KAMPÁNY!

KAMPÁNY!

2010. augusztus 17., kedd

Egy lány, aki mert szeretni, különkiadás (Paul és Jane története)

Sziasztok! Ez a kis szösszenet közkívánatra kerül publikálásra. Valószínűleg olyan kb. 10 fejis kisregény lesz. Ez az első feji, pontosabban duplafeji, amit Evcu kért, ezért neki is ajánlanám. Elnézést a késésért, tudom, hogy sokáig tartott megírnom, de nagyon remélem, hogy tetszeni fog :) Puszi

(Paul szemszöge)



Még csak egy napja vagyunk Volterrában, és azt kell, hogy mondjam, meg tudnám szokni. A többi vámpír nagy része elfogad engem és anyát olyannak, amilyenek vagyunk, a másik fele pedig hogyha nem is kedvel, de legalább fél tőlünk, mivel anya demonstrálta az erejét tegnap néhányszor. Aki csak hozzám akart érni kapott valami érdekes kis feladatot, ami miatt utána mindenki rajta nevetett. Így az a néhány vámpír, aki rossz szemmel nézett engem, most már inkább beletörődik a helyzetbe. Kivéve azt az idegesítő kis „ki, ha én nem” Jane-t. Még egy ilyen perszónát nem hordott a hátán a föld. Komolyan, felsőbbrendűnek érzi magát, és a világ talán legnagyobb talpnyalója. Szerintem, ha Aro azt mondaná neki, hogy akkor most tépje szét és égesse el magát, akkor valahogy azt is kivitelezné, hogy boldoggá tegye a „Mesterét”. Micsoda középkori hierarchia. Miért lenne fontosabb ő, mint bárki más? Azért, mert idősebb, vagy mert sikerült maga köré gyűjtenie a vámpír kuriózumokat? Nélkülük nem sokra menne a csávó. Na mindegy. Mindenesetre a nonstop pizza szolgálat, és a hatalmas szoba nagyon is tetszik. Még soha nem éltem házban, amikor egyszer ágyban aludtam az is csak azért volt, mert anyával kiirtottunk szomjúságunkban egy bűntanyát, és mivel késő volt úgy gondoltuk, hogy akár maradhatnánk is éjszakára. Elvégre nekem aludnom is kell. Lehet, hogy ezt a vámpírok gyengeségnek tartják, hiszen nem vagyok állandóan elérhető állapotban, de szerintem határozottan jó dolog a szunyókálás. Szeretek álmodni, szeretek aludni. Egészen máshogy látja az ember, vagy félvér a dolgokat miután kipihente az előző napot. Igaz a mondás, hogy aludj rá egyet. Az nekem mindig segít, hogyha valami bajom van. Lényeg a lényeg, én teljesen elégedett vagyok ezzel az egész új helyzettel, leszámítva, hogy anya azzal töltötte az éjszakát, aki elhagyta. Tudom, hogy még mindig nagyon szerelmes, de hogyha ez az aljas disznó még egyszer képes lesz megbántani, akkor nem érdekel, hogy az apám, és elintézem a dolgot egyszer, s mindenkorra. Nem érdekel, hogy bárki is neheztelni fog rám ezért. Bár Arónak szerintem tök mindegy, mivel már átvettem Demetri képességét, ahogy sok másik vámpírét is, aki itt héderel Volterrában.

- Itt a kajád, te kis senki – szakított ki a gondolataimból Jane dühös hangja. – Ha még egyszer szórakozni mersz velem, akkor addig kínozlak, amíg ki nem leheled azt a nyavalyás kis lelkedet, már ha van neked olyan.

- Köszi, édes, én is szeretlek – vigyorogtam rá Jane-re. Hát igen, sikerült elintéztem még tegnap éjjel Arónál, hogy Jane hozza a reggelimet a szobámba. Annyira vicces fejeket vág, amikor nekem kell tennie valamit. Már tegnap is személyes sértésnek vette, hogy körbe kellett vezetnie engem és anyát a kastélyon.

- Ne húzz fel még jobban te mocskos kis korcs – sziszegte a fogai között.

- Hol van a modorod? – vontam fel a szemöldököm. – A Mester nem fog örülni, hogyha panaszkodni fogok rád. Gondolj csak bele, hogyha visszajátszom neki ezt a kis jelenetet – fenyegetőztem.

Fel akartam húzni, mert ha használja a képességét, akkor könnyebben lemásolom, és utána már ugyanabban a súlycsoportban leszünk. Majd én móresre tanítom ezt a kis hárpiát. Egyébként elég csini is, úgyhogy jó lesz vele játszani, kellemes látvány, így szívesen látom, ráadásul pontosan olyan, mint egy igazi musztáng. Be kell törni, meg kell zabolázni, és a világ legtökéletesebb kancája lesz belőle. Ráadásul imádom felhúzni a másik nem képviselőit. Mindig is ínyemre volt egy kis játék, bosszúból, amiért nem kellettem senkinek sem. Mennyi reménytelen udvarlás. Minden nő visszautasított, mert vagy túl jónak érzett magához, vagy túl gyengének. Ki érti a nőket egyáltalán?

