kellett győzködni, hogy adja kölcsön. Szívesen odaadta nekünk.

- Rendben – bólintottam rá. – Na és mit csináljunk, amíg megérkeznek a többiek? – kérdeztem kíváncsian. Vajon erre is kieszelt egy tervet?

- Igazság szerint szeretném, hogyha most tényleg megmutatnád nekem a korallokat, mert eddig még nem igazán volt szerencsém látni őket, mivel valami mindig elvonta a figyelmünket a vízben – kuncogott fel kacéran.

- Nos, most sem tudok garanciát vállalni a korallnézésre, hogyha olyan fürdőruháid vannak, mint az a tegnapi – mondtam határozottan. Nagyon jól állt neki az a fazon.

- Na, de szerelmem, hol az önuralmad? – nézett rám nagy boci szemekkel.

- Rendben, jó leszek – sóhajtottam fel. Ki tudna ellenállni ezeknek, a szemeknek? Még rebegteti is hozzá a pilláit. – Na, akkor irány a korallzátony, mert sok látnivaló lesz ott, az biztos – mondtam. Majd felkeltem, és magammal húztam szerelmemet is.

Néhány perc alatt felöltöztünk és már indultunk is a part felé. Alice izgatottan ugrált a víz felé, én pedig boldogan figyeltem, ahogy lelkesen a habok közé szalad. Gyermeki kíváncsiság bizsergett az egész testében, és nagyon reméltem, hogy sok különleges élménnyel fog gazdagodni ismét.

- Gyere már, Jasper – sürgetett egy kicsit, amikor már a zátonyhoz ért.

- Jövök – mosolyogtam rá.

Majd egy kicsit megszaporáztam a lépteimet, és néhány pillanattal később már mellette is voltam. Szerelmem kézen fogott, majd mindketten a víz alá merültünk. A korallzátony, ami a szigettől nem messze helyezkedett el valóban gyönyörű volt. Igaz, hogy a halak, és a többi tengeri élőlény is úgy döntött miattunk, hogy egy időre távozik a zátony közeléből, de ez egyáltalán nem csonkította a lelkesedésünket. A színes korallok, és az óriás kagylók teljes mértékben kárpótoltak bennünket a tengeri élőlények hiánya miatt. Egyik zátonytól úsztunk a másikig, és nem tudtunk betelni a látvánnyal. Mindegyik zátony hasonlított egymásra, de mégis más volt. A harmadik zátonynál pedig találtam egy nagyon szép kis kagylót, és biztos voltam benne, hogy hatalmas kincset rejt. Óvatosan felemeltem, majd kíváncsian figyeltem, hogy mi fog elég tárulni. Nagyon reméltem, hogy egy szép gyöngyöt fogok benne találni, és igazam is lett. Egy nem túl nagy, de nagyon kecses kis ékszer tárult a szemem elé, amit rögtön megszereztem az én gyönyörű feleségem számára. Óvatosan a zsebembe csúsztattam a kincset, majd alaposan bezártam ideiglenes börtönébe, majd követtem szerelmemet. Órákon át vizsgálgattuk a zátonyok szépségét, annyira tetszettek, hogy még csak levegőt venni sem mentünk fel ez idő alatt. Na nem, mintha szükségünk lett volna rá, de azért furcsa volt ilyen sokáig hanyagolni az oxigént.

Nem sokkal később Alice a felszín felé kezdett integetni, majd felúszott, én pedig azonnal követtem. Amint felértünk mosolyogva rám nézett, majd a nyakamba csimpaszkodva húzta magát az ölembe, és ártatlanul pislogott rám.

- Megnézhetem, amit találtál? Kérlek, kérlek, kérlek – nézett rám könyörgőn. – Tudom, hogy nem most akartad még odaadni, de csak egy pillantást hadd vessek rá.

- Na jó – sóhajtottam fel. Tudhattam volna, hogy Alice szokásához híven leskelődik. A zsebembe csúsztattam a kezem, majd óvatosan kiemeltem a gyöngyöt. Szerelmem szemei azonnal felcsillantak, amikor kinyitottam a tenyeremet, és meglátta a kis ékszert.

- Ez gyönyörű – mondta boldogan.

- De még nem kapod meg – mosolyogtam rá lágyan. – Előbb megcsináltatom neked. Medálnak, vagy inkább karkötőnek szeretnéd viszont látni?

- Karkötőnek szeretném – mondta mosolyogva. – Annyira szép lesz, majd meglátod, hogy mennyire – tapsikolt örömében. Elképesztően aranyos volt, amikor így belelkesült. Engem pedig az tett végtelenül boldoggá, hogy én tehettem őt ennyire boldoggá ezzel az apró kis gesztussal.

