Jóslat by Lea

Sziasztok! Az egyik olvasóm, névszerint Lea belekezdett egy történetbe, és megkért, hogy tegyem fel a kezdetet a blogomra. Kicsit még bizonytalan, úgyhogy ha tetszik ez a kis szösszenet a történet elején, akkor nyugodtan biztassátok :) Puszi, Drusilla

Lea, a jégszívű
Már több száz év eltelt, de én még mindig ugyan úgy emlékszem Edwarddal való megismerkedésünkre. Soha nem tudom kiverni a fejemből akárhogy is próbáltam. Minden hang, dallam, mely hozzám szól, csak rá emlékeztet és arra, ahogyan elhagyott, csak mert már nem szeretett eléggé. Sokáig nem tudtam kiverni a fejemből ezeket a gondolatokat, de az idő múlásával más lettem, nagyon megváltoztam. Megtanultam vámpírként élni, tudatosan használva képességemet, hogy életben maradjak, és titokban tartsam létezésemet. De most eljött az idő, hogy újra visszatérjek Forksba, és meglássam mi változott szeretett, és fájdalommal teli városomban. Nem is vettem észre a nagy rohanásban, hogy megérkeztem, csak mikor már megéreztem a farkasok szagát. Nem tudom megmagyarázni, de megnyugvás jár át, holott tudtam, hogyha megtalálnak, halál vár rám. Senki nem tudta, hogy élek, még apám sem. A drága rendőrségi jegyzőkönyv szerint elraboltak, és eltűntnek nyilvánítottak, amely már ötven éve hatályos, szomorúan gondolok bele, hogy milyen érzés lehetett, mind a családomnak, mind a barátaimnak átélni halálom, eltűnésem pillanatát, éveit. De tudtam jól, hogyha értesültek volna, mi is történt valójában, akkor őket is veszélybe sodortam volna, és ezt már nem tudtam volna feldolgozni. A fogadott családom elhagyott, szerelmem továbblépett, és még vámpírrá is váltam, ez már akkoriban is túl sok volt nekem. Nem tudtam volna továbblépni, és elmagyarázni szeretteimnek, hogy mi is történt, és értsenek meg, de nem beszélhetnek senkinek róla. Sajnos az emberektől titoktartást kérni, olyan, mint alkoholfüggőnek, alkoholt adni. Így hát maradt a remete élet, mely kizár minden embert, állatott, az életemből. Szerencsére egy dologban jól végződött a történet ezen része, egyáltalán nem kívánom az emberek vérét, undorodom tőle. Számomra soha nem volt nehéz önkontrollt gyakorolni. De térjünk is vissza a jelenbe, mert a végén még én leszek az áldozat. A képességem miatt ugyan soha nem kellett aggódnom, hogy észrevesznek, mert tudom irányítani a szél járását, és az által a szagok terjedését is. Milyen vicces, szinte láthatatlan tudok lenni, ha nagyon akarom. La Push határainál jártam, furcsa volt átlépni, holott tisztában voltam vele, hogy tilos, de kit érdekel, nem velem kötötték azt az ostoba szerződést. Reméltem, hogy emlékeim feltörése nem fog gondot okozni a védelmemben. Sétáltam, és gondolataim szinte villámként suhantak át agyamon, azonban hirtelen megdermedtem. Nem gondoltam volna, hogy az első nap találkozom Jacobbal, de tévedtem. Nem is szeretnék találkozni vele, holott arra számítottam, hogy már rég halott. Gyorsan felugrottam a legmagasabb fára és figyeltem, irányítottam. Rengeteg farkast láttam meg hirtelen, lehettek tízen is. Furcsa ilyen sokan még soha nem voltak, biztos vámpír van a környéken, és ezért lettek többen. Látszott, hogy mennyire nyugtalanok, de nem értik miért. Pedig ha tudnák, hogy egy vámpír rejtőzik nem is olyan messze. Vicces, de hirtelen szomorú lettem, mikor ténylegesen megláttam Jacobot. Fájdalom járta át a szívemet.

- Bella vésd az eszedbe, nem találkozhatsz vele, SOHA - mondogattam magamnak, de hiába. Folyton a lehetőséget kerestem, hogy találkozhassam vele, négyszemközt. Csak egy picit, hogy újra embernek érezhessem magam. De ekkor eszembe jutott régen tett ígéretem. Minden megváltozik, nincs többé Bella nevű lány, nincs többé szomorú, és szeretettre váró ember. Csak Lea van, a vámpír, aki mindig az eszére hallgat, és soha nem lesz a szíve áldozat többé.