- Ha már úgyis mindegy, akkor akár szórakozhatok is egy kicsit – mosolygott rám gonoszan. A következő pillanatban pedig már kínok között vonaglottam az ágyamon. – Na, most legyen nagy a szád, te mocskos félvér. Genetikai tévedés vagy, egy mutáns, aki nem illik se a mi, sem pedig az emberek világába. Már akkor meg kellett volna halnod, amikor megfogantál azon a bűnös éjszakán, amit a szajha anyáddal töltött az egyik testőrünk. Hogyha Sam nem Demetri énekese, akkor csak keresztülment volna rajta, és onnantól kezdve nem is érdekli sem ő, sem pedig te. Csak egy szerencsétlen tévedés következménye vagy – mondta dühösen, miközben még mindig kínzott.

Nekem pedig végre sikerült átvennem a képességét, úgyhogy nagy nehezen ránéztem, és elmosolyodtam. Néhány pillanattal később már a földön vonaglott a fájdalomtól, az én kínjaim pedig megszűntek. Kétségbeesetten sikoltozott, és próbált kicsúszni a szobámból, de nem igazán sikerült neki. Szerintem ezt a nőt még soha senki nem látta gyámoltalannak, de most csak egy bajbajutott, ártatlan kislánynak tűnt. Nem pedig egy félelmetes Volturi testőrnek.

- Állj, elég… - sikoltozta két rándulás között. Miközben az egész testőrség a szobánkba gyűlt.

- Azonnal hagyjátok abba – csattant fel Félix. Engem viszont ez a legkevésbé sem érdekelt. Ideje, hogy Jane tiszteletet tanuljon.

- Na jó, ennek vége, most és mindenkorra – lépett elő Alec is. Majd elsötétült előttem minden, és Jane is elhalkult. – Ha még egyszer csak egy kósza tekintettel is bántod a húgomat, akkor életed végéig vakon, és süketen fogsz létezni, úgy hogy még a szagokat sem fogod érezni. Elég világos voltam? – csattant fel Alec.

- Igen – morogtam az orrom alatt.

- Te nyavalyás, rohadt kis senki – láttam meg Jane-t magam előtt, miután visszatért a látásom. Viszont hirtelen megállt. – Alec, azonnal add vissza az érzékeimet – mondta ingerülten.

- Amit Paulnak mondtam az rád is vonatkozik – válaszolta higgadtan.

- Hogy mi? Te az én testvérem vagy, miért nem állsz mellettem? – kérdezte „Törpilla” dühösen.

- Azért, mert van egy felsőbb akarat, ami többet számít mindennél. Te a húgom vagy, de a Mester parancsa felülírja a hozzád fűződő családi köteléket. Aro azt parancsolta, hogy a félvérnek egyetlen haja szála sem görbülhet, úgyhogy fogd vissza magad, vagy nekem kell téged leállítanom. Most ez a feladatom – mondta még mindig higgadtan.

- A francba – morgolódott Jane. – Rendben, próbálom türtőztetni magam, bár nem lesz könnyű – hagyta el egy mélyről jövő morgás a torkát. - Még, hogy egy genetikai zsákutca a Volturihoz tartozzon. Egy gyenge kis senki.

- Jane – csattant fel Alec.

- Nyugi van, lehet, hogy fizikailag nem bánthatom, de az érzelmeim szóbeli kifejezése még mindig nem tilos. Engedj el, Alec, nem fogom bántani, esküszöm.

- Jól van, legyen úgy – bólintott rá a fivére, majd visszaadta az érzékeit.

Mh… egész jó kis képesség. Naná, hogy lemásoltam. Hasznomra lesz még. Például most is. Alec egy pillanat alatt elvesztette minden érzékét. Egy gyors mozdulattal lelöktem az ágyra, majd újra Jane felé fordultam.

- Na mi van kis talpnyaló, már nem vagy olyan vagány csaj, mint amilyennek mutatod magad? Ha valamit parancsba adnak, akkor rögtön megfutamodunk? – kérdeztem elégedett vigyorral az arcomon.

- Azért, mert most nem öltelek meg, nem jelenti azt, hogy biztonságban vagy – morogta.

Én pedig elengedtem Alecet. Azt hiszem, hogy ma már eleget játszottam az új családom idegeivel. Tényleg kéne ide egy kis orgia, mert elképesztően karót nyeltek és uncsik. Oh, Mester, hamuzz a számba. Mi a fenét esznek Arón ennyire? Jó, persze, itt ő a góré, de akkor is csak egy vámpír. Miután végre kimentek a szobámból azonnal elkezdtem a „hogyan törjük be Volterra vadlovát” elnevezésű tervet. Valószínűleg csak azért tartja magát ennyire elképesztőnek, mert a vámpírok félnek tőle. Először egy kicsit megtépázzuk a hatalmát, utána jöhet a zaklatás, és kegyelemdöfésként egy kis barátkozás. Mire végzek vele a tenyeremből fog enni. Még, hogy én genetikai zsákutca, korcs, és minden ehhez hasonló? Na, majd megtudják, hogy mire képes Paul, a félvér. Elkezdődhetnek a Volturi ellen intézet humoros megnyilvánulásaim. Amik természetesen mindig Jane ellen fognak irányulni. Sajnos szegény rosszkor van rossz helyen. Az első utam Jane szobájához vezetett, ahol tönkretettem a zárat az acél ajtón. Így tuti, hogy nem tud bejutni a szobájába. Ez mókás lesz. Mindig is ki akartam próbálni, hogy milyen ehhez hasonló hülyeségeket művelni.

