KAMPÁNY!

KAMPÁNY!

2010. május 22., szombat

Jóslat by Lea

Sziasztok! Az egyik olvasóm, névszerint Lea belekezdett egy történetbe, és megkért, hogy tegyem fel a kezdetet a blogomra. Kicsit még bizonytalan, úgyhogy ha tetszik ez a kis szösszenet a történet elején, akkor nyugodtan biztassátok :) Puszi, Drusilla

Lea, a jégszívű
Már több száz év eltelt, de én még mindig ugyan úgy emlékszem Edwarddal való megismerkedésünkre. Soha nem tudom kiverni a fejemből akárhogy is próbáltam. Minden hang, dallam, mely hozzám szól, csak rá emlékeztet és arra, ahogyan elhagyott, csak mert már nem szeretett eléggé. Sokáig nem tudtam kiverni a fejemből ezeket a gondolatokat, de az idő múlásával más lettem, nagyon megváltoztam. Megtanultam vámpírként élni, tudatosan használva képességemet, hogy életben maradjak, és titokban tartsam létezésemet. De most eljött az idő, hogy újra visszatérjek Forksba, és meglássam mi változott szeretett, és fájdalommal teli városomban. Nem is vettem észre a nagy rohanásban, hogy megérkeztem, csak mikor már megéreztem a farkasok szagát. Nem tudom megmagyarázni, de megnyugvás jár át, holott tudtam, hogyha megtalálnak, halál vár rám. Senki nem tudta, hogy élek, még apám sem. A drága rendőrségi jegyzőkönyv szerint elraboltak, és eltűntnek nyilvánítottak, amely már ötven éve hatályos, szomorúan gondolok bele, hogy milyen érzés lehetett, mind a családomnak, mind a barátaimnak átélni halálom, eltűnésem pillanatát, éveit. De tudtam jól, hogyha értesültek volna, mi is történt valójában, akkor őket is veszélybe sodortam volna, és ezt már nem tudtam volna feldolgozni. A fogadott családom elhagyott, szerelmem továbblépett, és még vámpírrá is váltam, ez már akkoriban is túl sok volt nekem. Nem tudtam volna továbblépni, és elmagyarázni szeretteimnek, hogy mi is történt, és értsenek meg, de nem beszélhetnek senkinek róla. Sajnos az emberektől titoktartást kérni, olyan, mint alkoholfüggőnek, alkoholt adni. Így hát maradt a remete élet, mely kizár minden embert, állatott, az életemből. Szerencsére egy dologban jól végződött a történet ezen része, egyáltalán nem kívánom az emberek vérét, undorodom tőle. Számomra soha nem volt nehéz önkontrollt gyakorolni. De térjünk is vissza a jelenbe, mert a végén még én leszek az áldozat. A képességem miatt ugyan soha nem kellett aggódnom, hogy észrevesznek, mert tudom irányítani a szél járását, és az által a szagok terjedését is. Milyen vicces, szinte láthatatlan tudok lenni, ha nagyon akarom. La Push határainál jártam, furcsa volt átlépni, holott tisztában voltam vele, hogy tilos, de kit érdekel, nem velem kötötték azt az ostoba szerződést. Reméltem, hogy emlékeim feltörése nem fog gondot okozni a védelmemben. Sétáltam, és gondolataim szinte villámként suhantak át agyamon, azonban hirtelen megdermedtem. Nem gondoltam volna, hogy az első nap találkozom Jacobbal, de tévedtem. Nem is szeretnék találkozni vele, holott arra számítottam, hogy már rég halott. Gyorsan felugrottam a legmagasabb fára és figyeltem, irányítottam. Rengeteg farkast láttam meg hirtelen, lehettek tízen is. Furcsa ilyen sokan még soha nem voltak, biztos vámpír van a környéken, és ezért lettek többen. Látszott, hogy mennyire nyugtalanok, de nem értik miért. Pedig ha tudnák, hogy egy vámpír rejtőzik nem is olyan messze. Vicces, de hirtelen szomorú lettem, mikor ténylegesen megláttam Jacobot. Fájdalom járta át a szívemet.

- Bella vésd az eszedbe, nem találkozhatsz vele, SOHA - mondogattam magamnak, de hiába. Folyton a lehetőséget kerestem, hogy találkozhassam vele, négyszemközt. Csak egy picit, hogy újra embernek érezhessem magam. De ekkor eszembe jutott régen tett ígéretem. Minden megváltozik, nincs többé Bella nevű lány, nincs többé szomorú, és szeretettre váró ember. Csak Lea van, a vámpír, aki mindig az eszére hallgat, és soha nem lesz a szíve áldozat többé.

11 megjegyzés:

  1. Szia!!
    nagyon tetszik!!!
    Nagyon nagyon jó let... hogyan változott át Bella vámpírrá....
    Nagyon jó :)
    Melinda

    VálaszTörlés
  2. Szia megtudnád adni az oldal címét(ha van) mert nekem nyagyon tetszik:D

    VálaszTörlés
  3. Szia!
    Nekem nagyon tetszik a történet.
    Szentem folytasd mert, non jó!!!!
    Van már blogod?Ha igen megadnád a cimet?
    puszi :D

    VálaszTörlés
  4. Szia
    Gina vagyok nekem is nagyon tetszik a sztori én is szíves olvasnám kérlek ad meg a blogod címét ha van. Üdv. Gina

    VálaszTörlés
  5. nagyon tetszik (L)
    rendszeres olvASÓ SZÍVESEN LENNÉK ;)
    gyorsan blogot neki :D
    puszi xoxo

    VálaszTörlés
  6. Szia!
    Nekem is tetszik:) nagyon jól irsz.. olvasni fogom:) Pussz
    Ivett
    (csak az nem világos h miért hagyta el Edward?-holott ő élete szerelme.
    Meg az h hogy lett vámpír?
    De tényleg nagyon jóó

    VálaszTörlés
  7. Szia!
    Sztem nagyon jó a töri ugyhogy csak így tovább és ne add fel... én már nagyon várom a frisset:)
    Szia adri.

    VálaszTörlés
  8. Szia.
    Nekem nagyon tetszik :)
    Remélem folytatod, én kíváncsian várom mi fog történni ezek után. Hogy vajon Bella/Lea találkozik-e Edwarddal vagy h ők miattuk van-e ilyen sok farkas La Push-ban. Remélem kiderül h lett Bella vámpír.
    Várom a folytatást :)

    Pussz: Csillu

    VálaszTörlés
  9. Szia!
    Nekem is nagyon tetszik.
    Remélem folytatod!

    VálaszTörlés
  10. Nekem nagyon bejön!
    :)
    Már nagyon várom a folytatást!

    Puszi Eszter

    VálaszTörlés
  11. nagyon jó
    alig várom
    a következő
    fejezetet

    VálaszTörlés