- Megnézzük a naplementét a partról? – néztem el a horizont felé. Te jó ég, hogy eltelt ez a nap. Bár az idő gyorsan telik, ha jól érzi magát az ember.

- Nagyon szívesen – vágta Alice gondolkozás nélkül.

Néhány perc alatt kiúsztunk a partra, majd letelepedtünk a hatalmas fürdőlepedőre, amit szerelmem előkészített, még tegnap este. Csak tegnap a legkevésbé sem izgatott minket, hogy bevigyük a házba szegény törölközőt is. Nem mintha bármi baja eshetett volna itt. Alice az ölembe kucorodott, én pedig szorosan magamhoz öleltem. Csendben néztük, ahogy a nap egyre jobban halad lefelé, és a mi bőrünk csillogása is egyre halványodott a sugarak eltűnésével.

- Ez gyönyörű – sóhajtott fel szerelmem elégedetten. – A nap, mintha itt sokkal nagyobb lenne, mint otthon.

- Én is így látom. Érzéki csalódás. Ilyenben sem volt még részem – gondolkodtam el. Keresgéltem az emlékeim között, de még soha nem láttam ekkorának a napot, ez biztos. Nem tudom, hogy meddig ülhettünk ott, de már javában besötétedett.

- Peter és Charlotte most indul el felénk – nézett fel rám Alice. – Itt az ideje, hogy készülődjünk.

- Rendben – válaszoltam lágyan. Majd felálltam, és szerelmemet is felsegítettem. Összeszedtük a fürdőlepedőt, és alaposan leráztuk róla a homokot, ezután pedig bementünk a házba, és összekészítettük a hajókázáshoz szükséges holmikat. Nem telt el öt perc, és mi már útra készen álltunk. – Mennyi idő még? – kérdeztem szerelmemet.

- Legfeljebb húsz perc – révedt szerelmem szeme a távolba.

- Akkor még egy zuhany belefér – csillant fel a szemem.

- Ez zuhany igen, de most nem lehet olyan, mint ahogy Londonban zuhanyoztunk – intett Alice játékosan.

- Nem törhetjük le a szappantartót? – adtam az ártatlant.

- Többek között azt sem, de leginkább most tényleg uralkodnunk kell magunkat – intett játékosan. – Csak akkor zuhanyozhatsz velem, hogyha jó leszel – emelte fel a mutatóujját fenyegetően.

- Kicsit rossz? – alkudoztam.

- Nagyon kicsit – mutatta fel a hüvelyk és mutatóujját, amit nagyon kis távolságra tartott egymástól.

- Hát ez tényleg nagyon kicsi – mondtam kicsit csalódottan.

- Ha visszajöttünk a hajókázásról kárpótollak ezért – simult hozzám.

- Meggyőzőek az érveid – nyögtem fel. Alice kezei egyre lejjebb vándoroltak, én pedig egyre kevésbé voltam ura önmagamnak. – Kicsim, ha ilyeneket teszel velem, akkor nem garantálom, hogy jó leszek – búgtam a fülébe. Majd egy érzelemhullámot küldtem felé. Mire felnyögött. – Én is tudok gonoszkodni veled. Szóval, megegyezünk? Te nem kínzol engem most, és én sem téged – ajánlottam fel.

- Na jó, most te nyertél, de már csak negyed óránk maradt – mondta szerelmem.

- Majd gyorsak leszünk – mondtam határozottan. Majd felkaptam, és a fürdő felé vettem az irányt.

- Nem gyorsat akarok, hanem minőséget, ez a minimum – morgolódott.

- A zuhanyra értettem, hogy gyors lesz – nevettem fel.

- Oh – mondta zavartan.

Majd a fejét a nyakamba temette. Éreztem, ahogy zavarba jön, és ha képes lenne rá, akkor már biztosan elöntötte volna a pír a félreértés miatt. A tusolásunk kivételesen tényleg gyors volt. Majd az öltözködéssel sem bajlódhattunk sokáig, mivel Peter és Charlotte bármelyik pillanatban betoppanhattak hozzánk. Már éppen a nappaliba tartottunk, hogy ott várjuk a vendégeinket, amikor Alice elkezdett visszaszámolni.

- Három… kettő… egy, és… - mondta mosolyogva. Majd azonnal kopogtatás törte meg a csendet.

- Gyertek csak – nyitottam ki az ajtót azonnal.

- Köszönjük – mosolyogtak ránk barátaink.

- Sziasztok – ugrott a nyakukba Alice. – Gyertek, menjünk – ragadta őket karon, és máris a hajó felé vonszolta a megdöbbent párt.

- Hova is megyünk? – kérdezte Peter kíváncsian.

- Hajókázni – vágta rá Alice.

- Ez jól hangzik – mosolyodott el Charlotte. – Még sohasem utaztam hajón.