- Hát te mit csinálsz itt? – kérdezte anya mosolyogva, amikor meglátott Jane szobája előtt. – Csak nem érdekel a kis hárpia?

- Hát, ami azt illeti, én csak erre jártam. Ismerkedek az új környezettel – magyarázkodtam. Csak ki ne szúrja a blöfföt.

- Értem, én is felfedezőtúrára indultam. Ha lenne kedved, akkor apád is mindjárt csatlakozik, hogy mindent megmutasson – magyarázta lelkesen.

- Uh, köszi, inkább kihagyom – fintorodtam el.

- Édesem, Demetri nem akart rosszat azzal, hogy elhagyott engem, sőt a javamat akarta, nem tudta, hogy létezel. Kérlek, próbálj meg legalább szóba állni vele – simogatta meg az arcomat.

- Jól van, a kedvedért – morogtam magam elé. Anya előbb vagy utóbb úgyis levesz a lábamról, és igent mondok neki mindenre. Túlságosan is aranyos, és imádnivaló ahhoz, hogy ellent mondjak neki.

- Köszönöm, akkor este találkozunk. Hacsak nem gondolod meg magad – ajánlotta fel újra.

- Nem köszi, inkább egyedül mennék – vágtam rá azonnal.

- Rendben, adok neked időt, kicsim – mondta beletörődően.

- Köszi, anya – sóhajtottam fel hálásan. Ha akarna befolyásolhatna is, de hála az égnek soha nem jutott még eszébe ilyesmi.

- Nincs mit, drágám. Egyébként jól vagy? Úgy hallottam, hogy reggel megint összezörrentél ezzel a kis döggel. Segítsek elintézni a dolgot?

- Nem, köszi, ura vagyok a helyzetnek – mondtam vigyorogva.

- Értem, akkor én megyek is, de ha szükséged van rám, csak szólj – mondta komolyan.

- Úgy lesz, ígérem – bólintottam rá. Ezután pedig anya elindult, hogy találkozzon a leendő férjével.

Miután anya eltűnt a lépcsőn, és is úgy határoztam, hogy ideje lelépni a környékről, mivel a kis stöpszli bármikor ideérhet a szobájához. Jobban járok, hogyha nem talál itt. Elégedetten vonultam vissza a szobámba, és heveredtem le az ágyamra, majd vártam a dühödt sikítást, ami nem is váratott magára sokáig. Jane néhány perccel később kiabálni kezdett.

- Ki volt az a mocskos, nyavalyás, félkegyelmű, aki ezt tette az ajtómmal. Bárki is volt ez lesz az utolsó cselekedete az életben. Az a nyavalyás, utolsó, szemétláda. Majd adok én neked. Parancs ide vagy oda, ezt nem fogom hagyni. Most azonnal elintézem egyszer, s mindenkorra. Kicakkozom azt az undorítóan meleg bőrét, meg a csinos kis pofiját – rontott be a szobámba ingerülten.

- Kopogásról nem hallottál? – néztem rá ártatlanul.

- Neked többé nem lesz szükséged udvariaskodásra – rugaszkodott el az ajtótól, majd rám vetette magát. – Soha többet nem fogsz semmihez sem hozzáérni Volterrában, és egy életre befogom azt az állandóan járó pofádat is – lódult meg fogaival a nyakam felé. Én viszont egy gyors mozdulattal magam alá gyűrtem, és lefogtam a karjait a feje fölött. – Eressz el, te undorító féreg – morgott rám. – Addig, amíg szépen mondom – fűzte még hozzá.

- Bocs, de nekem tetszik egy a póz – kacsintottam rá nevetve.

A karjai a feje fölé voltak szorítva, míg a lábait nem tudta összehúzni a combjaimtól, úgyhogy igencsak kényelmes helyekre kerültek bizonyos testrészeim. Miért ne érezhetném egy kicsit jól magam?

- Nekem viszont egyáltalán nem – mondta. Majd a következő pillanatban felordítottam fájdalmamban. Én viszont pontosan ugyanakkor bocsátottam rá Jane-re a saját képességét, úgyhogy ő is sikoltozva vonaglott alattam. Majd hirtelen ötlettől vezérelve változtattam az érzelmi tölteten, és nem sokkal később Jane kéjesen felnyögött, és a csípője felvett egy izgató ritmust. Na ugye, nem muszáj kínoznom, lehetek jó is hozzá. A nyögéseit élvezetesebb hallgatni. – Hagyd abba – nyögte. – Azonnal engedj el. Nem érted? – sikoltozott alattam.

- Mi a fene folyik itt? Még a trónteremben is hallani titeket. Már összeszaladt az egész kastély – lépett be Félix az ajtómon. – Oh, így már mindjárt más. Hát, izé, folytassátok. Majd megmondom, hogy csak jól érzitek magatokat éppen. Csak mi már azt hittük, hogy éppen széttépitek egymást. Illetve a Mester azt hitte, hogy Jane meg fog ölni.

- Fogd be, Félix – nyögött fel Jane.

- Jól van, bocsi, Jane. Már itt sem vagyok, hagyom, hogy élvezd a társaságot.

- A picsába, szedd már le rólam ezt a kis senkit – csattant fel két remegéshullám között.

Elég vicces, hogy még most is képes valakit szidni, pedig már közel jár a csúcshoz. Ez tök nagy poén, kipróbálhatnám rajta ezt a fajta érzelemhullámot a trónteremben. Vagy valahol, ahol nagy tömeg van. Igen, ez jó, határozottan jó. Jane, amint a nagy hármas előtt vonaglik a kéjtől.

- Attól tartok, hogy kezdem elveszíteni a fonalat. Nem úgy nézel ki, mint akinek rossz a helyzet. Bár még minden ruha rajtatok van, így nehezebb lesz szexelni, de ti tudjátok. Bár gyorsan le lehet tépni a zavaró tényezőket, úgyhogy tulajdonképpen. Nem tudom, hogy mit csinálsz Paul, de adhatnál tanácsokat, hogyha Jane-t már ruhástól ebbe az állapotba jutattad.

- Ne süketelj te barom, szedd le rólam ezt a korcsot – sikoltott fel Jane.

Majd a teste elernyedt alattam, és behunyt szemmel feküdt az ágyon immáron nem tiltakozva. Na ugye, jó vagyok, pedig még hozzá sem értem. Mit tesz majd, hogyha meg is érintem közben. Mi? Ha meg is érintem? Jesszus, bűnös gondolatok, ez már túlzás. Ezt a nőt? Még, hogy ő meg én? Pfuj!

- Ne is foglalkozz vele, kicsit ideges – legyintettem Félixnek. Aki elnevette magát, majd távozott.

- Eressz el, te szemétláda – morgott Jane továbbra is. Viszont már annyi előnyöm volt, hogy nem merte megint bevetni ellenem a képességét.

- Oh, annak is eljön az ideje, kiscsillag. Csupán demonstráltam, hogy ilyesmi bármikor megtörténhet, hogyha bántani próbálsz. Megölni ugyan nem ölhetlek meg, mert azzal tönkretenném az édesanyám boldogságát, de pokollá változtathatom a szánalmas kis életedet. Úgyhogy alaposan gondold át minden lépésedet, ha velem packázol – mondtam ingerülten.

Csak nem képzeli, hogy bárki előtt is meghunyászkodom. Pláne nem egy ilyen kis csitri előtt. Hány éves volt mielőtt átváltozott, tizenkettő? Attól még, hogy valakinek nagy az ereje nem kell, hogy nagy hatalmat is akarjon. Én sosem vágytam semmi másra, csakis arra, hogy a szeretteim boldogok legyenek. Illetve szerettem, mert nekem csak anya van, senki más.

- Még korántsem végeztem veled, te mutáns – lépett elém. Majd egy hirtelen mozdulattal pofon vágott. Ezt viszont olyan erővel tette, hogy még a fal egy részét is kivittem. – Ez még csak a játék kezdete. Hogyha egyetlen egy piszkos mozdulatot teszel felém, akkor búcsút mondhatsz az alibidnek, amiért most még férfinak nevezed magad. Elég világosan fogalmaztam? Csúnyán nézne ki a legféltettebb kincsed egy diótörőben.

- Bocs, hogy megint zavarlak, de a Mester látni akar titeket – dugta be a fejét Félix ismét.

- Szólít a kötelesség, a fenébe, ezt kénytelenek leszünk később befejezni, angyalbögyörőm – rántottam magamhoz a derekánál fogva.

- Vedd le rólam a piszkos mancsodat – csavarta ki a kezem. Mire fájdalmas szisszenés hagyta el a számat. – Ha még egy ujjal is akár hozzám nyúlsz, akkor az volt életed utolsó cselekedete, úgyhogy fontold meg, hogy mit akarsz tenni. Nyugodtan köss még belém, hogyha búcsút akarsz mondani valamelyik testrészednek, vagy optimális esetben az életednek.

- Hát sajátosan gondoltad a közénk való beilleszkedést, haver. A legkevésbé sem jó Jane-t felhúzni már egy nap után, bár határozottan úgy tűnik, hogy neked a képességed sem lehet akadály, mert a kis Milady egyáltalán nem tudott tiltakozni ellened. Még a végén lesz valaki, aki nem retteg tőle – kuncogott fel.

- Rajtad még fog a képességem, kellőképpen – vigyorodott el Jane.

Egy pillanattal később pedig Félix kínok között a földre zuhant. Én azonnal rá koncentráltam, és igyekeztem minden erőmmel átváltoztatni ezt a kínt valami sokkal jobbá. Néhány pillanattal később Félix elernyedt, és boldog mosolyra húzta a száját.

- Na jó, utoljára mondtam el az előbb, hogy ne avatkozz az én ügyeimbe. Semmi jogod, hogy Volterrában legyél, te nyavalyás féreg – kevert le még egy hatalmas pofont.