- Tetszeni fog – mondta Alice boldogan. – Láttam. Jasper és Peter, majd elkormányozzák, nekünk pedig addig lesz idők csacsogni. Annyi mesélnivalóm van Londonról, és az első nászutunkról. Na meg persze elregélem, hogy hogyan sikerült megszabadulnunk attól az ádáz nőszemélytől egy életre. Oh, és igen, képzelt, nemsokára el kell költöznünk onnan, ahol eddig éltünk, és ha hiszed, ha nem, de a család megszavazza majd, hogy én lehessek az új úti szervező, és nekem kell majd új házat találnom, amit már láttam is, és gyönyörű – záporozott szerelmemből a mondanivaló.

- Édesem, vegyél közben levegőt is. Egész éjjel, és még holnap is beszélgethettek – nevettem fel.

- Te foglalkozz Peterrel, hogy kibeszélhessünk titeket a hátatok mögött – fenyegetett meg játékosan.

- Jól van – nevettem fel. - Hát barátom, úgy látom, hogy a lányok egymásra találtak – veregettem meg Peter vállát.

- Ez már csak így szokott lenni – bólintott rá barátom is.

Besegítettük a hevesen beszélgető lányokat a hajóba, majd mi is felszálltunk, eloldoztuk a hajót, majd azonnal a kormányhoz és a vitorlákhoz mentünk. Alice és Charlotte pedig elhelyezkedtek a hajó orrában, és elmélyülten folytatták a mesélést egymásnak.

- Úgy látom, hogy Alice-nek már hiányzott valaki, akivel mindent kibeszélhet – mondta Peter mosolyogva.

- Ez Charlotte esetében is helytálló kijelentés – néztem én is a lányokra.

- Hát, te is tudod, hogy a mi fajtánknál nem könnyű barátokat találni, és Charlotte néha nagyon hiányol egy igazi barátnőt. Velem pedig nem akar mindenről beszélni. Bár az is tény, hogy én nem értek ezekhez a női dolgokhoz – vonta meg a vállát Peter. – Ezért jó, hogy ha ritkán is, de Alice-szel kiélheti a csajos beszélgetés iránti vágyait.

- Igen, valahogy Alice is így van ezzel. Imádja Esmét és Rose-t, de igazi barátnőre vágyik, aki nem családtag – bólintottam rá. Láttam már néhányszor, hogy vágyakozva nézett egy-egy baráti társaságot a városban, és szeretett volna ő is egy igazi barátnőt, amit most Charlotte testesített meg.

- A lényeg, hogy most jól érzik magukat – legyintett Peter. – Legfeljebb majd sűrűbben járunk össze, és akkor aztán csacsoghatnak.

- Igen, ez jó ötlet – bólintottam rá. Tényleg jó lenne egy kicsit többször találkozni velük.

Az utat végig beszélgetve tettük meg, és rendkívül élveztük az hajó ringatózását, és az éjszakai tenger látványát. Alice néha odakiabált nekünk, hogy mikor éppen merre vegyük az irányt, hogy megtaláljuk a helyet, amit látott, mit pedig készséggel engedelmeskedtünk neki. Már hajnalodott, amikor megláttuk a horizonton az apró kis szigetet. Tényleg nagyon pici volt, de ettől volt annyira vonzó is. A természet megcsonkítatlan igazi valója. Vad és érintetlen, amit a világon már nagyon kevés helyről lehet elmondani. A víz smaragdzöld volt a part mentén, és az egész szigetet pálmafák borították, a partot pedig hófehér homok borította. A fák felett pedig színes papagájok repkedtek éppen. Nem volt szebb, mint Esme szigete, de majdnem ugyanolyan tökéletes volt.

- Ez káprázatos – mondta Charlotte áhítattal, és Peter karjaiba vetette magát.

- Én megmondtam – húzta ki magát Alice is. Majd odasétált hozzám, és belebújt az ölelésembe.

- Kikötünk? – kérdezte Peter néhány perc múlva.

- Még szép – válaszoltam azonnal.

Nem sokkal később pedig már a parton is voltunk. Leugrottunk a hajóról Peterrel, mivel itt nem volt móló, vagy stég, és kitárt karokkal vártuk, hogy a lányok is leugorjanak a karunkba. Alice és Charlotte összemosolyogtak, majd egy kecses mozdulattal levetették magukat a hajóról. Nem mintha szükségük lett volna segítségre, hogy leszálljanak, de azért mégiscsak meg kellett adnunk a tiszteletet a hölgyeknek. Miután lábra állítottuk a lányokat, ki-ki átkarolta a párját, és elindultunk, hogy felfedezzük az ismeretlen kis szigetet, amit Alice talált meg nekünk.