- Mi folyik itt? – lépett be Aro kissé ingerülten. – A trónterembe hívattalak titeket, erre nekem kell idejönnöm. Magyarázat, Jane? – nyújtotta Aro a kis perszóna felé a kezét. Ő pedig engedelmesen megfogta azt.

- Értem – bólintott rá Aro. – Ez esetben azt hiszem, hogy nincs más megoldás, minthogy mindkettőtök megkapja a maga büntetését. Közös cella az alagsorban az esküvőig, vagy ameddig nem tanultok meg egymás mellett élni – csattant a kemény ítélet.

- Mester, én… - kezdett bele Jane, de Aro csak leintette.

- Ideje, kedvesem, hogy megtanulj együtt élni azzal, hogy vannak dolgok, amikre nincs befolyásod. A Volturi tagok klánba fogadása is ilyen. Paul már közénk tartozik, ezért pontosan ugyanolyan egyenértékű veled, mint a többiek. Nem te döntöd el, hogy ki tartozik a családhoz, és ki nem – mondta határozottan, majd felém fordult. – Ami pedig téged illet Paul, kedvellek, de nem zaklathatod a legjobb testőrömet sem szexuálisan, sem pedig sehogyan. Addig a cellában maradtok, ameddig nem tanultok meg egymás mellett békében élni. Félix? Alec? Lennétek szívesek?

- Mester – lépett elő a két említett.

- Vigyétek őket a nyugati cellákba, a lehető legmesszebb a trónteremtől. Ott már nem fogjuk őket hallani – adta ki a parancsot.

- Mester, kérem… – lépett Aro elé anyám. Aki láthatóan semmit nem értett az egészből. Hát igen, lemaradt egy-két dologról.

- Döntöttem gyermekem. Sajnálom, de ez nem mehet így tovább – fogta meg Aro anya kezét. Akit Demetri azonnal szorosan magához vont.

- Majd meglátjuk – sötétült el anya tekintete, de megállítottam. Hogyha ő is engedetlen lesz, akkor kitilthatnak minket innen, és örökké boldogtalan lesz miattam.

- Anya, kérlek – néztem rá könyörgőn. – A Mesternek igaza van – nyögtem ki a szavakat. Bár nem igazán állt rá a szám, hogy ilyesmit mondjak bárkinek is. Még, hogy Mester? Na mindegy, most így érhetem el a céljaimat, hogy az édesanyám boldog legyen. – Hamarosan találkozunk újra itt – nyomtam puszit az arcára.

Majd hagytam, hogy Félix és Alec elvezessenek engem Jane-nel együtt. Mikor a cellához értünk Félix együtt érzően nézett rám, míg Alec sajnálattal ölelte magához testvérét.

- Csak néhány nap, addig próbáld meg nem megölni, lehet, hogy megérdemelné, de emlékezz rá, hogy nem teheted – mondta Alec komolyan a húgának.

- Majd igyekszem, de azt nem garantálom, hogy nem adok neki egy kicsit – morgott Jane bátyja vállába. Huh, emberi érzelem, ilyet sem láttam még itt Volterrában. Ha nem is mutatják ki, azért kötődnek egymáshoz. Még a végén képes leszek egy cseppnyi megértésre velük kapcsolatban.

- Vigyázz magadra, húgom – mondta Alec.

Majd Jane behátrált a tömlöcbe, én pedig készségesen követtem. Ha nem megyek magamtól, akkor Félix besegít a cellába, úgyhogy inkább önként foglaltam el a büntetésem helyszínét. Nem volt sok kedvem eljátszani itt a tömlöcbe vetett rosszfiút, de kibírom ezt a néhány napot, hogy itt maradhassunk.

- Ez is miattad van, te nyavalyás félvér – ült le a cella egyik sarkába. – Ne merészelj a közelembe jönni.

- Ne aggódj, nem is terveztem, te kis vipera. Mi lenne, hogyha megpróbálnál normálisan viselkedni a családoddal? Még a végén kedvelnének is téged – vágtam a fejéhez. Jane gyönyörű lány, de olyan érzéketlen, mint egy darab fa, talán túl fiatalon esett áldozatul a Volturinak, és így esélye sem volt kinőni a gyermeki kegyetlenséget. Nem lehetett több, mint tizenhat éves, amikor átesett az átváltozáson.

- Nincs szükségem rá, hogy bárki is kedveljen. Mi az a szeretet? Mi az, hogy család? A Mester szeret, mert képes vagyok teljesíteni a kötelességemet. Ennyi éppen elég. A bátyám szeret, mert együtt éltünk át mindent életünkben. Másra nincs szükségem – mondta komolyan. – Egyébként pedig fogd be, jó lenne csendben és nyugalomban eltölteni az időt, amíg össze vagyunk zárva.

- Nem akarsz beszélni róla? – kérdeztem kíváncsian. Valami a múltjában lehet, ami ilyenné tette. Talán látta, amint megölték a családját. Lehet, hogy ő is egy turistakörúton végezte a szüleivel, és a testvérével, mikor táplálkozott a Volturi?

- Nincs miről beszélni – fordult be a fal felé.

- Egyszerűbb lenne, hogyha magadtól tennéd – ajánlottam fel a lehetőséget.

- Semmi közöd a múltamhoz, a jelenemhez, és a jövőmhöz sem. Felfogtad? – kérdezte dühösen. – Most pedig fogd be a szádat, mert nem fog érdekelni, hogyha megölnek engem is, akkor is végzek veled. Nem fogok egy fedél alatt élni egy kívülállóval.

- Kívülálló? Valami azt súgja, hogy valaha te is az voltál – mondtam nyugodtan.

- Miért lettem volna az… - csuklott el a hangja.

- Azért, mert mindent, és mindenkit próbálsz elüldözni magad mellől, nem bízol senkiben a Mesteren, és a bátyádon kívül, ennek pedig oka van – mondtam higgadtan.

- Mintha már említettem volna, hogy nem akarok veled beszélgetni. Hagyj békén, légy szíves – húzta a fejére a csuklyáját.

- Jobb lenne neked, hogyha beszélnél róla, talán akkor képes lennél érzelmeket is produkálni – mondtam határozottan. Talán, hogyha elmondja, hogy mi a baja, akkor megtörik a jég a család irányába.

- Utoljára mondom, hogy hagyj békén – üvöltötte a képembe.

Egy szempillantás alatt előttem termett, és kis híján kitörte velem az egyik falat. Azonnal elkaptam a csuklóit, és a földre tepertem, majd használni kezdtem rajta Aro képességét. Nem is telt sok időbe, amíg eljutottunk odáig, amire kíváncsi voltam.



„Egy régebbi korban találtam magam. A kicsi Jane, és Alec a kertben játszott, de mindenki sötét tekintetekkel méregette őket. Mintha szörnyek lennének, akiktől meg kéne szabadulni. Csak egy fehér anyag takarta a vékony testüket. Olyan, mint amilyenben a bűnözőket, és boszorkányokat vetették máglyára. Ez akkoriban semmi jót nem jelenthetett.

- Mami – szaladt oda Jane egy nőhöz. – Ezt neked csináltam – nyújtott felé egy csokrot. A nő elvette tőle, és halványan rámosolygott, de nem ért hozzá.

- Köszönöm, kicsikém – mondta.

Mire Jane visszaszaladt a testvéréhez, és tovább játszott. Néhány perccel később férfiak, és nők is berontottak a kis kertbe, majd elkapták a halálra rémült gyerekeket. Jane és Alec kapálózott, rugdalózott, de nem tudtak kiszabadulni. A rémült tekintetük egy életre az elmémbe égett. Azok a könnyes szemek, és reszkető testek. Néhány pillanattal később már egy máglyához kötözték a reszkető gyerekeket.

- Mami, segíts – sírta el magát Jane. – Nem vagyunk rosszak, jók leszünk, segíts, hogy jók legyünk – könyörgött, de az anyja csak nézte könnyes szemekkel, ahogy a máglya meggyullad az apró testek alatt. Majd amikor Jane felsikoltott elfordította a tekintetét.

- Ne, nem akarok meghalni, nem akarunk meghalni, képes vagyok normális lenni, és a bátyám is, nem vagyok démon, nem vagyunk démonok, könyörgöm – sírt továbbra is. Viszont senki sem hallgatta meg a kislányt. A következő pillanatban vámpírok hada jelent meg a máglya körül, és minden vámpír elkapott egy-egy embert. Néhányan pedig gyors mozdulatokkal eloltották a máglyát, de Jane és Alec már eszméletlenül csüngtek a tűz közepén. A füst már megmérgezte őket, nem bírta tovább a tüdejük a kínt, és a forróságot, amit át kellett élniük. Az arcuk tele volt hamuval, a szőke fürtök ezüstösnek hatottak a sok ráhullott kosztól, de még életben voltak. Ha alig is, még éltek.

- Nem lesz semmi baj – suttogta Aro Jane fülébe. Majd beleharapott a vékony kis nyakba. – Még várni akartam ezzel, de nincs időnk, nemsokára már közénk fogsz tartozni a testvéreddel együtt – engedte el Aro a remegő testet, ami egy pillanattal később vonaglani kezdett a fájdalomtól.

Háromnapnyi iszonyatos fájdalom és kín után az újszülött Jane felébredt, és rettegve nyitotta ki a szemét.

- Bátyám? – csilingelte halkan. – Itt vagy velem? – kezdett el remegni. Majd hirtelen felpattant, és egészen a falhoz simult. – Alec? – nézett körbe ismét rémülten.

- Itt vagyok – ült fel hirtelen a szoba másik végében a bátyja.

- Alec – rohant oda hozzá Jane, és a karjaiba vetette magát. - Hol vagyunk? Mit tettek velünk?

- Nem tudom – rázta meg a fejét a testvére. – Nem emlékszem mi történt.

- Máglyára küldtek minket, a családunk, az egész falu – lett dühös Jane. – Valaki viszont megmentett, hallottam a hangját – mondta áhítattal. – Sosem fogom elfelejteni azt a hangot.

- Hát végre felébredtetek – lépett be Aro elégedetten a szobába.

- Maga, maga mentett meg – nézett rá Mesterére csodálattal. – Nem fél tőlünk?

- Nem kedvesem, és itt mindenki el fog fogadni titeket, mi nem akarunk bántani benneteket – lépett hozzá még közelebb Aro. – Gyertek, már vár titeket a reggeli – mondta határozottan. Majd az első bűnös étkezés helyszínére kísérte az újszülött testőreit.

- Falubeliek – döbbent meg Alec, amikor beléptek a szobába.

- Igen, gondoltam, hogy jól esik majd nektek egy kis elégtétel – mosolyodott el Aro, amikor megcsillant Jane szemében a bosszú.

- Meg akartatok ölni minket – kelt ki magából Jane. Mire az összes ember fájdalmasan felsikoltott, és vonaglani kezdett a kíntól. – Mi nem tettünk semmi rosszat – kiabált tovább önkívületben.

- Jane, húgom, nyugodt meg – tette a vállára a kezét Alec. Majd mindketten az emberek felé fordultak, és megbabonázva nézték az ütőereiket.

- Bámulatos – ámult el Aro. – Különlegesebbek, mint valaha is hittem volna – mondta elégedetten. – Két tökéletes testőr, olyanok, akiknek már rég helye lenne a testőrségemben – mondta elégedetten. Eközben a két újdonsült vámpír már rá is vetette magát a falu lakóiból álló lakomára.”



Ennek fényében azonnal képes voltam másként látni Jane-t, és a testvérét. Nem csodálom, hogy ennyire zárkózottak, és nem bíznak senkiben, csak Aróban, és egymásban. Hiszen ő mentette meg őket. Nem félt tőlük, pedig mindenki rettegett a puszta létezésüktől is. Még az édesanyjuk sem próbálta meg megmenteni őket, pedig neki szeretnie kellett volna a gyermekeit. A saját vérét.

- Jane, én annyira sajnálom – öleltem magamhoz az apró testet.

- Mi a fenét sajnálsz? – döbbent meg a karjaimban. Majd ellökött magától, és egészen a falig hátrált. – Ne merészelj még egyszer hozzám érni – fűzte még hozzá ingerülten.

- Nem akartalak bántani – csúsztam hozzá közelebb.

- Na persze, mert nekem mindig mindenki csak jót akar. Hagyjuk békén egymást, és éljük túl ezt a pár napot bezárva. A Mester akar téged és az anyádat, úgyhogy próbáljunk meg együtt élni, akkor talán nem fogja egyikünk sem a hátralévő örökkévalóságát tömlöcben tölteni – mondta higgadtan. – Ha te békén hagysz engem, akkor én is megpróbálom türtőztetni magam. Áll az alku? – kérdezte bizonytalanul.

- Igen, ez jól hangzik, de ha beszélni akarsz valakivel a múltról, akkor ne fogd vissza magad, szívesen segítek… - próbálkoztam megint. Biztos, hogy sosem adta még ki magából a fájdalmát.

- Mint már mondtam, nem… köszönöm – nézett mélyen a szemembe.

Majd megint a fal felé fordult. Hm… azt mondta, hogy köszönöm. Már ez is jóval több kezdetnek, mint amit elvárhatnék bárkitől is. Talán, hogyha kiadná magából a haragját, akár még kedves lány is lehetne. Majd megoldom, hogy felengedjen egy kicsikét. Bár azt még nem tudom, hogy hogyan, de nem fogom megint manipulálni az érzékeit, csak akkor, hogyha végképp nincs más választásom. Valahogy a bizalmába kell férkőznöm, több van ebben a lányban, mint amennyi kívülről látszik. Hogy voltak képesek ezt tenni két ártatlan, védtelen lélekkel, akik nem akartak mást, csupán élni. Az emberek ostobák, mindig félnek a másságtól, pedig az nem feltétlenül rossz. Vajon Jane más lenne, hogyha nem így változik át? Talán, hogyha boldogan él emberként, akkor nem lenne ilyen vámpírként sem. Lehet, hogy csak emiatt lett ilyen kegyetlen, mint amilyen most, hiszen annyira védtelen, és ártatlan volt abban a kis fehér ruhában, amiben meg akarták égetni. Még talán soha nem láttam senkit ennyire félni ezelőtt, mint amikor a máglyához kötözték. Meg kell tanítani rá ezt a lányt, hogy vannak még vámpírok Arón és a bátyján kívül, akiben megbízhat. Tudom, hogy milyen félni, és másnak lenni, és sosem kívánnám ezt még a legnagyobb ellenségemnek sem.

- Ne bámulj már, ez idegesítő – húzta össze magán a köpenyét. Fel sem tűnt, hogy ennyire néztem.

- Ne haragudj – kaptam el róla a tekintetem.

- Mindegy, csak nem szeretem, hogyha ok nélkül néznek. Idegesítő, hogyha folyamatosan figyelnek. Az sosem jelent jót. Ha valaki sokáig bámul rád, akkor bántani akar, ezt vésd bele abba az apró kis agyadba – mondta komolyan. – Ha túl akarod élni a küldetéseket, akkor mindig figyelned kell arra, hogy ki jelenthet veszélyt a számodra – magyarázott tovább.

Hm… gyorsan próbálja elterelni a témát saját magáról. Ez így nem lesz egyszerű. Talán mégis kellene neki egy kis érzelmi löket, és akkor lehetne vele rendesen is beszélgetni. Bár, amilyen állapotban most van, nem biztos, hogy ez a legjobb ötlet. Inkább még várok. Kap még egy napot, azután elmesélem neki, hogy mit láttam az imént.

8 megjegyzés:

  1. dru ez olyan jó szegény jane
    gratula

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Ez hihetetlen lett.Jane és Paul harca egymással viaskodása idegesítése nagyon tetszett de ideje volt hogy Aro közbe lépjen és hogy el legyen rendezve a dolog Jane és Alec fájdalmas múltja szörnyű lehetett nekik így most már én is máshogy látom őket félnek minden bizalomtól mert tudják úgy is bántani fogják...
    Nagyon tetszett imádtam minden sorát vajon a lány megfog nyílni önmagától vagy Paul befog segíteni??
    Melinda

    VálaszTörlés
  3. Szia!
    Ez nagyon jó lett!!!
    Jane Paul alatt és ezt Félix végig is nézte vagy inkább hallgatta? Na mindegy. Tetszik ahogy egymáson próbálgatják a képességeiket. Olyanok mint két kamasz, csak bántani tudják egymást, végtére nem látunk Jane fejébe. Szerintem az is előfordulhat, hogy mivelo Jane nagyon fiatalon változott át így bizonyos viselkedési formákat nem volt ideje elsajátitania így maradt az amihez értett, fájdalmat okozott. Két szeretetre éhes ember, vagyis inkább vámpír és félvér. Mindketten egy dologra vágynak igazán, de míg az egyik pontosan tudja mi az addig a másiknak fogalma sincs róla. Jó kis lelki utazásuk lesz, mire mindketten rájönnek, hogyan is kell szeretni.
    Jane és Alec történe nem éppen leaány regény, de viszont sok mindent megmagyaráz. A szertet hiány mindenkiből alegrosszabbat hozza ki. Az anyjuk elárulta őket, ez megbocáthatatlan, a szememben, de abban a korban ez mondhatni természetes volt. Lehet, hogy mondjuk jogosan féltek tőlük, ezt nem tudom, mert nem tudjuk milyen képességeik voltak mikor még emberként éltek. De az anyjuknak meg kellett volna védei őket, szegény gyerekek... aztán jött Aro a megmentő a fehér lovon :D Hogy bíznék-e benne ha én is ugyan ebbe a helyezetben lennék? IGEN. De hogy miért csak benne ez furi, idővel a többieket is megismerték, miért nem próbáltak meg barátkozni velük?
    Kíváncsi leszek, hányszor esenk még egymásnak majd a cellában, bár lehet hogy Paul már nem fog visszavágni Jane-nek, de szerintem Jane még párszob fogj a bántani Paul-t.
    Már alig várom a kövi fejezetet, de türelmes lesezk ígérem.
    Syro

    VálaszTörlés
  4. Szia Demon!
    Köszönöm szépen. Nagyon örülök, hogy tetszett :D
    Puszi

    Szia Melinda!
    Köszönöm szépen. Örülök, hogy tetszett. Egyelőre nem árulok el semmit arról, hogy hogyan dönt Jane, de igykeszem a folytival :D
    Puszi

    Szia Syro!
    nagyon örülök, hogy tetszett :) Tökéletesen átérzed a karakterek lényegét, legalábbis a kritikádból úgy érzem :) Sok kérdés merül még fel majd Jane és Paul kapcsolatát illetően, de majd igykeszem tökéletesen ábrázolni a jellemüket :)
    Puszi

    VálaszTörlés
  5. Szia Drusilla!
    Húúú hát ez nagyon nagy...szegény Jane-t nem kicsit sikerült kikészíteni xD
    Nagyon jó lett a fejiii!!!
    Siess a folytival

    puszillak♥

    Wyyy(=

    VálaszTörlés
  6. Bocsánat hogy csak most írok :/
    de nyaralni voltam :D
    naszóval nagyon fantasztikus lett ;)
    köszönöm hogy megírtda már nagyon vártam :)
    puszi xoxo

    VálaszTörlés
  7. szia!
    ismét itt vagyok és újult erővel vetem bele magam az olvasásba:D nagyon tetszik ez a "történet" is:D izgatottan várom a többi részt:D
    puszi:CC&EC

    ui.: mikor lesz friss a másik töriből??:O remélem hamar:D puszy

    VálaszTörlés
  8. Szia Wyvy!
    Nagyon örülök, hogy tetszett :) Igyekszem a folytival :D
    Puszi

    Szia Evcu!
    Semmi baj, most mindenki nyaral. Nagyon örülök, hogy tetszett a duplafeji :D
    Puszi

    Szia CC&EC!
    Nagyon örülök, hogy tetszik ez a történet is. A Carlisle/Esme ficem kellemetlen okokból bizonytalan ideig szünetel. Egyszer folytatni fogom, de nem tudom, hogy mikor.
    Puszi

    VálaszTörlés